Gondolom nem sok mindekit érdekel de kinyomoztam merre kocsikázunk a videoklipbben. Ecuadorban vagyunk, Quito-tól keletre az E20-as úton Mospa és Baeza városa között.
@@KrisztinaLaky Hát nem volt egy könnyű menet, de megpróbálom elmagyarázni. Az ország nem volt nagyon nehéz számomra de kell hozzá egy kis kockulás. Ha megfigyeled néha be be villan egy egy tábla ami spanyolul van, onnan meg ahogy kinéz a táj csak Dél-Amerika lehetett. Közelebbről megvizsgálva látni az út mellett piros-fehér útjelző botokat (pl. 1:09-nél megvillan egy), ez pedig csak Ecudorba használnak, Geoguessr tapasztalat hasznos volt, nagyjából minden országban más típusú jelzők vannak. A konkrét zóna már kicsit nehezebb volt hisz tele van az ország hasonló utakkal, de 2:28-nál van egy zöld tábla "Rio Ja.....hua" (nem kivehető), szóval elkezdtem keresgélni kicsit ecuadori folyókra, találtam egy hasonló nevűt (Rio Jatunyacu) és az már egy jó kiinduló pont volt, hisz általában ezek a hasonló nevű földrajz nevek többnyire egy helyre csoportosulnak (pl. zala, kun, jász, stb.). Na és innen elkezdtem random bedobigálni a kis sárga figuát Google Maps-en, hogy lássam Street View-n hogy közel járok-e. Aztán egyszer felkerültem az E20-asra és nagyon hasonlított, és mentem le/fel az úton míg bele nem ütköztem véletlenül a "RIO JATUNTINAHUA" feliratba ami látható a videóba is és innen nyert ügyem volt. Az is kivehető hogy nyugatról megyünk kelet felé. Itt a konkrét koordináta: -0.43264895588784635, -77.96271567545934 (ezt be lehet másolni Google Maps-be és Street View-n és kiadja az előbb említett táblát). Kb 1 órát vett igénybe, de megérte, szeretem az ilyesféle kihívásokat 😃
Szia, Peti vagyok. Én igazából csak azon szoktam tűnődni így 23 éves egyszerű gyári munkás emberként, hogy hogyan tudott ki alakulni ennyire az önelfogadásod, vagyis látszólag stabilnak tűnsz nagyon. Valójában az vált már megszokottá, hogy ah ember keresi az útját a hova tartozását élete végéig, neked sikerült ez Attila egész hamar, ezért szerencsés vagy nagyon, de valójában mi is, hisz pont ennek köszönhető a zenei mivoltod. Nehéz kitörni ebből az átkozott nagyon jól kitalált rendszerből. Nagyon motiváló ember vagy. Bízom benne, hogy egyszer én is megtalálom a helyem, az utam, a valódi lényem aki érzem, hogy ott van belül csak azt nem tudom mit szeretne. Hatalmas szíved van, és Magyarország legnagyobb családja vagyunk ne feledd ❤
Szia. Nem sikerült még neki az elfogadás, a dalok segítenek kimondani a valódi érzelmeket, de attól még az agy dolgozik, le kell győznie fejben a Sárkanyait, meg kell küzdenie velük minden nap minden embernek, pedig rengeteg dolog amit az embereket zavarja apróság, de mindent fel tornázz az agy! Küzdeni kell belül! El kell önmagad fogadnod, le kell nyugodnod néha, csak a nagy semmibe nézni és csodálni a tájat! 🙏🤝
egyik legjobb kiadott zenéd. megvan benne a mélység, a szövegnek nagy hatása van. a dallamos részek, azokban meg a bolondos szövegek feldobják annyira, hogy ne egy bús egybefüggő hangzás legyen G.O.A.T. 🐐
Ebben az elcseszett világban sokunknak te vagy a fény, ne hagyd abba addig amíg ez boldoggá tesz, és ne feledkezz meg magadról sem. Gyönyörű köszönöm szépen. 🙂🎶
Csodálatos dal, nem tudok betelni vele💗💞. De jó lett volna 12 éves korod óta ismerni, látni a változásodat, fejlődésedet. Most próbálom bepótolni a dalaidon és a régi Pál utca videókon keresztül. Tegnap ismét megnéztem a 4 évvel ezelőtti legendás interjúdat saját magaddal, szakadtam a nevetéstől. Ez a kreatív, okos szellem elragadó! Ha valaki, aki ennyi boldog pillanatot és szeretetet nyújt az embereknek, igazán megérdemli a saját belső békéjét és boldogságát, ami iránti vágyat érzem az új, gyönyörű albumodban.
