Azért a Pearl Jam mint elfelejtett grunge... WTF? Ők az egyetlen grunge banda, akik a mai napig aktívak és nem halt meg az énekesük meg senki más közülük.
Pedig tenyleg el lettek feledve, mert kb 15 eve nem is hallottam roluk. Es itt nem azon van a hangsuly, hogy en nem hallottam rola, hanem azon, hogy annyira hatterbe vannak szorulva, mintha mar nem is leteznenek.
@@Halezun Júliusban lesz koncertjük Pesten (2 éve halogatják a covid miatt), tavalyelőtt jelent meg új albumuk. Gyakorlatilag folyamatosan aktívak 90 óta. De oké, elfogadom, hogy nincsenek előtérben és ha valaki nem követi őket, akár el is feledhette. :)
A szelektív színkódra még egy továbbfejlesztés az lenne, ha a boltban kékkel vagy sárgával lenne a vonalkodja azoknak a termékeknek, amik szelektíven gyűjthetők. Akkor már a boltban is felelős döntést tudnánk hozni könnyen
Ez a Puskás Peti nagyon egyszerű. 😒 Kedvencem volt, mikor elmondta, hogy a kiskutyája miatt lett környezetvédő. Az gondolom kimaradt, hogy a hobbyállattartás óriási környezetterhelést jelent.
Sztem penzt utalni jobb mint halomra gyűjteni a hasznalhatatlan lomot, hogy még azok szanálására is kulon team kelljen, mert azert sok helyen ez sikerült. Kerdezzetek majd meg egy onkentest lehet meglepodtok/vagy én;)
Nem követem a Puskas-Dallos páros életét de a nevvaltoztatas nekem nagyon tetszett. Én nőként nem tervezem felvenni jovobeli párom nevét, édesanyám sem vette fel édesapám nevet, szamomra idegen, birtoklo. Mintha azzal szintet leptem volna hogy valakinek a valakije lettem.... Sokkal szimpatikusabb a kozos nevvaltoztatas.
@@Dokyman1 Amikor az emberek felvágnak azzal, hogy nem ismernek valakit. Ugyanannyi erőfeszítés Google-be rákeresni, mint kommentelni csak 5mp után meglesz a válasz. Egyébként ki az az aurelio? :DDD
Ez nagyon tróger lett. Puzsérral durván 5 percig ekézitek, elhangzott ott "aprópénzre váltás", "nincs semmi intimitás a kapcsolatukban", Barna nem értette, mit fogtok kezdeni a vezetéknevek garmadával, ha a közös gyerekük házasodik.
31:31 szerintem azért, mert a csomagolás, címke adott, nem változtatják őket, a dátum pedig mindennap megváltozik, azt csak külön rányomják. Ha oda írnak a dátumot, ahová írják, hogy hol találod, akkor mindennap más csomagolást/címkét kellene csinálni.
Ha Barna és Márkó, akkor a Bar-kó az kézenfekvő, vagy de? :) Indokolatlanul kevesen néznek titeket itt. De ez szerintem annak tudható be, hogy indexeltek. A közvetlen, oldott hangulat mindent visz. Márkónak van egy olyan kellemes orgánuma, hogyha estimeséket olvasna fel, mindig arra aludnék el. Amúgy kicsit belegondolva, kiégető is pöppet, hogy ha valami természetes és a médián keresztül jön át, az egyedi.
Vászon szatyor ÚRISTEN mennyire le nézem az ilyeneket. Hátizsákról hallottatok már skacok? Vagy az már nem annyira mentsük meg a világot stilo? 😀 Ti is csak azért vagytok "zöldek" mert ez ér sok lájkot. Én egyáltalán nem vagyok ennek a klubnak a tagja csak logikusan gondolkodom és láss csodát nem használok szatyrot mert a hátizsák kényelmesebb, nem rakom zacskóba a zöldségeket mert utálom mikor otthon hegyekben áll és feleslegesnek tartom, nem szórom szét a szemetet mert nem szemét dombon szeretek élni. Jééé lehet minden féle "eko zöld vagyok mentsük meg a világot, mosó dióval mosó szuper hiper arc" vagyok identitás nélkül is zöldnek lenni? Anélkül hogy zöld akarnék lenni? Mik vannak.....(Ennyi erővel mehetnétek banya tankkal is vásárolni, mert az a következik a vászon szatyor után... xD pffuujjjjjj)
Mi benne a nőies? Hogy nem egy ősember érzelmi intelligenciájával rendelkezik? Vagy te ezzel nyugtatod magad amiért tuskó palijaid vannak, hogy az érzelmi érettség és empátia úgyse férfias? 😌
vannak azok a müa.csomagolások melyek felveszik a termék formáját és kibonthatatlanok.Lehet kapni olyan eszközt mellyel ki lehet bontani ezeket......pont ugyanolyan csomagolásban.
