Somogyi Zoltán: Ha Magyar Péter pártja 50 százalék fölé kerülne, az földindulást okozna

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 23 พ.ค. 2024
  • A Political Capital szociológus társalapítójával a Klasszis Klub május 23-ai adásában beszélt arról, hogy mi a különbség Magyar Péter és két éve ugyanígy exfideszesként Orbán Viktort legyőzni próbáló Márki-Zay Péter között. Emellett még szóba került az is, miért van a szokásosnál nagyobb eltérés most a közvélemény-kutatások között, hogyan működik majd az önkormányzati kettős rendszer, amit az idézhet elő, ha a június 9-ei választásokat nem a jelenlegi polgármester nyeri meg, így az ő ötéves mandátuma lejártáig, azaz októberig még a helyén marad, illetve, hogy Budapesten mire lehet számítani?
    Katt a feliratkozáshoz: / privatbankar
    Facebook: / privatbankar.hu

ความคิดเห็น • 449

  • @nandornagy3624
    @nandornagy3624 23 วันที่ผ่านมา +56

    MP sohasem mondott olyat, hogy Vitézyt támogatná, sőt fidesz jelöltnek nevezte. Az interjúra és a kérdésekre jó lenne előzetesen felkészülni, a google mindannyiunk barátja.

    • @evacsizmarik7684
      @evacsizmarik7684 23 วันที่ผ่านมา +1

      Pedig szerintem, jó ha a Közgyűlésben Vitézyvel szavaznak, ha Főpolgármester helyettes lesz, mert akkor, nem lehet összegyurcsányozni, és összeorbánozni sem. Köszönöm

    • @ilonaturzaordogh854
      @ilonaturzaordogh854 23 วันที่ผ่านมา +6

      ​@@evacsizmarik7684 0
      Vitézy szegről végről rokona is Orbánnak.

    • @GregoryKun
      @GregoryKun 20 วันที่ผ่านมา +1

      @@evacsizmarik7684 a támogatás itt a választásra vonatkozik... ugye a TISZA nem indít föpolgármester-jelöltet.

    • @evacsizmarik7684
      @evacsizmarik7684 19 วันที่ผ่านมา

      @@GregoryKun a közgyűlésben ott lesz!

    • @AndrasLovasz-li7bv
      @AndrasLovasz-li7bv 19 วันที่ผ่านมา +1

      MP már mindent mondott és az ellenkezőjét is.

  • @marikafrancsics8910
    @marikafrancsics8910 22 วันที่ผ่านมา +28

    Kellene már nagyon az a "földindulás"!!!!!!

    • @gabriellaanderson2216
      @gabriellaanderson2216 17 วันที่ผ่านมา

      Akkor szaladj az ukran frontra harcolni, agyhalott.

  • @GK-ci3ho
    @GK-ci3ho 23 วันที่ผ่านมา +61

    MP mindig úgy kezdi, hogy ha 2026-ban bizalmat kapunk! A riporter felkészületlen!

    • @vlmworld
      @vlmworld 23 วันที่ผ่านมา +7

      Pont hasonlót akartam írni: Gulyás Zsuzsanna kérdező figyelhetne jobban Magyar Péter szavaira. Sosem említette, hogy az EP választások után csatlakozna az Európai Ügyészséghez. Ennyit a "rendszeres" kérdezőről.

    • @farkastoth4160
      @farkastoth4160 23 วันที่ผ่านมา

      2026-ra a Tisza már nem fog áradni és az utolsó hullám leviszi majd Péter gyereket a csőcselékével együtt a francba. A buzi is hazamegy addigra. Szavazz a Fideszre. Jelenleg nincs jobb.

    • @farkastoth4160
      @farkastoth4160 23 วันที่ผ่านมา

      Kezdhetné úgy is, hogy ""ha 2038-ban bizalmat kapunk""". Szóljatok majd ennek a szarházinak.

  • @bencebenyak1882
    @bencebenyak1882 23 วันที่ผ่านมา +28

    Mellesleg nagyon hozzáértő és kedvenc elemzőim egyike Somogyi Zoltán!

  • @Seelenfreund_Thomas
    @Seelenfreund_Thomas 23 วันที่ผ่านมา +31

    Saját tapasztalatom. Szerintem négyféle embertípus él Magyarországon:
    1. Tisztességes és becsületes aki mer állni az igazságosság mellett.
    2. Tisztességtelen és becstelen aki sunyít, lapít amikor ki kellene állni az igazságért.
    3. Akik információ hiány miatt vagy szellemi képességek hiánya miatt befolyásolhatók.
    4. Bűnözők, akik valótlanságokat állitva manipulálják, megosztják az embereket.
    Hamarosan számszerűsíthető lesz az arányuk.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      Ennél egyszerűbb a képlet. Az akkreditált oktatásban indoktrinált, történelemből felmentett, média manipulálhatók, akik nem követik, hogy a nyugati liberális országok milyen társadalmi és mögöttes, valódi geopolitikai problémákkal, érdekekkel küzdenek, szemben azzal a kevéssel, akik a forrás dokumentumokat és a valódi történelmi összefüggéseket ismerve, felismerik a trójai falovakat.

    • @zofiabarica9903
      @zofiabarica9903 23 วันที่ผ่านมา +2

      Melyik igazságra gondolsz? A tiedre?😂 Zofia férje Pista bá. Mennyi sok különböző ember szólít fel az igazságra. Érdekes,de mindenki az övére!😊

    • @Seelenfreund_Thomas
      @Seelenfreund_Thomas 22 วันที่ผ่านมา

      @@zofiabarica9903Igazad van.

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 22 วันที่ผ่านมา +3

      3. a magyartalan peti proli követő tábora

    • @gabriellaanderson2216
      @gabriellaanderson2216 21 วันที่ผ่านมา

      @@jordanhernadi2157 egyetertek. Prolik es vegtelenul ostobak

  • @macskafekete7497
    @macskafekete7497 21 วันที่ผ่านมา +9

    Basszus már! Péter nem mondott ilyet Vitézyről!!!!!! Szinte mindent követek, amit csak tudok, ha mondott volna az nagyot szólt volna. Pont azt mondta h ezek közül senkire se szavazna.

