OROSZLÁN ♌️| AZ EGYETLEN. 📿

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024

ความคิดเห็น • 57

  • @andrasnetakacs4170
    @andrasnetakacs4170 3 หลายเดือนก่อน +16

    Huhh 16 percnél meg kellett állítanom. Az a családi „örökség" ahogy fogalmaztál, hogy a nőket ne lehessen bántalmazni. Ne legyen már eltusolva az erőszak, a fizikai és lelki lenyomorítása a családom nőtagjainak. Ezen dolgozom, ez a feladatom, ezért születtem le. Pontosan értem amiről beszélsz. Ettől szeretném megóvni a lányaimat, lányunokáimat úgy, hogy megtanítottam nekik hogyan állhatnak ki magukért, hogy joguk van kiállni a bántalmazás ellen. És ezt nagyképűen😂 szeretném kiterjeszteni a kollektívbe is. Ez az én örökségem, ezt hagyom hátra a vagyon helyett. De ez sokkal több mintha bármilyen pénzbeli dolgot kapnának. Mert ez maga a Kincs❤ Hálásan köszönöm. Most állt össze a kép bennem. ❤🎉😇🙏

    • @ilonaradocinehegedus9515
      @ilonaradocinehegedus9515 3 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönöm ezt a "gyönyörű energia"-olvasást (🦁)❣
      Erősen spirituális vagyok, felküzdöttem magam ide, ahol vagyok és most érzem, hogy az "Univerzum megtart" - végtelenül hálás vagyok érte.🙏
      Tartson, tartson, tartson és segítsen feljebb lépni azon a bizonyos spirálon... - utat mutatva másoknak is tiszta szívemből.❤

  • @csillagfeny-fenyesitemutad
    @csillagfeny-fenyesitemutad 3 หลายเดือนก่อน

    Köszönjük!

  • @csabanetoth6386
    @csabanetoth6386 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon szép dolgokat mondtál, mégsem merem magamra venni oroszlánként sem. Egy majdnem tökéletes embert mutattál , ami egyrészt lehetetlen számomra, másrészt félelmetesnek is tűnik. Én általában igyekszem minden szituációban csak magamat adni, és ez eddig bejött. Köszönöm a munkádat!

  • @andikaracz604
    @andikaracz604 3 หลายเดือนก่อน +2

    Húú ezt most nagyon magaménak éreztem .Bár azt hiszem a munka területén van oroszlán,de milyen érdekes ,hogy szombaton fejeztem be többféle tanácsadó,tréneri tanfolyamaimat és van közte speciális spirituális tanácsadó is és igen tudom ,hogy ezen az úton kell tovább menni és vannak ötleteim és igen vannak kétségeim ,hogy készen állok e rá.Azt hiszem a videóban minden kérdésemre ott a válasz.Nagyon szépen köszönöm! 🙏❤️🤗✨️

  • @ilonapadar3600
    @ilonapadar3600 3 หลายเดือนก่อน +4

    Kedves Vivien! Most ez engem nagyon szíven talált! Olyan gyönyörű volt ez a kártyavetés számomra, hogy most a fellegekben járok! Minden szavad egy tízes skálán 10. Örülök ennek a nagyfokú fejlődésnek, ami velem történik, természetesen pozitív értelemben. Meg kell jegyeznem, hogy ez a fejlődés nagyban a Te érdemed is, amit nagyon köszönök neked! Érzem a még bennem lévő lehetőségeket, ami számomra egyfajta motor, és visz előre és csak is előre, pedig már nem vagyok fiatal, igy túl a 70-en még mindig sok célom van, de ezek már egyenes úton visznek a célok felé! A céljaim pedig mind megvalósításra kerülnek! Tudom és ismerem önmagam! Köszönöm, hogy rávilágítottál a lassításra!
    Mindent értek, és így fogok tenni! Imádlak! A tudásod fantasztikus! ❤

  • @HenrikGilicze-lg8yd
    @HenrikGilicze-lg8yd หลายเดือนก่อน +1

    Szia
    Ez szó szerint pontosan így van

  • @nagynehajni50
    @nagynehajni50 2 หลายเดือนก่อน

    Hű! Ez nagyon betalált!!! Köszönöm szépen, megerősített, hogy jó úton járok! Nagyon hálás vagyok!😊

  • @imreneherczeg9507
    @imreneherczeg9507 3 หลายเดือนก่อน +2

    Nagyon vàrom a vetéseidet,ami szàmra valami csodàlatod!Olyan mintha belém làtnàl.Lenyügőző!Sokat fejlődtem,amit neked is köszönhetek,mert inspiràlsz,és megerősîtesz engem!Hàlàsan köszönöm!Àldàs!🙏😇❤️