Elképesztő tehetség Azahria!! Annyira nagyon jól sikerült ez a dal is, mint mindegyik!!! Igazán büszkék lehetünk Azahrihára mi Magyarok, hiszen ilyen tehetség még nem volt az országunkban! ❤❤❤❤
DALSZÖVEG: tudom ,hogy ott van a klipben a dalszöveg de ha valakinek kell egybe akkor itt van. [Intro] Ré-ré-ré-ré-ré-ré-ré-ré Á-rá-rá-rá-ráj, ó, náj [1. verze] Megmaradok ugyanaz, aki voltam Veretem egy Stradivari hegedűvel Mer' a fejemben ott kopogtat a dallam De pár pillanat alatt, mint a hoffa tűnik el Nem volt pénz, mostmár van della De vajon ez a hazavezető út? Mondd el mi a call-sign, mondd el, bármi lesz Én őrzöm a titkod a halálig Everybody lookin' askin' why Why they have to live under the rulers' hands? I got mixed feelings 'bout it, dunno how How we end up if we keep on run the other way I'm feelin that I'm all alone Let me be, if it's true, call me on the payphone Yuh, leave me in the garden when I'm dead and gone Ha messze járok én… Inconsumible comme vie Pablo Úgy érzem magam, mint egy báró Austin-ba veretem, vagy Texas, el Paso Talán kevesebb lesz ott a fasz, aki rámszól Taxiba beülök, az éjszakába gurulunk Hol vagyok, hova telt az elmúlt három év? Kirepült az ablakon, repülök velük én is Valamitől úgy érzem, közel a vég Ezért ölelek szorosan negyvenezer testvért [Refrén] Fedezékbe, most robban a bomba! Elreppent ijedtében a galambom Az égen szürke köd takarja a Holdat Takarva az egyetlen fényforrást lenn a faluban Ja, félek, hogy magamba nézve Nem lelnék vigaszt, ha nincs egy társ Együtt harsogván, hogy éljünk, de csakis a mának Legyetek hát bárhol, én veletek vagyok a dalban [2. verze] Semmi új nincs már a nap alatt Elszállt felettünk egy élet Betanított érzelmek, színjáték széltében-hosszában Hogy menekülök el innen? Pero aún ella mi baby, halo Hallod-e mikor én magamban mondom halkan "Jaj, de finom ez a lady," let go Nem kérhetnés sosem jobbat vagy mást [Outro] Erősnek látszom, de van pár félelmem Félek attól, mi lesz, mikor végem lesz Úgy érzem, egy életem van, nem leszek félember Mer' bent izzik a szabadság a véremben Tegnap Gozsdu-udvar (Gozsdu-udvar), ma Santa Monica (Santa Monica) Nekem mindenütt jó, amíg te velem vagy
Imádom minden eggyes dalát!!!! ❤️❤️❤️ Sírva olvastam a dal szövegét. Eszméletlen amiket át ad nekem, hallgatónak! Olyas valamit, amit soha életemben eddig nem éltem meg, nem éreztem!Csak így tovább, Azi!!!❤❤
Azóta várom ezt a számot, amióta a sztoridba feltetted azt a rövid kis részletét. ❤😭 Azt is sokszor meghallgattam olyan iszonyú fülbemászó a dallama, csodás lett, hideg is kiráz. ❤
Úgyérzem közel a vég. Szerintem meg pont, hogy most kezdesz befutni. Több százezrek, milliók hallgatnak, teszed őket boldoggá a zenéiddel (köztük engem is). Soha ne hagyd abba, várjuk a kövi albumot!
Ritka amikor egy daltól libabőrös leszek, de ez az a zene amit akárhányszor meghallgatok full libabőr. Csodásan fantasztikus❤❤❤ Gratulálok Azi!❤ Legyél szerencsés az életben, köszönöm a munkád!❤❤❤❤
Az utolsó sorokkal nagyon egyet tudok érteni.. Kész remekmű ez is. "Erősnek látszom, de van pár félelmem. Félek milesz akkor mikor végem lesz. Úgy érzem egy életem lesz nem leszek félember, mert bent izzik a szabadság a véremben. "
Szia Azahriah! Szerintem K***va jó úton haladsz a világsztársághoz és annyira jó vagy hogy egész Magyarország ismer! Imádom a zenéid, kedvencem vagy!❤️
Annyi idő alatt, amíg meghallgatod ezerszer, egyszer egészen biztosan át tudnád lapozni: "A magyar helyesírás szabályait". Saját magamról is beszélek, amikor azon filozofálok éppen, hogy egyre kevésbé fogunk építeni, hozzátenni a világhoz. A sok fölösleges tartalom, ami időt vesz el, lehetőségeket, és ami soha nem enged saját utakra. És azért egy paradox helyzet ez, mert például Smitty is erre vágyakozik, de meglépni nem tudja, mert pont az tartja csapdában, amitől a menekvést reméli.
