Ahogyan elmagyarázod,az valami fantasztikus!Hiszem,hogy megérdemlem amit szeretnék,hiszem,hogy a bőség nekem is jár!Most is hálát adok,hogy rátaláltam a videóidra,és HISZEM !!!!Áldás🥰🙏
Nem szeretném ide részletesen leírni a történetet, de konkrétan az én egyik vágyam megvalósulása a Covid járvány kitörésének köszönhető...Nagyon rossz természetem volt és a Covid kapcsán átértékelődtek bennem a dolgok, és ezáltal fejlődött/javult a természetem és így a vágyam is manifesztálódott! :)
Köszi! Csúcs, annyira jó összefoglaló és az incidensek hídja új infó volt. Kedves Antónia! Az a kérdés merült fel bennem, hogy amikor megláttam magam egy másik ember tükrében, akkor összedőlt az önbizalmam. Szakítottam vele, mert úgy éreztem, hogy nem becsül meg, kevés vagyok. Tudtam, hogy magamnak kell felépítenem az önbecsülésemet újra és nem várhatom tőle vagy mástól, hogy kívülről kapjam meg. Sok önmunkám volt. Azóta bennem volt a kérdés, hogy valóban engem tükrözött vagy önmagát vetítette ki rám. Most hogy újra találkoztam vele, a romjait láttam annak, akinek hittem. Most úgy éreztem, hogy a saját poklában él és ebbe a tükörbe néztem én bele. Hogyan várhattam volna kellemes képet. Nem tudom érthető vagyok-e. Mi a véleményed? Megtisztelsz, ha válaszolsz.
Kedves Mónika, Én 2 " darab" 5 éves egyetemet végeztem majd szakosodtam tovább, no meg kutattam rengeteget új tudományágak iránt, mint az amerikai kvantum fizika és mechanikai egyetem professzorainak előadásai, valamint a gyógyszerész és pszichológus képzettségemnek köszönhetően tovább tanultam - tanulok a neuropszichológiáról, neuroplaszticitásról, epigenetika, théta healing (ami ugyancsak egy kvantum fizika alapuló meditációs technika) stb újabb tudományágakról...amelyeket megjegyzem... az országban még csak most kezdik fejleszteni. Nekem az életem munkája van benne abban, hogy ezeknek tudományos alapot találjak es elsajátítsam valamint úgy kidolgozzam, hogy videóban így átadjam másoknak úgy, hogy érthető is legyen és felhasználják is a hasznukra . Mert a kvantum mechanika meg epigenetika nem épp érthető annak, aki nem szakosodott ilyen téren.Nehéz lenne egy "helyet" mondani, ahol erről tanulni lehet jelen pillanatban. Viszont én vállalok konzultációt, ha szeretne valaki dolgozni a Valóság Teremtésén. Kimondottan, ha ez érdekel, ami ebben a videóban hangzik el, akkor a kvantum mechanikát és transzperszonális pszichológiát kell tanulmányozni minimum.
@@monikatumbasz9002 facebook.com/fantoniavibe Most készül az internetes oldalam, addig is ezen a Facebook oldalon elérhető vagyok üzenetben és ott meg tudjuk beszélni a részleteket. Várom az üzeneted szeretettel.
Szia! Köszönöm a sok jó videót nagyon sokat segítenek. 🙏❤ Egy kérdésem lenne. A megerősitő videóknál ami 30 naposak, he egy kimarad, lehet tovább folytatni vagy újra kell kezdeni. Köszönöm! ❤❤🙏🙏
Huu Regina, nagyszerű ötlet. Ha van erre kérés, persze, akkor erről is lesz videó. :) Nem a következőnek ígérem, hiszen az már le van filmezve és készül, de a következőkben akkor erről is szó lesz. :)
Minden nap hallgatom a videóidat kedves Antónia❤ Egy kérdésem lenne: ha tudatalatti traumàimat sikerül beazonosìtani, ( mondjuk fájdalom van bennem, mert megcsaltak, megalàztak, àtvertek) és emiatt bezàrkózva vagyok évek óta új párkapcsolat elől. Akkor ilyenkor mi a teendő? Nyilván nem tiszteletem, nem szerettem magam eléggé akkoriban, mostmár ezen túl vagyok, szeretem, értékelem magam és világomban a párkapcsolatok kívül sok önmunkàval de minden rendben van. Szóval ezeket a félelmeket, védekező mechanizmusokat felismerve, mi a következő lépés, hogy ezen a téren is egész legyen az életem? Ezt a védekező pajzsot hogyan tudom megnyitni? Ide nem elég a megerősítés , pozitív gondolkodás ,gondolom itt mélyebb önmunka kell. Köszönöm ha vàlaszoddal segítesz és irányt mutat!✨❤
Kedves Jázmin, ha kérdezel a párkapcsolatokról, akkor ha tudatosan azt ia mondod hogy ez így jól van az életedben, nyilván egy részed ezzel nem ért egyet. :-) S el kell akkor majd dönteni, hogy hogyan tovább. Ide igen...mély önmunka kell, illetve terápia vagy valamilyen önismereti forma, amely megadja neked a válaszokat és a gyógyulást amiért nem bízol még a másik nemben,hogy tud pozitívat hozni az életedbe.
