A konszern autóit amúgy is nagyon kedvelem, így amikor még csak beharangozták a márkát mocskosul kíváncsi voltam rá. Amikor észak amerikában megjelent, egy mocskosul szép autót csináltak. A konszerntől a Kia K800-as típus nagyon bejövős, de azt csak belpiacon, Koreában és ázsiában kínálják. A nagy szedánok mindig tetszettek, minden autógyártótól, szinte. Amit tudni, hogy a Genesis minden piacon a leg megbízhatóbbak között versenyez. Én bevállalnék egyet...
Németországban egy árról indul az E osztállyal , bár most jön az új, ha az jelentősen drágább lesz, akkor lehet létjogosultsága európában is ennek. Viszont nagyon jól tudják a németek, hogy lehet eladni egy autót, elmész tesztvezetésre, kiviszed az autópályára 200-ig szélzaj sincs, aztán bekapcsolják neked a Burmester hangrendszert és megvetted az autót.
Aki Audit meg Bentleyt lát a kocsiban az jól látja, mivel a vezető formatervező a VW csoporttól ment át a Hyundaihoz. Luc Donckerwolke nevéhez fűződik az Audi A2 a Lamborghini Murcielago, Gallardo, Seat Ibiza, de dolgozott Audi és Skoda modelleken is, majd 2012-től a Bentley főtervezője volt, onnan ment a Hyundaihoz, ahol már egy csomó ex VW-Audi guru dolgozik. így nagyon nem véletlen, hogy a VW konszern vonalait látjátok benne, hiszen azokat is ők rajzolták....
pontosan igazad van... nekem egyébként a szélvédő, a külső tükrök és a kilincsek is nagyon VW-szerűek... lehetséges, hogy onnan importáltak bizonyos elemeket?
@@kacskusz02 inkább az lehet, hogy ezek a vonalak, ívek már a stílusának a része. Több mint 20 évet dolgozott a VW csoport márkáin, már az első Octavia és Fabia modelleken is dolgozott. Lehet ezeket az elemeket pont ő alkotta meg ilyenre, szerinte ez a legjobb, a szélcsatornában ezek a formák jöttek be. Ennyi év tapasztalat után nagyon nehéz, meg részben felesleges is valami teljesen újat csinálni, amit aztán még évekig finomítani kell. Az aerodinamikai hatékonyság miatt úgyis a legjobb formákat fogja minden gyártó használni, így a különbségek egyre kisebbek lesznek sajnos.
Én már két-három éve nézem ennek az aotónak a koreai tesztjeit (Petrolhead). Természetesn létezik ebben dizel változat is 202 LE motorral. ÍAmiről, és sok mindenről nem szólt a teszt a magas fogyasztásról. 10-12 l/100km. Sajnálatosan teljes hibrid változat az nincs. Van viszont tisztán eletromos, ahol az akkumlátorok a padlóban van süllyesztve, így a lábtérből vesz el helyet, ami a hosszútávú utazást kényelmetleníti el. Igaz elismerem, annyi sok ujdonság van ebben az autóban, hogy az itt rendelkezésre állt idő nem nem volt elég mindenre. Aki bővebb informcót és tesztvideókat szeretne erről a tipusról, az nézze meg a német vvagy koreai angol nyelvű teszteket. Összességében jó volt a bamutató teszt, az autót is szívesen elfogadnám a magas fogysztása ellenére. Bár lehet hogy ugyanezen vételár mellet inkább egy ÍLexus ES hibridet választanék, fele ekkora fogysztással. Igaz hogy annak az eléggé hektikus a beltere a Genesishez képest
Magas fogyasztás? Ember egy 5 méteres 300 lóerős turbó benzines autót ne egy 1.5 dieselhez hasonlítsunk már vagy egy hibridhez... Elárulom neked a németek közül mindegyik pontosan ugyanennyit eszik, sőt valamelyik még dieselmotorral sem tudja ezt összehozni (Pl E350)... Aztán sehol nincsenek ennek a precizitásától. Hozzáteszem a downsizingolt fostalicskák sem esznek sokkal kevesebbet ha nem 70-nel használod, simán beveszi a 8-10-et, közben meg egy műanyagkupacban pattogsz zörögsz végig ahogy a 3 hengeres 1l-es motor visítása elkísér...
Heló Speedzone! Én már korábban is felfigyeltem pontosan erre az autóra amit ebben a tesztben látunk, mielött elkezdtétek volna tesztelni a Genesis modelleket. Őszintén szólva ha csillárdos lennék simán válalnám! Pedig bevallom őszintén h Audi-s szívem van! De az alcantara tetőkárpit a matt faberakás elöl hátul hűt fűt ,maszírozz lecummat az ülés ezek azért nagyon nagyon finom dolgok. Nem beszélve a formáról! Szerinte nagyon nagyon szépen megrajzolt autó ez a G80. Az egyetlen amibe bele kötnék és szerintem még jobb autót csinálna belöle ha csomiajtó üveggel együtt nyílna. De ezen kívül hibátlan őszintén!
Részemről az embléma nem jön be az elején. Tényleg az Aston Martin, Bentley koppintás kell??! Kínában lehet menő, de csodálom, hogy Európában nem rángatták meg még őket a túlzott hasonlóság miatt. Szánalom az egész, hogy ennyi "egyediségre" futotta tőlük...
Nem mondanám lopásnak vagy koppintásnak. Egyébként ez most olyan, hogy aki bármiféle képzőművészettel foglalkozik, az akaratlanul is befolyásolódik a körülötte zajló élet miatt. A tervezőgrafikust is inspirálják a hétköznapi életben látottak. A zenészt talán méginkább, hisz mennyi zene van ami hasonlít a másikhoz. Volt is egy olyan videó amin azt mesélték, hogy már fizikailag nem lehet új zenét alkotni, mert a 4 ütemű dalokban minden lehetséges dallamot kijátszottak már, konkrétan a kottában matematikailag nincs új zene. Visszatérve, nekem tetszik. Pedig se a luxusautót, se a nagy autót nem szeretem.
Jó teszt, jó autó, minden jó. De egy prémium brand felépítése több évtized. El nem tudom képzelni, hogy egy E merci, 5-ös BMW, vagy egy A6-os Audi helyett bárki ezt választaná. De még egy Atreon helyett sem gondolnám esélyesnek. Mert azért itt arról van szó, hogy egy Hyundai 35-40 millió.
a Genesis fizetett hirdetését láthattuk... ismét... legyünk őszinték... európai szemmel nézve ez az autó ocsmány... lehet bármilyen jó, nem fogsz visszanézni rá miután leparkoltad valahova...
