Még jóhogy! :-) Legalábbis én tuti visszavenném.... a GTV-met is visszavettem volna, ha annak idején nem töröm tk-ra.... :-) De nemrégiben vele álmodtam.... ezt biztosan jelent valalmit.
Szia Halesz! A látottak/hallottak alapján én belevágnék - igaz, nálam az autó családtag, úgyhogy libabőr az a gondolat, hogy fiatalkorom hű társával járjak újra. Szurkolok a kis 45-ösnek, ez az autó akkora kinyújtott középsőujj a kor és kategóriatársaknak, hogy arra nincsenek szavak. ;)
Végignéztem a videód:) Én 66-ossal kezdtem alfás pályafutásom, tavaly vettem egy fl 3.0 v6-ot, amit szerintem másfél éve árultak.A km baromi kevés benne, de kb mindennel foglalkozni kell(ett) rajta. 750-ért vettem, most járok 1.8-nál és vár még egy telifény a kocsira:) Szerintem ne mások véleményére , sokkal inkább a saját érzéseidre hagyatkozz:)(nekem is azt mondta mindenki hogy ebből nem lesz autó) Üdv!:)
Ciao, végignéztem a videót, nagyon tetszett, jól felvezetted hogy is kezdődött vele az Alfás korszakod, jó volt látni, hogy milyen nagy becsben tartottad, s végig top állapotban volt, amíg Te viselted gondját. Teljesen érthető, hogy mély érzelmek fűznek hozzá, ismerem ezt az érzést, 17 év után adtam el a hasonló szintű 166-omat, igaz még csak másfél éve váltam meg tőle, de így is szinte nincs nap, hogy ne jönne elő vele kapcsolatos régi szép emlék. Viszont mikor odaértetek, végig láttam Rajtad a csalódottságot, hiába próbáltál a kamera kedvéért lelkesnek tűnni, azért eléggé szíven ütött a jelenlegi állapota. Ezen nem is lehet csodálkozni, elég nagy a kontraszt. Én azt mondom, engedd el, ebbe ne vágj bele. Ha már mindenképp szeretnél egy régebbi játszós, foglalkozós autót, akkor keress egy Gt-t. Az is volt Neked, abban is tudsz nosztalgiázni, s nem mellesleg sokkal izgalmasabb mint a 145. De ha mégis emellett döntesz, sok sikert és kitartást kívánok hozzá, s ki nem hagyom a felújításról készült videókat.
3 ปีที่แล้ว
Végül belevágtam :) Fog ez még örömöt okozni. Ha más nem, csak a videósorozat miatt is, mert közben is történnek érdekes dolgok. Jó sztori lesz ez, érzem :)
Szia!Ne gondolkodj rajta vedd vissza tedd el és egyszer lesz valami vele,de legalább veled van.150000 mínusz alku nem egy összeg.Ha én rátalálnék a legelső 33-asomra azonnal visszavenném.
És ha 2x annyi a lakatolás? Én is életben tartok egyet, de fényezés, ilyesmi már nem lesz. De amire szüksége van, műszakilag, azt időben megkapja, lakatolással kezdtük..
Szia!Én a helyedben gondolkodás nélkül vissza vásárolnám,elvégre ennek te voltál az első gazdája,nyilván nem 10 fillér lesz a felújítása,de bele gondolni is rosz hogy vajon ha te nem mented meg és adsz neki egy új esélyt,akkor más valaki fog e és nem e a bontóban végzi. Én szorítok és szerintem a többi car társ is,hogy a válaszod ,,igen" legyen. Üdv egy 156-os tulaj!😃🍀🐍❤️
Szerintem nagyon jó ötlet. Itt lettél Alfás ezzel az autóval ahogy a videón és képeken láttam nagyon élvezted és szeretted. Nem tudom hogy szerelem vagy álom autó volt neked ez a 145? Ha igen mindenképpen vedd meg. Mert nálam például ez volt a Brerával az álom autóm volt kis korom óta illetve hatalmas szerelem. Hobby autóként használom és állandóan újítok rajta valamit mindig kap egy kis upgrade-t és nagyon élvezem de gondolom azért ez látszódik a videóimból is. A cél pedig a teljes felújítás a szalon állapot, lassan de egyszer kész lesz. Nekem nagyon sokat jelent ezzel az autóval lettem Alfás illetve a kiskori álom autóm így sosem fogom eladni. Ha esetleg a 145 mellett döntesz szívesen segítek videózni a folyamatot 😁🍀
Tudom,hogy nem Alfa,de nálam az egyik hétvégén egy Volvo 850 kombi vendégeskedett sima szívó 5 hengeres motorral.Azonnal szerelembe estem tőle.A karosszériája,bár az autó 1994-es kiadású rohadásmentes volt,szóval az alapok,az autó váza adott,de a motorja full kuka,úgy el volt kopva,valamint kuplungozni is kellett volna,féltengelycsukló szólt az egyik oldalon,hátsó kipudob is cserés lett volna.Én is matekolgattam ,számolgattam és nekem is cirka 1 milla jelent meg a papíron és éjszakákon keresztül nem aludtam emiatt a Volvo miatt.Végül az észérv felülkerekedett az érzelmeken és nem vágtam bele.De nincs nap,hogy ne gondolnék rá. Nálad azért ez abban tök más,hogy ez a Te autód volt,amit anno újonnan vásároltál.Ha még szereted,érzelmeket vált ki belőled,van rá pénzed és időd,tudod hol tárolni,akkor vágj bele,de ha különösebb szerelem nincs benned iránta,akkor ne,mert nagyon meg fogod utálni.Legalábbis szerintem.
