7 pénzügyi hiba, amibe beleestem

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 3 ธ.ค. 2024

ความคิดเห็น • 28

  • @krisztinahiltunen2563
    @krisztinahiltunen2563 3 ปีที่แล้ว +21

    Kb 24 éve vezetem hónapról-hónapra a bevételeket és kiadásokat, anyától tanultam. Ő gazdasági ágban dolgozott. Folyamatosan számolt...🙈. Sokszor volt szó szerint életmentő, hogy valamicske félretett pénzem volt, ami mindig el is ment ezekre a nem várt kiadásokra. Most arra törekszem, hogy még többet tegyek félre úgy, hogy ha lenne is váratlan kiadás, akkor is maradjon vésztartalék, mert valóban egyfajta biztonság érzetet ad.. 3 éve léptem a minimalizmus csodálatos útjára, ami nagyban segíti ezt a törekvésemet. Életemben 2x vettem fel hitelt, egyszer még 20 évesen (nem volt nagy összeg), egyszer pedig 17 évvel ezelőtt lakásfelújításra. Akkor megfogadtam, hogy soha többet. Inkább spórolni és várok, de azt a gyomorideget 10 éven át nem kívánom senkinek sem. 2 gyerekkel egyedül és voltam néhányszor munka nélkül eközben. A régi öregek mindig azt mondták, hogy addig nyújtozkodjunk, ameddig a takarónk ér. És milyen igazuk volt.
    .
    Klassz lett a videó, mint mindig. Gratulálok hozzá Laura.

  • @gabyhorvath
    @gabyhorvath 3 ปีที่แล้ว +15

    Én már 7 évesen takarékbélyegben gyűjtöttem a pénzt, mert a szüleim arra adták a zsebpénzt. A megtakarítás teljesen természetessé vált. Szóval teljesen tudat alatt lettem pénzügyileg tudatos. Hitelem sosem volt, nem is tervezek. Azt tanultam otthon, amire nincs elég pénzem, arra szükségem sincs. Voltak nehezebb időszakaim, de mindig volt tartalékom, amihez nyúlni tudtam.

  • @tayori3ryokou
    @tayori3ryokou 6 หลายเดือนก่อน +1

    Nagyon-nagyon-nagyon FONTOS téma! Nagyon jó pontokat gyűjtöttél össze. Mind a praktikus tanácsok, mind az utolsó, a hiedelmek, amik be fogják folyásolyi a döntéseidet.... Well done :) also, cats are amazing ♥☺

  • @irentothnenagy7304
    @irentothnenagy7304 3 ปีที่แล้ว +6

    Nagyon igaz minden szavad, sajnos 49 évesen most kezdek csak tudatos lenni pénzügyileg. Eddig csak a banknak fizettem egész életemben, nincs is félretett pénzem sajnos. Változtatni kell, köszönöm Laura 🙏😘

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart7360 3 ปีที่แล้ว +9

    Nekem az vált be, amit egy korábbi videodban mondtál, hogy a bevételből azonnal tegyünk le egy összeget, mintha az nem is létezne. Ehhez semmiképp ne nyúljunk, ne kalkuláljunk vele. Korábban ezt nem csináltam, mondván, hogy félretenni nem tudok. De ezzel a fordított módszerrel jól működik❤️

    • @katymasz735
      @katymasz735 3 ปีที่แล้ว

      Én ugyanezt csinálom. 😉
      Képtelen vagyok bevételt és kiadást könyvelni, viszont ezt idén bevezettem hogy fizetéskor teszek félre.

    • @dianaburger6263
      @dianaburger6263 3 ปีที่แล้ว +2

      Èn már 25 ève ezt csinálom. Egy kicsit fèlretettem mindig, mintha nem is lenne... Abból aztán ingatlanhoz beugrót fizettünk be.

  • @zsofiakapiller
    @zsofiakapiller 3 ปีที่แล้ว +5

    21 eves koromra tudtam lekuzdeni azt a hibat ,hogy tul sok etelt vasaroltam/ tartalekoltam. Ennek az oka az volt hogy gyerekkent sokszor nem volt etel ,es penz sem es nem tudtam mi lesz holnap. ,Fekete cica nagyon edes ,puszilom 😺😺😺

  • @Milostri
    @Milostri 3 ปีที่แล้ว +3

    Szia Laura!
    Nálam az áttörést egy telefonos app jelentette. Addig csak a szándék volt jelen az életemben. Erre aztán tudtam építkezni már és úgymond egy versenybe kezdtem onmagamnál.
    Ma már bevásárló lista alapján vásárolok, semmi impulzus vásárlás. Tudatosabban érkezem ezáltal, hisz előre kitalálom a menüt is és hetente egyszer járok el vásárolni. Jelenleg már a fizetésem 20%-a megtakarítás és mihelyt lejár a kölcsönvisszafizetés, azt is takarékszámlára vezetem át. Sokat tanultam tőled is és további sok sikert a csatornához!

