A tudatállapotok misztikája - Paulinyi Tamás és Cser Zoltán beszélgetése (2022)

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 10 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น • 24

  • @tilcord
    @tilcord 6 หลายเดือนก่อน +9

    Az én szinkronicitás sztorim: Egyetemista voltam, utaztam volna haza a falumba vonattal, de útban a pályaudvar felé, a buszon kilopták a pénztárcát a zsebemből, vissza kellett mennem a kollégiumba pénzt kölcsönkérni. A vonaton egy olyan fülkében kaptam helyet, ahol rendőrtiszti főiskolások voltak, a zsebtolvajokról és balek áldozataikról beszélgettek. Na, ebből elég, inkább olvasok. Elővettem "A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténete" című új könyvemet, de már az első oldalon kiderült, hogy a nevezett Wild úr egy zsebmetsző volt. Lecsaptam a könyvet, és azóta sem olvastam el.

    • @nagyangimangiart
      @nagyangimangiart 6 หลายเดือนก่อน +1

      Nekem pár hete volt egy hasonló élményem. Csak spirituális témában. Filozófiai podcastot indítottam takarítás közben, elkezdtek beszélni az élet és halál témájában...leütöttem egy könyvet a polcról uygan ebben a témában, elekzdtem olvasni, ott áttért a téma az asztrológiára, amit hónapok óta át akarok nézni, gyorsan fel csaptam azt a könyvet is, ányálaztam elejétől a végéig (ez eddig 2 könyv 1 nap alatt). Majd visszatértem az első könyvhöz este, de már nem tudtam koncentrálni igazából, mire a férjem mellettem elindított ugyanebben a témában egy videót. Úgy becsaptam a könyvet, mint a huzat, kikerekedett szemmel elkezdtem vinyákolni, hogy wtf van ma?!
      Utószerkeszettt megjegyzés, mivel hamarabb írtam a kommentet, mint ahogy a videóban Paulinyi a mondandójában oda jutott volna, hogy megjelent egy kőnyv Élet az élet után címmel....ezt a könyvet ütöttem le a polcról. 😅

  • @bernadettbekesi9113
    @bernadettbekesi9113 7 หลายเดือนก่อน +6

    Köszönöm szépen h megosztottátok ezt a rendkívül érdekes beszélgetést, nagyon-nagyon tetszett!! 🙂❤🙏

  • @annakiss9812
    @annakiss9812 7 หลายเดือนก่อน +1

    Köszönöm! ❤

  • @Mezeskremes543
    @Mezeskremes543 6 หลายเดือนก่อน

    Sziasztok.Szeretném megosztani veletek ,hogy alagut ,átjáró,valóban van.Ülve meditáltam és annyira mélyre mehettem,hogy Átjáró szerű ködös valami elött voltam.De nem mint test,hanem nemtudom miként.A mai napig keresem rá a magyarázatot. Nagyon egyszerű megtapasztalni,:ki kell kapcsolna a motoros funkcíókat.A szív már alig ver,a légzés szinte teljesen leált.A testérzet teljesen eltünt.Ennyit szerettem volna.Ja még valami.Egyszer fél óráig színes villámokat láttam a szemeim előtt.Megkérdeztem a fiaimat,hogy ökis látják,de nem.Montam nekik kezdek meghülyülni és akkor adjanak ,,bolondokházába."Néha nézem a padlót és figurák csak úgy megjelennek,meg hasonlók....😂

