Azok a fiúk: Jótündér

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 1 ต.ค. 2024
  • A videóklip 1991 körül készülhetett. Információ az együttesről: www.allmusic.hu. A doboknál vendég zenészként - ha jól látom - Szentmihályi Gábor látható, aki az Első Emelet ütőse volt.

ความคิดเห็น • 77

  • @micheldelux
    @micheldelux 2 ปีที่แล้ว +21

    Nem csak "vendégzenész" voltam, hanem az első lemez hangszerelésében is erősen közreműködtem. Én hívtam Gerendást ebbe a dalba, akivel akkoriban játszottam. Sőt, a koncerteken közreműködő Csepregi Gyulát is én hívtam a zenekarba. Sajnos/szerencsére akkor indult a Rapülők, ami nagyon sok időmet lefoglalta, így kénytelen voltam kiszállni a zenekarból.

    • @szabolcstoth4011
      @szabolcstoth4011 2 ปีที่แล้ว

      Szia,
      de jó, hogy valaki bennfentes is “jelen van”. A Mátyás Szabolcs már nem volt ekkor az együttes tagja? Mikor szállt ki?

    • @micheldelux
      @micheldelux 2 ปีที่แล้ว

      Rá nem emlékszem. Mivel a zenekar a Skaccból, Magyar Zsoltiból és Török Tamásból állt, ő nem volt zenekar tag. Talán csak az első felvételeknél lehetett ott.

    • @vargarichard3710
      @vargarichard3710 4 หลายเดือนก่อน +1

      Szerintem még erdős doktor is engedte volna ezt a zenét kiadni. :)
      A mai popzene és az akkori közt az a fő különbség, hogy zenészek játszották és zeneszerzők szerezték. Ott nem volt "egerészés" meg kellett fogni a hangszert és játszani. Az ilyen jellegű igényes popzene teljesen eltűnt.

  • @zsolttakacs7546
    @zsolttakacs7546 6 ปีที่แล้ว +35

    Ez gyerekek még mindig nagyon jó. Gyerekkoromban az egyik kedvenc zeném volt évekig. Ennek már 20-25 éve. Ez a mai napig olyan igényes zene, hogy nem gyakran találok párját neki. Eszméletlen zenei kulturáltságról árulkodik. 1991? 2018 -ban is hatalmas. Minden jót. :)

    • @agnesr.6151
      @agnesr.6151 4 ปีที่แล้ว +2

      Stílus: Duran Duran 1986 Notorious 😁

    • @fitless
      @fitless 3 ปีที่แล้ว +1

      @@agnesr.6151 10%ban sem. Meg kéne hallgatnod a Duran dalt is hozzá máskor.

  • @janosneberenyi2293
    @janosneberenyi2293 3 ปีที่แล้ว +13

    Szuper zenekar volt...SZERDAHELYI LÁSZLÓ "SKATC" énekes,gitáros,zeneszerző egy éve hunyt el...R.I.P.

  • @zoltankiss1056
    @zoltankiss1056 3 ปีที่แล้ว +5

    NAGYON jó szám és mindig meg hallgatom és amikor szerelmes voltam ezt hallgattam

  • @mihalysera4069
    @mihalysera4069 9 ปีที่แล้ว +9

    Köszönet Skatc-nak, és Magyar Zsoltnak a sok segítségért, hogy az első lemez elkészíthettem újra CD formátumban.

  • @gabormolnar8303
    @gabormolnar8303 ปีที่แล้ว +2

    Amerikai szinvonalon szolal megvfc 2023-ban is. Basszus Laci..😢😢😢

  • @bezso1
    @bezso1 4 ปีที่แล้ว +5

    Fiatalsagom egy darabja, hangulata ...
    Oszinte reszvetem :(

  • @majorosvideo
    @majorosvideo 15 ปีที่แล้ว +5

    Nem akarom elhinni, hogy ez 1990 böl szól....Olyan frissen szól, hogy az nem igaz! Miért nincsenek ma ilyen zenék??? csillagos ötös

  • @jurgen2515
    @jurgen2515 ปีที่แล้ว +1

    Kansas Carry On My Wayward Son...csak én hallom a hasonlóságot?? o.O

  • @lgkakti
    @lgkakti 16 ปีที่แล้ว +5

    Ebben a klipben: Szerdahelyi László énekel, Vass Attila a billentyűs, és Török Tomi a basszusgitáros. Ha jól veszem ki, a doboknál a klipben Szentmihályi Gábor ül, de ez nem biztos.

  • @tamaslantos3249
    @tamaslantos3249 3 ปีที่แล้ว +4

    Ez egy tuti nóta még a mai napig is.☺♥

  • @zsuzsacica011
    @zsuzsacica011 11 ปีที่แล้ว +7

    Istenem ,nem hiszem ,de rég is volt.Egész gyerekkorom újra emlékezteti!!

