Sziasztok! Meghoztuk a szöveget: Ölelni szavakkal, csókot adni át a falon keresni téged, sötét szobában vakon ráesni az ágyra, mint ki először várja hogy betemesse az álma, mert ott még szabadon beszél a száj és a térre hív, a tömeg zúg te meg épp ölelsz ott, miközben elázunk így maradtál meg, a vállamra borulva de már be vagyunk zárva, mint egy háborúban Most, hogy egyedül maradtam sokáig beszéltem magamban egy végül elmaradt tavasszal megtanultam ölelni szavakkal Ölelni bilincsben, bezár a négy fal nem vigasztal az, ha épp nem engem ér baj üresen tűnnek el a "mindig-tele" helyek hova mindig mentem veled, csak hogy mindig veled legyek ha lesz egy nap, mikor a beteg világ feleszmél vagy bármi lesz végül, én miattad szeretném hinni, hogy az élet mégis megszépül ölelni szavakkal, érintés nélkül Van úgy, hogy a régi rossz is megszépül, ölelni szavakkal, érintés nélkül...
Hatalmas köszönet a szép szavakért, itt is és a többi felületen is megindító történeket olvasni tőletek! Kitartás és reméljük, minél hamarabb találkozunk valamelyik fesztiválon, ahol már együtt is énekelhetjük a dalt, ahol már csak egy emlék lesz ez az egész, amin együtt mentünk át!
Külföldön ragadtam,teljesen egyedül vagyok,nincs segítségem. Haza kellene mennem mert otthon nagy a baj és otthon van a szerelmem is. Nem tudok haza menni. Ez a dal összefoglalja mi történik velem. Respect🥺❤️❤️❤️❤️❤️
Épp ez jutott eszembe, ez az első dal, amit a "témában" hallok úgy, hogy nincs benne a maradjunk otthon valamilyen formája, és ezen felül még egy mélyebb tartalmat is feldolgoznak, ami nem csak a mostani vírus miatt csökkent fizikai kapcsolódásokra igaz, hanem sok más esetben is szüksége lehet embereknek Ölelni Szavakkal. :)
A szöveg, a zene, a látvány...🙏🏻🙏🏻🙏🏻❤️❤️❤️❤️❤️ Köszönjük, ismét hatalmasat alkottatok! Sírós, megkönnyebbülős. “Mit lehet tenni a tél ellen? Várni kell a tavaszt.” ❤️
Rendesen sírva fakadtam mikor meghallottam ezt a csodálatos dalt amit összehoztatok. Teljesen leírja a helyzetünket. A párommal amugy is ritkán láttuk egymást hisz eléggé messze lakik de most nagyon rossz ez az egész... nem csak nekünk... mindenkinek.... Hisz emberek vagyunk, társas lények, kik igénylik a szeretetet és másokkal való érintkezést. Nagyon köszi hogy most is ilyen szép zenékkel Boldogítotok minket.
Igazából annyira akartam írni valami szépet erről a zenéről nektek de csak annyit tudok mondani ÖLELNI SZAVAKKAL!! köszönöm hogy megszületett ez a zene!🥰❤️
A leggyönyörűbb amit valaha hallottam. Ebben a nehéz helyzetben megváltás egy ilyen gyönyörű dal ami nem a szokásos maradj otthont szajkózza. Kitartást skacok ez ismét mesés lett 🥰
Wellhello az egyik legjobb magyar együttes és még nagyon sokáig a legjobbak között lesztek nagyon sok dalotok szövegét tudom fejből Wellhello forever 🔝
Úristen mekkora zene már és zseniálisan profi videó, hideg ráz harmadszorra is! Minden részlet a helyén, imádom az ilyeneket, ami ennyire részletesen kidolgozott. Gyönyörű ez a videó! Gratulálok! Profi! ❤❤🔥🔥🙏
Köszönjük a dedikált sapkákat a Wellhello Zuhanj belém és az Ölelni szavakkal klipből. Nagyon sokat segítettetek. A fiam 5-esként büszke a a játékotokra, amit írt. Wellhello forever.
