No! Annyit mondanék, hogy köszi, hogy vagy, kedves Dimitrij! Köszi, hogy nem mentél el, és köszi, hogy életörömöddel gyógyítod kishazánk népét. Még van mit tenni, de már alakul... Így lesz szebb és jobb a világ, és így érdemes élni. Nem (csak) kapni, hanem elsősorban ADNI!!! Ez utóbbit nem értik oly' sokan, mitől is lesz értelmes, és ezáltal boldog egy élet. Én nem kértem, de kaptam Tőled, és köszönöm, és próbálok én is így élni, ahogy Te. Legjobbakat!
Nagyon tetszett a film, az ember rögtön el is indulna Skandináviába! Érdekes volt hallani a kint élő magyarokat, elgondolkodtató, amikor a Norvégiában élő férfi mondja, hogy legjobban az hiányzik neki, hogy otthon érezze magát.
A magyarság zsarnokai okán őrűletes vérveszteséget szenved 1914 óta folyamatosan. Ma is elmenekül hazájából a magyar. Nép ennyit ritkán bír ki. Mégis jó látni tehetségunket, ha vérzivatarunkban is.
Teljesen véletlenül találtam rá erre a videóra de nagyon magával ragadott. Szerencsémre, viszonylag gyakran "előfordulok" a skandináv országokban mégis tudott a film újat és mást mutatni mint amit eddig láthattam. Rendkívül igényesen fényképezett/szerkesztett és nagyon kellemesen narrált film, nagy köszönet érte!!
Igen jó volt hallgatni meleg szavaidat, és látni mind azt a szépséget, amit olyan átéléssel mutattál be. Kétszer voltam Svédországban, és Dániában, de az igazi látványosságot te mutattad be. Norvégiába nem sikerült eljutni, de most úgy érzem, mintha én is ott lettem volna. Köszönet mindezekért az élményekért.
Kedves Dimitry Gratulálok,hogy kineveztek a Tisza-tó nagykövetének.Örülök,hogy láthattam a filmedet,nagy élmény volt.Várom a következő filmet, és a rövidebb videókat is .Bízom benne hogy otthon is találkozunk,nem csak Koppenhágában.
Tiszteletem! A beválasztott filmed rajongója vagyok, így ezt sem hagyhattam ki. Jól tettem, a bő félórás utadon egyfajta potyautasként tarthattam veled. Egészen élvezetes volt a körút, köszönet érte! Nagyon szerethető dolgok kerülnek ki a kezeid alól. 🖖
Dimitry! Most nézem jelenleg a második vodeódat, mert az első azonnal megfogott. Gyönyorű és profi munka ez is. De azt kell írnom, hogy ez a profi videó a hangoddal együtt egyszerúen elvarázsol, annyira kellemes hallgatni, miközben együtt utazom oda ahol te vagy. Köszönöm.
4 éve jártam Koppenhágában, hatalmas pozitív csalódás volt. Annyira érezhető volt már az első nap az, hogy nagyon más a mentalitás. Olyan érzés volt, mintha egy másik világban lennék. A város tisztasága, az emberek kedvessége..hihetetlen..:) Ha lenne rá lehetőségem, biztos hogy odaköltöznék. Örülök, hogy láthattam ezt a kisfilmet, jó volt kicsit nosztalgiázni.
