Hálásan köszönöm szépen a ezt a csodálatos szép üzenetet Drága Mihály Arkangyalnak a segítséget! Remélem hogy el hiszi hogy milyen kötés van rajta lehet hogy rajtam is van! Én tíszta szívből várom hogy jöjjön vissza hozzám Tiszta szívből szeretettel várom! Köszönöm Áldás legyen rajtaunk! Ámen! 😘❤️🙏🙏❣️💥💝☘️💕
Köszönöm! 😇🙏Nálunk valószínű nagyon régóta lehet ez a kötelék, nem is e világi hanem már előző életben megköttethetett ez a gonosz energia ellenünk és elég sokáig húzódott. Mert már sajnos 50 évesek vagyunk és már családot nem tudunk alapítani, pedig annyit beszél rólam hogy mennyire jó lett volna ha nekünk lesz gyermekünk. Viszont hátralevő életünket szeretnénk együtt tölteni... 🙏😇❤️🤗
Szerelem kötéssel láncolta magához a másik nő az Isteni egylélektársamat, mert birtokló és nagyon alacsony tudatszinten lévő személyiség!!! 5 éve választott el bennünket, sőt rám egy még erősebb Vudu mágiát rakatott, hogy végleg kiiktasson az élők sorából, gondolva arra, hogy még véletlenül se tudjunk többet találkozni!!! Az Égiek megvédtek, ezért vagyok még itt! Életünk 3. harmadában találkoztunk, már nincs sok idő, hogy szerethessük egymást, hogy boldogok legyünk egymással ebben az életben, de ezt is elvette tőlünk! Köszönöm szépen!😇😢😢😢🙏
Drága Gyöngyvér! Ez a közvetítésed a legjobbkor jött..! Már kezdtem feladni ezt a kapcsolódást! Szeretném ha végre tisztán látna már végre és bebizonyosodna mindaz amit ő nem akar elhinni! Hálás szívvel köszönöm és várom a visszatérést! Áldás rád!❤🙏
Nagyon Nagyon köszönöm 2 éve elvitte a ,,démon" lány próbált vissza jönni többször de nem tudott mostanra elfáradtam felsőléguti torok csakra blokkom van. Úgy volt ,hogy a héten beszélünk de nem hiszek már neki családállitó vagyok láttam a mágiát a démont...legnagyobb boldogságban jött ez a gonosz és csak pislogtam ,hogy mi történik rengeteget fejlesztettem magam az elmúlt időszakban az eszem tud mindent de a szívem az ővé és a gyermek itt van ő is szenvedi ezt 15 évesen én a fehér lovas vagyok és tiszta a szívem az angyalok velem vannak segítenek és tudom ,hogy egynap bekopog érdekes pont szombaton találkoztunk volna lemondtam ő pedig hagyta .....Isten tudja majd mi lesz de hálás vagyok neked a mai napom nem volt túl jó tudom ,hogy ez kollektiv....de ezt most nekem üzented.❤ nagyon sok sikert kívánok neked és köszönöm ezt az érzést. Reményt kaptam és erőt ❤
Köszönöm neked ezeket a gyönyörű szavakat. Újra reményt és erőt adott nekem hogy várjak rá. Remélem úgy lesz ahogy mondtad. A jó isten áldjon meg minden jóval. Szép jó éjszakát kívánok ❤🙏❤️
Köszönöm szépen és az angyalok üzenetét ,de én őt már nem szeretnék semmit tőle és mást szeretnék nem őt . Kérem istent és az angyalokat hogy ő is találja meg a boldogságot,és remélem én is megtalálom . köszönöm szépen Ámen 🙏😘
Nagyon szépen köszönöm, kedves Gyöngyvér! Ez jól hangzik...legyen igy. Képzeld, öt az idös, beteges anyja köti magához - ez létezhet, hogy a saját egyszem fiával ilyet müvelhet?!
Szép estét kívánok ! Ne legyen , de ne is akadaályozzon minket , bárki is ! Sok erőt és kitartást kívánok Neked ! Szívből szeretem Őt ! Szerelem volt első látásra , még a levegő is megállt mikor megláttuk egymást , még a falevél sem mozdult akkor . Békességgel , megbocsátva Mindenkinek ! Legyen szárnyalásunk , könnyedségünk , békességünk , szeretetünk , alázatunk mindehez ! Hálásan Köszönöm Neked, Áldás érte ! További csodálatos szép estét ! Jó egészséget ! Ölellek ! Tisztelettel és szeretettel üdv.: Erika
Hálásan köszönöm Gyöngyvér tegnap beszéltünk végre. Remélem jövő héten mikor megyek haza találkozunk is végre úgy ahogy szeretném végre ennyi idő után együtt lehetünk . Találkoztunk eddig is de csak pár percre semmi testi kapcsolat.. és teljesen igazad van érzem én is azt a negatív energiát magamon is
Azta mindenit 😮😮, ennyire még senki sem rakta ki , mondta ki az igazat!! Tudom hogy kötést tettrá az a nő akivel most van!!Olyan hirtelen tűnt el hogy fel sem fogtam!!!Azt mondta hogy nem akar komoly kapcsolatot,erre pár napra ki rakta hogy kapcsolatba van Pedig házat is vett itt a falúba ahol lakom.Azr sem tudta meg hogy babát vártam tőle,meg fenyegetett hogy hadjam békén mert még átkoz!!
