10 hihetetlen rejtély a világból, amit a mai napig nem fejtettek meg
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 17 ธ.ค. 2024
- Támogasd a munkánkat Patreonon: / tizeslista
10 - A Kalahári elveszett városa
Sok mindent képesek vagyunk elhagyni, egy tollat, a fülhallgatónkat, de, hogy épp egy város tűnjön el nyomtalanul?
9 - A Loretto kápolna lépcsője
Az 1870-es évek végén az új-mexikói Santa Fe-i Loretto-kápolna építésze váratlanul meghalt az építés alatt, vagyis éppen azután, hogy az már majdnem kész lett. Mekkora mázli, gondolhatnánk, legalább majdnem befejezte a remekművét. De aztán az építők, ahogy körbenéztek, rádöbbentek, hogy a karzatra nem vezet fel semmilyen lépcső.
8 - Pomorie sírhely
A bulgáriai Pomorie város közelében, a szőlőültetvények és gyümölcsösök között nem is sejtenéd, hogy egy ember által készített rejtélyre bukkanhatsz.
7 - Hasfelmetsző Jack
Na de nézzünk meg valami olyat, amiről azért szerintem sokkal többen hallottatok. Ez pedig nem más, mint Hasfelmetsző Jack legendája.
Történt ugyanis, hogy 1888-ban Londonban az utcákat egy elég sötét sorozatgyilkos járta, aki legalább 5 nővel végzett, akiket meg is csonkított.
6 - San Bernado múmiák
Az Andok-hegység által körülvett San Bernardo nevű Kolumbiai város különös titokzatossággal rendelkezik. 1957-ben áradás tört ki a temető területén, így a sírmunkásoknak át kellett helyeznie a maradványokat egy új helyre. Miközben keresgéltek, elképedve látták, hogy sok maradvány teljesen „frissnek” tűnt, semmilyen bomlásnak, vagy oszladozásnak nem volt jele annak ellenére, hogy már elég régóta ott voltak.
5 - Elveszett makkabeus sírok
Majdnem 150 évvel ezelőtt, kutatást indítottak az elveszett makkabeus sírok megtalálására. A résztvevők között voltak tudósok, történészek, világutazók és még rengeteg ember, de mi lett az eredménye? Hát semmi.
4 - Atlantisz
Ha már a listát egy elveszett várossal kezdtük gondolhattátok, hogy a leghíresebbet nem fogom kihagyni a videóból ugye?
Még az időszámításunk előtti 4. században mesélt Plátón, egy görög filozófus egy Atlantisz nevű szigetről.
3 - A Nagyszebeni kézirat
1961-ig tartott, hogy valaki felfedezze a Nagyszebeni kéziratot, ami 450 oldalt tartalmaz, és az 1500-as évekig nyúlik vissza. Viszont nem ez, hanem maga az írás az, ami előtt szakértők tömkelege áll értetlenül.
2 - Dzsingisz Khan sírja
Amint Dzsingisz Kán 1227-ben, 65 éves korában örök nyugalomra tért, számos legenda született, hogy valójában hogyan is halt meg.
1 - A Bermuda háromszög
Volt már itt elveszett város, sírhely, sziget, de ebben az esetben a helyet tökéletesen ismerjük, csak épp minden más vész el itt. Ez a hely pedig nem más, mint a híres Bermuda háromszög.
Instán is fent vagyunk: / tizeslista
Tízes lista Facebook: / tizeslista
Intro zene: Bensound Funky element
Outro zene: Cold Funk - Funkorama by Kevin MacLeod is licensed under a Creative Commons Attribution license (creativecommon...)
Forrás: pastebin.com/W...
Nekem nyomtalanul sorba tünnek el a zokniaim
Gergő Kovács Az én zokniaim a centrifugadobja és palástja közé potyogtak sorjában, amikor végre megszorult, igy találtuk meg.
Kutya van? 🙃
Nekem is
Nekem a kutyám tünteti el!😄
Azt hittem csak nekem xD
Hun Attilla sírját is kihagytad, de ezek a rejtélyek is nagyon jók voltak párról nem is hallottam. Köszi az információkat, csak így tovább!
mivel számtalan megoldatlan rejtély vana világban, logikus hogy valami kimarad
Én is kiírtam mielőtt elolvastam volna a kommenteket!!! Bocsi!!!