Feltétlenül szeretném tudni azt az edényszárítót, ami Márkót boldoggá tette, mert ciki vagy nem ciki, de ez nekem is egy megoldásra váró probléma az életemben :D :D :D Úgyhogy aki tudja a linkjét, ne tartsa magában pls :)
Kifordult világban élünk. Nem igazán értem mi köze az egyenlőségnek ahhoz, ha valaki felveszi a felesége nevét. Ha tényleg egyenlőségre törekedne akkor nem venné fel egyikük sem a másik nevét, azt nevezhetnénk egyenlőségnek. Az egyenlőség az biztosan nem az, hogy egy szokást úgy változtatunk meg, hogy megfordítva konzerváljuk. Gondolom az a cél, hogy Itt is egy Svéd típusú kasztrált férfitársadalmat szeretnének létrehozni.
@UCvCqVVXaXO3VHQtW4MPdPxg mert szerinted ha idenyomtam evidens hogy meg is néztem????!!! Csak jelzem hogy nem okostojás... Nem néztem és nem is fogok 2 ilyen ripacsot nézni
kurvajó adás volt, osztva itt: sehol
mit beefelsz beton
Beton Dallos Hofi
@@PaulStreetPaulstreet Márkó és Barna célpontjaimmá váltak, lakótelepi nexusba kerültünk
Engem az idegesít nagyon hogy a youtube lejátszási listában nem sorba vannak a Síkideg részek.
Jó interjú volt :) Kár hogy a Peti előtti mikrofon volt fókuszban :D De végre itt vagytok!
Engem az idegesített fel, hogy Peti nem tudja rendesen felidegesíteni magát. 😂végülis idegeskedtem ez a lényeg
31:33 Ez Bödőcs, megért volna egy említést, de jogos.
Bödőcs a legnagyobb💪🏼
Azért a Pearl Jam mint elfelejtett grunge... WTF? Ők az egyetlen grunge banda, akik a mai napig aktívak és nem halt meg az énekesük meg senki más közülük.
Pedig tenyleg el lettek feledve, mert kb 15 eve nem is hallottam roluk. Es itt nem azon van a hangsuly, hogy en nem hallottam rola, hanem azon, hogy annyira hatterbe vannak szorulva, mintha mar nem is leteznenek.
@@Halezun Júliusban lesz koncertjük Pesten (2 éve halogatják a covid miatt), tavalyelőtt jelent meg új albumuk. Gyakorlatilag folyamatosan aktívak 90 óta. De oké, elfogadom, hogy nincsenek előtérben és ha valaki nem követi őket, akár el is feledhette. :)
A szelektív színkódra még egy továbbfejlesztés az lenne, ha a boltban kékkel vagy sárgával lenne a vonalkodja azoknak a termékeknek, amik szelektíven gyűjthetők.
Akkor már a boltban is felelős döntést tudnánk hozni könnyen
Puskas Peti = Mr Peanut Butter 🤷♂️
Csehszlovákia elsö elnöke Tomáš Garrigue Masaryk fölvette Charlotte Garrigue nevét miután összeházasodtak, ez 1878ban volt❤️
141 ukrán menekült Izraelben biztonságban van..
Ez a Puskás Peti nagyon egyszerű. 😒
Kedvencem volt, mikor elmondta, hogy a kiskutyája miatt lett környezetvédő. Az gondolom kimaradt, hogy a hobbyállattartás óriási környezetterhelést jelent.
Nos, az adás esszenciája számomra az, hogy Márkónak fütyülõirigysége van 😂
Bírom Petit, jó választás volt őt hívni vendégnek!
Márkó, üzenem az asszonynak, zavarjon el fodrászhoz!
