Wáo, úgy érzem mint ha egy egész marketing filmet néztem volna meg. Nagyon szépen fel van épitve, ahogy az emberek kételyeit úgy akarják eloszlatni, hogy Rebeka azt mondja, hogy ő nyert már csomószor, nyilván lehet vele nyerni, de nem jelentős mértékben. És nyilván miután az a kétely meg lett "cáfolva" Rebeka által, hogy valyon lehet-e nyerni a játekkal jön a következő, mennyit kell vennem, hogy nyerjek? Nyilván erre nem lehet válaszolni konkrétan, de a csomagtartós bontogatásnál utalva kapunk választ erre a kérdésre. 6 zacskót bontottak ki (csomagtartóban látszik, hogy 6 van kibontva max7) amiből 2 nyert (matematikailag nem tudom, hogy jön ki, hogy 4-et nyertek). Szóval durván 65%-a a megvett zacskóknak nyer a reklám alapján, miközben sejtjük, hogy közel sem ilyen esélyekkel fogunk nekivágni a bontogatásnak. Közben állandóan az arcunkba van nyomva a Chio csipszei minden formában, képileg, hangilag, látványilag gusztustalan módon nyomják a termékeket a képernyő minden pontjára. Szinte az összes felvételen jelen van. Illetve, hogy közös együtműködést mondotok reklám helyett az gyávaság és pofátlanság. Semmi baj nem lenne a szponzorált tartalommal ha egy normális szintre lenne visszaszoritva a reklámozás. Mondjuk a video 10%-a tartalmazná a reklámot, de itt közel 80%-ban csak reklám van. Mint ha a Brodapestet látná vendégül a Chio. Röhelyes. Illetve modern konyhába minek vinnél be egy olyan alapanyagot mint a csipsz, mikor semmi modern nincs benne. Gusztustalan, hányingert keltő ez az egész rész.
Sziasztok én azt szoktam ilyenkor hogy a boltban a chipses zacsko oldalát összenyomogatom és kitapogatom a kártyát és 10/8 szor kártyát sikerül kitapogatni
Neee ezt pls likeoljátok hogy mindenkihez eljusson 12:20 azt mondja Rebeka hogy glutein érzékeny és nem ehet rántothúst és a csipszel bepa írozva kipróbálja, csak mondom én is az vagyok és csipsz amit most agyba főbe reklámoztok szintén nem gluténmentes tehát nem eheti meg ezt sem ahogy azt a videóban nem is tette mivel a glutén érzékenységnél null kontroll van (van gluténmentes lisztből készült rántott hús amúgy)
Ez undorítóan gáz és eröltetett... Amúgy ki gondolta volna hogy ha már tömegtartalmat gyártó videósok, akkor egy reklámokra épített sorozat. Gratulálok hozzá, további sok sikert kívánok.
Chio azt bedobja a Lays reklámot 😂😂
Xd
Jobban ízlik vele xd
Nekem isxd
Nekem is XD
Nekem is Lays reklámot dobott be XDDDDD
És beugrik a cheetos reklám kiégek
nekem a lays reklám urgrtott be
Nekem nem ugrott be reklám xd
Adblock Plus
Nekem nem volt reklám xddddd
Az egy beluga bálna? Merülésre fel! Te mit látsz a csítoszodban
karolának sok életkedve van a videókba xd
Misshnek irogat közben
@@prodbyrano3260 xddd
Nem is értem mit keres itt
Gondolom hányingere van, nekem is az lenne ekkora köcsögök között......
tipikus baszik az egészre, de inkább ez mint a közmunka
#KISMIKLÓS talán őt is bevehetnétek a chio reklám készítésbe xDDD
Kis Miklós majd segít eltüntetni!
@@janosruzsa8615 XDDD
😂😂lehetne a partnerük xd
Mikor jön a kövi vidi
Megette mar az egesz gyarat aztan leesett a vercukr oszt meg halt a g++ibe XD
Dominik a többi részbe már nem is lesz benne ?
Vagy csak egyszeri alkalom volt hogy nem szerepelt?
Ja tényleg
Otthon tetováltatta magát,és tetoválás után kell egy kis idő amíg begyógyul a bőr,gondolom idővel fog szerepelni.😊
@Blon -Nighter- irtam amúgy de mindegy
@@brigittasoos2740 köszönöm
Dominiknak friss tetoválásavan... lehet az miatt is.😀😊
@1:05 jó kis delfin 🐬 hang Karolátol én szakadok rajta 😂😂🤣🤣
Favorit is Csongi XD🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼
Igaz
Megkívántam a chipset 😂❤️
Én is!
Gondolkodtam, rajta hogy elmegyek boltba chipsért!🤣😅
Én is!🤣
Akkor nem csak én kívánta meg 🥲 a chipset imádom
en azt eszek video nezes kozben😂😂❤️
LOL és még mindig nem esik le nekik ,hogy hülyét csinálnak magukból
Ha nem tetszik el lehet takarodni....dancso csicskái meg föleg szoval te és kuss kösz pusz
Huh.Gondolom te is ilyen proli vagy akinek bejön ez a szenny.Nézzed csak hátha az IQ-d 4-ről 3-ra leesik.
