Az összes PC-m és Laptopom, amit megőriztem eddigi életemben

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 21 ต.ค. 2024
  • Az átlagos ember úgy van vele, hogy minek kell sok gép? Legyen egy, ami jó, és azon mindent le lehet emulálni. Ám itt vagyok én, kinek bizony számít a Nagybetűs FEELING. Az, hogy odaülve egy akármilyen eszköz elé, érezzek valami mást is azon kívül, hogy "ezen csak nyomkodom a gombokat". Szeretem hallani a különböző korú winchesterek suhanását, a pc speaker dallamait, érezni a masináim egyedi szagát. Ezért tartottam meg eddig szinte az összes gépemet és laptopomat, amivel valaha dolgom volt. Sőt, mind-mind külön helyszínt érdemel. Van gépem, ami egy pincében kapott helyet, a másik egy műhelyben, de természetesen a nappalimnak és a hálószobámnak is megvan a maga felszerelése. Még így is akadt pár gép és laptop, ami sajnos ki lett dobva, de azt sem én dobtam ki. Néha az ember külső körülmények áldozata. Szerencsére a tárház így is viszonylag széles még.
    (Ha esetleg lenne új néző, aki panaszkodna a kiejtések miatt, olvassátok el a névjegyemet! Béke)

ความคิดเห็น • 153

  • @DominikMuhelye
    @DominikMuhelye 3 ปีที่แล้ว +31

    19:07 KBC/EC = a SuperIO chip az alaplapon, ami kezeli a bekapcsolást, töltést, billentyűzetet, touchpadet, stb..
    Valamelyiknek van saját firmwareja, valamelyiknek nincs. Valamelyiket írni kell, valamelyiket nem.
    Úgy látszik, a te esetedben újrakellene írni a SIO/EC/KBC chipet (meg akkor már lehet a BIOS-t is). De lehet a chip is hibás (ez megmagyarázná, hogy nem mindig jó a billentyűzet).

    • @AceMcLoud42
      @AceMcLoud42 3 ปีที่แล้ว +5

      vagy csak beragadt a Tab

    • @KarthikeyanNarain
      @KarthikeyanNarain  3 ปีที่แล้ว +7

      Köszi a választ! Sajnos ez olyasminek hangzik kihívás terén, ami meredeken túlnő rajtam :D

  • @markohhka
    @markohhka 3 ปีที่แล้ว +8

    Isteni figura vagy! Nagyon szeretem a videóidat!

  • @martin_batki
    @martin_batki 2 ปีที่แล้ว +6

    20:21
    Készen áll az EC/KBC frissítésre. Helyezze az EC/KBC frissítési hajlékonylemezt a meghajtóba, és nyomja meg bármelyik gombot, ha készen áll a folytatásra

  • @rudolfszucs9927
    @rudolfszucs9927 3 ปีที่แล้ว +7

    Az acer laptopnál a zsanért kell visszaragasztani. a gépnél meg a biosban kell a hő riasztást kikapcsolni vagy feljebb tenii a limitet. Esetleg újrapasztázni, vagy hűtőt cserélni.

  • @fomwaag
    @fomwaag ปีที่แล้ว

    Iszonyatosan jót derültem, konkrétan a könnyet törölgettem a szememből a tv-re kötött pc csipogásánál, köszönjük a videót.

  • @DBasement
    @DBasement 3 ปีที่แล้ว +35

    Dominik műhelye , minden laptopot megtud csimàlni.

    • @Megax98Channel
      @Megax98Channel 3 ปีที่แล้ว

      ez igaz csak ez túl régi nem vállalná el HDD vagy ram leszz a hibás !!

    • @CENE.
      @CENE. 3 ปีที่แล้ว +6

      T&T informatikai Kft. őt is ajánlanám.