    • @2010marinez
      @2010marinez 19 วันที่ผ่านมา

      kampányol a riporter Vitézynek :D

  • @ferenckovacs2267
    @ferenckovacs2267 22 วันที่ผ่านมา +27

    Az Európai Ügyészséghez az ezt létrehozó nemzetközi szerződéshez való csatlakozással lehet csatlakozni. Fontos, hogy ez szervezet nem az EU része, erről külön megállapodással döntöttek a tagállamok. Abban vita van a jogászok között, hogy kell-e a csatlakozáshoz módosítani az alaptörvényt. Mindenesetre a fidesz részéről az a kifogás, hogy az alaptörvény nem enghedi, elég nevetséges, ha egyébként akkor módosítják az alaptörvényt, amikor akarják. Itt nem akarják, tehát nem az alaptörvény az akadály, hanem a fidesz.

    • @user-tl3jw3xc5e
      @user-tl3jw3xc5e 22 วันที่ผ่านมา

      Álomban élsz. Az európai ügyészség egy kommunista terrorszervezet. A mogyoró peti bejuthat haza árulónak az EPbe sajnos, de itt miniszterelnök nem lesz 2034ig. Utána meg kit érdekell...

    • @user-bu4mp3dk4e
      @user-bu4mp3dk4e 20 วันที่ผ่านมา

      Haha, jó hogy nem fogjuk azért módosítani az alaptörvényt, hogy belépjünk a gittegyletükbe, hogy aztán politikai alapon üldözzék a fideszeseket a szekus komcsi nő vezetésével.

    • @janosneritzl2494
      @janosneritzl2494 19 วันที่ผ่านมา

      Így igaz 😢...

  • @csabaeros4085
    @csabaeros4085 23 วันที่ผ่านมา +21

    Magyar Péter jelenség titka?:Szerintem,jobb a szervező képessége mint elődeinek,+a családjáért bosszút akar.DE a legfontossabb;most érte el az embereknél az elégedetlenség a plafont.Az emberek fele naprol napra él,úgy hogy dolgozik napi 10-12 órát...............lehetne sorolni.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 21 วันที่ผ่านมา

      Érdemes lenne beiratkoznod Kubínyi Tamáshoz korrepetálásra.

  • @balazsarpadrafael4891
    @balazsarpadrafael4891 23 วันที่ผ่านมา +20

    A riporter nem csak felkészületlen, hanem beszélni sem tud. Nulla. Szégyen, kollégák!

  • @belasimo3951
    @belasimo3951 23 วันที่ผ่านมา +183

    Magyar Péter országjárásából az tűnik ki, hogy a "földindulas" elkezdődött. Jelenleg cca. 40%-on áll a Tisza Párt.

    • @tamasrag4683
      @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +16

      Vajon miből tűnik ki az a 40%? Mardjunk a realitásnál, jó lesz az 20%-nak is

    • @user-wz8yw4hk5r
      @user-wz8yw4hk5r 23 วันที่ผ่านมา

      😂🤣😂 baromság!!! a politico szerint 22% a Fidesz 40 %

    • @belasimo3951
      @belasimo3951 23 วันที่ผ่านมา +21

      @@tamasrag4683 az országjárásból. Olvasd végig a mondatot, úgy könnyebb értelmezni.

    • @jozsefnebrandt3266
      @jozsefnebrandt3266 23 วันที่ผ่านมา +19

      @@tamasrag4683😜izgulsz miiiii?😆

    • @Netherlag1
      @Netherlag1 23 วันที่ผ่านมา +17

      Valóban soha nem látott tömegeket mozdít meg a városok főterein, de ez még nem támaszt alá 40%-os támogatottságot. 25% mellett is meg lehet tölteni a tereket, ha elég ember megy utcára.

  • @user-lg1xo4lu4c
    @user-lg1xo4lu4c 23 วันที่ผ่านมา +37

    Köszönöm szépen! Nagyon élveztem ezt a profi beszélgetést! Szeretem az okos, intelligens, hozzáértő embereket! További sikeres munkát, jó egészséget kívánok!!🥰🤗

  • @Mensch5888
    @Mensch5888 23 วันที่ผ่านมา +34

    Áradjon a TISZA! ♥ Hajrá Magyarok! ♥

    • @akiralybolondja9510
      @akiralybolondja9510 20 วันที่ผ่านมา

      Ti Tisza párt támogatók, kb 2 évvel ezelőt nem véletlenül MZP seggét nyaltátok jó bő lével, és azelőtt pár évvel Fegyőrét és nyikhaj bandájáét?

  • @tamasrag4683
    @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +7

    A megosztás a kormány és az ellenzék között van.

  • @evauveges7308
    @evauveges7308 23 วันที่ผ่านมา +90

    Hajrá Péter! ❤❤Hajrá Tisza Pàrt! 🇾🇪🇾🇪

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 23 วันที่ผ่านมา +9

      hajrá Péter ---- gyözzön a TISZA --- Peter politizálj bátran , de a felfuvalkodást , gögöt kerűld el ,káros nagyon

    • @DjTheclownMedia
      @DjTheclownMedia 23 วันที่ผ่านมา +14

      Lépésről lépésre! Tégláról téglára! Mutassuk ki büszkén az egységünket!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา +4

      ​@@DjTheclownMediamagyar Péter tégla. Tessék.

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 22 วันที่ผ่านมา +1

      @@laszlonagy4329 tiszavirág? ki az a péter? MZP?

    • @akiralybolondja9510
      @akiralybolondja9510 20 วันที่ผ่านมา

      Ti Tisza párt támogatók, kb 2 évvel ezelőt nem véletlenül MZP seggét nyaltátok jó bő lével, és azelőtt pár évvel Fegyőrét és nyikhaj bandájáét? Nagy a reménytelenség ugyi?

  • @gaborgabor9866
    @gaborgabor9866 22 วันที่ผ่านมา +5

    Borzasztó riporter. Igényesebb lett volna, ha simán felolvassa a kérdéseit. Természetesen hosszú órákon át gyakorolva előtte. Szégyen! Somogyi úrnak viszont gratulálok!

  • @vanyinenagyadrienne7297
    @vanyinenagyadrienne7297 23 วันที่ผ่านมา +8

    @user: Nagyon érdekes a jelenlegi helyzet. Nagy a mozgolódás. Majd meglátjuk, mi lesz.

  • @nyuszut9
    @nyuszut9 23 วันที่ผ่านมา +38

    A legjobb elemző! Jó őt hallgatni!

  • @tamasrag4683
    @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +5

    A kérdés az volt, hogy EP választáson lehet csatlakozni az europai ügyészséghez. A válasz pedig erre , hogy nem

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา

      Egy kommentbe nem tudnád belesűríteni az agymenésedet?

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 23 วันที่ผ่านมา +36

    Ápr.közepén - mikor Péter nekilendült az országjárásnak - egy jelentős bolygóállás volt: a JUPITER - a nagycszerencse bolygója - mely mindent "megsokszoroz" - az URÁNUSSZAL került együttállásba, mely a váratlanságok, a MEGÚJULÁS bolygója. A 2000-éves megfigyelések szerint ez azt jelenti:KORSZAKVÁLTÁS.

