A Vasfenekű-tengerszoros legendája, tengeri összecsapások Guadalcanalért - Dr. Kaiser Ferenc

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 29 ก.ย. 2024
  • Dr. Kaiser Ferenc: A "Vasfenekű-tengerszoros" legendája, tengeri összecsapások a Guadalcanalért folytatott hadjárat során
    1942. augusztus hetedike és 1943. február kilencedike között zajlott a Guadalcanal szigetéért folytatott összhaderőnemi hadművelet a szövetséges erők, illetve a japánok között. A tét a hadászati kezdeményezés megragadása volt a Csendes-óceánon. Az 1942. június negyedike és hetedike között megvívott midway-i csatában Japán ugyan hatalmas vereséget szenvedett, de haditengerészete és légiereje még fölényben volt a szövetségesek csendes-óceáni erővel szemben. Az öt hónapos guadalcanali hadjárat billentette át az erőviszonyokat. Bár a szövetségesek hadihajók terén nagyobb veszteségeket szenvedtek el, de a közben „csúcsrapörgő” amerikai hadiipar ezt könnyedén pótolta, szemben a japánnal. A veszteségek nagyrésze, ahogy a sziget birtoklásáért vívott összecsapások többsége is egy kisebb vízfelületen történt. Az eredeti nevén Savo-szoros, már a háború alatt „nevet váltott”, hiszen több mint ötven hajó és több ezer tengerész, illetve katona hullámsírja található itt. A Vasfenekű-szorosban a mai napig néma csendben hajóznak át mindazon államok haditengerészetének hajói, amelyek részt vettek az 1942-1943-as öldöklő küzdelemben.
    Az előadás a "Hajózástörténeti délutánok" programsorozat keretében hangzott el 2024. június 18-án.
    A rendezvény ingyenes, azonban aki teheti, kérjük, hogy támogatói jegy vásárlásával segítse a megvalósítását (terembérleti költségek). Támogatásokat a PayPal rendszerén keresztül lehet elküldeni, vagy személyesen a rendezvényen adakozni.
    www.paypal.com...

ความคิดเห็น • 30

  • @zoltansuranyi6829
    @zoltansuranyi6829 3 หลายเดือนก่อน +14

    Mindig nagy tisztelettel hallgatom Kaiser urat. Kitünő előadò ès rendkìvül èrdekes. Köszönöm. Nagy tiszteletem ...

  • @JLHFans
    @JLHFans 3 หลายเดือนก่อน +7

    Egyik kedvenc témám egyik kedvenc előadómtól :)

  • @Vid.186
    @Vid.186 3 หลายเดือนก่อน +8

    Fantasztikus előadás volt! 👍

  • @rockjano
    @rockjano 29 วันที่ผ่านมา +1

    Egészen fantasztikus előadás...Köszönjük!!!!

  • @tiborkarpati312
    @tiborkarpati312 3 หลายเดือนก่อน +5

    Köszönöm a feltöltést! Hiánypótló.

  • @gezaszemok7942
    @gezaszemok7942 3 หลายเดือนก่อน +9

    Kaiser Ferenc MEGUNHATATLAN!

  • @istvantoth6204
    @istvantoth6204 3 หลายเดือนก่อน +5

    Nagyon jó volt!

  • @charles_king
    @charles_king 3 หลายเดือนก่อน +13

    Köszi! Jöhet még bármennyi ebből a sorozatból! 👍

    •  3 หลายเดือนก่อน +8

      Szeptemberben folytatjuk!

    •  3 หลายเดือนก่อน

      Köszönöm a támogatást!

    • @NoNameCh
      @NoNameCh 3 หลายเดือนก่อน

      Vörös tengeri balhéról is lehetne ilyen. Igazából a gerillaharcok vízi változata történik ott

    •  3 หลายเดือนก่อน +4

      A tavaszi hajózástörténeti konferencián beszélt róla, de a felvétel minősége nem a legjobb. Ha van rá igény, mégis felteszem ide.

    • @charles_king
      @charles_king 3 หลายเดือนก่อน +2

      Van rá igény 😉

  • @janosabraham4419
    @janosabraham4419 3 หลายเดือนก่อน +3

    jó. Mély ismeret, szeretem.

  • @Jxd-x2j
    @Jxd-x2j 2 หลายเดือนก่อน +3

    Tiszteletem Kaiser úrnak! Fantasztikus előadó, mi dög nagy érdeklődéssel hallgatom őt, bármely témában. Köszönöm.

  • @bagoistvan3182
    @bagoistvan3182 3 หลายเดือนก่อน +1

    1:05:13 .,.👍🍺🍺🍺🍺🍺👍

  • @HegyCsill
    @HegyCsill หลายเดือนก่อน +1

    Nagyszerű az előadás, nagyon érdekes. Ugyanakkor történelmi távlatban semmi jelentősége, hiszen az angolszászok csupán megtartották azokat a tengerszorosokat amiket már 200 évvel korábban elfoglaltak. Most, ma Kina pontosan olyan célokat tűz ki maga elé, mint Japán a II. világháborúban, hogy megszerezze azokat a tengeri pozíciókat, amiket immár 300 éve mások birtokolnak. De még a délkinai tengerrel kapcsolatban sem jut semmire, nemhogy Guadalcanalnál.....A 300 éve (Coock Kapitány 1777) óta fennálló erőviszonyok megváltoztatására csak teljes globális etnikai, demográfiai átrendeződés esetén van lehetőség...ami 150-200 év, és nem egy aprócska világháború. Kina is érdeklődik minden felé, Malacca szoros, Hormuzi szoros, Vörös tenger, Guadalcanál tálán még nem, mivel az a déli féltekén van, de nagyon távol van a legkisebb sikertől is.

  • @RobertGergely-sn2to
    @RobertGergely-sn2to 3 หลายเดือนก่อน

    Az Inndianapolis ott sülyedt el?Na,ne.