Nyugdíjas régen házas és dolgozik is nem élnek jól régen. Vannak felnőtt gyerekei én csak egy szerelemnelkuli barátnője vagyok Gyerekkori barátom hosszú évekig nem találkoztunk, most is csak ritkán találkoztunk már régen. A neje sokminben akadályozza.
Nagyon szépen köszönöm. Ez szóról szóra 100 %-ban. Igaz. A másik nő nemcsak a férfinak ártott, hanem nekem is. Rám olyan erős negatív rontást tetetett a nő, hogy 2x kellett megcsináltatni a levételt.A férfiról én levetethetem a kötést?
Ez valami elképesztő 😱 annyira pontos, én mondtam a kedvesnek régebben (nincs kontakt egy hónapja) hogy fekete mágia, azt mondta nem ért hozzá a csaj, dehogynem, megkeresett vkit, éreztem... Szerintem is undorító, csak a szabad akarat! Nincs gyereke (tőle) de a csaj akart, gondolom megkötni azzal is?! Játékosak is vagyunk, csak vannak itt még mások is 😏 valószínűleg azért szedett szét az univerzum, hogy döntés legyen és mindenki kapja össze magát. Vissza akartam küldeni az átkot, de egy érzés azt mondta ne, nem tudom miért, vagyis nem vissza, hanem leszedni, de ezek után lehet megteszem.. Hangüzenetek vannak ahogy átkoz, mondtam vigyázz vissza száll, nevetett.. Ez még hihetetlen amit a kedves angyal és te is mondasz, de nagyon szépen köszönöm 😊❤🙏😇
Köszönöm,ez épen így volt,van ahogy elmonta,és hiszem hogy az égiek mindent elrendeznek,ámen!❤
Édes Istenem de gyönyörű üzenet. Köszönöm. Kedves Gyöngyvér hatalmas tudásod van, és mennyit dolgozol az emberek boldogulasáéert. Angyal vagy. 🎉🎉
Nagyon édes vagy, köszönöm szépen a szavaidat🙏❤️🙏❤️
Hálásan köszönöm az üzenetet. Rezonált és remélem, hogy hamarosan újra együtt lehetünk.
Hálásan köszönöm szépen a ezt a csodálatos szép üzenetet Drága Mihály Arkangyalnak a segítséget! Remélem hogy el hiszi hogy milyen kötés van rajta lehet hogy rajtam is van! Én tíszta szívből várom hogy jöjjön vissza hozzám Tiszta szívből szeretettel várom! Köszönöm Áldás legyen rajtaunk! Ámen! 😘❤️🙏🙏❣️💥💝☘️💕
Köszönöm szépen Minél előbb történjen meg .
Kedves Gyöngyvér ! Nagyon szépen köszönöm az üzenet precíz lecsatornázását. Baráti ölelés és puszi. 🤩🥰🤗🤍💓
😢Nagyon szépen köszönöm Áldás így legyen Áldás Ámen
Köszönöm szépen a kirakast sokmindenben rezonalt velem Komaromine Kati remélem sikerül és talkozunk.
Hálásan köszönöm!!!🙏❤️🙏 Így legyen!!!🙏❤️🙏
Jelenleg így áll minden,ahogy elmondtad kedves Gyöngyvér! A kimenetele nagyon szép,remélem,hogy így lesz.Köszönöm!🙂🙏
Nagyon szeretlek. Köszönöm szépen❤Ezt már nagyon régóta érzem. Nagyon szépen köszönöm neked drága Gyönygyvér
Köszönöm! 😇🙏Nálunk valószínű nagyon régóta lehet ez a kötelék, nem is e világi hanem már előző életben megköttethetett ez a gonosz energia ellenünk és elég sokáig húzódott. Mert már sajnos 50 évesek vagyunk és már családot nem tudunk alapítani, pedig annyit beszél rólam hogy mennyire jó lett volna ha nekünk lesz gyermekünk. Viszont hátralevő életünket szeretnénk együtt tölteni... 🙏😇❤️🤗
Szerelem kötéssel láncolta magához a másik nő az Isteni egylélektársamat, mert birtokló és nagyon alacsony tudatszinten lévő személyiség!!! 5 éve választott el bennünket, sőt rám egy még erősebb Vudu mágiát rakatott, hogy végleg kiiktasson az élők sorából, gondolva arra, hogy még véletlenül se tudjunk többet találkozni!!! Az Égiek megvédtek, ezért vagyok még itt! Életünk 3. harmadában találkoztunk, már nincs sok idő, hogy szerethessük egymást, hogy boldogok legyünk egymással ebben az életben, de ezt is elvette tőlünk! Köszönöm szépen!😇😢😢😢🙏
Kedves Gyöngyvér, szívből köszönöm!🙏🤗❤
Hálás szívvel köszönöm és kitartóan várom az újbóli kapcsolódást .❤😊❤
Áldás Ámen így legyen köszönöm szépen így is igaz....