    • @istvaneszaki
      @istvaneszaki 3 ปีที่แล้ว +3

      Egyből rá gondoltam én is :D

    • @gaborbuzas6971
      @gaborbuzas6971 3 ปีที่แล้ว

      IGEN AJÁNLOM A LEGGJOBB

  • @papgabor94
    @papgabor94 3 ปีที่แล้ว +5

    ennyi gépet mint nálad de csak igy tovább a videozásal :D

  • @enisardi6266
    @enisardi6266 3 ปีที่แล้ว +3

    Ami a csipogást illeti,állítsd a BIOS-ban a hőmérsékleti figyelmeztetés értékét magasabbra.A Toshiba meg tuti billentyű vezérlő vagy billentyűzet hibás.Hidd el,van egy teszt erre.Ha eltávolítod a billentyű szalagkábelét miután azt felemeled (pöckökket és talán csavarral is van biztosítva) és a hiba megszűnik,akkor a bill maga hibás.Talán lehet is rendelni használtat,újat is hozzá.Én szoktam..Ha natívan támogatja az USB billentyűzetet azzal,ha nem,akkor van rajt mini DIN-es akkor azzal tudod addíg működtetni.A szalagkábelt 2 oldalán 1-1 kihúzható ék biztosítja.Óvatosan vele!Az Acer-hez rendelhető alsó ház,ki is szoktam önteni a nagyon vékonykákat gyantával a zsanérhelyeknél.l!(Fontos!!!Ézt a lányom accountján írom,mert a "független,objektív" kő liberó "Tecső" letiltott,shadow ban-olt.(Ne írj olyatl.,hogy a S. Gyurka bá' egy reptilián vén gonosz,vagy embertelen álfilantróp.Tapasztalat.Pedíg csak kipróbáptam.)Sárdi Buda

  • @patrikmeszaros3803
    @patrikmeszaros3803 3 ปีที่แล้ว +4

    27:18 EZ NAGYON IGAZ!!!amúgy nagyon jó a videó!!!

  • @medve_original
    @medve_original 3 ปีที่แล้ว +3

    16:25 Ugyan ilyen gépházam van csak fehérben, és eddig csak 1-2 problémám volt vele, hogy a gyári hátsó ventilátor mögött a lemez rezonált (ez orvosolva lett egy gumi tömítéssel), a 2. probléma meg az hogy néha az első porszűrő is berezonál.(Ezt általában azzal orvoslom hogy picit finoman megpöckölöm.) DE ezeket leszámítva egy elég jó gépház

  • @szabolcspolyak77
    @szabolcspolyak77 3 ปีที่แล้ว +1

    Jó sok gép van és Szuper a videó! csak így tivább

  • @barbarakollar7256
    @barbarakollar7256 3 ปีที่แล้ว +2

    Hali!A hibas laptop keyboard controller,vagy billentyű/billentyűzet hibas.Hatul van par csavar,vagy csak pöckök,ezeket eldva a szalagkabelt leveve (óvatosan a 2 rögzitőfülecskevel) ha elindul ok.USB vagy PS/2 csatissal menni fog.Rendelhető hozzá még.(Ez nem a saját loginom,mert shadow bannoltak.Buda)

  • @zsoltladanyi6168
    @zsoltladanyi6168 3 ปีที่แล้ว +5

    Nem viheted
    haza a win 3.1 es gépet?

  • @Kodiak_official
    @Kodiak_official 3 ปีที่แล้ว +3

    A Toshiba laptop azt írta hogy a rinyó (merevlemez) behalt. Vagy megróbáltad a CPU vagy a Ramot vagy a merevlemezt kicserélni, kivenni betenni

  • @peterv7902
    @peterv7902 2 ปีที่แล้ว +1

    Nekem egy zsibis gépem van, az analóg videójáték (tenisz, faltenisz, hoki). De az igazi retró, a '80-as évek közepéről.

  • @magyarrendorseg5566
    @magyarrendorseg5566 3 ปีที่แล้ว +2

    Rohadt aranyos hogy úgy mondod a márkákat meg a neveket ahogy le vannak írva

  • @atasnonsense
    @atasnonsense 10 หลายเดือนก่อน

    24:37 Lehet kapni hozzá utángyártott patront is, ami sokkal olcsóbb...meg az a nyomtató szerintem kompatibilis még az XP-vel is, szóval modernebb gépre is rárakhatod és akkor az USB-n keresztül mindent rárakhatsz és kinyomtathatsz vele :-))
    Sőt lehet van hozzá patronom is ócsóé :-)))
    Hp Deskjet 840C , majd meg is nézem milyen való bele :-)))
    MEgvan, 15, 17 patron....olyanom lehet nincs, bakker... :-)))

  • @fejlesztech7834
    @fejlesztech7834 3 ปีที่แล้ว +6

    Ha felpörög és fekete képernyő van akkor lehetséges hogy hibas a videókártya. Ha van integrált videókártya benne oda dugd be a monitor kábelét akkor van esély.
    Ha ez nem válik be lehet hogy a ram hibás. Próbáld meg a ramot minden fajta variációban belrakni. Ha nem indul akkor próbáldmeg kitakarítgatni a ram foglalatokat. Ha még mindig nem muűködik akkor a processzor 4 pines kábekét húzd ki és dugd vissza.

