KERT-TÉMÁBAN mind tartalmilag, mind szemléltetésben a LEGJOBB és leghasznosabb videókat Kisvakond adja! Minden szónak helye van, és nincs mellébeszélés. Az az ember, aki a hibáit is elmondja, hogy mást tanítson vele, szakmailag és emberileg is elismerést érdemel. Nagyon köszönjük! 👋❤🌷
Egyetértek. Bár a videók hosszúak, de nagyon jók, mert annyiszor elmondja (mi is a videós ember neve?), hogy mit kell tenni, hogy jól rögzül. Mindjárt megyek is ki a kertbe, hogy megmetsszem a látottaknak megfelelően az ubikat. Köszönet a tippekért. Majd egyszer lehetne videó arról, ha Kisvakond ért hozzá, hogy hogyan lehet egy elöregedett barackfát megújítani, mert van egy csomó, amiket érdemes lenne felfrissítenem, csak nem tudom, hogyan.
Köszönöm, hogy megosztja a sok hasznos tanácsot, aki kertészkedik annak nagy segítség az egyértelmű magyarázat.Én is úgy vagyok hogy csak úgy szívom magamba a sok infót, és értem mit miért kell csinálni. ❤
Kezdő kertész vagyok. Másodszor próbálkozom uborkával. A saját palántáimat pár napja ültettem ki a fóliába. Nagyon jókor kaptam a hasznos tippeket. Megtaláltam a magnak a papírját is 😊 idén így fogom csinálni 😊 tavaly csak hagytam nőni magától. 😊
Annyira hobbi-kertész vagyok, h a webshopból tetszésre vettem az uborkamagot. Most a videó után jöttem rá, h a salátauborkából kintre is vetettem, nem csak a fóliába. Egyébként a videói miatt vettem fóliasátrat és azóta is túrom a földet, babusgatom a növényeket, mert annyira meghozza az ember kedvét a kertészkedéshet. Látszik, h szereti azt, amit hobbi szinten művel. Köszönöm a türelmét amivel elmagyarázza a dolgokat, remélem nem szegi kedvét a negatív kommentelések.
Kezdő uborkatermesztő vagyok, már 2-3 évben próbálkoztam vele, de mindig az volt a probléma, hogy vagy vlmi betegség tönkretette, vagy idejekorán kimerült a növény a sok termés miatt.. Most a videód alapján vettem a bátorságot és megmetszettem, hát sokkal jobban is néz ki így, hogy nem dzsumbujos, biztosan szellőzni is jobban tud, remélem, így kevésbé lesz beteges is. :) A hosszú videók egyáltalán nem okoznak problémát, sőt! :) Aki youtube-on van, szerintem alapvetően nem is a pár perces tartalmakat keresi. Köszönöm a részletes infókat, hasznos volt! :)
Köszi a videót, hasznos volt. Nagyon szép uborkáid vannak. Azt végképp nem értem hogy lehet a videóid hosszúsága ellen felszólalni. Szoktam látni videókat, amik ilyen hosszúak ,de benne a mondandót úgy kell keresni és az tényleg zavaró/felesleges, de a tieid mind tele vannak hasznos tartalommal, információval, szóval csak így tovább. Egy apró kérdésem volna, mégpedig, hogy a legtöbb gombát tartalmazó gombaölő készítményt virágzási időszakban nem szabad használni. Ez miért van? Eléggé megnehezíti a dolgot, hiszen pl uborka, paradicsom, dinnye, stb szinte mindig virágzik
@@Kisvakondkert Ráéreztél :D Tricho Immun. Az az érdekes, hogy a terméklapon 0 infó volt a virágzási időszakról, míg a termék megérkezésekor a mellékelt tájékoztatón utolsó sorban odaírták, hogy virágzás esetén nem szabad használni... :( Aztán nemrégiben elkeseredésemben megtaláltam a gyártó oldalán egy hosszú leírást róla, miszerint nyugodtan használhatom virágzás alatt is, csak érdemes előtte, hogy a virágzási időre már védett legyen a növény. Nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy peronoszpóra ellen uborka esetén jól fog -e működni, valamint egyéb növények,fák esetén is.
@@Kisvakondkert de furcsa, erre válaszoltam és most látom hogy nincs itt 🤔 Mindenesetre igen, trichoderma (tricho immun) volt az. Egyébként befújtam majdnem mindent vele még amikor írtam, talán május végén. Vagy a permetezőm volt rossz, mert elég nagy cseppekben "permetezett", vagy nem sokat ért a szer, mert paradicsomot, uborkát ugyanúgy megtámadta a gomba.
