ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 15 ต.ค. 2024
- "Van egy naiv modellünk a problémamegoldásról: van a probléma, a megoldás, aztán jobban leszünk. Azonban a komoly problémáinkban, amikor eljutunk a saját határainkig, krízisekig, szétesésekig, ez a modell nincs így. A megoldhatatlan problémákban a megoldási kísérleteink ellehetetlenítenek minket."
Részlet Pál Feri 2017. május 9-i előadásából.
www.palferi.hu...
Ez teljesen igaz!
Pál Ferit egszerűen imádom, minden szava igaz :)
És valóban ,a megoldatlan problémát ma már másként látom,miért? mert megváltozott a hozzá állásom.Köszönöm Páferi!
🌷Köszönöm! Így máris könnyebb!
Sajnos a teljes hosszúságú előadás alatt nem lehet hozzászólni, ezért itt tenném fel a kérdéseim közül azokat, amelyek talán másoknak is eszébe jutottak.
Tudjuk, hogy a probléma megmarad, legfeljebb jobban érezzük magunkat, mert tisztában vagyunk a hátterével. Ez az eredmény az esetek túlnyomó részében valószínűleg elég is és elhozza a megnyugvást saját magunkkal és a felek között is. Különösen akkor, ha a probléma megoldásához egyébként a másik félre nincs szükség. Na de mi van a példaként is hozott esetben, amikor az egyik félnek az intimitásigénye nem nyer kielégülést? Ebben az esetben ugye hiába értik meg egymást, mivel a probléma megmarad, ez a fél továbbra sem nyer kielégülést, továbbra is folyamatosan frusztrált. A másik, aki elvonulni szeretne, ezt egyedül is megteheti, nem kell hozzá más, mint a társa belátása. Az intimitásigény kielégítéséhez viszont a társ aktív hozzájárulása szükséges. Az bizony egyedül nem megy. Az pedig rendkívül megalázó, ha az ember megölelné a másikat, hozzábújna és a másik csak hagyja magát, de egyáltalán nem ölel vissza, vagy nem úgy, ahogy az jólesne. Biztosan sokan láttunk már olyat, hogy a szerencsétlen fiú öleli a lányt, az pedig csak lógatja a karját. A fiú pedig kétségbeesetten igazgatná a lány karját maga köré. Iszonyatosan megalázó szitu. Mit lehet ilyenkor tenni?!? Hogyan kaphatná meg a megnyugvást az is, aki ehhez a másik aktív részvétele nélkül nem juthat hozzá? A vége mégiscsak az lesz, hogy a szenvedő fél szeretőt keres, rákot/gyomorfekélyt kap a frusztrációtól vagy felrúgja a kapcsolatot. És ha egyébként szereti a párját? Akkor még lelkiismeret-furdalása is lesz.
Arról is volt szó, hogy - ha jól csinálják - a felek a második lépésben rájöhetnek, hogy: hát tényleg, szeretem őt és azt szeretném, hogy jól érezze magát. Na de mi van, ha csak az egyik jön rá erre? Mondjuk az, akinek az intimitásigénye nagyobb. Hogyan vegye rá a másikat mégis, hogy az kielégítse az intimitás iránti vágyát?!? (Amit ugye egyedül nem lehet.) A vége megint ugyanaz: szerető, fekély vagy válás.
Minden tiszteletem és hálám Pálferié, aki belefektette az egész évados munkát, hogy világosságot csináljon a fejünkben de erről sajnos elfelejtett beszélni, pedig e nélkül ugyanúgy ott vagyunk, ahol a part szakad.
Pálferi meg tudta volna menteni a házasságomat.
Csak te tudtad volna megmenteni. PárFeri legfeljebb segített volna fejlődnöd, hogy meg tudd menteni.
De ezt , hogy kell?
Türelemmel. Mérhetetlenül sok türelemmel. Kell még türelem, türelem és türelem. Meg még türelem.
Van olyan is hogy szülő-gyermek kozott vannak megoldhatatlan problémák,mert a szülő mindenben iranyittani akarja felnott gyerekét es szellemi-lelki terorizalassal akarja hogy utanna igazodjon,sőt sokat kovetel tolle a fizikai tevekenysegekben is,egy olyan gyerekétől aki betegségekkel küzd .Mi erre a megoldás?
Akiben nincs szeretet, hogy tudna szeretetben nevelni gyereket, illetve szeretet adni masnak? Az egyetlen dolog, amit "neveleskent" ismer a bantalmazas kulonbozo formai (verbalis, pszichologiai, fizikai). Ami benned letezik, csak azt tudod, atadni a sajat gyerekednek is, szomoru, hogy mennyi szulonek nem kene szulonek lennie.
¿Cómo es que este vídeo tiene subtítulos en español? :O
királyság