  • @balintpatakfalvi
    @balintpatakfalvi 3 ปีที่แล้ว +11

    10:10 a gep alaplapja also reszere vannak bekotve a kapcsolok pl a bekapcsolo gomb na oda van bekotve egy “speaker” nevu kis lapos koralaku hangszoro is huzd ki es nem fog csipogni nem kell bele.

    • @xnorr.5851
      @xnorr.5851 3 ปีที่แล้ว

      Vannak olyan alaplapok amiken rajta van egy csipogó de jó ötletet mondtál

    • @peterv7902
      @peterv7902 2 ปีที่แล้ว

      @@xnorr.5851 Jut eszembe, a kedvenc hardvercsatlakozóm az analóg kimenet a hangkártyáról. A régebbi gépeknél volt ilyen, azt a CD meghajtóba kötve, akkor is tudtál zenét hallgatni a CD-ROM fülhallgató kimenetén keresztül, ha az oprendszer nem jött be, csak áram alatt volt a PC. De ehhez célszerűbb volt a két gombos lejátszó. Amióta DVD-s combo-k vannak, azóta csak egy gomb van rajtuk, és a fülhallgató kimenet is elmaradozik, meg gondolom, az analóg kimenet is gondolom eltűnt.

  • @CIRMOSOFT
    @CIRMOSOFT 3 ปีที่แล้ว +1

    A biosban állítsd át a hő fok jelzést offra. Vagy húzd ki a kis pc hangszórót. ne üssed mert az nem oldja meg a hőmérséklet problémát a CPU-nál vagy vegyél neki egy nagyobb hűtő bordát ami a legjobb megoldás. Ha nálad tönkre is megy zsinórban 3 gép akkor sem esel pánikba. Én sajnos úgy vesztettem el a gépeimet hogy alaplap hiba PIV és a PIII HDD DEATH, A Pentium I azt meg el vitték a PIII ért cserébe. Sajnáltam de be számították. Aztán volt egy másik PIII is de az is meg döglött max memória 1024MB és itt vége is volt neki. Aztán egy CompaQ Proliant Server 5500 7+2 HDD-vel. 2x500MHz PIII Izom XEON 1M L2. A Tualatinban volt 512kB az L2. 1,256GB RAM REGECC-SD-100MHz 16 db SD-RAM dusszal (az sincs már meg mert kölcsön lett adva aztán el tűnt...). A jelenlegiben is hasonló a felállás 32 (2x Opteron 6380) mag 128GB- ram ami 512GB-ig bővíthető. 607e ft-ból tudtam ki hozni Ebay-ről VGA egy Fiji 8GB Radeon Pro Duo. 8TB HDD + 2x 120GB SSD + 2x 500GB HDD az egyiken W7 a másikon W10. Most készülök venni TPM 2.0 ez kell a W11-hez. Az alaplap H8DGI-F.

  • @daviddadut4620
    @daviddadut4620 ปีที่แล้ว

    4:52 aranyos diszvendég :D az 0:50 töl amivel játszol tudsz egy gép igényt küldni pls?

  • @bentro8743
    @bentro8743 3 ปีที่แล้ว +2

    4:57 pontosan ilyen laptopom van :D

  • @pitor7265
    @pitor7265 3 ปีที่แล้ว +1

    A jazz jackrabbit az igen jó játék én meg a bátyám még nagyon régen rengeteget játszottunk vele. Tényleg az egyik legkevesebb játékom.

    • @pitor7265
      @pitor7265 3 ปีที่แล้ว

      Legkevesebb*

    • @pitor7265
      @pitor7265 3 ปีที่แล้ว

      Legkedvesebb

  • @GABLEX2
    @GABLEX2 3 ปีที่แล้ว +3

    12:47 az első kijelző termoelemek, kb a proci hűtő és vga környékére vannak begyömöszölve, azokat helyezd át. Így nem fogja érzékelni, és nem fog feleslegesen riasztani, hogy baj van.