  • @TamásMészárosOfficial
    @TamásMészárosOfficial 4 ปีที่แล้ว +1

    2020-ban így emlékezünk Szerdahelyi Lászlóra és Miklós Tiborra: th-cam.com/video/F-Lp_1pp4OM/w-d-xo.html

  •  14 ปีที่แล้ว +2

    A klipben mintha Szentmihályi Gábor dobolna...

  • @19krystyna69
    @19krystyna69 2 ปีที่แล้ว +2

    De jó hallani még mindig 🎵🎶🎤❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @agnesrajos9576
    @agnesrajos9576 3 ปีที่แล้ว +3

    Nyugodj békében🌹

  • @marcipancica001
    @marcipancica001 4 ปีที่แล้ว +4

    RIP Szerdahelyi Laci :(

    • @botosjanos6197
      @botosjanos6197 3 ปีที่แล้ว

      Bocs,a tudatlanságomért.. Meghalt? 😢

    • @marcipancica001
      @marcipancica001 3 ปีที่แล้ว +1

      @@botosjanos6197 igen... tavaly.

  • @zoltankiss1056
    @zoltankiss1056 3 ปีที่แล้ว +1

    És nagyon sajnálom hogy õ már nincs köztünk

  • @erzsebetpetroczki1143
    @erzsebetpetroczki1143 4 ปีที่แล้ว +3

    RIP 😔

  • @TamasSzabo-ql6wf
    @TamasSzabo-ql6wf 5 หลายเดือนก่อน

    Jennifer Ecles (Hollies). 1968.

  • @erpatre
    @erpatre 16 ปีที่แล้ว +2

    Nagyon jó zene, igényes, kis Marillion-ízzel. Döbbenetesen jó.

  • @Bodzaviraglany
    @Bodzaviraglany 16 ปีที่แล้ว +1

    Bang-Bang-et nem tudna feltenni valaki? Én csak az "Ő még csak most 14" c. feldolgozásra emlékszem tőlük. :)) Volt más klipjük is?
    De elég lenne csak a zene... :) Kösziii...

  • @janosneberenyi2293
    @janosneberenyi2293 2 หลายเดือนก่อน

    " AZOK A FIÚK" zenekar mindkét albumát imádom...Szerdahelyi László énekes,gitáros,zeneszerző,a zenekar alapítója ma 4 éve hunyt el...😪😪😪

  • @zolvass
    @zolvass 16 ปีที่แล้ว +2

    Hatalmas muzsika jo ujra hallani. Koszi

  • @koadju
    @koadju 7 ปีที่แล้ว +3

    de jó kis szám volt :)

  • @gyorgyfrank7817
    @gyorgyfrank7817 8 หลายเดือนก่อน

    Elképesztően jól összerakott zene ez. Igényes hangszerelés, lepipálja a legtöbb mai slágerecskét. A videoklippben meg a Vidámpark, szívem csücske, ami annyira hiányzik!

  • @SuperFrankBauer
    @SuperFrankBauer 13 ปีที่แล้ว +1

    Kár, hogy ilyen rossz a hangminőség. Elkélne belőle egy erősebb, tisztább hangzású is. Nem is lenne muszály videóklippnek lennie, az egyszerű stúdiófelvétel feltöltése is megtenné.

  • @user-iu8hq6ov6l
    @user-iu8hq6ov6l 14 ปีที่แล้ว +1

    Két lemeztre futotta a bandának. Demjén elő és kísérőzemekara voltak akkoriban.
    A második lemezük az Ártatlan Évek volt ez első CD lemezeim között.
    Szentmihályi Gábor csak alkalmilag játszott a formációban,a második lemezen már Hetényi Zoltán ( most Edda) verte a kutyabőröket.

  • @1009luci
    @1009luci 13 ปีที่แล้ว +1

    A klipben valóban Szentmihályi Gábor dobol. De csak mint vendég. :) Sajnálom, hogy eltűntek. :) (zsozso jó a vokál :))) )

  • @gabormolnar5883
    @gabormolnar5883 7 ปีที่แล้ว +2

    most is bejon , nagyon utos nota!

  • @puppi1974
    @puppi1974 4 ปีที่แล้ว +1

    őszinte részvétem :((((

  • @Beatrix783
    @Beatrix783 14 ปีที่แล้ว +1

    A Facebookon megtalálhatjátok az Azok a Fiúk klubot mindenkit sok szeretettel várunk a klubba aki szerette a zenekart.

  • @Capadisco
    @Capadisco 16 ปีที่แล้ว +1

    Én ezt már rég' elfelejtettem. Köszi Feri, hogy eszembe juttattad.