Szia,nagyon jók a videok,nagyon tetszenek.Csak így tovább.Amikor kimondtad hogy a fel újítás 1 milla akkor már átfutott a fejemen hogy az kevés,életem során volt néhány felújítandó atóm ,most lett kész egy 2.0 t lagunám ami csak a motor 470 ezernél állt meg,elötte új turbó,stb stb.Persze hogy az ember a pénzét nem kapja vissza de nekem ez használati tárgy amit szeretném hogy jól működjön,van nállam 200 ezer ft os autó amire rá let locsolva 700 ezer ft is.Most az autó ér 250 ezret jó indulattal.Cssk műszakilag szoktam rendbe tenni az autóimat,külalakkal nem szoktam foglalkozni,sajnos ilyen mikor az ember csak a funkcionalitást részesiti előnybe😊De nekünk akik használják szinte felbecsülhetetlen,kis tulzással.😁Köszönöm hogy elolvastátok
Lenne egy jó videósorozat, ahogy készül. Meg te is össze tudod kicsit maszatolni magadat 😉 13 év után előkerül egy régi barát. Sok emlék fűz hozzá, lesz sok anno berögzült mozdulat, ami majd előjön vele kapcsolatban. Meg kell venni, nincs mese. Ha segítség kell, csak szólj ☝️
Szia Halesz! Nagyon fontold meg a vásárlást, mert nem egyszerű a felújítás! Nagyon szívesen segítek Neked, ha úgy döntesz hogy megveszed ,mivel a 45-ösöket elég jól ismerem! 18 éve van 45 boxim, a Francinak meg az 1,6 TS 5 éve ( Bendegúz ) szóval lényegében az összes bajt ismerem ami csak lehet egy 45 nél. Ha még nem döntöttél , egy kv mellet átbeszélhetjük.
Csináld meg a projektet, idővel meg fog térűlni! (a videósorozat is értékes lehet majd) Tesóm is Alfás. Szintén egy 145-ös Alfája van, csak az 98'-as, 1.4TS.
szia... én most jutottam Delta1 hez....igaz nem Alfa..de most nem az a lényeg..csak 1.3 benzin, de ugy érzem, ezeket érdemes megmenteni.. közben lett egy Delta 2, és még Alfát is szeretnék hobbi autónak... Én ha ebben a helyzetben lennék, visszavenném...Mondjuk azén helyzetem más, saját magam fogom fényezni, és mindent én csinálok meg rajta...majdnem mindent :) a végeredmény,amikor beleülsz a kész autóba.minden kiadott fillért elfeldtet...A 145 pedig szerintem évek mulva egyre értékesebb lesz...mert a forma az örök...
3 ปีที่แล้ว
Remélem, hogy azóta láttad, hogy lett folytatás. :)
Ott van még a Cuore Sportivo abban a paripában. :) Szerintem egy próbát megér. Lehetne Csíkkal közösen szerelni ;) Apropó Alfacity-ben Vályi Pistán kívül ott lesz a Csikós is? Amit a GTAm-es videóban letett a kopasz az nagyon adta. Tavaly asszem, mintha tervben lett volna mind2 Speedzone-os arc.
3 ปีที่แล้ว
Úgy volt, hogy a Drive-in-re jön, aztán azt sajnos le kellett mondania. A 2022-es AC be van ígérve...
Az egyetlen igazi kérdés az, hogy számodra mit jelent a hobby autó. Tehát mit szeretnél vele csinálni? Pályázni? Esetleg butykolgetni? Kirándulni? Csak céltalanul kocsikazni? Én a helyedben először ezt döntenem el utána keresnék hozzá autót, természetesen figyelembe véve a keretet is. Egy 75 vagy v6gt amiket még felhoztal mint eshetőség anyagilag mind sokkal másabb kávéház de ezzel nyilván tisztában vagy. Én ha a helyedben lennék akkor pályázni ezt venném meg minden egyéb esetben pedig a másik két példa valamelyikét... Mindhárom típus tud élményt adni viszont mindhárom nagyon más. Én sokáig ültem egy 2,0ts 75ben amit anno munkába jarosnak használtunk nagyon jó állapotban volt és imádtuk(az akkori kollégával, barátommal, természetesen azóta meg is bantuk H elengedtuk anno a kezét...😃), illetve most van egy 47gtam amihez a GT élményben nagyon közel áll... Ha tehetném vennék egy 75ot de csak a GTA mellé a helyére biztosan nem pedig a GTA rossz helyen hajt... 100szonak is egy a vége álmodd meg hogy mire szeretnéd használni és a szerint válasz hobby gépet SZERINTEM.😉
3 ปีที่แล้ว
Az a baj, hogy nem csak ezt az egy autót szeretném :)
Nagyon várom a döntést.. Amúgy nem tudom, hány kg, milyen rövid a váltó, de a 120Hp egy könnyebb lendkerékkel, chippel közel lehet a 140-hez, és akkor gyári, de igen harapós is lesz szerintem. Nem mentek ezek rosszul 402m-en. Van valakinek mért ideje?
