Volt, hogy 3-4 ember vittek el a rendőrök naponta a pincéből - ilyen egy belvárosi drogbarlang

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 30 ก.ย. 2024
  • A bulinegyed Dob utcájában lévő 21 lakásos társasház mizériájáról már előző cikkünkben bővebben beszámoltunk. A környék Airbnbztetése miatt számos kapukód nyilvánossá vált, ezzel szabad bejárást biztosítva a kelletlen látogatóknak, prostitúciónak, drogfogyasztásnak a házak közös helységeiben.
    Cikkünk megjelenése után a kódok körülbelül 15 perccel lekerültek az internetről. Szikszai Úr, a ház egyik régi lakója, mesélt stábunknak a környék problémáiról és élhetetlen körülményeiről, valamint megmutatta azt a pincét is, ahol eddig napi szinten folyt prostitúcióval vagy nehéz drogfogyasztással kapcsolatos élet. Szerinte a Buli Negyed 2013-óta lévő terjeszkedése már szinte teljesen kiszorította a magyar lakókat a városrészből, a megmaradtaknak pedig aligha marad más esélye, mint költözni. Elmondása szerint már egy olyan vállalhatatlan turista réteget vonz, a "Bili Negyed", amely a környéken élőket ellehetetleníti egy emberi élettől. Stábunk érkezésekor éppen két ingatlant vásárolt fel egy külföldi vállalkozó, kiadás céljából és készen állt tőlünk is megvenni a maradékot, ha esetleg maradt még a házban.
    Olvasd el a híreket! index.hu/
    Lájkolj be Facebookon! / indexhu
    Kövess minket az Instagramon! / index.hu
    És már TikTokon is! / index.hu
    A videó 2024.07.01-én jelent meg az Index.hu oldalán.

ความคิดเห็น • 336

  • @janosnagy6536
    @janosnagy6536 3 หลายเดือนก่อน +229

    Javitsatok ki ha tevedek de ez a konkret eset szerintem nem a turizmusbol, hanem a rejtett eroforras viselkedesebol fakado problema. Erosen ketlem hogy a britt turista bemegy egy pincebe hogy ket tu kozott megkoronazza a nyaralasat.

    • @acsatornad
      @acsatornad 3 หลายเดือนก่อน +36

      de a környék lepukkanásást kiürülését meg a buliturizmus okozza. kéz a kézben jár a két dolog.

    • @janosnagy6536
      @janosnagy6536 3 หลายเดือนก่อน +33

      @@acsatornad a 8. Keruletben nincs buliturizmus az ilyen jellegu problemak megis sokkal erosebben jelen vannak. A 13. Keruletben sincs buli turizmus de megis megjelentek a lepcsohazba beotoro, ott drogozo csocselek.

    • @1Anonymu_S
      @1Anonymu_S 3 หลายเดือนก่อน +29

      @janosnagy6536
      Hát igen, nehéz így megoldani a problémákat, hogyha nevén nevezzük a dolgokat, akkor a mélyliberálisok felsírnak..

    • @acsatornad
      @acsatornad 3 หลายเดือนก่อน

      @@janosnagy6536 a drogosok nem szoktak megállni a kerületek határában lol. De ha egy kerület lepukkan, telejsen el lesz engedve, az rántja magával a környékbeli kerületek széleit is. Ezek tényleg egymást kísérő jelenségek. Lecsövesedik lepukkan egy terület - jön a befektető és teletolja romkocsmával - buliturizmus- még több közbiztonsági gond, még több illegális tevékenység - odavonz még több lecsúszott alakot, stb stb. Pontosan ugyanez volt Prágában , Amszterdamban is

    • @berserkguts4185
      @berserkguts4185 3 หลายเดือนก่อน +6

      ó dehogynem meglepődnél mire képesek xD jó pénz is van benne

  • @viktorsagi9627
    @viktorsagi9627 3 หลายเดือนก่อน +264

    Banánköztársaság, ahol mindig a normálisnak kell elmenekülnie. Rég rossz ez a rendszer ahogy van.....

    • @KaracsonyBergenadjuntus
      @KaracsonyBergenadjuntus 3 หลายเดือนก่อน +14

      Budapest Köztársaság.
      Ahogy a főpolgármester úr mondja...
      Máshol nincs ilyen?

    • @viktorsagi9627
      @viktorsagi9627 3 หลายเดือนก่อน

      @@KaracsonyBergenadjuntus Lesz ez még sz@rabb is tök mindegy ki a a főpolgármester.....

    • @jookovacs
      @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน +15

      Fejlett nyugaton nincsi iylen. De várj csak, ha a Kensigton Street kifejezésre rákeresel videók lesznek, ahol 25 percen keresztül vágás nélkül csak drogos meg drogos.

    • @krisamagus1
      @krisamagus1 3 หลายเดือนก่อน

      te okostojás, máshol sokkal rosszabb

    • @viktorsagi9627
      @viktorsagi9627 3 หลายเดือนก่อน

      @@krisamagus1 Utolérjük őket ne aggódj bölcs ember.

  • @PelletMate
    @PelletMate 3 หลายเดือนก่อน +25

    kamerásnak nagyon szimpatikus volt a bőröndös hölgy, mondjuk érthető

  • @8lifeisamovie8
    @8lifeisamovie8 3 หลายเดือนก่อน +24

    Nem-e körözik százados úrnak lenne dolga, de csak a kamera érdekli....😁🤣

  • @ezayoutubefiokom
    @ezayoutubefiokom 3 หลายเดือนก่อน +44

    Az operatőr végül elkérte a feher ruhás, kofferes lány számát?:D

  • @Csabi3000
    @Csabi3000 2 หลายเดือนก่อน +10

    6:45 Tök lényegtelen, de érdekel. Mit kezdenek 2 forintosokkal?

    • @attilakaman8766
      @attilakaman8766 2 หลายเดือนก่อน

      Ez engem is érdekelne

  • @laszloordasi5648
    @laszloordasi5648 3 หลายเดือนก่อน +90

    Dzsuvapest...

    • @gmbalint8652
      @gmbalint8652 3 หลายเดือนก่อน +6

      Azaz, dzsuvapest és bilinegyed😂

    • @laszlokiss4119
      @laszlokiss4119 3 หลายเดือนก่อน +1

      Dél-alföldi megyeszékhely se különb, csak ott "fesztivál városnak" hívják!

