A változó körülmények miatt eltérő módon tudnak megegyezni, de minden esetben megtudnak egyezni! Csak kettő tisztességes a hozzá állását megtartó ember szükséges egy kapcsolathoz! A kapcsolatot is az egyezség alakította ki, és az is tartja főnt! Megbeszélték, hogy kinek mikor jó! Együtt gondolkodtak, és közösen kikövetkeztették, mikor jó azonos időben azonos helyen mindkettőnek! Mindkettő a számára még elfogadható kellemetlenséggel együtt! Olyan kellemetlenséggel, amivel azt érezte, hogy így is megéri! Többféle lehetősége, módszere, megoldása van az egyezkedésnek! Ha kevés az idő lehet átbeszélni mikorra halasszák! Azt is lehet ha akkor nem jó mégse, akkor máskor beszélik meg! Lehet azt is felét előre, másik felét a másik mit kap cserébe azt máskor és annak az időpontját ha nincs idő valami miatt! Ha meg van idő közösen együtt gondolkodva kikövetkeztethetik, mint egy keresztrejtvényt, mi lehet a megoldása annak, ami mindkettejüknek elfogadható, mert megfelel! Ha egyiknek (A) megoldás a jó és másiknak (bé) megoldás a jó lehet kettő között is jó megoldást találhatnak,de az is lehet valaki eltudja fogadni a másik megoldását, ha cserébe valamiben megegyeznek! A műsorban össze vissza megy a beszéd! A kapcsolatban csak ugyan azt kell folytatni amit egyszer már megtudtak tenni, mikor szerettek volna találkozni! A kapcsolatban továbbra is ugyan azt a módszert kell alkalmazni! A hozzá állást meg kell tartani, ha rossz a kedv ha nem rossz a kedv akkor is! Aki váltogatja a hozzá állását, az az aljas! Mert a másik szemszögéből nézve az látszik, hogy mikor van kedve a másiknak akkor érezteti azt, hogy összetartoznak, és lehet a másikra számítani, mikor pedig olyan a kedve, hogy nincs kedve hozzá, akkor pedig, mintha egymáshoz se tartoznának! Na aki ilyet tesz az egy éretlen problémás ember, akivel csak szenvedés a kapcsolat! Emiatt rendszeres veszekedések lesznek a kapcsolatban, ha a kapcsolat meg is marad! Ha a másik azt mondja így vagy úgy érti és nem mond igazat, nem kell aggódni, az kiderül ha tisztességtelen és utána lehet dönteni önállóan! Hiszen ő is önállóan hozott döntést, mintha egyedül lenne a kapcsolatban aki döntést hozó, és nem kellene a másik érzéseit figyelembe vennie, hanem ráerőltethetné az akaratát! Miközben egy kapcsolatban a legjobb alkalmom is, hogy kifejezhessük egymás iránt érzett szeretetünket, hogy kikövetkeztetjük, közösen, hogy mi lehet a megoldás! (A fogalmakat se egyeztetik sok esetben, és anélkül, hogy tudnának róla, teljesen eltérő összefüggésről beszélnek az emberek! Hiszen a keretrendszereket, a szavak értelmének határait vagy a mondatok határait nem beszélték át! Katasztrófa ami a műsorban is történik!)
A változó körülmények miatt eltérő módon tudnak megegyezni, de minden esetben megtudnak egyezni! Csak kettő tisztességes a hozzá állását megtartó ember szükséges egy kapcsolathoz! A kapcsolatot is az egyezség alakította ki, és az is tartja főnt! Megbeszélték, hogy kinek mikor jó! Együtt gondolkodtak, és közösen kikövetkeztették, mikor jó azonos időben azonos helyen mindkettőnek! Mindkettő a számára még elfogadható kellemetlenséggel együtt! Olyan kellemetlenséggel, amivel azt érezte, hogy így is megéri!
Többféle lehetősége, módszere, megoldása van az egyezkedésnek! Ha kevés az idő lehet átbeszélni mikorra halasszák! Azt is lehet ha akkor nem jó mégse, akkor máskor beszélik meg! Lehet azt is felét előre, másik felét a másik mit kap cserébe azt máskor és annak az időpontját ha nincs idő valami miatt! Ha meg van idő közösen együtt gondolkodva kikövetkeztethetik, mint egy keresztrejtvényt, mi lehet a megoldása annak, ami mindkettejüknek elfogadható, mert megfelel!
Ha egyiknek (A) megoldás a jó és másiknak (bé) megoldás a jó lehet kettő között is jó megoldást találhatnak,de az is lehet valaki eltudja fogadni a másik megoldását, ha cserébe valamiben megegyeznek!
A műsorban össze vissza megy a beszéd!
A kapcsolatban csak ugyan azt kell folytatni amit egyszer már megtudtak tenni, mikor szerettek volna találkozni!
A kapcsolatban továbbra is ugyan azt a módszert kell alkalmazni! A hozzá állást meg kell tartani, ha rossz a kedv ha nem rossz a kedv akkor is!
Aki váltogatja a hozzá állását, az az aljas! Mert a másik szemszögéből nézve az látszik, hogy mikor van kedve a másiknak akkor érezteti azt, hogy összetartoznak, és lehet a másikra számítani, mikor pedig olyan a kedve, hogy nincs kedve hozzá, akkor pedig, mintha egymáshoz se tartoznának! Na aki ilyet tesz az egy éretlen problémás ember, akivel csak szenvedés a kapcsolat! Emiatt rendszeres veszekedések lesznek a kapcsolatban, ha a kapcsolat meg is marad!
Ha a másik azt mondja így vagy úgy érti és nem mond igazat, nem kell aggódni, az kiderül ha tisztességtelen és utána lehet dönteni önállóan! Hiszen ő is önállóan hozott döntést, mintha egyedül lenne a kapcsolatban aki döntést hozó, és nem kellene a másik érzéseit figyelembe vennie, hanem ráerőltethetné az akaratát!
Miközben egy kapcsolatban a legjobb alkalmom is, hogy kifejezhessük egymás iránt érzett szeretetünket, hogy kikövetkeztetjük, közösen, hogy mi lehet a megoldás!
(A fogalmakat se egyeztetik sok esetben, és anélkül, hogy tudnának róla, teljesen eltérő összefüggésről beszélnek az emberek! Hiszen a keretrendszereket, a szavak értelmének határait vagy a mondatok határait nem beszélték át! Katasztrófa ami a műsorban is történik!)
.