Szia Halesz. Nekem egy QV van 2000 kiadású és pont ezen gondolkodok hogy érdemes e belefogni egy teljes felújításában. Nekem teljes bőr belsőm van. 4cm ültetéssel és sok kullos 17” Mito felnik. Ragodok rajta hogy bele fogjak vagy sem. Tervben van egy teljes sport futómű felpakolasa. Egy teljes lakat és fényezés. Mit tegyek?
3 ปีที่แล้ว
Remélem, hogy a videósorozatomban sok kérdésedre választ kapsz majd. Mert úgy szeretném megcsinálni, hogy lássátok, mi mindenre kell odafigyelni és mi mennyibe kerül nagyságrendileg.
Szia ha nagyon mély érzelmek fűznek hozzá és van min. 2mill erre a szerelemre és nem vagy türelmetlen mert ezt nem hónapokban ezt években kell számolni és tudnod kell hogy kurvára nincs szakember akkor vágjál bele ha Pl 75-ben gondolkodnál az biztos min 2x-es erőforrást pénz elszántságot igényelne én már zöldfülűen belevágtam de már tudom elképesztő megpróbáltatások várnának rád ha belevágnál és tedd a szívedre a kezed a végén mégis "csak" egy 145 1.6-od lenne ami szerintem nem éri meg nem akkora szám ezt úgy mondom hogy nekem is bakancs listás a 145 de kizárólag 1,7 mert az nagyon ritka
Autót elengedni, fényképeket, emlékeket megőrizni! Ne feledd, az új szerelmet kell "kiszolgálni", hogy régi lehessen belőle! Mondjuk, ha a második tulajnál lenne nagy becsben tartva, akkor talán meggondolnám! Így a 4. gazda után erősen kopik a varázs!
3 ปีที่แล้ว +1
Hát ha mindenki úgy vigyázott volna erre az autóra, mint én, vagyis inkább úgy viselte volna gondját, akkor most nem lett volna ez a videó, mert egy szép állapotban lévő hobbyautóról beszélgetnénk...
Ha belevágsz ,akkor ne gondolj arra hogy majd mikor és mennyi lesz az értéke , én csak akkor csinálnám ha örökre "megtartós" autót akarnák. Különben meg engedd el. Én ősszel indítom a 146-os projektet ha az élet nem szól közben.👍
Nekem az első GTV-m alvázszáma és forgalmija visszakerült hozzám - igaz, nem pénzért -, és még mindig a nevemen van! :) Pedig az pont most volt májusban 29 éve, hogy megvettem!
Halesz! Legyél egyszer férfi az életben és vegyél végre egy rendes Alfát már, ha projektet akarsz, ezt az autót meg engedd el. Ha 1 éve ott áll a füvön, az a Tipo padlólemez már csak egy tésztaszűrő.
3 ปีที่แล้ว
Neked is igazad van :)
3 ปีที่แล้ว
Mint kiderült, nem annyira vészes az a padlólemez, mint amilyennek hittük.
Vehetsz egy Ferrarit vagy egy lakóautót,vagy egy másik 145-öst ,de az sose volt a tied... Azokban nem voltak élményeid. Most már teljesen megértem az idősebb embereket ,miért őrizgették a mások számára értéktelen ,Trabant-Lada -Moszkvics-Skoda ,akármijüket. Lehet hogy öregszem ? ;-)
Vágj bele egy felújítós szériába, ha van rá keret, de... Sor4 motor 12 egy tucat, a TS is. Hahu-n két boxer 145 is van, nem beszélve a 33-asokról. Az alap legyen már most kuriózum, vagy legalább legyen a határán. Szerintem.
Gazdasági oldalról nézve ez kútba öntött pénz, ez alap motorral nem fog sokat érni, ez csak neked fog érzelmileg sokat érni, de a rálocsolt pénz sose fog visszajönni. A Busso GT szerintem befektetésnek is jobb lenne.
3 ปีที่แล้ว
Amúgy sokat gondolkoztam ezen. Tényleg az a 30 lóerőnyi különbség ennyire sokat számít? Hogy csak onnantól veszitek emberszámba a 145-öst? Miért?
Ha el fogsz költeni kb 2 milliot egy auto feltámasztására, akkor olyan tipust és motorvariáns keressél ami az álmod. 15 éve eladtad ezt az autót... ha felhoznád gyári állapotra akkor is csak nosztalgia lenne nem új ismerkedés. Inkább keress egy régebbi tipust.
Tedd amit a szíved diktál!!!!! Sz@rni mindenre.... ez olyan mint a Trans Am......... Örök darab, mindegy ,hogy milyen ezeknek lelke van.......💪👌👍 jaja... van, volt, lesz. GT? Hagyjuk már.........
Ha szóba kerül hogy mi mennyi, és az üzleti szempot, akkor felejtős. Etz csak érzelmi alapon lehet megtenni "Szív motiváció", ahogy egy kedves barátom mondta a Minik mellett. Ebből nem szállsz ki plusszosan, de sok érzelmet kapsz ha belevágsz...
3 ปีที่แล้ว +1
Az alap, hogy nem szállok ki belőle pluszban, nem is ez lenne a cél. Persze azért azt gondolom, hogy 30-35 éves korában egy szép állapotban megőrzött 145-ös is érték lesz anyagilag is.