    • @zsoltgombai4455
      @zsoltgombai4455 9 หลายเดือนก่อน

      Egy kábelmenedzsment meg egy takarítás is ráférne azért arra a gépre.

  • @martonrituper7501
    @martonrituper7501 2 ปีที่แล้ว

    Tök jó vidi lett!

  • @MrSzabo-ml9ls
    @MrSzabo-ml9ls 2 ปีที่แล้ว

    6:27 nekem is van egy thinkpad-em egy T460S... azért asztali gép mellé kell egy hordozható viszonylag erős laptop... na ez a thinkpad az egyik legjobb... eddig egy Navon Stark NX11 volt... utáltam... Aztán 2 hete jött ez a thinkpad... semmi pénzért nem adnám oda senkinek.... tényleg elég jó kis gépek ezek... strapabíróak, erősek és szépek is :D

  • @scattyweb
    @scattyweb 3 ปีที่แล้ว +2

    Nyomtatos storyt adnam nagyon

  • @gplyt9230
    @gplyt9230 3 ปีที่แล้ว +1

    Szia Tibi szerintem vidd el a " Dominik műhelye " Nevezetű csatornához azt a laptopot!

  • @kovacszoltan6978
    @kovacszoltan6978 3 ปีที่แล้ว

    A régi jazz jackrabbit 2 sokáig játszottuk.

  • @hbalint88
    @hbalint88 3 ปีที่แล้ว +9

    Anyám mondja hogy dobjuk ki a régi számítógépeket, csak a helyet foglalják, a 486-ost még érdemes lenne bekapcsolni 20+ év után :)

    • @danieldanys
      @danieldanys 3 ปีที่แล้ว +1

      Azt a 486- ost ki ne dobd, szolj és inkább elhozom. Az enyimet kidobta a tesóm mert útba volt neki :(

  • @kiskofa2006
    @kiskofa2006 2 ปีที่แล้ว +1

    Utána olvastam annak az EC/LBC uptade akárminek, állítólag be van ragadva a TAB gomb és azért jön be

  • @d4ny0717
    @d4ny0717 3 ปีที่แล้ว +2

    13:22 Ezzel a géppel lehetne videó

  • @haxicgamerhun
    @haxicgamerhun 3 ปีที่แล้ว

    A másodiknál sztem elég lenne állítani az energiagazdálkodási beállításaidon.

  • @kovacszoltan6978
    @kovacszoltan6978 3 ปีที่แล้ว

    Egy laptopot el fogadnék 😁 zene szerkesztéshez jó lenne. Vagy egy régit amin diablo 2 megy.

  • @adamszabo9214
    @adamszabo9214 3 ปีที่แล้ว +1

    16:40-es gep. Ezzel a geppel kommunikalt az alcatel telefonod infran keresztul?

  • @rolandbalogh4749
    @rolandbalogh4749 ปีที่แล้ว

    nem adnád nekem a rosz gépedet a mi sötét képet add ?? (alaplap)

  • @Furry10093
    @Furry10093 5 หลายเดือนก่อน

    14:24 jól láttamv hogy az egyik ram pöcök nincs visszapattintva?

  • @szucsstewe9407
    @szucsstewe9407 3 ปีที่แล้ว

    a nagy pc bios-ban pc healt (hőmérséklet) álitsd disabledre , vagy otimal a fö bios menüben

  • @mindenamiretro2964
    @mindenamiretro2964 3 ปีที่แล้ว +1

    19:43 tegyél bele új vinyót.

  • @Gergo21055
    @Gergo21055 3 ปีที่แล้ว

    Szia te ezeket a retro játékokat honnan szeded le?