A zokniban mozgatott lábujjak lesz majd síkideg téma :D (14:00 perc körül)
Elköszönés: A szúnyog a véred szíja létör!
11:59 az Ikea wc-ben ki is van írva, hogy napkollektorokból fűtik fel a vizet
A menekültek segítése nem "kiment a divatból ", hanem felvonult az állam rendőrséggel és elküldte a civileket.
Sztem penzt utalni jobb mint halomra gyűjteni a hasznalhatatlan lomot, hogy még azok szanálására is kulon team kelljen, mert azert sok helyen ez sikerült. Kerdezzetek majd meg egy onkentest lehet meglepodtok/vagy én;)
Nem követem a Puskas-Dallos páros életét de a nevvaltoztatas nekem nagyon tetszett. Én nőként nem tervezem felvenni jovobeli párom nevét, édesanyám sem vette fel édesapám nevet, szamomra idegen, birtoklo. Mintha azzal szintet leptem volna hogy valakinek a valakije lettem.... Sokkal szimpatikusabb a kozos nevvaltoztatas.
A Puskás Stohl András és aurelio közé félúton lőtte be a kacajt.
ki az az Aurelio? :d
Ezt napiszinten nem bírnám
@@Dokyman1 Amikor az emberek felvágnak azzal, hogy nem ismernek valakit. Ugyanannyi erőfeszítés Google-be rákeresni, mint kommentelni csak 5mp után meglesz a válasz.
Egyébként ki az az aurelio? :DDD
Csákányi László volt már mint köszönés? (Nyilván az rá a válasz, hogy "Márkus László".)
Amúgy egyáltalán nem ritka már ez a fajta házassági névadás.
Ez a tejesdobozos annyira igaz!
Ez nagyon tróger lett. Puzsérral durván 5 percig ekézitek, elhangzott ott "aprópénzre váltás", "nincs semmi intimitás a kapcsolatukban", Barna nem értette, mit fogtok kezdeni a vezetéknevek garmadával, ha a közös gyerekük házasodik.
És ez neked miért nem mindegy? Legyen ez a legnagyobb probléma, hogy két szerelmes ember hogyan osztozkodik a vezetékneveken. 😌
Régen bezzeg nem létezett nejlonzacskó... Se városon, se vidéken...
Dallos Ágit innen is imádom Győrből… egy maximalista precíz, intelligens nő! Pont ezt néztem ki belőle! ❤️
De ő Bogi 😅
Szuper vol ez az adás is! Köszi ❤️
31:31 szerintem azért, mert a csomagolás, címke adott, nem változtatják őket, a dátum pedig mindennap megváltozik, azt csak külön rányomják. Ha oda írnak a dátumot, ahová írják, hogy hol találod, akkor mindennap más csomagolást/címkét kellene csinálni.
...így már nem kellett leírnom...ez így igaz, és akinek ez nem világos, ott lehetnek bajok...:)
Sziasztok, Márk please ha nem titkos, pont olyan fedőtartót vadászok. Hol lehet olyat venni? (reklám nélkül) 😃
Ha Barna és Márkó, akkor a Bar-kó az kézenfekvő, vagy de? :) Indokolatlanul kevesen néznek titeket itt. De ez szerintem annak tudható be, hogy indexeltek. A közvetlen, oldott hangulat mindent visz. Márkónak van egy olyan kellemes orgánuma, hogyha estimeséket olvasna fel, mindig arra aludnék el.
Amúgy kicsit belegondolva, kiégető is pöppet, hogy ha valami természetes és a médián keresztül jön át, az egyedi.
🤣 A Nickelback király teeeeeeeeee . Jó dumcsi volt. Hiába vagyok feliratkozva olyan ritkán talállak meg benneteket.
Vászon szatyor ÚRISTEN mennyire le nézem az ilyeneket. Hátizsákról hallottatok már skacok? Vagy az már nem annyira mentsük meg a világot stilo? 😀 Ti is csak azért vagytok "zöldek" mert ez ér sok lájkot. Én egyáltalán nem vagyok ennek a klubnak a tagja csak logikusan gondolkodom és láss csodát nem használok szatyrot mert a hátizsák kényelmesebb, nem rakom zacskóba a zöldségeket mert utálom mikor otthon hegyekben áll és feleslegesnek tartom, nem szórom szét a szemetet mert nem szemét dombon szeretek élni. Jééé lehet minden féle "eko zöld vagyok mentsük meg a világot, mosó dióval mosó szuper hiper arc" vagyok identitás nélkül is zöldnek lenni? Anélkül hogy zöld akarnék lenni? Mik vannak.....(Ennyi erővel mehetnétek banya tankkal is vásárolni, mert az a következik a vászon szatyor után... xD pffuujjjjjj)
Idegesítő zenéknél kimaradt a gyerekhangon cincogó zene😏
A Puskás nyálas,nem nőies.Értékelhetetlen ez az adás.