Hálásan köszönöm ❤❤❤! Isten Áldása Legyen Rajta ❤❤❤!
Hálásan köszönöm! Nagyon várom❤❤❤
Köszönöm ez egyszerűen fantasztikus 💯🙏😇🍀🫶
Drága Gyöngyvér! Ez a közvetítésed a legjobbkor jött..! Már kezdtem feladni ezt a kapcsolódást! Szeretném ha végre tisztán látna már végre és bebizonyosodna mindaz amit ő nem akar elhinni! Hálás szívvel köszönöm és várom a visszatérést! Áldás rád!❤🙏
Hálásan köszönöm ezt a gyógyító kirakást! ❤🙏
Hálásszívvel koszönöm neked!❤️🙏🙏🌼👼🧚🏻♀️
Kötés? Rontás? Nálam soha! Ha velem megteszik szenvedek, gyógyulok, de szabadulok. Ámen.
Köszönök mindent.
Végtelen hálával köszönöm. Áldás.
Elkepeszto ero van benned es ebben a vetesben is. Koszonom. Teljesen rezonal.
❤
Varom mi fog tortenni... turelemmel.
Köszönöm szépen Áldás Ámen
Kedves Gyöngyvér!Végtelen hàlàval megköszönöm Mihàly Arkangyal üzenetét!Hàlàs szívvel köszönöm Neked a közvetitésedet!IRezonàlt!♥️⭐🍀
❤
KEDVES GYÖNGYVÉR NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!❤🍀ÁLDÁS!HÀLA!🙏🌷ÖLELÉS! V🌹🪷🥀
Hálásan köszönöm.❤❤
Csodálatos!
Nagyon Nagyon köszönöm 2 éve elvitte a ,,démon" lány próbált vissza jönni többször de nem tudott mostanra elfáradtam felsőléguti torok csakra blokkom van. Úgy volt ,hogy a héten beszélünk de nem hiszek már neki családállitó vagyok láttam a mágiát a démont...legnagyobb boldogságban jött ez a gonosz és csak pislogtam ,hogy mi történik rengeteget fejlesztettem magam az elmúlt időszakban az eszem tud mindent de a szívem az ővé és a gyermek itt van ő is szenvedi ezt 15 évesen
én a fehér lovas vagyok és tiszta a szívem az angyalok velem vannak segítenek és tudom ,hogy egynap bekopog érdekes pont szombaton találkoztunk volna lemondtam ő pedig hagyta .....Isten tudja majd mi lesz de hálás vagyok neked a mai napom nem volt túl jó tudom ,hogy ez kollektiv....de ezt most nekem üzented.❤ nagyon sok sikert kívánok neked és köszönöm ezt az érzést.
Reményt kaptam és erőt ❤
Hálásan köszönöm.
Ez nekünk szól ❤ köszönöm 🙏
Hálásan köszönöm ❤ hiszek hogy igy lesz..
Hálásan köszönöm segíts,kérlek.
Ez így igaz amit el mondtál
Köszönöm neked ezeket a gyönyörű szavakat. Újra reményt és erőt adott nekem hogy várjak rá.
Remélem úgy lesz ahogy mondtad. A jó isten áldjon meg minden jóval.
Szép jó éjszakát kívánok ❤🙏❤️
Aztán évek múlva rájössz, hogy elment az élet melletted, mert ilyen kókler kártyavetőknek hiszel és nem saját magad veszed kézbe az életed. 🤣🤣🤣
Nagyon szépen köszönöm tőled szeretni fogom mitöröké.❤❤😊
Köszönöm szépen és az angyalok üzenetét ,de én őt már nem szeretnék semmit tőle és mást szeretnék nem őt . Kérem istent és az angyalokat hogy ő is találja meg a boldogságot,és remélem én is megtalálom . köszönöm szépen Ámen 🙏😘
Köszönöm szépen!