    • @koszazanafar635
      @koszazanafar635 3 หลายเดือนก่อน +1

      Dzsuvapest bilinegyed átveszem 😂😂😂

    • @Titanium1g
      @Titanium1g 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@laszlokiss4119 De igen, különb.

    • @viktorjuhasz7464
      @viktorjuhasz7464 3 หลายเดือนก่อน

      Na vártam már hogy jönnek a parasztok is kommentelni...

  • @tUFt77
    @tUFt77 3 หลายเดือนก่อน +24

    Hát ez.. érdekes volt.. 🐈‍⬛ Köszönöm a tájékoztatást. ❤

  • @Lordvarbaro
    @Lordvarbaro 3 หลายเดือนก่อน +38

    kapukodot valaki linkelné? (havernak kell)

    • @evavago3080
      @evavago3080 3 หลายเดือนก่อน +1

      🤣🤣🤣🤣

    • @Ateszika
      @Ateszika 2 หลายเดือนก่อน +8

      69 csengő 420

  • @esztervinch6163
    @esztervinch6163 3 หลายเดือนก่อน +26

    Na már itt sem lehet egy jot spurizni vagy kupakolni…

  • @Nad76
    @Nad76 3 หลายเดือนก่อน +11

    Kapukód? Le kell cserélni kis brikettre aztán nem kell a kód

  • @difinici6843
    @difinici6843 2 หลายเดือนก่อน +3

    Ez elszomorító... Olyan méltatlan ebben a gyönyörű városban... Persze mindenki azt fogyaszt, amihez kedve van, amíg ezzel nem sért/bánt másokat, csak lehetne ezt kulturáltabban is végezni... Én ebben hiszek.

  • @kacsa-csa6754
    @kacsa-csa6754 3 หลายเดือนก่อน +20

    Húú és egy kapú kódot olyan 30 másodperc megváltoztatni! :D de nagy problémák ezek kérem :DDD

    • @danielkerti8395
      @danielkerti8395 3 หลายเดือนก่อน +6

      Ennyi , akkor ők hibásak.. agyas

    • @kacsa-csa6754
      @kacsa-csa6754 3 หลายเดือนก่อน +2

      @@danielkerti8395 nyilván.. ha már a riportban ez hangzott el első helyen mint fő ok amiért bejárnak.. agyas.

    • @GG0LOL
      @GG0LOL 3 หลายเดือนก่อน +6

      Miert olyan nehéz megerteni?
      - hogy a lakastulajdonos (airnb) nem akarja megvaltoztatni. Ő maga tette fel netre. Őt nem erdekli a drogtanya, csak a fizető vendégek (akik a netrol megkapjak a kapukodot)

    • @kacsa-csa6754
      @kacsa-csa6754 3 หลายเดือนก่อน

      @@GG0LOL és az kit érdekel hogy nem akarja megváltoztatni? egyszerűen elveszem a kódját a kaputelefonhoz és nem adok neki újat :D Ha meg ez sem elég akkor elveszem mindenki kódját és CSAK Proxyt engedek használni kód NUKU :DDD aztán verheti a nyálát. kap egy proxyt és SZEVASZ TAVASZ :DDD Ilyen egyszerű az élet :) kit érdekel hogy ő mit akar ?:DDD

    • @19625
      @19625 3 หลายเดือนก่อน

      Haggyad' már azokban a pince helyiségek úgy lettek berendezve (azt nem állítom, hogy ne lett volna ott gond a múltban). A drogos meg olcsó "utcalány" fészkek hol néznek ki ilyen rendezetten (gondolj csak a régi Rákóczi térre, bármelyik hajléktalanok által belakott aluljáróra, vagy amit a szipusok/heroinisták/bekristályozottak művelnek maguk körül). A két forintosokról nem is beszélve, mikor láttál utoljára ennyi kivont pénzt egy helyen ...
      Az is nevetséges mikor elkezd arcoskodni, hogy mindenki kerülje ki őket, de _Ő_ elzavarta őket.
      Említi a Prága hozzáállását a bulizókhoz; remélem nem látogatja meg a várost, mert lehet sokkolná, hogy (a csehek legalizálták a marihuánát) több kender shop van a belvárosban mint söröző.

  • @krisz4446
    @krisz4446 3 หลายเดือนก่อน +13

    Miért nem áramtalanitják a kapu csengöt a 20 zárfeltörésnél meg börtönél meg unák a történetet.És be rendeszkedni se tudnának feltört zárat könyü észreveni.Igy persze hogy, maradnak ha ki be járhatnak gond nélkül.

    • @balint5672
      @balint5672 3 หลายเดือนก่อน +3

      Jajajaj magyar nem az erősséged.

    • @zsoltmarko5390
      @zsoltmarko5390 3 หลายเดือนก่อน

      Az tünet kezelés !
      Itt alapjaiban kell reformálni

    • @berserkguts4185
      @berserkguts4185 3 หลายเดือนก่อน +1

      kapucsengőt le lehet cserélni vagy csak mint nálunk nem is működik csak egy nyitó kulccsal mint a kocsihoz is van csipogónak hívjuk

    • @tamasreiter9114
      @tamasreiter9114 3 หลายเดือนก่อน

      Lusták és nem okosak...
      Milyen szar már ha kulccsal nyílik a kapu a gettóban.
      Amúgy a nem kívánatos Brazilokat kén összeszedni és helyre tenni. Nem kellenek azok oda. ;)

    • @101_Neleta
      @101_Neleta 3 หลายเดือนก่อน

      @@berserkguts4185 Nálunk is ez van, nyitókulcs. A NAV-ot is lehetne hívni az airbnb-hez. Azért a ház lakói is szerencsétlenek, ha évek óta nem tudják ezt a nyilvánvaló problémát megoldani.

  • @kovacsbotond3173
    @kovacsbotond3173 3 หลายเดือนก่อน +39

    dehát ugye a turizmus az szent, az csak jó lehet a városnak, és elsődleges szempontként támogatni kell mindenkivel szemben. Aki meg ott lakik, költözzön el. Merezzeljárjólazország.
    Egy közvécé lett a 6-7 ker belső része.

    • @TrianonTagadóTibiAlias3T
      @TrianonTagadóTibiAlias3T 3 หลายเดือนก่อน +4

      Ezt azoknak köszönd, akik a romkocsma-kulturat behoztak. ;)

  • @tamasmehes4034
    @tamasmehes4034 2 หลายเดือนก่อน +2

    Le kell zárni a pincét ennyi…vagy tűzvédelmi szempontból még bohockodjatok 50 évig…

  • @Thomas_AAnderson
    @Thomas_AAnderson 3 หลายเดือนก่อน +6

    Kidobni a pincéből MINDENT!
    Ha kell hetente.