    • @laszlosziklay5358
      @laszlosziklay5358 23 วันที่ผ่านมา +10

      Legyen igazad.

    • @katalintamasi5447
      @katalintamasi5447 22 วันที่ผ่านมา +4

      Sokan reménykedünk és bízunk a bolygók,csillagok segitsègèben

    • @penderik
      @penderik 22 วันที่ผ่านมา

      Hülye-e vagy????🤮🤮🤮

    • @Hespi.
      @Hespi. 22 วันที่ผ่านมา +1

      xd

    • @balazs8330
      @balazs8330 21 วันที่ผ่านมา

      ​@@katalintamasi5447 igen, az ellenzéken csak egy csoda segíthet. 😅

  • @ilonamerimozsik3401
    @ilonamerimozsik3401 22 วันที่ผ่านมา +1

    remek beszélgetés volt, köszönöm

  • @papplsz
    @papplsz 23 วันที่ผ่านมา +25

    Áradjon a TISZA! 🇭🇺🙏

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      Mi lett a chi-vel?

    • @penderik
      @penderik 22 วันที่ผ่านมา +1

      Árad👍

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 22 วันที่ผ่านมา +2

      ti vagytok a cián a Tiszában, gratulálok! fantasztikus teljesítmény van mögöttetek! eddig annyi jót tettetek az Ország érdekében... főleg ez a legújabb peti; nem érzitek gáznak? volt már meggyesi, jákob, márkyzaj és most találtatok egy magyart? ez biztos más lesz, köszi!

    • @gabriellaanderson2216
      @gabriellaanderson2216 21 วันที่ผ่านมา

      @@penderik Mocsarasodik

    • @akiralybolondja9510
      @akiralybolondja9510 20 วันที่ผ่านมา

      Ti Tisza párt támogatók, kb 2 évvel ezelőt nem véletlenül MZP seggét nyaltátok jó bő lével, és azelőtt pár évvel Fegyőrét és nyikhaj bandájáét?

  •  23 วันที่ผ่านมา +14

    Ha pedig 100% fölé kerülne, az tudományos csodát okozna. :D

    • @farkastoth4160
      @farkastoth4160 23 วันที่ผ่านมา

      Hát lehet, hogy összejön a Fidesznek a 115,25%. a Ríszőrcs és Pullai szerint ez símán lehetséges is, Endre bácsi az ""izzadtfejű"" sem igen mond mást.

    • @palferencz675
      @palferencz675 22 วันที่ผ่านมา

      Ha Isten akarja, a kapanyél is elsül! 😀

    • @juditrosta4743
      @juditrosta4743 20 วันที่ผ่านมา

      Már volt ilyen hogy egy meg pici másik, na ez is leszerepelt már. Egy párt egymagaban nem óhajtott már azt gondolom .

  • @laszlonedudas2320
    @laszlonedudas2320 23 วันที่ผ่านมา +21

    Azért remélem nem tilos Márki Zay pártjára szavazni a Mindenki Magyarországa Néppártra?

    • @tradeontheuniverzum
      @tradeontheuniverzum 23 วันที่ผ่านมา +5

      nem

    • @attilanepalvolgyi6269
      @attilanepalvolgyi6269 23 วันที่ผ่านมา +5

      ha lehetne, én össztenném a kettőt.

    • @tradeontheuniverzum
      @tradeontheuniverzum 23 วันที่ผ่านมา +7

      @@attilanepalvolgyi6269 dettó. Szerintem lesz az a időszak, amikor együtt fognak működni.

    • @laszlonedudas2320
      @laszlonedudas2320 23 วันที่ผ่านมา +12

      Én is. MP rengeteg mandátumot fog kapni az EP-be, de szeretném ha MZP pártja is ott lenne. Mikor az ügyészség előtt volt a tüntetés, MZP írta, hogy menjünk. Ő nem támadja MP-t Ebből látszik, hogy változást akar.

    • @JozsefLadlo
      @JozsefLadlo 23 วันที่ผ่านมา

      @@laszlonedudas2320 Micsoda fantasztikus gondolatolvasó vagy....

  • @terezatoth8056
    @terezatoth8056 23 วันที่ผ่านมา +27

    Somogyi UT On kiraly ,nagytudasu ember szeretem Ont hallgatni jo egeszseget . HAJRA TISZA ,HAJRA MAGYAR PETER ,HAJRA MAGYARORSZAG ,GYOZNI FOGUNK!!!!!!!!!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      Vigyék is krajnába a hazaáruló magyar-Zlenskystákat golyófogónak mielőbb!!

    • @gabriellaanderson2216
      @gabriellaanderson2216 21 วันที่ผ่านมา

      Igen, gyozni fog a fidesz. A pszichopeti pedig beleorul abba, hogy veszitett. Kivancsi vagyok, hogy kit fog lefejelni, vagy csatos ovvel agyonutni

  • @racoonlady
    @racoonlady 23 วันที่ผ่านมา +10

    A WHO szerződés veszélyeiről beszéljetek,mert SORSDÖNTŐ.
    A LEGTÖBB KORMÁNY ELLENZI

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      magyarság-felszámoló-Péter globalista érdekeket hoz a legkisebb ellenállás nélkül Magyarországra. Ez a szerepe a trójai falónak

    • @Bela-dc2bh
      @Bela-dc2bh 23 วันที่ผ่านมา +2

      Te valamilyen kényszeres vagy, hogy mindenhová ezt írod be? Adok egy jó tanácsot fordulj orvoshoz, nagy szükséged lehet rá. De, ha igényled én is szívesen segítek neked, leküzdeni ezt a fránya betegséget.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา

      Nem beszélve a FIFA-ról! :)

    • @hanaippon5217
      @hanaippon5217 17 วันที่ผ่านมา +1

      @@Bela-dc2bh szemellenzős,ostoba!

  • @JustitianaJustitia
    @JustitianaJustitia 23 วันที่ผ่านมา +23

    Hajrá TISZA Párt!

  • @KusiaKis
    @KusiaKis 21 วันที่ผ่านมา +2

    Kerüljön 50 % fölé! Rajtunk múlik, magyarok!

    • @akiralybolondja9510
      @akiralybolondja9510 20 วันที่ผ่านมา

      Ti Tisza párt támogatók, kb 2 évvel ezelőt nem véletlenül MZP seggét nyaltátok jó bő lével, és azelőtt pár évvel Fegyőrét és nyikhaj bandájáét? Nagy a reménytelenség ugyi?

