Az idő múlásával ritkábban térek már csak vissza ehhez a számhoz, de még ennyi év után is olyan érzést ad át, amit semmi más nem tud a világon. Mint azt már leírtam vagy öt éve, Akkezdet volt, van, és amíg hallgatják, lesz is!
Megint indul a pop MC kínzó steezo erre nincs szó fosheezo viszont ez lesz a norma a nívó mint a cseh pivo a soha el nem múló zene tengerén... Megvolt mondva :D
Bankos- Rapmotelje és ez az album a Magyar hip-hop aranykorának legjobb lemezei. Iszonyat szerencsésnek érzem magam hogy részese voltam ennek a korszaknak. A jó kis Kultiplexes Kriminálos koncertek meg a ZP-és bulik Akkezdettel meg a városligeti Summer Jam-ek amit még szegény Mohaman szervezett. Régi szép idők.
Bassza meg libabőrös vagyok. annyi tartalom van akár egy sorban is, hogy rengetegszer meghallgatni hogy értelmezni lehessen. Nagyon tömören adnak elő rendkívül komplex tartalmat. Annyira intellektuális, mégis közvetlen hogy ilyet könyvesboltokban sem lehet kapni.
9 ปีที่แล้ว +17
+Zsomolya Szabolcs Aki nem akarja megérteni, vagy arra fogja, hogy ez csak katyvasz, valójában csak lusta hallgatni füllel és aggyal egyszerre.
Nemrég múlt 10 éves ez a szám. Ahhoz képest a magyar undergroundba azt hiszem sokan mondhatjuk, hogy ez a legkiemelkedőbb zene, mind előadó. Nagyon nagy tisztelet nektek srácok!
Akkezdet Phiai anno 2003 ban ezzel az albummal nagyon feltette az "i"re a pontot, 15 éves koromban hallottam először, most 23 vagyok, de még mindig a legnagyobbnak tartom ezt az albumot. A kottazűrök is kurva jók, azt azért hozzáteszem, szövegileg talán az NKS van a szintjükön.
Természetesen ő is nagy tehetség, de szerintem ő másként tehetséges.... Ketioz is gecinagy flowal rendelkezik, elég csak a hangját meghallani.... Én konkrétan a szövegvilágról beszéltem/írtam, ami ennek a 2 csapatnak van igazán szerintem ilyen komoly szinten,de a top szerintem Akkezdet...
Sem előtte sem utána nem tudtak jobb rappet csinálni, pedig már nem mostani..... AKKEZDET örök favorit marad .......a zene tengeréhez móló.....❤❤💪💪💪 Kàr, hogy már nem nyomjátok.....igény lenne rá....
"Nem látom a térképen hol van Bonn és hol van Lyon, olyan jól sötétít ez a kibaszott Avanglion takarja a monoklim így is monokinin vezetem a Renault Clio-m." Sok médiában szereplő rapelőadó fél lábát odaadná csak egy ilyen sorért, nem is beszélve a teljes szövegről. :)
Jol hallom Uraim, hogy 0:30-0:32 kozott egy Paganini violin concierto reszlet szolal fel? Nem is ertem hogy szerethettelek meg a szivemnel igy Titeket....
Sokadszorra járok itt! Elképesztő! Én a Trabanttal, Bizottsággal, EK-val , Kontroll csoporttal és (sorolhatnám tovább) a többiekkel (anti)szocializálódtam. Hogy képesek fiatalok ilyen mélységekre ? :) Így ötvenen túl, fantasztikus élmény minden tőletek, még ha le is zárult ez a fejezet .
Ennek a szövegnek a megértéséhez, abban az időben kell felnőni, mikor ez a mestermű megszületett, vagy még előtte. Meg merem kockáztatni, hogy a társadalom alsóhangon 60%-a nem tudja Google nélkül, hogy mi az az Avanglion. 😎😃 Said szövege nagyon megöl, eszméletlen tehetség, és nagyon átjön a mondanivalója. Az Újonc féle önreflexiós társadalomkritika is olyan rakétát lőtt, hogy megborultam tőle. Ha nem is lettetek világsztárok, de akkor is beírtátok magatokat a történelembe, nálam legalább is biztos. Mestermű, tényleg csak ennyit tudok mondani, mai napig, S jövőben AKPH! 👉🖖
+sajt saajt n is 15 vagyok és értem a szöveget de én kedves bátyám által már vagy 6 éve ismerem a csapatot :D és meg kell hogy mondjam...Ez már nem Mr.Bukta :D Respect AKPH
Gyerekek örökre fogjuk pörgetni ezt a nemzeti kincset ❤️🔥❤️🔥❤️🔥🔥🔥
Szomszédban az Évanéni már biztos tudja mikor vagyok tökéletesen szétesve 🙌😂💥
🤣🤣🤣. Ismerős. Tudják már kívülről a szöveget 🔥
Ki nem?