Köszi a részletes magyarázatot. A kacsok szerepéről kérdeznék: Azokkal kapaszkodnak a fő és mellékhajtások, vagy kézzel fűzögeted a hálóba? Csak mert a legtöbb kacsot leszedni javaslod.
Le kell szedni, mert nincs gyakorlafi haszna a háló miatt, így csak fogyasztja a tápanyagot a fenntartása. A mellékhajtások lényegében rövidek. A legszebb ubit akkor adják, ha hagyom lecsüngeni. A későbbi hajtásválogatás miatt is könnyebb, ha csüngenek.
Köszi a bemutatót, nagyon ertheto volt . Azinban lenne mégis egy kérdésem: a bemutato egy csak női növényen történt, azt mondtad , igy járjunk el vegyes viragzatu nvenyen is. Hulye kérdés : ha hím virágot talalunk egyik következő oldalhajtason , azt ki kell csipni, vagy meghagyjuk porzonak .? Pl 1 meter felett első oldaljatason női virág van , az onnan szarmazo hajtason him, akkor hogyan kell eljarni ? Vagy ilyen magassagban már csak női viragok vannak. ? Most termelek először kígyó uborkát, sajnos teljesen ismeretlen terep, ezért kérdezem. Koszonom a valaszt .
Köszi a gyors választ. Remélem értem 1 méter felett : , oldalhajtas , női virág: marad ( termés ) , következő hajtáson himvirag : marad ( porzo), következő hajtáson női virág: marad , összesen így megvan 2 db uborka. , mert 2 női virágom van? Jól értem ?
A főszárat folyamatosan vezetni kell a hálóra. Ennek a kapaszkodó kacsaiból is meg lehet hagyni néhányat. Azokat, amelyek a főszárat aktívan a halóhoz fogják. Ennyi nekem mindíg elegendő volt.
Üdv. Tapasztalatod van arról hogy egy fészekbe 2db uborkát ültetünk? Kevésbé fejlődnek jól mert elveszik egymástóla tápanyagot? Vagy nem okoz semmi gondot? Előre is köszönöm
Kedves Kisvakond! Segítséget szeretnék kérni a paradicsomokhoz és paprikakhoz. Az a problémám volna, hogy olyan gyéren fejlődnek, alig nőnek, és kevés rajta a növő paradicsom is, paprika meg még ennél is rosszabb. Egyébként nincs semmi szemmellátható betegség rajtuk. Kérdezni szeretném mivel tudnám őket segíteni a fejlődésben? Segítségét előre is köszönöm!
Kedves kisvakond. Szabad földön termelek jóker f1 salátauborka fajtát. Ezt már évek óta egy törmelék dombon teszem, ami vékony réteg földel van , kb 10cm föld bevonva. A domb idéntől kb 8-10 cm száraz fű nyesedékkel lett beborítva. Tegnap lettek kiültetve rá a kis palánták. Jól érzik magukat, a sok nedvesség miatt. 30 palánta van ráültetve körkörös sorokban. Az lenne a kérdésem hogy milyen módon javasolnád a metszését hogy ne legyen olyan sűrű, mint amilyen szokott. Előre is köszönöm megtisztelő válaszodat.
Most vettem észre az üzenetet. Nos, ha jól értem, akkor nem futtatva lesz, hanem földön. Ilyen esetben én egyáltalán nem szoktam metszeni. Ha sűrűsödik, legalább nem nő a gyom.
Évek óta Szatmár F1 uborkát vetek, általában 3 menetben, na nem azért mert megöregedne, hanem a tripszek miatt. Létezik rájuk valami kézzelfogható megoldás? Laser duplo nagyon hatékony, csak az ára miatt elég deficites lenne a történet.
De, van. A fajta függvényében vannak előnyösebb és kevésbé előnyös metszések. Jómagam viszont minden esetben ezt a mérsékelt terhelésű metszésfomát alkalmazom, mivel: 1. Az egy szárra történő fóliás partenokarp metszését heti kétszer kellene vegezni, amire sokszor nincs lehetőségem. 2. Az intenzív termesztés rengeteg műtrágyát igényelne, amihez nincs gusztusom. 3. Több ubi fajtát nevelek egyszerre és bonyolult lenne különböző technikát alkalmazni minden esetben. 4. A mi konyhánk nem igényli a kifogástalan, mindíg egyforma méretű uborkát. Röviden tehát: az egyszerű középutat valósítom meg a kertemben.
lótetű? van egy nagyon jó csapda ellenük. Április óta napi szinten fogok a csapdákkal 2-3 kisebb-nagyobb méretű lótetűt. Ha ellenük szeretnél védekezni írj kommentbe és kifejtem hogy működik a csapda.