Jó volt a szemeddel látni a skandináv térséget! Mi nyár elején voltunk pár évvel ezelőtt Göteborgban, nekem az egyik legjobb utazási élményem volt az a város. Pörgősnek nem nevezném, épp az ragadott magával, hogy nem rohant senki, nem nyomultak fel a kompra, mindeki kivárta a sorát. És nekem nagyon tetszett, mennyivel kevesebb plakát, reklám, felirat van - még akkor itton sem volt a politikai kampányolás,de ahhz képest is sokkal kevesebb - és hogy mennyire jó érzés a fejemnek, szememnek,hogy nem kap ezek által folyamatosan ingereket. Nagyon vágyom vissza, örülök, hogy így karöltve még pár vágyott célponttal összefoglaltad őket, ha eljutok, teljesen más fókusszal turistáskodom majd :)
Még egyszer szeretnék gratulálni a film nemzetközi sikeréhez is! Ez az útifilm annyira jól sikerült, gyönyörűen van fényképezve, profi a narráció, kedves színes embereket is felvonultat mindeközben! Rengeteget tanulhatnánk a gondolataikból... Jó lenne, ha folytatnád és lenne még útifilm! 💙
Kedves Dimitry! Végig olvastam a hozzászólásokat és nem tudok érdemben többet hozzátenni! Csatlakozom ahhoz,hogy minnél több hasonló ismeretet nyújtó filmet készíts,hiszen kevesen tudunk eljutni ilyen távoli és csodás helyekre! És nem szabad elfeledkezni arról az operatőrről aki ezeket a csodásan megkomponált felvételeket készítette!! Látszott Rajtad is ,hogy milyen negyszerű élményed volt ezeken a helyeken! Gratulálok! Egy magyar nagymama Mária
Mi is teljesen véletlenül találtunk erre a filmre és kezdtünk el megismerkedni az alkotójával. Akitől ezúton is bocsánatot kérünk, hogy eddig nem hallottunk róla. Ma késő este megnéztük ezt a filmjét, olvastunk róla sokat és holnaptól megnézünk és elolvasunk minden fellelhetőt róla és tőle. Köszönjük szépen az eddigi élményt is, felüdülés volt! A tehetséget, emberséget és szerethetőséget már megadta, Isten adjon egészséget, erőt és kedvet a továbbiakhoz is, mi szurkolunk! ♥
Nagyon szép svéd ország!❤❤én luleä-ban dolgoztam egy darabig.fantasztikus a természet semmihez sem fogható és persze odafigyelnek rá az emberek..😊egy mesebeli élet ami ott van!❤❤❤🇸🇪
Kar hogy nem most laksz Svedorszagban ,ma reggel ha olvasod az ujsagokat vajon HANY EMBERT ÖLTEK MEG MA?????? Hany NO GO ZONA" JÖTT LETRE??? A BIZTONSAG AZ NOLLA!!! ESTE MAR NEMLEHET KIMENNI EGY MOZIBA,VAGY SZINHAZBA MIVEL NEMTUDOD HOGY BIZTOSAN HAZ ERKEZEL HAGYJUK AZ AMITAST,MINDEGY 🥲🙃😪 DELEN KELETEN LAKSZ OTT IS MEGY A BANDA HABORU! SZIVAL CSAK AZ IGAZAT IRD!!!🤐🤔
Csodaszep es erdekes filmet lathattunk. Odaillő,hangulataban megegyezo zenevel,izgalmas es ismeretterjeszto narracioval.Az egesz filmnek csodas a hangulata es a latvanyvilaga. Nagyon koszonom az elmenyt,elvarazsolt🙏🥰
Eddig minden filmet láttam amit a tiszam amit a tuszán forgatott, mindet nagyon szerettem. Örülök, hogy külföldre is kijutott. Hálásan köszönöm a Skandináv országos utifilmet. Nagyon élvezetes és szórakoztató volt. További sok sikert .
Jah! Gratulálok a mindenhez is, mint a SODRÁSBAN c. film aranyparty gyermeke, kinek a mestere a csodálatos, zseniális.......PATAKI JÁNOS !! aki mindíg hosszában úszta át a TISZÁT, és találta meg a lányt a sodrásban!!!!!
Szia, koszonom ezt a filmet. Nekem is volt mind a negy eszaki orszagot meg latogatni. 9o ben voltunk eloszor, Dania, Svedorszag, Norvegia .3hetig utaztunk ezeken az orszagokon keresztul, hogy minel tobb mindent lassunk, tapasztaljunk. Koppenhaga, Oslo, Bergen, Trodtheim, Gejrangen. Stockholm, Upsala, Malmo, stb.😅
1971 ben Helsinkiben ismerkedtunk meg a ferjemmel egy tarsasutazason. Harom napot toltottunk itt,es amit lehetett megneztunk. 1997 ben mar a fiunkkal egyutt kocsival jottunk el , esFinnorszagban eszakra felmentunk.Campingezes vegig, csodalatos helyek, meg az ido is ,csak egyszer esett az eso.a harom het alatt.Mi a 25. Eves Hazassagi Evfordulonkat unnepeltuk akkor itt. Nagyon sok szepet,jot, erdekeset tapasztaltunk itt. Aki teheti menjen utazzon minel tobbet, latni, tapasztalni. Ezeket az elmenyeket nem veheti el senki .Hajra fiatalok,Elottetek a vilag!!. En 63ban voltam 1 honapig az NDK ban. Egyedul, levelezes utjan ismerkedtunk meg. Az a baratsag 5o Evig tartott. Akkor meg nem voltam 16 eves.