  • @topsecret9375
    @topsecret9375 13 วันที่ผ่านมา +1

    Kétségtelen, h a Tisza fog nyerni!!!!!!!❤

  • @ilonafekete6576
    @ilonafekete6576 23 วันที่ผ่านมา +19

    Hajrá Tisza Párt! Jó Önt is hallgatni, nagyon meggondoltan. megfontoltan és diplomatikusan fogalmaz. Kedvelem az elemzését! Üdvözlettel

    • @gabriellaanderson2216
      @gabriellaanderson2216 20 วันที่ผ่านมา

      Minden venasszony petikere vetiti ki a szar eletet? Szerelmes vagy, nyanya?

  • @user-cu5hs5ce3k
    @user-cu5hs5ce3k 21 วันที่ผ่านมา +1

    Arra nem is gondolt hogy így olcsóbb?

  • @zoltanberegszaszi2041
    @zoltanberegszaszi2041 14 วันที่ผ่านมา

    Jászapátiban MÁR ELINDULT A SZAVAZÁSI CSALÁS! Mi lesz még ezek után???

  • @gordosedit9614
    @gordosedit9614 22 วันที่ผ่านมา +3

    Legyen meg a foldindulas!!😊

  • @generonam
    @generonam 23 วันที่ผ่านมา +12

    "A Fidesz összehozta azt az ex lex állapotot, ami most épp az ex lex fordítottja". Somogyi otthon van a hegeli dialektikában! Bravó!😂

  • @tamasrag4683
    @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +6

    és van Grundtner András

    • @uluszuki64
      @uluszuki64 23 วันที่ผ่านมา +3

      👍👍👏👏👏⛪⛪🇭🇺🇭🇺🇭🇺👏👏👏👏🇭🇺🇭🇺 Hajrá magyarság!! Ez az oldal is egy kisebbségi...szoktam olvasni, aztán rájöttem a cikkek alapján,hogy nagyon gyűlöli a magyarságot.... Undorító,hogy a sok példa közül pont Dúró és Rogán heti egyeztetését példálózza(de nem Rogán ,hanem Kocsis volt ,akivel Peti betámadta)..de... Már föl is jelentették őt a Bíróságon ezért,mert nem igaz!! és úgy egyébként meg, hallgatva a Magyar P. megnyilatkozásait....Tudott volna más példát is fölhozni, rengeteg van, de érdekes módon , na hát pont ez jutott eszébe ennek a kazárzsidónak is...lehet észlény, de itt bújt ki a szög a zsákból,hogy gyűlöli a magyarokat..neki csak az a párt jó, amelyik libsi, mert ott vannak a rokonai...( nagyon erőlködött,hogy semlegességet tudjon mutatni)..Szegény ország.. komolyan 😢 , ez a mi keresztünk, mindig vkik uralkodnak rajtunk.. hihetetlen.😢

    • @hanaippon5217
      @hanaippon5217 17 วันที่ผ่านมา +1

      A Mi hazánkat elhallgatják,mert ők az egyetlenek,akik valóban a magyarságért küzdenek.
      A többi párt,MIND,a globalisták kiszolgálója,magyarellenes.

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 21 วันที่ผ่านมา

    Érdemes megnézni a PUZSÉR VITÉZY beszélgetést! Az a legjobb lenne, ha Gergő összeállna Vitézyvel!

  • @kakiumdurules
    @kakiumdurules 23 วันที่ผ่านมา +4

    "milyen kevesen voltunk és milyen sokan maradtunk", mondta anno Garibaldi...

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 23 วันที่ผ่านมา +14

    Hajra Tisza .!❤❤❤🎉

  • @luxika1579
    @luxika1579 23 วันที่ผ่านมา +5

    😂Hová tünt Pankotai Lilli támogatottad?
    Mintha mi sem történt volna,most jön MP?

    • @ergd803
      @ergd803 23 วันที่ผ่านมา +3

      Ennek mindegy..., csak valami kárt csinálhasson...

    • @user-cj3vg4ux4x
      @user-cj3vg4ux4x 19 วันที่ผ่านมา

      Luxika!

    • @user-cj3vg4ux4x
      @user-cj3vg4ux4x 19 วันที่ผ่านมา

      Nem, a csüngőhasú zsebes jön szerintem még vagy 20 évig! Így rendben Luxika?

  • @PeterDebity
    @PeterDebity 9 วันที่ผ่านมา

    Nagyon szeretném tudni hogy miért nem áll ki a független média a nép mellett

  • @JanosMagyar-sm5kc
    @JanosMagyar-sm5kc 23 วันที่ผ่านมา +9

    Csak óvatosan, földindulást vártunk 2022-ben is...és 2/3 lett belőle.

    • @JustitianaJustitia
      @JustitianaJustitia 23 วันที่ผ่านมา +4

      Azzal az Összefogással nem is csodálkozom!

    • @kriszti4590
      @kriszti4590 23 วันที่ผ่านมา

      Szerintem is fölé lövik MP esélyeit. A Fidesz nagyon erősen tolja a propagandát, jön fölfelé sajnos. Birka a nép, elég nekik annyi, hogy Pszicho Peti meg a nadrágszíj.
      Bár ne lenne igazam.

    • @juliannatoth4947
      @juliannatoth4947 22 วันที่ผ่านมา +2

      BÍZNI KELL ÉS JÓ HELYRE RAKNI AZT A ROHADT X - t !

    • @piszkosfred2495
      @piszkosfred2495 21 วันที่ผ่านมา

      2024 a megújulás kezdete, 2022 a múlté

    • @gabriellaanderson2216
      @gabriellaanderson2216 21 วันที่ผ่านมา

      A patkanyforradalmarokat nem szeretik Magyarorszagon. Ugyhogy figyeld a kovetkezo 2/3-ot.

  • @hegvideo1
    @hegvideo1 22 วันที่ผ่านมา +1

    Shalom Somogyi, most Magyart tuningolod? Lili már kifutott? Ja nem, már ő is ott.

  • @floresflores401
    @floresflores401 23 วันที่ผ่านมา +4

    58:00 Mráz Ágoston Sámuelt mi is hallottuk már vastagon hazudozni, pedig de jó, hogy nekünk hálistennek nem volt az osztálytársunk❤

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา

      2002- ben még ott ült Juszt műsorában MP- vel, a yt videó alapján.😁 Ült, mint egy kis vakegér.

