Orgonák éjszakája országszerte - 2023. aug. 5.

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 27 ก.ค. 2023
  • A Filharmónia Magyarország missziójának tekinti, hogy minden korosztály számára elérhetővé tegye a klasszikus és kortárs zenét, közel vigye azt mindenkihez. Ezt a célt szolgálja az Orgonák Éjszakája elnevezésű programsorozatunk is, ami ennek a nem mindennapi hangszernek a sokoldalúságát és izgalmasságát hivatott bemutatni és kimozdítani őt megszokott környezetéből. 2019 óta minden év augusztusának első szombatján a közönség igazán rendhagyó módon találkozhat orgonazenével, felejthetetlen élményt nyújtva ezzel azoknak, akik ismerik és kedvelik a hangszert, de azoknak is, akik véletlenszerűen botlanak a dallamiba. Ilyenkor orgonaszó hallható a köztereken, piacokon, fürdőkben, játszótereken, szeretet otthonokban, de a zenélő szökőkutak is azt árasztják. Emellett természetesen hagyományosabb kereteken belül is látogathatók orgonakoncertek ezen a napon, több határon belüli és azon túli templomban rendezünk különleges koncerteket. Az érdeklődés az évek múltával egyre nő, a helyi közösségek is csatlakozhatnak saját orgonájuk bemutatásának céljából, így 2022-ben már 25 városból összesen 43 regisztrált csatlakozó orgonás zenei esemény valósult meg.
    Az idei évben is emlékezetes programokkal várjuk a közönséget, várva őket a tereken és templomokban egyaránt. Ezen kívül azokra is gondolunk, akik nem tudnak ellátogatni a programjainkra, mert épp kórházban vannak vagy idősek otthonában élnek. Számukra az épületek udvarán szervezünk ingyenes orgonakoncerteket országszerte több helyszínen is.
    További információ: shorturl.at/xEP29
  • เพลง

ความคิดเห็น •