Szerintem aki ismeri Ricsit és Patrikot az tudja hogy ők megmondják a frankot! Nekik elég csak "hümmögni" mert Patrik aztán ért a főzéshez, Ricsit meg Patrik "nevelte fel a konyhában" KIBASZOTT RICHGANG😅
Szerintem nagyon jól összerakott videó lett. A tempója is jó volt a videónak, nem éreztem hogy bárhol túlságosan belassult, vagy gyorsult volna, egyedül az elején ahol én szívesebben láttam volna részletesebben a résztvevők maguktól behozott ételeit, mivel az szerintem sokat elárul róluk, és igazából csak pár szó esett szó arról hogy milyen ételeket hoztak. Még ami nekem feltűnt hogy az időzítő és a játékosok nevei nagyon picik, és szerintem rossz helyen van elhelyezve. Személy szerint csak a második játékosnál vettem észre hogy kivolt írva a név annyira picike volt. Összeségében jó lett ez a videó, és így tovább a jövőben is.
Szia Barni. Ha lesz ebből a sorozatból olyan verzió amelyikben gyerekek a szereplők, akkor én szívesen csatlakoznék. De nagyon jó sorozat és én már várom a döntőt. Így tovább.
Ez nagyon jó lett. A vendégek tökéletes szereplői voltak az 1. résznek jobb embereket nem is tudtál volna meghívni. Nagyon örülök neki, hogy erre vetted az irányt a munkásságodban biztos követni fogom még a többi részt. 👍👍
Nem szoktam írni a videóid alá!! De ez nagyon pacek lett!! Várom a kövi részt!! Így szuper az egész, ezzzel a kis bakik!! Ne vágjátok ki belőle később se szerintem!!👌😁
Nagyon örülök hogy nagyim mindig jo ötletel vág bele, a fozosbe ~ vagy sütni valóban de rántott húst nem szokta elrontani aki szereti Barni azt lájkolja 👇 🍀💀
Nekem tetszett, jó volt, csak szerintem kevés ember van a versenyben persze megértem mert ez ilyen pilotnak is felfogható, de remélem a második évadra többen lesznek, innen is sok siker a versenyzőknek.
Sziasztok! Van pár meglátásom amit szeretnék veletek megosztani. Előre leszögezném, hogy nem utálatból írom ezt a kommentet, épp ellenkezőleg. Miért kellett 8 ember közül 4-et kiválasztani? Mi volt ennek a célja, értelme? Mi alapján választottad ki őket? Nem osztottál meg velünk kb. semmit, csak úgy megtörtént és vissza se néztünk utána. A versenyzőkről szintén semmit sem tudunk meg, azon kívül hogy van pár főzős snitt, meg hogy az ő ételüket eszitek semmi szerepük nincs a videóban. Ez a műsor így inkább érződik zsűrisimogatónak mintsem főzőversenynek. És ha már a zsűri szóba került, egyértelműen elmondható, hogy halvány lila gőze sincs egyikőtöknek sem arról, hogy hogyan is kéne ezt csinálni. Azon kívül, hogy “tesó minden kva jó” mást nem is lehet hallani. Nem tudom, mit hittetek? Hogy sz*r lesz? :D E-miatt még inkább semmi értelme ilyen formában ennek a dolognak. Ha ez a felállás, akkor már az is sokkal szórakoztatóbb lenne, ha random utcáról behívott emberek főznének, ott talán lenne értéke a “tesó ez bomba” értékelésnek. Az egész videó összecsapottnak érződik, a párbeszédek szörnyen prolik és mintha a helyszínen lett volna kitalálva mi fog történni, nem profi munka. Ennél sokkal több van, lehetne ebben, hiszen nem csak rossz dolgokat láttam. A versenyzők nagyon is felkészültnek tűntek, tudták mit csinálnak, e-miatt is nagyon sajnálom hogy ilyen kevés szerepet kaptak. A képi minőség és a helyszín felszereltsége is kitűnő, itt youtube-os környezetben legalábbis biztosan. Ha kellő felkészültséggel és odafigyeléssel készült volna a videó, akkor ezerszer élvezhetőbb lett volna. Persze azt is megértem, hogy ez az első rész és kell a tapasztalat, hogy jobbat alkothassatok. Ezért is írom ezt a hozzászólást, remélem, hogy lesz haszna! Sok sikert kívánok a továbbiakhoz!