  • @katiweisz1435
    @katiweisz1435 หลายเดือนก่อน

    De szerettem ❤❤❤❤❤

  • @arankakoblos5988
    @arankakoblos5988 8 ปีที่แล้ว

    Hát, nem.... Sztem Rákay felesége, kb. akkor még - a biliből már fel kelt, de nem volt - még - egy ilyen klip forgatására alkalmas.
    Igen, nehéz szembesülni: ennyi idő eltelt. Bár, 90 tájékán óránként játszotta a Danubius ezt a számot... Az, megérne egy 'Misét' - akkor, miért is nem lehetett - egy ilyen stílust - lenyomni - lemezre... Csak, azért, mert ez nem egy PL: ROSSZ VAGYOK DE HASZNÁLHATÓ - szintjén - volt Használható -, by Kozsó általl? Bocs.

  • @mihalylovics
    @mihalylovics 15 ปีที่แล้ว +1

    1990-es a klip.

  • @dgloria
    @dgloria 11 ปีที่แล้ว +3

    Madi gitár...

  • @yesterdaysband
    @yesterdaysband 16 ปีที่แล้ว +1

    de rég hallottam, nosztalgiázom egy kicsit :)

  • @arankadomonkosne4928
    @arankadomonkosne4928 10 ปีที่แล้ว +2

    Nagy kedvencûnk volt!

  • @bazsikai6808
    @bazsikai6808 4 ปีที่แล้ว +1

    Most olvastam a hírt. 😥

  • @scoemp
    @scoemp 16 ปีที่แล้ว +1

    tényleg jó! a Lennék én videóját ismeritek?

  • @belacsepe8872
    @belacsepe8872 7 ปีที่แล้ว

    Sziasztok valaki dobja már fel fahin minőségben!!!!!!!

  • @rkiss4
    @rkiss4 13 ปีที่แล้ว

    @richetahun : Azért komoly színvakságra vall nem észrevenni a feketefehér klipen a sárga feliratokat...
    Akkor most a feltöltő Secam rendszerében van a hiba vagy a te szemedben?

  • @Leonessaable
    @Leonessaable 15 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon szeretem, a többi számukkal egyetemben! Mi lett a Szerdahelyi Lacival? Énekel még valahol?

    • @puppi1974
      @puppi1974 2 ปีที่แล้ว

      meghalt 2 éve :((((

  • @katalinsiposs859
    @katalinsiposs859 4 ปีที่แล้ว +1

    👍💎

  • @hegyicap
    @hegyicap 16 ปีที่แล้ว +1

    végre!! már kerestem!! köszi

  • @brigittaidaszalkai2867
    @brigittaidaszalkai2867 7 หลายเดือนก่อน

  • @richetahun
    @richetahun 14 ปีที่แล้ว

    Ez eredetileg is fekete fehér, vagy csak nem boldogult a feltöltő a secam videókazettával?

  • @Beatrix783
    @Beatrix783 14 ปีที่แล้ว

    Fent van a Facebookon az Azok a Fiúk klub aki szerette a zenekart sok szeretettel várjuk a kluba.

  • @mariaszigeti2841
    @mariaszigeti2841 4 ปีที่แล้ว +1

    🖤🖤🖤

  • @MrLATEX08
    @MrLATEX08 16 ปีที่แล้ว +1

    Kösz szépen! Szép szám!

  • @kmegyeri73
    @kmegyeri73 12 ปีที่แล้ว +1

    klassz ez a szam! emlekszek a zenekarra kb ekkor voltam 20 eves!

    • @gaborsatorhelyi2842
      @gaborsatorhelyi2842 3 ปีที่แล้ว

      20 èves voltam èn is akkoriban.
      Körletben sokat hallgattuk ezt a számot,nagyon fülbemászó dal.

  • @richetahun
    @richetahun 14 ปีที่แล้ว

    @Feri1from1Hungary Ja most látom a felirat színes...

  • @dandozolika
    @dandozolika 16 ปีที่แล้ว

    őrület

  • @richetahun
    @richetahun 13 ปีที่แล้ว

    @rkiss4 Uhh Tényleg a kiírás sárga... Bocs. benéztem :)

  • @i.t.1722
    @i.t.1722 4 ปีที่แล้ว

    nem hiszem el

  • @jencike10
    @jencike10 14 ปีที่แล้ว

    @ZemplenTelevizio Nem mintha . Ő az !!

  • @ferenckokusz5315
    @ferenckokusz5315 ปีที่แล้ว

    🖤 🎤

  • @katalinsiposs859
    @katalinsiposs859 3 ปีที่แล้ว

    🧚❤️

  • @VikoStudio
    @VikoStudio 11 ปีที่แล้ว

    Szerdahelyi Lászlóról most tudtam meg, hogy építészmérnök. :)

  • @agnesberecz6102
    @agnesberecz6102 4 ปีที่แล้ว

    :'(

  • @Bodzaviraglany
    @Bodzaviraglany 16 ปีที่แล้ว

    A Bon-Bon-t utálom... de ez jóóó volt:) , még megvan bakeliten... :)

  • @laszlojulis3115
    @laszlojulis3115 3 ปีที่แล้ว

    Azok a borzalmas '90-es évek. Kómában volt az egész ország.