    • @djcsovi
      @djcsovi 3 หลายเดือนก่อน

      Ugyan már hát az munkába kerül. Inkább hisztizünk

    • @weirdlittlesister
      @weirdlittlesister 3 หลายเดือนก่อน +6

      @@djcsovi Ennek a szemétmennyiségnek az elvitele nemcsak munkába kerül (hozzáteszem, veszélyes munkába, tekintve hogy mi mindenbe lehet itt belenyúlni), hanem rengeteg pénzbe is. Ehhez minimum egy lomtalanító konténert kéne hozatni, itt meg ugye már bejön az, hogy a költségeket meg kell osztani, a külföldi lakástulajdonosok együttműködők-e, ha nem hajlandók kommunikálni a többiekkel, az ő részüket ki fizeti, a közös képviselővel mi van, tehát nemcsak sok veszélyes munka és elég sok pénz, hanem rengeteg szervezés és potenciális zsákbafutás is. Arról nem is beszélve, hogy amíg a probléma gyökerét nem kezelik, ez újratermelődik, és akkor még azt nem is említettük, hogy miért a tisztességes lakóknak kell újra meg újra költségekbe verni meg veszélybe sodorni magukat azért, hogy eltakarítsanak ezek után a férgek után? De kommentben trollkodni meg fölényeskedni nyilván könnyebb, mint ezeket átgondolni :)

    • @djcsovi
      @djcsovi 3 หลายเดือนก่อน

      @@weirdlittlesister rinya rinya rinya. Minden “ha”-val kezdődő mondat felesleges az életben. Pécset megoldottuk annó. Közös költséget megemeltük lett pénz. Hozzáteszem volt lakóközösség is nem csak a másikra mutogattunk. A külföldi tulajdonos pedig vagy aláírja a szerződést vagy bíróság. Minden megoldható csak akarni kell ami az ostoba magyaroknak se megy.

    • @bogyo10
      @bogyo10 2 หลายเดือนก่อน +1

      ​@@weirdlittlesisterGázperzselő sokkal hasznosabb,hatékonyabb. Tudom,sok a vezeték,na,de minden megoldható,csak akarni kell.

    • @19TojasosLecso81
      @19TojasosLecso81 2 หลายเดือนก่อน +1

      Én tele basztam volna hipóval a pincêt,hogy levegőt se kapjanak

  • @hegedusjudit6370
    @hegedusjudit6370 3 หลายเดือนก่อน +14

    Hol vannak akik szolgálnak és védenek??? A Pintér Sándor mindig rendet tartott ! Most miért nincs igy? Ő nagyon rendet tartott v.mikor!!!!😮

    • @tamasreiter9114
      @tamasreiter9114 3 หลายเดือนก่อน

      Ma velem olyan suttyó cigány rendőrhölgy próbálkozott hogy besírtam! Az minimum szabolcsi volt... Pesten!
      Előadta hogy, aztán a végén kiderült dehogy.

    • @karesz0610
      @karesz0610 3 หลายเดือนก่อน

      😂😂😂

    • @davidsuga8449
      @davidsuga8449 2 หลายเดือนก่อน +2

      Kérem szépen a saját érdekében tessék leállni a közszolgálati tv 0-24 nézésével😂😂😂

  • @zoltankelemen7624
    @zoltankelemen7624 3 หลายเดือนก่อน +34

    Mindenki azt várta hogy a keménykezű,határozott Nidermüller úr megoldja a helyzetet 2019!Megválasztása után semmi nem történt sőt rengeteg interjuban csak annyit mondott ez hozzátartozik a kerülethez!Köszönjük!!!Ismét ez a brigád nyert bár mindegy ki nyer le vannak fizetve!Lehet költözni!

    • @DVLGNG616
      @DVLGNG616 3 หลายเดือนก่อน +5

      Szerencse hogy Tarlós bacsi hagyta így elfajulni a dolgokat😢

    • @nna7yk
      @nna7yk 3 หลายเดือนก่อน

      @@DVLGNG616 de a Karácsony alkalmatlan GYURCSÁNY BÁB?

    • @zoltankelemen7624
      @zoltankelemen7624 3 หลายเดือนก่อน +10

      @@DVLGNG616 Haló!Karácsony Gergely a főpolgármester öt éve (+5év lesz)Ráadásul a helyi polgármestenek kellene intézkednie azért van!Jó hogy nem Demszkyt hibáztatod,bár te lehet hogy azt sem tudod ki az különben nem írnál ilyen hülyeséget!

    • @101_Neleta
      @101_Neleta 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@DVLGNG616 Semmi köze ennek Tarlóshoz! Nidermüllernek kellett volna lépnie, felveszi a pénzt, most is NAV-os büntetést szervezett a kerültnek (mínusz 50 millió Ft), ahelyett, hogy tenne is valamit. Tönkretette a kerületünket és a marhák újra megválasztották. Karácsony ugyanez... Most derül ki, ő is szép is adósságot csinált. Nem kéne végre az eszét használni mindenkinek és tájékozódni? Ez itt Budapesten luxus.

    • @Retfie719
      @Retfie719 3 หลายเดือนก่อน +3

      ​@@zoltankelemen7624Orbán a miniszterelnök 2010 óta

  • @mistr799
    @mistr799 2 หลายเดือนก่อน +1

    Nyolc nap alatt senki nem vette észre, hogy elírás van a címben. Gratulálok! Régen sem voltatok jobbak, nem is lesztek soha.

  • @gergelygeczi3750
    @gergelygeczi3750 2 หลายเดือนก่อน +2

    2 forintosok mire?

  • @djcsovi
    @djcsovi 3 หลายเดือนก่อน +3

    Biztonsági eszközök segítenek. Csak szólok

  • @balazskaplar3420
    @balazskaplar3420 2 หลายเดือนก่อน +1

    Be kell falazni a pince bejáratát és meg van oldva a probléma.

  • @axt3462
    @axt3462 3 หลายเดือนก่อน +5

    Fú mekkora ork ott 0:42-nél :)

  • @balika1984
    @balika1984 3 หลายเดือนก่อน +17

    az a sok kétforintos mi célt szolgálhatott vajon?

