Az én kedvenc nyilatkozatom nincs ebben benne, mert már a videó feltöltése után történt. Ha valaki talál róla videót, azt megköszönöm! 2018/19 Magyar Kupa, az akkor NB I-es MTK kiesett az NB III-as Ajka ellen, edzői nyilatkozat valahogy így volt: - Mi volt a vereség oka? - Az Ajka több gólt lőtt, mint mi. - Erre számítottak? - Nem, hanem arra, hogy mi lövünk több gólt. Lényegretörő.
Az enyém Vébertől az a sajtotájkoztató ahol az ingeréről és a menesztéséről szóló kérdések miatt visszaszól a riporternek hogy “a Harsányit meg interjúvoljátok majd hogy hova a picsába rúgja a labdákat?”
@@patrikdobradi509 Meccslabdákat? Hetente? Mert azért a mérkőzésnek van lélektana. Ha a huszadik percben mi vezetünk, akkor lehet mi nyerünk 4-0-ra. Klasszikus az is.
23:50 Mintha a Nessaj FC B keretéről lenne szó: "Igenis bebizonyítottuk, azt hogy középszerű, szar játékosokkal is tudunk minőségi, jó játékot nyújtani..."😅 #5-0 Amúgy jó lett a vidi❤
Önmagában Véber Gyuri megérne egy külön videót. Azt hittem több bevágás lesz tőle mert még van bőven. Ha ilyet akarsz esetleg folytatni én javaslok egy külön részt A Gyuriról 😀
Én még kicsi voltam, amikor 2015 nyarán az élvonalból kiesés és a túl sok eligazolás miatt feloszlott a Lombard Pápa Termál FC. De azóta néztem a meccseiket és szerintem nagyon kis 'cuki csapat".
Emlékszem fiatalabb koromban rengetegszer végignéztem ezeket a videókat és egy kicsit elkapott a nosztalgia (a röhögés mellett). Érdekességképpen: Szivicset (a kicsit furán beszélő diósgyőri edzőt), ezután a nyilatkozat után fél évre eltiltották, és ezért nem ülhetett a DVTK-Újpest kupadöntön a kispadon, amit végül a pestiek nyertek. Plusz a kupadöntőn volt egy eléggé nevetséges kiállítás, hiszen a diősgyőri védőt kezezés miatt lekülde a spori, holott egyértelműen váll volt. Ja és persze a vesztes kupadöntő után Szivics eltiltását eltörölték... Puszi MLSZ!
@@batidor13 Igen, elég jó edző volt, nála volt talán utoljára normális csapat itt Miskolcon. Hogy hol dolgozik azt én sem tudom, gondolom valahol Szerbiában.
Csak a Pápa.💪 Pápai vagyok. Nem gondoltam volna, hogy lesz a videóban pápai vezetőedzők nyilatkozataik. Pápai volt benne a leggtöbbször, olyan pozitívak mindig. Ezek a nyilatkozatok.🤣🤣
Az odáig Okes hogy az edző készíti fel a csapatot De a játékosnak kell a pályán lennie. Vannak dolgok minden csapatsportban amit egy játékosnak profi szinten tudnia kell. Néha az edzőknek kell kikupalni “gyengyebb nyersanyagbol” a jobb minőségu teljesítményt. Fontos hogy az edző azt tudja edzeni akit o igazol profi szinten különben nem számonkérhető az edző felkészítése. Egy szakmában jártas edzőnek le kell tudnia esni azonnal bármelyik csapaton önálló jatek mellett is hogy egy csapat felkészült e vagy sem. Szoval a párhuzam az nem mindig minden csapatnál ugyanakkora távolságra van két hasonló tudású edzőnel sem. A klubban körülvevő leginkább anyagi és infrastukturai tényezők is nagyban elvehetnek vagy hozzaadhatnak egy edző sikeréhez. Lehet hogy vannak már olyan edzők akik egy szinten vagy akar jobb szinten is vannak mint pár top bajnokságban levő klub edzője, de nem tud látszódni olyan látványosan az eredmény mert ok gyengébb körülmények között nehezebb csodát tenni. Manapság a futballban mindenhol egyre nehezebb egy 2016 Leicestert vagy egy 2005 Liverpoolt létrehozni. Minden csapat már tudja mi a célravezető taktika a futballban és sokkal több a minosegi játékos erre futballra. Játékosok jobban és többet futnak mint valaha és minden csapatban egyre több az erős fizikumu és jól képzett játékos is. Ezek a tényezők mind megnehezítik a túlmutató eredmények elérését.
