Budapest Klezmer Band - 2018. Újévi koncert...!!

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ต.ค. 2024
  • 2018. Január 1. MAZELTOV..Fergeteges Újévi koncertet adott a Budapest Kongresszusi Központban a Budapest Klezmer Band! A visszatérő nézők már tudják, és számítanak is rá, hogy a zenekar vezetője Jávori Ferenc "Fegya" erre az alkalomra rendszeresen hív meg sztárvendéget, aki ez alkalommal PALYA BEA népdalénekes, előadóművész volt. Nyugodtan kijelenthetjük, telitalálat volt ez a meghívás, mert a Budapest Klezmer Band által képviselt zenei stílus fantasztikusan olvadt össze a Palya Bea előadóművész összetéveszthetetlen egyedi hangzásával és temperamentumával.
    A Budapest Klezmer Band 1990-ben alakult, hagyományos zsidó zenét játszó együttes. Felléptek musicalekben is, nagy sikerrel szerepeltek az európai és amerikai turnékon. 2000-ben a Magyar Tudományos Akadémia Kodály Zoltán közművelődési díjával tüntették ki, 2003-ban Artisjus-díjat kaptak. JÁVORI FERENC "FEGYA" zeneszerzőt, előadóművészt, érdemes művészt, a Budapest Klezmer Band zenekarvezetőjét a "magyar zenei kultúra szerves részét képező klezmer stílus nemzetközi népszerűsítéséért" , valamint kiemelkedő zeneszerzői és előadóművészi pályája elismeréseként 2014. március 15 -én KOSSUTH-DÍJBAN részesítették.
    A zenekart 2015-ben a "Magyar Zeneművészet" kategóriában Prima dijjal tüntették ki. A Közönség Prima Primissima 2015 díját a Budapest Klezmber Band nyerte el.
    A KLEZMER egy zenei stílusban kifejeződő „ mentalitást ” jelöl.
    A kifejezés arámi eredetű, jelentése úgy fordítható: "az ember átlényegül énekké " .
    A zsidóság népzenéjére jellemző a dallamok szépsége, az előadásmód egyedisége, a dallamok különös diszítése, a melódiák sajátos - olykor kesernyés, gyakran humoros, tréfálkozó vagy éppen ironizáló hangulata. A falusi, vidéki zsidó hangszeres zenészek rendkívül játékos, olykor meditatív, improvizációs hajlammal rendelkeztek.
    Az immár 1990 óta működő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Zenei átiratokat játszanak, amelyeket az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc komponál. Ezek a dallamok Közép-Kelet-Európa azon területéről származnak, ahol a zsidó zenei kultúra egykor virágzó volt.
    A Budapest Klezmer Band Európában és Amerikában egyaránt ismert és közkedvelt, - kilépve a liturgikus környezetből - sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot. Felléptek a Madách Színház, Kerényi Imre által rendezett „Hegedűs a háztetőn” című musicaljében, a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös, "Purim, avagy a sorsvetés” című produkciójában szintén élőben adják elő Jávori Ferenc szerzeményét. Ezzel a produkcióval Hollandiában, New York-ban, New Jersey-ben és Németországban, Londonban, Szlovákiában Finnországban, Dániában, Svédországban, Olaszországban turnézott a két együttes, mindenhol óriási sikerrel.
    Bővebb információkért a fellépésekről és jegyvásárlásért kérem kattintsanak a Budapest Klezmer Band honlapjára:
    budapestklezmer...
    A Budapest Klezmer Band tagjai:
    Jávori Ferenc "Fegya" alapító zenekarvezető, zeneszerző, zongoraművész, előadóművész
    NAGY ANNA harmonika
    GAZDA BENCE - hegedű, ének
    VÉGH BALÁZS - dob, ütőhangszerek
    BARBINEK GÁBOR - harsona
    MÁTHÉ LÁSZLÓ - nagybőgő
    KOHÁN ISTVÁN - klarinét
    Meghívott sztárvendég:
    Palya Bea népdalénekes, előadóművész
    www.palyabea.hu/
    Közreműködik népi fúvós hangszereken:
    Szokolay Dongó Balázs
    DALOK és szerzők AZ ELHANGZÁS SORRENDJÉBEN:
    Bessarabien (Jávori Ferenc)
    Nur Geliebt - Nur Gelacht (Jávori Ferenc) harsona szóló: Barbinek Gábor
    Hegedűs a háztetőn - Üvegestánc
    Tatasi (Palya Bea)
    Cigányos (Palya Bea)
    Altatódal (Jávori Ferenc - Gettó című zenés drámából)
    Yidl Mit'n Fidel (átdolgozás)
    Dona - Dona (Jávori Ferenc)
    Egész nap (Palya Bea)
    Di mame iz Gegangen (feldolgozás)
    forrás: Jávori Ferenc Fegya - Budapest Klezmer Band
    videó felvétel és fotók: blogpress.hu

ความคิดเห็น •