  • @krisztianpelsoczi1059
    @krisztianpelsoczi1059 3 ปีที่แล้ว +1

    Nekem van még Lenovo Thinkpad T420. Idén vettük és digitális tanulásra használom azelött pedig egy T400-as volt

    • @tamasvas9386
      @tamasvas9386 3 ปีที่แล้ว +1

      mi is vettünk egy lenovo thinkcentre m81 sff gépet online oktatásra a régi játékokra nagyon jó meg a cs:go-ra is ,eg minecraft, roblox. 2012-ben adták ki a lenovo thinkcentre m81 sff-t proci pentium g630 ram 4, a hdd 250 gb 7200rpm nagyon jó régijátékokra meg valamennyi újakat is elvisz :D

  • @kiskofa2006
    @kiskofa2006 3 ปีที่แล้ว +1

    megéri a patron

  • @vekkerandras
    @vekkerandras 3 ปีที่แล้ว

    Lehet kapni ilyen injekciós tűs festékpatron utántöltős készletet, nem tudom hogy az működne-e. De gondolom bele van száradva a meglévőbe a festék :(

  • @kendevarsanyi-kerekes306
    @kendevarsanyi-kerekes306 2 ปีที่แล้ว

    12:47 mint az időzített bomba

  • @mateinokai15
    @mateinokai15 ปีที่แล้ว

    19:05 helyezz be valamilyen EC/KBC frissítési hajlékonylemezt a meghajtóba és nyomj meg bármelyik gombot az indításhoz

  • @gabcsi2hungabor218
    @gabcsi2hungabor218 3 ปีที่แล้ว

    Szia Én gyermekorom ból is van éményem egy tepepítés hez közeli élmény mikor a 95- öt tepepíti a software sárga betőltő csík, ami hosszú orákon át ment, és a mondjuk zene is ami neoton szolt, meg szórakoztam a win 95 el, txt-ben- am volt a szobámban is, pc-m, de valahogy hamar kilet onand selejtezve má ig nemtudom , de vannak régi monitorok a kamrában :)

  • @pcgamer2297
    @pcgamer2297 หลายเดือนก่อน

    Ha annyira zavar azt a zsanér problémát ki tudom javítani, már vagy 25 éve szervíz nélkül javítom az asztali PC-imet, laptopjaimat. Útálom a szervízt megfizetni.... .

  • @taligasmisi
    @taligasmisi 3 ปีที่แล้ว +1

    az alaplap ajába van a csipogo ami kábelesen van feldugva simán ki lehet huzni és kidobni a kukába a vidikártya alat keresd

  • @budasardi4701
    @budasardi4701 3 ปีที่แล้ว

    Az acerhez tudok gépházat rendelni,ahol a zsanér felöntései egyben vannak.Ki is öntöm műgyantával,,átépítés azt mehet.

  • @blackmore1030
    @blackmore1030 3 ปีที่แล้ว +4

    A csipogós gépedben kösd ki a PC speakert :)

  • @haxicgamerhun
    @haxicgamerhun 3 ปีที่แล้ว

    19:04 Elvileg az a baja, hogy beragadt a TAB billentyű.

  • @rolaxofficial
    @rolaxofficial 3 ปีที่แล้ว

    12:48 nekem a túl melegedés el kerülése esetén szokott segíteni ha le porolom
    erre tökélete egy fal festő ecset (Tiszta) és jobb lesz a por nélkül a hő elvezetés
    De csak mondom nálam be vált a dolog

  • @Manhuntish
    @Manhuntish 3 ปีที่แล้ว

    Második részét is várod akkor ezerrel XDXDXD

  • @robsoft8217
    @robsoft8217 3 ปีที่แล้ว

    Próbald letölteni a biosát a hivatalos oldalárol a Tobishának fat-32 es pendriverol

  • @hvcsano
    @hvcsano 3 ปีที่แล้ว

    Tényleg, mivel vágod a videóidat?

  • @afodor81
    @afodor81 3 ปีที่แล้ว

    A csipogast a niosban tudod lekapcsolni a hőfok menü alatt

  • @lacusbarkacs1784
    @lacusbarkacs1784 3 ปีที่แล้ว

    ted rá a batocera oprendszert és egy jokiss retro játék konzolt lehet késziteni belöle

  • @peterv7902
    @peterv7902 2 ปีที่แล้ว

    Nekem is vannak még régi cuccaim, de nem árt, mert volt már halott mobilom, meg döglődő monitorom, vagy döglődő videokártyám, azóta is rejtély, hogy melyik döglődött anno.