A legnagyobb gond itthon, hogy 99,9%-ban olyan edzőket alkalmaznak, akik itthon korábbi játékosok voltak, és egyből ahogy befejezik mennek is letenni a vizsgát. Nagyjából esélyed sincs bekerülni a 0-ról, le vagy nézve, ha nincsen ""komoly"" múltad, pedig az egész a taktikáról és a pszichológiáról szól. Értem én,hogy ők benne voltak anno, de kivétel nélkül az összes a mentalitásról beszél, semmi taktika, semmi elképzelés, csak "tegyük oda magunkat oszt jó lesz".
@@rouzack5147 benne van a vidiben, de amúgy arra, hogy Nessaly azt mondja a vidiben, hogy Tőle se kérdezi meg senki, hogy van-e kedve videózni... Így elég béna, hogy el kell magyarázni...
Már régóta minden csapatról azt lehetne mondani hogy emlékeztek mikor bajnok volt egy két csapat, nem csak a Lokirol de most a második hely (ami meglesz) felér majdnem egy bajnoki címmel
@@MagyarTerminator hát akkor még azt hittem hisz a Kecskemét ellen játszottunk de a szurkolás is elég laposra sikeredett és a fiúkrol is ezt lehetett elmondani, így még ha lesz is európa akkor nem fog sokáig tartani még de szerintem jó úton haladunk, de bármi van a lelátón 90 percig mi is ott leszünk végig
Ezúton szeretnék üzenni a Tápiószecső Fódbal Klubnak, hogy kérjenek fel vezetőedzőnek engem, mert a következő ilyen válogatás videóban benne akarok lenni! Köszönöm előre is 🙏
Mondjuk ebben a bajnokságban simán meccseket adtak el játékosok 10-20 éve és kétlem, hogy fény derült az összes játékosra, aki a tipsz-miksz szelvényének játszott és nem a munkáját végezte.
Nessaly, Nem az edzők felelőssége a játékosok mentalitása. Ő az erőnlétükért és a képességeik fejlesztéséért felel. Persze a jó edző mindíg hozzátesz, lelki fröccsöt önt a futbalistákba, de azt nem mondom melyik miniszterelnök elvette tőlük. Egy magyar... még is miért eröltesse meg magát, ha a vesztes meccsekért csak egy kicsitvel keres kevesebbet? Majd persze a dicsőségért hajtsa meg magát?! Az a valódi sportolóknak van, nem egy fradinak. A szurkolók több erőfeszítést tesznek a kukák felgyújtásával és a stadionok szétverésével, mint a játékosok a pályán. Mert a szurkolóknak ez 'becsületbeli', amíg a játékosoknak ez a kötelező kör, amin túl kell esni. Engem sem motiválna egy munkahelyen, hogy jobb legyek, ha nem keresek egy centtel sem többet, mint a kispista, aki nem dolgozik szinte semmit? Akkor miért vigyem a hátamon a céget? Ezért szar a magyar foci. Mert nincs benne cél, nincs a győzelemben valódi érték. A versenyszellemet meg már régen kiölték magukból a labadarúgók is. Az edzők így már joggal vannak felháborodva.