    • @interferenciastatikus1728
      @interferenciastatikus1728 3 หลายเดือนก่อน

      Lehet zseton volt kártyához vagy a kurvához vagy már abból is lehet kinyerni drogot, ki tudja..

    • @youtubeboss92374
      @youtubeboss92374 3 หลายเดือนก่อน +8

      Azzal telefonáltak fülkéből

    • @kisjancsimegcsapkocsog
      @kisjancsimegcsapkocsog 3 หลายเดือนก่อน

      2 ft ot ér az életük (szimbólum) :D

    • @evavago3080
      @evavago3080 3 หลายเดือนก่อน

      🤣🤣🤣🤣

    • @Mostansag
      @Mostansag 2 หลายเดือนก่อน

      Valaki azzal fizetett.

  • @endrekocsis7740
    @endrekocsis7740 3 หลายเดือนก่อน +3

    Bili negyed. :D Rendőrt kamerát minden hova.

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 2 หลายเดือนก่อน

      @@endrekocsis7740 Kaukázusi,-kutyi,-a-kapuhoz-sem-jonnek..🤣

  • @agneseodannemill5602
    @agneseodannemill5602 3 หลายเดือนก่อน +1

    5:20 Szánalmas, ha ez így van, a jövő politikusai?? + Nagyon hasznos riport, főleg budapesti lakásvásárlást tervezve!

  • @TrianonTagadóTibiAlias3T
    @TrianonTagadóTibiAlias3T 3 หลายเดือนก่อน +7

    2012-ben a 8-ban ez mindennapos. Éjszakai tömegverekedés, ahova a rendőrség nem megy ki, nem működő köztéri kamerák, kapualjak, amit drogelosztokent dominálnak. Kupi a szemközti házban... Pest ez, régóta. Ez mar nem az a Pest, ahova ingyen, csak úgy fanbol bemehettel a Szimplaba és jól erezhetted magad...

  • @SilverAchromatic
    @SilverAchromatic 2 หลายเดือนก่อน +1

    Jé, mi erre szivtunk regen 😂

  • @marcelltoth5528
    @marcelltoth5528 3 หลายเดือนก่อน +15

    Budapest-Köztársaság 😎

    • @user-rs9py9yr1r
      @user-rs9py9yr1r 3 หลายเดือนก่อน +7

      Köszönjük Pintér elvtársnak. Ez országosan történik.

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 2 หลายเดือนก่อน

      @@user-rs9py9yr1r Mi??-RUSSIA-bv.-Na-,-azt-nezzetek...

  • @Shaddark79
    @Shaddark79 3 หลายเดือนก่อน +13

    Nekem ez a "tűzoltóság megtiltotta, hogy bezárjuk a pincét" fura. Lehet hogy Budapesten másképpen mennek a dolgok, de több városban éltem eddig több lakásban és házban, de olyannal hogy ne lehessen becsukni a pincét mert a tűzoltóság megtiltotta, én még nem találkoztam. Mondjuk hasonló helyzetben sza...ám le a tűzoltóságot, biztos hogy lecsuknám és a lakókon kívül mindenki más kizárva.

    • @attilaangyal707
      @attilaangyal707 3 หลายเดือนก่อน +1

      Én sem értem mert nálunk is le van zárva a pincelejáró rácsos ajtóval direkt hogy illetéktelenek ne mehessenek le.

    • @xeraoh
      @xeraoh 3 หลายเดือนก่อน +2

      hullik a vakolat veszélyes, csőtörés stb. ezer indok ami miatt simán le lehet(ne) zárni

    • @TilKrisz
      @TilKrisz 3 หลายเดือนก่อน +6

      Pedig ha úgy kaptak építési engedélyt, hogy a pince önálló tűzszakasz (ez hangzik el a videóban), akkor valóban ez az előírás. Nyilván az Országos Tűzvédelmi Szabályzat normális vagyonvédelmi körülményeket feltételez (csak az arra jogosultak tartózkodnak az adott területen), nem ilyen extrém helyzetet. Az emberi élet védelme az alapvető, márpedig ha bárki tartózkodik a pincében, akkor számára biztosítani kell a biztonságos kijutást vészhelyzet esetén.
      Olyat viszont TALÁN lehet csinálni, hogy csak belülről legyen nyitható, mivel onnan kell tudni menekülni. Persze, ha valaki bejut, akkor kitámasztja belülről, de most pl. épp üres, tehát ha most bezárnák, akkor nem lenne, aki kitámasztja. 🤓

    • @101_Neleta
      @101_Neleta 3 หลายเดือนก่อน

      @@TilKrisz Nem értem. Menekülési útvonal hogy lehetne a pincénél? Az egész nekem zavaros.

    • @djcsovi
      @djcsovi 3 หลายเดือนก่อน

      @@TilKrisztűzgátló ajtó a menekülési útvonalon? Addig jó amíg hő nem éri😂

  • @FabStream-y5t
    @FabStream-y5t 3 หลายเดือนก่อน +12

    Amikor szóba jön, hogy miért drága az albérlet... akkor kérdezzék meg a politikusokat, hogy miért engedélyezik az airbnb-t? Onnan hány ezer lakás szabadulna fel az albérletpiacra?

    • @ElekLaszlo289
      @ElekLaszlo289 3 หลายเดือนก่อน

      Attól nem csökkennének az árak, így is tele a piac kiadó lakással, amiket egy bizonyos ár alatt nem fognak kiadni.

    • @danielchripko5204
      @danielchripko5204 3 หลายเดือนก่อน +1

      Nem az Airbnb miatt magasak az albérletárak, hanem (részben) a feketén működő Airbnb-k miatt, amit az impotens kerületi politikusok nem képesek bezáratni, vagy megbűntetni, csak a NAV-ban van ambició…ők mondjuk aratnak is rendesen😉

    • @ElekLaszlo289
      @ElekLaszlo289 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@danielchripko5204 Nemzetközi viszonylatban nem magasak az albérletárak, a fizetések alacsonyak.

    • @danielchripko5204
      @danielchripko5204 3 หลายเดือนก่อน

      @xy5331 Például mi, és a teljes ismerősi köröm … annyi adót fizetünk, hogy össze sem merem adni..😅 Egyébként a Booking és az összes többi oldal köteles egész Európában riportot küldeni az éves forgalomról a NAV-nak (ill az adott állam adóhatóságának) és ők rajta is vannak az ellenőrzésen, csak az impotens önkormányzatok nem képesek ellenőrizni megfelelően.