Kedves Dimitry😊 Ez is egy csodálatos kisfilm volt. Voltak részek, amit megkönnyeztem, annyira nagy hatással volt rám. Én is külföldön élek 13 éve, az Egyesült Királyságban. Köszönöm a munkásságaidat, fantasztikus, csodálatos ember vagy! 🤗🙏
Én még nem írtam hozzászólást videóhoz, de ez fantasztikus lett. A lányaim Dániában élnek, ennyi közöm van hozzá, jártam ott, de be még nem utaztam. Remek útifilm, látszik a személyes élményen kívül, hozzáértő készítette. Még megnézem párszor! Köszönöm az élményt!
Remek kisfilm lett, köszönöm. Ahhoz képest, hogy milyen kevés idő jutott egy-egy ország bemutatására, nagyon informatívra sikeredett, olyan dolgokat hallhattam, amket eddig nem. Pl. a koppenhágai égető tornyot, az Oslo körüli kis szigeteket. A látvány is pazar lett, a természeti környezetről és a városi épített környezetről is gyönyörű felvételek készültek.
Kedves Dimitry, köszönöm szépen ezt a sok pozitív energiát, a látványos felvételeket és gratulálok a filmedhez. Feldobtad a napomat.:) További sok kitartást kívánok a kisfilmjeid készítéséhez!
Koszonet a hangulatokert! Csodaszepek ezek a helyek! Hangulatra kicsit nekem Georgia mocsarai voltak ilyen csodahelyek. Csend, termeszet és sok apró csoda.
Nagyon szèp videokat készit,igy èn is elutazhatok ,77 èvessen,gratulàlok,megcsodàltuk a fèrjemmel a Tisza tót,fantasztikus vilàgot mutat meg,ůdvŏzlet Vajdasàgbol❤😂🎉
Szívbõl Gratulálok 🌞 Én is Koppenhagaban lakom es sajnalom hogy mire megtudtam hogy vetítik a filmed már nem volt jegy.. Nagyon sokat nézem a videoidat igazi erõleves a léleknek🙏🌞
Elhisszük,hogy Nagy Ervin jól érezte Dániában magát a filmszemlén,úgyhogy adjon hálát a dániai magyar közönségnek,a dániai kulturembereknek,a jó időnek. Itthon majd gondolkozzon el,hogyan éljen,hogyan legyen boldog. Sose lehet dán színész,csak magyar. Nyelvi és egyéb különbségek. Az észt nem osztják ingyen,se itt,se ott,kedves Nagy Ervin művész úr. A video szuper.
Gratulálok a meghíváshoz és a legjobb filmek közé kerüléshez! Ez a kisfilm is nagyon tetszik, jó látni milyen az élet arra. További sok sikert kívánok a munkádhoz! 🙂
Ó Dimi, jó pár videódat mindig újra nézem; erre most csak azt gondoltam belenézek... aztán mikor a végén mondtad, hogy viszlát a Tiszán, akkor ocsúdtam fel, hogy beszippantott és végig néztem ezt is! ❤😂😂
@@veronikakulinyak2831 Bocs, de neked mi közöd hozzá, hogy ki, hova megy? Tele kell szülni a kárpátmedencét és akkor leszünk elegen, ha NEKED hiányzik az a másfélmillió ember, aki ELMENEKÜLT INNEN. 😄
Kedves Dimitry, rendszeresen nézzük a filmjeid, a Tisza-tavi kalandok volt az első. Megragadó szépségû pàrosulva a tiszta idealizmusoddal. Nem csoda hogy a filmszakma felfigyelt ràd. Mi 11 éve élünk Norvégiàban, érdekes volt visszanézni a te tolmàcsolàsodban. Isten àldjon.
