Szorcsik Viktória drámai vallomása a Csutival szövődött szerelméről I Blikk

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 21 ธ.ค. 2022
  • Ahogy korábban írtuk már, új stúdióhoz új műsorok dukálnak. Így egy újabb sorozattal jelentkezünk a Blikk.hu oldalán, ez nem más, mint a Sztárok a Páczban! Olyan sztárokkal, ismert emberekkel vagy éppen civil vendégekkel beszélgetünk, akiknek van mit tisztázniuk, és őszintén, kendőzetlenül, tabuk nélkül tehetik ezt meg a Blikk vadonatúj stúdiójában.
    Szorcsik Viktóriára az elmúlt hetekben nagy figyelem irányult, többek között Mischinger Péterrel való vitája kapcsán beszélgettünk vele, szóba kerültek a negatív kommentelők és az a gyűlöletcunami, aminek hatására édesanyja kórházba került. Eredetileg lehetőséget adtunk volna Vikinek, hogy bocsánatot kérjen, de aztán valami teljesen más lett belőle. Megismerhettük a színésznő oldaláról kibontakozó, döbbenetes történetet. De ez még semmi, Viki elmesélte a Csutival való szerelmük történetét, megtudtuk azt is, ki kivel szakított és mi volt az oka.
    Kövessen minket a közösségi médiában:
    Facebook ► / blikkhu
    Instagram ► / blikkhu
    Feliratkozás a Blikk.hu TH-cam csatornájára ►
    th-cam.com/users/BlikkTV?...
    Blikk.hu ► www.blikk.hu/?...
    #szorcsikviki #csuti #sztárokapáczban #Blikk
  • บันเทิง

ความคิดเห็น • 134

  • @henrietttipity4748
    @henrietttipity4748 ปีที่แล้ว +54

    22percnyi rosszindulat. Rossz hallgatni :(

  • @Kisasszony9305
    @Kisasszony9305 ปีที่แล้ว +55

    Ja, hogy Csutinak a gyerekek fontosabbak voltak, mint egy 2 hetes "kapcsolat"😃 jaaa Viki hát ilyen ez a gyerek téma amiről semmit nem tudsz.

  • @tamastamas348
    @tamastamas348 ปีที่แล้ว +27

    Csuti szerencsés hogy megszabadult ettől a nőtől .

  • @zsanika6730
    @zsanika6730 ปีที่แล้ว +60

    Aki kiejti a szajan hogy soha nem hazudtam az hazudik a kegnagyobbat😅

    • @etakincsem
      @etakincsem ปีที่แล้ว +3

      🤗írj kicsit helyesebben.

  • @BiccsViccs
    @BiccsViccs ปีที่แล้ว +10

    Túl sokat magyarázkodik.......és túl sokat képzel magáról! Nagyon ellenszenves!

  • @ildiko.jf.
    @ildiko.jf. ปีที่แล้ว +33

    Nagyon ellenszenves, irritáló nőszemély.

  • @elvirasanta6312
    @elvirasanta6312 ปีที่แล้ว +76

    Borzasztó hallgatni..pár percig bírtam hallgatni! Végtelenül erőszakos ember benyomását kelti!

    • @bigferi4615
      @bigferi4615 ปีที่แล้ว +7

      Az intró elég volt! Sztárok akit csak az otthon élők ismernek...

  • @arankarohner
    @arankarohner ปีที่แล้ว +6

    Jaj mekkora szerencse, hogy Csuti megtudott szabadulni ettöl a härpiätòl!🙉🙈

  • @PaksaiAttila
    @PaksaiAttila ปีที่แล้ว +14

    Mindenkit mentsen meg a jó Isten egy ilyen nőtől!

  • @BRIGI335
    @BRIGI335 ปีที่แล้ว +37

    ,,Jó ember vagyok, nem tudnék bántani senkit!,, - mondtad, amikor kiszavaztak. Az interjú alatt belerúgsz Petibe és Csutiba is...