    • @danielchripko5204
      @danielchripko5204 3 หลายเดือนก่อน

      @xy5331 Kérni kell (számlát), majd elmegy a kedvük, ha már az X-edik ember mondja le a foglalást….

  • @mrdogvesz
    @mrdogvesz 2 หลายเดือนก่อน

    ládagyàri Johny…… ugy beszel a fater mint ha a magyarok nem làdagyàriK lennenek……

    • @mrdogvesz
      @mrdogvesz 2 หลายเดือนก่อน

      bàr olyan szinvonalon elne es gondolkozna mint az europai emberek…….

  • @rolandkiss5160
    @rolandkiss5160 3 หลายเดือนก่อน +18

    Ki is a belügyminiszter aki az ország egyetlen vezérezredesi rendfokozatával az mszmp kor óta a közbiztonság berkeiben vezető szerepet tölt be? Valami Pintér a neve..... Meg csak 14 éve van fidesz, nem volt idejük rendet rakni 🤣

    • @acsatornad
      @acsatornad 3 หลายเดือนก่อน +3

      mondjuk ez pont a főváros és a kerület feladata/ jogköre lenne. De nyilván az sem újdonság hogy Pintérék szarnak az egészre...

    • @rolandkiss5160
      @rolandkiss5160 3 หลายเดือนก่อน +2

      @@acsatornad Mi a kerületek jogköre? A közbiztonság? Ne szórakozz......

    • @pukiface
      @pukiface 3 หลายเดือนก่อน

      Azt mondta két hét alatt rendet tesz, de azt nem hogy melyik két hét. Most éppen az oktatást veri szét. Markában tart egy csomó embert, nem tudják kitenni, mert teregetne. Amúgy a 90-es években az olajszőkítő biznisszel vált hírhedté. Azóta is a helyén van.

    • @101_Neleta
      @101_Neleta 3 หลายเดือนก่อน +3

      Ez nem a belügyminiszter és nem is a rendőrség feladata, hanem a kerületé és a fővárosi, segítek, éppen kiket választottak megint újra, mert eddig is annyira nagyszerűen remekelnek (fordítok: miatta szívunk): Nidermüller és Karácsony.

    • @Gempaify
      @Gempaify 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@101_Neleta baromsàgokat beszélsz

  • @fetzi5124
    @fetzi5124 3 หลายเดือนก่อน +1

    Hajógyári❤

  • @martontichi8611
    @martontichi8611 2 หลายเดือนก่อน

    Minek költözött a bulinegyedbe ha nyugodt idilli kisvárosi életre vágyott?

  • @elkapozombi2404
    @elkapozombi2404 3 หลายเดือนก่อน +1

    egy jó hellyel kevesebb

  • @thrivingwithmetoday
    @thrivingwithmetoday 2 หลายเดือนก่อน

    pont a megelőzés miatt, nálunk nincs kapukód, habár lehetne ...
    csak RFID fob -bal nyitható az ajtó

  • @edekoka6267
    @edekoka6267 3 หลายเดือนก่อน +2

    Németek megoldották.

    • @maticslaci
      @maticslaci 3 หลายเดือนก่อน +3

      Hogy?

  • @adamk7688
    @adamk7688 2 หลายเดือนก่อน

    Pintér Sándor rendet rakott. Làtszik…

  • @etelkaolah2621
    @etelkaolah2621 2 หลายเดือนก่อน

    Üdv ezzel is az a baj A nagy fiúk ki kérik a be jelentő nevét és ki is adják ez ellen nem igazán van mit tenni csak jog erős törvényel sok a jog rés

  • @Dsa45732
    @Dsa45732 2 หลายเดือนก่อน

    Isten hozott Magyarországon ! 😂😂 Magyarország = troger ország

  • @Igen-t9i
    @Igen-t9i 2 หลายเดือนก่อน +4

    Ér vagy 60 milliót a lakása, el is lehet költözni

    • @majormatyi9752
      @majormatyi9752 2 หลายเดือนก่อน +2

      Ha végighallgatod, el is mondta, hogy elfog

    • @Blabla809-t1g
      @Blabla809-t1g 2 หลายเดือนก่อน +4

      És a ház jóhíre miatt ki veszi meg a házát te zseni?

  • @gaborvarga8717
    @gaborvarga8717 3 หลายเดือนก่อน +2

    Agyon verni aki nem ott lakik és a pincébe drgozik.
    RBNB felszámolni ha kell erővel!!!

  • @maticslaci
    @maticslaci 3 หลายเดือนก่อน

    Mivè lesz a világ??? Ezek az emberek mennyire hasznosak a tàrsadalomnak??szèp jövô.. a A negativ mintàjat nem kène àtvenni!!!

  • @ZorityRobert
    @ZorityRobert 2 หลายเดือนก่อน

    Biztos nehéz a kódot megváltoztatni! 🤭

  • @azElvetemult
    @azElvetemult 3 หลายเดือนก่อน +3

    Nem csak Pesten ekkora probléma a drogos banda...

  • @Igen-t9i
    @Igen-t9i 2 หลายเดือนก่อน

    Befalazás nem jöhet szóba?

  • @Zlotyi-7
    @Zlotyi-7 3 หลายเดือนก่อน +3

    Ráhel erre gondolt? xd

  • @DSM99GSX
    @DSM99GSX 2 หลายเดือนก่อน

    Jól sikerült a cím...embert, nem ember

  • @cukorcica1989
    @cukorcica1989 2 หลายเดือนก่อน

    Ez nem lesz jobb.. még addig kellene eladni ezeket a lakásokat amíg magasan vannak az ingatlan árak.

  • @zsofiakapiller
    @zsofiakapiller 2 หลายเดือนก่อน

    Nem hiszem el 😂 Hogy letezik meg drog tanya 2024ben😮

  • @BertalanRobotkaPianist
    @BertalanRobotkaPianist 3 หลายเดือนก่อน

    *nehézdrog-fogyasztással

  • @NomadRecords
    @NomadRecords 2 หลายเดือนก่อน

    😀

  • @donvarga88
    @donvarga88 3 หลายเดือนก่อน +3

    Az úr sok mindent elpanaszolt, de milyen megoldás van erre? Le kéne cserélni a kódokat, bár nem ismerem a működési elvét. A pincére fel kell tenni egy rácsos ajtót, esetleg kamerát. Azért ezek nem akkora összegek. Panaszkodni is könnyű de lehet tenni az ügyért. Igen, a hatóság nem sokat tud tenni, mert egyet lefelejeznek, jön 3 másik. Az egész rendszer rossz sajnos.