  • @andreamikulasova919
    @andreamikulasova919 20 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm szépen. Gyönyörü s munkád 👏🙏☺️🥰❤️😘pont igy érzek❤️

  • @andreatamaska8193
    @andreatamaska8193 3 หลายเดือนก่อน

    Üdv Kedves Pisces moon!Egy kérdésem lenne:melyik jegy a mérvadó a kivetéseknél?❤

  • @MáriaMagdolnaDéghy
    @MáriaMagdolnaDéghy 3 หลายเดือนก่อน +1

    A mesterprogramomba akarom beemelni a kozepiskolas gyerekeknek az erzelmi bantalmazas felismereset kezeleset. Koszonom. ❤Ne eljek at amit en. A tudas hatalom.

  • @bernadetthorvath6408
    @bernadetthorvath6408 3 หลายเดือนก่อน +3

  • @silviafazekas7993
    @silviafazekas7993 3 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Vivien. Én kos vagyok 🤗. Minden úgy van ahogy el mondtad. Hálás szívvel köszönöm az üzenetet és a segítséget ❤️ Szép napot kívánok sok szeretettel ♥️

  • @AdrianaMisák
    @AdrianaMisák 3 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Vivien, ez gyönyörű, köszönöm szépen. Nagyon tudsz. Minden szavad a helyén van.
    Hála telt szívvel köszönöm még egyszer. 🙏🌺🥰

  • @kovacselizabeth882
    @kovacselizabeth882 2 หลายเดือนก่อน

  • @gizellapalinkone803
    @gizellapalinkone803 2 หลายเดือนก่อน

  • @sandorcsorba3498
    @sandorcsorba3498 3 หลายเดือนก่อน

  • @tibormarunak8473
    @tibormarunak8473 3 หลายเดือนก่อน

  • @Levendula1968
    @Levendula1968 3 หลายเดือนก่อน +2

    🙏😇❤️

  • @AndreaNagy-jo7go
    @AndreaNagy-jo7go 3 หลายเดือนก่อน +1

    Sírtam kicsit a boldogságtól .

  • @lajospuspoki4864
    @lajospuspoki4864 4 วันที่ผ่านมา

    Köszönöm 😊

  • @mariakovats1914
    @mariakovats1914 29 วันที่ผ่านมา

    köszönöm szépen 🥰

  • @krisztina6224
    @krisztina6224 3 หลายเดือนก่อน +1

    Ez Nekem szólt...❤ hálásan köszönöm!❤❤

  • @mariamarik906
    @mariamarik906 3 หลายเดือนก่อน +6

    Te jó ég..Teljesen lenyűgözött... Abszolút perfekt.Oroszlan vagyok és még engem is meglepett a változás amit magamban érzek..de ennél biztosabban soha nem éreztem a Kegyelmet arra hogy azt manifesztàljam amit intuitív módon érzek..vagyis ami boldoggá tesz .. Köszönöm Szépen ♥️

  • @bajnokadrienn555
    @bajnokadrienn555 3 หลายเดือนก่อน +1

    Hálásan köszönöm ☀️🫶🏻🙏🏻

  • @rozikacsendes9502
    @rozikacsendes9502 3 หลายเดือนก่อน +1

    Hálásan köszönöm ❤️🙏😊

  • @szekreny0
    @szekreny0 3 หลายเดือนก่อน +1

    😘👩🏻‍🏫

  • @pecsifamily9214
    @pecsifamily9214 3 หลายเดือนก่อน

    Szia Vivien! Egyszerűen imádom a kirakásaidat a közvetítésed fenomenális . Várom a következő kirakásodat ! Köszönöm szépen.❤

  • @stystrng
    @stystrng 3 หลายเดือนก่อน

    Üdv, tudom, hogy sok oroszlán van, de nálam minden szavad igaz volt. ( Sok energiát szórsz ki az ujjaidon keresztül...) ❤⭐ 333

  • @AnnamáriaPapp-f2x
    @AnnamáriaPapp-f2x 3 หลายเดือนก่อน

    Szia, nagyon perfetto, ahogy mondod👌
    Igen, az intuiciom vezet és a karmám mit diktál, s ezt összehangolni kompatibilisre, amennyire lehetséges❤️

  • @BeatrixHavas
    @BeatrixHavas 3 หลายเดือนก่อน

    Hálásan és Boldogan köszönöm 🥰🙏😇
    Teljesen rezonált.
    Újra megerősítettél.
    Amúgy ikrek jegyű vagyok.