@@sniderchannel4006 Sajnos üres ,de egy virtuálisan színes szürreális világban vegetál az emberiség ,köztük te is és természetesen én is , de jó hír , hogy van megoldás. Mindenkinek meg- van a saját felelősége , hogy a saját tudása szerint rendbetegyen egy területet maga körül . A feladat sokkal egyszerűbb, de sokkal több munkát igényel mint hinnénk. Nem kell a világot megváltani , egy saját értékekkel feltöltött belső ,egy rendben tartott ,gondozott emberi kapcsolat már kitűnő hozzáadott érték . Nehéz nekiállni ,mert ez mind munka , és nem a népszerűséget hozza , "lájkokban" . Fiatalon nehéz ezt elfogadni , 30 évesen már érzi az ember, hogy szorít az idő, és dönteni kell , 40 évesen már vagy felfelé vagy lefelé tart az ember . Hajrá💪
"Valamiért úgy érzem közel a vég Ezért ölelelek szorosan 40 ezer testvért" Atika, még nem vagy a csúcson, szóval ha úgy gondolnád, hogy a csúcson kell abba hagyni, akkor üzenjük, hogy rengeteg van még benned, sokáig szeretnénk még hallgatni🔥
úristen. esküszöm, megkönnyeztem ezen a ponton az albumot. már az eleje óta itt vagyok és követem a munkásságodat azi, és írtam sok kritikát még régebben, hogy miken lenne érdemes változtatni, demost esküszöm megható látni és hallani, hogy úgy tényleg megtaláltad magad zeneileg. minden egyes sorodból, minden egyes dallamodból és frázisodból sugárzik a velős, igazi önazonos művészeted - azahriah in its best element. megérkeztél. elképesztően inspiráló amit csinálsz, és hatalmas büszkeséggel tölt el ez az album, mint egy ezeréves még pule-időkből ittragadt rajongódat! keep going brother!❤🔥
Számból vetted ki ezt a sok szót. Sajnálom hogy nincsenek körülöttem olyan emberek akik szintúgy hallgatnák Azi zenéit, és akikkel ezeket ki lehetne fejteni/együtt hallgatni.
Egyértelműen az album legjobb zenéje és a mariana.árok, remélem a jövőben is ezt a populárisabb vonalat fogja tovább vinni, én személy szerint azokat sokkal jobban szeretem ! Albumjai közül még mindig a Memento és a Silbak(kislemez) a top!!
Azért drága barátom megint fantasztikusat alkottál!!! Köszönöm, hogy csütörtök reggel reggel fél 5 helyett nem fáradtan keltem fel, hanem mosolyogva és ez Neked köszönhető!!! Mint egy pszichológus, és fizetnem sem kellett érte! :D köszönöm!
Köszönöm feldobtad a napom hihetetlen hogy huszon valahány évesen olyan zenét csinálsz ami egy 59 éves magamnak is tetszik Én nem szoktam sok zenet hallgatni de ez nagyon szuper Ui: Köszönöm Attila
húúúúú, még szerencse, hogy a csillagos égig még van hely, de nagyon oda tart. Eszméletlen! Ez a srác egyszemélyes világzene és mégis szívfájdítóan magyar. Hatalmas válasz mindent őt ért negatív kommentre, mert kapott azt is bőven. Összegzés, "búcsúdal szagú". Nagyon remélem, hogy tévedek. Goldy, 2okos, munkára!
@@evilaaudiobook1844 Ja hogy te a pozitívakra gondoltál? Jó már késő van nem figyeltem a végét. Csak a negatív része maradt meg és hogy újra megszólalnak majd a zeni szakértők a balkáni mulatós kifejezésekkel.
2026 ben remelem hogy valaki hallgatja ezt a szép csodálatos művészeti zenét!!!!!!??? Sok szerencsét kívánok neked azahriah a Puskás stadionban ,,)( sok néződ legyen 🎉🎉🎉
500K sub megvan. Ha ez nem is számít sokat... Hajrá Ati!❤🔥💯 Nem tudom, hova tudsz még fejlődni... Minden tiszteletem! Pál utcaként ismertelek meg, pislogtunk, és már-már világsztár vagy... Gyönyörű életút! Szeretlek, és követlek immáron 6 hosszú éve... Kívánom, hogy ne álljon semmi az utadba, hogy totálisan ki tudj teljesedni!❤
Én is Ecuadorba vágyom, szar is a csóróság, hogy nem juthatok el! 😔 De nagyon szép a szövege, magamra ismerek benne, azt hiszem sokunk van így. Sok sikert Azinak! 🙏🙏❤❤05.25-én tali! 😊
Emlékszem amikor ebből raktad ki a kis snippetet instára és mondom mekkora chilles banger lesz és hát nem csalódtam🔥 gratulálok az 500k feliratkozóhoz is!!!🎉
ez a szöveg rész nagyon megérintett most lett vége egy kapcsolatomnak és tudok vele azonosulni "Ja,félek hogy magamba nézve Nem lelnék vígaszt ha nincs egy társ Együtt harsogván, hogy éljünk csak is a mának"
Gondolom nem sok mindekit érdekel de kinyomoztam merre kocsikázunk a videoklipbben. Ecuadorban vagyunk, Quito-tól keletre az E20-as úton Mospa és Baeza városa között.
Köszi!