Karantén dal Na viccet félre téve sztem ti vagytok a leggjobb magyar énekesek,mert ti ki tudjátok fejezni az érzéseket...nkm a 2016-os returjegy a kedvencem
Nekem ez az új kedvenc dalom! Most hogy így be vagyunk zárva nincs jobb egy ilyen dalnál. Sajnos a családom nagy része a Trianon miatt külföldön él és nagyon ritkán látom őket. Nekem erről a dalról azok a családtagok jutnak eszembe akik már sajnos nem lehetnek köztünk. A dal mellé könnycseppek is társultak. Mindenkinek kitartást! Srácok imádlak titeket! Remélem nemsokára koncerten énekeljük együtt addig is otthon hallgatjuk.
Fantasztikus dal.Csak szavakkal tudjuk egymás lelkét ölelni ,hogy ne érezze magát senki se egyedül,mert a távolsàg idővel csökken,de mi itt leszünk újra.A szüleimmel 4 hete futva találkozom pedig eddig mindig együtt töltöttük az időt ,de most csak a telefon és a futó találkozók maradtak az ember szíve megszakad.Kellenek a lélekerősítő dalok most főleg ,hogy az ember erőt meríthessen belőle és kitartson és ne adja fel.
Szerelmem, Toth Adri...az enyem vagy, orokre...mindenem vagy...es addig halok meg mig teged meg nem lellek...egyetlen csillagom...❤❤❤ Miattad kelek fel minden reggel...eletem nyuszija...
Hát srácok ez egy elképesztő dal lett, nagyon jó volt hallagtni, főleg ez a zongora kísérő hát valami zseniális. Remélem hogy ha vége ennek az egésznek, tudok veletek legalább egyszer találkozni valahol.
Perfekt! Imádom ❤️A szöveg tényleg költészet kategória.Nagyon megható! 😪Remélem a Strand Fesztiválon együtt énekelhetjük. Sok kitartást kívánok mindenkinek! 💞❤️💞
Ti vagytok a legjobbak nektek nem kell videóklipp a hangotokkal mindenki meghoditotok várom, hogy a Korona után mehessek a koncertetekre küldjük a sok erőt sok sikert imádunk titeket mindörökre.❤️❤️😘😘😍😍
@@k-popdreamworld2946 akinek jó az ízlése és még hallása is van az tuti egyet ért velünk. Mert az iszonyatosan jó szöveghez ez esetben még iszonyatosan jó hang is társul. NEM LEHET ŐKET MEGUNNI!😍
GRATULÁLOK!!! Még egy slágert alkottatok! A klippje baromi jó, a szövege még jobb, de ahogy ti éneklitek srácok az 1000%-os és ugyanennyi % az, hogy meglesz a 200 E-feliratkozó. További sok sikert és szerencsét a munkásságotokhoz!!!
Sziasztok!Nagyon nagy rajongóktól vagyok!Amikor az East Festen voltatok ott voltam mindig! Csak miattatok mentünk apukámmal ki!❤️ Ui:Nagyon jó a dal remélem nem hagyjátok abba❤️❤️🦄
Ez a dal vissza emlékesztett arra az időre mikor 3 honapig távkapcsolatban voltam a barátommal és kibirtuk! 1420 km választott el minket. 👫 A dal nagyon jó 🙏
Mi párommal 230km lakunk egymástól, de márciusban össze költözünk! Végre lehet azt mondanunk hogy le győztük ezt a hatalmas távolságot, sok mindenen keresztül mentünk, de végre együtt leszünk! ❤️ A távkapcsolat meg tanította milyen egy másik embert annyira szeretni hogy bármit fel adnál érte. 🥰
Sziasztok! Meghoztuk a szöveget:
Ölelni szavakkal, csókot adni át a falon
keresni téged, sötét szobában vakon
ráesni az ágyra, mint ki először várja
hogy betemesse az álma, mert ott még szabadon
beszél a száj és a térre hív, a tömeg zúg
te meg épp ölelsz ott, miközben elázunk
így maradtál meg, a vállamra borulva
de már be vagyunk zárva, mint egy háborúban
Most, hogy egyedül maradtam
sokáig beszéltem magamban
egy végül elmaradt tavasszal
megtanultam ölelni szavakkal
Ölelni bilincsben, bezár a négy fal
nem vigasztal az, ha épp nem engem ér baj
üresen tűnnek el a "mindig-tele" helyek
hova mindig mentem veled,
csak hogy mindig veled legyek
ha lesz egy nap, mikor a beteg világ feleszmél
vagy bármi lesz végül, én miattad szeretném
hinni, hogy az élet mégis megszépül
ölelni szavakkal, érintés nélkül
Van úgy, hogy a régi rossz is megszépül,
ölelni szavakkal, érintés nélkül...