- azért kellett leredukálni mert max 4 en férnek el. Limitálva vagyunk stábtagilag is. Nem egy 80 fős produkcióról beszélünk a tvben, több százmilliós költségvetéssel hanem egy youtube csatornáról. - a következő részekben többet megtudhatnak majd a versenyzőkről, így is 26 perces lett a videó. A nyersanyagról nem is beszélve. A mi időnk is limitált, nem tudunk hetekig forgatni egy részt. - Patrik megnyerte a konyhafőnöknek az egész évadját, valószínű ért hozzá valamennyire :). A többit laikus kritikának miért nem lehet elfogadni? - a párbeszédek szabadok, lehet neked proli, de ez az adja meg a szabadságot, ez a youtube nem a tv. A végét a kommentednek most olvastam el. Renélem tudtam mindenre érdemben reagálni! :)
@@Barnigameplay Köszi a választ! Csak hogy minden tiszta legyen, gratulálok Patriknak! De nem a főző tehetségét kritizáltam, hanem az értékelési képességeit. Semmi probléma a laikus véleménnyel sem, csak kicsit elveszi az élét a dolognak ha ugyan azt hallhatjuk minden tányérnál. Szerintem a TV-s szint nem mérce, Isten ments, hogy ahhoz hasonlítsuk a youtube-os videókat, szerintem sokkal minőségibb műsort is el lehet készíteni fele annyi pénzből, ha rendesen át van gondolva a dolog, neked pedig véleményem szerint meg lenne a tehetséged ehhez. :) A stábról pedig csak annyit, hogy ha nincsen elegendő embered ahhoz, hogy irányítani tudj 8 embert, akkor inkább dolgozz kevesebb emberrel jobb minőségben, a kevesebb néha több! Bár gondolom a videó eleji felezéssel ez volt a célod, továbbra sem értem miért kellett 8 embert behívni ha tudtad, hogy nem lesz rájuk kapacitás és a felét csúnyán mondva kukázod. Lehet, hogy túl szigorú vagyok de én tényleg szeretném, ha ez egy életképes ötlet lenne, mert van benne potenciál! A legjobbakat!
Szia!😊 remélem neked is annyira ízlik majd. Az édesburgonyát kifőztem vízben,leszűrtem majd vajjal összeturmixoltam. Ízesítettem só,bors, illetve reszeltem bele szerecsendiót. A tetejére tört dió és snidling került. A csirkemellet vékonyabb szeletre vágtam, sóztam. Majd a panír elsőnek liszt,tojás majd a pankó morzsa. A pankó morzsába fokhagymát illetve egy kis reszelt parmezán került. Illetve mellé a tzatzaki😊 jó étvágyat
a tökéletes rántott hús, az általában a nagyitól jön…❤
Ez így van
Igen így igaz
Ez így van, milyen jó is volt az....
És általába sütik a rántot hust nm fozik😅
@@szipu3.092 😆
Ez k.rva jó volt !!!!!
Ricsiékkel maradhatna a verseny !!Teljesen feldobja a hangulatot !👌✌🤘
egyetértek bár valszeg nem lenne mindig idejük leugrani pestre egy pár órás akcióra.
Csak az a baj ,hogy csak hümmögnek és szakmailag nem tesznek hozzá semmit mert csak azt mondják, hogy ez finom de nem fejtik ki
Szerintem aki ismeri Ricsit és Patrikot az tudja hogy ők megmondják a frankot! Nekik elég csak "hümmögni" mert Patrik aztán ért a főzéshez, Ricsit meg Patrik "nevelte fel a konyhában"
KIBASZOTT RICHGANG😅
@@gaborburanszki226 Így van ! 👌🤘🤘💥🤘🤘
Kamera , vágás, zene, .. egy majdnem TV Szint ! Láttam egy két bakit, de komolyan mondom, simán egy Paprika TVbe minimum lemehetne ! :)
Barnit simán el tudnám képzelni műsorvezetönek.
A zsűri is cool. Laza, humoros, respect. !
Minden héten akarok látni egy videót minimum ami erről szól és TI hárman ültök egy helyen👑🔥🤘🏻
Szerintem nagyon jól összerakott videó lett. A tempója is jó volt a videónak, nem éreztem hogy bárhol túlságosan belassult, vagy gyorsult volna, egyedül az elején ahol én szívesebben láttam volna részletesebben a résztvevők maguktól behozott ételeit, mivel az szerintem sokat elárul róluk, és igazából csak pár szó esett szó arról hogy milyen ételeket hoztak. Még ami nekem feltűnt hogy az időzítő és a játékosok nevei nagyon picik, és szerintem rossz helyen van elhelyezve. Személy szerint csak a második játékosnál vettem észre hogy kivolt írva a név annyira picike volt. Összeségében jó lett ez a videó, és így tovább a jövőben is.