Az Atilla. Így írják helyesen az ő nevét. Amúgy nekem is ez jutott legelőször eszembe
@@Changbinbiased12 xdd "Attila" így írják helyesen 😅
@ A mostani Attilákat írják így. Az ő nevet AtiLLa 😊
Kennedy agya
Amelia erhart repülőgépe
Paititi
Franklin-expedíció
Roanoke
San miguel hajó
Hussar vitorláshajó
Guyanai lila egycentes
Georgiai atombomba
Kityezs
D.B. cooper
Vineta városa
Damaszkuszi acél titka
Sindia kincse
Kambüszész serege
Salamon király bányái
A holdra szállás videoszalagja
Mary celeste legénysége
Montezuma kincse
Lord Lucan
El dorado
Petőfi halála, sírhelye, stb.
Azta, van itt anyag rendesen 😀
Babushka Lady? :)
A franklin expedícióról sorozatot is csináltak(Terror).
Nagyon jó csak ajánlani tudom
Anyaaag!!! 😪😮
channelname feliratkoztam rád
Na akkor bedobok kettő az ötlet ládába ; Fekete Lovag műhold és a Voynich kézirat . Szerintem megérnek egy misét ;)
A haverom egyszer azt mondta hogy a bermuda 3szögből metán ( vagy valami veszélyes gáz) szivárog , mely kilyukasztja a hajókat, meg a levegőbe kerülve a repülőket is tönkrevágják.
Amúgy van még egy rejtély: miért nincs még 10 000 feliratkozótok?
Ti vagytok a legjobb top 10 es csatorna magyarországon!
Hajrá a 10 000 hez ! :)
Még jo hogy 95 ezer van neki :D
Jó elnéztem egy 0t megesik az ilyen na :D
Kedves trainking 777. A wikipédián az összes eddig ott elsüllyedt hajó és lezuhant repülő fel van sorolva és a balesetek feltételezett okai is le vannak írva. De a metános cuccban igazad lehet, ugyanis az egyik balesetet szenvedett hajó metán gázt szállított, de megnyugtatlak egy kis metán (ami a robbanóanyagok egyik összetevője) nem lenne képes elsüllyeszteni ennyi járművet, főleg nem lehúzni gépeket az égből. ;D
Akkor fogalmam sincs mi áll6 a dolog mögött, köszi az infót :)
Mindjárt meglesz a 100! Csak így tovább!👍
A görög tűz, az egyiptomi szfinx rejtélye, a kánaániták kiléte, a sumer nép hirtelen eltűnése, Attila sírja, Nostradamus, Bábel tornyának holléte, Krisztus keresztjének eltűnése, Nikola Tesla találmányai és az 51-es körzet. Szerintem ezzel megvan a következő rész anyaga. :3 :D
Botond Badovszky az 51-es körzetbe senki nem mehet be csak akik ott dolgoznek és persze Donald Trump mivel ő az amerikai miniszterelnök vagy mi a franc
@@koppanypalfalvy2907 Már amennyiben elismerik az 51-es körzet létezését, ugyanis a "hivatalos" verziók szerint nem létezik, de az összeesküvés-elméletek hívei szerint igenis létezik, sőt, kísérleteket folytatnak földi és idegen technológiák keresztezésével
Egy újabb színvonalas videót láthattunk, köszi Márk! Nagyon érdekes és elgondolkodtató volt, szívesen néznék belőle folytatást is!
Stonehenge?Vagy a Piramisok rejtélye?
Katalin Nagy
A Stonehenge-re tudomásom szerint már meg van a magyarázat.
Ábi Taskó hadd halljam..
Vagy Atilla nagy királyunk sírja? Boszniai piramisok?
Igen tényleg okos vagy :)
Ákos Kövesdi Nincsennek piramisok Boszniában.
Gízai Piramisok rejtélye. Amúgy nagyon jó lett!
Van pár hiteles film erről!
Meindenképpen legyen második rész :)
Jó kis videó, csak így tovább. :)
Nagyon jó lett, és sokkal ismeretterjesztőbb mint a TV-ben látottak, ezért szinte szabadidőmben szinte ilyeneket nézek. Ment a subscribe. =D
Nagyon jó már lassan 2-éve nézlek és minden videódat imádom :)
Az is egy nagy rejtély, hogy miért nincsen több feliratkozód! Pedig megérdemelnéd! :)
Gratulálok a 100.000 feliratkozóhoz!👍
Tudom,sokat jelent a támogatásom. Dobtam is a like-ot : - )
Egy tipp következő részhez: Tesla relytéjes halála.