    • @bumbalahumbala2842
      @bumbalahumbala2842 3 หลายเดือนก่อน +5

      1.) engedelyek tobbseget megvonni a kocsmaktol
      2.) airbnb szabalyozas hogy egy tarsashaz 10 szazaleka lehet max minihotel es ott is jar a seggbekuros birsag ha a csoves szalagmunkas angoljaid nem birnak viselkedni
      3.) ipa egyeb adokedvezmeny ertelmes vallalkozasoknak a sok csoves feketezos hugyos sorozo helyett
      Igy majd jonnek helyere masok akik nem csak alkóholbol akarnak penzt eloallitani.
      A kocsmaknak meg lehet javasolni valamelyik kulso ipari lerobbant keruletet ahol ugy hanyjak ossze a csoves angolok ahogy akarjak

    • @istvankarsa8989
      @istvankarsa8989 3 หลายเดือนก่อน

      A kódokat hiába cserélgetnék, mert ugyis megtudják az újakat is, pl kifigyelik. Ha pedig nem, akkor berúgják, befeszítik, mivel a kapuk elektromágnes segítségével zárnak, azok pedig nem állnak ellen a végtelenségig. Tudom hogy megy, dolgoztam azon a környéken pár évet, házfelújításokban. Ami pedig a pinceajtót illeti, benne volt a videóban, hogy a tüzoltóság épített be egy jó masszív vasajtót, amit tilos bezárni, mert tűzszakasz határnak minősül.

  • @DaronVolmert
    @DaronVolmert 3 หลายเดือนก่อน +7

    Ørban ezt tette budapesttel.

    • @endrepinter357
      @endrepinter357 3 หลายเดือนก่อน +2

      😆

    • @mrstylez00
      @mrstylez00 3 หลายเดือนก่อน +3

      de okos vagy! nezd meg a nagy demokrata varosokat amerikaban mint San Francisco ott ugyanez megy csak az utcan nyilvanosan..

    • @Lordvarbaro
      @Lordvarbaro 3 หลายเดือนก่อน +3

      inkább a KamuGeri

    • @Lordvarbaro
      @Lordvarbaro 3 หลายเดือนก่อน +2

      Dzsuvapest mindig is 'értelmiségi' lipsi környék volt

    • @hejbalazs
      @hejbalazs 3 หลายเดือนก่อน

      @@Lordvarbaro 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂

  • @hollofeher1172
    @hollofeher1172 3 หลายเดือนก่อน

    Beszarábia....😅

  • @gergelynagy9097
    @gergelynagy9097 3 หลายเดือนก่อน +2

    “Egy társadalom civilizáltságának mértékét a rabokon lehet lemérni.”
    - F. M. Dosztojevszkij
    Behelyettesíthető még:
    -miként bánik betegekkel, haldoklókkal, hajléktalanokkal, idegenekkel….és miként szórakozik.

  • @lacuska86
    @lacuska86 3 หลายเดือนก่อน

    embert

  • @krisztianvisztra4739
    @krisztianvisztra4739 3 หลายเดือนก่อน

    Távfelügyelet?

  • @zl210
    @zl210 3 หลายเดือนก่อน

    Cool a hely! Filmes helyszín :)

    • @zl210
      @zl210 3 หลายเดือนก่อน +1

      minimum egy rövidfilm... XD

  • @bumbalahumbala2842
    @bumbalahumbala2842 3 หลายเดือนก่อน +14

    Tetszettek volna nem karacsonyra es niedermullerre szavazni

    • @user-rs9py9yr1r
      @user-rs9py9yr1r 3 หลายเดือนก่อน +6

      Országosan? Mert ez mindenhol jelen van.

    • @hollofeher1172
      @hollofeher1172 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@user-rs9py9yr1r Nem. Csak ahol a tömeges, rövidtávú, RBNB party-turizmus megjelent. Más helyeken más rumli van...

    • @garyzzz
      @garyzzz 2 หลายเดือนก่อน

      Mesélj még

  • @behindthemirror8062
    @behindthemirror8062 3 หลายเดือนก่อน +2

    Ez semmi , en olyanokat tudnek meselni a tarsashazban tortentekrol hogy lehidalnatok 😂

  • @jookovacs
    @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน +10

    Ha nem figyelhetünk az lehet mint nyugaton, érdemes a Kensington Street kifejezésre rákeresni. 20 perces vágás nélküli videókban drogosok és drogosok.

    • @edmnem89
      @edmnem89 3 หลายเดือนก่อน +2

      Megnéztem, nagyon durva... de a neve Kensington Street...

    • @jookovacs
      @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน +3

      @@edmnem89 Köszi, elírtam, javítom.

    • @krisamagus1
      @krisamagus1 3 หลายเดือนก่อน +2

      Nem Kensington Street, hanem szimplán Kensington!!! egy városrész

    • @jookovacs
      @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน +6

      @@krisamagus1 Van egy "Kensington Avenue" nevű utca, ami végig vezet a Kensigton városrészen. Az egész környék olyan, amihez képest Gotham City egy elit lakópark.

    • @krisamagus1
      @krisamagus1 3 หลายเดือนก่อน +1

      @@jookovacs Az avenue az nem street. Kensington a városrész neve, ahol mindez történik. Tucatnyi videót láttam róla már évekkel ezelőtt is.

  • @axt3462
    @axt3462 3 หลายเดือนก่อน +6

    Egyébként én az airbnb-sekkel ott csesznék ki, ahol tudok. Levágni azokat a számkódos lakatokat, esetleg pillanatragasztóval beragasztani. Idővel megszűnne ez a jövés-menés. Az Airbnb egy gusztustalan találmány, rohadjon el aki csinálja.

  • @kacsa-csa6754
    @kacsa-csa6754 3 หลายเดือนก่อน +1

    Kedves Társasházi lakók ! Szüntessék meg a kapukódot! Használjanak helyette Proxyt! Ilyen egyszerű és nyugalmas az élet! Nincs több kapukod nincs több hívatlan vendég CSAK Proxy és nyugalom! Ilyen egyszerű kedves ember! Jó reggelt a 21 században 😅🤣

    • @undergroundlifestyle420
      @undergroundlifestyle420 2 หลายเดือนก่อน

      Pénzt nem akarnak áldozni,csak panaszkodnak,smucik sóher banda.