  • @MARTIN_20070
    @MARTIN_20070 3 ปีที่แล้ว

    10:30 ugyan olyan lámpám van 😁

  • @kiskofa2006
    @kiskofa2006 3 ปีที่แล้ว

    talán drivert kell updatelni és azt írák hogy ez az EC/KBC uptade valami driver uptade úgy hogy a bootolásnál tabot nyomj EDIT1: ott van angolul hogy nyomj meg egy gombot a folytatáshoz

  • @zsolttamba6649
    @zsolttamba6649 3 ปีที่แล้ว

    Bekapcsolásnál nyomogasd az F2-t. Elvileg beenged a BIOS-ba, majd keress egy olyat, hogy "disable the system setting auto update." Mentsd el és indítsd újra.

  • @gplyt9230
    @gplyt9230 3 ปีที่แล้ว +2

    26:04 ugyan olyan órám van

  • @QuillAlpha
    @QuillAlpha 3 ปีที่แล้ว

    Vidd el T&T informatikában megjavitja és még talán müködni is fog elvileg

  • @fyrepeti
    @fyrepeti 4 หลายเดือนก่อน

    Tudod mit! Töldzs le wmware alkalmazást a gépedra és utána az interneten töltsc le valamilyen windows és a wmware alk ban el tudot virtuálisan indítani. Az alt + controllal nyered vissza az egércurort

  • @laszlopinter7450
    @laszlopinter7450 3 ปีที่แล้ว +1

    Esetleg nem eladó az az aerocool i curve gépház? :D

    • @szabolcspolyak77
      @szabolcspolyak77 3 ปีที่แล้ว

      Nem adja el, mondta egy másik videóban, nem ad el semmit, amit bemutat.

  • @hubazalan
    @hubazalan 3 ปีที่แล้ว

    ha van benne vinsceszter akkor ved ki és rakd be egy másik gépbe telepics rá valamien windowst

  • @nutellas_zsomle8441
    @nutellas_zsomle8441 3 ปีที่แล้ว

    ugyanolyan a billentyűzetem, mint a tied :D
    (
    Meetion MT-K9300)

  • @levigerak1179
    @levigerak1179 3 ปีที่แล้ว +2

    4:47 dikh 1 macska :O xd , nem tom ismered-e a dxdiag rendszer mutató kodot

  • @Unknow49874
    @Unknow49874 3 ปีที่แล้ว

    Az 1. Gép amit bemutattál nagyábol m3g jó pár játékra

  • @atasnonsense
    @atasnonsense 10 หลายเดือนก่อน

    19:43 valamit frissíteni akar, szerintem kikapcsolt állapotban húzd ki belőle azt az SMC kártyát, hátha azt akarja frissíteni...ha utána is frissíteni akar, akkor valami más lesz az, lehet valami progi, ami telepítve lett...mert ha nem nyomsz meg semmit, csak bekapcsoláskor vársz, akkor is elő fog jönni ez az üzenet...

  • @mihalynepelikan6177
    @mihalynepelikan6177 ปีที่แล้ว +1

    nekem 2db windows 98 van

  • @annaszucs2913
    @annaszucs2913 2 ปีที่แล้ว

    Szia írjál ki egy CD re egy EC/KBD frissítést és nyomj meg bármilyen gombot és működik

  • @xnorr.5851
    @xnorr.5851 3 ปีที่แล้ว

    9:02 pasztázd újra a processzort mert túl melegszik

  • @zalankisbalazs4942
    @zalankisbalazs4942 3 ปีที่แล้ว

    20:40 nekem a mostani laptommal volt ehez hasonló baj, bekapcs gomb pörög 1 mp aztán katt és leáll, aztán kitisztítottam a ventillátort megúgy az egészet és utána nem volt semmi baja

  • @kineki0277
    @kineki0277 3 ปีที่แล้ว

    a jazz 2-vel án játszottam is

  • @pumpal5956
    @pumpal5956 3 ปีที่แล้ว

    Azt írják a neten hogy a toshibánál ezt a hibát akkor dobja fel amikor beragad a TAB billentyű, próbáld meg azzal a gombal kezdeni valamit, ha ez nem jönne be próbáld meg lekötni a billentyűzetet.

  • @pcmaster5657
    @pcmaster5657 3 ปีที่แล้ว

    inspiráló videó

  • @szucsstewe9407
    @szucsstewe9407 3 ปีที่แล้ว

    nekem most hat pc-m van, mindegyik másra :)

  • @budasardi4701
    @budasardi4701 3 ปีที่แล้ว

    Állítsd át a hőmérséklet határokat.