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว

      Ha Baukó Éva is szerepelt volna a Farm VIP-be,szerintem ő is rosszindulatóan viselkedett volna.Meg összebalhézott volna akárkivel(pl.Gáspár Lacival,mire Gáspár Laci:"Maradj haza magadnak!").🙂

  • @evajeszenszki2024
    @evajeszenszki2024 ปีที่แล้ว +13

    Ha nem is a színészi teljesítményéről de beszélnek róla, legalább ezt elérte.

  • @eg4514
    @eg4514 ปีที่แล้ว +123

    Én nem tudom mennyi igazság van abban amit mond, de az elég furcsa hogy saját magában semmi hibát nem lát.
    Ő mindent jól csinál, ő tisztességes, mindenki más hazudik. Arra vereti hogy ő szakított Csutival és nem fordítva…
    Durva hogy ennyi idős fejjel még mindig 0 önkritika és teljesen vakon van az ember. 😛

    • @o1g_machiavellista635
      @o1g_machiavellista635 ปีที่แล้ว +5

      o1g női klónja

    • @sitcomsitcom
      @sitcomsitcom ปีที่แล้ว +3

      Nem tudom te hany eves vagy, de aki ilyen stilusban beszel, h “vakon van az ember”, az csak vmi munkas proli lehet.

    • @eg4514
      @eg4514 ปีที่แล้ว +12

      @@sitcomsitcom és még a proli munkásember is viszolyog Szorcsiktól! 😛

    • @sitcomsitcom
      @sitcomsitcom ปีที่แล้ว +2

      @@eg4514 nem kell kedvelned, de az is az nem jo fogalmazas, mivel csak a sajat nevedben tudsz nyilatkozni. Szamomra semleges, de szanalmas, amit muveltek.

    • @eg4514
      @eg4514 ปีที่แล้ว +7

      @@sitcomsitcom ha szánalmas, akkor mégse semleges neked hiszen már megmozgat annyira hogy két kommentet hagyj 😛 aranyos vagy

  • @martakaczor5657
    @martakaczor5657 ปีที่แล้ว +7

    "Kedves Viki"!Én soha nemtudtam te ki vagy,mert nem hallottam rólad.A Farm VIP-ben láttalak először aztán ott is hallottalak a Dalma nevű hölggyel.DE AZT A STÍLUST,AMIT TI OTT PRODUKÁLTATOK AZ MINŐSHITETLEN!Ahogy ezt "rengeteg ember" tudatta is veletek a kommentekben.MINDENKIRE VOLT MEGJEGYZÉSETEK NEM AKÁRMILYEN STÍLUSBAN.UNDORÍTÓAK VOLTATOK!Édesanyukádat nagyon sajnáltam és őszintén örülök,hogy jól van.A Peti,azért várt 4hónapot,mert nem akart komolyabbat az ügyből,mint hogy te bocsánatot kérj.NEM NEKI VOLT FONTOS "15perc nyávogás,hogy elvették a játékát."A CSUTIRÓL IS,AHOGY KIHANGSÚLYOZOD,HOGY NEM Ő,hanem"te hagytad ott".NEM MIND1???Milyen undorító dolog ez,hogy egymást kibeszélni,amikor állítólag"nagyon kedveltétek egymást"."CSOMAGOT VITT CSUTI"?😁😁😁A GYEREKEIT AKIK MINDENNÉL FONTOSABBAK NEKI,DE EZ NEKED TEHER VOLT,HISZ FOGALMAD SINCS RÓLA,HOGY MIT JELENT,HA AZ EMBERNEK GYERMEKE VAN!Nagyon sokra nem vihetted az életben,de ezzel nem is lenne gond.VISZONT ELVISELHETETLEN A STILUSOD....ÉS NEM VÉLETLEN,HOGY ANNYI NEGATÍV KOMMENTET KAPTÁL.MINDEN JÓT KÍVÁNOK!

  • @ofruka
    @ofruka ปีที่แล้ว +21

    Ömlik a keserüség és a negativitas ebböl a nöböl.