Rögzítsétek hogy felül legyen...
❤️
Nagyon jó lett. Jó hogy ti se maradtok ki a karanténdalokból. 😁
❤️
Imádom 💓
Hatalmas köszönet a szép szavakért, itt is és a többi felületen is megindító történeket olvasni tőletek! Kitartás és reméljük, minél hamarabb találkozunk valamelyik fesztiválon, ahol már együtt is énekelhetjük a dalt, ahol már csak egy emlék lesz ez az egész, amin együtt mentünk át!
❤❤❤
Kitartás nektek is! 😁 Alig várom hogy együtt énekeljük. 🙂 Addig is gyakorlom.
❤
Úgy legyen skacok! Reméljük itt a vége hamarosan!!!! Fülcsiklandozó lett ez a muzsika is! Ti vagytok a legjobbak!
Külföldön ragadtam,teljesen egyedül vagyok,nincs segítségem. Haza kellene mennem mert otthon nagy a baj és otthon van a szerelmem is. Nem tudok haza menni. Ez a dal összefoglalja mi történik velem. Respect🥺❤️❤️❤️❤️❤️
Szerintem jelenleg mindenki tud ezzel a dallal azonosulni. Még mindig jók vagytok!❤️ így tovább👏🏻
😄😄😄
Számomra tisztára 2016-os Retúrjegy feeling jött át az egészből és mellé pár könnycsepp is. ❤🥺
Csodásat alkottatok megint, kitartást srácok. ❤
Igen hasonlított😊
Igen, az első akkordokból nekem is egyből a Retúrjegy ugrott be
Nekem is
Nekem is
@@Bihike igen nekem is🙂
Csehországban élek, és azt érzem, hogy ez a dal igazán leírja azt, amit érzem egyik lányra. Köszi szépen Wellhello!🔥❤️
Átérzem. Engem egy határ választ el a barátnőmtől
Kristóf Krompasky pontosan, és itt még rosszabb a helyzet😢
🌈🌀🌁🌊
Tökéletes időzítés... 🥺 Gratulálok a dalhoz és a kliphez!❤️💪🏻
Te vagy a kedvenc videosom,és a kedvenc vloggerem is😊
Végre nem egy olyan karanténdal ami csak arról szól, hogy maradj otthol. Kincs!!! 👌
Épp ez jutott eszembe, ez az első dal, amit a "témában" hallok úgy, hogy nincs benne a maradjunk otthon valamilyen formája, és ezen felül még egy mélyebb tartalmat is feldolgoznak, ami nem csak a mostani vírus miatt csökkent fizikai kapcsolódásokra igaz, hanem sok más esetben is szüksége lehet embereknek Ölelni Szavakkal. :)
2023 ❤ Szivből örülök, hogy véget ért a karantén őrület. ☺️
Fantasztikus volt akkor is ez a dal és most is az. Köszönjük. Sokat hallgatom azóta is. ❤
Szerintem ez a legjobb zene,amit valaha csináltatok,pedig már volt pár hihetetlen nagy slágeretek!Ebben tényleg benne van minden!Hatalmasak vagytok!
Ez a dal megnyugtat, elgondolkodtat, elszomorít és megtanítja az embert ölelni szavakkal!
Remek szám mint mindig!👍❤
-Karanténidőben nem lehet fullos, látványos klipet forgatni!
-Fogd meg a söröm..
Nagyon szép és fontos mondanivalója van ennek a dalnak.
