Mandulaág Református Óvoda avatása - Bicske 2023 (Magyarországi Református Egyház)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 21 ต.ค. 2024
  • A Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében szeptembertől három csoporttal indult el a legújabb bicskei óvoda.
    A bicskei óvodaátadó ünnepségen Máté János, az egyházközség lelkipásztora mondta el igei köszöntőjét, majd Tessely Zoltán országgyűlési képviselő ünnepi beszédét hallgathatták meg a vendégek, ezt követően Bálint Istvánné Andi, Bicske polgármestere és Hargitai Tiborné Udvari Teréz óvodavezető szólalt fel. Az eseményen énekkel léptek fel a helyi óvodások, akiket Máténé Antal Éva lelkipásztor kísért. Az egybegyűltek megtekinthették azt az kisfilmet is, mely a Dunamelléki Egyházkerület beruházásait foglalta össze. Az ünnepség szalagátvágással zárult.
    Az óvoda szeptembertől nyitotta meg kapuit a gyerekek előtt, és három csoporttal indult el. A beruházásnak köszönhetően az új épületben minden csoport önálló házrészt, tágas, szép csoportszobát kapott, de jutott hely a gazdasági, technikai funkcióknak is.
    A Magyar Kormány a felekezet országos óvoda programját összesen 40 milliárd forinttal támogatja. Ennek keretében 51 településen 71 fejlesztés valósult meg. 3200 új óvodai férőhely jött létre, amely kapcsán 500 új munkahelyet hoztak létre és 200 csoportszoba újult meg.
    Szeptember 3-án ugyancsak a Magyarországi Református Egyház Országos Óvoda Programja keretében adták át Zsámbékon a Csillagvilág református óvoda új épületét.
    Az egész országot érintő projekt keretében a Dunamelléki Református Egyházkerületben 23 óvoda épült fel vagy újult meg. A beruházás eredményeképpen több mint 170 munkahely született, az óvodai és mini bölcsődei férőhelyek száma megduplázódott, így összesen közel 2300 óvodai férőhely áll rendelkezésre az egyházkerületben.
    #református #refomátusegyház #ovoda #bicske

ความคิดเห็น •