@@Kisvakondkert Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát a kérdésem arra irányulna hogy javasolja-e ecetes teli uborkának vagy svéd uborkakent elrakni. Nem ismerjük azért próbáltam információt kérni. köszönöm előre is a véleményét szép estét kívánok. Gratulálok a tartalmas videókhoz. tisztelettel
@@mariaillesnehornyak647 El lehet rakni, de nem a legalkalmasabb erre. Magas a nedvesség tartalma, ezért inkább salátákhoz frissen használják. Az ilyen ubik ecetesen elrakva gyakran üregesek lesznek, tehát "lyukas" lesz a közepe. Biztosan látott már ilyen üreges ubit.
Egyébként azoknak megjegyzésképp, akik hosszúnak tartják a videókat, üzenném, hogy nyilván Ők nem jó papok, hanem profik, mert hogy, jó pap is holtig tanul, nekik már nem kell tanulni. Ne is nézzék ezeket a videókat, mert tök fölösleges. 😁
Nagyon egyszerű: szövegszerkesztés. Ha egy dologról beszélünk és az illető dolog nevét minden mondatba ugyanúgy tesszük bele, akkor egy nyolcéves gyermek fogalmazása köszön vissza. Mutatom példával: Az uborka kedveli a metszést. Az uborka metszését úgy kell elvégezni, hogy az uborka hajtásait levágjuk. Az uborka ezt szereti. Az uborka oldalhajtásai, ha elburjánzanak, akkor az uborka beteg lesz. Az uborkát lehet ilyen esetben permetezni, de akkor az uborka fogyasztása az uborka növényről egészségtelen. Az uborka meghálálja, ha így gondozzuk. Amikor ezt elolvasta, nem sértette valami gondolatban a fülét?
Időnként én is hangyainvázióval találkozom. Megkeresem a bolyt és szódabikával meghintem az egész járatot és telepet. Nem csipik ezt a manővert és elmenekülnek. Eső után felujitom, mert eliminálódik a hatása. Eddig mindig sikeres akcióim voltak..
KERT-TÉMÁBAN mind tartalmilag, mind szemléltetésben a LEGJOBB és leghasznosabb videókat Kisvakond adja! Minden szónak helye van, és nincs mellébeszélés. Az az ember, aki a hibáit is elmondja, hogy mást tanítson vele, szakmailag és emberileg is elismerést érdemel. Nagyon köszönjük! 👋❤🌷
maximáliasan egyetértek :) Iskolákban kötelezően vetíteni kéne a videóit.
Egyetértek. Bár a videók hosszúak, de nagyon jók, mert annyiszor elmondja (mi is a videós ember neve?), hogy mit kell tenni, hogy jól rögzül. Mindjárt megyek is ki a kertbe, hogy megmetsszem a látottaknak megfelelően az ubikat. Köszönet a tippekért. Majd egyszer lehetne videó arról, ha Kisvakond ért hozzá, hogy hogyan lehet egy elöregedett barackfát megújítani, mert van egy csomó, amiket érdemes lenne felfrissítenem, csak nem tudom, hogyan.
Köszönöm, hogy megosztja a sok hasznos tanácsot, aki kertészkedik annak nagy segítség az egyértelmű magyarázat.Én is úgy vagyok hogy csak úgy szívom magamba a sok infót, és értem mit miért kell csinálni. ❤
Köszönöm a sok tanulságos videót, üdv Erdélyből 😊
Hosszú órákon keresztül tudnám hallgatni és nézni, nem volt hosszú a videó!Köszönet érte!
Nagyon szépen köszönöm a videót, sokat tanultam belőle.
Sok sikert kívánok !