5:53 biztos hogy jó ötlet az ilyen irányú toronymerevítés??? Mondjuk jó a szervíznek, mert egy kissebb karamboltol is mindkét toronycsapágyházat széttossza.
Tetszett a teszt, nagyon szépen köszönöm. Mellesleg volt szerencsém kipróbálni nagy Kia és középnagy Ssangyong modelleket, de mindegyik futása, rugózási kényelme, üléskényelme igen nagy csalódást okozott. Pedig drágák voltak, mégse volt pihentető bennük az autózás, sem elöl, sem hátul. Fapad élményeket kaptam ugyanis. Ezek szerint ahova ezeket szánták, ott asztallap simaságú aszfaltutak lehetnek valószínűleg. A Sorrentoban, (egek!) múltszázadbéli szofita izzók adták a beltérben a gyér világítást. Tavalyi modell volt. Szalonautó. Mintha ezek a rizsrakéták olyan luxi látszatot előidézők akarná ak lenni, de közben meg prosztó kényelmetlenekre lennének kitalálva egytől egyig. További szép napot kívánok. Várjuk a Mondeo kombi tesztet, remélem lesz. Előre is köszönöm.
Oké, de konkrétan a Genesist próbáltad már? Mert ha nem, akkor a véleményed kábé annyit ér mintha Toyotás tapasztalatok alapján nyilatkoznál egy Lexusról
Azert emlekszem Pistank hogy felbaszta magat a 7es BMW-n amiben nem volt kikarpitozva a csomagter teteje (jogosan), na ebbe se ködölt meg nem is ködölt be a robot. Hozza teszem nekem egyik se kene. Ezt a mufajt a Merci talalta fel, es mai napig ok a legjobbak benne.
Nagyon jó autónak tűnik. Azt nem értem, hogy a Mercedes 1987-ben 5 m hosszhoz, hogyan tudott 1520 kg -os autót gyártani [w126 se 300 ]most meg örülünk a 2000 kg -nak!
Ázsiai autók lassan átveszik majd a nagyképű,tulárazott európai problémagyarosoktol,pénznyelőktől(Audi,merci,bmw)a piacot!!!megérdemlik,az is aki ezeket az új Ázsiai autókat fikázza!
A kritikákat olvasva néha elgondolkodom azon, hogy mennyi pályát tévesztett próbaszakértő van ma Magyarországon! 😂 Ez nem tetszik az nem tetszik, erre hasonlít arra hasonlít stb stb. A másik Genesis tesztben a Pista felsorolta a stábot, kit honnan igazoltak át illetve kit alkalmaztak a projektre. Több mint illusztris a névsor. Na most ezeket a neveket valamint az autó tesztjét látva ha valakinek van még bátorsága olyan mélységű kritikákra mint amit itt látni lehet, az illető jelntkezzen a Genesis HR részlegén hátha szükségük van még profi fejlesztőmérnökökre, dizájnerekre stb. 😂 Ez az autó nagyon is rendben van esetleg a földhöz vagy a márkákhoz betegesen ragaszkodó lúzerek tudnak belekötni. Amerikában már befutott, nem véletlenül kapta meg a legmagasabb prémiumokra vonatkozó minősítést. Aki továbbra is csak a nagy német szentháromságban tud gondolkodni azokat érhet néha meglepetés. A Lexus és az Infinity is így indult csak szólok..
pontosan. en par eve mar felfigyeltem a markara, ahogy a mostani kia es hyundai modellekre is. mint "beemves" . nem veletlen ugye. aki ott is ereteket kepviselt az at ment a koreaba. persze nem mint lehetseges vasarlo. nincs is de ha lenne se koltenek 30 millat autora illetve eleve youngtimer vonalon mozgotam mindig is. de latna a feltorekvest es szimpatikus azok a modellek amiket krealnak.
@@endrefarsang5203 nem is ertem a fikazo kommenteket. jol nez ki. egybe van ranezesre is, anyag minosege is jonak tunik. egy infiniti es e kozul nem kerdes mi kene pl. ha arrol lenne szo de gy 525d elleneben is teszem azt. ez van. tornek fel es a koreai az europa izlesnek is megfelelo autokat csinal, az europai markak meg jo ideje kezdenek inkabb a kinai izlesnek megfelelot krealni. megfordult a vilag.
Egy ideje már feltűnt, hogy a videók minősége megint kezd megbotorkálni. Réges régen rossz volt, aztán tökéletes lett, mostanában megint kezd pocsék lenni. Mekegés-makogás a bemutatóktól, össze-vissza kamera kezelés, ott felejtett szerkesztési dolgok. Mi történik megint urak?
@@norbertkiss8919 Így van. És ez azért is zavaró számunkra, mert egy kocsiról beszélünk és nem agysebészetről, hogy ne tudjuk, hogy pontosan miről beszéljünk. Le kellene fixálni, hogy na akkor a kocsinak ezt, meg ezt, meg azt átvesszük, arról beszélünk és kész.
Ha minden igaz, jelenleg a Hyundai/KIA autógyártási követelményei a legszigorúbbak, mind a beszállítók felé, mind az összeszerelő gyárak felé. Sokkal szigorúbbak a kritériumok. De ahogy írtam már párszor a KIA-nak is pl az amerikai piacon sokkal jobb típusai vannak, hátsókerekes autók és V8-as motorok.
Ez akkor tudná piacot szerezni, ha 15M ért adnák. A koreai autók amúgy sem tudtak jelentős piaci részt szerezni Magyarországon, megbízhatóknak hirdetik, de egyáltalán nem megbízhatóbb mint a többi viszont árban sem olcsóbb. Ennyi pénzért biztos nem lesz piaca, ez egy kósza kísérlet, maradnak a német prémiumok.
A Kia vastagon az első 10-ben van, volt már az első 5-ben is, a SsangYong az első 20-ban van, számos nevesebb márkát megverve. Beszélsz marhaságokat. Amúgy meg kit érdekel Magyarország? Még Európa se érdekel senkit... Egy kis vagy kompakt kocsi kerül 15 millióba, ember, ez meg egy E-Merci rivális... Amúgy meg nem csak német prémium van, a Volvónak, a Lexusnak, a Jaguarnak, az Alfának jól alá lehet vágni, a Lancia meg csoda, hogy még létezik, a DS-t meg csoda, hogy egyáltalán létrehozták, a tátott szájjal a faxerdőben való rohanás márkája.
