2022 05 11 Szeged

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 7 พ.ย. 2024
  • Kedves Nézőink!
    A kommentelés új felületünkön keresztül lehetséges, eseményeinket is itt találjátok meg.
    templom-ter.hu/
    Köszönjük, hogy nézitek videóinkat!
    Találkozzunk a Templom térben!
    **********************************
    Én most egy mágikus pékségbe hívlak titeket, ahol egy láthatatlan, ízetlen, szagtalan, tömeg nélküli tésztából a legfinomabb süteményeket süti az ezer szemű és ezer kezű pék különböző töltelékekkel a létezés sütőjében - ezek lennénk mi.
    Belemerülünk ezekbe az egyéni kis töltelékekbe és nem látjuk meg, hogy a tésztánk bizony közös - ekkor a töltelékek elkezdenek harcolni egymással és nem látjuk át a saját közös lényegünket.
    Nézz magadba és az a sok-sok minden, ami az elmédnek a tartalma, az elindulhat visszafelé a sütő alagúton és visszaalakulhat azzá a lényeggé, ahonnan az vétetett.
    A zen nem más, mint ennek a lényegnek a közvetlen tapasztalása.
    Kiderül, hogy mindenki a saját pékműhelyében pék - de megrekedünk az inasságnál.
    Amikor kiderül, hogy valahol éretlen vagy, sok a sületlenség, akkor a válság tüzében egy sütemény sül ki belőled, egy újabb énség, egy újabb személyiség előjön.
    Az igazi kérdés tehát az, hogy tudunk-e másra hallgatni, mint a kényszer, tudunk-e másból tanulni, mint a szenvedés?
    A feladatunk az, hogy a teremtő és teremtett mivoltunkat egyszerre belássuk.
    A dolgunk rendkívül egyszerű: ezt az egyszerűt és tisztát kellene megtalálni és hidd el, hogy ehhez nem a túl sok gondolkodás vezet.
    Abban a pillanatban, hogy a traumáidat, a véletlennek tűnő baleseteket, a szerencsétlenségeket már te a saját teremtményeidnek tekinted, látod a részedet bennük, akkor megszűntél pusztán csak teremtettnek lenni.
    Rendkívül érdekes képződmény az ember: az öröklét vágyából és a múlandóságból van összerakva, a tökéletesség vágyából és a folyamatos hibázásból és javításból van összerakva, a szabadság kitörölhetetlen élményével, vágyával vagyunk megáldva és folyamatosan észrevesszük a függő viszonyainkat - hogyha ezek a paradoxonok nem lennének bennünk, akkor nem tudnánk igazi önvalónkat tapasztalni.
    Akármilyen tudományterület, vallás, művészet, történelem és egyéb szemüvegén keresztül nézed, az emberkép enyhén szólva homályos - ha ez nem világos, akkor a kapcsolataink sem világosak, mert valójában nem tudjuk, hogy kik vagyunk, és így nem tudod elfogadni a másik ember kilétét.
    Amióta zen gyakorlónak vallod magad, azóta te minden nap ülő meditálsz?
    Hogyan tudom abbahagyni az önszabotázst?
    Ki szabad mondani, hogy rendben van az élet?
    Le kell rakni a duális világnak a sarokköveit, hogy "milyen ember légy gyermekem", és ehhez képest majd ő járja az útját - de ha ezt a szülő nem adja meg, a gyereknek nem lesz hitrendszere, értékrendje, életrendje.
    A közepet hogy tudom megtartani legkönnyebben?
    Hogyan tudom levetni a korábbi érzelmi karmáim és megszokottságaim általi meghatározottságot?
    Mit kezdjek a felmerülő haraggal és a vele járó gondolatokkal, érzelmekkel?
    Ülő meditáció alatt az elme által vetített képeket le lehet-e állítani valamilyen módszerrel?
    Gyerekkorom óta él bennem az érzés, hogy nem szeretnem saját magam és engem senki sem szeret, és mostanra annyira erős lett, hogy belefáradtam - hogy lehet ebből kikecmeregni?
    Miért van az, hogy amit tagadok vagy el akarok távolítani magamtól, az bevonzom?
    Három felnőtt gyermekünk van és az egyikőjük függő - lehet, hogy én traumatizáltam őt gyerekkorában?
    Milyen módszert tudsz javasolni arra, hogy az a bizonyos hátizsák kinyíljon és egy kicsit beszédesebb legyen a tudatalatti?

ความคิดเห็น •