  • @peterszabo49
    @peterszabo49 ปีที่แล้ว +9

    A szégyentelenségedről,tettél bizonyságot, látszik ki vagy valójában!

  • @annazibranyi8418
    @annazibranyi8418 ปีที่แล้ว +3

    annyira átlátszó és felszínes

  • @gabigscheidt8341
    @gabigscheidt8341 ปีที่แล้ว +16

    "fennhangon" miss tökéletesség

  • @marikanok9786
    @marikanok9786 ปีที่แล้ว +7

    Ha a Peti tényleg a kamerákon kivül úgy viselkedett ,ahogy Viki mondja,akkor jogos volt a felháborodása,viszont ugy beszélt Petivel ,ami mélyen becsületsértő volt !!!Csuti meg annyira jó ember,hogy Vikibe,aki addig mindenkivel végtelenül sértően beszélt ,képes volt belelátni egy pozitiv lelkületet és kötődni hozzá!!!Hál istennek ,hogy Viki dobta a Csutit,ezzel csak jót tett neki!!!És az ,hogy ő dobta nem érdem ,hanem megint az önteltségét bizonyitja vele!!!

    • @gaborneszabolcsi5629
      @gaborneszabolcsi5629 ปีที่แล้ว

      Szorcsik Viki méltatlan viselkedése
      Mischinger Péterrel szemben felháborító.
      Figyelemmel kísérve a Tv sorozat Ádámot, világosan látszott,hogy Sz.V. végig hazudott.
      Jobban tenné,ha
      Pszichiáterek fordulna és bocsánatot kérne
      Pétertől.

  • @mariannk.214
    @mariannk.214 ปีที่แล้ว +13

    Színésznő? 🙄Tele van stilisztikai hibákkal a mondókája. 😐 Önbizalomhiányban nem szenved, az is biztos. 😤

  • @annaszucs9223
    @annaszucs9223 ปีที่แล้ว +3

    Szerintem egy faragatlan , közönséges , öntelt nő . A most futó " Hal a tortán "-ban , iszonyú közönséges és lekezelő ! Nincs mire !

  • @agotapataki3661
    @agotapataki3661 ปีที่แล้ว +11

    Akár a Csuti anyja is lehetne.....

    • @marikanok9786
      @marikanok9786 ปีที่แล้ว

      Isten ments!!!Csuti anyukája biztos egy jó ember és nem egy ilyen öntelt idegbeteg,senkit nem tisztelő ember!!!!

  • @blancoblanco4579
    @blancoblanco4579 ปีที่แล้ว +65

    Hát akárhogy is volt a véleményem nem változott kígyó ez a nő ! Fogalmam sincs az exe hogy bírt ki vele 20 évet ! Süt a rosszindulat róla ! Csuti ha jót akarsz magadnak menekülsz , ez megesz élve 😅Mekkora szemétláda még hogy nem érdekli amit a Csuti Exe irt , hat mi ez hogy sok a csomag de mégsem zárta le teljesen ugye ugye ez mégiscsak a Ginának szólt ! Komolyan hányingerem lett 🤮

    • @dentdr
      @dentdr ปีที่แล้ว +1

      A te típusodnak valószínűleg minden nagy szájú, belevaló, szókimondó ember undorító és kígyó..🤣🤣 Biztos emlékeztet a Viki téged egy olyan emberre, aki sok rosszat tett az életedben. Korlátolt gondolkodás valakit csak azért megítélni, mert nem olvad bele a tömegbe és eltér a te ízlésvilágodtól. Elárulok neked egy nagy titkot. Az emberek nem egyformák. Attól, hogy valaki csendes és mosolyog rád, meg mindig azt mondja amit hallani akarsz, majd lehet az forgatja meg a legjobban a hátadban a kést..😜

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว +5

      Szorcsik Viki a kedvenc színésznőm volt,de mivel megmutatkozott a kétszínű oldala,így nagyon csalódtam benne.Kíváncsi lettem volna,mi lett volna,ha Baukó Éva is szerepelt volna a Farm VIP-be,és mekkora balhét csinált volna.És kivel kapott volna össze.