No! Annyit mondanék, hogy köszi, hogy vagy, kedves Dimitrij! Köszi, hogy nem mentél el, és köszi, hogy életörömöddel gyógyítod kishazánk népét. Még van mit tenni, de már alakul... Így lesz szebb és jobb a világ, és így érdemes élni. Nem (csak) kapni, hanem elsősorban ADNI!!! Ez utóbbit nem értik oly' sokan, mitől is lesz értelmes, és ezáltal boldog egy élet. Én nem kértem, de kaptam Tőled, és köszönöm, és próbálok én is így élni, ahogy Te. Legjobbakat!
Nagyon tetszett a film, az ember rögtön el is indulna Skandináviába! Érdekes volt hallani a kint élő magyarokat, elgondolkodtató, amikor a Norvégiában élő férfi mondja, hogy legjobban az hiányzik neki, hogy otthon érezze magát.
Bevallom sírhatnékom van, hogy így is lehet élni. Köszönöm a munkádat ❤
A magyarság zsarnokai okán őrűletes vérveszteséget szenved 1914 óta folyamatosan.
Ma is elmenekül hazájából a magyar.
Nép ennyit ritkán bír ki.
Mégis jó látni tehetségunket, ha vérzivatarunkban is.
Teljesen véletlenül találtam rá erre a videóra de nagyon magával ragadott. Szerencsémre, viszonylag gyakran "előfordulok" a skandináv országokban mégis tudott a film újat és mást mutatni mint amit eddig láthattam. Rendkívül igényesen fényképezett/szerkesztett és nagyon kellemesen narrált film, nagy köszönet érte!!
❤❤
Mindig tetszik,de ez mindent megér!! ❤️
Üdv Kárpátaljáról! Szívmelengető útifilm,mert átjön,hogy szeretettel,pozitív hozzáállással kèszítetted.Èrezhető a természet és emberszeretet.Köszönöm.
Na ez egy k..va jo film lett. 3x néztem meg 24 ora alatt. A Skandináv államokról csinálhatnál még egy filmet !
Dmitrij, ez nagyon király lett... Egyszerre érdekes, izgalmas, és szép! ❤ Jó, hogy ilyen emberek is élnek Magyarországon!!
Egy különös Ember, egy különös helyen. Tömören ennyit tudnék hozzászólni! Gratulálok az elért teljesítményhez, sikerekhez!
Igen jó volt hallgatni meleg szavaidat, és látni mind azt a szépséget, amit olyan
átéléssel mutattál be. Kétszer voltam Svédországban, és Dániában, de az igazi
látványosságot te mutattad be. Norvégiába nem sikerült eljutni, de most úgy
érzem, mintha én is ott lettem volna. Köszönet mindezekért az élményekért.
Kedves Dimitry
Gratulálok,hogy kineveztek a Tisza-tó nagykövetének.Örülök,hogy láthattam a filmedet,nagy élmény volt.Várom a következő filmet, és a rövidebb videókat is .Bízom benne hogy otthon is találkozunk,nem csak Koppenhágában.
Tiszteletem! A beválasztott filmed rajongója vagyok, így ezt sem hagyhattam ki. Jól tettem, a bő félórás utadon egyfajta potyautasként tarthattam veled. Egészen élvezetes volt a körút, köszönet érte! Nagyon szerethető dolgok kerülnek ki a kezeid alól. 🖖
Őszinte leszek ,én először azt hittem ,hogy Nagy Ervin videó lesz . (hasonlóság)
Dimitry! Most nézem jelenleg a második vodeódat, mert az első azonnal megfogott. Gyönyorű és profi munka ez is. De azt kell írnom, hogy ez a profi videó a hangoddal együtt egyszerúen elvarázsol, annyira kellemes hallgatni, miközben együtt utazom oda ahol te vagy. Köszönöm.
4 éve jártam Koppenhágában, hatalmas pozitív csalódás volt. Annyira érezhető volt már az első nap az, hogy nagyon más a mentalitás. Olyan érzés volt, mintha egy másik világban lennék. A város tisztasága, az emberek kedvessége..hihetetlen..:) Ha lenne rá lehetőségem, biztos hogy odaköltöznék. Örülök, hogy láthattam ezt a kisfilmet, jó volt kicsit nosztalgiázni.