Szép munka! 😀
A szöveg, a zene, a látvány...🙏🏻🙏🏻🙏🏻❤️❤️❤️❤️❤️ Köszönjük, ismét hatalmasat alkottatok! Sírós, megkönnyebbülős.
“Mit lehet tenni a tél ellen? Várni kell a tavaszt.” ❤️
Rendesen sírva fakadtam mikor meghallottam ezt a csodálatos dalt amit összehoztatok. Teljesen leírja a helyzetünket. A párommal amugy is ritkán láttuk egymást hisz eléggé messze lakik de most nagyon rossz ez az egész... nem csak nekünk... mindenkinek.... Hisz emberek vagyunk, társas lények, kik igénylik a szeretetet és másokkal való érintkezést.
Nagyon köszi hogy most is ilyen szép zenékkel Boldogítotok minket.
Hogy lehet ennyire kifejező, ennyire igazat és szépet írni... Köszönöm 💖
Nagyon pro a klip! Gratula 🔥🙏
Begi Lotfi köszi 😘
Igazából annyira akartam írni valami szépet erről a zenéről nektek de csak annyit tudok mondani ÖLELNI SZAVAKKAL!! köszönöm hogy megszületett ez a zene!🥰❤️
engem meghatott ez a dal! nagyon, de nagyon ügyesek vagytok! csak így tovább fiúk❤😀
mostmár én is megtanultam ölelni szavakkal❤🔥
A leggyönyörűbb amit valaha hallottam. Ebben a nehéz helyzetben megváltás egy ilyen gyönyörű dal ami nem a szokásos maradj otthont szajkózza. Kitartást skacok ez ismét mesés lett 🥰
Ez nagyon megható...Replay gomb az már most szétsült.🙏
Wellhello az egyik legjobb magyar együttes és még nagyon sokáig a legjobbak között lesztek nagyon sok dalotok szövegét tudom fejből Wellhello forever 🔝
Sziasztok! Engem ez a zene megsíratott. De ilyen zenét még életemben sem láttam😍😍. Köszönjük hogy vagytok nekünk💛. Így tovább fel ne adjátook. ❤️
Respect srácok!❤️🙏 Nagyon szép hogy ebben a nehéz időszakban is ilyen csodás zenét tudtok teremteni nekünk! Nagyon köszönjük❤️❤️🙏
Úristen mekkora zene már és zseniálisan profi videó, hideg ráz harmadszorra is! Minden részlet a helyén, imádom az ilyeneket, ami ennyire részletesen kidolgozott. Gyönyörű ez a videó! Gratulálok! Profi! ❤❤🔥🔥🙏
2024 ❤️🔥 még most is egyik legjobb produkció volt tőle🥰
Köszönjük a dedikált sapkákat a Wellhello Zuhanj belém és az Ölelni szavakkal klipből. Nagyon sokat segítettetek. A fiam 5-esként büszke a a játékotokra, amit írt. Wellhello forever.
Karantén dal
Na viccet félre téve sztem ti vagytok a leggjobb magyar énekesek,mert ti ki tudjátok fejezni az érzéseket...nkm a 2016-os returjegy a kedvencem
Gratulálok! Ez nálam most nagyon betalált!
Nekem ez az új kedvenc dalom!
Most hogy így be vagyunk zárva nincs jobb egy ilyen dalnál. Sajnos a családom nagy része a Trianon miatt külföldön él és nagyon ritkán látom őket. Nekem erről a dalról azok a családtagok jutnak eszembe akik már sajnos nem lehetnek köztünk. A dal mellé könnycseppek is társultak. Mindenkinek kitartást! Srácok imádlak titeket! Remélem nemsokára koncerten énekeljük együtt addig is otthon hallgatjuk.
Fantasztikus dal.Csak szavakkal tudjuk egymás lelkét ölelni ,hogy ne érezze magát senki se egyedül,mert a távolsàg idővel csökken,de mi itt leszünk újra.A szüleimmel 4 hete futva találkozom pedig eddig mindig együtt töltöttük az időt ,de most csak a telefon és a futó találkozók maradtak az ember szíve megszakad.Kellenek a lélekerősítő dalok most főleg ,hogy az ember erőt meríthessen belőle és kitartson és ne adja fel.