@@MiKi-pr4gb Igazad van csak a pénzre mennek
Xd és tényleg
@@adriennracz6975 megint a szokásos dumádat bírtad felhozni. Gondolom hogy az agyi befogadó képességed nem lehet nagy...
Én már nyertem a Chio-val 😍
6:52 Amúgy jó a pólód Bálint👍
A házilag csinálás azért lett elcseszve hogy arra utaljanak hogy vedd meg és ne csinálj házilag
Dehát mondták hogy csak annyi volt baj hogy sokáig hagyták a sütőbe
1:20 - 1-22 "Maxi taxi" Bence: hahahahahah😂😂😂😂😂
Amikor a csio felirat jött... Akkor bontottam ki a chio chipszem😂😅
Èn layset
Amikor olvastam a commenteted.... akkor megborultam a helyesírásodtól.
@@xddmate commenteted....azigen először neked kéne megtanulni aztán mást fikázni..
Én a Coopost
@@ocsyx_3265 Hát, ja.
Wáo, úgy érzem mint ha egy egész marketing filmet néztem volna meg. Nagyon szépen fel van épitve, ahogy az emberek kételyeit úgy akarják eloszlatni, hogy Rebeka azt mondja, hogy ő nyert már csomószor, nyilván lehet vele nyerni, de nem jelentős mértékben. És nyilván miután az a kétely meg lett "cáfolva" Rebeka által, hogy valyon lehet-e nyerni a játekkal jön a következő, mennyit kell vennem, hogy nyerjek? Nyilván erre nem lehet válaszolni konkrétan, de a csomagtartós bontogatásnál utalva kapunk választ erre a kérdésre. 6 zacskót bontottak ki (csomagtartóban látszik, hogy 6 van kibontva max7) amiből 2 nyert (matematikailag nem tudom, hogy jön ki, hogy 4-et nyertek). Szóval durván 65%-a a megvett zacskóknak nyer a reklám alapján, miközben sejtjük, hogy közel sem ilyen esélyekkel fogunk nekivágni a bontogatásnak. Közben állandóan az arcunkba van nyomva a Chio csipszei minden formában, képileg, hangilag, látványilag gusztustalan módon nyomják a termékeket a képernyő minden pontjára. Szinte az összes felvételen jelen van. Illetve, hogy közös együtműködést mondotok reklám helyett az gyávaság és pofátlanság. Semmi baj nem lenne a szponzorált tartalommal ha egy normális szintre lenne visszaszoritva a reklámozás. Mondjuk a video 10%-a tartalmazná a reklámot, de itt közel 80%-ban csak reklám van. Mint ha a Brodapestet látná vendégül a Chio. Röhelyes. Illetve modern konyhába minek vinnél be egy olyan alapanyagot mint a csipsz, mikor semmi modern nincs benne. Gusztustalan, hányingert keltő ez az egész rész.
Az biztos
Sziasztok én azt szoktam ilyenkor hogy a boltban a chipses zacsko oldalát összenyomogatom és kitapogatom a kártyát és 10/8 szor kártyát sikerül kitapogatni
Én ezekkel a korongos dolgokkal szoktam és kitapogattam a fém korongost😂👍
NÁJSZ
Like aki megnèzte Farkas Timi uj videoját😆😂😄
Ez hogy jön ide?!!!
Nemtudom
én megnéztem
Amúgy én is neg néztem
Neee ezt pls likeoljátok hogy mindenkihez eljusson 12:20 azt mondja Rebeka hogy glutein érzékeny és nem ehet rántothúst és a csipszel bepa írozva kipróbálja, csak mondom én is az vagyok és csipsz amit most agyba főbe reklámoztok szintén nem gluténmentes tehát nem eheti meg ezt sem ahogy azt a videóban nem is tette mivel a glutén érzékenységnél null kontroll van (van gluténmentes lisztből készült rántott hús amúgy)
9:02 már tudtátok előre,hogy jön a KORONAVÍRUS és bevásároltatok a chipsből 🤣🤣🤧
8:55 pov:mikor a két székely földi be szabadul a pesti boltba
XD a delfinhangok!!!😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
Chiot reklámozzátok, én meg kapok 1 lays-es meg egy chitos-os reklámot xd
Bálint pólója befegyel : kincs ami nincs. Kedvenc filmem
Azt mondjátok mértékét kell tartani egy asztalnyi chipsel
2020 ban megnéztem ezt a videót és amikor bence mondja az elején hogy nem érzek szagokat ezért ilyenkor karanténba vágtak volna😂😂😂🎲
Hogy beilenne a tv reklámába lassított videóba hogy belerakták a sok chipset 🤣🤣🤣
Ember nézem a CHIO-s videót és erre bejön egy LAYS reklám!!!😂😂😂😂😂
csongi: FINOM!!!
Mi finom, Csongi? a por a furgonról?
