Christopher Lee, akivel pont mind a 6 rész le lett forgatva. Még benne volt a Hobbit 3-ban is, ami 92 éves korában jelent meg, és 93 évesen halt meg. Így kell teljes életet élni, nem a tv elé beülni nyugdíjasan, és leépülni.
Szeretem a több száz statisztát megmozgató, nagyszabású, régi szandálos filmeket. Ott is rengetegen dolgoztak egyszerre, itt viszont az volt a legcsodálatosabb, ahogy ennyi ember közös nagy álma az évek alatt kialakult, megformálódott. Ez a forgatás tele volt szívvel-lélekkel, és szerintem ez minden képkockán tetten érhető. Peter Jackson utólag azt nyilatkozta, hogy amikor annakidején belevágott a projektbe, nem is álmodott arról, hogy még csak hasonlót is képesek lesznek létrehozni. Az egyik legszebb ajándék, amit életemben kaptam, a bővített változat 12 dvd-s díszkiadása volt :)
@@iiglo Akkor minek nézted meg a videót? Szerintem te vagy szánalmas, ha nem tudod elfogadni, hogy valaki mást szeret, mint te. Mellesleg a stílusodból ítélve nem igazán az a fajta vagy, akire érdemes hasonlítani bármiben is.
Még egy érdekesség, amikor Aragorn a fangorn erdő szélén belerug egy Uruk Hai sisakba eltöri a lábujját és azért ordított. Peter Jackson-nak viszont ez annyira megtetszett hogy benne hagyta
Plusz egy érdekesség! Peter Jackson-nak van picit kevésbé ismert filmje is, a Hullajó, a szerintem leggusztustalanabb film a világon és én sem értem az után hogy kapta meg a Gyűrűk ura rendezését, de érdemes vele egy próbát tenni :D
Hogy érted, hogy nem akartak rögtön az első részre sok pénzt költeni? Egyszerre forgatták a 3 filmet. Volt olyan nap, hogy mindháromból forgattak 1-1 jelenetet.
Ezt megerősíti valamennyire az is, hogy májusban volt egy Zoomos beszélgetés a szereplők között, és ott Ian McKellen elmondta hogy leforgatták vele az első jelenetét, majd a következő alkalommal már azt, amikor ő és Frodó elbúcsúzik Pippinéktől. "El kellett búcsúznom a hobbitoktól, sose találkoztam velük azelőtt!" :) Itt van, ha érdekel, szerintem nagyon jó :) /watch?v=l_U0S6x_kCs
Az első állítás elég fura annk tükrében, hogy tudtommal mind a 3 részt egyben forgatták le, de csak évente küldték őket moziba. Annyi történt még, hogy az első rész sikerét látva a másik két részt feljavították, mert azok elég szar állapotban voltak az első részhez képest.
@@vDrome Most ezt a cikket találtam, de mindig is úgy tudtam, hogy egyben történt a forgatás. "A Gyűrűk Ura trilógiát végül is egyben forgatták le, csak a digitális utómunkálatok folytak még az első rész premierje után is. Az első két rész sikere után a stáb már tudta, hogy a történetet lezáró harmadik epizód sem bukhat nagyot, éppen ezért Wllingtonban már nem csak a Király visszatér debütálását, de sikerét is ünnepelte a több mint 2400 fős stáb." index.hu/kultur/mozi/gyuruk4875/
ez az "utat nyitott a folytatásnak" akkora butaság mint a ház. a gyűrűk ura trilógiát back-to-back vették fel 1999 októberétől 2000 decemberéig, ami azt jelenti, hogy mind a három részt leforgatták, szóval nem attól függött a folytatás, hogy az első rész mennyire sikeres... ez nem holmi szaros transformers film...
Christopher Lee, akivel pont mind a 6 rész le lett forgatva. Még benne volt a Hobbit 3-ban is, ami 92 éves korában jelent meg, és 93 évesen halt meg. Így kell teljes életet élni, nem a tv elé beülni nyugdíjasan, és leépülni.
Ráadásul saját zenekara is volt amiben aktivan szerepelt,tudott több nyelvet hihetetlen ember volt.nagyon sajnálom
Ha még élne akkor jobb lenne a világ
Szeretem a több száz statisztát megmozgató, nagyszabású, régi szandálos filmeket. Ott is rengetegen dolgoztak egyszerre, itt viszont az volt a legcsodálatosabb, ahogy ennyi ember közös nagy álma az évek alatt kialakult, megformálódott. Ez a forgatás tele volt szívvel-lélekkel, és szerintem ez minden képkockán tetten érhető. Peter Jackson utólag azt nyilatkozta, hogy amikor annakidején belevágott a projektbe, nem is álmodott arról, hogy még csak hasonlót is képesek lesznek létrehozni. Az egyik legszebb ajándék, amit életemben kaptam, a bővített változat 12 dvd-s díszkiadása volt :)
Egyszer nekiálltunk megnézni a trilógiát bővített kiadásban szünet nélkül, de attól besokalltunk a végére. :-)
@@balint.dejczo Mi egyetemistaként megcsináltuk:) Nem mondom, párszor lekókadt a fejünk, de a nagyobb csatákra mindig felriadtunk:))
*Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen* 🖤 💍
Csak egy visszatérés létezik, és az nem a királyé, hanem a Jedié! Randall
Én csak azért vettem anno dvd lejátszót, hogy a bővített változatokat meg tudjam nézni :D
Ilyen egy igazi fan! :D
KEDVENC FILM-SOROZATOM AHWW😍😍😍😍
Nagyon érdekes volt. Imádom a Trilógiát , lehetne a másik 2 filmről is ilyen videó, ha van rá időd:D
Legyen a tobbi reszrol is🙏
Ash nazg durbatulûk ash nazg gimbatul ash nazg thrakatulûk agh burzum-ishi krippatul
Király videó. Bövitett változat mind a 6 filmnek ott van a polcomon.