    • @andreahadnagy6965
      @andreahadnagy6965 ปีที่แล้ว +2

      Miért érdekelné? Gina teljesen hibbant, szánalmas amit előad, ráadasul Csuti már hetek óta egy újabb hölggyel kavar...és a Hajdú Petis interjúban elmondta, hogy már a műsor előtt is kérdőjeles volt a kapcsolatuk. Gina hiába egy harmincas nő, belül még egy buta kislány, jól tette a Viki, hogy helyre rakta. Egyébként sem ő tartozott elszámolással neki, hanem Csuti.
      A csomag Csuti gyerekeiről szól, szerintem ez is korrekt, hogy bevallja, hogy neki ez nem kell. Meg kellene tanulni értelmezni a hallottakat, Gináról kerel-perec elmondott mindent, nem csomagként beszélt róla.

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว +2

      Én eddig azt tudom,hogy Csuti Kulcsár Edinával élt.Jelenleg Edina egy fiatal rapperrel él,akinek a nevét nehéz megjegyezni.

  • @marikabaranyai6801
    @marikabaranyai6801 ปีที่แล้ว +8

    Azért annak oka van hogy ilyeneket írnak rólad.eleinte te is kibírhatatlan voltál.a műsorban.

  • @mariahartyani9802
    @mariahartyani9802 ปีที่แล้ว +9

    Micsoda nő 🤣🤣🤣
    Nem tudja,h a nézők látták,h milyen kígyó 😁mindenkiről pletykál,kibeszel 😲😌

  • @hajnalkasarkozi6251
    @hajnalkasarkozi6251 ปีที่แล้ว +6

    Nyilván a műsor levetítése előtt nem kezdhetett semmilyen pert a Péter nevű fiatalember, mivel akkor a műsorban történtek és a szereplők is megjelentek volna hónapokkal előbb a sajtóban, amit gondolom a csatorna vetítés előtt nem szeretett volna, gondolom ez se merült fel az okos kis fejében a "művésznőnek". Ez a nő minél többet szerepel, és minél többet beszél, annál ellenszenvesebb lesz, agresszív, beképzelt, mindenki egy rakat xar, csak ő az ártatlan és széplelkű, közben az egész riport tömény gyűlölet a részéről. Azért ennyi idősen, negyven plusszosan már kellene némi önkontrollnak és önkritikának lennie, de ez nála egyenlő a nullával. Sajnáltatja magát, közben pedig gyűlölködik. Azt persze elfelejti mit művelt a Nyertes Zsuzsával, abban is a Zsuzsa volt a hibás? Undorító ez a nő. Az biztos, h bármennyire is mossa magát a nézők nagyrészénél már elvágta magát.

  • @ivettpalla2781
    @ivettpalla2781 ปีที่แล้ว +4

    Minden férfit mentsen meg a jó Isten egy ilyen undorító "nőtől"....

  • @rita.111
    @rita.111 ปีที่แล้ว +9

    Milyen szerelem ? Csutimag már megint új nőbe szerelmes ..vagyis dehogy szerelmes,szórakozásra jók ezek a nők csak.Szorcsiknak persze hogy sok lett volna egy lelkisérült pali,aki csak a gyerekeivel foglalkozik.

  • @cicafalat1
    @cicafalat1 ปีที่แล้ว +8

    És ezek tartják magukat felnőtt embernek?? 😂😅

  • @FittNet
    @FittNet ปีที่แล้ว +35

    Az sem igaz, amit kérdez, ez egy pikirt, kötekedő, végtelenül összeférhetetlen nő (?)
    18 évben színésznő? Hol, mikor? Melyik filmben. Na jól összejöttek Blik Viki és Sz. Viki, hasonszőrüek.
    Már lassan nagymama korban lesz és még egy férfinek sem kellett, ez nem fura? Pedig külsőre nem lenne rossz, ha nem néznél a szemébe. Nem ajánlom, rosszul leszel a nézésétől is.
    Péter sáros lába nyomába nem léphet, mint ember.

