"Bármi lesz még veled akarnék, veled akarnék már mindent" ❤ Mostanában menni szokott a tévében, valamelyik reklám háttérzenéje, amikor legelőször meghallottam nagyon megörültem, szép emlékeket idéz fel bennem, az esküvőnk meghívójára ezt az idézetet választottam, és a koccintás után a gratulációkat erre a dalra fogadtuk. Ennek most májusban lesz egy éve, manapság meg minden alkalommal éneklem a kisfiamnak ha meghallom a tévében, ő pedig a mai nap négy hónapos ❤ Csak neveti, hogy anya borzasztó kappan hangon magyaráz neki valami szöveget, kissé könnyes szemmel 😂
Nyáregyházán egy falunapon hallottalak először benneteket és azóta állandóan a dalaitokat hallgatom, szinte szerelmes lettem beléjük. Annyira egyszerűek és annyira igazak, hogy az már fáj. Őszintén mondom, hogy a zene valahol itt kezdődik...
Úgy rohan az élet, egyszer végleg elfut majd Ez a nap is az olvadástól hóesésig tart Eső vagy jég Veled akarnék Veled akarnék már mindent Megölelik a délelőttöt a stégen írt esték Amilyen a világ, olyan kék a víz fölött az ég Bármilyen kék Veled akarnék Veled akarnék már mindent A tó fodrán Ezüst és kék Kiömlött ránk A vízfesték A telihold A tó tükrén Hajók lennénk Csak sodródnánk Ilyen jó még Sose volt Belemerül az ég a vízbe, nincsen másik part Ez a nap is az ébredéstől az álmainkig tart Bármi lesz még Veled akarnék Veled akarnék már mindent A tó fodrán Ezüst és kék Kiömlött ránk A vízfesték A telihold A tó tükrén Hajók lennénk Csak sodródnánk Ilyen jó még Sose volt
Nagyon aranyos, szép, mert igaz is és ép, nagyon jó érzelmi immunitást ad! :) Szerintem jól kiforralt a dallamvilága, és rendkívül el van találva, s szinte furcsa, hogy "szokni kell" először a rengeteg életre hívó, életigenlő sugallatot. "Minde jó, ha jó a vége!" ;), ..ennek a dalnak meg mindenképp az! :) Rendkívül nagy töltetet ad, bravúrosan egyszerű és nagyszerűen költői, nagyon kortárs életérzésű, a kollektív tudatalatti pozitív részéhez szól és jó értelemben véve primitív, ami közérthetővé teszi. Kellemes a ritmusának sodrása.
Rosszul vagyok a nyávogós hangjától. Nekem természetellenes ez az állandó szépelgős, nyavajgás. Tudom, produkáljak jobbat, ugye? Nem tudok, ezért nem is gyötrök vele másokat. Viszont nagyságrendekkel jobb hangok léteznek szerencsére. Érdemes keresgélni.
Ilyen léleksimogató hangot nem is hallottam még❤
"Bármi lesz még veled akarnék, veled akarnék már mindent" ❤
Mostanában menni szokott a tévében, valamelyik reklám háttérzenéje, amikor legelőször meghallottam nagyon megörültem, szép emlékeket idéz fel bennem, az esküvőnk meghívójára ezt az idézetet választottam, és a koccintás után a gratulációkat erre a dalra fogadtuk.
Ennek most májusban lesz egy éve, manapság meg minden alkalommal éneklem a kisfiamnak ha meghallom a tévében, ő pedig a mai nap négy hónapos ❤
Csak neveti, hogy anya borzasztó kappan hangon magyaráz neki valami szöveget, kissé könnyes szemmel 😂
73 éves vagyok, de amikor meghallottam egy reklám háttérzenéjeként rögtön megtetszett, nagyon jó, szövege is van. Szuper.
Melyik reklámnak a zenéje ez?
@@rememberiamfrankieaz egyik Erste reklámban benne van
When I were at shop in Hungary, I heard this song and fell in love with it 😍
Azt hiszem hogy most tényleg szerelmes vagyok. Akár viszonyozza az illető az érzést, akár nem, de én ezt a zenét érzem a szívem hangjának jelenleg.