Chio sponsor videó közbe bedob egy Lays reklámot.. ;D
Amúgy elején mondja Bálint hogy tele van csipszel. Utána meg elmennek csipszert Xd
Csongi a végén a kedvencem❤😂😂😂😂😂😁😁😁😁
Jó hogy bekerült karola #Brosapetbe
Most kajak éhes vagyok chipsre XDDD
Videó közben lays reklámot dobott be😂😂
Megkívántam a Chipset!!!!!!!!🤣😁🐼🐶
Ja, és Csongi, PANDA vagyok örökre!!!!!!!🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐼🐶
Nem tom hanyadik
U.I:Jó lett!
Igen az egy perc?
0:17 #korona😂😂😂
Brodapest+chio=Brodachio
Bedobja a cheetsos reklámot!!👌👌
Teli van chipsel de elmennek a Spárba chipsért 😂😂
Jó kis Békásmegyeri Spar 😂
Mesélj magadról egy kicsit
Hat balintot régóta ismerem😂😂😂😂
Imádom a Brodapestet
Kasszás néni : OMG világvége lessz ?
Jó a pólód Bálint! 😉
Lett végül Bálintnak haja?
Örülök, hogy aktívak vagytok de mikor csináltok BRODAPEST 8.-dik részt?
Ha maradt chips akkor jöhet hozzám ; )
Rebekát szétlocsolták aza lényeg
XD
Te vagy a kedvenc videósom Bence
Ezen a vágóképen úgy látszik ,hogy megvetted Csongit is és a csipszeket is!!🤣
8:51 Kiss Miklósnak hány hétre elegendő lenne "én a sztár a legjobb".
6:51
Bárcsak ott lettem volna bencével és csongival
Imádlak titeket (DIK a chio)=veszek neked hajat=😇😇😅
Ez undorítóan gáz és eröltetett... Amúgy ki gondolta volna hogy ha már tömegtartalmat gyártó videósok, akkor egy reklámokra épített sorozat. Gratulálok hozzá, további sok sikert kívánok.
Thømas001 egyetértek!!!!
A chio nál dolgozik apukám!
A Chio új szlogenje: Bence: "Én még soha nem nyertem vele!"
Én is glutén érzékeny vagyok🤣
Chio chips evés közbe nézem 🤣🤣🤣
Like aki chio chips evés közbe nézi
Mehet A Kiss Miklós Challange!!44!4
Jó lett
Nekem ez nagyon tetszet(eddigi kedvenc videom)
#chio
#team
#odaégett 😆
És végül mit csináltatok azzal a rengeteg chips-el???Megettétek mi?xd
És pont ott egy Lays reklám 😂😂
Ha meglessz az 1 M Ft akkor veszek neked hajat 😂😂😂😂😂😂
Egész nap azon izgultam hogy lesz e új rész erre mit látok??? Hogy itt van! :-)
Benne volt az egy milla?😍😍❤️❤️🤤🤤😎😎
Létezik külön chips krumpli erre a célra, aminek megfelelő a keményítőtartalma.
3:03 a legjobb jelenet
Like aki megkívánta a chipset
😁😁
Ez a célja ennek a reklám szarnak! UNDORÍTÓ!
bejott egy cheetos reklam xddd
Ha benne van az egy Milla veszek neked hajat! XD 🤣🤣
És nekem nem tettetek félre?! Csalódtam. Óriásit csalódtam🙍😁😘
Jó a videó és menő vicces
Végül meglett a millió
Kinek jött be az elején a pepsi reklám? Like!!!
Ide őszintén még kommentet sem lehet írni mert nem lehet közzétenni, de mit várnék egy negyedórás reklámot közzétevő cégtől.
Ezek a videók jobbak mint az 1 évad!
Pont a Chip chipset eszem😂😂😂
Azért az kemény, hogy mennyi együttműködésetek van :D Grat hozzá, gondolom sokat legomboltok róluk
Karola a delfin!!!!!!!🐋🐋🐋🐋
Ez mind menyibe került XD😂
Like ha te is ennél most 😂
5:40-nél ezért van az hogy a lányok jobban főznek mint a fiúk. XXDDDDD 🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣😂🤣🤣🤣😂😂😂
ez tök jó nem tudó miért fújkód a dancsó
Karola olyan mint lopott bicikli,
Dugnám! 😀
Az a vicc hogy utálom a csipszet! xD
*_Épp CHIO Bikers t eszek😍😍😍_*
11:43 Dezső Bence elsétál az alblaknál
2020: Bence nem érez szagokat
Csongi a fizikus😂😂
Dominik hol maradt??
Kinnt szopik a gubacsin....
Dominik hol van, kilépett a Brodàból???
Bálint és SanAndreas chips készítő tutorial!!
Lays reklámot dobott be😂🥔🥔
Dé jó ez a videó🥰❤❤
nézem és bedomja a lays reklámot😅😅😅😅
Én is. VEttem de a kupon lenárt😂😂😂😂😂😂😂
Mikor lesz brodapest 2évad 1része??
Brodapest • 10 órája
Jövö héten.
Brodapest
Éppen chio
csipszet eszek 😅😋