Támogasd az eredeti videót is a megtekintéseddel! 🐧 ► th-cam.com/video/nqn1gPB0EPk/w-d-xo.html
Szia nessaj pls legközelebb a thecnoscope yoitube csatornáját nézük meg az új magyar zászló videóját nezük meg
Dehogy
@@magyar8438 bruh
Az én kedvenc nyilatkozatom nincs ebben benne, mert már a videó feltöltése után történt. Ha valaki talál róla videót, azt megköszönöm!
2018/19 Magyar Kupa, az akkor NB I-es MTK kiesett az NB III-as Ajka ellen, edzői nyilatkozat valahogy így volt:
- Mi volt a vereség oka?
- Az Ajka több gólt lőtt, mint mi.
- Erre számítottak?
- Nem, hanem arra, hogy mi lövünk több gólt.
Lényegretörő.
Igen 😂😂
Az enyém Vébertől az a sajtotájkoztató ahol az ingeréről és a menesztéséről szóló kérdések miatt visszaszól a riporternek hogy “a Harsányit meg interjúvoljátok majd hogy hova a picsába rúgja a labdákat?”
@@patrikdobradi509 Meccslabdákat? Hetente? Mert azért a mérkőzésnek van lélektana. Ha a huszadik percben mi vezetünk, akkor lehet mi nyerünk 4-0-ra.
Klasszikus az is.
16:23 -nál a "szomorú bácsi", Tóth Bálint jelenleg nálunk a Hegyvidéknél edző. Nagyon nagy forma 😂
milyen hegyek?! szlovakia vagy romania
@@kinkytailmapogo176 Budapest 😉
A testvére sokáig a Szarvasi focicsapatnál volt edző.
23:50 Mintha a Nessaj FC B keretéről lenne szó: "Igenis bebizonyítottuk, azt hogy középszerű, szar játékosokkal is tudunk minőségi, jó játékot nyújtani..."😅 #5-0
Amúgy jó lett a vidi❤
Hát nem tudom. Idén majdnem kiestek.
Önmagában Véber Gyuri megérne egy külön videót. Azt hittem több bevágás lesz tőle mert még van bőven. Ha ilyet akarsz esetleg folytatni én javaslok egy külön részt A Gyuriról 😀
Adom! 👍😆
Egyetértek
Kondás Elemér a kedvencem: "Következő kérdést felteszi?"
Mostantól ha valami nem tetszik ezt használom mindenhol 😂😂
Óriási volt 😁🍻 Magyar foci a legjobb ♥️ Hajrá magyar foci 🇭🇺⚽️♥️
Ez egyszerre volt nevetséges és tanulságos. Király videó volt!:)
Ahhh Nessajjjj nagyon nagy forma vagy 😂😂😂 imadom az ilyen videoidat 😂😂 es ez ahh vegem lett az edzoi hozzaertesek... 🎉🎉🎉🎉
Érdekelne egy ilyen változat mondjuk játékosokkal is xD
Csak Ibrahimovic lenne benne xd😂😂
Nagyon király ez a videó főleg a te alámondásaid!
Én még kicsi voltam, amikor 2015 nyarán az élvonalból kiesés és a túl sok eligazolás miatt feloszlott a Lombard Pápa Termál FC. De azóta néztem a meccseiket és szerintem nagyon kis 'cuki csapat".
Emlékszem fiatalabb koromban rengetegszer végignéztem ezeket a videókat és egy kicsit elkapott a nosztalgia (a röhögés mellett).
Érdekességképpen: Szivicset (a kicsit furán beszélő diósgyőri edzőt), ezután a nyilatkozat után fél évre eltiltották, és ezért nem ülhetett a DVTK-Újpest kupadöntön a kispadon, amit végül a pestiek nyertek. Plusz a kupadöntőn volt egy eléggé nevetséges kiállítás, hiszen a diősgyőri védőt kezezés miatt lekülde a spori, holott egyértelműen váll volt. Ja és persze a vesztes kupadöntő után Szivics eltiltását eltörölték... Puszi MLSZ!
Pedig Sivic egy jó hozzáállású, szimpatikus edzőnek tűnt, de persze ez a mentalitás a rossz... Nem tudom most merre jár, de minden jót neki!