Szerintem engedd el, a felújításra szánt 1-2 millából olyan erős használt Alfát vehetsz, hogy ihajjjjj! És még szabadidőd is marad!
3 ปีที่แล้ว
és aztán arra is költeni kell. Hidd el, folyamatosan nézem a kínálatot. Ami tetszik: 75-ös, TS-ek vannak másfél-kettő között. Aztán azt ugyanúgy szét kell borítani...
Az én véleményem az, ha gondolkodnod kell rajta akkor inkább engedd el. Ha a megnézése közben se érezted azt, hogy ezt mindenképpen meg kell venned akkor már csak az emlékek húznak hozzá.
Amennyiben nem érzed úgy teljes szívből, hogy neked ez az autó még egyszer kell, akkor nehogy megvedd! Persze, itt sokan biztatnak, de a kibicnek semmi sem drága. Inkább vegyél majd egy olyan régebbi Alfát, amelyre tényleg, igazán vágysz belül! Vagány kis kocsi a 145-ös, de ezzel a motorral soha nem lesz különleges autó!
3 ปีที่แล้ว
Ebben amúgy nem értünk egyet. Egy 60-as évekbeli Alfa a leguncsibb motorral is izgalmas ma már. Szerintem, ahogy telik az idő, minden felértékelődik. Nézd meg, ma már a sima Twin Spark 75-ös ára is emelkedik.... Lesz ez még durvább is.... Most már eldőlt, megmentem ezt a vasat, aztán tuti lesz még másik hobbiautóm is :)
@ Kerültem hasonló szituációba, kavarogtak az érzelmek beleértve a szívem megszakad érzéstől egészen a düh állapotig.. Racionalitát választottam, mert 1:Sosem lesz már olyan mint a (szép)emlékeimben,és nem is fog. 2: Ha projekt autó akkor igazat adok valami izgalmasabbat tegyél el :) +1: Hajrá elektromos jövő! Azt amit a 145 megkövetelne inkább tedd el a "szép"új jövő következtő autóprojektedre, előre tekints ne vissza. A szép emlékeidet nem tudják elvenni a verdával kapcsolatba ! Sok sikert a döntéshez :)
Szia! Ez nagyon sok munka lesz vagy rengeteg pénz! De ha kész lesz akkor úgy fogod gondolni, hogy minden ráfordított erőforrást, időt megért!!! 🚗🍀🇮🇹😉
Már magáért a videósorozatért megérné visszavásárolnod 😉 ( nekünk nézőként mindenképp 😀)!
Igen, ez így egy plusz érv amellett, hogy visszavegyem...
Még jóhogy! :-) Legalábbis én tuti visszavenném.... a GTV-met is visszavettem volna, ha annak idején nem töröm tk-ra.... :-) De nemrégiben vele álmodtam.... ezt biztosan jelent valalmit.
Nekem is az első autóm egy 145 boxer volt. Ha tehetném visszavásárolnám az biztos! Élvezettel nézém a felújításról a sorozatot!
Én azt mondom ha van rá keret (projektként) én visszavásárolnám!
Régi szép emlékek! Emlékszem, amikor először jöttél az index fórumra, véleményt kérni a sok "szakértőtől"... :D
Örülök, hogy itt is kommentelnek olyanok, akiket már 2000 év vége óta ismerek :)
@ Hogy a viharba ne! Minden videódat megnézem... :D
Szia Halesz! A látottak/hallottak alapján én belevágnék - igaz, nálam az autó családtag, úgyhogy libabőr az a gondolat, hogy fiatalkorom hű társával járjak újra. Szurkolok a kis 45-ösnek, ez az autó akkora kinyújtott középsőujj a kor és kategóriatársaknak, hogy arra nincsenek szavak. ;)
Belevágtam rendesen :)
Végignéztem a videód:)
Én 66-ossal kezdtem alfás pályafutásom, tavaly vettem egy fl 3.0 v6-ot, amit szerintem másfél éve árultak.A km baromi kevés benne, de kb mindennel foglalkozni kell(ett) rajta.
750-ért vettem, most járok 1.8-nál és vár még egy telifény a kocsira:)
Szerintem ne mások véleményére , sokkal inkább a saját érzéseidre hagyatkozz:)(nekem is azt mondta mindenki hogy ebből nem lesz autó)
Üdv!:)
És Te azóta hogy állsz a projekttel? :)
@ Telifényre keresnék majd tavaszra valami fényezőt aki jól meg is csinálja:)
Ciao, végignéztem a videót, nagyon tetszett, jól felvezetted hogy is kezdődött vele az Alfás korszakod, jó volt látni, hogy milyen nagy becsben tartottad, s végig top állapotban volt, amíg Te viselted gondját. Teljesen érthető, hogy mély érzelmek fűznek hozzá, ismerem ezt az érzést, 17 év után adtam el a hasonló szintű 166-omat, igaz még csak másfél éve váltam meg tőle, de így is szinte nincs nap, hogy ne jönne elő vele kapcsolatos régi szép emlék.
Viszont mikor odaértetek, végig láttam Rajtad a csalódottságot, hiába próbáltál a kamera kedvéért lelkesnek tűnni, azért eléggé szíven ütött a jelenlegi állapota. Ezen nem is lehet csodálkozni, elég nagy a kontraszt.