És hogy nyomoztad ki? Nagyon kíváncsi vagyok (tényleg:-)
Ezt hogyan ? Egy GeoGuessr őstehetség vagy.
@@KrisztinaLaky Hát nem volt egy könnyű menet, de megpróbálom elmagyarázni.
Az ország nem volt nagyon nehéz számomra de kell hozzá egy kis kockulás. Ha megfigyeled néha be be villan egy egy tábla ami spanyolul van, onnan meg ahogy kinéz a táj csak Dél-Amerika lehetett. Közelebbről megvizsgálva látni az út mellett piros-fehér útjelző botokat (pl. 1:09-nél megvillan egy), ez pedig csak Ecudorba használnak, Geoguessr tapasztalat hasznos volt, nagyjából minden országban más típusú jelzők vannak.
A konkrét zóna már kicsit nehezebb volt hisz tele van az ország hasonló utakkal, de 2:28-nál van egy zöld tábla "Rio Ja.....hua" (nem kivehető), szóval elkezdtem keresgélni kicsit ecuadori folyókra, találtam egy hasonló nevűt (Rio Jatunyacu) és az már egy jó kiinduló pont volt, hisz általában ezek a hasonló nevű földrajz nevek többnyire egy helyre csoportosulnak (pl. zala, kun, jász, stb.).
Na és innen elkezdtem random bedobigálni a kis sárga figuát Google Maps-en, hogy lássam Street View-n hogy közel járok-e. Aztán egyszer felkerültem az E20-asra és nagyon hasonlított, és mentem le/fel az úton míg bele nem ütköztem véletlenül a "RIO JATUNTINAHUA" feliratba ami látható a videóba is és innen nyert ügyem volt. Az is kivehető hogy nyugatról megyünk kelet felé. Itt a konkrét koordináta: -0.43264895588784635, -77.96271567545934 (ezt be lehet másolni Google Maps-be és Street View-n és kiadja az előbb említett táblát).
Kb 1 órát vett igénybe, de megérte, szeretem az ilyesféle kihívásokat 😃
@@lbarkasz Teljesen meg tudlak érteni:-) És gratulálok, nagyon jól csináltad!
This artist is a whole vibe!
Love from switzerland
Respect from UK.
LEGEND.
th-cam.com/video/QEasg0karD4/w-d-xo.html
Good
Isn't he uniquely awesome? Look up Filter from him. He wrote that when he was 19. Greetings from Kentucky.
Szia, Peti vagyok. Én igazából csak azon szoktam tűnődni így 23 éves egyszerű gyári munkás emberként, hogy hogyan tudott ki alakulni ennyire az önelfogadásod, vagyis látszólag stabilnak tűnsz nagyon. Valójában az vált már megszokottá, hogy ah ember keresi az útját a hova tartozását élete végéig, neked sikerült ez Attila egész hamar, ezért szerencsés vagy nagyon, de valójában mi is, hisz pont ennek köszönhető a zenei mivoltod. Nehéz kitörni ebből az átkozott nagyon jól kitalált rendszerből. Nagyon motiváló ember vagy. Bízom benne, hogy egyszer én is megtalálom a helyem, az utam, a valódi lényem aki érzem, hogy ott van belül csak azt nem tudom mit szeretne. Hatalmas szíved van, és Magyarország legnagyobb családja vagyunk ne feledd ❤
Ez nagyon szép komment ❤
Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj
Szia. Nem sikerült még neki az elfogadás, a dalok segítenek kimondani a valódi érzelmeket, de attól még az agy dolgozik, le kell győznie fejben a Sárkanyait, meg kell küzdenie velük minden nap minden embernek, pedig rengeteg dolog amit az embereket zavarja apróság, de mindent fel tornázz az agy! Küzdeni kell belül! El kell önmagad fogadnod, le kell nyugodnod néha, csak a nagy semmibe nézni és csodálni a tájat! 🙏🤝
Annyira kimondtad azt, amit sokan éreznek Azi zenéjét hallgatva. Tényleg csodálatraméltó a szabad szelleme.
egyik legjobb kiadott zenéd. megvan benne a mélység, a szövegnek nagy hatása van. a dallamos részek, azokban meg a bolondos szövegek feldobják annyira, hogy ne egy bús egybefüggő hangzás legyen G.O.A.T. 🐐
Ebben az elcseszett világban sokunknak te vagy a fény, ne hagyd abba addig amíg ez boldoggá tesz, és ne feledkezz meg magadról sem. Gyönyörű köszönöm szépen. 🙂🎶
❤❤❤
Hope you have a nice day ❤
@@EarlysquadgoalsDNT i have just nice days🙂🌞
A 19 éves gyerekkel együtt várni éjfélkor, hogy kinyiljon a KAPU és beléphess rajta egy tökéletes pillanat...köszönjúkk❤❤
Csodálatos dal, nem tudok betelni vele💗💞. De jó lett volna 12 éves korod óta ismerni, látni a változásodat, fejlődésedet. Most próbálom bepótolni a dalaidon és a régi Pál utca videókon keresztül. Tegnap ismét megnéztem a 4 évvel ezelőtti legendás interjúdat saját magaddal, szakadtam a nevetéstől. Ez a kreatív, okos szellem elragadó! Ha valaki, aki ennyi boldog pillanatot és szeretetet nyújt az embereknek, igazán megérdemli a saját belső békéjét és boldogságát, ami iránti vágyat érzem az új, gyönyörű albumodban.
