Isten áldjon meg ezért a videóért, de komolyan! Sose jöttem volna rá, hogy a Set + day gombokat kell megnyomni ahhoz, hogy újra működjön a cucc. Sok év után most először valamiért nem érzékelte egymást a termosztát és a vevő. Hálásan köszönöm!!
Simán fel kell szerelni a falra egy dupla dugaljat rákötni a vezérlő vezérelt körét, majd a kazánt és szivattyút beledugni a dugaljba, mundjuk az kijött volna 700Ft-ból és soha el se romlik. Ez a kütyű akkor kell ha jelentősen távolabb van a két eszköz egymástól, esetleg olajradiátort is akarsz üzemeltetni egy távolabbi helyiségben.
Helló :) Mit tudok tenni ha bekapcsolás után a vevő automata (M/A) ledje bekapcsol de utána a zöld(Manual) is egyből ami lekapcsolja a fűtést? Random csinálja
Nem. A kazzánnak általában egy "kapcsoló" kell, ami ez esetben a vevő reléjének NO pontja. A szivattyúnak egy "konnektor" kell, ami ez esetben azt jelenti, hogy a vevő reléje feszültséget kapcsol, szintén az NO pontokon. Ezt a feszültséget nem küldheted rá a kazánra, így lett nekem is két vevőm a termosztátomhoz. Csak én vettem még1 q7rf vevőt, a dugvillás helyett (mert az olcsóbb) és azt közöttem be.
szia. nyárra kikapcsoltam és most bajban vagyok.. a receiveren melyik ledeknek kell égni? bár szerintem már az összes veziót próbáltam és mindig túlment, túlfűtött a termosztáton beállított verzión.. Válaszod előre is köszönöm
üdv olyan kérdésem lenne hogy nekem a Q7Rf verzó van. viszont ahol a hőfokot állítom ( adó egység) elromblott a kijelzője. elég csak egy másik ilyen szerkezetet venni? vagy meg kell hozzá vennem a vevő egységet is ( amin az M/A gomb lett nyomva) ? köszönöm válaszát előre is
Sajnos én is elb..am, nekem hőcserélővel van bekötve a szivattyú a régi rendszerbe a másik ágon meg megy a kondenzációs kazán. Vettem csőtermosztátot amit 30 fokra kell állítani hogy jól működjön egyűtt a gázkazánnal, viszont addig is keringeti ugye a meleg vizet amíg le nem esik a hőfok. Gondolom nem a legjobb így. Szóval valószínűleg az a legjobb ha indul a gázkazánnal együtt, és meg is áll amikor az lekapcsol...Nekem is ilyen rádiós termosztát van , nem lehet abba simán bekötni a szivattyút is , arra az ágra ami kapcsolja a gázt? Bár ha jól emlékszem ott alacsony feszültséget ad ki csak...??👩🔧

Ennek sincs sok értelme. A szivattyú mehetett volna direktben a kazánra kötve és akkor is ugyanígy, amikor az fűt, csak akkor keringet... Kidobtál egy kis cash-t. 😂 Illetve a csőtermosztát csak a beállított hőfoknál kapcsolja a szivattyút. Szóval ezzel aztán jól kiválzltottad 😃😃😃
Köszönöm, nagyon hasznos volt másik porotherm termosztáthoz is!
Köszönöm a segítséget! Végre működik !
Nagyon köszönöm! Lényegretörő, hasznos videó! (Most már nem kell' kínlódnom" az összehangolással... :-D )
Köszönjük szépen hogy felraktad eszt a videót
Valóban hiánypótló! Bigthankyou!
Köszönöm,igazan hasznos Volt!Ma mar melegben pihenünk🙏
Köszönöm, így már végre nekem is működik!!
Másodszorra mentettél meg a fagyhaláltól. Köszönöm!
Köszi, ez a leghasznosabb videó a youtuben. 😅
Hálás köszönet.pont ezzel kínlódtam😊
Szuper segítség, köszönöm!
Isten áldjon meg ezért a videóért, de komolyan! Sose jöttem volna rá, hogy a Set + day gombokat kell megnyomni ahhoz, hogy újra működjön a cucc. Sok év után most először valamiért nem érzékelte egymást a termosztát és a vevő. Hálásan köszönöm!!
Muchas gracias me has ayudado con la sincronización!
Köszönöm valóban hiánypotló
Köszönöm :) hasznos volt tényleg
Köszönöm, sokat segítettél. :Zoli
Simán fel kell szerelni a falra egy dupla dugaljat rákötni a vezérlő vezérelt körét, majd a kazánt és szivattyút beledugni a dugaljba, mundjuk az kijött volna 700Ft-ból és soha el se romlik.
Ez a kütyű akkor kell ha jelentősen távolabb van a két eszköz egymástól, esetleg olajradiátort is akarsz üzemeltetni egy távolabbi helyiségben.
Szia. Egy wilo szivattyút szeretnék bekötni a kazánba condens 3000 ad neki 230-at és vezérli is ahogy kell? Padló és lapradiátor is van.
Én is nagyon köszönöm!Már új cuccot akartam venni...