@@tiborsztancs4779 A Kia semmilyen tulajdonságban nem veszi fel a versenyt más autó márkákkal, csak is az árával. Tehát ebből kifolyólag nem fog több piacot szerezni, és az sem tesz a márkának jót hogy az 1,6 motorjai megkotlanak a 95 benzintől.Lásd Göbi videó. Magyarország meg engem érdekel mert itt lakom. És mivel nem vagyunk haverok ezért ne minősítgesd a kommentemet. Írd le te is szépen amit gondolsz, legfeljebb nem vagyunk egy véleményen.
Mondjuk úgy, hoyg már 2007 óta dolgoznak azon, hogy felkapaszkodjanak a prémium szemensbe (az, hogy a brandet 2016 ban "önállósították" azért ne tévesszen meg senkit...) azért volt idö eljutni ide. Nekem ez a Bentley-s beütés egyébként annyira nem tetszik, de ízlésröl kár vitatkozni. Bezzeg a Kia K9 :D
Amit Göbi az elején mondott az szerintem egy következmény, hogy egy teljesen új márkát csináltak. Volt egy Tuscani nevű márkája a Genesis előtt, akkor még csak Hyundai és Kia modelleket próbáltak pimpelni pár piacon. Valszeg az a model nem jött be....
Szép szép :) de nem elég "brahiális" idősebb nyugodtabb üzletembernek tök jó lehet.. Új gazdag..maffiás emberenek kevés xD de pont ez benne a jó hogy majd nem félnek tőle az emberek
Jónak néz ki... Viszont az a Rover kormány nagyon nem illik bele. Az ára nagyon elrugaszkodott és ha már lenne 30-40M forintom ,szerintem nem ezt venném meg. Viszont!! ha az ára jobb lenne pl ilyen 20M akkor már jóval barátibb lenne és berobbanna a piacra. Én tuti nem így futtatnám be a márkát. Egy bizonyított márkával szemben azért nehéz lesz bizonyítani..
Na hát ez az autó kívül belül csúnya :) Az az újrahasznosított fa berakás valami katasztrófa ahogy kinéz 1970- ből a vassfüggöny mögötti Magyarországról a panel 9. emeletéről mint szekrény.
Ízlések és pofonok ugye? Biztos a minőség remek de a forma egy minden honnan csipegetett szarul összekevert valami.Ahogy ránézek semmi ingerem hogy közelébe menjek.
Hát ezmiez ez az Aston Martin logós, elnyújtott, eltúlzott, otromba Bentley hűtőrácsos, oldalró Mercedes, hátulról Aston Martin/Jaguar utánzat? Ha nem mondja Göbi, akkor is kitaláltam volna, hogy ez az ízléstelenség távolkeletről jött... (Bár már a BMW is kezd elkorcsosulni erősen, a Mercedes bazári belsejéről nem is beszélve, ami egykor a komoly, átgondolt, időtálló, elpusztíthatatlan minőségérzetet, ma a kínai piacos bóvli benyomását kelti) Egyébként az óraiparukra is jellemző ez a mentalitás a keletieknél, az innen onnan összelopkodott design... (akinek ugye nincs ízlése és stílusa az lopja el másét, és adja el sajátjaként ;) )
Szóval... Az eleje a 2000-es évek Dodge Ram-je beleoltva egy hormonzavaros Mercedes Benz chrome csőrbe... Az oldala Audi A7- es és a BMW-C oszlop hokiütje amely egy Púpos Warszawában végzödik. A hátulja ami talán egyedi de egy Skoda Octavia hátsólámpáiban is több fantázia van... A brandről meg Phil Collins száma jutott eszembe... - I cant dance címmel... Szóval ez a mindenhonnan összevet tervező brigád eredménye... Túl sok agy egy autóban....s az a gagyi cuppogos index hang..... Jáj.....
Hát nagyot csalóstunk a prémium márkás autókban párszor. Vitesd a szervízbe 300km-röl...... ahha ja és a thalia a suzuki... azok ha ki is villan a check azokkal hazajössz. Nincs érintő meg kezelögomb, meg panel sem android!😅
:) Vicc az új autók árai ( felháborító ) ,, csak kérdem a múltimilliomosoknak készülnek kizárólag ezek ? Mert az átlagember ezt soha nem tudja megvenni , az pedig az ország 90% -át lefedi. Soha nem fog elterjedni ezzel az árfekvéssel ez a csodálatos autó , de hát ez van , belehal a szépségébe. A havi "egymillás" árbevétel mellett sem vennék ilyet mert túl van árazva - és nem csak ez - . Köszi a tesztet jó volt a sok szóismétlést leszámítva de semmi gond :)
Igen, vannak dolgok, amik a gazdagoknak készülnek. Hamarosan az egész autózás ilyen lesz. Egyébként meg meglepően sokan vannak eleresztve hazánkban is. Elég sok 50 milliós autó rohangál az utakon.
@@PaulusdeKenezy Magyarorszagot vegyuk mar le a terkeprol. Egy nemet, francia, osztrak, holland, dan, angol, 2-3x tobbek kap ugyan azert a munkaert mint egy magyar itthon. Ez a baj. Ott ez olyan minta itthon ez a fizetesek menten aranyaiban veve "csak" 10-15 milla lenne. Ennyire egyszeru. Ezert tobben is megtehetik megveszik. 15 milla is sok penz nem arrol van szo de ha csak 1500 euros atlag ber lenne itton es nem 800 akkor minden leanyzo fekvese mas lenne.
részben igazat adok neked, de az ország 90%aban nem értek egyet, mert nézz szét mennyi 0-5 éves auto szaladgál magyaroszágon, rengeteg! a 40 millos kérdés persze az,hogy miből? ja és nem a céges autokra gondoltam
Az autogyartok most a szivukhoz kaptak: “Jesszus, az eladasok 0,2%-at kitevo Magyarorszagon nem tudjak megvenni az autoinkat, mert csorok! Kompletten uj modellpolitikat ide!” 🤣
Akkor te nem láttad a Göbi által is említett , nemrégiben leadott GV asszem70? SUV bemutatót Pistával . Ahhoz képest ez a kocsi már maga a visszafogott , decens elegancia :)) Én úgy vagyok ezzel , hogy akkor már inkább merjenek saját furcsaságokat rajzolni aztán előbbutóbb majdcsak kiforrja magát (lásd SsangYong , mostanra kimondottan elfogadhatóan néznek ki , és van saját stílusuk ) de ez , legalábbis ami a hátsó traktust illeti , egy A7 utánérzés megbolondítva a csillivilli kacatokkal amiért keleten úgy odavannak. Műszakilag biztosan hozza az átlageurópai prémium szintet de hát ahova pozicionálni próbálják ott ez minimum elvárás.