Köszönöm szépen a válaszodat!💞 Igen, jól van így, béke van, nyugi van de valahol tudom, hogy védem a kis vilàgomat...😕 De nem biztos, hogy ennek így kell lennie. . Megállok a làbamon, dolgozok, alkotok, gyereket nevelnek, de a női minőségemet teljesen betemettem..😢 @@Fantonia
Fantasztikusan okos és csodás NŐ! Kedvel, mert kedves és hathatós módszereket tanácsol...❤😮😊😘 ANTÓNIA❤
Hát ez eszméletlen hasznos és jó volt! Köszönöm!!! És még meghallgatom párszor... ;)
Ahogyan elmagyarázod,az valami fantasztikus!Hiszem,hogy megérdemlem amit szeretnék,hiszem,hogy a bőség nekem is jár!Most is hálát adok,hogy rátaláltam a videóidra,és HISZEM !!!!Áldás🥰🙏
Hálás köszönet mindenért kedves Antónia 🤗🥰 Valóban hatásos minden megosztott elmélet 😊
Nem szeretném ide részletesen leírni a történetet, de konkrétan az én egyik vágyam megvalósulása a Covid járvány kitörésének köszönhető...Nagyon rossz természetem volt és a Covid kapcsán átértékelődtek bennem a dolgok, és ezáltal fejlődött/javult a természetem és így a vágyam is manifesztálódott! :)
Köszönöm szépen.
Csodálattal hallgatom a videoidat.
Mindenki számára értetö magyarázatot adsz.
Hála és köszönet!❤🎉🌈🌹🌺🌞🕊️
Köszi! Csúcs, annyira jó összefoglaló és az incidensek hídja új infó volt. Kedves Antónia! Az a kérdés merült fel bennem, hogy amikor megláttam magam egy másik ember tükrében, akkor összedőlt az önbizalmam. Szakítottam vele, mert úgy éreztem, hogy nem becsül meg, kevés vagyok. Tudtam, hogy magamnak kell felépítenem az önbecsülésemet újra és nem várhatom tőle vagy mástól, hogy kívülről kapjam meg. Sok önmunkám volt. Azóta bennem volt a kérdés, hogy valóban engem tükrözött vagy önmagát vetítette ki rám. Most hogy újra találkoztam vele, a romjait láttam annak, akinek hittem. Most úgy éreztem, hogy a saját poklában él és ebbe a tükörbe néztem én bele. Hogyan várhattam volna kellemes képet. Nem tudom érthető vagyok-e. Mi a véleményed? Megtisztelsz, ha válaszolsz.
Antónia! Rendkívül tisztán, világosan mondod el azokat a törvényszerűségeket.amelyek mentén lehet tervezni a tudatos életet. CSAK GARATULÁLNU tUDOK.
Köszönöm, zseniális!❤
Jô lenne talålkozni magåval csak ugy talålkozni ! Gyõnyõrū napokat szeretettel ! Flôriån
ez a tartalom egy igazi csoda köszönöm.
Nagyon jó, átfogó videó! Köszönöm😘
Gratulàlok,nagyon jók a videók,köszönöm :)
Én is köszönöm! Örvendek,hogy tetszenek! 😁
Kedves Antonia! Köszönöm a videoid nagyon sok érdekeséget mondasz. Arra lennék kíváncsi hol lehetne ezeket a tehnikákat megtanulni?