Valóban hiánypótló lehet mindazoknak, akik nem olvassák el a leírását, amiben értelmesen benne van minden (is).
Köszi 👍👍
Helló :)
Mit tudok tenni ha bekapcsolás után a vevő automata (M/A) ledje bekapcsol de utána a zöld(Manual) is egyből ami lekapcsolja a fűtést?
Random csinálja
Nagyon szépen köszönöm
Szia!A vevőbe nem lehetett volna bekötni a szivattyút?
Nem. A kazzánnak általában egy "kapcsoló" kell, ami ez esetben a vevő reléjének NO pontja. A szivattyúnak egy "konnektor" kell, ami ez esetben azt jelenti, hogy a vevő reléje feszültséget kapcsol, szintén az NO pontokon. Ezt a feszültséget nem küldheted rá a kazánra, így lett nekem is két vevőm a termosztátomhoz. Csak én vettem még1 q7rf vevőt, a dugvillás helyett (mert az olcsóbb) és azt közöttem be.
szia. nyárra kikapcsoltam és most bajban vagyok.. a receiveren melyik ledeknek kell égni? bár szerintem már az összes veziót próbáltam és mindig túlment, túlfűtött a termosztáton beállított verzión.. Válaszod előre is köszönöm
Szia. Akkor mit érdemes kezdeni ezzel a szettel, ha a szivattyúvédő felkapcsol ès nem akar leállni a kazàn? Újrahangolàs segíthet rajta?
Így egyszerre indul a kazán és a szívattyú ?
Igen
üdv olyan kérdésem lenne hogy nekem a Q7Rf verzó van. viszont ahol a hőfokot állítom ( adó egység) elromblott a kijelzője. elég csak egy másik ilyen szerkezetet venni? vagy meg kell hozzá vennem a vevő egységet is ( amin az M/A gomb lett nyomva) ? köszönöm válaszát előre is
Sajnos én is elb..am, nekem hőcserélővel van bekötve a szivattyú a régi rendszerbe a másik ágon meg megy a kondenzációs kazán. Vettem csőtermosztátot amit 30 fokra kell állítani hogy jól működjön egyűtt a gázkazánnal, viszont addig is keringeti ugye a meleg vizet amíg le nem esik a hőfok. Gondolom nem a legjobb így. Szóval valószínűleg az a legjobb ha indul a gázkazánnal együtt, és meg is áll amikor az lekapcsol...Nekem is ilyen rádiós termosztát van , nem lehet abba simán bekötni a szivattyút is , arra az ágra ami kapcsolja a gázt? Bár ha jól emlékszem ott alacsony feszültséget ad ki csak...??👩🔧
Nem. A kazzánnak általában egy "kapcsoló" kell, ami ez esetben a vevő reléjének NO pontja. A szivattyúnak egy "konnektor" kell, ami ez esetben azt jelenti, hogy a vevő reléje feszültséget kapcsol, szintén az NO pontokon. Ezt a feszültséget nem küldheted rá a kazánra, így lett nekem is két vevőm a termosztátomhoz. Csak én vettem még1 q7rf vevőt, a dugvillás helyett (mert az olcsóbb) és azt közöttem be.
Nem. A kazzánnak általában egy "kapcsoló" kell, ami ez esetben a vevő reléjének NO pontja. A szivattyúnak egy "konnektor" kell, ami ez esetben azt jelenti, hogy a vevő reléje feszültséget kapcsol, szintén az NO pontokon. Ezt a feszültséget nem küldheted rá a kazánra, így lett nekem is két vevőm a termosztátomhoz. Csak én vettem még1 q7rf vevőt, a dugvillás helyett (mert az olcsóbb) és azt közöttem be.
Thank You Like
Üdv a zöld az àllandóan villog?
Nekem az lenne a kérdésem, hogy nem tudod, hogy hogyan kell kikapcsolni, hogy ne menjen hiába, ha mondjuk hétvégén nem vagyunk otthon?
Tekerd le a termosztátot 😃😃😃
A rádiós termosztátnak mekkora a hatósugara ?Nálunk a kazánház nem a főépületben van .
50 m nyílt terepen, ami falak között drasztikusan csökken
Nekem nem sikerült.!! Mert a manuál gomb nem kapcsol ki, vagy villog vagy világít. Gondolom ez a baj??
Ezer hála a videóért
Nagggyon kosssziii
megmentettél a fagyhaláltól!
Va rog traducerea în l romana
MULTUMESC -KOSI
Ennek sincs sok értelme. A szivattyú mehetett volna direktben a kazánra kötve és akkor is ugyanígy, amikor az fűt, csak akkor keringet... Kidobtál egy kis cash-t. 😂
Illetve a csőtermosztát csak a beállított hőfoknál kapcsolja a szivattyút. Szóval ezzel aztán jól kiválzltottad 😃😃😃
Látom nagyon értesz hozzá.
@@MrLufi7 nrm kell hozzá doktori 😉
Hát ez azért nem pont így van, remélem annak aki szerelt már ilyet lejön, hogy te még sztem egyet sem...
Köszönöm, hasznos volt.
Köszi!!