Dimi, olyan minőséget hozol folyamatosan.. nagyon jó képek, imádom nézni szinte kivétel nélkül a tartalmaidat, így tovább.. prémium
Jó volt a szemeddel látni a skandináv térséget! Mi nyár elején voltunk pár évvel ezelőtt Göteborgban, nekem az egyik legjobb utazási élményem volt az a város. Pörgősnek nem nevezném, épp az ragadott magával, hogy nem rohant senki, nem nyomultak fel a kompra, mindeki kivárta a sorát. És nekem nagyon tetszett, mennyivel kevesebb plakát, reklám, felirat van - még akkor itton sem volt a politikai kampányolás,de ahhz képest is sokkal kevesebb - és hogy mennyire jó érzés a fejemnek, szememnek,hogy nem kap ezek által folyamatosan ingereket. Nagyon vágyom vissza, örülök, hogy így karöltve még pár vágyott célponttal összefoglaltad őket, ha eljutok, teljesen más fókusszal turistáskodom majd :)
Még egyszer szeretnék gratulálni a film nemzetközi sikeréhez is!
Ez az útifilm annyira jól sikerült, gyönyörűen van fényképezve, profi a narráció, kedves színes embereket is felvonultat mindeközben!
Rengeteget tanulhatnánk a gondolataikból...
Jó lenne, ha folytatnád és lenne még útifilm! 💙
Igen,igen,igen.🎉❤
Köszönöm , hogy láthattam ezt a csodálatos útifilmet ! Gratulálok minden filmedhez ! Sok sikert kívánok a további munkádban !
Kedves Dimitry! Végig olvastam a hozzászólásokat és nem tudok érdemben többet hozzátenni! Csatlakozom ahhoz,hogy minnél több hasonló ismeretet nyújtó filmet készíts,hiszen kevesen tudunk eljutni ilyen távoli és csodás helyekre! És nem szabad elfeledkezni arról az operatőrről aki ezeket a csodásan megkomponált felvételeket készítette!! Látszott Rajtad is ,hogy milyen negyszerű élményed volt ezeken a helyeken! Gratulálok! Egy magyar nagymama Mária
Mi is teljesen véletlenül találtunk erre a filmre és kezdtünk el megismerkedni az alkotójával. Akitől ezúton is bocsánatot kérünk, hogy eddig nem hallottunk róla. Ma késő este megnéztük ezt a filmjét, olvastunk róla sokat és holnaptól megnézünk és elolvasunk minden fellelhetőt róla és tőle. Köszönjük szépen az eddigi élményt is, felüdülés volt! A tehetséget, emberséget és szerethetőséget már megadta, Isten adjon egészséget, erőt és kedvet a továbbiakhoz is, mi szurkolunk! ♥
Köszönöm szépen ,hogy munkásságod remekeit figyelemmel kísérhetem! Boldog vagyok ,hogy honfitársad lehetek!
Nagyon szép svéd ország!❤❤én luleä-ban dolgoztam egy darabig.fantasztikus a természet semmihez sem fogható és persze odafigyelnek rá az emberek..😊egy mesebeli élet ami ott van!❤❤❤🇸🇪
Kar hogy nem most laksz Svedorszagban ,ma reggel ha olvasod az ujsagokat vajon
HANY EMBERT ÖLTEK MEG MA??????
Hany NO GO ZONA" JÖTT LETRE???
A BIZTONSAG AZ NOLLA!!!
ESTE MAR NEMLEHET KIMENNI EGY MOZIBA,VAGY SZINHAZBA
MIVEL NEMTUDOD HOGY BIZTOSAN HAZ ERKEZEL
HAGYJUK AZ AMITAST,MINDEGY 🥲🙃😪 DELEN KELETEN LAKSZ OTT IS MEGY A BANDA HABORU!
SZIVAL CSAK AZ IGAZAT IRD!!!🤐🤔
Gratulálok! Nagyon örülök és jó érzés , hogy ez a film ilyen messze eljutott és hogy a Tiszát és a Tiszatavat is bemutatad másoknak. Megérdemelted!
"Joremenyseg Skandinaviaban". Gratulalok, kitunö filmjehez!!!
