Weöres Sándor verseit elmondja a költő 24-27.

Ablak négyszögében-Ablak az éjbe-Álmodtad-Soha vissza
24. Ablak négyszögében
Ablak négyszögében
csillag alvad
fekete égen
egy percet megformál a tompa fény
sötéten áradnak a fák
lombban messzi tenger énekel
a szél függönybe döfi homlokát
zárt perceden kívül
csillagod elragad
a kerten tajtékozva átfolyik a végtelen
de a szobában összegyűlt a tér
sarkokban elmerül
karszék piros hajlásain
átlátszón szétterül
mosdókancsó indázó kék nyakán
egyhelyben fölrepül
gyürüd az asztalon
gyertya mit nem lehet eloltani
a szigetet paskolja éj
tárgyak hullámverését
süket héjukban hallani
ablakkeretben alvadón
mélybe csügg a szomoruság
te mennyek ábrás könyve
a teljes fényü ősi létben
érintésre becsukódtál
de szemem tovább fut a fedélen
ahogy e csillag vándorol
sok éve előtti sugarában
pillantás parttalan ürében
25. Ablak az éjbe
szűz arc égi vánkosán
át a vércsék városán
lehajolt
szárnyak és csőrök felett
gömbölyű tér megreped
penge hold
várás ablaknégyszöge
bámuló illat zene
libegő
kerete négy széle fog
szélből épült bástyafok
égi kő
de ha te hámba fogod
nyergeled az ablakod
paripád
vihar villám szoroson
fénylő szűz arc eloson
ködön át
ablaknégyszög aki vá-
illat zene aki bá-
kerete
illa-bá és villa-bé
az éj meghasad belé
de ha te
26. Álmodtad
Álmodtad hogy nincs testem, se lelkem,
csak te magad gondoltál ki engem,
kép vagyok csak és tiéd örökre,
magad varrtál fehér függönyödre.
Jó lenne a sorsot félrevetni,
álmod pelyhén újra megszületni.
Ha álmodban újra-élni tudnék,
kicsit sírnék
hogy csicsígass,
kicsit rínék
hogy babusgass,
aztán csöndben megint elaludnék.
27. Soha vissza
Amikor még kicsi fiú voltam,
kalitkában vergődve daloltam -
sose vágytam kinőni belőle,
ijedezve lestem a jövőbe.
Nem mennék
soha vissza,
nem mennék
soha vissza,
nem csábít a színarany kalitka.
Mikor kezes-lábas ifju voltam,
kamasz-lázban csetlettem-botoltam -
tudtam hogy csak egy az ifjuságom
s azt hittem, majd holtig visszavágyom.
Nem mennék
soha vissza
nem mennék
soha vissza,
hol könnyemet rideg párna issza.
Most mint gallyat a máglya égése,
befogad az Isten szenvedése -
nem véges kín, mint vágott-libáé:
határtalan, mint a termő tájé.
Nem mennék
soha vissza,
nem mennék
soha vissza,
kínom olyan kerek, égi-tiszta.