Elképesztő tehetség Azahria!!
Annyira nagyon jól sikerült ez a dal is, mint mindegyik!!!
Igazán büszkék lehetünk Azahrihára mi Magyarok, hiszen ilyen tehetség még nem volt az országunkban!
❤❤❤❤
Gyermekkorom óta Rock zenét hallgatok, és nem mostanában voltam gyerek:)))Ez egy zseniális alkotás, és egy nagyon tehetséges előadó!!!😮😎
Ez a művészet Azikàm!!!❤ dupla puskás után érettem meg 44 évesen hogy imádjam az uj albumot -
Köszönöm az élményt🎉
Te vagy a Top
Eddig a Gát volt a kedvencem, és nagyon örülök neki, hogy jött egy "Gát 2" :) 🤗
Ismét sikerült egy hidegrázós muzsikával megajándékozni bennünket. Köszönjük Azi és csapata!
Szív, lelki gazdagság, muzikalitás, értelem, érzelem, csodahang. Ezek jutottak eszembe e végtelenül megható mű hallatán.🤍🤍🤍
Ez a dal vezetett és vezet át a nehéz időszakokon. Köszönöm, hogy hallgathatom! :) ❤
DALSZÖVEG:
tudom ,hogy ott van a klipben a dalszöveg de ha valakinek kell egybe akkor itt van.
[Intro]
Ré-ré-ré-ré-ré-ré-ré-ré
Á-rá-rá-rá-ráj, ó, náj
[1. verze]
Megmaradok ugyanaz, aki voltam
Veretem egy Stradivari hegedűvel
Mer' a fejemben ott kopogtat a dallam
De pár pillanat alatt, mint a hoffa tűnik el
Nem volt pénz, mostmár van della
De vajon ez a hazavezető út?
Mondd el mi a call-sign, mondd el, bármi lesz
Én őrzöm a titkod a halálig
Everybody lookin' askin' why
Why they have to live under the rulers' hands?
I got mixed feelings 'bout it, dunno how
How we end up if we keep on run the other way
I'm feelin that I'm all alone
Let me be, if it's true, call me on the payphone
Yuh, leave me in the garden when I'm dead and gone
Ha messze járok én…
Inconsumible comme vie Pablo
Úgy érzem magam, mint egy báró
Austin-ba veretem, vagy Texas, el Paso
Talán kevesebb lesz ott a fasz, aki rámszól
Taxiba beülök, az éjszakába gurulunk
Hol vagyok, hova telt az elmúlt három év?
Kirepült az ablakon, repülök velük én is
Valamitől úgy érzem, közel a vég
Ezért ölelek szorosan negyvenezer testvért
[Refrén]
Fedezékbe, most robban a bomba!
Elreppent ijedtében a galambom
Az égen szürke köd takarja a Holdat
Takarva az egyetlen fényforrást lenn a faluban
Ja, félek, hogy magamba nézve
Nem lelnék vigaszt, ha nincs egy társ
Együtt harsogván, hogy éljünk, de csakis a mának
Legyetek hát bárhol, én veletek vagyok a dalban
[2. verze]
Semmi új nincs már a nap alatt
Elszállt felettünk egy élet
Betanított érzelmek, színjáték széltében-hosszában
Hogy menekülök el innen?
Pero aún ella mi baby, halo
Hallod-e mikor én magamban mondom halkan
"Jaj, de finom ez a lady," let go
Nem kérhetnés sosem jobbat vagy mást
[Outro]
Erősnek látszom, de van pár félelmem
Félek attól, mi lesz, mikor végem lesz
Úgy érzem, egy életem van, nem leszek félember
Mer' bent izzik a szabadság a véremben
Tegnap Gozsdu-udvar (Gozsdu-udvar), ma Santa Monica (Santa Monica)
Nekem mindenütt jó, amíg te velem vagy
Imádom minden eggyes dalát!!!! ❤️❤️❤️
Sírva olvastam a dal szövegét.
Eszméletlen amiket át ad nekem, hallgatónak! Olyas valamit, amit soha életemben eddig nem éltem meg, nem éreztem!Csak így tovább, Azi!!!❤❤
❤fenntartó komment
koszonom hogy leirtad a dalszoveget tesam
Azóta várom ezt a számot, amióta a sztoridba feltetted azt a rövid kis részletét. ❤😭 Azt is sokszor meghallgattam olyan iszonyú fülbemászó a dallama, csodás lett, hideg is kiráz. ❤
Úgyérzem közel a vég.