Én azt mondom, engedd el, ebbe ne vágj bele. Ha már mindenképp szeretnél egy régebbi játszós, foglalkozós autót, akkor keress egy Gt-t. Az is volt Neked, abban is tudsz nosztalgiázni, s nem mellesleg sokkal izgalmasabb mint a 145. De ha mégis emellett döntesz, sok sikert és kitartást kívánok hozzá, s ki nem hagyom a felújításról készült videókat.
Végül belevágtam :) Fog ez még örömöt okozni. Ha más nem, csak a videósorozat miatt is, mert közben is történnek érdekes dolgok. Jó sztori lesz ez, érzem :)
Ciao! Ha van rá keret, mindenképpen... én belevágnék! 😃
Én biztosan visszavásárolnám! (Persze, ha van rá keret) 😀
Szia!Ne gondolkodj rajta vedd vissza tedd el és egyszer lesz valami vele,de legalább veled van.150000 mínusz alku nem egy összeg.Ha én rátalálnék a legelső 33-asomra azonnal visszavenném.
És ha 2x annyi a lakatolás? Én is életben tartok egyet, de fényezés, ilyesmi már nem lesz. De amire szüksége van, műszakilag, azt időben megkapja, lakatolással kezdtük..
Szívesen segítünk neked bármiben :)
Nagyon szép gesztus!
Halesz is sok energiát fektet be a közösségbe.
Nagyon szép lenne, ha vissza is kapna, innen, onnan segítséget a közösségtől.
Reméljük hogy lesz SZÍV Motiváció
Nekem 146 volt, de most hogy megnéztem a videot megint kene egy!
Szia!Én a helyedben gondolkodás nélkül vissza vásárolnám,elvégre ennek te voltál az első gazdája,nyilván nem 10 fillér lesz a felújítása,de bele gondolni is rosz hogy vajon ha te nem mented meg és adsz neki egy új esélyt,akkor más valaki fog e és nem e a bontóban végzi.
Én szorítok és szerintem a többi car társ is,hogy a válaszod ,,igen" legyen.
Üdv egy 156-os tulaj!😃🍀🐍❤️
Az most már biztos, hogy nem végzi bontóban :)
Szerintem nagyon jó ötlet. Itt lettél Alfás ezzel az autóval ahogy a videón és képeken láttam nagyon élvezted és szeretted. Nem tudom hogy szerelem vagy álom autó volt neked ez a 145?
Ha igen mindenképpen vedd meg. Mert nálam például ez volt a Brerával az álom autóm volt kis korom óta illetve hatalmas szerelem. Hobby autóként használom és állandóan újítok rajta valamit mindig kap egy kis upgrade-t és nagyon élvezem de gondolom azért ez látszódik a videóimból is. A cél pedig a teljes felújítás a szalon állapot, lassan de egyszer kész lesz. Nekem nagyon sokat jelent ezzel az autóval lettem Alfás illetve a kiskori álom autóm így sosem fogom eladni.
Ha esetleg a 145 mellett döntesz szívesen segítek videózni a folyamatot 😁🍀
Szavadon foglak :)
@ Remélem is 😁😉🍀
@@Pop_Leonardo megtörtént :D
@ Igen és köszönöm hogy a részese lehettem 😁❤️ Gondoltam hogy jól fogsz dönteni és megmented 😁😉🤜🤛🍀
Tudom,hogy nem Alfa,de nálam az egyik hétvégén egy Volvo 850 kombi vendégeskedett sima szívó 5 hengeres motorral.Azonnal szerelembe estem tőle.A karosszériája,bár az autó 1994-es kiadású rohadásmentes volt,szóval az alapok,az autó váza adott,de a motorja full kuka,úgy el volt kopva,valamint kuplungozni is kellett volna,féltengelycsukló szólt az egyik oldalon,hátsó kipudob is cserés lett volna.Én is matekolgattam ,számolgattam és nekem is cirka 1 milla jelent meg a papíron és éjszakákon keresztül nem aludtam emiatt a Volvo miatt.Végül az észérv felülkerekedett az érzelmeken és nem vágtam bele.De nincs nap,hogy ne gondolnék rá. Nálad azért ez abban tök más,hogy ez a Te autód volt,amit anno újonnan vásároltál.Ha még szereted,érzelmeket vált ki belőled,van rá pénzed és időd,tudod hol tárolni,akkor vágj bele,de ha különösebb szerelem nincs benned iránta,akkor ne,mert nagyon meg fogod utálni.Legalábbis szerintem.
Szia,nagyon jók a videok,nagyon tetszenek.Csak így tovább.Amikor kimondtad hogy a fel újítás 1 milla akkor már átfutott a fejemen hogy az kevés,életem során volt néhány felújítandó atóm ,most lett kész egy 2.0 t lagunám ami csak a motor 470 ezernél állt meg,elötte új turbó,stb stb.Persze hogy az ember a pénzét nem kapja vissza de nekem ez használati tárgy amit szeretném hogy jól működjön,van nállam 200 ezer ft os autó amire rá let locsolva 700 ezer ft is.Most az autó ér 250 ezret jó indulattal.Cssk műszakilag szoktam rendbe tenni az autóimat,külalakkal nem szoktam foglalkozni,sajnos ilyen mikor az ember csak a funkcionalitást részesiti előnybe😊De nekünk akik használják szinte felbecsülhetetlen,kis tulzással.😁Köszönöm hogy elolvastátok
Igen vedd! Értékmegörzés!
