Szombath Attila: Mi a filozófia? (Mindenki Akadémiája)

แชร์
ฝัง

ความคิดเห็น • 18

  • @IstvanBerezvai
    @IstvanBerezvai 4 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon tetszett az előadás. Mindenképpen elgondolkodtató sok tekintetben. Természetesen minden embernek más és más a véleménye a dolgokról. Ez egy bemutatója volt az ő nézetének, és a tapasztalatainak. Mindenbe bele lehet kötni, hiszen én is beletudnék sok dologba. A lényeg, hogy sem a filozófia ilyen szinteken, sem az előadó stílusa nem biztos, hogy tetszik mindenkinek, illetve, ahogy látszódik már most, hogy nem is tetszik, vagy nem ért vele egyet több ember. De ő ki mert állni, és bemutatni, amit ő képvisel. Sokaknak csak a billentyűzeten van ereje megszólalni, s még többnek még az sem. Szóval mindenképpen gratulálok a munkásságához, mert bár nem értek egyet én sem sok tekintetben, azért nagyon sokat segített számomra az én filozófiámat egy másik nézet alapján is megvizsgálni. Nálam az nagyon fontos, hogy én miképpen érthetném meg a másikat, hogy én miképpen használhatom fel a körülöttem levő történéseket, gondolatokat, és érzelmeket. Én a filozófiámmal megszerettem az embereket és magát az egész világot, még akkor is, ha éppen nem mindig azonnal reagálok a történésekre láthatóan nagy szeretettel. Igazából a filozófia egy hatalmas falat, hiszen minden témát, minden tudományt, minden vallást, és igazából az egész emberi életet átszövi. Minden tudomány, minden vallás, minden harcművészet alapja a filozófia. Mint ahogy a szeretet, és a hit is alapja az emberi életnek. Ezek csak és kizárólag együtt léteznek egy ember életében. Az én filozófiámban, Valódi Ego-Izmos egy hidat képzek a témák között, amelyek összekötik, és átölelik egymást, s egymás nézetein keresztül is elemződnek. Persze sok esetben ez nem egyszerű, de én azt látom, hogy mindenki a tanítók közül, egy örökös tanítói, mesteri helyre pályázik, és ezt a státuszt foggal, körömmel meg is akarja tartani. Általában azért, mert nem is igazán vizsgálódnak még a filozófusok sem, az igazság felől, hanem a saját gondolatiakkal azonosítják magukat, vagy az éppen aktuális filozófiai alapjaikkal. Pedig az ember nem csak a gondolatokból áll. Fontosak az igaz, de az érzelem és fizikai alapokkal és foglalkoznia kell egy filozófusnak, hiszen az élet egy teljes rendszer. Ha meg akarom ismerni, akkor valóban célszerű az alapokkal kezdeni, s egyáltalán azokat is meg kell majd vizsgálni, hogy mik is azok. :) Itt lehet belekukkantani a dolgaimba: facebook.com/orokfejlodes/

  • @ferencandras2118
    @ferencandras2118 6 ปีที่แล้ว +7

    A filozófusok között sokkal kisebb az egyetértés a filozófia tárgyát, nyelvét és módszereit illetően, mint mondjuk a geológusok, botanikusok, kémikusok vagy éppen a matematikusok között. Ugyanakkor pl. a matematikán belül is vannak irányzatok, iskolák, és mondjuk a matematikai logika művelői között is vannak felfogásbeli különbségek. Ami a filozófiát illeti, egyetértek az előadás azon szemléletével, hogy valahol az ókori görög városállamok sokszínű világában kezdődik az i.e. VI. sz. körül. Ebben az értelemben persze akkor mondjuk az Uspanisadok szövegei vagy Lao Ce gondolatai kívül esnek a filozófián. Vannak akik ezt nem fogadnák el, mások meg igen, de ez mellékes. Sokkal lényegesebb, hogy azok az írások melyeket a történeti hagyomány bizonyosan filozófiaként tart számon hosszú múltra tekintenek vissza, és bizonyos, hogy amiként a mai matematika nagyon mást jelent mint amit pl. a pitagoreusok számára jelentett, épp úgy mondjuk Thalész, Platón vagy Arisztotelész számára is nagyon mást jelentett a filozófia, mint manapság. Elsősorban azért, mert csak nagyon sokára, számos buktatón keresztül alakul ki az a modern természettudomány, aminek a fordulópontját a newtoni fizika és az abból kinövő, a modern civilizációt megalapozó klasszikus fizika jelenti. Mik a csillagok, miért esnek le a tárgyak, miféle anyagokból áll a világ és hogyan keletkezett a Föld, a hegyek és a völgyek, és maga az egész világ? Hogyan keletkeztek az élőlények, az ember, miféle dolog a nyelv és gondolkozás? Az ehhez hasonló kérdések érszázadokon át a filozófia illetékességi körébe tartoztak, miközben a fokozatosan kialakuló szaktudományok sorra kivonták ezeket a kérdéseket a filozófia - szülő atyjuk - illetékességi köréből, majd lassan, apró lépésenként elkezdték megválaszolni ezeket a kérdéseket, és még ahol bizonytalanok is a válasszal, ott is messze felülmúlják a régi filozófusok spekulációt. És manapság ha egy filozófus nem tájékozott a szaktudományok körében, akkor kétséges, hogy vannak-e értékes gondolatai, bármilyen fennkölt nyelven is adja elő a semmit. Nem kéne ilyen könnyedén félre tolni Hawkingnak a filozófiát illető bírálatát - hisz nem ő az egyetlen fizikus aki ezt így látta. Sokkal bölcsebb lett volna, és tisztességesebb, ha az előadó arról beszél, hogy számára, az ő világnézete alapján mit tekint a filozófia tárgyának és gyümölcsöző módszerének. Mit tekint ma is aktuális filozófiai problémáknak? Figyelmeztetve hallgatóságát arra, hogy más filozófusok erről mást gondolnak - ez egy ilyen műfaj. Számos hasonlóság és rokonság köti össze a filozófiát művelők különféle, olykor egymástól távoli szekértáborait, de a filozófiának általánosan elfogadott általános fogalma nem létezik. Az un. kontinentális filozófiák egy része, és az analitikus filozófiai mozgalom, egymás számára tökéletesen idegen, érthetetlen nyelven beszél, még a kérdések között is alig van átfedés. Mivel katolikus egyetem tanáráról van szó, itt van egy jezsuita atya, akitől én is tudnék tanulni: www.harryhiker.com/exercise.htm
    Attól tartok a magyar ugaron nem kapna katedrát. Szegény hazám. (András Ferenc)