  • @fejlesztech7834
    @fejlesztech7834 3 ปีที่แล้ว

    Ha nem postol biztos tudod amikor indítod a egy pittyenő hangot ad ki akkor biztos a rammal van hiba

  • @piciManaska
    @piciManaska 3 ปีที่แล้ว

    Az van, hogy nálunk használatban van egy 14 éves ThinkPad, specifikációkban közel sincs az Acer-edhez, de a fizikai csomagolása alapján meg sem mondanám, hogy 2007-es.
    Esküszöm hogy a ThinkPad a Laptopok Nokia 3310-ese

  • @MGergo-ig3wu
    @MGergo-ig3wu 3 ปีที่แล้ว +1

    Xboxról lesz videó?

  • @robsoft8217
    @robsoft8217 3 ปีที่แล้ว

    a recovery cdt rakd be a thosibába.

  • @andrasladanyi9190
    @andrasladanyi9190 3 ปีที่แล้ว

    A toshiba laptopnak meghalt a hddje kell bele új hdd(merevlemez)

  • @cristianbiro6846
    @cristianbiro6846 3 ปีที่แล้ว +2

    1:56 szerintem is egy remek jatek sokat jatszotam nekem a varak megostomrasa volt a legelvezeteseb

  • @crxxpslvyr7887
    @crxxpslvyr7887 3 ปีที่แล้ว

    14:33 mintha a jobb oldali ram alul nem lenne benyomva

  • @DBasement
    @DBasement 3 ปีที่แล้ว +1

    Ott a dominikmuhelye , yt csatorna , viddel hozzá

  • @kiskofa2006
    @kiskofa2006 3 ปีที่แล้ว

    IGEEEEN MEGÉRIII

  • @wingamedows8137
    @wingamedows8137 3 ปีที่แล้ว +1

    Javaslom az elsőként bemutatott laptopot szervízbe vinni (zsanér problémás)

    • @-_VIP_-
      @-_VIP_- 3 ปีที่แล้ว +2

      Micsoda javaslat 😀

  • @gulbeturbo
    @gulbeturbo 2 ปีที่แล้ว

    12 gép lett bemutatva

  • @szarvasbogárműhely
    @szarvasbogárműhely 8 หลายเดือนก่อน

    Annak a csipogós gépnek egy újrapasztázás jóttenne

  • @robsoft8217
    @robsoft8217 3 ปีที่แล้ว

    Igen valami BIOS update

  • @Asder_Show
    @Asder_Show 3 ปีที่แล้ว +1

    12:42 Azt az asztali gépet (meg minden más gépet )5év után újra kell pasztázni mert a hőpaszta elöregedet. És ezért melegszik fel.

    • @Asder_Show
      @Asder_Show 3 ปีที่แล้ว +1

      19:20 Nem akkarok hülyeséget mondani de SSD hibája lehet (vagy ram)

  • @baloghmisi75
    @baloghmisi75 3 ปีที่แล้ว

    az acer laptopnak a zsanerja van beallva es kitorte a rezanyat a helyerol

  • @kolozsvarizalan3463
    @kolozsvarizalan3463 3 ปีที่แล้ว

    Nem tudom hogy ismered-e de én tudom neked ajánlani a diablo II

  • @fejlesztech7834
    @fejlesztech7834 3 ปีที่แล้ว

    Bár videót nem tudok linkelni

  • @robsoft8217
    @robsoft8217 3 ปีที่แล้ว

    Termalpastát cseréltek rajta

  • @bertalankorompay5028
    @bertalankorompay5028 3 ปีที่แล้ว

    Szia nekem van ilyen Toshiba sat
    telitem

    • @bertalankorompay5028
      @bertalankorompay5028 3 ปีที่แล้ว

      Ami azt illeti minden füzet és helyreállító Cd megvan. Ha szertned beolvasom és valamilyen formában eljuttatom neked az adatokat a Cd-kről.

  • @gplyt9230
    @gplyt9230 3 ปีที่แล้ว

    I7 ? azta k

  • @leventekalocsai8113
    @leventekalocsai8113 3 ปีที่แล้ว

    21:17 Nem windows 98 mindig?

    • @Erikrobi1
      @Erikrobi1 3 ปีที่แล้ว

      Windows xp elmondta már egy videóban hogy szégyeli rajta a windows xp-t