    • @papplsz
      @papplsz 23 วันที่ผ่านมา

      Láz Ágoston... 🤡

  • @macskafekete7497
    @macskafekete7497 21 วันที่ผ่านมา

    All in all, remek lett az interjú, van helye a palettán a csatornának, de leginkább Somogyinak. Olyan dolgokat is mondott amiket sehol máshol nem hallottunk. Pl a közvélemeny kutatás módszertana.

  • @oszkarkovacsovich6457
    @oszkarkovacsovich6457 23 วันที่ผ่านมา +9

    Hajrá Tisza!🇭🇺❤️🙏

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 21 วันที่ผ่านมา

    Dolgoztam 15-20éve kb a Sonda Ipsosnak. 3x kellett kimenni 1 lakásra, és ha akkor sem találtuk otthon a kijelölt embert - akkor lehetett egy hasonló korcsoportba tartozót keresni. Ebben kicsit néha - ha nem akartunk belegebedni a fölösleges mászkálásba - svindliztünk, és megkértük a néniket/bácsikat - hogy mondják magukat 5-6évvel fiatalabbnak, ha ellenőriznek minket.

  • @MrPityu78
    @MrPityu78 23 วันที่ผ่านมา +9

    A megalkuvó,sunyi, megélhetési szavazók nem fogják hagyni hogy felborítsák az életüket ,még úgy sem hogy széthullik az ország körülöttük...milliók elégedettek a zsebükkel.

    • @papplsz
      @papplsz 23 วันที่ผ่านมา +1

      Talán már nincsen meg az a "k" a millió végén... ;)

    • @ergd803
      @ergd803 22 วันที่ผ่านมา +2

      Tehát akik jól élnek, vagy csak elfogadhatóan, és több millióan vannak, és nem akarnak kaoszt és zűrzavart, azok rossz emberek ... Ertem én . A jó emberek azok akik forradalmat akarnak, bár kevesen vannak. Pityu, minden rendben van?

    • @MrPityu78
      @MrPityu78 22 วันที่ผ่านมา +2

      @@ergd803 Magadra ismertél? Ne legyen lelkiismeret furdalásod,nem vagy rossz ember és senki más sem... nem tanultunk társadalmi szolidaritást, nem a mi hibánk. Nálam minden rendben, a hanyatló nyugaton élek régóta.

    • @ergd803
      @ergd803 22 วันที่ผ่านมา +1

      @@MrPityu78 Megalkuvó, sunyi, megélhetési szavazó? Az meg milyen? Szóval azért szavaz úgy ahogy szavaz, mert meg akar élni. Micsoda galádság! Nyugatról hazaugatni, az mi?

    • @maticslaci
      @maticslaci 20 วันที่ผ่านมา

      Egyetêrtek!!

  • @ainancelestecawley5341
    @ainancelestecawley5341 21 วันที่ผ่านมา +2

    Itt a lenyeg az, hogy kamugeri ha nyer is nem lesz tobbsege. Vert fog hugyozni es dolgoznia kell vagy bukni fog. Mivel dolgozni nem akar marad a lemondas.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา

      hát ez olyan kocsmai "elemzés" volt, három sör és két feles után...

    • @ainancelestecawley5341
      @ainancelestecawley5341 20 วันที่ผ่านมา

      @@ferenckovacs2267 nem iszok es nem jarok kocsmaba a tobbit adom 😂

    • @user-cj3vg4ux4x
      @user-cj3vg4ux4x 19 วันที่ผ่านมา

      ainansstb.! Szerintem te már most vért húgyozol
      nézz csak magad aĺá...😂

    • @ainancelestecawley5341
      @ainancelestecawley5341 19 วันที่ผ่านมา

      @@user-cj3vg4ux4x na mi van bolsikam jottel gyulolkodni?

    • @agnesszilagyi4911
      @agnesszilagyi4911 17 วันที่ผ่านมา

      A kommunikációdon látszik hova tartozol ….🤮

  • @laszlocsabi4117
    @laszlocsabi4117 22 วันที่ผ่านมา

    Ez a lényeg aki fizet annak kell táncolni, így van ez a közvélemény kutatással is.

    • @palferencz675
      @palferencz675 22 วันที่ผ่านมา

      "Aki fizet, az rendeli a nótát." Azért népművelőnek még ne menj egyelőre!

  • @user-io6wh8un7t
    @user-io6wh8un7t 21 วันที่ผ่านมา

    Ha bármelyik másik párt 50 % fölé kerülne , akkor is földindulás lenne . De egymaga biztosan nem tudja egyik sem elérni ezt a szintet .

  • @istvanne179
    @istvanne179 10 วันที่ผ่านมา

    Látni kell az ajánlatokat a Palotás Jánostól. Fosszak meg a mandátumokat az EU

  • @topsecret9375
    @topsecret9375 13 วันที่ผ่านมา +1

    Petya, s mi,normális Magyarok gyozunk,s ez nyilvánvaló!!!!
    Ugy 60%körül!!!!!:))))
    Hajrá Magyar, Hajrá Magyarok, Hajrá Tisza!!!!!

  • @edittamaramenyhart7360
    @edittamaramenyhart7360 10 วันที่ผ่านมา

    Lehallgatni teljesen mást jelent

  • @bencebenyak1882
    @bencebenyak1882 23 วันที่ผ่านมา +2

    A választás után én tudtommal a jegyző viszi az ügyeket, nincs 2 polgi egyszerre, a regnáló polgi októberig mindenképpen marad, de ha új polgit választanak, akkor én a jegyzői hatáskörről tudok.

  • @szepcicerke
    @szepcicerke 23 วันที่ผ่านมา +4

    Kínosan feszeng azon a széken Zoltán. Ennyire kényelmetlen???
    Évtizedek óta nagyon jók az elemzései.

  • @erzsebetbakos3711
    @erzsebetbakos3711 22 วันที่ผ่านมา +1

    A MiHazánkhoz DK-Jobbik egymás javára történő visszalépésük miatt mentek a szavazók.

    • @digiteye
      @digiteye 21 วันที่ผ่านมา

      És ezek az emberek most már MP támogatók. A neonácizmus nem jó omen

  • @user-tj6yv6jo5y
    @user-tj6yv6jo5y 23 วันที่ผ่านมา +18

    MZP nem ott szúrta el, hogy pártot csinált, hanem ott, hogy egy "szövetségben" volt a dk-val.

    • @ilonaturzaordogh854
      @ilonaturzaordogh854 23 วันที่ผ่านมา +2

      Meg sokszor hülyeséget beszélt.

    • @user-tj6yv6jo5y
      @user-tj6yv6jo5y 22 วันที่ผ่านมา

      @@ilonaturzaordogh854 ?