@@batidor13 Igen, elég jó edző volt, nála volt talán utoljára normális csapat itt Miskolcon. Hogy hol dolgozik azt én sem tudom, gondolom valahol Szerbiában.
14:20 meg haltam a nevetéstől 😂😂😂😂 nagyon jó videó lett
Csak a Pápa.💪 Pápai vagyok. Nem gondoltam volna, hogy lesz a videóban pápai vezetőedzők nyilatkozataik. Pápai volt benne a leggtöbbször, olyan pozitívak mindig. Ezek a nyilatkozatok.🤣🤣
+1 pápai jelen! :)
Amúgy rokona vagy a vendéglősnek, akiről a Böröczky dombot elnevezték?
@@adammeszaros4141 Nem, ő csak névrokon.
Hajrá Pápa❤
19:03 tipikus meg keserédes tanár
Folytasd Nessaj még ezt a sorozatot légyszi! Még vannak részek hátra
Jó volt a pamkutyás közös vidi!!
Az ilyen videók nagyon jók.
Legjobb rész(szerintem): 1:28
Ne szomorkodj edző bácsi!
Tessék mindenben meglátni a jót!
Ennek a Csertői Aurélnak van humorérzéke :D
Ez nagyon jó! Köszi 😂😂😂
az gyors volt így thank you asztán meg lelép
✨Nehéz volt a levegő✨
Most már azért kicsit jobb a helyzet. :D De ez tényleg elképesztő volt, ami a 2000-res években ment. :D
jó volt ez a videó
Először azt hittem hogy Vitya van az indexképen 😂😂
A legnagyobb tragédia, hogy seholsem látszik a TIPPMIX felirat!
A jó öreg Mennyei Magyar sosem okoz csalódást. :D
Debrecen még mindig BAJNOK!🤍❤️
28:14 nem sokat kell várni rájuk. Kelet Piros Fehér❤️🤍
Egy új rész ötlet- Ha már Radics Pétert össze keverik az emberek Puzsér Róbertel akkor legyen egy videó róla is😉. Pl: Puzsér + Csillag születik 2012😂
Everybody loves Coco and Nessali barát!
Azért pár Babatunde nyilatkozat bekerülhetett volna🙄 csapat megy dzsungel, köszön szép, köszön szép
Szia nessaj jó lett a videó mint mindig van egy két részes videó mr klippertől Mi lett volna ha Anakin nem áll át a sötét oldalra ha esetleg érdekel.
Némely edzőt úgy nyakon verném ebben videóban szívem szerint de ne terjesszük az erőszakot 😂
Mi volt ez a zene a Dobreves reklámban?
Reagálj Bódog Tomi legjobb nyilatkozataira! :D
25:33 te is ilyen vagy te szerencsétlen.
szeretjük imádjuk a halrudit 😻😻
Mé', belelőnek a Dunába? xD sírok - és megtapsoltam a kapu előtti nihilizmus szaót
Régi szép idők amikor a DVSC bajnok volt. Amikor még nem az döntött, hogy melyik csapatot pumpálták tele állami pénzekkel😅
9:05 Van -e kedved videózni? 😄
Én azt hallottam: "Nekünk magyarázd meg, kint megvárunk!!!!"
Adnék én neked több like-ot is, de csak EGYET lehet! 🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
2:44 Pont erre gondoltam🤣🥴
azt a szemüvegt a herry poterból loptad
Az a szomorú bácsi úgy néz ki mint a lecsoból az étel kritikus.😂😂😂
Ez a "musorvezeto" csavo nagyon gyoker!
Nessaj nézd meg a best of foci beszólásokat
Van kedved videozni?😂
jó lett
Egyszer a Trollfoci TH-cam-csatornájára is reagálhatnál :D . Azokból a kabalás videó jó lenne :D .
Nem az edző dolga a játékosok mentalitását megváltoztatni.
Az odáig Okes hogy az edző készíti fel a csapatot
De a játékosnak kell a pályán lennie.