Dávid Kovács Meg az összes gépe, nem ? Az egy külön esti film anyagához is sok volna
A helyesírás rejtélyes halála...
Tesla maga egy külön részt megérne!!! Sőt, egy sorozatot is készíthetnének az életéről es a találmányairól!!! Egy zseni volt!
03:46 kérlek ne, tudjuk mi a dolgunk
It'sJustMeThe Parrot ja engem is zavart!😕😞
Ez nem a dolgotok, csak szívesség kérés részemről :)
engem is zavart
Tízes lista szerintem nagy frusztráló,hogy a videó nèzèse közben mondod.az sokkal jobb lenne ha a vègre vagy az elejèn mondanád(saját vèlemènyem)
Szerintem alapból hülyeség mondani a videóban bárhol,és nagyon idegesítő.Az alap dolgot nem értem hogy miért jó ha lájkolják a videódat,jobb lesz a lelkének vagy mi?
Szia! Jó kis videó lett, köszönöm.
Pár ötlet így hírtelen:
ica kövek
voynich kézirat
Kristálykoponyák
Tunguzka esemény
djatlov incidens
Imádom amit csináltok ez itt a LEGJOBB MAGYAR TOP 10!
Ajaj, az már le van védve :/ 😂
Tízes lista Inkább lefordítva
Szuper lett, majd lehetne olyan a folytatásban lehetne pár űrlényekkel kapcsolatos relytéj☺
Nagy Ilona nem beszólni szeretnék, de a rejtélyt így írják: ReJtéLY Nem 2 Ly-val de a kommentel magával egyet értek.
Azt meg nem ly-val hanem ly-vel
Я так думаю.
Kijavítottam😁😂
A kommenttel meg 2 t :P
Az ókori nagy építmények (Piramisok, Stonehange, a maják ősi építményei, a Húsvét szigetek kőszobrai, stb...)
Mindenképp legyen még ilyen, szuper lett! 🙂
Én a Voynich-kódex (Kézirat) -et tettem volna bele de ez egy külön videót is megérne!
Nagyon sok dokumentum film is készült róla!
Tetszett a videó és a benne lévő felvetések, várom a következő részt. Pár példa, amiről szívesen hallanék, JFK meggyilkolása, Area 51, Petőfi Sándor eltűnése, és persze személyes kedvencem a Gyatlov-rejtély.
Eddig ez a kedvenc videóm.😍
Lehetne 2.rész is nagyon jó lett!
Nagyon szeretem a videóidat!
én is !!!!!!!!! :D
Ja, és ez a kedvenc ilyen csatornám
Nagyon jók a videóid!!! Így tovább!!! 😀😊😍😘❤
Nagyon jó lett csak így tovább.
Jó lett ! Tetszik ez a téma !
Matthiyas =Mátyás amugy nagyon jo lett ez a video is. Köszönöm az infót.
26.A felkapottak között!!
Jól csinálod =)
Nagyon jo lett igy tovabb a 100K hoz
Itt van egy rejtély (Mindig az 1. számot nézd!)
Half-Life: 1998
Half-Life 2: 2004
Half-Life 3: 3???
XD
3112
Xd
😂😂😂😂
Te vagy a legjobb videos
Cs:go pillangókés
Még a piramisokat kihagytad de jó lett a vidi!
Igen-igen, azt túl egyértelműnek gondoltam 😀 De sokan mondjátok, ha összejön elég tartalom egy második részhez, akkor abban tuti beszélünk róla. 😉
Te vagy a legjobb videós
szia legyen olyan video hogy top 10 veszélyes sziget a világon
Jó lett a videó , a Voynich kézirat is eléggé kapcsolódik ehez. Konkrétan , semmit sem lehet tudni róla.
A Dyatlov-rejtély jó lett volna bele,de jó videó lett
Szia! A Philadelphia-kisérletről szivesen néznék videót. Azokat a videokat amiket láttam azok tetszettek. Köszönöm!
Nekem te vagy a kedvenc youtubeerem
Légyszi legyen top 10 legszörnyűbb évzáró!