@@babazsebi1355 Hadd legyenek már oda ők is bizonyos dolgokért keleten. Az európai is sok faxságért odavan, és elvárjuk, hogy azokkal együtt vegye a kocsijainkat a világ.
én nem félek , hanem van izlésem és ha már luxus autót veszek akkor az mercedes bmw audi jaguar lexus bentley rolls stb , nem egy koreai csincsung márka , a koreaiak maradjanak a tv-nél mert szépérzékük nulla csak koppintani tudnak mint a kínaiak, egy lapos tv-n meg nem kell tervezgetni,de telefont már nem tudnak csinálni, mondjuk nem is kellene nekik, arra ott az iphone
A J.D.Power Sales Satisfaction index szerint 2023-ban luxury kategóriában messze az utolsó helyen végzett a Genesis. Engem nagyon érdekelne, hogy mi ennek az oka… különösen azért, mert eddig az egyik hivatkozási alap (Pistánál) pont az volt, hogy azok a felmérések milyen faxák és az élen végeznek, verik a nagy német prémiumokat.
valaki arulja mar el nekem, hogy ez a franky nev honnan jott? nem tudtak valami mas becenevet adni neki, szerintem ez igy kicsit ciki, hogy igy autos berkekben mar van ilyen nevu ember
Egy élmény hallgatni ezt a Göbit,ahogy,és amilyen élvezettel magyarázza a részleteket !!!Csak így tovább !
18:28: végre nem 15 évvel ezelőtti technikát (kb 1 mag+256 mb ram) raknak a kezelőszervek mögé mint a legtöbb autógyártó. Öröm látni hogy nincs lag.
A konszern autóit amúgy is nagyon kedvelem, így amikor még csak beharangozták a márkát mocskosul kíváncsi voltam rá. Amikor észak amerikában megjelent, egy mocskosul szép autót csináltak. A konszerntől a Kia K800-as típus nagyon bejövős, de azt csak belpiacon, Koreában és ázsiában kínálják. A nagy szedánok mindig tetszettek, minden autógyártótól, szinte. Amit tudni, hogy a Genesis minden piacon a leg megbízhatóbbak között versenyez. Én bevállalnék egyet...
Sziasztok!
Köszönöm szépen a tesztet! Érdekes videó lett.
Tamás
A Genesis féknyergeit Ajkán öntik. Azokat (is) meóztam, mikor ott dolgoztam.
Akkor biztos jó
Németországban egy árról indul az E osztállyal , bár most jön az új, ha az jelentősen drágább lesz, akkor lehet létjogosultsága európában is ennek. Viszont nagyon jól tudják a németek, hogy lehet eladni egy autót, elmész tesztvezetésre, kiviszed az autópályára 200-ig szélzaj sincs, aztán bekapcsolják neked a Burmester hangrendszert és megvetted az autót.
ja ilyen hjundájoknál meg ütközésig nyitod az ajtót és kicsavarodik az oszlop amire fel van fogatva az ajtófék benne van az anyag na 😂
Videók alapján inkább a Genesis, mint a Merci E-osztálya.
de milyen e osztaly, 140kw os retyedek? .ha e osztaly akkor azert legyen benne 300 le es az mar 100ezer eu korul van. .ugyan mar! .
@paulusdekenezy8162
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@@pogikori4154 aztán a swiftedben meg klíma sincs😂
ez meg mi?
egy mazda 6 es egy a7-es torzszulemeny?
Aki Audit meg Bentleyt lát a kocsiban az jól látja, mivel a vezető formatervező a VW csoporttól ment át a Hyundaihoz. Luc Donckerwolke nevéhez fűződik az Audi A2 a Lamborghini Murcielago, Gallardo, Seat Ibiza, de dolgozott Audi és Skoda modelleken is, majd 2012-től a Bentley főtervezője volt, onnan ment a Hyundaihoz, ahol már egy csomó ex VW-Audi guru dolgozik. így nagyon nem véletlen, hogy a VW konszern vonalait látjátok benne, hiszen azokat is ők rajzolták....
pontosan igazad van... nekem egyébként a szélvédő, a külső tükrök és a kilincsek is nagyon VW-szerűek... lehetséges, hogy onnan importáltak bizonyos elemeket?
@@kacskusz02 inkább az lehet, hogy ezek a vonalak, ívek már a stílusának a része. Több mint 20 évet dolgozott a VW csoport márkáin, már az első Octavia és Fabia modelleken is dolgozott. Lehet ezeket az elemeket pont ő alkotta meg ilyenre, szerinte ez a legjobb, a szélcsatornában ezek a formák jöttek be. Ennyi év tapasztalat után nagyon nehéz, meg részben felesleges is valami teljesen újat csinálni, amit aztán még évekig finomítani kell. Az aerodinamikai hatékonyság miatt úgyis a legjobb formákat fogja minden gyártó használni, így a különbségek egyre kisebbek lesznek sajnos.
@@janoskosik3168Azért lehetne új gondolata is a tervezőnek.
30 millió? Ne hülyéskedj, itt németben 20 millió forintnak megfelelő euró... nagyon jól megy ott nektek magyarországon...
Én már két-három éve nézem ennek az aotónak a koreai tesztjeit (Petrolhead). Természetesn létezik ebben dizel változat is 202 LE motorral. ÍAmiről, és sok mindenről nem szólt a teszt a magas fogyasztásról. 10-12 l/100km. Sajnálatosan teljes hibrid változat az nincs. Van viszont tisztán eletromos, ahol az akkumlátorok a padlóban van süllyesztve, így a lábtérből vesz el helyet, ami a hosszútávú utazást kényelmetleníti el. Igaz elismerem, annyi sok ujdonság van ebben az autóban, hogy az itt rendelkezésre állt idő nem nem volt elég mindenre. Aki bővebb informcót és tesztvideókat szeretne erről a tipusról, az nézze meg a német vvagy koreai angol nyelvű teszteket. Összességében jó volt a bamutató teszt, az autót is szívesen elfogadnám a magas fogysztása ellenére. Bár lehet hogy ugyanezen vételár mellet inkább egy ÍLexus ES hibridet választanék, fele ekkora fogysztással. Igaz hogy annak az eléggé hektikus a beltere a Genesishez képest
Magas fogyasztás?