  • @TheCornelius75
    @TheCornelius75 3 หลายเดือนก่อน +7

    Szép kampány,rengetegen élnek ebből(lakáskiadás) majd az úriember miatt bezár minden.....De legalább ő kapcsolt és elköltözött.

    • @weirdlittlesister
      @weirdlittlesister 3 หลายเดือนก่อน

      Nem fogom tudni megsajnálni azokat, akik társadalomellenes tevékenységet folytatnak, közvetve vagy közvetlenül. Ha csak lakáskiadásból élnének, nem lenne senkinek semmi baja. A baj azzal van, _ahogy_ a tevékenységük elősegíti a környék teljes lezüllését s élhetetlenné válását. A lakástulajdonosok felelőssége is, hogy a kódok ne kerüljenek ki, a bérlők betartsák a házirendet és még sorolhatnám, erről sem ártana beszélni mielőtt sajnálgatni kezdjük őket. Szórakozóhelyekre ugyanez.

  • @viktorjuhasz7464
    @viktorjuhasz7464 3 หลายเดือนก่อน +1

    1:35 Ebből az egy momentumból is jól látszik, hogy világok választják el már csak a 2 generációra lévő embereket is egymástól!

  • @Retfie719
    @Retfie719 3 หลายเดือนก่อน +1

    NER. Orbán két hét alatt rendet tett 2010-ben

  • @balazs302
    @balazs302 3 หลายเดือนก่อน +15

    Ha fizetnének sem laknék a fővárosban

    • @moscowitaO1G
      @moscowitaO1G 3 หลายเดือนก่อน +4

      Dehogynem 😆

    • @mrslegend
      @mrslegend 3 หลายเดือนก่อน +3

      A külső kerületekben van sok élhető hely.

    • @laszlobalogh3717
      @laszlobalogh3717 3 หลายเดือนก่อน

      ​@@mrslegendNa,-ne..

    • @HEiNRiCHmp5
      @HEiNRiCHmp5 3 หลายเดือนก่อน +4

      Nem is lenne rá pénzed… :)

    • @mrslegend
      @mrslegend 3 หลายเดือนก่อน

      @@laszlobalogh3717 De bizony

  • @rephaboru
    @rephaboru 3 หลายเดือนก่อน +1

    dik

  • @galdinhun6086
    @galdinhun6086 3 หลายเดือนก่อน +2

    ez lesz Veszprémben is Gyárkert=gettó kert véget !!!!Sajna !!!! Talpra Veszprém !!!!Gettó kert helyett bérlakások a magyar melósoknak !!!

  • @ungernbaron
    @ungernbaron 3 หลายเดือนก่อน +19

    A nagy liberális romkocsma kultúra.🙂

    • @diablowhomatters
      @diablowhomatters 3 หลายเดือนก่อน +30

      hogy jon ide az hogy "liberális"? tudod egyaltalan hogy mit jelent?

    • @bugymankid
      @bugymankid 3 หลายเดือนก่อน

      Szart jelent egy nagy kalap💩t mocskos liberalizmus​@@diablowhomatters

    • @jookovacs
      @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน

      @@diablowhomatters Persze. A liberális egy fosztóképző. Liberális szólásszabadság = nincs szólásszabadság. Liberális demokrácis = nincs demokrácia.

    • @RohadoNarancs-yy4ih
      @RohadoNarancs-yy4ih 3 หลายเดือนก่อน +4

      ​@@diablowhomattersHogy tudná, Minimax

    • @Lordvarbaro
      @Lordvarbaro 3 หลายเดือนก่อน

      @@diablowhomatters hogy te is értsd: liberális= hazaárulo szdsz/momentum/tisza/ stb.

  • @Wandergempa
    @Wandergempa 3 หลายเดือนก่อน +6

    Jajj szegénykém el fog költözni... 2011-ben beköltözött egy lepukkant társasházba a méltán híres és elegáns Klauzál tér mellé és most eladja és elköltözik a felújított lépcsőházból mekkora profittal is? 😂😂😂 Mindjárt megsajnálom ezt a szegény embert te

    • @axt3462
      @axt3462 3 หลายเดือนก่อน +12

      Csak azt nem fogod fel, hogy ezt a profitot ő nem realizálja, mert ennyiért vagy nem kap lakást, vagy hasonlóan szart kap. Amíg nem azért veszel egy lakást, hogy utána eladhasd, addig teljesen mindegy, hogy 10 vagy 50 millióért adtad el (aktuális árszinten), mert venned kell egy másikat, hasonló árszint mellett, ha lakni akarsz valahol.

    • @Igen-t9i
      @Igen-t9i 2 หลายเดือนก่อน

      @@axt3462 Nem kell ragaszkodni egy újabb hasonló lakáshoz. Vehet belőle családi házat Pest megyeben

    • @axt3462
      @axt3462 2 หลายเดือนก่อน +1

      @@Igen-t9i Nem mindenki akar ám kertes házat. Az meg külön szép, hogy kitelepítenél egyeseket, csak mert neked úgy tetszik. Volt már ilyen a történelemben, nem sült el valami jól.

    • @Wandergempa
      @Wandergempa 2 หลายเดือนก่อน

      @@axt3462 maximálisan értem mit mondasz, de szerintem a belső VII az pont az a kerület a arányaiban nagyobbat ment a legtöbb budapesti kerülethez képest, néhány budai részt leszámítva bárhova költözhet az ember hasonló színvonalon.

    • @axt3462
      @axt3462 2 หลายเดือนก่อน

      @@Wandergempa De te meg azt értsd meg, hogy nem az a követendő példa, hogy a normális embereknek kell elköltözniük a debilek miatt. Felteszem, te szeretsz ott lakni, ahol. Mit szólnál hozzá, ha holnaptól 4 problémás, drogos család költözne melléd? Akkor is azt mondanád, hogy hát el kell adni aztán kész? Biztos, hogy a normálisoknak kell mindig meghunyászkodniuk?

  • @vargalaszlo6894
    @vargalaszlo6894 3 หลายเดือนก่อน +2

    Majd a karigeri megoldja, ahogy mindent is" nem"!

  •  3 หลายเดือนก่อน

    Szikszai úr, és töbiek figyelmébe ajánlom, hogy olyan, mint "házmester", 34 éve, a rendszerváltáskor megszűnt!