🙋🏻♂️
Alap, hogy 2042ben is tolom
2 0 2 4!!! Örökzöld. Köszönöm nektek ezt a mesterművet 👐
🎉
Az idő múlásával ritkábban térek már csak vissza ehhez a számhoz, de még ennyi év után is olyan érzést ad át, amit semmi más nem tud a világon. Mint azt már leírtam vagy öt éve, Akkezdet volt, van, és amíg hallgatják, lesz is!
legnagyobb kedvenc! örülök hogy nem vagyok egyedül, terjezd az igét, egy ilyen érték nem veszhet a ködbe.
Olyan magasra tette a lécet anno, hogy mégcsak leverni se tudta senki, nemhogy megugrani
Megint indul a pop MC kínzó steezo erre nincs szó fosheezo viszont ez lesz a norma a nívó mint a cseh pivo a soha el nem múló zene tengerén... Megvolt mondva :D
nálam most jött el újra az idő
Nekem Akkezdet olyan, mint 2Pac vagy Nas... örök.
2024. Újra itt.
Ezek a srácok zsenik. Imádom minden szó ott van ahol lennie kell. Művészek és kérészek 😅
Bankos- Rapmotelje és ez az album a Magyar hip-hop aranykorának legjobb lemezei. Iszonyat szerencsésnek érzem magam hogy részese voltam ennek a korszaknak. A jó kis Kultiplexes Kriminálos koncertek meg a ZP-és bulik Akkezdettel meg a városligeti Summer Jam-ek amit még szegény Mohaman szervezett. Régi szép idők.
Legnagyobbat üt még mindig, 2020-ban is, Himnusz fless!!! (ezen nőttem fel)
Bassza meg libabőrös vagyok. annyi tartalom van akár egy sorban is, hogy rengetegszer meghallgatni hogy értelmezni lehessen. Nagyon tömören adnak elő rendkívül komplex tartalmat. Annyira intellektuális, mégis közvetlen hogy ilyet könyvesboltokban sem lehet kapni.
+Zsomolya Szabolcs Aki nem akarja megérteni, vagy arra fogja, hogy ez csak katyvasz, valójában csak lusta hallgatni füllel és aggyal egyszerre.
+Benjámin Sárfi igy van
+Zsomolya Szabolcs Teljesen jól mondod. Ez nem a 14 éveseknek van kitalálva, mert ők nem tudják értelmezni. Ez már felsőbb korosztály
+___ petyko Hello én 14 éves vagyok és értem az egésszet
A helyesírásod is ezt bizonyítja!
Nemrég múlt 10 éves ez a szám. Ahhoz képest a magyar undergroundba azt hiszem sokan mondhatjuk, hogy ez a legkiemelkedőbb zene, mind előadó. Nagyon nagy tisztelet nektek srácok!
Lassan 20 :D
@@Eidmunchen viszont 9 éves a komment :D
M.O. valaha volt legjobb rap albuma.
Akkezdet Phiai anno 2003 ban ezzel az albummal nagyon feltette az "i"re a pontot, 15 éves koromban hallottam először, most 23 vagyok, de még mindig a legnagyobbnak tartom ezt az albumot. A kottazűrök is kurva jók, azt azért hozzáteszem, szövegileg talán az NKS van a szintjükön.
+Richárd Kiss meg Mikee Mykanic
Természetesen ő is nagy tehetség, de szerintem ő másként tehetséges.... Ketioz is gecinagy flowal rendelkezik, elég csak a hangját meghallani.... Én konkrétan a szövegvilágról beszéltem/írtam, ami ennek a 2 csapatnak van igazán szerintem ilyen komoly szinten,de a top szerintem Akkezdet...
+Richárd Kiss nincs a szintükön senki senki nem eri fel oket...
+mengele911 Én a Kávából El Magico-t azért itt megemlíteném.
+Richárd Kiss Rímbiózist hallgasd meg :P
Örök klasszikus.
Edzett zene, amely sosem fog kikopni,a feloszlás ellenére sem.
Embertelen emberterelő szószerkezet
Magyarok Miami, FL been hearing you spit these 🔥 bars since 2003.
Sem előtte sem utána nem tudtak jobb rappet csinálni, pedig már nem mostani.....
AKKEZDET örök favorit marad .......a zene tengeréhez móló.....❤❤💪💪💪 Kàr, hogy már nem nyomjátok.....igény lenne rá....
2024 ❤
Még mindig olyan jól sötétít ez a kibaszott Avanglion!
"De vigyázz!!
Mert büntetésből doktoráltam és kibaszásból diplomát kaptam.."
Mekkora zene meg mindig..