Amúgy nagyon jó Vidi lett🤗🤗
Mármint sorozatok évadzáró epizódja? 😀
Tízes lista sulis évzáróra gondoltam
Jó lett
Jó videó,nagyon tetszett,de ahogy sokan írtàk,érdekelne engem is a Kennyedi gyilkossàg,Attila sírja,Hitler halàla/eltűnése..Remélem lesz màsodik rész 😉😉😄
A rómaiak építő anygáról (kövéről ) és a görög tűzről is nem tudják mai napig, hogy hogyan is állították elö.
Anyagáról*
Atilla a hun sírja? (Mielőtt belekötnétek, így írták a nevét)
Nagyon jó lett a video! Esetleg a következőbe bele lehetne tenni Oak Island legendáját, és az Ördög tengert.😊
Szia! Tetszett a videód! A Bermudáról és az ördög háromszögének nevezett területről, csinálhatnál egy bővebb videót is! De érdekelne bővebben a Gyatlov rejtély is! Amelia Erhart eltűnése és a gépének a megtalált azonosító száma is éredekes téma lehetne!
Jó lett!
mindjart 100.001 feliratkoZOO
De *Hasfelmeccő Jack* kiléte kiderült
Valami sálról megszerezték s DNS ét
egy lengyel bevándorló volt.
az a durva, hogy gyanúsítottként még ki is hallgatták, de végül elengedték!
Kb úgy volt az lengyel mint én. Max Lengyelországból jött.
Igen,most akartam irni,nemreg egy Lengyel ferfira irtak,o lehetett.
Ezt én is hallottam, de igazság szerint egyértelműen soha nem tudták bizonyítani.
Atlantisz 100% hogy nem Kréta volt, Platón azt mondta a város Héraklész Oszlopain túl van tehát a Gibraltári Szorostól nyugatra.
te csak ügyködj továbbra is a répákkal, ahhoz tuti jól értesz.....
#1 a youtube algoritmusa
Szeretem ezt a Hasfelmetsző sztorit. Minden évben megjelenik egy cikk valahol erről, és mindig kihangsúlyozzák, hogy a mai napig nem tudni, ki volt.
2014-től igen.Persze a kétkedőket sosem lehet meggyőzni, mert ők érzelmi alapon gondolkodnak. Tény, a srác már nem fogja bevallani.
Aaron Kosminski egy lengyel migráns volt. A gyilkosságok környékén lakott. Elmebeteg volt, gyakran későn, véresen jött haza. Hamar a rendőrség látókörébe került. A kor kezdetleges bizonyítási lehetőségei miatt soha nem tudták rábizonyítani a gyilkosságokat. Elmegyógyintézetbe zárták, ott is halt meg.
Egy a gyilkos által megölt nő kendőjéből vett DNS mintákkal sikerült a bizonyíték eredetiségét igazolni és az elkövető személyét felfedni, azaz megtalálták az áldozat és a gyilkos DNS-ét rajta. Temészetesen ezt a felelt rokonok tesztjei révén sikerült megállapítani.
2014-ben Angliában éltem, ott ez nagy hírverést kapott, valahogy a világ más részein ez "nem ment át".
Tessék tudomásul venni, Hasfelmetsző Jack Aaron Kosminski volt.
Ez jo video
Végre itt vagy márk nagyon elvagy tünnve😊🍉
Igen el voltam kicsit, de úgy néz ki csak nem ússzátok meg nélkülem 😀😀
Tízes lista ennek örülök😜
okeee Bia Itt vagyok😏😂
Nagyon tetszett. Ismét. Szerintem csinálhatnál csak hazai sztorikból is. Lenne elég. És 2 nyomvonalon folytatni. Tesla maga megérne egymagában egy videót annyi kérdőjel van körülötte.
köszi a feltöltést ! :)
A többit nem tudom,de Atlantisz az megoldható logikával...
Szólón a szaiszi papoktól tudott róla,ők a phoeneciai hajósoktól tudták,akik egy "tollas halásztól értesültek ".
Sok város van,és sziget is,amit ellepett a viz,de csak pár, ami birodalmat épített,sok kihull már akkor is,mikor megnézzük,melyik épült Szólón előtt.
Kréta,Sri Lanka,és Tenochtitlan maradnak a listán.
Szólón egy "tollas halász "meséjének mondja,és azt,hogy a "Hercules oszlopain túl " terült el,tehát Kréta kiesik,Sri Lanka meg nem süllyedt el,tehát marad az azték előtti kor Tenochtitlanja a Tezcoco tóban,mikor háborúban volt a tlascalanokkal ,akkor a tlascalan indiánok elfoglalták, de a védők visszavonulóban felhúzták a zsilipeket,és vizzel árasztották el a várost tele ellenséggel.