Lenne egy jó videósorozat, ahogy készül. Meg te is össze tudod kicsit maszatolni magadat 😉
13 év után előkerül egy régi barát. Sok emlék fűz hozzá, lesz sok anno berögzült mozdulat, ami majd előjön vele kapcsolatban.
Meg kell venni, nincs mese. Ha segítség kell, csak szólj ☝️
Szia Halesz!
Nagyon fontold meg a vásárlást, mert nem egyszerű a felújítás! Nagyon szívesen segítek Neked, ha úgy döntesz hogy megveszed ,mivel a 45-ösöket elég jól ismerem! 18 éve van 45 boxim, a Francinak meg az 1,6 TS 5 éve ( Bendegúz ) szóval lényegében az összes bajt ismerem ami csak lehet egy 45 nél. Ha még nem döntöttél , egy kv mellet átbeszélhetjük.
Most már találkozzunk :D
Csináld meg a projektet, idővel meg fog térűlni! (a videósorozat is értékes lehet majd) Tesóm is Alfás. Szintén egy 145-ös Alfája van, csak az 98'-as, 1.4TS.
Én vissza vásárolnám,majd végig nézném ahogy bezúzzák!Az ütős kis videó lenne!
Az is egy opció lehetett volna, de akkor már inkább szétbontottam volna. Végül egyik sem történik meg :)
szia... én most jutottam Delta1 hez....igaz nem Alfa..de most nem az a lényeg..csak 1.3 benzin, de ugy érzem, ezeket érdemes megmenteni.. közben lett egy Delta 2, és még Alfát is szeretnék hobbi autónak... Én ha ebben a helyzetben lennék, visszavenném...Mondjuk azén helyzetem más, saját magam fogom fényezni, és mindent én csinálok meg rajta...majdnem mindent :) a végeredmény,amikor beleülsz a kész autóba.minden kiadott fillért elfeldtet...A 145 pedig szerintem évek mulva egyre értékesebb lesz...mert a forma az örök...
Remélem, hogy azóta láttad, hogy lett folytatás. :)
Vedd vissza! (Én megtettem ,2 éve, azóta csak mosolygok a garázsban. Dodge)
Ott van még a Cuore Sportivo abban a paripában. :) Szerintem egy próbát megér. Lehetne Csíkkal közösen szerelni ;)
Apropó Alfacity-ben Vályi Pistán kívül ott lesz a Csikós is? Amit a GTAm-es videóban letett a kopasz az nagyon adta. Tavaly asszem, mintha tervben lett volna mind2 Speedzone-os arc.
Úgy volt, hogy a Drive-in-re jön, aztán azt sajnos le kellett mondania. A 2022-es AC be van ígérve...
Vegyed
-vigyed.... Adományokból + lesz:)
Vett a tulaj egy Accord kombit. Mert közben megjött az esze. 😎
A gyerekek jöttek meg, az idő ment el 😅
Nagyon kíváncsi vagyok hogyan döntesz! :) Racionálisan nyilván el kellene engedned...
Ha racionálisan gondolkodnék, el se mentem volna megnézni :)
Az ilyen videók miatt mindig rám jön, hogy kéne venni egy Alfát.
Legalább 1 Olasz autó, mindenképp kell!
Az egyetlen igazi kérdés az, hogy számodra mit jelent a hobby autó. Tehát mit szeretnél vele csinálni? Pályázni? Esetleg butykolgetni? Kirándulni? Csak céltalanul kocsikazni? Én a helyedben először ezt döntenem el utána keresnék hozzá autót, természetesen figyelembe véve a keretet is. Egy 75 vagy v6gt amiket még felhoztal mint eshetőség anyagilag mind sokkal másabb kávéház de ezzel nyilván tisztában vagy. Én ha a helyedben lennék akkor pályázni ezt venném meg minden egyéb esetben pedig a másik két példa valamelyikét... Mindhárom típus tud élményt adni viszont mindhárom nagyon más. Én sokáig ültem egy 2,0ts 75ben amit anno munkába jarosnak használtunk nagyon jó állapotban volt és imádtuk(az akkori kollégával, barátommal, természetesen azóta meg is bantuk H elengedtuk anno a kezét...😃), illetve most van egy 47gtam amihez a GT élményben nagyon közel áll... Ha tehetném vennék egy 75ot de csak a GTA mellé a helyére biztosan nem pedig a GTA rossz helyen hajt... 100szonak is egy a vége álmodd meg hogy mire szeretnéd használni és a szerint válasz hobby gépet SZERINTEM.😉
Az a baj, hogy nem csak ezt az egy autót szeretném :)
Nagyon várom a döntést..
Amúgy nem tudom, hány kg, milyen rövid a váltó, de a 120Hp egy könnyebb lendkerékkel, chippel közel lehet a 140-hez, és akkor gyári, de igen harapós is lesz szerintem. Nem mentek ezek rosszul 402m-en. Van valakinek mért ideje?
Szia!! Szerintem van még élet ebben a csatalóban.... Ha van rá fölös eklézsia akkor nosza rajta!!!
TS hang az van mi? Jóhogy😉😆
Szia Halesz.
Nekem egy QV van 2000 kiadású és pont ezen gondolkodok hogy érdemes e belefogni egy teljes felújításában. Nekem teljes bőr belsőm van. 4cm ültetéssel és sok kullos 17” Mito felnik. Ragodok rajta hogy bele fogjak vagy sem. Tervben van egy teljes sport futómű felpakolasa. Egy teljes lakat és fényezés. Mit tegyek?