Egyetértek, az elején szerintem túl gyorsan végig mentek az ételeken, ez volt az egyetlen problémám ami hirtelen feltűnt.
Szia Barni. Ha lesz ebből a sorozatból olyan verzió amelyikben gyerekek a szereplők, akkor én szívesen csatlakoznék. De nagyon jó sorozat és én már várom a döntőt. Így tovább.
Aki szeretne még videót Ricsivel és Patrikkal
👇
En szeretném jó kis videó lett Barni
Én
En
Ja 😊
Ja jo lenne bro
Konyha fönök Barni edisőn😂😂😂
Jé, tényleg! Még hasonlít is a hangja Zére 😂
@@ZsembesVombat05 ja😂😂😂
Vagy inkább a séfek séfe Barni edisön.
😂😂😂
Ja xdd 😂😂😂
Ez nagyon jó lett. A vendégek tökéletes szereplői voltak az 1. résznek jobb embereket nem is tudtál volna meghívni. Nagyon örülök neki, hogy erre vetted az irányt a munkásságodban biztos követni fogom még a többi részt. 👍👍
Nagyon szépen köszi remélem töb rész lesz erre vártam saját stilusban a Ricsiék Imádok kajálni köszi Grat a tovàbb jutoknak 🎉
Hol van baki?
A fiatalkori Rácz Jenő, Fördős Zé és Sárközi Ákost láthattuk annó idejében 😂😂😂😂
Azt a! Komolyan mondom ilyen tökéletes,jó videót még nem láttam tőled! Nagyon jó lett!❤
Ez király volt Ricsivel meg patrikal mehetne tovább két jó kritikus (szakács+átlag ember) ez még akár jó sokáig is mehet. Így tovább.
Hajrá Tomi. Te vagy a legjobb. Te fogsz mindent megnyerni. Hajrá❤
Ezt nagyon elkaptátok, Ricsi és Patrik meg teljesen bele illik ebbe a videóba! Remélem, kövire is ők lesznek
Tök jó ez a fromáció / koncepció. Nagyon adom.
Ez egy nagyon jó ötletű videó. Gratula.
Magyar MRBEAST örülök, hogy van ilyen magyarországon sok sikert a továbbiakban
Nagyon jó sorozatot kezdtél el.
Én amugy nem nagyon válogatnék, ez a ricsi patrik kombo nagyon nagy ! jó video lett.
De nagyon jó lett!
Nem szoktam írni a videóid alá!! De ez nagyon pacek lett!! Várom a kövi részt!! Így szuper az egész, ezzzel a kis bakik!! Ne vágjátok ki belőle később se szerintem!!👌😁
Egy rohadt jó lett😂😂😂😂😂❤
Nagyon jó ételeket készítettek el !
Hű de jó! 🎉 Legyen még!
Ez bomba videó lett
Ez fantasztikus lett
Szerintem nagyon jó ez a home made Konyhafőnök
Ez nagyon jó lett és pont a 3 fekete ruhás jutott tovább❤❤❤
Ami enél is finomabb az a papa rántott húsa ❤❤
Nagyon adom, varom a kovetkezo reszeket❤
Szia Barni! Nem lehetni ilyen gyerekekkel-is? Mert csomó ügyes gyerek van aki nem tud kibontakozni . Légyszi.
azt nem tudja monetizálni, és a kommenteket is automatikusan kikapcsolja a youtube
Ezek a kajás videok nagyon adjak barni 💯
Legyen még
Nagyon jó volt!😻
Konyhafőnök ❤.
Fú de megkívántam a rántott húst😅
Ez óriási!!!👏🏼👏🏼👏🏼👏🏼
Nagyon jó legyen majd még hasonló sorozat
Maradhatna végig Ricsiékkel vagy lehetnének visszatérők😁
Nagyon jó lett a videó,ezt a videót tv-be adhatnád.
Egy saját műsorban!!!
Ez nagyon jó lett!
Legyen meg sok ilyen video
Nagyon örülök hogy nagyim mindig jo ötletel vág bele, a fozosbe ~ vagy sütni valóban de rántott húst nem szokta elrontani aki szereti Barni azt lájkolja 👇 🍀💀
Lehetne több hasonló tartalom. Grat.