Szerintem meg pont, hogy most kezdesz befutni. Több százezrek, milliók hallgatnak, teszed őket boldoggá a zenéiddel (köztük engem is). Soha ne hagyd abba, várjuk a kövi albumot!
Ritka amikor egy daltól libabőrös leszek, de ez az a zene amit akárhányszor meghallgatok full libabőr. Csodásan fantasztikus❤❤❤ Gratulálok Azi!❤ Legyél szerencsés az életben, köszönöm a munkád!❤❤❤❤
Az utolsó sorokkal nagyon egyet tudok érteni.. Kész remekmű ez is.
"Erősnek látszom, de van pár félelmem. Félek milesz akkor mikor végem lesz. Úgy érzem egy életem lesz nem leszek félember, mert bent izzik a szabadság a véremben. "
Szia Azahriah! Szerintem K***va jó úton haladsz a világsztársághoz és annyira jó vagy hogy egész Magyarország ismer! Imádom a zenéid, kedvencem vagy!❤️
a cipoe számot kevés ember érti meg, nem a világsztárság a cél!
@@clearsky3288 tudom
Wow...zeneileg ,képileg elképesztően fantasztikus mindegyik .Azi....a legcsodálatosabb,hogy a lelkedből szól!!😇😇❤
Azariah az az egyedülálló előadó aki folyton felül tudja múlni önmagát! Szeretlek Azi ❤️
bújj el😂
@@badtrip9848 hova? és miért?
Ez a szám gyönyörű. A végén el is sírtam magam.❤
Szavaim nincsenek ! Ugy erzem a szivem meg szakad de egyben boldog is mikor ezt hallom. Mas dimenzio vagy! Szeretunk Azi!❤
Megint meg fogom hallgatni 1000x . Mert át élem . Ilyenkor kell el gondolkoznia az embernek 🎭
Annyi idő alatt, amíg meghallgatod ezerszer, egyszer egészen biztosan át tudnád lapozni: "A magyar helyesírás szabályait".
Saját magamról is beszélek, amikor azon filozofálok éppen, hogy egyre kevésbé fogunk építeni, hozzátenni a világhoz. A sok fölösleges tartalom, ami időt vesz el, lehetőségeket, és ami soha nem enged saját utakra. És azért egy paradox helyzet ez, mert például Smitty is erre vágyakozik, de meglépni nem tudja, mert pont az tartja csapdában, amitől a menekvést reméli.
A nyelvtan könyvnek is, bocsi kihagyhatatlan volt
Ha a középszintű filozófiához már így állsz hozzá, mi lenne veled , ha egyszer véletlenül saját gondolataid törnének elő?
hidegrazos zene
@@sniderchannel4006 Sajnos üres ,de egy virtuálisan színes szürreális világban vegetál az emberiség ,köztük te is és természetesen én is , de jó hír , hogy van megoldás. Mindenkinek meg- van a saját felelősége , hogy a saját tudása szerint rendbetegyen egy területet maga körül . A feladat sokkal egyszerűbb, de sokkal több munkát igényel mint hinnénk. Nem kell a világot megváltani , egy saját értékekkel feltöltött belső ,egy rendben tartott ,gondozott emberi kapcsolat már kitűnő hozzáadott érték . Nehéz nekiállni ,mert ez mind munka , és nem a népszerűséget hozza , "lájkokban" . Fiatalon nehéz ezt elfogadni , 30 évesen már érzi az ember, hogy szorít az idő, és dönteni kell , 40 évesen már vagy felfelé vagy lefelé tart az ember . Hajrá💪
A legtehetségesebb illetve te vagy az egyik olyan előadó aki átadja magát a zenének és ennél nincs erősebb ebben a műfajban
❤️egy áldás vagy ebben a pörgős világban , annyira megnyugvást nyújt nekem a zenéd
Egyszerűen imádom!❤
Nagy nagy tehetség Vagy!
Köszönöm ezt a rengeteg kiváló dalt!
Gratulálok!
Köszönjük Azi hogy vagy nekünk és remélem még sokáig velünk leszel! ❤
ez most kedvencem....maga a szabadság érzés...csak úgy suhanok a réten át 🥰🙏 Azi
"Valamiért úgy érzem közel a vég
Ezért ölelelek szorosan 40 ezer testvért"
Atika, még nem vagy a csúcson, szóval ha úgy gondolnád, hogy a csúcson kell abba hagyni, akkor üzenjük, hogy rengeteg van még benned, sokáig szeretnénk még hallgatni🔥
Egyet értek és szeretnék még sok ilyet hallgatni tőle.❤
Remél , egy jó kis album , lesz tele , jó zenével! Vagy csak egy jó kis zene! De nekem, mindegy , milyen csak Azahriah legyen ❤️❤️❤️
úristen. esküszöm, megkönnyeztem ezen a ponton az albumot.