Remélem, hogy a videósorozatomban sok kérdésedre választ kapsz majd. Mert úgy szeretném megcsinálni, hogy lássátok, mi mindenre kell odafigyelni és mi mennyibe kerül nagyságrendileg.
Szia
ha nagyon mély érzelmek fűznek hozzá és van min. 2mill erre a szerelemre és nem vagy türelmetlen mert ezt nem hónapokban ezt években kell számolni és tudnod kell hogy kurvára nincs szakember akkor vágjál bele
ha Pl 75-ben gondolkodnál az biztos min 2x-es erőforrást pénz elszántságot igényelne
én már zöldfülűen belevágtam de már tudom elképesztő megpróbáltatások várnának rád ha belevágnál
és tedd a szívedre a kezed a végén mégis "csak" egy 145 1.6-od lenne ami szerintem nem éri meg nem akkora szám
ezt úgy mondom hogy nekem is bakancs listás a 145 de kizárólag 1,7 mert az nagyon ritka
A következő majd talán egy 75-ös lesz.
@ szia
megnéztem a videót
ez min. 3mill
nincs egy ép porcikája
gyorsan búcsúzz el tőle ad be vasba mert ez kilátástalan pénztemető
hidd el jót akarok
Üdv Bajáról 😁 Vedd meg, mert vissza kell jönnöd egy halászlére 😅
Egy Haleszlére?
@@sityu82 ha hozza a pénzt, az a Haleszlé. 😄
ez elmaradt, de bepótoljuk!? :) Mondjuk a halászlevet pont nem szeretem...
Autót elengedni, fényképeket, emlékeket megőrizni!
Ne feledd, az új szerelmet kell "kiszolgálni", hogy régi lehessen belőle!
Mondjuk, ha a második tulajnál lenne nagy becsben tartva, akkor talán meggondolnám!
Így a 4. gazda után erősen kopik a varázs!
Hát ha mindenki úgy vigyázott volna erre az autóra, mint én, vagyis inkább úgy viselte volna gondját, akkor most nem lett volna ez a videó, mert egy szép állapotban lévő hobbyautóról beszélgetnénk...
Ha belevágsz ,akkor ne gondolj arra hogy majd mikor és mennyi lesz az értéke , én csak akkor csinálnám ha örökre "megtartós" autót akarnák. Különben meg engedd el. Én ősszel indítom a 146-os projektet ha az élet nem szól közben.👍
Szia Halesz. Szeretnék jövőre venni egy GT-t. Meik benzines motorral ajánlod?
1,8 TS-t és a 3,2 V6-ot.
Én biztos visszavásárolnám. Az első Alfámat én is kerestem, de már nincs meg...
Nekem az első GTV-m alvázszáma és forgalmija visszakerült hozzám - igaz, nem pénzért -, és még mindig a nevemen van! :) Pedig az pont most volt májusban 29 éve, hogy megvettem!
nekem 2.0 QV volt, de simán visszavenném
Halesz!
Legyél egyszer férfi az életben és vegyél végre egy rendes Alfát már, ha projektet akarsz, ezt az autót meg engedd el. Ha 1 éve ott áll a füvön, az a Tipo padlólemez már csak egy tésztaszűrő.
Neked is igazad van :)
Mint kiderült, nem annyira vészes az a padlólemez, mint amilyennek hittük.
@ Örülök neki!
Vehetsz egy Ferrarit vagy egy lakóautót,vagy egy másik 145-öst ,de az sose volt a tied... Azokban nem voltak élményeid. Most már teljesen megértem az idősebb embereket ,miért őrizgették a mások számára értéktelen ,Trabant-Lada -Moszkvics-Skoda ,akármijüket. Lehet hogy öregszem ? ;-)
Nem öregszel (Te vén hü¥€) Igazad van!😉👍✌ Respect for you!
Nekem sem kellett volna eladnom, dehát kellett a pénz a következő Alfába.... Mindig ez van..
Vágj bele egy felújítós szériába, ha van rá keret, de... Sor4 motor 12 egy tucat, a TS is. Hahu-n két boxer 145 is van, nem beszélve a 33-asokról. Az alap legyen már most kuriózum, vagy legalább legyen a határán. Szerintem.
Alfa, Szerelem, Életérzés... Meg kell menteni!!!
Én visszavenném felújítás nélkül is. Te voltál az első tulajdonosa,legyél neki az utolsó is.
Engem most meg fogtok kövezni, de eszembe se jutna vesződni vele. Ha QV lenne, akkor érdekelne a dolog.
Igen, nagy dilemma ez nekem. Csak az szól elsősorban mellette, hogy imádom a 145-öst és ez az enyém volt 6 évig.
Gazdasági oldalról nézve ez kútba öntött pénz, ez alap motorral nem fog sokat érni, ez csak neked fog érzelmileg sokat érni, de a rálocsolt pénz sose fog visszajönni. A Busso GT szerintem befektetésnek is jobb lenne.
Amúgy sokat gondolkoztam ezen. Tényleg az a 30 lóerőnyi különbség ennyire sokat számít? Hogy csak onnantól veszitek emberszámba a 145-öst? Miért?