"A tó fodrán,
Ezüst és kék,
Kiömlött ránk
A vízfesték"😍
Méltán szép egy dal😁
Gyönyörű ! Mindezt azonban egy és ugyanaz a Lélek műveli, tetszése szerint osztva kinek-kinek!
“A tó tükrén,
hajók lennénk,
csak sodródnánk”❤
Erre nem kell semmit mondani! ❤️❤️❤️❤️😀😀😀😀❤️❤️❤️
Nagyon szép dal❤
Csodás zene mint mindig ❤
Nyáregyházán egy falunapon hallottalak először benneteket és azóta állandóan a dalaitokat hallgatom, szinte szerelmes lettem beléjük. Annyira egyszerűek és annyira igazak, hogy az már fáj. Őszintén mondom, hogy a zene valahol itt kezdődik...
egy ujabb gyöngyszeme a magyar zenében😁😁😘❤❤❤🙌🙋
Ez a kedvenc dalom
Puszi Petra 🌹😍
Vikinek van a második legszebb hangja a világon. Gratulálok neked! Ez az egyik legjobb zenéd. 🤗🥰☺️
Ki a szerencsés első helyezett?
Érzelmeket tükröző dal,szeretem.💝
Imadom
Ahogy meghallom a rádióban úgyérzem énekelnem kell *-* 🎤🎧💝
Szuper zene! Vidámmá varázsol! :-) Köszönjük! :-) ♥
Kedves Margit-szigetesek! I can hear this beautiful and givepower song ever&ever...Remélem találkozunk a győri mai koncerteteken.
nagyon jó ,a zenétek anyi pozitívitasal áraszt el ,akkar mikor hallgatom mindig boldog leszek . Köszönöm😇
Gyönyörű és a lány hangja nagyon kedves akcentussal szól!
Pont időben. :) Itt a tavasz, dúl a szeretet.
Úgy rohan az élet, egyszer végleg elfut majd
Ez a nap is az olvadástól hóesésig tart
Eső vagy jég
Veled akarnék
Veled akarnék már mindent
Megölelik a délelőttöt a stégen írt esték
Amilyen a világ, olyan kék a víz fölött az ég
Bármilyen kék
Veled akarnék
Veled akarnék már mindent
A tó fodrán
Ezüst és kék
Kiömlött ránk
A vízfesték
A telihold
A tó tükrén
Hajók lennénk
Csak sodródnánk
Ilyen jó még
Sose volt
Belemerül az ég a vízbe, nincsen másik part
Ez a nap is az ébredéstől az álmainkig tart
Bármi lesz még
Veled akarnék
Veled akarnék már mindent
A tó fodrán
Ezüst és kék
Kiömlött ránk
A vízfesték
A telihold
A tó tükrén
Hajók lennénk
Csak sodródnánk
Ilyen jó még
Sose volt
8 évesen azt gondolom hogy brutális a hangod meg is siratott.🎉❤
Lélekig hatoló! Köszönöm!
❤❤❤
Veled akarnèk màr mindent!!
Hálás vagyok nektek!Zene+Szöveg!!!
Imádom ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
A legjobbak vagytok 🙂🤗
I don't know most of the words she is singing but I LOVE IT ! :D
Magyarorszag vagyunk orokke??? Ha mar nem tudsz angolul, nem kellene egetni a magyarokat....
Klikka1 igazad van! Az helyesen: we are hungry forever 😀
I love it too! 😊 it's soo meaningful
Raild Ǥaming ツ hű, te aztán érted a viccet, és még angolul is tudsz (nem) :)
roimko you must go to Hungary english dicitoniary :)
1:44 gyönyörű pillanat
Nagyon jó. Szeretem. Üdv. Németországból :-)
fNordharzer
Kérdőjel?? ... Amikor és ahol? :-P
Hidegràzós ...megunhatatlan 😄😊
Elképesztően jó!❤❤
Nagyon aranyos, szép, mert igaz is és ép, nagyon jó érzelmi immunitást ad! :) Szerintem jól kiforralt a dallamvilága, és rendkívül el van találva, s szinte furcsa, hogy "szokni kell" először a rengeteg életre hívó, életigenlő sugallatot. "Minde jó, ha jó a vége!" ;), ..ennek a dalnak meg mindenképp az! :) Rendkívül nagy töltetet ad, bravúrosan egyszerű és nagyszerűen költői, nagyon kortárs életérzésű, a kollektív tudatalatti pozitív részéhez szól és jó értelemben véve primitív, ami közérthetővé teszi. Kellemes a ritmusának sodrása.