Nagyon hasznos volt számomra is, hálásan köszönöm, köszönjük ❤
Nagyon köszönöm értelmesen magyaráztad
Köszönöm szépen, nagyon informatív, hasznos és èrthető. ❤
Nagyon informatív volt, köszönjük! :)
Kezdő kertész vagyok. Másodszor próbálkozom uborkával. A saját palántáimat pár napja ültettem ki a fóliába. Nagyon jókor kaptam a hasznos tippeket. Megtaláltam a magnak a papírját is 😊 idén így fogom csinálni 😊 tavaly csak hagytam nőni magától. 😊
Hála és köszönet minden videóért,,🙏
Annyira hobbi-kertész vagyok, h a webshopból tetszésre vettem az uborkamagot. Most a videó után jöttem rá, h a salátauborkából kintre is vetettem, nem csak a fóliába. Egyébként a videói miatt vettem fóliasátrat és azóta is túrom a földet, babusgatom a növényeket, mert annyira meghozza az ember kedvét a kertészkedéshet. Látszik, h szereti azt, amit hobbi szinten művel. Köszönöm a türelmét amivel elmagyarázza a dolgokat, remélem nem szegi kedvét a negatív kommentelések.
Nagyon kedves!
Kezdő uborkatermesztő vagyok, már 2-3 évben próbálkoztam vele, de mindig az volt a probléma, hogy vagy vlmi betegség tönkretette, vagy idejekorán kimerült a növény a sok termés miatt.. Most a videód alapján vettem a bátorságot és megmetszettem, hát sokkal jobban is néz ki így, hogy nem dzsumbujos, biztosan szellőzni is jobban tud, remélem, így kevésbé lesz beteges is. :) A hosszú videók egyáltalán nem okoznak problémát, sőt! :) Aki youtube-on van, szerintem alapvetően nem is a pár perces tartalmakat keresi. Köszönöm a részletes infókat, hasznos volt! :)
Hálásan köszönöm!☺️❤
Azért szeretem a videókat mert nagyon részletesek és alaposak egyáltalán nem hosszúak a számonra. Köszönet a jó tanácsokért!
👍
köszi nagyon jók a videók.
...
tehát az egyik gyereket "metszeni" kell. értem köszönöm
Köszi a videót, hasznos volt. Nagyon szép uborkáid vannak. Azt végképp nem értem hogy lehet a videóid hosszúsága ellen felszólalni. Szoktam látni videókat, amik ilyen hosszúak ,de benne a mondandót úgy kell keresni és az tényleg zavaró/felesleges, de a tieid mind tele vannak hasznos tartalommal, információval, szóval csak így tovább. Egy apró kérdésem volna, mégpedig, hogy a legtöbb gombát tartalmazó gombaölő készítményt virágzási időszakban nem szabad használni. Ez miért van? Eléggé megnehezíti a dolgot, hiszen pl uborka, paradicsom, dinnye, stb szinte mindig virágzik
Pontosan milyen gombáról van szó? Trichoderma?
@@Kisvakondkert Ráéreztél :D Tricho Immun. Az az érdekes, hogy a terméklapon 0 infó volt a virágzási időszakról, míg a termék megérkezésekor a mellékelt tájékoztatón utolsó sorban odaírták, hogy virágzás esetén nem szabad használni... :( Aztán nemrégiben elkeseredésemben megtaláltam a gyártó oldalán egy hosszú leírást róla, miszerint nyugodtan használhatom virágzás alatt is, csak érdemes előtte, hogy a virágzási időre már védett legyen a növény. Nagyon kiváncsi vagyok rá, hogy peronoszpóra ellen uborka esetén jól fog -e működni, valamint egyéb növények,fák esetén is.
@@Kisvakondkert de furcsa, erre válaszoltam és most látom hogy nincs itt 🤔 Mindenesetre igen, trichoderma (tricho immun) volt az. Egyébként befújtam majdnem mindent vele még amikor írtam, talán május végén. Vagy a permetezőm volt rossz, mert elég nagy cseppekben "permetezett", vagy nem sokat ért a szer, mert paradicsomot, uborkát ugyanúgy megtámadta a gomba.
Szűz gyümölcs görögül =παρθένος καρπός 🥰💕
Köszi a részletes magyarázatot.
A kacsok szerepéről kérdeznék: Azokkal kapaszkodnak a fő és mellékhajtások, vagy kézzel fűzögeted a hálóba? Csak mert a legtöbb kacsot leszedni javaslod.
Le kell szedni, mert nincs gyakorlafi haszna a háló miatt, így csak fogyasztja a tápanyagot a fenntartása. A mellékhajtások lényegében rövidek. A legszebb ubit akkor adják, ha hagyom lecsüngeni. A későbbi hajtásválogatás miatt is könnyebb, ha csüngenek.
Köszönöm a videót, az lenne a kérdésem, hogy homokos talajra melyik parthenokarp uborkát javasolja?