Ha el fogsz költeni kb 2 milliot egy auto feltámasztására, akkor olyan tipust és motorvariáns keressél ami az álmod. 15 éve eladtad ezt az autót... ha felhoznád gyári állapotra akkor is csak nosztalgia lenne nem új ismerkedés. Inkább keress egy régebbi tipust.
Vedd meg, rakj bele egy 2.0, igy már jobb lesz mint amikor nalad volt, es nem fogod sajnalni.
💖💖💖
Tedd amit a szíved diktál!!!!! Sz@rni mindenre.... ez olyan mint a Trans Am......... Örök darab, mindegy ,hogy milyen ezeknek lelke van.......💪👌👍 jaja... van, volt, lesz. GT? Hagyjuk már.........
Ha szóba kerül hogy mi mennyi, és az üzleti szempot, akkor felejtős. Etz csak érzelmi alapon lehet megtenni "Szív motiváció", ahogy egy kedves barátom mondta a Minik mellett. Ebből nem szállsz ki plusszosan, de sok érzelmet kapsz ha belevágsz...
Az alap, hogy nem szállok ki belőle pluszban, nem is ez lenne a cél. Persze azért azt gondolom, hogy 30-35 éves korában egy szép állapotban megőrzött 145-ös is érték lesz anyagilag is.
Érdekes....egy új IPhone vásárlásakor simán kidobsz 3-4 kilót, 2 vacsora Gianninál, na mindegy, nem értem....vagy dehogynem.
Pont ezt mondom én is. Simán ellocsolok másra is ennyi pénzt. :)
De a felújítás az biztos, hogy nem állna meg 2 millió alatt.
Neked ez volt az első.Tény,hogy nem egy 75-ös de olyanod nem is volt.
Ennyiért akkor is megvenném, ha ilyen állapotban maradna!
Szerintem engedd el, a felújításra szánt 1-2 millából olyan erős használt Alfát vehetsz, hogy ihajjjjj! És még szabadidőd is marad!
és aztán arra is költeni kell. Hidd el, folyamatosan nézem a kínálatot. Ami tetszik: 75-ös, TS-ek vannak másfél-kettő között. Aztán azt ugyanúgy szét kell borítani...
Az én véleményem az, ha gondolkodnod kell rajta akkor inkább engedd el. Ha a megnézése közben se érezted azt, hogy ezt mindenképpen meg kell venned akkor már csak az emlékek húznak hozzá.
Amennyiben nem érzed úgy teljes szívből, hogy neked ez az autó még egyszer kell, akkor nehogy megvedd! Persze, itt sokan biztatnak, de a kibicnek semmi sem drága. Inkább vegyél majd egy olyan régebbi Alfát, amelyre tényleg, igazán vágysz belül! Vagány kis kocsi a 145-ös, de ezzel a motorral soha nem lesz különleges autó!
Ebben amúgy nem értünk egyet. Egy 60-as évekbeli Alfa a leguncsibb motorral is izgalmas ma már. Szerintem, ahogy telik az idő, minden felértékelődik. Nézd meg, ma már a sima Twin Spark 75-ös ára is emelkedik.... Lesz ez még durvább is....
Most már eldőlt, megmentem ezt a vasat, aztán tuti lesz még másik hobbiautóm is :)
Helló én olasz autó felújításal foglalkozom 6-éve ez inkább két guriga és minimum más fél év ha igazán fel akarod újítani, nem össze gányolni...
Az első döntés az, hogy megvegyem-e. Ha elhozom, utána fog csak kiderülni nagyon sok minden...
A véleményem, hogy eza 145-ös mellett csak az az érv szolgál, hogy te vetted szalonból és te voltál az első tulaj.
igen, ebben egyetértünk. Plusz az is mellette szól, hogy milyen jó kis sorozatot lehetne csinálni a felújításáról :)
@ Ezt neked kell eldönteni, hogy van-e elég idő és akarat a pénztárcádba. Egyébként szívesen végigkövetném a teljes felújítást.
1 Milka? "ködös" szemüvegen vagy keletnémet márkában.
Csak akkor, ha a csatorna nézettségét lehet vele jelentősen növelni. Egyébként egy vödör csavar az egész.
Ne! Ez soha nem lesz olyan mint egy 75-ös, ahogy említetted.
Sajnálom a verdát, szerintem engedd el :(
én sem értem, hogy került ilyen állapotban :(
@ Kerültem hasonló szituációba, kavarogtak az érzelmek beleértve a szívem megszakad érzéstől egészen a düh állapotig.. Racionalitát választottam, mert
1:Sosem lesz már olyan mint a (szép)emlékeimben,és nem is fog.
2: Ha projekt autó akkor igazat adok valami izgalmasabbat tegyél el :)
+1: Hajrá elektromos jövő! Azt amit a 145 megkövetelne inkább tedd el a "szép"új jövő következtő autóprojektedre, előre tekints ne vissza. A szép emlékeidet nem tudják elvenni a verdával kapcsolatba !
Sok sikert a döntéshez :)
En visszavennem, nem banod meg
Nem takarja be 1milla
A világért se.
Jedyna marka w którą pakuje sie 3 x więcej niz jest warta😂
Sprawdź ceny Youngtimerów Alfa Romeo, a będziesz zaskoczony.
@alfaamore_hu jutro wystawie swoją za 200 000
@@luckyluke4435 powodzenia! 🍀