Vannak dolgok minden csapatsportban amit egy játékosnak profi szinten tudnia kell. Néha az edzőknek kell kikupalni “gyengyebb nyersanyagbol” a jobb minőségu teljesítményt. Fontos hogy az edző azt tudja edzeni akit o igazol profi szinten különben nem számonkérhető az edző felkészítése. Egy szakmában jártas edzőnek le kell tudnia esni azonnal bármelyik csapaton önálló jatek mellett is hogy egy csapat felkészült e vagy sem.
Szoval a párhuzam az nem mindig minden csapatnál ugyanakkora távolságra van két hasonló tudású edzőnel sem. A klubban körülvevő leginkább anyagi és infrastukturai tényezők is nagyban elvehetnek vagy hozzaadhatnak egy edző sikeréhez. Lehet hogy vannak már olyan edzők akik egy szinten vagy akar jobb szinten is vannak mint pár top bajnokságban levő klub edzője, de nem tud látszódni olyan látványosan az eredmény mert ok gyengébb körülmények között nehezebb csodát tenni. Manapság a futballban mindenhol egyre nehezebb egy 2016 Leicestert vagy egy 2005 Liverpoolt létrehozni. Minden csapat már tudja mi a célravezető taktika a futballban és sokkal több a minosegi játékos erre futballra. Játékosok jobban és többet futnak mint valaha és minden csapatban egyre több az erős fizikumu és jól képzett játékos is. Ezek a tényezők mind megnehezítik a túlmutató eredmények elérését.
Ezért kell jó sok stadiont építeni....
29:45 Ki a tököm megy mechanikus billentyűzettel riporterkedni?
Alig hallottam a "szomorú szamuráj" hangját a Space-től😅😂
igen, én szeretem a halrudit :D
Legyen meg egy rész
Nessaj, van kedved videózni?😅❤
Legközelebb egy Horváth Ferenc best of mehetne!😂😁
Ha te nem fűztél volna hozzá kommentárt Nessaj , akkor ez egy jó videó lett volna .
csak a Diósgyőr❤🤍
kajak prémium mellett még reklámokat kell nézzek egy videóban... gagyi
váltanék prémiumra...
Csao nessaj a 12:55 percnél a nagypapám van
9:06 Nessaj, van kedved videózni? ^^
A Huniverzum is jó csatorna!
A legnagyobb gond itthon, hogy 99,9%-ban olyan edzőket alkalmaznak, akik itthon korábbi játékosok voltak, és egyből ahogy befejezik mennek is letenni a vizsgát.
Nagyjából esélyed sincs bekerülni a 0-ról, le vagy nézve, ha nincsen ""komoly"" múltad, pedig az egész a taktikáról és a pszichológiáról szól.
Értem én,hogy ők benne voltak anno, de kivétel nélkül az összes a mentalitásról beszél, semmi taktika, semmi elképzelés, csak "tegyük oda magunkat oszt jó lesz".
Én szeretem a halrudit.. :D
3:40
Egyszer a top 25 Palikot is meg lehetne nézni
everybody loves koko!
Mi történt a köszönéssel? 🤨
Nem is köszönt, pedig ő mondja, hogy köszönjetek, ne legyetek parasztok.🤣 Erre ő nem köszön a videó elején.🤦🏻♀️
Szia Nessaj!
Remélem ránézel a Tanulom Magam Atisának a másik csatornájára is ( Animegyetem a neve ). Ott egy kicsi humort azért ő is használ😅
Kedves Nessaly! Van kedved videózni? :)
Ezt mire érted?
@@rouzack5147 benne van a vidiben, de amúgy arra, hogy Nessaly azt mondja a vidiben, hogy Tőle se kérdezi meg senki, hogy van-e kedve videózni... Így elég béna, hogy el kell magyarázni...