  • @petersimon654
    @petersimon654 3 หลายเดือนก่อน +3

    Köszönjük,karigeri...

    • @IamHUNdeX
      @IamHUNdeX 2 หลายเดือนก่อน +1

      Ez sajnos már Tarlós+Vattamány idején is így volt :(

  • @banatibor2183
    @banatibor2183 2 หลายเดือนก่อน

    Banyek...Bakáts tér, Ráday utca...nem gondoltam volna ezt, bár egy közelben lakó ismerősöm se érzi magát biztonságban...

  • @akosvarga4976
    @akosvarga4976 3 หลายเดือนก่อน +3

    nem orbánra kellett volna szavazni...csak hogy raegáljak a rubel jobboldal beírásaira

  • @interferenciastatikus1728
    @interferenciastatikus1728 3 หลายเดือนก่อน +3

    Nem kell oda zárható ajtó, eleg csak felszereni mozgás érzékelős géppuskát. Bár attól a lakók is pórul járhatnak, de majd kerülik a pincét es meg van oldva xD

    • @flashboot
      @flashboot 3 หลายเดือนก่อน +8

      Zseniális ötlet ,de minek aprózzuk el. Dobjunk rájuk atomot ,igaz ,hogy az ott lakók is pórul járnak ,de egy háborúban vannak veszteségek.🤪🤪🤪🤪🤪

    • @olcsohigany
      @olcsohigany 3 หลายเดือนก่อน +5

      ​@@flashbootde legalább nem lesznek a környéken szúnyogok. Utalom a szunyogokat.

    • @monkeysmith8850
      @monkeysmith8850 3 หลายเดือนก่อน

      Gondolom nincs meg a 8 általános, fidkány!

    • @flashboot
      @flashboot 3 หลายเดือนก่อน

      @@olcsohigany 😁😁😁

    • @interferenciastatikus1728
      @interferenciastatikus1728 3 หลายเดือนก่อน +3

      @@flashboot adom az ötletet, valóban effektívebb, biztos megoldaná az egész környék problémáját. Sőt már másra se lenne problémájuk. Be kellene nyújtani ezt a kezdeményezést a helyi önkormányzatnak. Napsugár program a sötét pincében letelepedett drogosok ellen. Fényt viszünk az életükbe 🌞

  • @zoltanb.61
    @zoltanb.61 2 หลายเดือนก่อน

    Lipsi index szembesül a lipsi valósággal

  • @highwayman2195
    @highwayman2195 3 หลายเดือนก่อน +3

    Koma karót nyelt. Úgy tűnik, hogy a lakástulajdonosok többsége örül, sőt profitál pincében elérhető extra szolgáltatásokból😂

  • @EUSSWAT
    @EUSSWAT 3 หลายเดือนก่อน

    Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új éveket!😂😂😂

  • @BillencsH1933
    @BillencsH1933 3 หลายเดือนก่อน +4

    Köszönjük Karácsony Gergőnek

    • @moscowitaO1G
      @moscowitaO1G 3 หลายเดือนก่อน +1

      Neki aztán ehhez ku**a sok köze van, birka

    • @999szt
      @999szt 3 หลายเดือนก่อน +4

      Kár hogy nem figyeletted a videót... A folyamat 2011-ben kezdődött...

    • @tamasreiter9114
      @tamasreiter9114 3 หลายเดือนก่อน

      @@999szt
      Mi? Akkor jöttél le a falvéfőről... Addig mi volt szerinted?
      Ugyanez. ;)

  • @janospalfi2138
    @janospalfi2138 3 หลายเดือนก่อน +3

    Nyilván tudatosan tették közzé a kódokat, egyből maffia és össze esküvés elmélet gyártás az megy😅 a riport is a ház legnagyobb alkohlistáját találta meg, gratulálok😉

    • @khronhun
      @khronhun 3 หลายเดือนก่อน +7

      A bögrényi kétforintost meg a közeli óvodások vitték oda játszani. A matracok is nekik kellettek a délutáni alváshoz. A tűket meg a szél fújta be az ablakon.

    • @tamasreiter9114
      @tamasreiter9114 3 หลายเดือนก่อน +1

      A pegazus... biztos az volt!
      Na most kibukott mire ment ki! :D

    • @sandorszikszai742
      @sandorszikszai742 3 หลายเดือนก่อน +2

      Nem gondoltam, hogy hozzászólok, mivel megszoktam az évek alatt az ilyen téma alatti hozzászólások tartalmát, színvonalát, és tudom, hogy nincs értelme, csak annyit szeretnék jelezni, nem iszom abszolút alkoholt nagyon régóta. A többre nem válaszolnék.

    • @janospalfi2138
      @janospalfi2138 3 หลายเดือนก่อน

      ​@@sandorszikszai742 ennek igazán örülök, hogy már jó ideje nem iszik alkoholt. Lehet nem ez volt a legjobb sikerült interjú az elmúlt időben.😉

  • @jookovacs
    @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน +13

    A sok liberális meg ezt akarja engedélyezni, liberalizálni, támogatni.

    • @richardaradi9964
      @richardaradi9964 3 หลายเดือนก่อน +63

      Azért nem hinném, hogy pont ezt szeretné bárki is... De így azért ma is sikerült egyet libsizni legalább, le lehet húzni a listáról ezt is a napi teendők közül 😀👏

    • @ZsomB19
      @ZsomB19 3 หลายเดือนก่อน +3

      Legalább lenne valami boldogságuk arra a pár percre. Egyébként neked biztos nincs semmi függőséged, nem kávézol, nem iszol, nem dohányzol. Másnak sajnos ez a függősége. Szabályozott körülmények között lenne szükséges segíteni az ilyen embereket, nem rögtön a liberális/nem liberális skatulyába helyezni őket.

    • @paroczy
      @paroczy 3 หลายเดือนก่อน +11

      Igen, pontosan ezt. De csak közvetlenül a csecsemők feláldozása után.

    • @ketz1337
      @ketz1337 3 หลายเดือนก่อน +6

      Senki nem akarja ezt engedélyezni. Te a fűre gondolsz. Az egy kicsit más téma.

    • @jookovacs
      @jookovacs 3 หลายเดือนก่อน +3

      @@richardaradi9964 Kanadában már egyes államokban minden drog legális. Nyugodtan rá lehet keresni, crack, herion stb. Kaliforniában az állam fizeti az adagot egyes régiókban. Lehet terelni, de ez a cél.