Mi benne a nőies? Hogy nem egy ősember érzelmi intelligenciájával rendelkezik?
Vagy te ezzel nyugtatod magad amiért tuskó palijaid vannak, hogy az érzelmi érettség és empátia úgyse férfias? 😌
"Csak, hogy oda lehessen egy kicsit baszni" :D
jöhetne már mivanaveled show rész is új😪😪😪
többetkellene a nevetésekből bevágni, a márkóból meg kivágni
Valaki tudja a Szijjártó Péteres futball dalt?
gyerekek az az asztal nagyon durva....
vannak azok a müa.csomagolások melyek felveszik a termék formáját és kibonthatatlanok.Lehet kapni olyan eszközt mellyel ki lehet bontani ezeket......pont ugyanolyan csomagolásban.
.....Kemény Kosztner és Ádriánó Cselescsávó!
Tóth Máté -->Tibi atya
Es valid vendeg lehetne;)
Tenyleg hideg lehet ott bent, Puskás is sapkában ült végig
Cringe
Márkó miért fogdossa állandóan a lábát?
10:41 nél egy macska nyávog?
Kicsit sok volt a kóla petikém.
Sejtettem ,hogy eljön majd az a pont amikor elfogynak az érdekes emberek, de már most?
nem lesz rész ByeAlexxel? xdd
tehetségtelen
Meghaltam, annyit rohogtem :D
síkcringe!
Feltétlenül szeretném tudni azt az edényszárítót, ami Márkót boldoggá tette, mert ciki vagy nem ciki, de ez nekem is egy megoldásra váró probléma az életemben :D :D :D Úgyhogy aki tudja a linkjét, ne tartsa magában pls :)
A legjobb a takarító robot volt😃😄😁
Egyre szarabb a műsor! Csak így tovább!
Petinek wattafak van kötött sapka a fején? Látszik hogy zavarja is... és mostmár engem is zavar :D :D :D
Mert kopaszodiiik nincs haja a fijùunak😉
Nem értem, miért kell a vidékieket leszólni... szerencsére BP-n olyan tökéletes, okos, művelt emberek vannak csak... szánalmas
Azért írják oda, hogy pl lejárat a másik oldalon, mert nem ugyanaz a gép nyomja rá.
az elején ezeket a köszönéseket el kéne már engedni
Kifordult világban élünk. Nem igazán értem mi köze az egyenlőségnek ahhoz, ha valaki felveszi a felesége nevét. Ha tényleg egyenlőségre törekedne akkor nem venné fel egyikük sem a másik nevét, azt nevezhetnénk egyenlőségnek. Az egyenlőség az biztosan nem az, hogy egy szokást úgy változtatunk meg, hogy megfordítva konzerváljuk. Gondolom az a cél, hogy Itt is egy Svéd típusú kasztrált férfitársadalmat szeretnének létrehozni.
Nincs semmiféle "kasztrált" svéd férfitársadalom... Egyszerűen neked vannak pszichés problémáid, valamiféle beképzelt vesztélytől való rettegésedtől.
Amúgy a Dallos az anyósa neve nem az apósáé😂
Milyen igaz.
Mindenkinek van sajat neve. Miért kell egyaltalán valtoztatni rajta?
indexre már minden szart odaraknak "műsorvezetőnek2???? :D ki nézi ezt a fost?
@UCvCqVVXaXO3VHQtW4MPdPxg mert szerinted ha idenyomtam evidens hogy meg is néztem????!!! Csak jelzem hogy nem okostojás... Nem néztem és nem is fogok 2 ilyen ripacsot nézni
Ha nem nézed, mi alapján kritizálsz?
Például te! De én biztos!
Nem mindegy neked? Kevesebb lesz ettől a nyugdíjad?