    • @dentdr
      @dentdr ปีที่แล้ว

      Kedves Mischinger Péter, köszönjük a hozzászólást!! 🤣🤣🤣🤣🤣

    • @istvannepapp2590
      @istvannepapp2590 ปีที่แล้ว +1

      Sármosság nem itt kezdődik! De igazán kell neki a nézetség eddig nem vették észre milyen ember ? Csak ássa magát mélyebbre !🤣🤣

  • @lajos87
    @lajos87 ปีที่แล้ว +3

    Kíváncsi lettem volna,hogy ha Baukó Éva is szerepelt volna a műsorba,akkor ott is rosszindulatúan viselkedett volna,és veszett volna össze akárkivel.

  • @monikakaracsony695
    @monikakaracsony695 ปีที่แล้ว +15

    Soha nem volt szimpatikus most meg vegkepp🤮 Nagykepu, bekepzelt, igazi kigyo! 🤮
    Csutit sem birom , tehat nem vagyok Csuti fan es nem ezert irom!

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว +1

      Én sem bírom őket.

  • @tibornebanga2763
    @tibornebanga2763 ปีที่แล้ว +4

    Akkor kezdheted a süllyedést , mert te is itt magyarázkodsz !

  • @agiadam5591
    @agiadam5591 ปีที่แล้ว +2

    Nekem szimpatikus es igen is szep no.Hajra Viki.

  • @agnesagnes2508
    @agnesagnes2508 ปีที่แล้ว +19

    "Előre eltervezett lejárató kampány". Nem vagy annyira jelentős személy.

    • @sitcomsitcom
      @sitcomsitcom ปีที่แล้ว

      Annak a peternek mindenki jelentos szemely 😂

  • @kataraski1053
    @kataraski1053 ปีที่แล้ว +3

    Ez a “ kedves” védtelen hölgy vágta Peti után a vasvillát!!!!

  • @gizellanagy6421
    @gizellanagy6421 ปีที่แล้ว +5

    Csúnya is ,rossz is ,ez aztán a kombináció :)

  • @helenasvarcova2352
    @helenasvarcova2352 ปีที่แล้ว +6

    Bandzsal ... igy is, ugy is... :-(

  • @izabellakabok853
    @izabellakabok853 ปีที่แล้ว +26

    Nem vagy te egy csöppnyit öreg a csutihoz??és nem mellesleg(nagyon kevés olyan nővel talàlkoztam)aki ennyire öntelt és rendkívül kényes nőszemély vagy!

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว

      Nem teljesen mindegy,hogy a nő vagy egy férfi idősebb egy párkapcsolatban.

    • @izabellakabok853
      @izabellakabok853 ปีที่แล้ว +5

      @@lajos87 végül is mindegy,valójában nem is ez a lényeg!amúgy alapból ez a nőszemély egy kicsit sem szimpatikus,minden szavàból süt az a mérhetetlenül nagy önteltség vagy gőgösség!

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว

      @@izabellakabok853 Ebben igazad is van.Szorcsik Viki egy 2színű,egoista,magának való némber.

  • @eduhap301able
    @eduhap301able ปีที่แล้ว +7

    Huh de kínos

  • @mariannafarkas8708
    @mariannafarkas8708 ปีที่แล้ว +3

    Undorító egy nő. Ahogy most beszélt .... most csak megerősítette a véleményemet. A stílusa hányingert keltő ennek a nőnek.
    És hogy milyen ronda smink nélkül, azt megmutatta a farmban.
    UNDORÍTÓ egy nő mindenféle téren.