Már régóta minden csapatról azt lehetne mondani hogy emlékeztek mikor bajnok volt egy két csapat, nem csak a Lokirol de most a második hely (ami meglesz) felér majdnem egy bajnoki címmel
2.helytol 8 pont hatranyt es bena golarany, plusz Kecskemét formaja, szerinted meglesz? 😂
@@MagyarTerminator hát akkor még azt hittem hisz a Kecskemét ellen játszottunk de a szurkolás is elég laposra sikeredett és a fiúkrol is ezt lehetett elmondani, így még ha lesz is európa akkor nem fog sokáig tartani még de szerintem jó úton haladunk, de bármi van a lelátón 90 percig mi is ott leszünk végig
1:05 itt a bizonyiték! Nessaj bevalotta! miatta sz@r minden! a foci is miatta lett sz@r
Igen,szeretem a halrudit
csak igy tovabb
Horváth Feri szavait iszom mindig
Ez valami katasztrófa ez a muksó
A TH-cam az egyik fő bevételi forrásod és nem vagy képes prémiumra előfizetni? Wat?!
Nessalj nyugi vissza jön a DVTK az nb2 ből
Van kedved videozni
Benzintemető csati is elég alulértékelt pedig nagyon ott van kutatómunkában a srác.
Hát, még ennyiszer nem említették meg a szülővárosom, egy videóban (Pápa)
az edzo nem tehet arrol hogy a menedzser es egyéb kisokosok aa taktika es hasonlokt variálják.teljesen igaza van bálintnak
Ezúton szeretnék üzenni a Tápiószecső Fódbal Klubnak, hogy kérjenek fel vezetőedzőnek engem, mert a következő ilyen válogatás videóban benne akarok lenni! Köszönöm előre is 🙏
Lehetne a the vr től happy hour?
Mondjuk ebben a bajnokságban simán meccseket adtak el játékosok 10-20 éve és kétlem, hogy fény derült az összes játékosra, aki a tipsz-miksz szelvényének játszott és nem a munkáját végezte.
Nessaj lessz majd dvtk meccs
Jézus Krisztus vámpírvadász (ContentBender)
24:18 öreg Vr Pisti
Nessaj nekem a Debrecen az nb1ben a kedvenc csapatom
Edzőbáért: ❤❤❤
Az eredeti videó nagyon jó. Azt hogy levetíted és hiperaktív módon beledumálsz annak nem sok értelme van. Ez nagyon erőltetett lett így.
Harsányjt valaki meg kérdezi hova a pcsába rugdalja ki a labdákat ? 😂😂😂
Nekem egyre inkább az jön le, hogy a foci a kettyósok sportja...
igen emlékszem hogy voltuk bajnokok akkor még volt debrecen most is loki szurkoló vagyok de a mostani csapat már messze van a régitöl
Nessaly, Nem az edzők felelőssége a játékosok mentalitása. Ő az erőnlétükért és a képességeik fejlesztéséért felel.
Persze a jó edző mindíg hozzátesz, lelki fröccsöt önt a futbalistákba, de azt nem mondom melyik miniszterelnök
elvette tőlük.
Egy magyar... még is miért eröltesse meg magát, ha a vesztes meccsekért csak egy kicsitvel keres kevesebbet?
Majd persze a dicsőségért hajtsa meg magát?!
Az a valódi sportolóknak van, nem egy fradinak. A szurkolók több erőfeszítést tesznek a kukák felgyújtásával és
a stadionok szétverésével, mint a játékosok a pályán.
Mert a szurkolóknak ez 'becsületbeli', amíg a játékosoknak ez a kötelező kör, amin túl kell esni.
Engem sem motiválna egy munkahelyen, hogy jobb legyek, ha nem keresek egy centtel sem többet, mint a kispista,
aki nem dolgozik szinte semmit? Akkor miért vigyem a hátamon a céget?
Ezért szar a magyar foci. Mert nincs benne cél, nincs a győzelemben valódi érték.
A versenyszellemet meg már régen kiölték magukból a labadarúgók is. Az edzők így már joggal vannak felháborodva.