DTK: Elviszlek magammal - Polgár Judit

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ต.ค. 2023
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    WMN Facebook: / wmnmagazin;
    WMN nyitóoldala: wmn.hu/
    WMN hírlevél: wmn.hu/hirlevel-feliratkozas
    Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női sakkozója 1976. július 23-án született Budapesten. Juditot kisgyerekkora óta ismeri szinte az egész világ, 9 évesen a New York Times-ban szerepelt, amikor megnyerte első nagy nemzetközi versenyét. Nemcsak a kora miatt volt érdekes ezeken a versenyeken, hanem azért is, mert nőként gyerekkorától kezdve a férfiak között versenyzett. 12 éves korától vezette a női ranglistát, az abszolút ranglistán pedig a 8. helyen jutott. A világ legjobb sakkozójának tartott Kaszparov először nem vette komolyan, majd óriási botrányt okozva egy versenyen „csalt” ellene, végül akkor döntetlen lett az eredmény, de Judit később meg is verte többször.
    Férje, Dr. Font Gusztáv állatorvos, két gyerekük van, Olivér (19 éves) és Hanna (17 éves). Amikor a gyerekek kicsik voltak, Judit még aktívan versenyzett, volt olyan, hogy a baba Olivér egy hosszabb verseny után „nem ismerte meg”. Erről is mesél D. Tóth Krisztának úton a hamarosan megjelenő sakkedukációs könyvének borítótervét megnézni. És persze arról is, hogy miken dolgozik a visszavonulása óta, mit lehet megtanulni a sakkon keresztül (Judit szerint az egész életet).
    Juditot itt találjátok meg: www.polgarjudit.hu
    A Világsakkfesztivált itt: www.polgarjudit.hu/vilagsakkf...
    A beszélgetés végén látható könyvet pedig itt: openbooks.hu/termek/sakkpalot...
    Támogatóink:
    Audi Magyarország (wwww.audi.hu)
    Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...)
    OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...)
  • บันเทิง

ความคิดเห็น • 38

  • @andreaszakalne9085
    @andreaszakalne9085 26 วันที่ผ่านมา

    Nagyon jó beszélgetés volt,köszönöm Zürichből!Csodás nő lett Judit és nagyon okos,öröm volt hallgatni!Gratulálok!😍👏🙏👏🍀

  • @ibooza1780
    @ibooza1780 9 หลายเดือนก่อน +8

    Nagyon komoly ,kitartó,szerencsés, jó helyen jó időben,nagyszerű ember, sokunk példaképe lehet .
    Számomra a világ legjobb sakkjátékosának tarom a nők között ,a 2003-2005 volt a legjobb formájában .

  • @villanella
    @villanella 9 หลายเดือนก่อน +27

    polgár juditot vártam a legjobban eddig. csodálatos ember, hihetetlen ez a nyugalom és megfontoltság, ami árad belőle. iszonyúan érdekes beszélgetés volt, bárcsak tovább tartott volna.

    • @energiadelta
      @energiadelta 8 หลายเดือนก่อน

      th-cam.com/video/rb6QYwfD-kc/w-d-xo.html

  • @csakmerthogymert
    @csakmerthogymert 8 หลายเดือนก่อน +23

    Ajánlom MINDENKI figyelmében, a szülőkkel és P. Zsuzsával készült interjút az ITT VAN AMERIKA yt csatornán 😊

    • @danielvarga_p
      @danielvarga_p 8 หลายเดือนก่อน +1

      Köszönjük, érdemes volt megnézni. A könyvet nem rég olvastam el, "Nevelhetsz zsenit." Jó látni a szülőket most is.

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 9 หลายเดือนก่อน +6

    Mindig nagyra értékeltem Polgár Juditot, kedvelem! Kiváló beszélgetés volt!

  • @danielhermann4963
    @danielhermann4963 8 หลายเดือนก่อน +2

    Jó volt anno a 90-es évek elején egyszer sakkozni vele .

  • @winifredclarke1977
    @winifredclarke1977 9 หลายเดือนก่อน +15

    Olvastam Judit konyvet meg regebben.
    Jo volt most latni.
    Gondolkodasa, megfontoltsaga, visszafogotsaga, szerenysege nagyon szerethto es tiszelendo.💎
    Olvasgatva itt a tobbiek negative kommentjet elgondolkodom hogy milyen inteligencia van a szemelyek mogott hogy ezt dog unalomak tartjak 🤔🧐

  • @krisztianvisztra4739
    @krisztianvisztra4739 2 หลายเดือนก่อน

    Egyik kedvenc magyar sportolóm - respect! Nagyon szeretem a játszmáit!

  • @juditb871
    @juditb871 9 หลายเดือนก่อน +16

    Fantasztikusak mind a hárman! Elkezdtem olvasni edesapja konyvet, ahogyan bemutatja a nevelesuket. Lenyugozo! Erdekes lenne egy filmet is kesziteni a Polgar csalad eleterol..... :)

    • @kavics111
      @kavics111 8 หลายเดือนก่อน +2

      Ez lassan majd tiz eve, 2014-ben elkeszult😉 a film 40evet es 3 kontinest olel fel.