Megvan az egy milla srácok, büszke vagyok rátok!
na lássuk ki pörgeti még 2019-ben is???💪💪
Itt is pörög aminek pörögnie kell👍
Rajtuk nőttem fel, pörögni fog életem végéig! AKPH 4EVER
Kinél nem???
🎶🎙🎧
A kultúrának újabb pofont adtam....
Imádom az AKPH stílust!
Én izs moooo
Kibaszott modern irodalom,ha felfogod!
Ez robbant a legnagyobbat a koncerteken amiken voltam mindig. Ha akph akkor ez az elso szam ami eszembe jut.
Ez egy,egyre aktuálisabb kincs!
2020ban is pörgetitek? 🔥
Még korona "vírusban" is😄😄😄
Nem mai gyerek vagyok, de ennek olyan lüktetése van ,hogy még...
ez csak természetes
alap
mint sziszifusz a követ görgeti fel, csak háttérzene kell
Hát ezt a nótát sem koptatta el az idő, az biztos. A mai napig beleborzongok egyes soraiba.
Hogy lehet valami 2003-ból ennyire releváns?!
Tesi, 23-ban is ez dübörög minden valamire való Szokolból...✌️
"Nem látom a térképen hol van Bonn és hol van Lyon, olyan jól sötétít ez a kibaszott
Avanglion takarja a monoklim így is monokinin vezetem a Renault Clio-m."
Sok médiában szereplő rapelőadó fél lábát odaadná csak egy ilyen sorért, nem is beszélve a teljes szövegről. :)
imádom ezeket a zenéket egyszerűen nem tudok le állni a szomszédok költöztek nem tudtak mit csinálni imádom őket!!!!!!!!!!!!! :)
gergő szabó csókoltatom aszomszédokat😎😎😎
Bánom hogy mégcsak most találtam meg ezt a mesterműt
mai napig a legnagyobb zene, és magyarországon Ők a lejobbaak!!
Viktor Neisser ... neked, te nyomorult
Egyik legjobb AKPH szám! :)
2018 és még mindig nem létezik ennél durvább track. örökzöld lett
Legyen a világban szeretet és béke..... Sokat kívánok??!!
2020-ban is WU fless!!! :) Erre az az alapra még mindig jön 'némi' szöveg...
Ide valahogy mindig visszatérek :) 2003-2022
2021-ben is ugyan olyan tűz!
még mindig van olyan amit eddig nem hallotam ki igy sok sok évvel később is
2003óta ez meg a nyomorúságom ami örök aKph!❤️
Annyit hallgattam 2000 s években hogy tizen év után is kívülről befelé fújom a szöveget🤪😎
Most csináljon ilyen minőség zenét, AKPH❤❤❤
Jol hallom Uraim, hogy 0:30-0:32 kozott egy Paganini violin concierto reszlet szolal fel?
Nem is ertem hogy szerethettelek meg a szivemnel igy Titeket....
nagyon remélem, hogy az önirónia és a társadalomkritika mindenkinek lejön a szövegekből
Én pörgetem meg 2020 ban is... klasszikus fos...
"-Agy,hallod v egyedül a változás állandó ✌️🔥🔥🔥🔥 999 kezdet ph 🖤
Gyerekkorom himnusz flesse 2003 :D just nostalgic
A legjobbak mèg mindig respect nekik 🙏❤️❤️
Sokadszorra járok itt! Elképesztő! Én a Trabanttal, Bizottsággal, EK-val , Kontroll csoporttal és (sorolhatnám tovább) a többiekkel (anti)szocializálódtam. Hogy képesek fiatalok ilyen mélységekre ? :)
Így ötvenen túl, fantasztikus élmény minden tőletek, még ha le is zárult ez a fejezet .
Ennek a szövegnek a megértéséhez, abban az időben kell felnőni, mikor ez a mestermű megszületett, vagy még előtte.
Meg merem kockáztatni, hogy a társadalom alsóhangon 60%-a nem tudja Google nélkül, hogy mi az az Avanglion. 😎😃
Said szövege nagyon megöl, eszméletlen tehetség, és nagyon átjön a mondanivalója.
Az Újonc féle önreflexiós társadalomkritika is olyan rakétát lőtt, hogy megborultam tőle.
Ha nem is lettetek világsztárok, de akkor is beírtátok magatokat a történelembe, nálam legalább is biztos. Mestermű, tényleg csak ennyit tudok mondani, mai napig, S jövőben AKPH! 👉🖖
Mekkora menőség volt az avanglion szemcsi, aztán egy fos semmitérő gagyi volt egyébként. 🤣
Nonstop ezt fogom hallgatni, csak hogy meglegyen 8 éven belül a 2 millió.. 😎☝
és meglett még előbb is 👌👌👌 (no, persze nem általam) :)
Sose megy ki 2024 ❤️ hatalmas vaker
Kérdés hogy át érzed e ? M1 az évszám . ❤
a zenét vivják akik birják. akik birjak, azok vivjjaak
2019-ben is! jesszus hogy eltelt az idő :o :/..