Ember egy 5 méteres 300 lóerős turbó benzines autót ne egy 1.5 dieselhez hasonlítsunk már vagy egy hibridhez...
Elárulom neked a németek közül mindegyik pontosan ugyanennyit eszik, sőt valamelyik még dieselmotorral sem tudja ezt összehozni (Pl E350)...
Aztán sehol nincsenek ennek a precizitásától.
Hozzáteszem a downsizingolt fostalicskák sem esznek sokkal kevesebbet ha nem 70-nel használod, simán beveszi a 8-10-et, közben meg egy műanyagkupacban pattogsz zörögsz végig ahogy a 3 hengeres 1l-es motor visítása elkísér...
Ez egy kibaszott jó autó és pont!
Heló Speedzone!
Én már korábban is felfigyeltem pontosan erre az autóra amit ebben a tesztben látunk, mielött elkezdtétek volna tesztelni a Genesis modelleket. Őszintén szólva ha csillárdos lennék simán válalnám! Pedig bevallom őszintén h Audi-s szívem van! De az alcantara tetőkárpit a matt faberakás elöl hátul hűt fűt ,maszírozz lecummat az ülés ezek azért nagyon nagyon finom dolgok. Nem beszélve a formáról! Szerinte nagyon nagyon szépen megrajzolt autó ez a G80. Az egyetlen amibe bele kötnék és szerintem még jobb autót csinálna belöle ha csomiajtó üveggel együtt nyílna. De ezen kívül hibátlan őszintén!
Részemről az embléma nem jön be az elején.
Tényleg az Aston Martin, Bentley koppintás kell??!
Kínában lehet menő, de csodálom, hogy Európában nem rángatták meg még őket a túlzott hasonlóság miatt.
Szánalom az egész, hogy ennyi "egyediségre" futotta tőlük...
a megbízhatósági teszteken bőven a németek felett van! Egyébként GV 80 Lexicon hifivel forever. :D
Kedves Göbi! G90-et terveztek tesztelni?
A7, CLS, Aston, BMW, VW csak így hirtelen, de szerintem még lehetne sorolni milyen formákat lehet felfedezni
Nem mondanám lopásnak vagy koppintásnak. Egyébként ez most olyan, hogy aki bármiféle képzőművészettel foglalkozik, az akaratlanul is befolyásolódik a körülötte zajló élet miatt. A tervezőgrafikust is inspirálják a hétköznapi életben látottak. A zenészt talán méginkább, hisz mennyi zene van ami hasonlít a másikhoz. Volt is egy olyan videó amin azt mesélték, hogy már fizikailag nem lehet új zenét alkotni, mert a 4 ütemű dalokban minden lehetséges dallamot kijátszottak már, konkrétan a kottában matematikailag nincs új zene.
Visszatérve, nekem tetszik. Pedig se a luxusautót, se a nagy autót nem szeretem.
@@YszapHun a zenei dologról olvastam és nekem is beugrott
nagyon tetszik ez a kocsi, de a GV80 is zseniális! és a prezentáció is kiváló!
Sajnos egy dologra nem költöttek, formatervre :) Összevissza lopott deisgn-elemek
Biztos szép de ha ennyi pénzem lenne új autóra tuti nem ilyet vennék.
Én ezt adom. Jó lett a teszt Göbi bácsi! 👍🏻
És ennek is életveszélyes az automata váltója, mint az i30-nak?
Jó teszt, jó autó, minden jó. De egy prémium brand felépítése több évtized. El nem tudom képzelni, hogy egy E merci, 5-ös BMW, vagy egy A6-os Audi helyett bárki ezt választaná. De még egy Atreon helyett sem gondolnám esélyesnek. Mert azért itt arról van szó, hogy egy Hyundai 35-40 millió.
a Genesis fizetett hirdetését láthattuk... ismét... legyünk őszinték... európai szemmel nézve ez az autó ocsmány... lehet bármilyen jó, nem fogsz visszanézni rá miután leparkoltad valahova...
5:53 biztos hogy jó ötlet az ilyen irányú toronymerevítés??? Mondjuk jó a szervíznek, mert egy kissebb karamboltol is mindkét toronycsapágyházat széttossza.
Valaki tudja AA után közvetlenül miért kezdtek el AE rendszámokat adni?
Állítólag két maganhangzoval kell kezdődnie.
Használt autók kapnak AE rendszámot, ez a tesztautó 2 éves!
Tetszett a teszt, nagyon szépen köszönöm. Mellesleg volt szerencsém kipróbálni nagy Kia és középnagy Ssangyong modelleket, de mindegyik futása, rugózási kényelme, üléskényelme igen nagy csalódást okozott. Pedig drágák voltak, mégse volt pihentető bennük az autózás, sem elöl, sem hátul. Fapad élményeket kaptam ugyanis. Ezek szerint ahova ezeket szánták, ott asztallap simaságú aszfaltutak lehetnek valószínűleg. A Sorrentoban, (egek!) múltszázadbéli szofita izzók adták a beltérben a gyér világítást. Tavalyi modell volt. Szalonautó. Mintha ezek a rizsrakéták olyan luxi látszatot előidézők akarná ak lenni, de közben meg prosztó kényelmetlenekre lennének kitalálva egytől egyig. További szép napot kívánok. Várjuk a Mondeo kombi tesztet, remélem lesz. Előre is köszönöm.
Oké, de konkrétan a Genesist próbáltad már?
Mert ha nem, akkor a véleményed kábé annyit ér mintha Toyotás tapasztalatok alapján nyilatkoznál egy Lexusról
Valamit nagyon benéztél akkor. A sorrentóban méga csomagtér világitas is led...sofita....😂
Azert emlekszem Pistank hogy felbaszta magat a 7es BMW-n amiben nem volt kikarpitozva a csomagter teteje (jogosan), na ebbe se ködölt meg nem is ködölt be a robot. Hozza teszem nekem egyik se kene. Ezt a mufajt a Merci talalta fel, es mai napig ok a legjobbak benne.
Nekem, eléggé gagyi hatása van. Összelopkodtak formaterveket és összerakosgatták. Európában, szerintem, nem fognak nagyon nagyot kaszálni ewel.