  • @timeakopka627
    @timeakopka627 3 ปีที่แล้ว +2

    Én Neked köszönhetem, hogy pénzügyi területen tudatosabb lettem. Nem tanított erre senki. Mióta félreteszek, odafigyelek, azóta sokkal jobban állok. Köszönöm, még sok ilyen videót szeretnék tőled, örülnék vegán recepteknek is, meg úgy bárminek. 😘

    • @egyszeruenlaura
      @egyszeruenlaura  3 ปีที่แล้ว +2

      Nagyon sokan vagyunk ezzel így, hogy nem volt aki tanítson. Örülök, hogy nálad is pozitív változások álltak be. Hajrá, csak így tovább :)

  • @viktoriasomogyi9429
    @viktoriasomogyi9429 3 ปีที่แล้ว +4

    Szia Laura!😃
    Nagyon szuperek a pénzügyes videók! Mindig élvezettel nézem őket! Köszönjük szépen, hogy beleástad magad a témába!😃😃
    Sokunknak nagyon hasznosak lesznek az biztos!😃
    Nagy ölelés neked!😃😃❤️

  • @otiliacsoban4993
    @otiliacsoban4993 2 ปีที่แล้ว

    Nagyon hasznos ez a videó! Köszönjük szépen :)

  • @andreab3668
    @andreab3668 3 ปีที่แล้ว +2

    Szia Laura,
    Köszönöm az újabb videót.
    Valóban az átgondolás és felismerés fél siker.
    A kiadás felvezetése is fontos, a költségvetés szintén.
    Teljesen más érzés, hiszen így kezünkben tartjuk szó szerint a dolgokat.
    Sokáig felesleges időtöltésnek tartottam, azt pedig sehogy sem értettem mire megy el a pénz?😊
    Azt látom, ha lehetősége van valakinek takarékoskodni egyre inkább figyel erre.
    Viszont befektetni nagyon kevesen tudnak, mert ez egy komplexebb témakör és több ismeretet igényel.
    Erről szívesen hallgatnék egy újabb videóban általad felismert és megtapasztalt hasznos információkat.
    Köszönöm szépen.
    Üdvözlettel: Andrea

  • @zsolt5371
    @zsolt5371 3 ปีที่แล้ว +1

    Nagyon kösziiiiiii😀😀😀😀😀😀❤️🎀😘!

  • @carmenhorvath9549
    @carmenhorvath9549 3 ปีที่แล้ว +1

    Köszönjük szépen a videóidat 🥰😃🙏

  • @andikandi8593
    @andikandi8593 3 ปีที่แล้ว +2

    Szia Laura, én sem tudtam takarékoskodni. Minden hónapban új ruhát, cipőt kozmetikai termékeket vettem.🙈 Aztán pár év után Anyukám jelezte, hogy jó lenne ha félre is tudnék tenni. Akkor kezdtem utána olvasni a témának és akkor jött a nagy változás az életemben.

  • @s-vcintia
    @s-vcintia 3 ปีที่แล้ว +2

    Nekem még mindig az a legnagyobb problémám, hogy havi szinten veszek ruhát. Próbáltam az egy évig nem vásárolok kihívást, és sok mást de így is vásárolok. Régen sok felesleges ruhát vettem, amiket eladományoztam és a másik végletbe kerültem, hogy tényleg nem találtam semmit amit ha magamra vettem jól éreztem magam. Sehogy sem jó.