Köszi a bemutatót, nagyon ertheto volt . Azinban lenne mégis egy kérdésem: a bemutato egy csak női növényen történt, azt mondtad , igy járjunk el vegyes viragzatu nvenyen is. Hulye kérdés : ha hím virágot talalunk egyik következő oldalhajtason , azt ki kell csipni, vagy meghagyjuk porzonak .? Pl 1 meter felett első oldaljatason női virág van , az onnan szarmazo hajtason him, akkor hogyan kell eljarni ? Vagy ilyen magassagban már csak női viragok vannak. ? Most termelek először kígyó uborkát, sajnos teljesen ismeretlen terep, ezért kérdezem. Koszonom a valaszt .
@@sandornebalogh4322 Nem kell kicsípni. A hím virágokra szükség van a beporzás végett.
Köszi a gyors választ. Remélem értem 1 méter felett : , oldalhajtas , női virág: marad ( termés ) , következő hajtáson himvirag : marad ( porzo), következő hajtáson női virág: marad , összesen így megvan 2 db uborka. , mert 2 női virágom van? Jól értem ?
Nagyon hasznos volt, köszönom! Atka ellen mi a jó megoldás általában?
Sajnos az igazán hatásos a vegyszer. Neem olaj is működik, de nem a legjobb eredményt hozza.
Remek volt a video, megkérdezném azért, hogy a felsőbb szinteken, ahol több termést várunk, nem kell felkötözni?
A főszárat folyamatosan vezetni kell a hálóra. Ennek a kapaszkodó kacsaiból is meg lehet hagyni néhányat. Azokat, amelyek a főszárat aktívan a halóhoz fogják. Ennyi nekem mindíg elegendő volt.
@@Kisvakondkert Értem, köszönöm szépen:)
Szia! Mond csak úgy ahogyan szeretnéd, én megnézem mert érdekel.
Üdv. Tapasztalatod van arról hogy egy fészekbe 2db uborkát ültetünk? Kevésbé fejlődnek jól mert elveszik egymástóla tápanyagot? Vagy nem okoz semmi gondot? Előre is köszönöm
Van. Néha így is ültetem, de csak szabadtéren. Működik úgy is.
Kedves Kisvakond!
Segítséget szeretnék kérni a paradicsomokhoz és paprikakhoz. Az a problémám volna, hogy olyan gyéren fejlődnek, alig nőnek, és kevés rajta a növő paradicsom is, paprika meg még ennél is rosszabb.
Egyébként nincs semmi szemmellátható betegség rajtuk.
Kérdezni szeretném mivel tudnám őket segíteni a fejlődésben?
Segítségét előre is köszönöm!
Kedves kisvakond. Szabad földön termelek jóker f1 salátauborka fajtát. Ezt már évek óta egy törmelék dombon teszem, ami vékony réteg földel van , kb 10cm föld bevonva. A domb idéntől kb 8-10 cm száraz fű nyesedékkel lett beborítva. Tegnap lettek kiültetve rá a kis palánták. Jól érzik magukat, a sok nedvesség miatt. 30 palánta van ráültetve körkörös sorokban. Az lenne a kérdésem hogy milyen módon javasolnád a metszését hogy ne legyen olyan sűrű, mint amilyen szokott. Előre is köszönöm megtisztelő válaszodat.
Most vettem észre az üzenetet. Nos, ha jól értem, akkor nem futtatva lesz, hanem földön. Ilyen esetben én egyáltalán nem szoktam metszeni. Ha sűrűsödik, legalább nem nő a gyom.
Évek óta Szatmár F1 uborkát vetek, általában 3 menetben, na nem azért mert megöregedne, hanem a tripszek miatt. Létezik rájuk valami kézzelfogható megoldás? Laser duplo nagyon hatékony, csak az ára miatt elég deficites lenne a történet.
Laser 240SC-t használom már tavaly óta.
Akkor végeredményen nincs különbség a két fajta (partenokarp / nem partenokarp) metszésében hobbi kertészek szintjén?
De, van. A fajta függvényében vannak előnyösebb és kevésbé előnyös metszések. Jómagam viszont minden esetben ezt a mérsékelt terhelésű metszésfomát alkalmazom, mivel:
1. Az egy szárra történő fóliás partenokarp metszését heti kétszer kellene vegezni, amire sokszor nincs lehetőségem.
2. Az intenzív termesztés rengeteg műtrágyát igényelne, amihez nincs gusztusom.
3. Több ubi fajtát nevelek egyszerre és bonyolult lenne különböző technikát alkalmazni minden esetben.
4. A mi konyhánk nem igényli a kifogástalan, mindíg egyforma méretű uborkát.
Röviden tehát: az egyszerű középutat valósítom meg a kertemben.