Minden talál,a kor,mivel Szólón előtt történt,birodalom fővárosa volt,elsüllyedt,és "tollas halász " mesélte,akit a Golf áramlat elvitt ,és a Fönéciaiak kimentettek Gibraltártól nyugatra.
Maradok Tisztelettel,és még egyszer köszi a feltöltést ! :)
nagyon érdekes volt pár relytéjről még nem hallottam
Nono ne kezd el te is a korai like kéregetést. Ha valakinek tetszik a videó akkor amúgy is likeolni fogja. Elég a videó végén kérni. Amúgy jó videó lett ment a like.
Van, akit kicsit noszogatni kell, de abban, hogy ez korai volt igazad van, érzem én is :)
Hol van a aztékok 2.csillagnaptára mivel nagyon jó csillagászok voltak kell le mégegynek mivel az elsőt megtaláltuk
Az eltűnt szalámis zsömlém rejtéjét is meg kéne oldani fiatalember
Egy tippet adok szerintem azok a hatodikosok voltak
Sok sikert :D
Azért az éhes negyedikeseknek se áll jól a szeme 🤔
Xd
Az isdali no. Nagyon komoly ha lessz kovi vidid legyszi tedd be😊
A kérdésre ,hogy mit tud a seregünk. Mindenesetre árokásó géppel betonpiramisokkal meg tudná csinálni a mi "Szurovikin vonalunkat"
Király
Atilla a Hun sírjáról is beszélhetnél :)
Az elveszett náci arany is benne lehetne a part 2 ben
5:00 Éron kozmicki ő volt jack
Nem tudok hogy kell leírni rendesen!
Hiába írj átok hogy írd le helyesen kuss!
A videó alatti zene saját, vagy meg lehet szerezni valahonnan.?
Én azon nagyon sokat gondolkodtam hogy hogyan alakult ki a KOMMUNIKÁCIÓ?
Hmm elegjó video lett
Mindenképpen csinálj második részt is! :)
Egyszer voltam egy egri egyetemen látogatóban (a bazilikával szemben) és ott azt a magyarázatot adták a bermuda háromszögre, hogy a háromszög aljából egy olyan gáz szabadul fel, ami lesüllyeszti a hajókat a víz legaljára (ott ki is lehetett próbálni, amit úgy oldottak meg, hogy egy műanyag hengerbe vizet töltöttek és ha egy gombot megnyomtál, akkor elkezdett beleömleni abba a hengerbe az a gáz, [sajnos már nem emlékszem milyen gáz volt] és a műanyag kishajó elkezdett lesüllyedni a víz aljára) és ez a gáz egyfolytában áramlik felfele a háromszög aljáról. Szerintem ez reális magyarázat lehet.
Én a Voynich-kéziratot, a yetit, a Loch Ness-i szörnyet, a Chupacabara-t, a Winchester özvegy házának rejtélyét, a Stonehedge-t és az 51-es körzetet hiányoltam. De van még sok rejtély ezeken kívül is.
4:56 Hopp egy kis AC Syndicate logo xD
3:53 nál azt hittem vége a videónak! XD
Nekem kapásból a Nazca-vonalak ugrottak be, kell egy második videó!🙂
Jó tipp, köszi. Úgy néz ki lassan összegyűlik annyi tartalom hogy jöhet a második rész 😀
Én megemlítettem volna Voynich kéziratot is de a videó így is nagyon jó volt
Dyatlov rejtély nem lenne rossz, Szefistudio-tól már láttam, de arra is kíváncsi lennék, hogy te mit találsz ezzel kapcsolatban.
Remélem nem ugyanazt 😀
Tízes lista én is nagyon remélem, de a véleményed is más lesz, szóval ugyan az nem lehet. :D
Én tudok 1 olyan dolgot EZ TÉNYLEG NAGYON DURVA
HOGY GYŐZHETET A FIDESZ?
BOOM REJTÉLY SENKISE TUDJA
Sok a hülye. Rejtély megoldva.
Dávid Fekecs Ott a pont
Relytéj RT megoldotta 😂😂😂 félre ne értsétek nem kötöszködni akarok
A Halálhegyről szóló történet megvan?
Írta már pár ember, úgyhogy gyorsan utána is néztem, de köszi a tippet 😀
8-ban milyen eszköz a négyzet?