    • @laszlokovacs7693
      @laszlokovacs7693 22 วันที่ผ่านมา +1

      Több hibát is csinált. Az egyik volt, hogy leállt 7. frakcióról alkudozni. A szövetség nem hiba. Onállóan egyik párt sem tudja legyőzni a FideSS-t

    • @user-tj6yv6jo5y
      @user-tj6yv6jo5y 21 วันที่ผ่านมา

      @@laszlokovacs7693 Nagy hiba volt a szövetség, nem lehet szövetséggel nyerni a fidesz ellen. Nem értem, hogy ezen mit olyan nehéz felfogni a történtek után... ha önállóan nem lehet legyőzni, akkor sehogy. Összefogással biztosan nem.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา

      MZP mögött nem volt tömeg. Még nem érett meg a helyzet

  • @miklosbobak9541
    @miklosbobak9541 19 วันที่ผ่านมา

    nincs hang

    • @Eva-oe3se
      @Eva-oe3se 10 วันที่ผ่านมา

      Nálad. Egyébként mindenutt van.

  • @evaszabo1522
    @evaszabo1522 23 วันที่ผ่านมา +5

    Nagyon jo beszelgetes Koszi .

  • @oszkarkovacsovich6457
    @oszkarkovacsovich6457 23 วันที่ผ่านมา

    👌

  • @SEGALLify
    @SEGALLify 20 วันที่ผ่านมา

    Milyen könyv van Soma előtt?

  • @macskafekete7497
    @macskafekete7497 21 วันที่ผ่านมา

    Tény, hogy a riporter beszédével van baj, de azért szakmailag egész jó kérdéseket tesz fel. Pl: sokan, én is, lecsapom a telót, ha közvéleményemet akarják megtudni, pedig MP Tisza pártra fogok szavazni. De mivel fideszen kivul legfeljebb a DK nak van erre pénze, csakazért se válaszolok a manipulatív kérdésekre.

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 21 วันที่ผ่านมา +3

    A GONOSZ FICÓ-ra lecsapott a VONZÁSTÖRVÉNY. Mindegy, hogy ki lőtt - az univerzális törvény "kereste meg".

  • @user-cb6is1mm5c
    @user-cb6is1mm5c 23 วันที่ผ่านมา +7

    Szabó Timea javasolta a választások egy időben tartását. Innentől ennyi volt.

  • @jozsefgaal8668
    @jozsefgaal8668 12 วันที่ผ่านมา

    A riporter ,rendkívül szétszórt,nincs a helyzet magaslatán .

  • @user-oo2kd7cs7e
    @user-oo2kd7cs7e 23 วันที่ผ่านมา +13

    Nagyon szeretem őt! Nagyon jól beszél !

    • @bandinemes9547
      @bandinemes9547 23 วันที่ผ่านมา +2

      Majd meglepődsz ha hatalomra kerülne. Most is a barátnőjét juttatja ki .
      A szép beszéd nem jól szokott végződni.

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      ​@@bandinemes9547a globalisták Zlensky receptje Magyarországra átfogalmazva.
      Csak a hülye nem látja, azokkal meg Tiszát lehet rekeszteni.

  • @ildikobiroczkinenagy3255
    @ildikobiroczkinenagy3255 21 วันที่ผ่านมา

    Timikem javaslata volt !

  • @maticslaci
    @maticslaci 20 วันที่ผ่านมา

    A megalkuvò, megèlhetêsi szavazòk miatt nem lehet vàltozás!!Sajnos!!!!!

  • @tiborgyulai3724
    @tiborgyulai3724 22 วันที่ผ่านมา

    Vitézi Dávid listája max. 2 hely

  • @akosbanko5692
    @akosbanko5692 23 วันที่ผ่านมา +5

    Jó volt Zoli.

  • @annavas4460
    @annavas4460 23 วันที่ผ่านมา

    Na jó, ez unalmas, de van benne igazság is.

  • @jenkaonline4562
    @jenkaonline4562 23 วันที่ผ่านมา +5

    Nagyon egyszerű: EMBERSÉG!!!

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      Pont amennyi a khazarokban van.
      Magyarpéter elhozza nektek a csonka Magyarországra a gázai övezetet, s a magyarság lesz benne P al eszti na!

  • @gabi76
    @gabi76 22 วันที่ผ่านมา

    Somogyi Zoltán megtanulhatná, hogy beszéd közben ne nyeldessen akkorákat, mint aki meg akar fulladni.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา

      olyan röhejes, amikor egyes kommentelők (főként nők...) a riportalany ruháját, hajviseletét kifogásoljék, nyilván mert fel sem fogják, mit beszél...

  • @zoltanbencsik9814
    @zoltanbencsik9814 22 วันที่ผ่านมา +4

    M AGYAR PETER JELENSEG!!! JELENSEG JELENSEG!!!!!!! NEM POLITIKUS, NEM IS EMBER CSAK EGY JELENSEG NEM SZEGYENLITEK MEG MINDIG JELENSEGNEK NEVEZNI?

    • @macskafekete7497
      @macskafekete7497 21 วันที่ผ่านมา

      Végre vki leírta! Ez a JELENSÉG kifejezés degradáló.

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา +1

      @@macskafekete7497 Amúgy MP mondta magáról, hogy ő egy válságjelenség. Erre kössél csomót!

  • @lantospapp3779
    @lantospapp3779 23 วันที่ผ่านมา +13

    Dübörög a személyi kultusz. Cirkusz a népnek.

  • @veronikalaska2590
    @veronikalaska2590 23 วันที่ผ่านมา +3

    Vegre egy tenyszeruen alatamasztott jellemzes

  • @user-sq2ym1qi7e
    @user-sq2ym1qi7e 22 วันที่ผ่านมา

    Laszlo
    Nem vitatom..
    Az 1, millio az keves lenne
    A kulcskerdes..a nyuggerek kozul hanyat tudnak meggyozni hogy vagy.menjen vagy ne menjen el...😂

  •  23 วันที่ผ่านมา +2

    Sületlenségeket beszélsz Somogyi, de töled megszoktuk.

  • @peterneszalai4014
    @peterneszalai4014 21 วันที่ผ่านมา

    Szegény somogyi csak ízek mozog abban a kényelmetlen székben! Sot a hely is igen szűknek tűnik, de azért hősiesen mondja a magáét!

  • @maticslaci
    @maticslaci 20 วันที่ผ่านมา

    Bocsànat!! Engem senki nem kèrdezett meg??🤷‍♂️🤷‍♂️🤷‍♂️hogy van ez???honnan vannak az adatok??