már az eleje óta itt vagyok és követem a munkásságodat azi, és írtam sok kritikát még régebben, hogy miken lenne érdemes változtatni, demost esküszöm megható látni és hallani, hogy úgy tényleg megtaláltad magad zeneileg. minden egyes sorodból, minden egyes dallamodból és frázisodból sugárzik a velős, igazi önazonos művészeted - azahriah in its best element. megérkeztél.
elképesztően inspiráló amit csinálsz, és hatalmas büszkeséggel tölt el ez az album, mint egy ezeréves még pule-időkből ittragadt rajongódat! keep going brother!❤🔥
Számból vetted ki ezt a sok szót. Sajnálom hogy nincsenek körülöttem olyan emberek akik szintúgy hallgatnák Azi zenéit, és akikkel ezeket ki lehetne fejteni/együtt hallgatni.
"Úgy érzem egy életem van nem leszek fél ember"❤️🩹
Egyértelműen az album legjobb zenéje és a mariana.árok, remélem a jövőben is ezt a populárisabb vonalat fogja tovább vinni, én személy szerint azokat sokkal jobban szeretem !
Albumjai közül még mindig a Memento és a Silbak(kislemez) a top!!
Amilyen minimál a leírás… annyira maximum az érzés amit ad ez a zene🔥
Az eggyik legjobb az albumról!❤️🩹
Ebben az elcseszett világban TE vagy a remény. ❤
Azért drága barátom megint fantasztikusat alkottál!!! Köszönöm, hogy csütörtök reggel reggel fél 5 helyett nem fáradtan keltem fel, hanem mosolyogva és ez Neked köszönhető!!! Mint egy pszichológus, és fizetnem sem kellett érte! :D köszönöm!
Jézusom, hogy vártam ezt a dalt! FANTASZTIKUS!!!❤❤❤❤
Pule kicsapta az évszázad albumát minden szó nélkül ❤
Azta. Lebilincselő. Azi hangja és a videó is.❤
Mindig elvarázsolja az embert valami új dallal! Soha ilyen tehetség még Magyarországon nem volt!
Pedig már 50,en jóval fölül vagyok!!
Azt hiszem, hogy eddig ez a legjobb Azi szám nekem!
Gratulalok Pule az 500.000 Feliratkozohoz🔥
Én is gratulálok Pule az 500.000 felirakozóhoz! Nagyon Nagy vagy!
Köszönöm feldobtad a napom hihetetlen hogy huszon valahány évesen olyan zenét csinálsz ami egy 59 éves magamnak is tetszik
Én nem szoktam sok zenet hallgatni de ez nagyon szuper
Ui: Köszönöm Attila
Eszméletlen jó klipp, egyszerű de nagyon jó. A zene meg zseni
húúúúú, még szerencse, hogy a csillagos égig még van hely, de nagyon oda tart.
Eszméletlen! Ez a srác egyszemélyes világzene és mégis szívfájdítóan magyar.
Hatalmas válasz mindent őt ért negatív kommentre, mert kapott azt is bőven.
Összegzés, "búcsúdal szagú". Nagyon remélem, hogy tévedek.
Goldy, 2okos, munkára!
Előre látom mit fognak róla mondani és megint mennyire lehúzzák.
@@matekiraly46 Akkor mi nem ugyanazokat az RV-ket látjuk...
@@evilaaudiobook1844 Ja hogy te a pozitívakra gondoltál? Jó már késő van nem figyeltem a végét. Csak a negatív része maradt meg és hogy újra megszólalnak majd a zeni szakértők a balkáni mulatós kifejezésekkel.
@@matekiraly46 Néha érdemes rákattintani a "tovább"-ra😉. Goldy és Icehavok rv-it mindig élvezem. És Azi fanok ők is rendesen.
Jó pihit! 😴
Legjobb szám az albumon❤❤
2026 ben remelem hogy valaki hallgatja ezt a szép csodálatos művészeti zenét!!!!!!??? Sok szerencsét kívánok neked azahriah a Puskás stadionban ,,)( sok néződ legyen 🎉🎉🎉
Azi megint csak hozta a fülbemászó dalt imádom ❤👑💯👏👏😌
Azi ős tehetség vagy!! 🤌🏼 Így tovább :) Nagyon szerettem a zeneidet nagyon jók!!
Azóta vártam mióta kaptunk egy kis ízelítőt belőle. Csodás
500K sub megvan. Ha ez nem is számít sokat... Hajrá Ati!❤🔥💯 Nem tudom, hova tudsz még fejlődni... Minden tiszteletem!
Pál utcaként ismertelek meg, pislogtunk, és már-már világsztár vagy... Gyönyörű életút!
Szeretlek, és követlek immáron 6 hosszú éve... Kívánom, hogy ne álljon semmi az utadba, hogy totálisan ki tudj teljesedni!❤
Lassan több feliratkozója van ezen a csatornán mint a paul street-en
Dettó. ❤
A legjobb zenész valaha!🔛🔝
2:21 -től tiszta Tarkan, Simarik vibe ezekkel az elnyújtott utolsó szótagokkal. 🔥
Istenem..hogy lehet hogy mindig levesz a lábamról..imádom és kész..nagyon jó..mint mindig❤️❤️❤️❤️🙏🌹🌹🌞🌞👑király👑🌞🌞🌞👑👑👑👑!