    • @alizhernad7409
      @alizhernad7409 3 ปีที่แล้ว

      Ennek lehet egy megoldása, hogy használt ruha boltban, turkálóban veszel ruhát pédául, de lehet ezt is teszed. :) Az lényegesen olcsóbb, mint fast fashion vásárolni és környezetkímélőbb. Valamikor tartósabb is, nekem sokkal tovább bírják a turis ruháim :D Vannak ilyen ruha kihívások is, hogy minden ruhadarabodat hordd egyszer az elkövetkező egy hónapban, és Marie Kondo módszere is. :)

  • @zsuzsannakovacs8635
    @zsuzsannakovacs8635 3 ปีที่แล้ว +2

    Kedves Laura!
    Tudnál olyan pénzügyi témájú könyveket ajánlani, amit olvastál és hasznosnak találtad?
    Január óta vezetem a kiadásaimat a te hatásodra. Korábban is próbálkoztam, de akkor nem írtam fel minden tételt részletesen pl. Bevásárlás x ezer, és így nagy haszna se volt. Hisz az ördög a részletekben rejlik. De most írok minden egyes apróságot. Látom, hogy sokat költök zöldségekre, amit aztán fel se használok és megy a komposztra. Ezt is jelölöm már magamnak, hogy tudjam nálam mi a veszélyzónás alapanyag.
    Szerencsére hitelem nincs, és van valamennyi megtakarításom is, de saját lakáshoz még nem elég.
    Köszönöm a videóid.
    Zs

    • @egyszeruenlaura
      @egyszeruenlaura  3 ปีที่แล้ว +2

      Szia, erről lesz egy külön videó, mert többen is kértek már könyvlistát.

  • @erikaherczeghmihalyne766
    @erikaherczeghmihalyne766 3 ปีที่แล้ว +1

    👍❤

  • @peto-eva
    @peto-eva 3 ปีที่แล้ว +3

    Szia Laura! Igazad van abban, hogy a pénz egy szükséges rossz, a legrosszabb, ami létezik a világon, ennek köszönhető, hogy itt tart a világ, ahol ma tart-sajnos! Ölellek szeretettel! 💝👍🙏😟

    • @egyszeruenlaura
      @egyszeruenlaura  3 ปีที่แล้ว +5

      Azt szoktam mondani, hogy ott rontottuk el, hogy lemásztunk a fáról.

  • @krisztinahiltunen2563
    @krisztinahiltunen2563 3 ปีที่แล้ว

    Szia Laura,
    Előző kommentemben elfelejtettem megkérdezni tőled, hogy milyen kategóriáid vannak a pénzköltés regisztrálására.
    Ezt eddig így még nem csináltam, de tetszik a módszered, ezért kipróbálom. Eddig nekem 3 kategóriák van: Beauty things, Food, Sweets.
    Ha pl a kaját veszek, de a kosárban landol egy tábla csoki, ilyenkor külön regisztrálom a kiadást, vagy jobb ha a kaja részbe rakom?! 🙈🤷‍♀️

    • @egyszeruenlaura
      @egyszeruenlaura  3 ปีที่แล้ว +2

      Szia, ez gondolom nagyon egyedi lehet mindenkinél. Van aki azt javasolja, hogy még az élelmiszert is külön kategorizáljuk pl, zöldség, gyümölcs, tésztafélék, babok, édességek stb... Nekem az egy kicsit túl sok melónak tűnik. De gondolkodtam már vele, hogy megpróbálom. Külön szoktam venni a háztartásbeli dolgokat pl wc papírt, vagy sütőpapír, ecet, mosogatókefe takaritáshoz. Az élelmiszernél nálam minden egy kategóriában van, azt szoktam még külön feljegyezni ha rendelünk vmit, vagy még covid előtt étteremben ettünk.
      Szolgáltatások, mint pl telefon, internet, spotify, netflix, van egy külön kategóriám a business kiadásokról, autó (benzin, szervíz, takarítás, ha nem én csinálom), egészség kategória, vitaminok, chiropractor, természetgyógyász, masszőr, covid előtt jóga vagy balett órák, külön kategória van az adományozásnak, egészségbiztosítás ez csak azért van mert én egyéni vállalkozó vagyok és havonta előre fizetek egy kisebb összeget előre, van megtakarítás van még egy egyebek kategória ami nem tartozik egyikhez sem pl könyv, vagy ruhák ezt is ide szoktam sorolni, és van egy ajándék kategória is. Nagyjából ezeket használom már pár éve.

  • @tamasszabo8490
    @tamasszabo8490 3 ปีที่แล้ว +3

    Eddig én nem spóroltam,( Már elkezdtem 3 hónapja) sőt szüleim, és öneki szülei sem tettek félre a petákot sem, vajon ekkora szegénység volt???

    • @egyszeruenlaura
      @egyszeruenlaura  3 ปีที่แล้ว +3

      Nem tudom, hogy tényleg ennek a szegénység-e az egyetlen oka. Az biztos, hogy nagyon sokat számít, hogy hogyan nőttünk fel. Generációról generációra ugyanazok a szokások uralkodnak.