Mekkora légycsapó van az elején :)
Majd mikor kell egy lökháritót venni a hyundai-ra és belerokkan a család....
Kicsit sok az alumínium, de gyönyörű ez a kocsi.
Csak nekem van oldalról A7es beütése?
2023 van, annyi autó, hogy mindegyiknél fogsz valamit találni, ami a másikhoz hasonlít...
Ebben az autóban izlestelenul sok a nyulas mastol
Nem csak neked!
Nagyon jó autónak tűnik. Azt nem értem, hogy a Mercedes 1987-ben 5 m hosszhoz, hogyan tudott 1520 kg -os autót gyártani [w126 se 300 ]most meg örülünk a 2000 kg -nak!
Nézd meg egy 1987-es és egy mai autó töréstesztjét, extralistáját és alapfelszereltségét, technológiai kivitelezését. Meg fogod találni a választ.
Nagyon kéne 🤤
GV60 teszt is lesz?
Nekem az jön be nagyon...
Sziasztok, a felső nagy kijelző pedig teljesen Mazda CX60, még az elhelyezkedése is.
Gyönyörű gépjármű
Nekem nagyon tetszik, főleg a belseje
30 millió forint a tesztautó? Tessék? 😂
Na jó de egy Arteon R 27millió, akkor inkább egy Genesis 30ért!
@@szakalroland5559 Quattro A6 Avant újonnan 30-ba belefér 😎 Aztán a két autó között zongorázni lehet az Audi előnyeit.
Brutal jó! Imadom!
5 méteres autóba nem fért be egy pótkerék. pofám leszakad.
Ázsiai autók lassan átveszik majd a nagyképű,tulárazott európai problémagyarosoktol,pénznyelőktől(Audi,merci,bmw)a piacot!!!megérdemlik,az is aki ezeket az új Ázsiai autókat fikázza!
Aki 30 milliót ad autóér,az Audi BMW,Mercedesben gondolkozik! Ez az autó nem ebbe a kategóriába tartozik!
Honnan veszed? Volt már 30 milliód Audira, BMWre, Mercedesre?😂
@@barnabasbacso17csak daciára volt pénzem abban is a 8-10 éves kategoriára
Akkor egy cipőben járunk, barátom!
😂😂😂 hát igen, sokkal inkább felettük van
Csak nekem hasonlít a második generációs cls mercire?
15:57 azt hittem, hogy a telefonommal van valami
A kritikákat olvasva néha elgondolkodom azon, hogy mennyi pályát tévesztett próbaszakértő van ma Magyarországon! 😂 Ez nem tetszik az nem tetszik, erre hasonlít arra hasonlít stb stb. A másik Genesis tesztben a Pista felsorolta a stábot, kit honnan igazoltak át illetve kit alkalmaztak a projektre. Több mint illusztris a névsor. Na most ezeket a neveket valamint az autó tesztjét látva ha valakinek van még bátorsága olyan mélységű kritikákra mint amit itt látni lehet, az illető jelntkezzen a Genesis HR részlegén hátha szükségük van még profi fejlesztőmérnökökre, dizájnerekre stb. 😂 Ez az autó nagyon is rendben van esetleg a földhöz vagy a márkákhoz betegesen ragaszkodó lúzerek tudnak belekötni. Amerikában már befutott, nem véletlenül kapta meg a legmagasabb prémiumokra vonatkozó minősítést. Aki továbbra is csak a nagy német szentháromságban tud gondolkodni azokat érhet néha meglepetés. A Lexus és az Infinity is így indult csak szólok..
pontosan. en par eve mar felfigyeltem a markara, ahogy a mostani kia es hyundai modellekre is. mint "beemves" . nem veletlen ugye. aki ott is ereteket kepviselt az at ment a koreaba. persze nem mint lehetseges vasarlo. nincs is de ha lenne se koltenek 30 millat autora illetve eleve youngtimer vonalon mozgotam mindig is. de latna a feltorekvest es szimpatikus azok a modellek amiket krealnak.
A 20 éves német prémiumok országában mindenki a legnagyonn szakértő :-)
@@endrefarsang5203 nem is ertem a fikazo kommenteket. jol nez ki. egybe van ranezesre is, anyag minosege is jonak tunik. egy infiniti es e kozul nem kerdes mi kene pl. ha arrol lenne szo de gy 525d elleneben is teszem azt. ez van. tornek fel es a koreai az europa izlesnek is megfelelo autokat csinal, az europai markak meg jo ideje kezdenek inkabb a kinai izlesnek megfelelot krealni. megfordult a vilag.
Egy ideje már feltűnt, hogy a videók minősége megint kezd megbotorkálni. Réges régen rossz volt, aztán tökéletes lett, mostanában megint kezd pocsék lenni. Mekegés-makogás a bemutatóktól, össze-vissza kamera kezelés, ott felejtett szerkesztési dolgok. Mi történik megint urak?
Egyetertek, osszeszedetlen az egesz … sokszor lenyegtelen dolgokrol beszelunk percekig …
@@norbertkiss8919 Így van. És ez azért is zavaró számunkra, mert egy kocsiról beszélünk és nem agysebészetről, hogy ne tudjuk, hogy pontosan miről beszéljünk. Le kellene fixálni, hogy na akkor a kocsinak ezt, meg ezt, meg azt átvesszük, arról beszélünk és kész.
Az e-osztályom bármikor oda adnám érte 😁
Ha minden igaz, jelenleg a Hyundai/KIA autógyártási követelményei a legszigorúbbak, mind a beszállítók felé, mind az összeszerelő gyárak felé. Sokkal szigorúbbak a kritériumok.
De ahogy írtam már párszor a KIA-nak is pl az amerikai piacon sokkal jobb típusai vannak, hátsókerekes autók és V8-as motorok.
Nagyon meglepne, ha ez itthon elterjedne...
Az hogy mennyire minőségi azt majd az idő eldönti. Meg a másik van belőle 3L Diesel? Mert szerintem ez a 2L benzin nem lehet valami acélos.
A benzin 2.500 cm³ és 305 LE AWD, a dízel 2.200 cm³ és 209 LE RWD. Ha jól tudom...
Illetve létezik tisztán elektromos verzió is 370 LE-vel
Ez akkor tudná piacot szerezni, ha 15M ért adnák. A koreai autók amúgy sem tudtak jelentős piaci részt szerezni Magyarországon, megbízhatóknak hirdetik, de egyáltalán nem megbízhatóbb mint a többi viszont árban sem olcsóbb.