  • @sandorszabo8297
    @sandorszabo8297 7 หลายเดือนก่อน

    A végtelen és az örökkévaló között ugyanis különbség, éspedig igen jelentős különbség van.
    A végtelen mindig mennyiség - s mert mennyiség, sosem végtelen. Mindig csak tart a végtelen fe-
    lé, viszont soha egy jottányival sem jut hozzá közelebb. Ez a büntetése. Mert azt hiszi, hogy az va-
    lami jó nagy, vagy sok, vagy hosszú. A többől, bármennyire is több legyen, sosem lesz örökkévaló,
    de még végtelen sem. Mindig ott van az a fránya vég, mint az idő esetében a jelen pillanat. Hiába
    tolja kijjebb és kijjebb, éppen mert mindig kijjebb és kijjebb tolja, ott lesz az a vég. Az örökkévaló
    ellenben nem tartam. Az örökkévaló nem mennyiség, hanem - ha szabad ezt mondanunk - minő-
    ség. Az örökkévaló nem csak ígéri az örökkévalóságot, hanem itt és most meg is valósítja azt. Csak
    semmi lesz! Ami csak ígéri a végtelent, ami csak lesz végtelen, az sosem lesz végtelen. Csak ami itt
    és most örökkévaló, az örökkévaló. Ami mindig is az volt, mindig is az és mindig is az lesz. És ami
    számára nincs „volt”, „van”, „lesz”.
    A kör és a vonal szimbolizmusa közötti különbséget vizsgálva mindenképpen szólnunk kell
    egy olyan tényezőről, amely még jobban kiemeli a kettő különbségét, s ez a középpont. A körnek
    ugyanis van középpontja, az egyenesnek azonban nincs. Márpedig a középpont a mozdulatlan
    mozgató, a skolasztikusok primus motor immobilisa. A középpont nem statikus, hanem a lehető
    legdinamikusabb - miközben ő maga felette áll a mozgásnak: vagyis a minden passzivitást nélkü-
    löző tiszta aktivitást képviseli. A középpont ezért a körben mint az idő szimbólumában az örökké-
    valóság „helye”. Az örökkévalóság ebben a mozdulatlan, téren és időn kívüli pontban van jelen. És
    amikor ez a téren és időn kívüli mozdulatlan középpont megnyilvánul a térben és az időben, azaz
    megnyilvánul a változás világában, akkor körré válik. Mert a kör a középpont kirobbanása - és az
    összes geometriai forma közül egyedül csak a kör a középpont kirobbanása. A középpont a kör ar-
    khéja, azaz princípiuma. A kör és a középpont tehát a lehető legszorosabb kapcsolatban van egy-
    mással. Nincs még egy olyan geometriai forma, amely a középpont kirobbanásaként volna értel-
    mezhető, még akkor sem, ha van középpontja, mint az egyenlő oldalú háromszögnek vagy négy-
    zetnek. Mert ezeknek is van középpontjuk, de maguk a formák nem közvetlenül a középpontból
    származnak, hanem a körből. Forrásuk már a tér világába tartozik, s nem preformális, mint a kör
    forrása, a pont. Minden szögletes forma a kör deformálódása révén keletkezik.
    3
    Nyilván nem kíván különösebb magyarázatot az, hogy a szimmetria problematikája milyen
    szorosan kapcsolódik az itt vázolt kérdéskörhöz általában, a a középpontiság elvéhez pedig különö-
    sen. De a szimmetria rendkívüli jelentéségét - s egyúttal pozitivitását - már az az egyszerű tudo-
    mánytörténeti tény is kiemeli, hogy az ortodox freudizmus a szimmetriára törekvést olyan pszichi-
    kus tendenciának tekintette, amelyet éppen az analízisnak kellett feloldania. Nos, a freudizmus
    szimmetria-értelmezésének hátterében nem nehéz felismerni azt a különösen erős averziót, amely
    az ortodox freudizmusban a rend eszméjével szemben megnyilvánult, s ugyanakkor erős vonzal-
    mát mindazon dolgok iránt, amelyek kaotikusak avagy kaotizálnak. Ugyanakkor pedig a szimmet-
    ria-elv szoros kapcsolatban áll, sőt szimbiózisban van a rend eszméjével, éspedig éppen a közép-
    pont révén. Míg ugyanis a relatív szimmetria egy tengelyt - egy szimmetria-tengelyt - feltételez,
    addig az abszolút szimmetria egy középpontot, vagyis tulajdonképpen egy szimmetria-középpon-
    tot - ugyanis csak egy középpont, illetve az adott középpontra „centrált” elrendeződés biztosíthat-
    ja a minden irányból való szimmetrikusságot. S ahogy a szimmetria megköveteli a tengelyt vagy a
    középpontot, éppúgy rend is csak axiális vagy centrális elrendeződés révén jöhet létre. S amilyen
    világosan megjelenik a szimmetria-elv az ikonografikus rendezettséget tükröző archaikus műalko-
    tásokban, éppen olyan nyilvánvaló a hiánya az erősen kaotikus és kaotizáló hatású modern művé-
    szetben. Egyszer s mindenkorra ki kell tehát végre mondani: a rend, éspedig - ha nem pleonazmus
    e kifejezés - az organikus rend feltétele az elemek axiális és centrális elrendeződése. Mindaz, ami
    rendnek látszik lennie, de híjával van e sajátosságoknak, sem nem rend, sem nem organikus, ha-
    nem organizált rendszer.
    drive.google.com/file/d/1LmYs2ZHuxGRd8xADyGWAW3xIYdV0PxOg/view?usp=sharing

  • @lelekmagok4940
    @lelekmagok4940 7 หลายเดือนก่อน +2

    A szív a mozgatóerő, ami által a gondolat lesz. Ezt orosz tudósok is mérhetően bebizonyították kb 20 éve.

    • @TheWinky7777777
      @TheWinky7777777 4 หลายเดือนก่อน

      Igen, és a legújabb kutatások szerint, a szív is képes gondolkodni :)

  • @laszloneimre8698
    @laszloneimre8698 6 หลายเดือนก่อน

    Amennyiben elhiszem Cser Zolinak, hogy a gondolat és a érzés - abból, amit elmondott erre következtetek - nem teremtő, akkor mit szól ahhoz, hogy az érzelmekkel összekötött gondolataimmal teremtettem. ...de ezt már sokan elmondhatják magukról - gondolom.
    A másik a szinkronicitás fogalma. Velem is történt ilyen többször is! Teljességgel kizárt, hogy függetlenek lennének egymástól az A és a B!! ...ezt egyik könyvem Kegyelemnek nevezi.