  • @raptor616
    @raptor616 ปีที่แล้ว +9

    Bàj dö véj🤣🤣🤣🤣🤣

    • @eduhap301able
      @eduhap301able ปีที่แล้ว +3

      😂😂 “felhang”

    • @lillianamagyar8422
      @lillianamagyar8422 ปีที่แล้ว +1

      Azt mondta ,hogy bye do way??😆😆😁

    • @eduhap301able
      @eduhap301able ปีที่แล้ว +1

      @@lillianamagyar8422 aztazt😂

  • @ursulabear9737
    @ursulabear9737 ปีที่แล้ว

    Elnézést, a sok észkombájn kommentelőtől kérdezném, ki az a Csuti?

  • @DiszpecserAuchan
    @DiszpecserAuchan ปีที่แล้ว +3

    Sunyi kétszinü ez a Viki

  • @mariagyorgy9764
    @mariagyorgy9764 ปีที่แล้ว +1

    Nem így történt.

  • @zoltankelemen7624
    @zoltankelemen7624 ปีที่แล้ว +1

    Már nem azért mondum de ki ez a szocsik?Kicsit sokat képzel magáről!

  • @sandortoth6354
    @sandortoth6354 ปีที่แล้ว +1

    Ő ki????Na jó tudom ...Valaki aki magasra tette a lécet amíg önmaga mélyen a szint alatt van...

  • @annamariatoth7351
    @annamariatoth7351 ปีที่แล้ว +1

    Elég alpári a stílusa,nem ismertem idáig

  • @csillafodor7373
    @csillafodor7373 ปีที่แล้ว +7

    Jajjjj mintha vkit érdekelne , hogy ki küldött el.. Egy könnyen kapható nő semmi más

    • @sitcomsitcom
      @sitcomsitcom ปีที่แล้ว

      Szerelmes vagy csutiba?

  • @laszlonejeszenszky
    @laszlonejeszenszky ปีที่แล้ว +10

    Jeszy Ági
    Mekkora színész hahaha.
    Remélem más nyeri meg.

    • @blancoblanco4579
      @blancoblanco4579 ปีที่แล้ว +3

      Norbi nyeri meg állítólag

    • @laszlonejeszenszky
      @laszlonejeszenszky ปีที่แล้ว +1

      Jeszy Ági
      Oké a két befejezo részt nagyon nagy örömmel fogom nézni és persze nyugodtan.
      Köszönöm szépen
      Boldog ünnepeket!!

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว +2

      Inkább a Norbi,mint a Viki.

    • @ildiko.jf.
      @ildiko.jf. ปีที่แล้ว +1

      Nagyon örülök, hogy Norbi nyert😊

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว

      @@ildiko.jf. Várható volt,hogy Norbi fogja megnyerni a Farm VIP-t.

  • @Sunny-ut8wj
    @Sunny-ut8wj ปีที่แล้ว +1

    Jezus isten. Ezekben a valo musorokban szabalynak kene lenni hogy nincs par osszejoves. Ugy se tart. Ha ereznek valamit intezzek el a musor utan. Nelkulunk.

  • @eduhap301able
    @eduhap301able ปีที่แล้ว +8

    “Felhangon” bàjdövéj🤣🤣🤣🤣-- ostobaaa

  • @Rezgalic
    @Rezgalic ปีที่แล้ว +3

    Ez nagyon fontos dolog....

  • @adriennasztalos6075
    @adriennasztalos6075 ปีที่แล้ว

    Van egy stílusod az biztos, de az a Peti nekem tőled jóval unszimpatikusabb volt.

  • @istvangulyas9342
    @istvangulyas9342 ปีที่แล้ว +2

    Petin azt láttam hogy nácisztikus személy az exatlon játékban is mutatkozott, a nézésén is látszik. És ez olyan ovodás viselkedés.

  • @norbertszavold3772
    @norbertszavold3772 ปีที่แล้ว +35

    Soha életemben nem hazudtam..persze hogyne, maga a pápa🤣🤣🤣🤣🤣😅😅😅

    • @lajos87
      @lajos87 ปีที่แล้ว

      A pápa az mindig hazudik.

