12:23 Tavaly voltam kint Luzernben. Már nem emlékszem, de 6fő vagyis 3párra számolgattuk és összeborzongtunk a felvonó árán (elővételben is ami olcsobb). Maradt a kocsi, 1órás túra és a felvonó. Nem Svájc drága, mi vagyunk csórók hozzá sajnos. Asszonnyal tuti visszamegyünk kiróbálni, kölyköknek ráér később ez az élmény.
A Csinghaj-Tibet vasútvonal valóban egy nagyszerű mérnöki alkotás. Az utazásnál nem a levegő oxigéntartalma csökken le, az változatlanul nagyjából 21 %, hanem a levegő sűrűsége, a légnyomás csökkenése miatt. A nitrogén, oxigén, argon, nyomgázok aránya a tengerszinttől mért magasságtól független.
Különleges vasúti vonalak kategóriában mindenképp említésre méltó a Vál-völgyi Kisvasút (közismertebb, nem hivatalos nevén felcsúti kisvasút). Különlegessége, hogy eltérően más furcsa vagy érdekes vasútvonalaktól, ez egy ember hóbortja miatt épült, azaz nélkülöz minden racionalitást. Vannak olyan napok, amikor egyetlen egy ember sem utazik rajta, ezért gyakran üresen, utasok nélkül közlekedik a két végállomás között. Valamint van még egy különlegessége, hogy a vagonok között található egy úgynevezett VIP kocsi is, mely az átlagos utazó közönség számára nem elérhető, kizárólag a terrorelhárítás engedélyével (TEK) vehető igénybe.
Egy vasút állomás hogy kaphat engedélyt a közlekedéshez? Arra is kíváncsi lennék, hogy mi bajod van a tizedes jegyekkel? Mit válaszolnál, ha a "kettő egész hét kilométeres" kijelentésed után megkérdzném, hogy azt a 7 milimétert miért kellett kihangsúlyozni?
Ha utána néztél volna az első a piac vonat már bezárták. Nem lehet a síneken sétálgatni és árulni sem.. Kis üzletek vannak akik némi plusz pénzért a hátsó ajtón pár percre megengedik a turistáknak kinézzenek a sínekre milyen közel van az épülethez.
Jó videó lett ez is. Köszönöm/köszönjük szépen. Érdekes meg szép esetek/vonatok/utak is valóban.
Még csinálj ilyen videókat.😃
Rendkívül érdekes 🥳💃👍
Az amúgy kiváló narráció és téma mellett a tört számok helyes kiejtése csak fokozná az élményt. Ettől független persze szeretem a csatornát!
Szlovákiában Feketebalogon van olyan kisvasút, ami focipálya mellett megy, zajlik a meccs és a lelátó és pálya között elrobog a vonat.
12:23 Tavaly voltam kint Luzernben. Már nem emlékszem, de 6fő vagyis 3párra számolgattuk és összeborzongtunk a felvonó árán (elővételben is ami olcsobb). Maradt a kocsi, 1órás túra és a felvonó. Nem Svájc drága, mi vagyunk csórók hozzá sajnos. Asszonnyal tuti visszamegyünk kiróbálni, kölyköknek ráér később ez az élmény.
Nagyon jó összeállítás.
A Csinghaj-Tibet vasútvonal valóban egy nagyszerű mérnöki alkotás. Az utazásnál nem a levegő oxigéntartalma csökken le, az változatlanul nagyjából 21 %, hanem a levegő sűrűsége, a légnyomás csökkenése miatt. A nitrogén, oxigén, argon, nyomgázok aránya a tengerszinttől mért magasságtól független.
Különleges vasúti vonalak kategóriában mindenképp említésre méltó a Vál-völgyi Kisvasút (közismertebb, nem hivatalos nevén felcsúti kisvasút). Különlegessége, hogy eltérően más furcsa vagy érdekes vasútvonalaktól, ez egy ember hóbortja miatt épült, azaz nélkülöz minden racionalitást. Vannak olyan napok, amikor egyetlen egy ember sem utazik rajta, ezért gyakran üresen, utasok nélkül közlekedik a két végállomás között. Valamint van még egy különlegessége, hogy a vagonok között található egy úgynevezett VIP kocsi is, mely az átlagos utazó közönség számára nem elérhető, kizárólag a terrorelhárítás engedélyével (TEK) vehető igénybe.
Takarodj libsi
Harmadik ❤🎉
Jesszusom!!! 😱‼️
Egy vasút állomás hogy kaphat engedélyt a közlekedéshez?
Arra is kíváncsi lennék, hogy mi bajod van a tizedes jegyekkel? Mit válaszolnál, ha a "kettő egész hét kilométeres" kijelentésed után megkérdzném, hogy azt a 7 milimétert miért kellett kihangsúlyozni?
jó volt :)
😮
😊❤
Szia vicc elek azt szeretném kérdezni hogy idén csinálsz olyan télapós vidit amikor meglesték?❤
Tenger gyümölcsei helyett műanyag gyümölcsei
❤😂😢
Ha utána néztél volna az első a piac vonat már bezárták. Nem lehet a síneken sétálgatni és árulni sem.. Kis üzletek vannak akik némi plusz pénzért a hátsó ajtón pár percre megengedik a turistáknak kinézzenek a sínekre milyen közel van az épülethez.
Jouppii
A piaci vasútról sok videót láttam
Én nagy vasút rajongó vagyok bakancs listában Horvátországban a tenger part mellet vagy Svájcba vonatoznék szívesen 🚂
Ha fogaskerekű vasútr, akkor még a budapesti fogaskerekűt is neg kell említeni.
Én egyszer utaztam nyugodtan és egyszer csak megáll a vonat és kiderül hogy elütött egy embert
Te mostanában normális lettél? Pár éve te voltál a Yt legalja. Mi változott azóta? 😊
én egy vasút imádó vagyok
Én vasútbarát vagyok, szóval nekem ünnepnap, ha vonatozhatok, nekem egy nagy állomás olyan, mint egy hegymászónak a mt. Everest
A Széchenyi-hegyi gyermekvasúton gyerekek dolgoznak + nagyon szép erdőben megy végig, ÉS két panorámaív is van
Igen van vasutas történetem 1 órát késett a máv😭😅
Like
Hé nálunk van egy ojan állomás ami a templom előt hejeszkedik el.
"A templom előtt hejeszkedik el." Inkább. A templom előtt helyeszkedik el. Szívesen.
"Hé nálunk van egy olyan állomás..." Inkább. "Hé!!! Nálunk van egy olyan állomás..."
Édes magyar anyanyelvünk...
@@jozsefszabolcsjakab1656helyezkedik. (Bagoly, veréb)
@@jozsefszabolcsjakab1656
Vak vezet világtalant?
Jakarta és Luzern
Úúúú, nagyon gáz, valóban!