Mi lesz veled, Hortobágy?
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 4 ต.ค. 2024
- A „haszontalan pusztaság” feltörésének, intenzív hasznosításának át nem gondolt szándéka a múlt században több ízben is felmerült. Létesítettek halastavakat, használta a honvédség bombázótérként, de csak az elemi csapásként bekövetkezett ’50-es években kezdték meg igazán a puszta a legyűrését. A magyar sors szimbólumává lett az, ami itt bekövetkezett: internáló táborok létesítése, ősgyepek, legelők feltörése, rizsföldek és csatornahálózatok, gumipitypang erőltetése, melyet húsliba-, Hereford-, gyöngytyúk és növényevő hal program követett: mind megannyi elemi csapás…
Kié a Hortobágy?
Egy ország figyelte megrőkönyödve, hogy kiknek a kezében van a döntés joga. Talajcsere, komplex melioráció… mi a ráció? Az üzemeltetett természetvédelem egyre inkább megvalósíthatatlannak tűnt. Az, hogy ez a Hortobágy, hogy nemzeti park és hogy a hazaszeretet fogalmában a puszta szeretete is benne foglaltatik, csak Dr. Aradi Csaba akkori igazgató vetette fel.
A Hortobágyi Nemzeti Park védetté nyilvánításának 20. évfordulóján film készült, mely a megalapítás előzményeit, az akkori célkitűzéseket, a terület természetvédelmi értékeit, a természetkímélő gazdálkodást és a turizmus kezdeteit mutatja be azokból az időkből, amikor még a természetvédelmi őrök és a természet között aktív párbeszéd folyt. Némi előretekintés mellett megtudhatjuk azt is, hogy milyen jövőt jósoltak a nemzeti parknak a megszólalók.
Ezek-, az immár 30 éves, egyedülálló felvételek kerültek most elő Hortobágyról!
Tartsanak velünk erre a különleges időutazásra!
A nemzeti közpénztolvalyok társasága befészkelte magát.
Ahogy levettem ez a film 92-93 környékén készült. Lehet látni az öltözködési stiluson is. Azóta eltelt 30 év!
Ezek a híres tarvisiós bírkabátok!
Èrdekes.
Ahogy a jóval kesőbb készített, Magyarország nemzeti parkjait bemutató sorozatból megtudtuk, elég jól alakult a park élete!😊
Arról is érdemes lenne forgatni egy videót, hogy ma kiknek a kezében vannak az ország természeti kincsei és miért?
23:22 ez a kérdés eléggé megalázó az interjúalanynak
Remek!👏🏻
Elnézést ha ki volt írva, de mikor készült ez a film?
1993-ban. A Nemzeti parkot 1973-ban hozták létre, a film húsz év múlva készült! hu.wikipedia.org/wiki/Hortob%C3%A1gyi_Nemzeti_Park
🤣" csikós bohóckodás", a riporter kemény. Azt hittem rosszul hallok. Miért nem csikóst kérdezett, végighúzgáltáka lóval volna a pusztán vagy 2szer.
Inkább bunkó
Hí be szíp !
Zsolt!Micsoda?
A Hortobágy mióta létezik? És mi volt ott azelőtt?
ipari park, akkumulatorgyarral... a fidesz majd helyreallitja a rendet egre