  • @tamasrag4683
    @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +4

    Mi lenne, ha a Megoldás mozgalom több mint 70%-ot kapna? Maradjunk már komolyak.

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา +5

      Ne röhögtess, azért a Megoldás Mozgalmat össze ne hasonlítsd már a tömegeket megmozgató Tisza Párttal.

    • @tamasrag4683
      @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +1

      @@andreamarcso2783 Azhariah nagyobb tömegeket mozgat meg

  • @tamasrag4683
    @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +8

    Mondjuk amit Somogyi mond az hülyeség, mert a rendeleti kormányzást a parlament szavazza meg és adott időre szól, amit újra meg kell szavazni, alkalmankét. Tehát a parlamentet nem lehet kizárni és szükség van rájuk.

    • @gaborpok3616
      @gaborpok3616 23 วันที่ผ่านมา +12

      Igen csak túlhatalom van mindent megszavaznak amit akarnak ez nem demokrácia ez egypártrendszer!!!

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา

      Igen, szükség van a fidesz 2/3- ra, remek.

    • @gaborpok3616
      @gaborpok3616 23 วันที่ผ่านมา

      @@andreamarcso2783 Mire a lopásra,az ország tönkretételéhez???Szégyen aki rájuk szavaz!Hajrá Mi Hazánk az egyetlen út!

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 23 วันที่ผ่านมา +7

      Milyen parlamentről beszélsz? Ott pártkatonák ülnek, ergo amit megszavaznak, az Orbán elvtárs határozata.

    • @martabatyi7159
      @martabatyi7159 23 วันที่ผ่านมา +5

      @@gaborpok3616 - Addig örülj, amig a Fidesz-KDNP szavazza meg, mert ha olyanok lennének többségben a Parlamentben mint akik a fővárost irányítják, akkor se fejlesztés, se beruházás nem lenne és se juttatásban, se kedvezményben nem részesülnél.

  • @annamariabakosi6482
    @annamariabakosi6482 21 วันที่ผ่านมา

    Péter Hold-ja - Oroszlán= uralkodó. Az asztrológiában a Hold=a NÉP
    Rakjátok ezt össze...

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา

      te meg kezeltesd magad.

    • @ljubovluczati
      @ljubovluczati 20 วันที่ผ่านมา

      Orbán születési számai pedig megegyeznek Hitler születési számaival 🤷‍♀️ ha már asztrológia, számmisztika stb

  • @user-bx4qv9uq8f
    @user-bx4qv9uq8f 22 วันที่ผ่านมา +7

    Csak a Tisza

    • @jordanhernadi2157
      @jordanhernadi2157 22 วันที่ผ่านมา +2

      az is végül a Dunába ömlik!

  • @JozsefLadlo
    @JozsefLadlo 23 วันที่ผ่านมา +7

    Professzionális politikus? A lejáratásból....ezen felül egy nulla....

    • @Safa-lv2wi
      @Safa-lv2wi 22 วันที่ผ่านมา

      Orbánra ez igaz is.

  • @magdolnaadamovits7262
    @magdolnaadamovits7262 23 วันที่ผ่านมา

    Álmodj csak.😂

  • @tamasrag4683
    @tamasrag4683 23 วันที่ผ่านมา +8

    Tehát, ha MP elég ügyes akkor kaphatuk a végén egy OV.2-öt.

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 23 วันที่ผ่านมา +4

      Mert a víruskergető Toró sarlatán jobb lenne?

    • @KT-yh5ec
      @KT-yh5ec 23 วันที่ผ่านมา

      Bocs de te h.... vagy. Zongorazni lehet a kulonbseget az egyik Dobrogi a masik Ludas Matyi

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา +1

      csak ez mzp-hez hasonlóan magyarság áldozásba kezdene bármilyen háborúban.

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 23 วันที่ผ่านมา

      @@1dayUllC A honvédő háborúban is, ruszki?

    • @1dayUllC
      @1dayUllC 23 วันที่ผ่านมา

      @@halljamenjeninnen1310
      Ennek az opportunistának nem hazája Magyarország, hanem eszköze, ruszki!

  • @jookovacs
    @jookovacs 23 วันที่ผ่านมา +9

    Ha 100% felé kerülne, akkor az eddig ismert matematikát is megdöntené.

    • @belasimo3951
      @belasimo3951 23 วันที่ผ่านมา +3

      A 100% feletti rész az eddig ismert matematika szerves része! Gondold át!

    • @jookovacs
      @jookovacs 23 วันที่ผ่านมา

      @@belasimo3951 A valóságban kizárt és képtelenség, hogy a szavazásra jogosultak száma. < szavazatok száma. (Most nem az amerikai választásról beszéltem, ahol a halottak által a demokratákra leadott szavazatokkal több lehet a szavazat mint a szavazásra jogosultak száma. )

    • @Zsolt077
      @Zsolt077 23 วันที่ผ่านมา

      @@jookovacs Az eredeti kommented a matematika megdöntéséről szólt. @belasimo3951 arra reagált és abszolút értelmes megjegyzést fűzött hozzá. Utólag módosítottad a véleményed a valóságra. A szavazati arány egy, a valóságra referáló modell matematikai megoldásáról szól. A matek szerint lehetne 100% feletti eredmény (mert a matematika nem a valóságról szól, hanem absztrakt, axiomatikus elméletek összessége vagy tudomány, kinek mi tetszik), de ezt a modell érvényes megoldásaként nem fogadjuk el.

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา +1

      Nem, azt majd Orbán nertárs prezentálja.

    • @attilanepalvolgyi6269
      @attilanepalvolgyi6269 23 วันที่ผ่านมา

      DÖNTSE

  • @azbence
    @azbence 22 วันที่ผ่านมา

    Ól hél Dogz!
    Csak a \/
    Legyen Kate Harmad Magyarország első női miniszterelnöke!

  • @user-jr6ez2gl3m
    @user-jr6ez2gl3m 23 วันที่ผ่านมา

    666 kovetkezik

  • @ancsa193
    @ancsa193 23 วันที่ผ่านมา

    Ez az elemző külsőleg olyan mint Gulyás Gergely.

    • @anikoriba3095
      @anikoriba3095 23 วันที่ผ่านมา +2

      szerencsére nagyon nem olyan.GGcinikus,jóllakott csecsemő

    • @ferenckovacs2267
      @ferenckovacs2267 21 วันที่ผ่านมา

      persze: két füle között van a feje.

  • @user-ej1ce7vu3k
    @user-ej1ce7vu3k 23 วันที่ผ่านมา +1

    Ön szerint fuzionál-e a TISZA Párt a DK-val? ha ezzel kormányra kerülnének?