Jobb fejnek tűntök mint a számításba, jó a zenétek, néha azért bedepizek tőle remélem érzed, hogy élek és semmitől sem félek♾ béke👁️
Ez a zene bazmeg de beteg!
még mindig nem hallgattam jobb albumot!
végre feltöltötte valaki , köszönöm!
!!
A valósághoz EZ a háttérzene! :)
2018-ban átérezzük?
Mint a gép!
meg sem állt
a helyzet válltozatlan most is
Kérdés?
Daniel Levente ultrabrutál
Mikor ez a szám elkészült, még nem nem voltunk benne az Európai Unióban, te jó isten, milyen régi ez a szám és még mindig óriási!!
Es meg mindig
TUDJA AZ EGÉSZ UNIÓ HOGY NÁLUNK A PUNI JÓ!!
LEGENDA
Látom a szemedben azt,amit a szád elrejt!!
"De vigyázz mert büntetésből doktoráltam és kibaszásból diplomáztattak!!" nagyon nagy !!!
Imádom... Kar h a new school repül most ...mert en erre szállok
Még mindig és szerintem örökre ❤😊
Ez az szám örök számomra, és mindig az is marad.
Csalódtam mert a himnuszt szidod.
még mindig himnusz flash
Húszhúsz még mindig!
"Nem eszem rendőrt mert a rendőr az disznó."
Mekkora House of Pain utalás, emlékszem, milyet csattant, amikor leesett.
Minden tisztelet, hogy Bankosék hazaküldték a srácokat anno az első demók után, majd megszülethetett ez a szám.
Pontosan!
Lehet hogy pont ez (kellet nekik )! Azé oda basztak !
de mi volt a sztori? bankoséknak nem jött be elsőre az akph?
@@ABerti röviden
a kérdés hogy átérzed e 2016-ban?
De még mennyire hogy át :)
*2017
2017
2018
Azóta még jobban jellemzi a helyzetet a szám...
Lassan 2025es meg mindig nagy🤩
Ez nagyon király lett és csak AKPH örökre
én egy átlagos 15 éves srác vagyok átlagos szókinccsel, nem tudtam ezt értelmezni 10 perces szótárazás nélkül :D
+sajt saajt De legalább nem vagy hülye,és nem szarozod le a számot,azért mert nem a "geci" a leggyakoribb szó benne.! Respect!
+Dani Kovács aki az olyat szereti, nem fiatal, hanem simán csak ostoba :)
+sajt saajt adom!
+sajt saajt n is 15 vagyok és értem a szöveget de én kedves bátyám által már vagy 6 éve ismerem a csapatot :D és meg kell hogy mondjam...Ez már nem Mr.Bukta :D Respect AKPH
+Kevin Berghoffer ez az igazi Mayar hip hop. Bankos,Fhészek,Ponza,Faktorlabor,N.K.S,The Steve,Az Idő Urai stb
25ben kinél pörög?
24ben szerintem senkinél
😂
lassan egy éve... :(
✌️💚😘 még mindig olé 2023😎
"minden télen végignézem a tévében a
lelkibeteg élettelen népet, de az RTL-nek életlen a képe.."
kurva igaz... sajnos...
Még mindig.....
Mai napig egyik legjobb albom Akkezdet MO-n
Örülök hogy rajtatok nőttem fel és nem a mani rap zenéken.
Viszket a sunam erre a zenére :3
szia
Mai napig hallgatom ❤
Embertelen még mindig!💥
Persze, hogy pörög!
Örök darab!🎉🎉🎉🎉
2024 és meg mindig
💚 imádom még mindig 15éve✌️
A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene...
Kérdés, hogy átérzed-e🤜🏽🤛🏽👍💪💪
spuri,eki,trinyo trio😇
Fú jöhetne belőle... 3 éve full józanul.. :(
best song ever
2022??? 😅
Ezt még valamikor 4-5 éve halottam.
Eros a zene nagyon!
nincs olyan este még véletlen se hogy tökéletesen szét ne essek!!!!:)
2021-ben is vágod hogy vákum?
Nem tudja valaki, hogy a számban hallható felfelé ívelő hegedűalap milyen zenében lelhető még fel? Biztosan hallottam már valahol, de nem ugrik be!:)
Megtaláltam, a Belga használta a nemzeti hip-hop-ban:)
2020ban is baszik🔥🔥
Az alap odabasz 😁❤
A valósággal az a gáz, hogy még mindig nincsen hozzá háttérzene.🔇
Soha nem is lesz.
2021 ben sem eszünk rendőrt!❤️
th-cam.com/play/PL__rwcLYLL6XbnwSf_gBv9_XcET9be6dx.html
Ja ká Prágában is pörög😂❤