  • @moviesquirrel4559
    @moviesquirrel4559 7 หลายเดือนก่อน +2

    Ahogy Tamás mondja, kár hogy nem lehet rendesen meghalni...

  • @VeryokayDIY
    @VeryokayDIY 7 หลายเดือนก่อน

    Nagyjából 2 éve meditálok napi szinten, elképesztő profán szinkronicitásokba futttam bele eddig :D A legdurvább az volt, amikor tavaly az nyaralás közben nem volt időm meditálni, viszont egy parkban volt 10 percem leülni és a szemem becsukni és meditálni kicsit, amíg a gyerekek futkostak. Arra riadtam pár perc múlva hogy recseg - ropog körülöttem minden, volt egy kisebb földrengés :D Nem is volt muszáj nézegetni a szeizmológiai adatokat mert a hírekbe is bekerült :) És utána a több mint száz utórengés is.

  • @valiamira
    @valiamira 6 หลายเดือนก่อน +2

    Az ido nem letezik. Azt csak mi, emberek talaltuk ki.

  • @EmilyBronte-k8s
    @EmilyBronte-k8s 7 หลายเดือนก่อน +2

    Amikor elkezdesz “látni”, az borzalmas. Az olyan, mint amikor egy varázskönyvet kezdesz nézni, és kiemelkedik belőle valami egész más. Az pedig még rosszabb, amikor hajnalban felébredsz és valami furcsa boldogság érzésed van( a fiam fókabőr érzésnek nevezi), aztán jön a rosszullét, hányással, remegéssel. Ne akarjon senki “megvilágosodni” tudás nélkül, mert rossz vége lesz.

  • @sandorszabo8297
    @sandorszabo8297 7 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon jó rezgés inspiratív Tudatállapotok Realizációk
    Na ez a Teremtő Tantra
    Sziporkázik Tamás egy másnak adják fel a labdát
    Paulinyi Rubin Lett ez látható nem csak látóknak sokat hadonászik több frekvencián egyszerre fény mélykék lila és Rubin
    Cser elérte a szolipszizmust ez teljesen kiegésziti együtt Létben magát
    Paulinyi kisérletekben él s amit mond látja is érdekes ez a szintézis előadást szinte pattog az energiáktól
    A Időparadoxon abból fakad hogy az anomáliák inspiritatívak
    így ahogy a Napárnyék minden fordított emlékezetben történik
    Időtlenség az egy időben merül fel az időben
    Tehát ami van az időben mozog ez az okság de Valóságban mozdulatlan
    és a idő a mozgás látszat az idő képzett a minőségek állapotaiban

  • @krisztinanagy9058
    @krisztinanagy9058 7 หลายเดือนก่อน +8

    Jó lett volna sokkal több Cser Zoltánból és sokkal sokkal kevesebb Paulinyiből. Mondjuk semennyi. A fekete fény nagyon érdekes, jó lenne többet tudni róla.

    • @AnnaEFeher
      @AnnaEFeher 7 หลายเดือนก่อน +18

      Jó lenne, ha a y.t. tartalmak végtelen tárházában az ember maga gondoskodna az ízlésének megfelelő videók megválasztásáról, és ha úgy tetszik neki, olyan videókat nézne meg inkább, amik címében, kedve szerint sokkal több Cser Zoltán van és kevesebb Paulinyi...
      Én nagyon bízom benne, hogy az A.I. egyszer csak feladatul kapja majd kiszűrni az egy bizonyos intelligenciahányados alatt éktelenkedő felhasználókat, s egyszerűen megfosztja őket a kommentelés jogától. De jó lenne! Még a Paulinyi érthetőségét megnehezítő interferencia sem annyira zavaró, mint az efféle tuskó megnyilvánulások.
      Én hálásan köszönöm a gondolatébresztő beszélgetést mindkét félnek, öröm volt titeket hallgatni!

    • @kristofkata
      @kristofkata 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@AnnaEFeher Engettessék meg, ha valakinek véleménye van, azt kimondhassa. Tudja, ezt hívják szólás szabadságnak, és én nem szeretném, ha ezt bárkitől megvonná bárki... Öntől sem!
      Az én véleményem is egyezik a kommentelőjével, ettől még nem vagyok intelligencia hiányos (az Ön szavaival élve), csupán másra vagyok kíváncsi... viszont az Ön vélemény nyílvánítása egyértelműen árulkodik az Ön intelligencia színtjéről... már ha tudja egyáltalán, mit jelent ez a szó.

    • @krisztinanagy9058
      @krisztinanagy9058 7 หลายเดือนก่อน +1

      @@AnnaEFeher Tuskó megnyilvánulásért neked sem kell a szomszédba menni. Mivel beszélgetés, azt hittem Cser Zoli is szóhoz juthat, de erre kevés lehetősége volt, Paulinyi uralta az idő nagy részét. Ráadásul olyan dolgokat mondott, amit minimum 20 éve mondogat, és egy kicsit már unalmas. Viszont jól megél még mindig belőle.

    • @zoltanmorvai9863
      @zoltanmorvai9863 6 หลายเดือนก่อน

      th-cam.com/users/Zolt%C3%A1nCser