Szerelmem, Toth Adri...az enyem vagy, orokre...mindenem vagy...es addig halok meg mig teged meg nem lellek...egyetlen csillagom...❤❤❤
Miattad kelek fel minden reggel...eletem nyuszija...
Szeirntem sok ember életét könnyítettétek meg ezzel a dallal és egyben az igaz sorokkal🙌🙌🙌🙏🙏🙏
Hát srácok ez egy elképesztő dal lett, nagyon jó volt hallagtni, főleg ez a zongora kísérő hát valami zseniális. Remélem hogy ha vége ennek az egésznek, tudok veletek legalább egyszer találkozni valahol.
Soha nem volt még ilyen hatással rám zene első hallásra... végigzokogtam..🖤
🥺🥺Tökéltes az időzítés pontosan ezeket érzem... sajnos már 1.5 hónapja se a családomat se páromat nem láttam 🤧🤧🥺🥺🥺🥺
Perfekt! Imádom ❤️A szöveg tényleg költészet kategória.Nagyon megható! 😪Remélem a Strand Fesztiválon együtt énekelhetjük. Sok kitartást kívánok mindenkinek! 💞❤️💞
Ezt kár hogy most hallottam csak. Sok dalt hallottam már, de ezen a könnyeim kijöttek. Nagyon jó lett! Így tovább!
Most fedeztem fel ezt a szép dalt,nagyon tetszik!Gratulálok,további sok sikert !!❤
Diaz becsületesen edzeget karra! :D
Ez egy klassz szám lett srácok.Gratulálok , további sok ilyen számot!
Régi Wellhello emlékek🥺 Újabb csodás szám, köszönjük!🤗
Ti vagytok a legjobbak nektek nem kell videóklipp a hangotokkal mindenki meghoditotok várom, hogy a Korona után mehessek a koncertetekre küldjük a sok erőt sok sikert imádunk titeket mindörökre.❤️❤️😘😘😍😍
Bekönnyeztem. Diaz hangja még mindíg kegyetlen jó 😇🔥
Nagyon meghatott! Ez nagyon igaz! Ezt a dalt mindenkinek hallani kellene!🥺❤️
A legjobbkor jott ki ez a dal💔💔💔💔💔
Nagyon megfogott ez a dal, fantasztikus! A mondanivalója lebilincselt! Büszkék lehettek, hogy karantén alatt is ilyet tudtatok alkotni! Le a kalappal!
Zseniális! Mindenkiből kihozza a legjobbat ez a helyzet.
Teljesen mindegy hányszor hallgatom meg mindig újra és újra beleszeretek!😍🥰
Én is így vagyok vele 😉😍😍😍😍
@@k-popdreamworld2946 akinek jó az ízlése és még hallása is van az tuti egyet ért velünk. Mert az iszonyatosan jó szöveghez ez esetben még iszonyatosan jó hang is társul. NEM LEHET ŐKET MEGUNNI!😍
100 százalékos dal, zene, szöveg, klip, sziv❤
Én most a látványvilágot jobban értékelem, mint a szöveges tartalmat! Gratulálok Emil, ismét nagyot alkottál!
Ti vagytok a kedvenc magyar előadóim! Királyak vagytok! Sok sikert a további dalokhoz!!! 🙂
Ez most nagyon jól jött!🥀😌
A legjobb dal amit ismerek! Ti vagytok a kedvenc bandám!
És a példaképeim is!
GRATULÁLOK!!!
Még egy slágert alkottatok! A klippje baromi jó, a szövege még jobb, de ahogy ti éneklitek srácok az 1000%-os és ugyanennyi % az, hogy meglesz a 200 E-feliratkozó. További sok sikert és szerencsét a munkásságotokhoz!!!
Nem lehet nem eléruékenyulni erre a dalra nagyon szeretem és titeket is mert nagyon szép dalt alkottatok! Gratula ❤️❤️❤️❤️👍
Ez de jó lett,reggel hallgattalak Titeket a Rádió 1-en.
Ez ütős lett,gratula,köszönjük szépen a dalt!