Nagyon jól ett ne hagy d a b b a ❤ ❤❤❤❤
Ott izzadnak ti meg egy jót nevettek közben szakadok😂😂
Szia Barni imádlak és a videóid at is B❤a❤r❤n❤i❤
Az a lényeg, hogy mikor Ricsiék megjelentek, megtisztelték a játékosokat is egy köszönéssel.:)
Nekem tetszett, jó volt, csak szerintem kevés ember van a versenyben persze megértem mert ez ilyen pilotnak is felfogható, de remélem a második évadra többen lesznek, innen is sok siker a versenyzőknek.
Végreeee Poleczkiiiiiiiii
nagyon adtam a videó alatti zenét :D a [fütyülőst]
Barni jó étvágyat kívánok hozzá ❤❤❤❤❤
Szia barni! Szerintem lehetne az a feladat valamikor hogy egy desszertnek tűnő főétel készüljön
14:37 a csavot nem hadjak szohoz jutni🤣🤣
az a sapka nagyon adja🤣🤣🤣
Kibaszott nagy
Folyik a nyálam. 😮
Bravó mindenkinek aki főzött még annak is aki kiesett
Ricsi es patriknal jobb duo nincs😊🥰
Richgang forever❤
Legközelebb lehet sztárvendég zsozeatya
Sziasztok!
Van pár meglátásom amit szeretnék veletek megosztani. Előre leszögezném, hogy nem utálatból írom ezt a kommentet, épp ellenkezőleg.
Miért kellett 8 ember közül 4-et kiválasztani? Mi volt ennek a célja, értelme? Mi alapján választottad ki őket?
Nem osztottál meg velünk kb. semmit, csak úgy megtörtént és vissza se néztünk utána. A versenyzőkről szintén semmit sem tudunk meg, azon kívül hogy van pár főzős snitt, meg hogy az ő ételüket eszitek semmi szerepük nincs a videóban. Ez a műsor így inkább érződik zsűrisimogatónak mintsem főzőversenynek.
És ha már a zsűri szóba került, egyértelműen elmondható, hogy halvány lila gőze sincs egyikőtöknek sem arról, hogy hogyan is kéne ezt csinálni. Azon kívül, hogy “tesó minden kva jó” mást nem is lehet hallani. Nem tudom, mit hittetek? Hogy sz*r lesz? :D E-miatt még inkább semmi értelme ilyen formában ennek a dolognak. Ha ez a felállás, akkor már az is sokkal szórakoztatóbb lenne, ha random utcáról behívott emberek főznének, ott talán lenne értéke a “tesó ez bomba” értékelésnek.
Az egész videó összecsapottnak érződik, a párbeszédek szörnyen prolik és mintha a helyszínen lett volna kitalálva mi fog történni, nem profi munka. Ennél sokkal több van, lehetne ebben, hiszen nem csak rossz dolgokat láttam. A versenyzők nagyon is felkészültnek tűntek, tudták mit csinálnak, e-miatt is nagyon sajnálom hogy ilyen kevés szerepet kaptak. A képi minőség és a helyszín felszereltsége is kitűnő, itt youtube-os környezetben legalábbis biztosan. Ha kellő felkészültséggel és odafigyeléssel készült volna a videó, akkor ezerszer élvezhetőbb lett volna. Persze azt is megértem, hogy ez az első rész és kell a tapasztalat, hogy jobbat alkothassatok. Ezért is írom ezt a hozzászólást, remélem, hogy lesz haszna!
Sok sikert kívánok a továbbiakhoz!
- azért kellett leredukálni mert max 4 en férnek el. Limitálva vagyunk stábtagilag is. Nem egy 80 fős produkcióról beszélünk a tvben, több százmilliós költségvetéssel hanem egy youtube csatornáról.
- a következő részekben többet megtudhatnak majd a versenyzőkről, így is 26 perces lett a videó. A nyersanyagról nem is beszélve. A mi időnk is limitált, nem tudunk hetekig forgatni egy részt.
- Patrik megnyerte a konyhafőnöknek az egész évadját, valószínű ért hozzá valamennyire :). A többit laikus kritikának miért nem lehet elfogadni?
- a párbeszédek szabadok, lehet neked proli, de ez az adja meg a szabadságot, ez a youtube nem a tv.