Gratulálok :) szánalmas filmek, mese foggyosoknak
@@iiglo Akkor minek nézted meg a videót? Szerintem te vagy szánalmas, ha nem tudod elfogadni, hogy valaki mást szeret, mint te. Mellesleg a stílusodból ítélve nem igazán az a fajta vagy, akire érdemes hasonlítani bármiben is.
@@iiglo gratulálok szánalmas az eszed most ki
Még egy érdekesség, amikor Aragorn a fangorn erdő szélén belerug egy Uruk Hai sisakba eltöri a lábujját és azért ordított. Peter Jackson-nak viszont ez annyira megtetszett hogy benne hagyta
A legjobb dolgok véletlenül jönnek létre. :V
Király lett😉
Ez a Bean-es félelem nagyon vicces volt a werkfilmeknél!
örök kedvenc!
Plusz egy érdekesség! Peter Jackson-nak van picit kevésbé ismert filmje is, a Hullajó, a szerintem leggusztustalanabb film a világon és én sem értem az után hogy kapta meg a Gyűrűk ura rendezését, de érdemes vele egy próbát tenni :D
Hogy érted, hogy nem akartak rögtön az első részre sok pénzt költeni? Egyszerre forgatták a 3 filmet. Volt olyan nap, hogy mindháromból forgattak 1-1 jelenetet.
Ezt megerősíti valamennyire az is, hogy májusban volt egy Zoomos beszélgetés a szereplők között, és ott Ian McKellen elmondta hogy leforgatták vele az első jelenetét, majd a következő alkalommal már azt, amikor ő és Frodó elbúcsúzik Pippinéktől. "El kellett búcsúznom a hobbitoktól, sose találkoztam velük azelőtt!" :) Itt van, ha érdekel, szerintem nagyon jó :) /watch?v=l_U0S6x_kCs
@@LiunaTiger Köszi, azt láttam én is. :D
Amúgy a hobbit is bővelkedik érdekességekben az is lehetne egyszer
Kár, hogy a hobbit fele se annyira életszerű, mert szinte az egész cgi.
Lessz a többirészről is?
ISTEN DE VÁRTAM
Rögtön az első érdekesség...
A komplett trilógiát együtt forgatták, vagy bukta minde, vagy kasszasiker. nem volt döntséi pont az első rés után.
Az első állítás elég fura annk tükrében, hogy tudtommal mind a 3 részt egyben forgatták le, de csak évente küldték őket moziba.
Annyi történt még, hogy az első rész sikerét látva a másik két részt feljavították, mert azok elég szar állapotban voltak az első részhez képest.
Én úgy tudom a második harmadik rész forgatták egyben.
@@vDrome Most ezt a cikket találtam, de mindig is úgy tudtam, hogy egyben történt a forgatás.
"A Gyűrűk Ura trilógiát végül is egyben forgatták le, csak a digitális utómunkálatok folytak még az első rész premierje után is. Az első két rész sikere után a stáb már tudta, hogy a történetet lezáró harmadik epizód sem bukhat nagyot, éppen ezért Wllingtonban már nem csak a Király visszatér debütálását, de sikerét is ünnepelte a több mint 2400 fős stáb."
index.hu/kultur/mozi/gyuruk4875/
@@KacsaFacsaro Lehetséges.
@@vDrome A werkfilmekből s sok egyébből egyértelmű hogy a 3 film egyben forgott! A 2-3. részhez utóforgatások voltak 2002 és 2003-ban!
Egyben forgatták le!6 évig tartott.
Nekem ez is meg a hobbit is bővitetten van meg
Szia. Hol tudom ezeket a bővített változatokat megnézni ?
@@gyorgykovacs2144 media markt
Vagy ha van olyan aki eladja
Gandalf szerepét eredetileg Christopher Lee-nek szánták, de kora miatt nem vállalta, így kapta meg a tíz évvel fiatalabb Ian McKellen,
Entendi nd velho, me ajuda kkkk
Lessz majd a Hobbitról is?
nagy gyűrű karika szeretnék találkozni öreg a rékának tanulással aragorékal
nosztálgiáztam kicsit :)
nagy bírjuk rajongó vagyok és szeretnék találkozni darab a Réka
ez az "utat nyitott a folytatásnak" akkora butaság mint a ház. a gyűrűk ura trilógiát back-to-back vették fel 1999 októberétől 2000 decemberéig, ami azt jelenti, hogy mind a három részt leforgatták, szóval nem attól függött a folytatás, hogy az első rész mennyire sikeres... ez nem holmi szaros transformers film...
lessz húsz tény az "AZ-ról
Lesz!
Nem törpe törp!