Én is Ecuadorba vágyom, szar is a csóróság, hogy nem juthatok el! 😔 De nagyon szép a szövege, magamra ismerek benne, azt hiszem sokunk van így. Sok sikert Azinak! 🙏🙏❤❤05.25-én tali! 😊
JAJJJ ez valami fantasztikus megint
en elmondom nektet hogy ez lesz a nyari flesh 🙌
meg még az őszi is :D
@ az biztos hogy ha azi nem rak addig valamit ki haha😶🌫
Érettségi előtti flesh 🔥
Ez a legjobb szülinapi ajándèkom 🥰❤️ szeretünk Azi 🥹
Holnapra már tudjuk kívülről ❤😂
Emlékszem, az Introveltált dal bemutatója után másnap már hallottam énekelni egy srácot az utcán, és pedig folytattam. Jó kis pillanat volt.
Ez tipic én vagyok(kijön egy dal másnapra má tudom)
❤
@@evilaaudiobook1844 Majd egymásra kacsintottatok és kivertétek egymásnak. 😄
@@jaszfalusipeter3991 Hát te beteg vagy! Ez humornak gyenge, bántásnak gusztustalan. Az Evila női név, ha akarnám se tudnám kiveretni.
Ez gyönyörű❤
Ez a kedvencem, köszi!
Legyetek bárhol veletek vagyok a dalban…❤️
Nem találok szavakat.. talán nem is kell, sokan elmondták előttem. ❤️🤩🤘🔥 Imádom 🥰
Jó kis felvezetése ez a májusi Puskásnak, így mi is kapunk ajándékot, akik nem leszünk ott.
Ne legyen közel a vég...még még Azi❤.
💗💗💗 one Azi song a day keeps the evil away 💗💗💗 so sad that I can't go to the concert I was supposed to go to.
HE DOES IT AGAIN 🧗🏔️
Á... visszatért belém az élet! 🔥❤
Már csak 10perc😅❤
Ez rohadt jó❤az egész album nagyon klassz lett
Azi you're breaking records! 💪köszönöm hogy csinálod ilyen ZENÉT, rosszul írtam BRUTÁLIS ZENÉT 🫶🏻
Nagggggyon jó lett!Imádom❤
Ez most nagyon hianyzott es nagyon ott van!!
Köszönöm szépen neked Azahriah!!!!! Minden számodnak van mondanivalója, fantasztikus!!!!!!! Minden számodat többször hallgatom, sőt!!!!!
Kedvencem lett!!!már alig vártam,tudtam,hogy nsgyon jó lesz!!!!❤❤❤❤
❤ nagyon jó ahogy hallgattam libabőrős lettem GRATULÁLOK AZI ❤ a dalaidat
Szuper lett 😎❤
Érdekes új hangzás,tiszta hang , jó szöveg!
ez a szöveg lelket-tépő !
500k tesoim!!! Azi 🔛🔝
Annyira ugyes vagy ez annyira jó! Gratulálok csak így tovább egy igazit tehetseg vagy❤❤❤
Kiba@ott egy forma ezazAZi! Nem csodálom, hogy hal èrte a ma gyermeke... Maxi Respect for you Brother!🙏
Ez lett a legjobb! 😊😊😊😊
Imádunk!
Emlékszem amikor ebből raktad ki a kis snippetet instára és mondom mekkora chilles banger lesz és hát nem csalódtam🔥 gratulálok az 500k feliratkozóhoz is!!!🎉
Gratulálok! Már ezt dudolom magamba, miközbe vásarolni megyek👏❤️👑
Óriási tehetség, minden korosztály számára lehengerlő. Azahriah képes átlépni és a hallgatóságot is átléptetni dimenziókon..
Szuper lett 68 eves nagyi palotarol.
Királyunk vagy Azi😍😍👑👑
Azi ez zseni köszönjük!! ❤️
Király lett! 🎉👊
Köszönöm a dalt! Rendbe rakta a reggelemet!
Most sem csalódtam,sőt!!!Csak így tovább Azi,sok sikert!!!❤
Legjobban születésnapi ajándék ez az album imádom❤❤
Imádom! ❤❤❤
A hangkeverés nagyon ott van ez biztosan, ezért nagyon köszi! Tetszik a zenéd is nyílván! :)
ez a szöveg rész nagyon megérintett most lett vége egy kapcsolatomnak és tudok vele azonosulni
"Ja,félek hogy magamba nézve Nem lelnék vígaszt ha nincs egy társ
Együtt harsogván, hogy éljünk csak is a mának"
Aztakurva, ez most 😱🤯💥🙌
Na halljuk mi csoda csodát hozott újra❤❤❤❤ össze