Teljesen véletlenül talaltam rá erre a videóra, egy lelegzetvetelre végigneztem, és minden perce magaval ragadott! Köszönöm! ❤️✔️✔️✔️📍
Csudiszép helyen voltál! Kizökkentesz a szürke hétköznapokból. Köszönöm ♥️
Gyönyörű ez a film. Ezer köszönet érte! 😊❤️
Imádni való volt az elejétől a végéig!
Köszönjük Dimitriy!
Csodaszep es erdekes filmet lathattunk. Odaillő,hangulataban megegyezo zenevel,izgalmas es ismeretterjeszto narracioval.Az egesz filmnek csodas a hangulata es a latvanyvilaga.
Nagyon koszonom az elmenyt,elvarazsolt🙏🥰
Már 10 közé kerülni is önmagában óriási dolog....ha van kedved, majd tavasszal gyere el, megtanítalak horgászni....:))))
Nagyon sajnalom hogy nagy szerelmemet Finnorszagot kihagytad.
Remelem oda is eljutsz egyszer ❤
Eddig minden filmet láttam amit a tiszam amit a tuszán forgatott, mindet nagyon szerettem. Örülök, hogy külföldre is kijutott. Hálásan köszönöm a Skandináv országos utifilmet. Nagyon élvezetes és szórakoztató volt. További sok sikert .
Csodás kis film :) mint mindig, annyi szépség, jó érzés és pozitivitás ❤
Jah! Gratulálok a mindenhez is, mint a SODRÁSBAN c. film aranyparty gyermeke, kinek a mestere a csodálatos, zseniális.......PATAKI JÁNOS !!
aki mindíg hosszában úszta át a TISZÁT, és találta meg a lányt a sodrásban!!!!!
Dimi!Neked az útibeszámoló műfaj is fantasztikusan működik!Egy élmény hallgatni!😊❤
Szia, koszonom ezt a filmet.
Nekem is volt mind a negy eszaki orszagot meg latogatni.
9o ben voltunk eloszor, Dania, Svedorszag, Norvegia .3hetig utaztunk ezeken az orszagokon keresztul, hogy minel tobb mindent lassunk, tapasztaljunk.
Koppenhaga, Oslo, Bergen, Trodtheim, Gejrangen.
Stockholm, Upsala, Malmo, stb.😅
1971 ben Helsinkiben ismerkedtunk meg a ferjemmel egy tarsasutazason. Harom napot toltottunk itt,es amit lehetett megneztunk.
1997 ben mar a fiunkkal egyutt kocsival jottunk el , esFinnorszagban eszakra felmentunk.Campingezes vegig, csodalatos helyek, meg az ido is ,csak egyszer esett az eso.a harom het alatt.Mi a 25. Eves Hazassagi Evfordulonkat unnepeltuk akkor itt.
Nagyon sok szepet,jot, erdekeset tapasztaltunk itt.
Aki teheti menjen utazzon minel tobbet, latni, tapasztalni.
Ezeket az elmenyeket nem veheti el senki .Hajra fiatalok,Elottetek a vilag!!.
En 63ban voltam 1 honapig az NDK ban. Egyedul, levelezes utjan ismerkedtunk meg. Az a baratsag 5o
Evig tartott. Akkor meg nem voltam 16 eves.
Gratulálok! Már az eredeti ötlet is lenyűgöző. Köszönettel.
Kedves Dimitry😊
Ez is egy csodálatos kisfilm volt. Voltak részek, amit megkönnyeztem, annyira nagy hatással volt rám. Én is külföldön élek 13 éve, az Egyesült Királyságban.
Köszönöm a munkásságaidat, fantasztikus, csodálatos ember vagy! 🤗🙏
Gratulálok! Teljesen magával ragadó a film is és ez a videó is! Nekem rengeteget adott!😊❤
Kedves Dimitry! Nagyon szeretem azt a derűt ami belőled árad és átjön a filmjeiden is!😇
Én még nem írtam hozzászólást videóhoz, de ez fantasztikus lett. A lányaim Dániában élnek, ennyi közöm van hozzá, jártam ott, de be még nem utaztam. Remek útifilm, látszik a személyes élményen kívül, hozzáértő készítette. Még megnézem párszor! Köszönöm az élményt!