    • @sakkmatt
      @sakkmatt 4 ปีที่แล้ว +1

      Összefoglalva: A gondolkodás egy olyan sakk játszma, ahol a kérdések megválaszolását végtelen számú lépés kombinációk közül kell helyesen kiválasztanunk.

  • @niverius2584
    @niverius2584 9 หลายเดือนก่อน +1

    Ekkora nagy konkurencia a New Age?
    Akkor talán érthetően kéne megfogalmazni a filozófiai könyveket.

  • @Papamaci1962
    @Papamaci1962 4 ปีที่แล้ว +10

    Módszertanilag gyenge az előadás.
    Csak beszél-beszél azonos tónusban, szünetek nélkül ...
    Az egyetemen erre szocializálódott az előadó.
    Szerintem, ha valaki filozófiát kíván népszerűsíteni (Mindenki Akadémiája), akkor lepjen meg, nyűgözzön le, hökkentsen változatosan, szólítsa meg a hallgatóságot is ... vagy maradjon az egyetemen.

    • @fricifrici9312
      @fricifrici9312 4 ปีที่แล้ว +6

      Valószínűleg nem nagyon érthette az előadás mondanivalóját ha az előadásmódra tett megjegyzést.

    • @Papamaci1962
      @Papamaci1962 4 ปีที่แล้ว +2

      @@fricifrici9312 Nem talált! :) Sokkal jobb előadásokat hallottam már, van összehasonlítási alapom, ezért írtam.
      Nem érdemes egymás személyére megjegyzéseket tenni. Én sem firtatom, hogy miért nem vállalja az arcát, nevét Kedves Frici!
      Vitázni lehetne, mondjuk, hogy Ön szerint miért volt jó az előadás, és miért nem számít az előadás módja?

    • @SEGALLify
      @SEGALLify 2 ปีที่แล้ว +4

      De, ő nem gyógypedagógus, hanem filozófus!

    • @dezsinorbert
      @dezsinorbert 6 หลายเดือนก่อน

      @@Papamaci1962Tudna kérem ajánlani?
      Előre is köszönöm.

  • @mess6654
    @mess6654 4 ปีที่แล้ว +3

    A magyar Elon Musk

  • @keilhauersmedia2507
    @keilhauersmedia2507 8 หลายเดือนก่อน

    Vártam valamit, de csak arcot találtam

  • @szamosilaszlohivatalosolda5932
    @szamosilaszlohivatalosolda5932 3 ปีที่แล้ว +3

    Elég gyenge!

  • @sakkmatt
    @sakkmatt 4 ปีที่แล้ว +1

    Leadom az anyagot? A filozófiát sem tanítani sem tanulni nem lehet. Vagy született gondolkodó vagy, vagy csak annak véled magad. Az univerzum nagy kérdéseire adhatsz oly választ mire minden ember rábólint, de attól az még nem válik igazzá. Amíg nem ismerjük meg a kvantumok világát, addig a lét elméletünk csupán csak találgatás.

  • @andrasmadar9648
    @andrasmadar9648 10 หลายเดือนก่อน

    Elkepesztő logikai és érvelési torzítás hangzott el a tudományos világkép kapcsán, nem elegáns ez így sajnos, kár érte.