    • @janoscs.1946
      @janoscs.1946 23 วันที่ผ่านมา +14

      Akkor kettejüknek 7%-uk lesz, itt rengetegen azert szavaztakOrbanra,hogy Gyurcsanyt szamoltassa el! Most mar olyan valakire van szükseg aki Orbant es Gyurcsanyt is elszamoltatja!

    • @robertezsias
      @robertezsias 23 วันที่ผ่านมา +2

      ​@@janoscs.1946, arra várhatsz... itt, elszámoltatás?

    • @user-uo6dn7ut1y
      @user-uo6dn7ut1y 23 วันที่ผ่านมา +3

      A régi Fidesz mikor volt jobboldali? Liberálisabb volt még az SZDSZ-nél is!

    • @user-uo6dn7ut1y
      @user-uo6dn7ut1y 23 วันที่ผ่านมา

      Merész.

    • @martabatyi7159
      @martabatyi7159 23 วันที่ผ่านมา

      @@janoscs.1946 - A Fidesz 2010-ben 13 ügyben tett feljelentést az előző kormány korrupciós ügyeivel kapcsolatban. A "független" Bíróság, a régi szocialista törvényekkel és kiskapukkal, hozott is döntéseket. Nem volt elég bizonyíték, még vizsgáljuk az ügyet, felfüggesztett, ejnye-bejnye, de semmi komoly elmarasztalás nem történt. Sőt amikor a Fidesz számonkérte a Bírói Tanácsot, a döntések miatt, az Európai Unió Bíróságához fordultak, hogy a kormány beleavatkozik és megkérdőjelezi a Bíróságok döntéseit. A magyar kormányt válaszul elmarasztalták.

  • @jordanhernadi2157
    @jordanhernadi2157 22 วันที่ผ่านมา

    miért pont Tisza? legyen inkább Cián Párt, az találóbb!

  • @false__prophet
    @false__prophet 19 วันที่ผ่านมา

    A klasszikusokat idézve - Magyar Péter az a festmény a modern művészetek múzeumában ami előtt egy csomó ember áll tátott szájjal, egyesek szerint zseniális, mások szerint sz@r,de, hogy mit ábrázol valóban azt csak az alkotó tudja de ő nem mondja meg és a látogatók többsége csak arra vár, hogy valaki mondja már ki, hogy ez egy hülyeség és menjünk már haza.

    • @user-cj3vg4ux4x
      @user-cj3vg4ux4x 19 วันที่ผ่านมา

      Te már a kommented előtt " hazamehettél volna"😂😂

  • @user-xu1go3zg6n
    @user-xu1go3zg6n 22 วันที่ผ่านมา

    A tisza apadóban! Lesz száraz meder is, csak egy picit várni kell!!

    • @piszkosfred2495
      @piszkosfred2495 21 วันที่ผ่านมา +2

      ... és hova mész, ha mégis győzni fog?

    • @user-xu1go3zg6n
      @user-xu1go3zg6n 21 วันที่ผ่านมา

      @@piszkosfred2495Nem megyek sehova, harcolni fogok ….ellene, de ez könnyű lesz amikor kibújik a szög a zsákból! De ne ringassátok illúzióba magatokat; idáig nem jutunk el. Ez csak libsi álom….a hazaárúlóké!

    • @digiteye
      @digiteye 21 วันที่ผ่านมา +1

      Addig ne vegyél levegőt 😂

    • @user-xu1go3zg6n
      @user-xu1go3zg6n 20 วันที่ผ่านมา

      @@digiteyeMi az libsikém? Cs gyűlölködni tudsz, mint ,,gazdád”? Meg uszítani, mint legutóbb tette Tatabányán? Ezek vagytok ti! Soha mp-t!!!

    • @user-xu1go3zg6n
      @user-xu1go3zg6n 20 วันที่ผ่านมา

      @@piszkosfred2495Sehova, harcolni fogok…ellene! De győzni úgyse fog! SOHA!!

  • @lantospapp3779
    @lantospapp3779 23 วันที่ผ่านมา +13

    Magyar Péter egy nagy lufi. "Nesze semmi fogd meg jól"

    • @KT-yh5ec
      @KT-yh5ec 23 วันที่ผ่านมา +4

      Majd nezz ki az ablakon 8an.

    • @robertnagy1177
      @robertnagy1177 22 วันที่ผ่านมา

      Ócska szélhámos

  • @Bogoss794
    @Bogoss794 23 วันที่ผ่านมา +10

    Igérgető senkikkel (mint m.p.) tele a padlás, az Mi Hazánk viszont egyedüli pártként bizonyit évek óta, képviseli a magyarok érdekeit, övék a szavazat 💚 a többi csak kész átverés show

    • @MrDeer70
      @MrDeer70 23 วันที่ผ่านมา +3

      Mihasznák. Inkább. Egy szélsőséges párt, szót sem érdemelnek.

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา +3

      🤣

    • @halljamenjeninnen1310
      @halljamenjeninnen1310 23 วันที่ผ่านมา +1

      Toró hazudik reggel, délben és este, minden hullámhosszon. Azt is hazudta ez a sarlatán, hogy érvénytelenítette a Trianont. Szerinted, Erdély most melyik országban van, fotelnáci?

    • @szilviadeaknagy4280
      @szilviadeaknagy4280 23 วันที่ผ่านมา +10

      Ki, Toroczkai, aki 2006-ban együtt “harcolt” Orbánnal a székháznál.

    • @IstvanHorvath-ji3hk
      @IstvanHorvath-ji3hk 23 วันที่ผ่านมา +10

      Szólj Toronak, hogy hívjon ki kétmillió embert Orbán elleni tüntetésre és rögtön rá szavazok.

  • @kingavaci2561
    @kingavaci2561 23 วันที่ผ่านมา +7

    Mar apad a tisza....

    • @csocseszrocsesz
      @csocseszrocsesz 23 วันที่ผ่านมา +5

      Dehogy apad!

    • @andreamarcso2783
      @andreamarcso2783 23 วันที่ผ่านมา +5

      Álmodj, királylány.

    • @attilanepalvolgyi6269
      @attilanepalvolgyi6269 23 วันที่ผ่านมา +4

      Szeretnéd 😄😃

    • @JustitianaJustitia
      @JustitianaJustitia 23 วันที่ผ่านมา +7

      Ne reménykedj! Hajrá TISZA!

    • @kingavaci2561
      @kingavaci2561 23 วันที่ผ่านมา +4

      @@JustitianaJustitia mar latszanak a doglott halak amiket 😄 kisodort a viz. Jol atvert minket peter...