Remek kisfilm lett, köszönöm. Ahhoz képest, hogy milyen kevés idő jutott egy-egy ország bemutatására, nagyon informatívra sikeredett, olyan dolgokat hallhattam, amket eddig nem.
Pl. a koppenhágai égető tornyot, az Oslo körüli kis szigeteket. A látvány is pazar lett, a természeti környezetről és a városi épített környezetről is gyönyörű felvételek készültek.
Kedves Dimitry,
köszönöm szépen ezt a sok pozitív energiát, a látványos felvételeket és gratulálok a filmedhez. Feldobtad a napomat.:)
További sok kitartást kívánok a kisfilmjeid készítéséhez!
Az enyémet is,bár éjszaka van,és mikorra felkel a Nap, nem biztos,hogy úgy érzem majd,hogy fel vagyok dobódva.🤦♀️😁
Nagyon örültem, hogy láthattam ezt az inspiráló filmet.
Eszméletlen szép. Köszi a videót.
Nemrég voltam Dániában és Svédországban, nagyon visszahozta ez a video a feelinget :)
Fantasztikus vagy Dimi! Gratulálok, és minden jót, sok sikert kívánok Neked!
Ebből a filmből süt a természet és az élet szeretete. Úgy a képekből mint a szövegből. Nagyon tetszett.
Remekmű ez az alkotás is! Köszönöm szépen!
Koszonet a hangulatokert! Csodaszepek ezek a helyek!
Hangulatra kicsit nekem Georgia mocsarai voltak ilyen csodahelyek. Csend, termeszet és sok apró csoda.
Fantasztikus filmes vagy,Dimi! Érdekfeszítőek, informatívak, szívet melengetőek, lenyűgözőek a filmjeid,!! Köszönöm szépen! ❤❤❤
Végig mosoly volt az arcomon, miközben néztem. Köszönöm az élményt!! ❤
Köszönjük a filmet. Köszi, hogy bemutattad Európának a Tisza-tavat. És...sok sikert a világítótoronyhoz!
Gyönyörű útifilm, köszönöm! 👍
Nagyon szèp videokat készit,igy èn is elutazhatok ,77 èvessen,gratulàlok,megcsodàltuk a fèrjemmel a Tisza tót,fantasztikus vilàgot mutat meg,ůdvŏzlet Vajdasàgbol❤😂🎉
Nagyon jó az utikalauzod,szuper , Öröm volt látni, egyszer voltam Norvégiában,de meg menni fogok.
Annyira tetszett ez a jóreménység is. Köszönöm.❤😊
Köszönöm! Szuper volt legalább így belelátni ezen országok mindennapjaiba, a kinnélők véleményét hallani
Gratulálok a filmedhez és annak sikeréhez. Remélem egyszer lesz alkalmam találkozni veled és kezet szorítani! Üdvözlet Németországból!
Gratulálok, ez a kisfilm is nagyon jó lett!
Gyönyörű útifilm! Köszönöm! A film sikeréhez gratulálok! 👏🙂
Gratulálok! Még sok ilyen filmet!❤
Imádom amit csinálsz... Olyan mély, olyan tiszta, hogy elmondani nem lehet. Azt hiszem minden filmed a léleknek szól!
Egy szó jut eszembe…. Eszméletlen! Köszönöm a videót!
Hű, ez nagyon szép film volt!
Kedves Dimi! Gratulálok! :) Sose hagyd abba a videózást :)
Varázslatos helyszínek, csodálatos hangulatú kisfilm. Minden percét imádtam. Köszönöm az élményt! 😍
Gratulálok a film sikeréhez és köszönet ezért a filmért is!♥
Dimi kôszônôm ,ismét csodálatos volt.. Jo egészséget kivánok a további munkáidhoz...
Látni szép, hallani jó, minőség profi, korgó vágy, hogy egyszer megkostólhassam élményeidet személyesen. Jaaa! És kiváncsi lettem a film alkotásodra!
Szívbõl Gratulálok 🌞
Én is Koppenhagaban lakom es sajnalom hogy mire megtudtam hogy vetítik a filmed már nem volt jegy..
Nagyon sokat nézem a videoidat igazi erõleves a léleknek🙏🌞
gratulálok a filmhez, nagyon jó, még sok ilyet :)
Ez a kis utifilm csodalatos volt, profi munka, nagyon elveztem, gratulalok es meg sok ilyet a jovoben.