A végét a kommentednek most olvastam el. Renélem tudtam mindenre érdemben reagálni! :)
@@Barnigameplay
Köszi a választ!
Csak hogy minden tiszta legyen, gratulálok Patriknak! De nem a főző tehetségét kritizáltam, hanem az értékelési képességeit. Semmi probléma a laikus véleménnyel sem, csak kicsit elveszi az élét a dolognak ha ugyan azt hallhatjuk minden tányérnál.
Szerintem a TV-s szint nem mérce, Isten ments, hogy ahhoz hasonlítsuk a youtube-os videókat, szerintem sokkal minőségibb műsort is el lehet készíteni fele annyi pénzből, ha rendesen át van gondolva a dolog, neked pedig véleményem szerint meg lenne a tehetséged ehhez. :)
A stábról pedig csak annyit, hogy ha nincsen elegendő embered ahhoz, hogy irányítani tudj 8 embert, akkor inkább dolgozz kevesebb emberrel jobb minőségben, a kevesebb néha több! Bár gondolom a videó eleji felezéssel ez volt a célod, továbbra sem értem miért kellett 8 embert behívni ha tudtad, hogy nem lesz rájuk kapacitás és a felét csúnyán mondva kukázod.
Lehet, hogy túl szigorú vagyok de én tényleg szeretném, ha ez egy életképes ötlet lenne, mert van benne potenciál!
A legjobbakat!
már megkajáltam... kerestem a megfelelő videót, végül megettem videó nélkül, erre jön ez 😢
Itt haljak meg de ezt a csávót már láttam valahol 8:20
Ez jó
Ivós játék "amúgy" és "tesó" szavakra
Ilyen a egy tökéletes MADE IN HUNGARY sorozat! 🎉😅
Jo volt kicsit a konyha főnök jut az eszembe a videóról de amugy tetszik joban be jön ez a főzes téma
de szeretem
Heló
rejts el egy igazi szakácsot a kezdők mellé plusz vendégekkel mennyire veszik észre az igazi szakácsot :) RICH VARGA legnagyobb
Barni felé konyhafőnök 😂
❤
Barni olyan mint Fördős Zé :DDD
Mikor jön a kövi rész? Légyszi légyszi legyen🥺
Unokatestvérem párja a Tamás!
Ahh, csak úgy csordogál a számból a nyál! Nektek nem?
Akinek igen
👇
kövi részre lehet valahol jelentkezni?
Barni a biggest a legnagyobb
Megkérhetném a női versenyző Ránthúsos krumpli püré receptjét?
Szia!😊 remélem neked is annyira ízlik majd. Az édesburgonyát kifőztem vízben,leszűrtem majd vajjal összeturmixoltam. Ízesítettem só,bors, illetve reszeltem bele szerecsendiót. A tetejére tört dió és snidling került. A csirkemellet vékonyabb szeletre vágtam, sóztam. Majd a panír elsőnek liszt,tojás majd a pankó morzsa. A pankó morzsába fokhagymát illetve egy kis reszelt parmezán került. Illetve mellé a tzatzaki😊 jó étvágyat
Kezem erős, hajam dús én vagyok a rántott hús.😅
Rich Ganggel lehetett volna az egész évad …
Atomra raktuk volna
Te lettel az uj Zé? 😮
Hoppa enyém a 200. Komment
Hol a Márciusi 31 videó?
Barni a panír az a csúcs klopfold össze a két húst mint pl egy rétes tésztát közte fűszerel
Kövi sztárvendég: Törpe Sandokan alias Ábel in the Dzsungelbűl és Tűskés Notredámer alias Henry Kettner
Gordon barni😂
Amúgy szerintem úgy jobb lett volna ha nem tudjátok hogy ki mit csinált mert lehet ez is kicsit befolyásolhat
Második rész ??
Tökéletes rántott hus az a klasszikus hus hussal köret nélkül kechuppal
Konyhafőnök by Barni
Jók a videóid,jó arc is vagy,viszont legközelebb két olyan embert hívj meg akik nem csak inni járnak a konyhába.
Jó a humorod😂
Konyhafőnök nyertes🤭
ja a marhapörkölt elől is elinná a bort 🤣
Barna utálói a videó első 5 percében lévő rész:Copy copy copy minden full konyhafőnök!4!44!!!4!44!!4!4!4
mikor nezzuk meg a cs go ladat amit tavaj be zartal a game be?
Ja jo lenne
Szerintem Tomi nyeri
végre egy tehettségkutató amiben van nyeremény