Ha már Dzsingisz kán sírja, akkor Attila sírját is említhetted volna. De amúgy jó lett a videó. :)
Az egyik legnagyobb rejtély az,hogy hogy nincs még meg 1millio sub?
Berry97 Official igaz 👌👌
Berry97 Official Ekkora benyalást
Ebből mekkora szopás lesz nyalás helyett😀
Berry akáekicssoda ne nyalizz ok
Olivér 74HUN látom te se sok jókivánságot kaptál😂🖕
Hasfelmetsző legendája már kiderült
A Phobosz és a Deimosz kisbolygók nevét (Félelem, Rettegés) Asaph Hall német csillagász adta 1877-ben, ő volt a felfedező. Ugyanis pontosan ezt érezte, amikor rádöbbent, hogy egyik ifjúkori kedvenc olvasmányában, Jonathan Swift Laputai utazás című művében (1726) a két kisbolygó, a keringési adatai és a koordinátái tökéletesen vannak leírva!
Én tudom a választ az első kérdésre. A tudósok szerint a Bermuda-háromszög területén hatalmas mennyiségű metán (CH4) található metánjég és metángáz formában. Ha metán kerül a vízbe, így kisebb lesz a sűrűsége, így egy pl. 50 ezer tonnás hajó már képtelen úszni a vizen. Magyarul elsüllyed a hajó.
12:50 Én tudok ilyen rejtélyről. Nem találom a TV távirányítóját. :'(
A frigyládát lehagytad
Dyatlov hágó relytélye az is nagyon erdekes story :)
Húsvét-szigeti kőszobrok? Torinói lepel?
Göbekli Tepe, Törökország és Szíria határán. A kutatások szerint a legutóbbi jégkorszak végén épült. Van benne egy Stonehenge-hez hasonló építmény, ami egy bizonyos konstellációra mutat.
Tök jó, csak kár hogy nincs több. Mármint lehetne húszas lista. A piramisokkal, Attila sírjával, vagy akár Whitney Houstun halálával pl.
Az én sírommal!?
A Loretto kápolna lépcsőjét Francois-Jean Rochas építette és1894-ben halt meg.A lépcső statikailag önhordó, mivel rendkívül szűk, másrészt precízen faragott csapok fogják össze.De jó turista csalogató a történet. :D
Na szép, lebuktattad 😢 Köszi az infót 😀
Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobrának eltünése például?
Én is tudok: II. Lajos magyar király halála (mert történészek mondják, nem úgy történt, ahogy tanultuk, nevezetesen, hogy a Csele-patakba fulladt), Petőfi furcsa halála vagy eltűnése, az eredeti F1-es Lotus csapat alapítója és főnöke, Colin Chapman rejtélyes halála (talán mind közül a legrejtélyesebb): az történt, hogy az üzletemberként is sikeres Chapman kapott a brit kormánytól egy nagyobb összeget, hogy felvirágoztassa Anglia egy kevésbé fejlett régióját. Chapman autógyárat épített volna oda, így munkahelyeket is adott volna sokaknak. Csakhogy az autógyár soha nem épült fel, és a pénz, amit kapott, egy másik bankszámlán tűnt fel. Sokak szerint Chapman meglépett a pénzzel, és akár még ma is élhet valahol a tengerentúlon, természetesen álnéven. Amit tudunk, hogy adócsalás miatt nyomozás indult ellene, és hivatalosan 1982 decemberében szívrohamban meghalt. De a halála körül is annyi a rejtély, hogy talán jogos a kétely sokak részéről. Mihelyt a két versenyzője értesült a főnökük haláláról, rögtön jelezték, hogy elmennek a temetésére. De azt mondták nekik, hogy már (1 nappal a halála után) eltemették. Ráadásul a repülő, amivel valahova (már nem tudom hova, hülyeséget meg nem akarok írni) utazott volna, valójában soha nem szállt fel. Ezért is hiszik azt sokan, hogy Colin Champman ma is él, vagy ha meg is halt, jó 20 évvel a hivatalos halála után történt, és Brazíliában van eltemetve álnéven.
Nagyon jo lista, viszont Dzsingisz Kán nem 1222ben, hanem 1227-ben halt meg.
Has felmetsző Jackot Evie Frye öli meg ezt mindenki tudja(assassin's creed syndicate jack the reaper DLC) {ne vegyétek komolyan 🤓}