Hogy én mennyire örülök, hogy ott járt!!!!Szeretettel gratulálok és köszönöm a tudósítást!
Köszönöm ezt a csodálatos utazást és minden jót kívánok!!
BÚÉK .Köszönöm ezt a nagyszerű videót. Fantasztikusan szép helyeket mutattál be. És gratulálok a .🙂🙂❤❤sikerednek
5 csillag!!
A minőség és a tartalom rendezője egyesül egy csatornán :)
Szívből gratulálok a díjhoz és a csodálatos skandináv filmhez is . 👏Boldog Karácsony Ünnepeket és egy sikeres Új esztendőt 🎄🤗💝👏
Elhisszük,hogy Nagy Ervin jól érezte Dániában magát a filmszemlén,úgyhogy adjon hálát a dániai magyar közönségnek,a dániai kulturembereknek,a jó időnek. Itthon majd gondolkozzon el,hogyan éljen,hogyan legyen boldog. Sose lehet dán színész,csak magyar. Nyelvi és egyéb különbségek. Az észt nem osztják ingyen,se itt,se ott,kedves Nagy Ervin művész úr. A video szuper.
Az eszbol neked se sok jutott, ha 30 perc alatt sem jottel ra, hogy nem Nagy Ervin szerepel benne...
Köszönöm, hogy megosztottad,csodálatos.
Csodálatos FILM!Szeretettel gratulálok!
Nem tudom eldönteni melyik szebb: ez az összefoglaló film, vagy aki készítette....☺️ és a lelke. Gratulálok🙏
Gratulálok a meghíváshoz és a legjobb filmek közé kerüléshez! Ez a kisfilm is nagyon tetszik, jó látni milyen az élet arra. További sok sikert kívánok a munkádhoz! 🙂
12 evig eltem daniaban, ez a film egy rozsaszin romantikus hablotty. Penz van persze es mindenki megel de egy rohado tarsadalom.
Jó volt megnézni a videód, tartalmas, és irigykedem, hogy nálunk miért es mikor lesz ilyen élhető ország!!
Szuper videó!
Köszönjük!
És gratulálunk a filmedhez,a legjobb film amit mostanában láttam!😊
Ó Dimi, jó pár videódat mindig újra nézem; erre most csak azt gondoltam belenézek... aztán mikor a végén mondtad, hogy viszlát a Tiszán, akkor ocsúdtam fel, hogy beszippantott és végig néztem ezt is! ❤😂😂
Nagy tisztelettel gratulálok! Okos , intelligens , tanulságos, és nagyon szépen elkészített film.
erről már más nézetből láttam részt, de ez is nagyon jól bemutatja Skandináviát, a Jóreménység Sziget c. film pedig nagyon jó :)
Szeretem a munkásságodat :-)! Fantasztikus.
Gyonyoru video volt. Elmeny volt nezni es hallgatni.
Micsoda kisfilm! 😲Köszönöm, hogy láthattam! 😍
Köszönöm !
Neked nagyon jól állna egy utazós sorozat.
Elképesztően szép videó lett, engem meg is győztél, hogy oda költözzek. 😅😅
Ne menj ki.!
@@veronikakulinyak2831 Bocs, de neked mi közöd hozzá, hogy ki, hova megy?
Tele kell szülni a kárpátmedencét és akkor leszünk elegen,
ha NEKED hiányzik az a másfélmillió ember, aki ELMENEKÜLT INNEN.
😄
Nagyon kevés időt szorított ki Svédországra!! Ráadásul elég gyér is volt!!/nagyon finoman fogalmazva!!/
Gratulálok! Fantasztikus ez a film, további sok sikert!
Imádtam a videót! Hatalmas tiszteletem Uram! Nagyon rendben van, amit csinálsz!
Gratulálok! Csodálatos film.
Kedves Dimitry, rendszeresen nézzük a filmjeid, a Tisza-tavi kalandok volt az első. Megragadó szépségû pàrosulva a tiszta idealizmusoddal. Nem csoda hogy a filmszakma felfigyelt ràd.
Mi 11 éve élünk Norvégiàban, érdekes volt visszanézni a te tolmàcsolàsodban. Isten àldjon.