IMÁDOM...♥" Uram, én csak elindultam, hogy megnézzem a sírt. Én csak gondoskodni akartam rólad azokkal a kenetekkel, amelyeket magammal vittem. Majd hirtelen bátorítást kaptam, hogy ne féljek. Köszönöm, hogy napról napra elűzöd szívemből a félelmet, hogy beléphess az életembe. Dicsőség neked, a Föltámadottnak, aki a félelem helyett a hála és az öröm énekét énekli a szívemben! Adj erőt, hogy ezt másoknak is elvihessem! Amen"
Nekem elsőre tetszett, de a többi mondatoddal nagyon egyetértek. Én is csak gratulálni tudok, és szerintem nagyon szépen, átéléssel, őszinén játsza Flóra Réka szerepét is. Az Emese is fantasztikus, de én itt a rendező döntésével és tervével a Réka szerepről értek egyet. Ugyan nem láttam a Társulat válogatást, csak itt amit feltettek, azt nézegettem, de a többi döntést is helyesnek tartom. Nagyon szép lett az új István, a király előadás!!!!!
Gratulálok Flórának, megérdemli a szerepet! Nagyon ügyes volt ma, de Emese is. Ezt a dalt különösen szeretem, nagyon tetszett mikor pár hónapja volt a döntőben.:)
Olyan klassz, h felteszitek youtube-ra a dalokat, hétvégén pont nem tudtam nézni a Társulatot. Nem nagyon szeretem a Jézus Krisztus Szupersztár dalokat, de Flóra itt is fantasztikusan énekelt!
Flora, a kedvenc reszem az, amikor azt enekled "Nézz csak rám, ez volnék én", olyan, mintha a Gralt formalnad meg. Az az, vagy csak en latom bele, mert szamomra hiheto ez a titok. Nagyon tetszik, amit csinalsz! :)
Mindkét lány fantasztikus. Itt viszont az volt a döntő, hogy a rendező milyen Rékát képzelt el, és számára Flóra ahhoz a képhez közelebb állt. Nem azt döntötték el melyikük a jobb, hanem hogy melyikük tudja majd azt a lányt jobban alakítani, amit a rendező szeretne megjeleníteni. Én úgy láttam, amint Szikora kimondta Flóra nevét, Emesének is egyértelmű volt, hogy a Flóráé a szerep, és gratulált neki. Azért kár hogy volt ez a herce-hurca, mert az Flórának rosszul eshetett...
Flóra szuper volt a döntés nehéz, asszem talán a legdurvább választás tanúi lehettünk:) Én Emesének szurkoltam, de ez nem jelenti hogy Flóra ne lenne tökéletes Réka:) A másik szereposztásban meg biztosan Emese lesz, majd megnézem azt is:)
Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a szabályok értelmében a szereposztó műsor főszereplőit továbbra is Szikora János a jubileumi előadás rendezője, a zsűri elnöke jelöli ki a szakmai zsűri véleményezése és szavazatai ismeretében. Herczeg Flórának és Torma Emesének gratulálunk! A szervezők
Szerintem Flóra fejlődése látszik ezen a prodikción. Nekem tetszik,hogy magán "átszűrve", picit népdalosan énekelte. De hát hogy énekeljen az,akinek ez ivódott a vérébe,hangjába? Egy művésznek a saját lelkületét is át kell adnia a megformált karakteren keresztül. Szerintem Flórának itt ez sikerült. A hangja szerintem szép és fejlődőképes,s Réka is a nép leánya, ezért felel meg az én fejemben is a figurának Flóra.
Előre közlöm,hogy hatalmas Emese rajongó vagyok.A Flóra rendkívül tehetséges és kedvelem is,de nézd,hallgasd meg a Réka dalt.Ha megnézted,akkor kérlek reagálj,mert fontos,hogy mit hallasz ki belőle.
ez nem "gusztustalan", ez a szabály, a rendező dönt, el kell fogadni. nem szulák csinálja a darabot. csak szólni kellett volna a szabályokról a versenyzőknek is..
Nekem csak az volt kicsit unszimpatikus, hogy az elején a készítőknek meg kellett volna beszélni, hoyg Szikorának van az abszolút döntés joga, mert Gundel is elkönyvelte Emese győzelmét, így neki szerintem különösen negatívan jött ki ez a veszteség... Flóra pedig nem érezheti magát így igazán győztesnek...
12 ปีที่แล้ว +2
Adottságai vannak, népdalénekléshez. Technikailag katasztrófa szegény. Tanulni kéne előbb, aztán közönség elé állni. Nem bírtam végighallgatni, fájt.
IMÁDOM...♥" Uram, én csak elindultam, hogy megnézzem a sírt. Én csak gondoskodni akartam rólad azokkal a kenetekkel, amelyeket magammal vittem. Majd hirtelen bátorítást kaptam, hogy ne féljek. Köszönöm, hogy napról napra elűzöd szívemből a félelmet, hogy beléphess az életembe. Dicsőség neked, a Föltámadottnak, aki a félelem helyett a hála és az öröm énekét énekli a szívemben! Adj erőt, hogy ezt másoknak is elvihessem! Amen"
Nekem elsőre tetszett, de a többi mondatoddal nagyon egyetértek. Én is csak gratulálni tudok, és szerintem nagyon szépen, átéléssel, őszinén játsza Flóra Réka szerepét is. Az Emese is fantasztikus, de én itt a rendező döntésével és tervével a Réka szerepről értek egyet. Ugyan nem láttam a Társulat válogatást, csak itt amit feltettek, azt nézegettem, de a többi döntést is helyesnek tartom. Nagyon szép lett az új István, a király előadás!!!!!