Ennyi pénzért biztos nem lesz piaca, ez egy kósza kísérlet, maradnak a német prémiumok.
A Kia vastagon az első 10-ben van, volt már az első 5-ben is, a SsangYong az első 20-ban van, számos nevesebb márkát megverve. Beszélsz marhaságokat. Amúgy meg kit érdekel Magyarország? Még Európa se érdekel senkit... Egy kis vagy kompakt kocsi kerül 15 millióba, ember, ez meg egy E-Merci rivális... Amúgy meg nem csak német prémium van, a Volvónak, a Lexusnak, a Jaguarnak, az Alfának jól alá lehet vágni, a Lancia meg csoda, hogy még létezik, a DS-t meg csoda, hogy egyáltalán létrehozták, a tátott szájjal a faxerdőben való rohanás márkája.
@@tiborsztancs4779 A Kia semmilyen tulajdonságban nem veszi fel a versenyt más autó márkákkal, csak is az árával.
Tehát ebből kifolyólag nem fog több piacot szerezni, és az sem tesz a márkának jót hogy az 1,6 motorjai megkotlanak a 95 benzintől.Lásd Göbi videó. Magyarország meg engem érdekel
mert itt lakom. És mivel nem vagyunk haverok ezért ne minősítgesd a kommentemet. Írd le te is szépen amit gondolsz, legfeljebb nem vagyunk egy véleményen.
@@andsaa4642Hát pedig ha hülyeségeket kommentelsz szerintem jó, ha kijavít.
@@adamtheking5037 azt csak szerinted hülyeség, mert nyilván én szerintem meg te beszélsz hülyeséget így neked nincs mit kijavítani.
15 millió 😅 17 millió volt az Opel Astra amit itt teszteltek
Én fizetnék ezért az autóért.
30 misi?😂😂😂😂 koszi nem
Apróság: a kezelési útmutatónak szerintem az utastérben van a helye, nem a csomagtartó alatt.
Mondjuk úgy, hoyg már 2007 óta dolgoznak azon, hogy felkapaszkodjanak a prémium szemensbe (az, hogy a brandet 2016 ban "önállósították" azért ne tévesszen meg senkit...) azért volt idö eljutni ide. Nekem ez a Bentley-s beütés egyébként annyira nem tetszik, de ízlésröl kár vitatkozni. Bezzeg a Kia K9 :D
Mondjuk olyan kétzónás klímát nem szeretnék, amit nem lehet külön állítani. :D
Állandó összkerekes és hátul szélesebb a felni/gumi ?!?
😳
Amit Göbi az elején mondott az szerintem egy következmény, hogy egy teljesen új márkát csináltak. Volt egy Tuscani nevű márkája a Genesis előtt, akkor még csak Hyundai és Kia modelleket próbáltak pimpelni pár piacon. Valszeg az a model nem jött be....
Szép szép :) de nem elég "brahiális" idősebb nyugodtabb üzletembernek tök jó lehet.. Új gazdag..maffiás emberenek kevés xD de pont ez benne a jó hogy majd nem félnek tőle az emberek
Jónak néz ki... Viszont az a Rover kormány nagyon nem illik bele. Az ára nagyon elrugaszkodott és ha már lenne 30-40M forintom ,szerintem nem ezt venném meg. Viszont!! ha az ára jobb lenne pl ilyen 20M akkor már jóval barátibb lenne és berobbanna a piacra. Én tuti nem így futtatnám be a márkát. Egy bizonyított márkával szemben azért nehéz lesz bizonyítani..
Ez a modell a német piacon 1 éves használtan 16-23 millió között mozog, a villany verzió inkább 28.
Na hát ez az autó kívül belül csúnya :) Az az újrahasznosított fa berakás valami katasztrófa ahogy kinéz 1970- ből a vassfüggöny mögötti Magyarországról a panel 9. emeletéről mint szekrény.
Azért jobb, mint a fémszínre fújt vagy feketelakkos műanyagok a német autókban.
@@PaulusdeKenezy Neked.
tetszett :)
Ha az SUV-ra azt mondtam, hogy le se tagadhatja, kik tervezték, ennél hatványozottan igaz, még színben is. Ha nem tudnám, hogy nem az, én elhinném.
Ízlések és pofonok ugye? Biztos a minőség remek de a forma egy minden honnan csipegetett szarul összekevert valami.Ahogy ránézek semmi ingerem hogy közelébe menjek.
a belseje mennyivel minőségibb , gusztusosabb sok német vetélytársánál ;)
Szép csótányseggű.
Hát ezmiez ez az Aston Martin logós, elnyújtott, eltúlzott, otromba Bentley hűtőrácsos, oldalró Mercedes, hátulról Aston Martin/Jaguar utánzat? Ha nem mondja Göbi, akkor is kitaláltam volna, hogy ez az ízléstelenség távolkeletről jött... (Bár már a BMW is kezd elkorcsosulni erősen, a Mercedes bazári belsejéről nem is beszélve, ami egykor a komoly, átgondolt, időtálló, elpusztíthatatlan minőségérzetet, ma a kínai piacos bóvli benyomását kelti) Egyébként az óraiparukra is jellemző ez a mentalitás a keletieknél, az innen onnan összelopkodott design... (akinek ugye nincs ízlése és stílusa az lopja el másét, és adja el sajátjaként ;) )
Az a Bentley koppintás jelvény.....
Én el tudnám nézegetni a garázsomban azt a koppintott jelvényt, egy pillanatig nem zavarna.
Nekem is ez a bajom. Egy Bentley és egy Passat perverz kalandjának zabigyerekét tudom csak látni benne.
Eye Candy! 😋
Az én ízlésemnek a A-roll videó kissé túlfűtött a szaturációt tekintve, de illik az autóhoz a színezés, nagy maszk, sok króm, sok szín.
Ami még furcsává teszi a dolgot, hogy az A és B rollok nem egyező színezésűek.
Finom áru, de ez a sor 4 nem illik hozzá.
Miert a Volvohoz illik?
Vagy az uj Mercedes C AMG-hez😅
Jól néz ki!
Göbi! Már nem vagy német bérenc?!?
Göbi a kedvenc előadóm. Aztán Pista,Bence,Csík!!!
Csak én látok bele egy S90 Volvoba oltott CLS Mercit?
Melyik szombaton vetítitek az Ostrava-i NATO repnapot Bódi Zolival?
Az a hűtőmaszk!😮
Jobb, mint a BMW-é. Annál bármi jobb.