nagyon tetszik a nyelvhasznàltod. sokat olvasol vagy ez csak egy adotsàg?:)
Szép dal,de te hülyeségeket írsz róla.
Imádom a dalaitokat❤
Imádom! A bakancslistáról a kedvencem😊 Szeretném újra ordítani az első sorból itt Pécsen😊
Pécsett :D :'D
Mind 2 helyes elvileg
@@GorPius673 SOK.SIKERT.A.BULIHOZ
Gratulálok, nagyon jól sikerült. :) Imádom!
Csodálatos ez a dal. Szeretem hallgatni. ❤️
Nagyon jó,szuperek vagytok!
Nagyon szuper lett! Imádom 😍😍
❤❤ imádom
Nagyon jó vagy Viki😘😘😘🤩🤩🤩
Imádom! ♡♡♡ :-)
Love it!
omg ez valami fantasztikus
Nagyon jó
❤❤❤legjobb!
❤❤❤❤❤imádom nagyon jó zene❤❤❤❤❤❤❤❤❤
ez bazi jo zene a kedvenc zené
m
Egyszerűen megunhatatlan , bárhol meghallom egyszerűen énekelnem kell ! 😍😍
❤❤ LOVE ❤❤FROM USA❤❤💋🎶🎵🎼🎙❤❤💋
Szasztok nagyon ez a zene es igy tovab
Nagyon jóóóóóóóóó !
I LOVE IT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kedvenc!😍
Apu, vedd meg nekem a várost! Autómat, a váltóst. ;)
nagyon jó szép
nagyón jó a zene
és szépen énekelsz
Hajrá Böhönye!
Szuper számaitok vannak. Szijjàrto videojan hallottalak benneteket elosszor. A Bródi hogy keveredett ebbe a klipbe?!🙂
2023 strand fesztivál... Ezen be sírtam... Csajom nem jött el...
csak így tovább
Nagyon jo
nagyon jó a hangja
Sziasztok!! Nem lesz véletlenül karaoke-verzió a dalból? :$ :)
Imàdom!!❤
Hamisíthatatlan életérzés ala Margaret Island, akár a zene, akár a klip. Sokunk ringatóznánk veletek a tengeren. :)
Szuper
Erről a dalrol mindig az jut eszembe mikor a Hortobagyra jártunk pihenni életem előző feleben
Színtiszta költészet
BEST!!!! :)
Annyira jó a hangja... Olyan jó lenne énekelni....... 😢😢
💙
❤❤❤❤❤
💕💕💕
❤
Margaret Island al tanulok most
Erste Bank 😎
Like 👍👍👍
❤❤❤🌙
❤😍🎵🎶🙈👏🙌❤
Rosszul vagyok a nyávogós hangjától.
Nekem természetellenes ez az állandó szépelgős, nyavajgás.
Tudom, produkáljak jobbat, ugye?
Nem tudok, ezért nem is gyötrök vele másokat.
Viszont nagyságrendekkel jobb hangok léteznek szerencsére.
Érdemes keresgélni.
A víz az jó.
D.tt.😂❤
Ez Tom Odell feldolgozás, amúgy jó
😍
I m á d o m ! ♪ ♫ ♪ :)
💖🐒
a hideg kiráz ettől a lábatlantól...
😁😁😁:)
Gyerekek, ez kurva jó!
az összes zenéje áááááááhhhhhh gatya XD
Ilyen jó még sose volt.
2022 valaki?
2023😊
2023
Erste bank 😂
én is sunáznám
tök jók a dalok, csak már kicsit időjárás jelentés jut eszembe róluk.xDD