Gratulálok Flórának, megérdemli a szerepet! Nagyon ügyes volt ma, de Emese is. Ezt a dalt különösen szeretem, nagyon tetszett mikor pár hónapja volt a döntőben.:)
Na most már kiderült:Flóra nagyszerű Réka! :)
És rengeteget fejlődött a hangja!
Olyan klassz, h felteszitek youtube-ra a dalokat, hétvégén pont nem tudtam nézni a Társulatot.
Nem nagyon szeretem a Jézus Krisztus Szupersztár dalokat, de Flóra itt is fantasztikusan énekelt!
Csodaszép ,nagy kedvenc!
Az EKF ajándéka az országnak! :) Büszkék vagyunk rád Flóra!!:)
Flora, a kedvenc reszem az, amikor azt enekled "Nézz csak rám, ez volnék én", olyan, mintha a Gralt formalnad meg. Az az, vagy csak en latom bele, mert szamomra hiheto ez a titok. Nagyon tetszik, amit csinalsz! :)
Én ezt a dalt szeretem a legjobban
jovolt az előadáson nagyon!!
csodalatos. :)
Varázslatos Rékává vált Flóra! Ennél a dalnál szerettem meg egyébként,itt olyan tiszta a tekintete... :) S persze tetszik a dal is. :)
ezt az előadást meg hallgattam legalább 10szer
anyira lágy, könnyed, harmonikus de uganyakkor szenvedélyes is
barvó flóra(Y)
Mindkét lány fantasztikus. Itt viszont az volt a döntő, hogy a rendező milyen Rékát képzelt el, és számára Flóra ahhoz a képhez közelebb állt. Nem azt döntötték el melyikük a jobb, hanem hogy melyikük tudja majd azt a lányt jobban alakítani, amit a rendező szeretne megjeleníteni. Én úgy láttam, amint Szikora kimondta Flóra nevét, Emesének is egyértelmű volt, hogy a Flóráé a szerep, és gratulált neki. Azért kár hogy volt ez a herce-hurca, mert az Flórának rosszul eshetett...
ezt az előadást meg hallgattam legalább 10sezr.
anyira lágy, könnyed, harmonikus de uganyakkor szenvedélyes is
barvó flóra(Y)
aranyos :)
de tényleg xĐ
Flóra szuper volt a döntés nehéz, asszem talán a legdurvább választás tanúi lehettünk:) Én Emesének szurkoltam, de ez nem jelenti hogy Flóra ne lenne tökéletes Réka:) A másik szereposztásban meg biztosan Emese lesz, majd megnézem azt is:)
Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a szabályok értelmében a szereposztó műsor főszereplőit továbbra is Szikora János a jubileumi előadás rendezője, a zsűri elnöke jelöli ki a szakmai zsűri véleményezése és szavazatai ismeretében.
Herczeg Flórának és Torma Emesének gratulálunk!
A szervezők
IIIGGGGEEEEN! :D Fantasztikus! Csodás! :D Remélem nem lesz nagy zűrzavar a döntés miatt.. :S
Jó ez az átlátszó lepel :D 2:40 :D
Valóban a népdal az erőssége Flórának, de mégis szépen énekli ezt a "szerelmesdalt". Szerintem nem hamis egyáltalán. Nekem nagyon tetszik.
Nekem bejön:)
Szerintem Flóra fejlődése látszik ezen a prodikción. Nekem tetszik,hogy magán "átszűrve", picit népdalosan énekelte. De hát hogy énekeljen az,akinek ez ivódott a vérébe,hangjába? Egy művésznek a saját lelkületét is át kell adnia a megformált karakteren keresztül. Szerintem Flórának itt ez sikerült. A hangja szerintem szép és fejlődőképes,s Réka is a nép leánya, ezért felel meg az én fejemben is a figurának Flóra.
mi ez a kenyszerzubbony rajta....?
I Dont Know How To Love Him
Előre közlöm,hogy hatalmas Emese rajongó vagyok.A Flóra rendkívül tehetséges és kedvelem is,de nézd,hallgasd meg a Réka dalt.Ha megnézted,akkor kérlek reagálj,mert fontos,hogy mit hallasz ki belőle.
Miért nem? Hogyan kellene? Erre most komolyan kíváncsi vagyok.
ez nem "gusztustalan", ez a szabály, a rendező dönt, el kell fogadni. nem szulák csinálja a darabot. csak szólni kellett volna a szabályokról a versenyzőknek is..
Miért nem? Hogyan kéne? Erre komolyan kíváncsi vagyok.
itt még az eleje volt... jobb hangja lett aztán.
Huh, szegény eléggé hamis és a hangja is el-elbicsaklik, de amúgy szép. :)
Na látom valakinek minuszolhatnékja volt... :P
Nekem csak az volt kicsit unszimpatikus, hogy az elején a készítőknek meg kellett volna beszélni, hoyg Szikorának van az abszolút döntés joga, mert Gundel is elkönyvelte Emese győzelmét, így neki szerintem különösen negatívan jött ki ez a veszteség... Flóra pedig nem érezheti magát így igazán győztesnek...
Adottságai vannak, népdalénekléshez. Technikailag katasztrófa szegény. Tanulni kéne előbb, aztán közönség elé állni. Nem bírtam végighallgatni, fájt.
Íme 1 interjú Flórával...hátha érdekel vkit: szentkoronaradioPONTcom/node/34260