Mindent elmondó dalszöveg! Csodálatos lett!
Nagyon elvan találva❤❤❤imádja az 5 éves lányom is!!
Aztaaaa ez nagyon jó lett 😮😮😮 és a klip is nagyon üt!
Nagyon szép munka
Köszi srácok!
Ez annyira szép, egyszerűen megható, ez tényleg nagyon szép, én végig sírtam az egészet!!!💗💗💗😭😭😭
Legjobbak ⚡⚡
Gratulálok srácok megint oda tettétek magatokat és ismét egy jó zenét hozzatok nekünk 😁 a replay gomb ki fog kopni úgy hiszem 😅
Sziasztok!Nagyon nagy rajongóktól vagyok!Amikor az East Festen voltatok ott voltam mindig!
Csak miattatok mentünk apukámmal ki!❤️
Ui:Nagyon jó a dal remélem nem hagyjátok abba❤️❤️🦄
a klip egyszerűen zseniális
Skacok ez lett a kedvenc zeném. A legjobb karantén dal
Ölelni szavakkal úgy kell ahogy ti csinàljàtok !!! Ezek a dalok àtölelik az ember lelkét! 🤍
Imádom annyira átérzem már 100x meghallgattam ☺️☺️
Csak én élem át 100% 😔❤⚡⭐
Imádom ! 😍🥰😘😚😙😗😻😽❤️🧡💛💚💙💜🖤♥️💘💝💖💗💓💞💕❣️💟💋❤️🧡💛💚💙💜🖤♥️
Legnagyobb zene🙏
Uuuuuu nagyon joo!!❤❤❤❤❤
Ez nagyon jó lett!!! 🤗🤗🤗Ez lett a kedvenc dalom.
Annyiraa jó lett🥴❤️
Szuper, megható, köszi.
Srácok ez nagyon szuper dal lett.
Igazi libabörös.
Ez a dal vissza emlékesztett arra az időre mikor 3 honapig távkapcsolatban voltam a barátommal és kibirtuk!
1420 km választott el minket. 👫
A dal nagyon jó 🙏
Mi párommal 230km lakunk egymástól, de márciusban össze költözünk! Végre lehet azt mondanunk hogy le győztük ezt a hatalmas távolságot, sok mindenen keresztül mentünk, de végre együtt leszünk! ❤️ A távkapcsolat meg tanította milyen egy másik embert annyira szeretni hogy bármit fel adnál érte. 🥰
Sokadszorra is kiráz a hideg, utoljára a Retúrjegynél éreztem ilyen, nagyon jó lett!
Gyönyörű szèp dal.Van mondanivalója.Gratulálok!❤😊🌹
Ez nagyon joo😍😍😍
Imádlak titeket srácok! Csodálatos ez a dal ♥️♥️
Gratulálok. Nagyon jo lett a dal es a klipp is... kitartás mindenkinek....
Legszebb karanten-dal valaha ❤️
Úristen nagyon jó lett ez a szám imádlak benneteket most ez lett a kedvecem a zuhany belém mellett. ♥️🙂
Srácok ujra szuperek vagytok nagyon köszi nektek..
Istenem imádom 🤤😍
Csodálatosat alkottatok!
Köszi,jól sikerült a dallal azonosulni!
Nagyon szép lett, sőt csodálatos ez a dal is.
Köszönöm, hogy megfogalmazásra került.... Messze van tőlem a családom, a párom.... Csak ez maradt... Ölelni messziről....
A világ legjobb száma
Nagyon jók vagytok ❤👍🏻
Like👍🏻 aki szerint is!
Gyönyörű szép a dal a zene❤
Ez gyönyörű ❤️❤️😍
Ti a vagytok a legjobbak
Csodálatos lett!!
Fiúk, bennetek sosem lehet csalódni!🥺🔥
Gratulálok Wellhello! ❤️
Kedvenc még mindig❤️❤️❤️
Köszönjük!😓❤️🙏
Nagyon igaz és aktuális 😑😑 sajnos, de a dalt imádom és segít a helyzeten, ha énekelem ❤❤💞😊😊
👑