  • @juditszakacs7782
    @juditszakacs7782 3 หลายเดือนก่อน

    Szia.Nagyon sok minden rezonàl. Igen tanultam szabadidőmben egy új szakmát,ami kreatív, folyamatos fejlődés... most ezzel kapcsolatban egy projekten dolgozom..-kismàgus.....a vetésed, a magyaràzó energiák is ,a múlt,jelen , jövő -az örökség... honnan hová... Köszönöm szépen!

  • @zsuzsapoth9774
    @zsuzsapoth9774 3 หลายเดือนก่อน

    Drága Vivien! Hálásan köszönöm a csodálatos üzenetet! Áldás! ❤

  • @zsuzsabarada5500
    @zsuzsabarada5500 3 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm szépen kedves Vivi❤
    Nagyon erős üzenet,mégis pontosan az a megtartó,lágy energia veszi körül amit érzek.
    Csodás üzenet!!
    Hálásan köszönöm,érzelmi feltöltődést adott❤❤❤
    Örömteli,áldásokkal teli napot kívánok😊🌈🌈🌈

  • @JózsefZsiknyár-p5z
    @JózsefZsiknyár-p5z 3 หลายเดือนก่อน

    Hálásan köszönöm szépen neked ezt a videót. Hasznos volt számomra. Nálam ez sok mindenben rezonált. ❤️

  • @pappnene2011
    @pappnene2011 3 หลายเดือนก่อน

    Kedves Vivien! Hálásan köszönöm, és érzékelem. Áldás

  • @robertnerudolf5867
    @robertnerudolf5867 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon köszönöm a kirakást, minden benne van ,ami most zajlik velem ès bennem!❤😊😊

  • @belafulop9840
    @belafulop9840 3 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm🙏
    Én kos/skorpió vagyok.
    De egy újabb telitalálat💥🤔🌞

  • @anikomolnar6577
    @anikomolnar6577 3 หลายเดือนก่อน

    En az Ujjaszuletes uzenetet kozvetitem az eletem altal ami masoknak sokat segit evek ota...hogy mindig mindem.nbol van feltamadas!

  • @tundegabor1611
    @tundegabor1611 3 หลายเดือนก่อน

    Kőszőnőm szèpen hàllàs szivel dràga Vivien 🙏💋♥️

  • @valeriadiosy1369
    @valeriadiosy1369 3 หลายเดือนก่อน

    Ez tényleg egy "erős" bepillantás vot az életembe.... köszi 🦋

  • @mariannajuditpinter3927
    @mariannajuditpinter3927 3 หลายเดือนก่อน

    Énoroszlánságom vigyorogva köszöni, igeigengeen !!

  • @gyorgyeniko7897
    @gyorgyeniko7897 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon megérintett ,köszönöm szépen ❤

  • @viktoriapapp995
    @viktoriapapp995 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon köszönöm❤! Szívből❤

  • @antoniafuto8604
    @antoniafuto8604 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon szépen köszönöm! 🤗 Így van!🤗

  • @SusanneKoch-s4t
    @SusanneKoch-s4t 3 หลายเดือนก่อน

    IGEN ❤️
    köszönöm a kirakàst ❤

  • @peterszoke9665
    @peterszoke9665 3 หลายเดือนก่อน

    Imádom a mosolyod ❤❤❤jó volt látni

  • @Adammocsel-zy7en
    @Adammocsel-zy7en 3 หลายเดือนก่อน

    Nagyon szepen koszonom igy igaz ❤

  • @hegedusneandrea1971
    @hegedusneandrea1971 3 หลายเดือนก่อน

    Hálásan köszönöm neked ❤❤❤❤❤❤

  • @fannitavaszi8326
    @fannitavaszi8326 3 หลายเดือนก่อน

    Így van, így van, így van 😍 pontosan.

  • @PiroskaÓcsag
    @PiroskaÓcsag 3 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm szépen!!! ❤❤😊🎉❤❤😮

  • @andreafoldinekovacsandrea288
    @andreafoldinekovacsandrea288 3 หลายเดือนก่อน

    Hálás köszönet!🙏

  • @mariakovats1914
    @mariakovats1914 3 หลายเดือนก่อน

    Hálás köszönet 🙏🌷❤

  • @magdalenamuranyi182
    @magdalenamuranyi182 3 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm szépen

  • @zozi2475
    @zozi2475 3 หลายเดือนก่อน

    Köszönöm 🧡

  • @SzösziMama
    @SzösziMama 3 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm,nagyon sok benne az igazság,ami rám vonatkozik.