Elragjak a paradicsom szárát, tudna adni valami hasznos tanácsot, előre is köszönöm 😊
Mi rágja el? Milyen magasságban rágja el?
A paradicsomot a tövében szitává rágják, már 6 gyönyörű palántot irtottak ki.
lótetű? van egy nagyon jó csapda ellenük. Április óta napi szinten fogok a csapdákkal 2-3 kisebb-nagyobb méretű lótetűt. Ha ellenük szeretnél védekezni írj kommentbe és kifejtem hogy működik a csapda.
Nem lótetű, hanem,a vörös hangya.
Mi a véleménye a snach uborkából
Nem tudom pontosan milyen nézőpontból kellene véleményeznem. Amint a neve is mutatja egy salátauborka, ami igen korai.
@@Kisvakondkert Nagyon szépen köszönöm a gyors válaszát a kérdésem arra irányulna hogy javasolja-e ecetes teli uborkának vagy svéd uborkakent elrakni. Nem ismerjük azért próbáltam információt kérni. köszönöm előre is a véleményét szép estét kívánok. Gratulálok a tartalmas videókhoz. tisztelettel
@@mariaillesnehornyak647 El lehet rakni, de nem a legalkalmasabb erre. Magas a nedvesség tartalma, ezért inkább salátákhoz frissen használják. Az ilyen ubik ecetesen elrakva gyakran üregesek lesznek, tehát "lyukas" lesz a közepe. Biztosan látott már ilyen üreges ubit.
@@Kisvakondkert Nagyon szépen köszönöm a válaszát akkor nem kísérletezünk szép napot magának további jó munkát
A véleményét szeretném kérni én a Mohikán F1 szoktam hasznàlni.
A futókacsa mikor volt nem okozpott más kellemetlenséget a kertben csiga vadászat közben?
Karalábé levelet néha megcsípkedte. Salátához nem nyúlt.
😮 Rt
Egyébként azoknak megjegyzésképp, akik hosszúnak tartják a videókat, üzenném, hogy nyilván Ők nem jó papok, hanem profik, mert hogy, jó pap is holtig tanul, nekik már nem kell tanulni. Ne is nézzék ezeket a videókat, mert tök fölösleges. 😁
Mi az ellenszere az uborka levélsárgulásának! Ez a lényeg………………
A lényeg az uborka betegségei menne!!…..?………
..
Az egy külön téma. Sok dolog okozhatja és sokféle tünetet érdemes megismerni:
th-cam.com/video/KgH5mwzsOLw/w-d-xo.htmlsi=ZXMMNlcMjnY2eWOC
Nagyon hasznos videó
Nem értem, hogy miért módja egy uborkára,hogy "ő" egy ilyen és ilyen "gyümölcs"?
Nem inkább ez a termése?
Nagyon egyszerű: szövegszerkesztés. Ha egy dologról beszélünk és az illető dolog nevét minden mondatba ugyanúgy tesszük bele, akkor egy nyolcéves gyermek fogalmazása köszön vissza. Mutatom példával: Az uborka kedveli a metszést. Az uborka metszését úgy kell elvégezni, hogy az uborka hajtásait levágjuk. Az uborka ezt szereti. Az uborka oldalhajtásai, ha elburjánzanak, akkor az uborka beteg lesz. Az uborkát lehet ilyen esetben permetezni, de akkor az uborka fogyasztása az uborka növényről egészségtelen. Az uborka meghálálja, ha így gondozzuk.
Amikor ezt elolvasta, nem sértette valami gondolatban a fülét?
@@Kisvakondkertsztem arra gondol h SZEMÉLYES NÉVMÁST használ a növényre...
@@anna_likesgenshin654 Én is. Ezt fejtettem ki. A személyes névmás nyelvtani szempontból nem csak élőlényeket, hanem dolgokat is jelölhet.
Csokros helyett fürtösnek nevezzük, köszönöm.
Részemről önök úgy nevezik, ahogy szeretnék! 🙂
Én a vörös hangyakkal küzdök.
Ki kell költöztetni őket. Esetleg el is lehet pusztítani őket, ha nincs más megoldás.
Köszönöm szépen, további sok sikert kivanok😊
Időnként én is hangyainvázióval találkozom. Megkeresem a bolyt és szódabikával
meghintem az egész járatot és telepet. Nem csipik ezt a manővert és elmenekülnek. Eső után felujitom, mert eliminálódik a hatása. Eddig mindig sikeres akcióim voltak..