Hálásan köszönöm szépen❤❤
Hálásan köszönöm szépen ❤❤😊
Köszönöm neked❤❤
Hálás szívvel köszönöm, köszönjük szépen Gyöngyvér. Így lesz, így legyen. ❤🙏
Köszönöm
Köszönöm szépen 🙏🙏🦀♥️
Nagyon szépen köszönöm, kedves Gyöngyvér! Ez jól hangzik...legyen igy. Képzeld, öt az idös, beteges anyja köti magához - ez létezhet, hogy a saját egyszem fiával ilyet müvelhet?!
Sajnos bármi elképzelhető :((((
🙏❤️
Kérem hogy Mihály aprkanyal segitsen!
Hálásan köszönöm minden szavad! Legyen szép a napod ❤
Így volt. Köszönöm :|
Ez így igaz amit el mondtál de....
Hála!🤗😇🙏❤️🪷
😇
Remélem, nincs párja
Szép estét kívánok !
Ne legyen , de ne is akadaályozzon minket , bárki is !
Sok erőt és kitartást kívánok Neked !
Szívből szeretem Őt ! Szerelem volt első látásra , még a levegő is megállt mikor megláttuk egymást , még a falevél sem mozdult akkor .
Békességgel , megbocsátva Mindenkinek ! Legyen szárnyalásunk , könnyedségünk , békességünk , szeretetünk , alázatunk mindehez !
Hálásan Köszönöm Neked, Áldás érte !
További csodálatos szép estét !
Jó egészséget !
Ölellek !
Tisztelettel és szeretettel üdv.: Erika
Köszönöm,Áldás!💖🙏
Hálásan köszönöm Gyöngyvér tegnap beszéltünk végre. Remélem jövő héten mikor megyek haza találkozunk is végre úgy ahogy szeretném végre ennyi idő után együtt lehetünk . Találkoztunk eddig is de csak pár percre semmi testi kapcsolat.. és teljesen igazad van érzem én is azt a negatív energiát magamon is
Köszönöm.❤
Azta mindenit 😮😮, ennyire még senki sem rakta ki , mondta ki az igazat!! Tudom hogy kötést tettrá az a nő akivel most van!!Olyan hirtelen tűnt el hogy fel sem fogtam!!!Azt mondta hogy nem akar komoly kapcsolatot,erre pár napra ki rakta hogy kapcsolatba van Pedig házat is vett itt a falúba ahol lakom.Azr sem tudta meg hogy babát vártam tőle,meg fenyegetett hogy hadjam békén mert még átkoz!!
😢😢😢😢😢😢❤
😌
🙏
❤
Nyugdíjas régen házas és dolgozik is nem élnek jól régen. Vannak felnőtt gyerekei én csak egy szerelemnelkuli barátnője vagyok
Gyerekkori barátom hosszú évekig nem találkoztunk, most is csak ritkán találkoztunk már régen. A neje sokminben akadályozza.
Hálás vagyok Mihály arkangyalnak, hogy leveszi az átkot rólunk. Köszönöm!
Nem veszi le
Most nem beszelunk😢
😂köszöm gyongyvér,mindeni😢.gaz
Nincs közös gyermek,csak a nőnek van az is nevelőszulonel van
❤
Nagyon szépen köszönöm. Ez szóról szóra 100 %-ban. Igaz. A másik nő nemcsak a férfinak ártott, hanem nekem is. Rám olyan erős negatív rontást tetetett a nő, hogy 2x kellett megcsináltatni a levételt.A férfiról én levetethetem a kötést?
Hálásan köszönöm!
Ez velem rezonál.❤❤🙏
Elviekben igen, meg kell nézni milyen jellegű. Szép estet!
🙋♀️😘☯️💞😍🐲🐉🙏😇🍀💓
Ez valami elképesztő 😱 annyira pontos, én mondtam a kedvesnek régebben (nincs kontakt egy hónapja) hogy fekete mágia, azt mondta nem ért hozzá a csaj, dehogynem, megkeresett vkit, éreztem... Szerintem is undorító, csak a szabad akarat! Nincs gyereke (tőle) de a csaj akart, gondolom megkötni azzal is?! Játékosak is vagyunk, csak vannak itt még mások is 😏 valószínűleg azért szedett szét az univerzum, hogy döntés legyen és mindenki kapja össze magát. Vissza akartam küldeni az átkot, de egy érzés azt mondta ne, nem tudom miért, vagyis nem vissza, hanem leszedni, de ezek után lehet megteszem.. Hangüzenetek vannak ahogy átkoz, mondtam vigyázz vissza száll, nevetett.. Ez még hihetetlen amit a kedves angyal és te is mondasz, de nagyon szépen köszönöm 😊❤🙏😇
Halas koszonet.Holnap indulok hozza .
❤
❤