@@PaulusdeKenezy Az igaz
Azért egy gyorsulási adatra és a fogyasztásra kíváncsi lettem volna! : ) Ezek nélkül nekem nem teljes a kép.
Szóval... Az eleje a 2000-es évek Dodge Ram-je beleoltva egy hormonzavaros Mercedes Benz chrome csőrbe... Az oldala Audi A7- es és a BMW-C oszlop hokiütje amely egy Púpos Warszawában végzödik. A hátulja ami talán egyedi de egy Skoda Octavia hátsólámpáiban is több fantázia van... A brandről meg Phil Collins száma jutott eszembe... - I cant dance címmel... Szóval ez a mindenhonnan összevet tervező brigád eredménye... Túl sok agy egy autóban....s az a gagyi cuppogos index hang..... Jáj.....
Hát nagyot csalóstunk a prémium márkás autókban párszor. Vitesd a szervízbe 300km-röl...... ahha ja és a thalia a suzuki... azok ha ki is villan a check azokkal hazajössz. Nincs érintő meg kezelögomb, meg panel sem android!😅
Nekem kívülről nem tetszik,de belül viszont oké 🙃👍
Lehet csak nálam, de a hang valami borzasztó, térhatása van, de mintha csak a magas hangnál kapcsolna be.
A videó is pont olyan. Minden kamerának, snittnek más a színe. De, autós videókhoz viszonyítva nem olyan rossz azért.
Ez egy Bentley Continental ?
:) Vicc az új autók árai ( felháborító ) ,, csak kérdem a múltimilliomosoknak készülnek kizárólag ezek ? Mert az átlagember ezt soha nem tudja megvenni , az pedig az ország 90% -át lefedi. Soha nem fog elterjedni ezzel az árfekvéssel ez a csodálatos autó , de hát ez van , belehal a szépségébe.
A havi "egymillás" árbevétel mellett sem vennék ilyet mert túl van árazva - és nem csak ez - .
Köszi a tesztet jó volt a sok szóismétlést leszámítva de semmi gond :)
Igen, vannak dolgok, amik a gazdagoknak készülnek. Hamarosan az egész autózás ilyen lesz. Egyébként meg meglepően sokan vannak eleresztve hazánkban is. Elég sok 50 milliós autó rohangál az utakon.
Ugyanez az autò (ÚJ) àra àtszamolva 18milla amerikàban. Nem értem miért àrazzàk igy európàban😵💫
@@PaulusdeKenezy Magyarorszagot vegyuk mar le a terkeprol. Egy nemet, francia, osztrak, holland, dan, angol, 2-3x tobbek kap ugyan azert a munkaert mint egy magyar itthon. Ez a baj. Ott ez olyan minta itthon ez a fizetesek menten aranyaiban veve "csak" 10-15 milla lenne. Ennyire egyszeru. Ezert tobben is megtehetik megveszik. 15 milla is sok penz nem arrol van szo de ha csak 1500 euros atlag ber lenne itton es nem 800 akkor minden leanyzo fekvese mas lenne.
részben igazat adok neked, de az ország 90%aban nem értek egyet, mert nézz szét mennyi 0-5 éves auto szaladgál magyaroszágon, rengeteg! a 40 millos kérdés persze az,hogy miből? ja és nem a céges autokra gondoltam
Az autogyartok most a szivukhoz kaptak: “Jesszus, az eladasok 0,2%-at kitevo Magyarorszagon nem tudjak megvenni az autoinkat, mert csorok! Kompletten uj modellpolitikat ide!” 🤣
Mont valami nyugdíjas otthon, olyan a belseje.
A struktúrált fa azért "jó", mert nehéz lesz tisztántartani.
belseje nagyon hasonlit a jaguár S-type
most akkor 2006, vagy 2016?
A Kia Opirus óta nem láttam ilyen designkatyvaszt. 🙃
Akkor te nem láttad a Göbi által is említett , nemrégiben leadott GV asszem70? SUV bemutatót Pistával . Ahhoz képest ez a kocsi már maga a visszafogott , decens elegancia :)) Én úgy vagyok ezzel , hogy akkor már inkább merjenek saját furcsaságokat rajzolni aztán előbbutóbb majdcsak kiforrja magát (lásd SsangYong , mostanra kimondottan elfogadhatóan néznek ki , és van saját stílusuk ) de ez , legalábbis ami a hátsó traktust illeti , egy A7 utánérzés megbolondítva a csillivilli kacatokkal amiért keleten úgy odavannak. Műszakilag biztosan hozza az átlageurópai prémium szintet de hát ahova pozicionálni próbálják ott ez minimum elvárás.
@@babazsebi1355 Hadd legyenek már oda ők is bizonyos dolgokért keleten. Az európai is sok faxságért odavan, és elvárjuk, hogy azokkal együtt vegye a kocsijainkat a világ.
Hát, hulladékból készült de legalább nem drága …
😀😀🤪
Az új 5ös bmw nagyobb
aG60 az 5060mm.
Végre nem egy telefonfülke suv...végre egy autógyár aki lát perspektívát a sedanban és a belsőégésű motoros autókban...
kombiban kellene :D
Giccs.
Brutal szep ❤❤❤❤❤
én nem félek , hanem van izlésem és ha már luxus autót veszek akkor az mercedes bmw audi jaguar lexus bentley rolls stb , nem egy koreai csincsung márka , a koreaiak maradjanak a tv-nél mert szépérzékük nulla csak koppintani tudnak mint a kínaiak, egy lapos tv-n meg nem kell tervezgetni,de telefont már nem tudnak csinálni, mondjuk nem is kellene nekik, arra ott az iphone
A J.D.Power Sales Satisfaction index szerint 2023-ban luxury kategóriában messze az utolsó helyen végzett a Genesis. Engem nagyon érdekelne, hogy mi ennek az oka… különösen azért, mert eddig az egyik hivatkozási alap (Pistánál) pont az volt, hogy azok a felmérések milyen faxák és az élen végeznek, verik a nagy német prémiumokat.
valaki arulja mar el nekem, hogy ez a franky nev honnan jott? nem tudtak valami mas becenevet adni neki, szerintem ez igy kicsit ciki, hogy igy autos berkekben mar van ilyen nevu ember
konkurensként ilyen autóknál a lexust miért nem lehet szinte soha megemlíteni????konkrétan lexus es.
Inkább CLS merci oldalról
Hogy nez ki ennek az eleje😂😂🙈