Kedves Mónika,
Én 2 " darab" 5 éves egyetemet végeztem majd szakosodtam tovább, no meg kutattam rengeteget új tudományágak iránt, mint az amerikai kvantum fizika és mechanikai egyetem professzorainak előadásai, valamint a gyógyszerész és pszichológus képzettségemnek köszönhetően tovább tanultam - tanulok a neuropszichológiáról, neuroplaszticitásról, epigenetika, théta healing (ami ugyancsak egy kvantum fizika alapuló meditációs technika) stb újabb tudományágakról...amelyeket megjegyzem... az országban még csak most kezdik fejleszteni. Nekem az életem munkája van benne abban, hogy ezeknek tudományos alapot találjak es elsajátítsam valamint úgy kidolgozzam, hogy videóban így átadjam másoknak úgy, hogy érthető is legyen és felhasználják is a hasznukra . Mert a kvantum mechanika meg epigenetika nem épp érthető annak, aki nem szakosodott ilyen téren.Nehéz lenne egy "helyet" mondani, ahol erről tanulni lehet jelen pillanatban. Viszont én vállalok konzultációt, ha szeretne valaki dolgozni a Valóság Teremtésén. Kimondottan, ha ez érdekel, ami ebben a videóban hangzik el, akkor a kvantum mechanikát és transzperszonális pszichológiát kell tanulmányozni minimum.
A tudásod az átjön a videoidon, oriási tudást adsz át. Ha lehetne egy telefonos időpontot kapni?
@@monikatumbasz9002 facebook.com/fantoniavibe
Most készül az internetes oldalam, addig is ezen a Facebook oldalon elérhető vagyok üzenetben és ott meg tudjuk beszélni a részleteket.
Várom az üzeneted szeretettel.
Szia! Köszönöm a sok jó videót nagyon sokat segítenek. 🙏❤ Egy kérdésem lenne. A megerősitő videóknál ami 30 naposak, he egy kimarad, lehet tovább folytatni vagy újra kell kezdeni.
Köszönöm! ❤❤🙏🙏
Nagyon jó gondolataid vannak.
Köszönöm
Egy következő videóban kifejthetnéd bővebben hogy te hogyan is meditálsz. Örülnék neki. Köszi.
Huu Regina, nagyszerű ötlet. Ha van erre kérés, persze, akkor erről is lesz videó. :)
Nem a következőnek ígérem, hiszen az már le van filmezve és készül, de a következőkben akkor erről is szó lesz. :)
Minden nap hallgatom a videóidat kedves Antónia❤ Egy kérdésem lenne: ha tudatalatti traumàimat sikerül beazonosìtani, ( mondjuk fájdalom van bennem, mert megcsaltak, megalàztak, àtvertek) és emiatt bezàrkózva vagyok évek óta új párkapcsolat elől. Akkor ilyenkor mi a teendő? Nyilván nem tiszteletem, nem szerettem magam eléggé akkoriban, mostmár ezen túl vagyok, szeretem, értékelem magam és világomban a párkapcsolatok kívül sok önmunkàval de minden rendben van. Szóval ezeket a félelmeket, védekező mechanizmusokat felismerve, mi a következő lépés, hogy ezen a téren is egész legyen az életem? Ezt a védekező pajzsot hogyan tudom megnyitni? Ide nem elég a megerősítés , pozitív gondolkodás ,gondolom itt mélyebb önmunka kell. Köszönöm ha vàlaszoddal segítesz és irányt mutat!✨❤
Kedves Jázmin, ha kérdezel a párkapcsolatokról, akkor ha tudatosan azt ia mondod hogy ez így jól van az életedben, nyilván egy részed ezzel nem ért egyet. :-)
S el kell akkor majd dönteni, hogy hogyan tovább. Ide igen...mély önmunka kell, illetve terápia vagy valamilyen önismereti forma, amely megadja neked a válaszokat és a gyógyulást amiért nem bízol még a másik nemben,hogy tud pozitívat hozni az életedbe.
Köszönöm szépen a válaszodat!💞 Igen, jól van így, béke van, nyugi van de valahol tudom, hogy védem a kis vilàgomat...😕 De nem biztos, hogy ennek így kell lennie. . Megállok a làbamon, dolgozok, alkotok, gyereket nevelnek, de a női minőségemet teljesen betemettem..😢 @@Fantonia
Én csak szeretem hallgatni őt 😊
🙏
👏❤️
🙏💝