  • @emesehunyad1254
    @emesehunyad1254 9 หลายเดือนก่อน +10

    Nagyon tetszett, hallgattam volna tovább is ☺️
    És általánosságban: annyira szeretem, hogy itt megélitek a csendet is a beszélgetés közben! ❤

  • @irenjonas196
    @irenjonas196 8 หลายเดือนก่อน +1

    A legnagyobb példakép! ♥️

  • @aszeretettere8733
    @aszeretettere8733 8 หลายเดือนก่อน +10

    Rendkívüli Nők együtt. 👌 Stabil, mondhatni rendíthetetlen stabilitás, biztonság, Erő árad Juditból.
    Inspiráló számomra nagymamaként is!
    A Sakkpalota pedig a 4,5 éves ikerunokáim karácsonyi ajándéka lesz az idén. Valódi érték, ami eljut hozzájuk!✌🏻 Köszönöm az élményt és az inspirációt is, amit ez a nagyszerű beszélgetés adott! 🙏🏻💃💚
    Jó egészséget kívánok, s Krisztának pedig gratulálok a közös munkához, ami vélhetően hatásában igen messzire mutató!
    Két ilyen remek Nő ha összefog...!! ☝️🫶

    • @miklonezrinyi1266
      @miklonezrinyi1266 8 หลายเดือนก่อน +2

      Judit sakk iskolája fantasztikus,teljesen beszippantotta a 6 évesünket....ezt szeretettel köszönjük!

  • @andreabraun785
    @andreabraun785 9 หลายเดือนก่อน +4

    Várom a WMN-es írásait!❤

  • @zsuzsannatakacs5043
    @zsuzsannatakacs5043 9 หลายเดือนก่อน +1

    Tetszett a beszélgetés, köszönöm 😊

  • @evazatyko2949
    @evazatyko2949 8 หลายเดือนก่อน +1

    Gratulálok! Nagyon jó és mély beszélgetés volt. ❤

  • @vcsam4383
    @vcsam4383 9 หลายเดือนก่อน +1

    De vártam már. 🤩

  • @katalinjanosi-juhasz9396
    @katalinjanosi-juhasz9396 9 หลายเดือนก่อน +3

    Elképesztő személyiség!

  • @marialaszlo9575
    @marialaszlo9575 8 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönöm ezt a magas színvonalú beszélgetést a sakk sport királynőjével, Polgár judittal. Egész lénye determinálta ehhez a szellemi sporthoz.Kérdésem, hogy a sakk palota c. kiadvány majd megvásárolható lesz valahol? Köszönöm, ha kapok választ.

  • @peterpapik7520
    @peterpapik7520 7 หลายเดือนก่อน +1

    Végtelenül jó arc Judit

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 8 หลายเดือนก่อน

    ❤❤

  • @user-fb9vg9zc8z
    @user-fb9vg9zc8z 9 หลายเดือนก่อน +6

    Kár, hogy a női férfi témára a végén nem maradt több idő. Olyan fontos lett volna…

  • @eszterschmek705
    @eszterschmek705 9 หลายเดือนก่อน +3

    De vagány lett volna a nővéreit is beültetni adott ponton. :)

    • @babakern6614
      @babakern6614 8 หลายเดือนก่อน +4

      Gombos Edina TH-cam csatorna címen ITT VAN AMERIKA láthatóak a Polgár szülők és Zsuzsa a fiaival. 👍

  • @attilakiraly6159
    @attilakiraly6159 5 หลายเดือนก่อน

    Szimultánt játszottam vele Rimaszombatban, 7 lépést engedett...

  • @user-hl2vc6tl9b
    @user-hl2vc6tl9b 9 หลายเดือนก่อน +3

    Nem volt ez unalmas. Élveztem minden percét.

  • @gezabody9703
    @gezabody9703 7 หลายเดือนก่อน +1

    Kis promo a szokásos uralkodó interjúzó okoskodással. Mikor kerül az alany az előtérbe??????????

  • @andreagudics
    @andreagudics 8 หลายเดือนก่อน +6

    Ha nem celebről van szò, aki a fantasztikus botrànyairòl mesèl, hanem egy èrtèkes emberről, az màr unalmas? 🤔

  • @zsuzsannajlailia5681
    @zsuzsannajlailia5681 9 หลายเดือนก่อน +14

    Nagyon hosszú a bevezető , dög unalom

  • @andreahargitai3591
    @andreahargitai3591 9 หลายเดือนก่อน +7

    Mi tortent, nem volt ido felkeszulni vagy semmi erdekes kerdest nem lehetett feltenni? Nagyon felszines beszelgetes volt:-(

    • @Gyongy-be6or
      @Gyongy-be6or 9 หลายเดือนก่อน +2

      Szerintem is sok a vekenges...meg vhogy uncsi lett. De elismerve azt, amit Judit eleteben elert.

    • @dr.crohnos
      @dr.crohnos 8 หลายเดือนก่อน

      Mert DTK feszengett végig. Nem érezte jól magát egy ilyen gerinces, karakteres, tisztalelkű, a tipikus feminin sunyi sallangtól mentes ember mellett. Egész végig a gyengeségekre, a bántalmakra fókuszált. Azt várta, hogy a Judit panaszkodjon, megtörjön. De nem ez történt. És a Kriszta nem tudta uralni ezt a helyzetet. Számára teljesen a komfortzónáján kívül esett, hogy valakit nem tud manipulálni a divatos, közhelyes, olcsó pszichológiai trükkökkel. Gratulálok Polgár Juditnak, ő kiszúrta, hogy a Kriszta nem őszinte, és csupán kicsinyesen irigy. A metakommunikációjuk is mindent elárul. Kriszta legtöbbször összehúzza a karjait, mély levegőket vesz, akkor mosolyog, amikor kell. Judit végig nyugodt, nyitott.

  • @vecseyagnes3527
    @vecseyagnes3527 9 หลายเดือนก่อน +17

    Újabban túl van filozofálva, zéró történés, unalmassá vált, sajnos.

  • @alicemeszena8965
    @alicemeszena8965 9 หลายเดือนก่อน +7

    Unalmas