  • @tamasmodos6644
    @tamasmodos6644 ปีที่แล้ว

    Ki ez?

  • @tibornebanga2763
    @tibornebanga2763 ปีที่แล้ว +2

    Ez ki ? Melyik celeb ? Mert hogy gyenge az biztos !

  • @holidaylover8121
    @holidaylover8121 ปีที่แล้ว +4

    Egyenes NŐ,aki nem tűri az igazságtalanságot és nem alázkodik meg egy agresszív,nàrcisztikus kisfiú előtt.Helyes🎉

  • @boasrtGdr2564
    @boasrtGdr2564 ปีที่แล้ว +1

    KarKátolBdr RoyalTibi ahoj Richard ahoj Richard ahoj som ❤

  • @ilifabian8765
    @ilifabian8765 ปีที่แล้ว +5

    By the way nagyon ellenszenves nő.

  • @belasimo3951
    @belasimo3951 ปีที่แล้ว +16

    Látunk egy kétlábon járó egót, szőke fürtökben, fekete hacukába bujtatva.
    Ellenszenves.

  • @sitcomsitcom
    @sitcomsitcom ปีที่แล้ว +7

    Ez a misinger egy mentalis, narcisztikus izé. 😵‍💫 Vmi nem ok nala. Nagyon nem. Most engem is beperel? 😢

  • @zizoka100
    @zizoka100 ปีที่แล้ว

    Hiszek neki, de tényleg nem szimpatikus.

  • @jozseftomori8290
    @jozseftomori8290 ปีที่แล้ว +4

    Viki- ránézésre egy kiállhatatlan nő vagy...Csuti-legyen hálás a sorsnak hogy ott hagyott.

  • @MACSzsuzsi
    @MACSzsuzsi ปีที่แล้ว +7

    Ki ez a nő és ki az a Csuti! :D

  • @editszilagyi883
    @editszilagyi883 ปีที่แล้ว +1

    Szegény kecskék...🤣

  • @yokozuna3719
    @yokozuna3719 ปีที่แล้ว +2

    Okádék ez s nő

  • @rosegolden1478
    @rosegolden1478 ปีที่แล้ว +8

    Viki egy tök jó fej, jó humorú nő. ❤️❤️Nem véletlen nem volt soha semmi botrány a Viki körül, pedig nagyon régóta a színészi pályán van!! Ez az M. Péter, meg senkivel nem jött ki a Farm VIP műsorában, nyilván ez sem véletlen.. Most ez egy jó lehetőség Péternek, hogy beszéljenek róla és egy ismert Nő hátán akar felkapaszkodni ennél nem sok minden töketlenebb és szánalmasabb!🤮🤮🤮🤮🤮 Az ilyen nem is férfi!

    • @xx-hz2rt
      @xx-hz2rt ปีที่แล้ว +4

      Nyilván az amit láttunk, azt pedig megrendezték. Már csak az a kérdés hogy kinek higgyünk? A saját szemünknek vagy Szorcsik bűvésznőnek (nem elírás!), aki végighaknizza a médiát a különböző áldozati szerepeiben. :) Völgyi Zsuzsi 2.0.

  • @dorimeszoly5434
    @dorimeszoly5434 ปีที่แล้ว +3

    Igazad van Viki.Védd meg magad

    • @simonerzsi5077
      @simonerzsi5077 ปีที่แล้ว

      Ez a no egy undorito bekepzelt szinesznonek se er semmit a szakmaba nem ert el semmit

  • @ursulabear9737
    @ursulabear9737 ปีที่แล้ว +3

    Viki, nagyon kedvelem az egyenességed ebben az undorító, hazug világban.

  • @dentdr
    @dentdr ปีที่แล้ว +9

    Igazad van Viki, ne hagyd magad!! Szeretünk!! 🥰🥰🥰 Azért, mert egy nem normális rád szállt, meg fél információkat hallanak az emberek, nem kell mások előtt megalázkodnod!!