Bagdy Emőke: „Én csak a férfivel tudom a női boldogságot elképzelni”

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 2 มิ.ย. 2021
  • Nagyon hosszú és rögös út van Bagdy Emőke mögött, akinek viszontagságos fiatal kora ellenére is sikerült az ország egyik legismertebb pszichológusává előlépnie.
    A híres szakember javaslatai gyakorta táplálkoznak saját élettapasztalataiból - többek között a munka és a magánélet egyensúlyával kapcsolatos meglátásai is a férjével való kapcsolatára vezethetők vissza, akivel egy igen támogató és szeretetteljes házasságban élt egykoron.
    Kapcsolatuk tökéletesen példázta, miért fontos, hogy az „én” és a „te” „mi”-vé alakuljon át. Bagdy Emőke szerint ugyanis csak akkor élhetjük meg maradéktalanul szerepeinket, ha egy igazi társ van mellettünk, aki hol a magánélet, hol a karrier terén tesz többet a közös életbe és teret enged annak, hogy anyaként, nőként és dolgozóként is kiteljesedjünk.
    A pszichológusnő szerint a világ félreértelmezi az esélyegyenlőség fogalmát, ami számos szélsőségeket szül.
    Ha kíváncsiak vagytok, mit ért ez alatt a szakember, nézzétek meg az Erősebb Igen legújabb epizódját, ahol többek között szó lesz arról is, hogyan küzdhetünk meg a COVID-19 hozta mérhetetlen nagy stresszel és szorongással, de azt is megtudhatjuk Bagdy Emőke történetén keresztül, hogyan segítenek minket az akadályok.
    //Kövess minket!
    Instagram: / erosebbigen
    Facebook: / erosebbigen
    //A csatornáról:
    Liebhaber Judit vagyok, köszöntelek a csatornámon! Az Erősebb igen! azzal a céllal indult, hogy utánajárjunk, mire mondunk igent? Miért éppen akkor? Mit tanulunk magunkról az úton? Ebben a beszélgetéssorozatban közismert, bátor és nem utolsósorban erős nőké a főszerep, akik tabuk nélkül mesélnek életük legmeghatározóbb fordulópontjairól, karrierjükről, sorsról és pozitív gondolkodásról, miközben fontos társadalmi kérdéseket járunk körül.
    //Stáb:
    szerkesztő-riporter: Liebhaber Judit - / judikaliebhaber
    operatőr, vágó: Rajnai Gábor
    //Kapcsolat:
    erosebbigenppc@gmail.com

ความคิดเห็น • 48

  • @zsuzsagrosz1000
    @zsuzsagrosz1000 3 ปีที่แล้ว +24

    Emőke beszédstílusa, szabatos fogalmazása, szókincse bámulatra és elismerésre méltó. Jó egészséget, további jó munkát kívánok sok szeretettel!

    • @alatomalbeth3947
      @alatomalbeth3947 2 ปีที่แล้ว

      Logopédushoz elmehetne…,mert borzasztó hallgatni bagdy emőkét…,kínozni lehetne veke!🤢🤢🥴🥴🥴😷🤒🤐😵‍💫😵‍💫

  • @Lionah13
    @Lionah13 3 ปีที่แล้ว +11

    Csodalatos beszelgetes volt ! Erdekes, izgalmas , figyelem lekoto, mindenre kiterjedo ! Gratulalok ISMET !

    • @Judika04
      @Judika04 3 ปีที่แล้ว

      Nagyon koszonom! ugy orulok, hogy tetszett!

  • @magdolnamolnarnebalogh4712
    @magdolnamolnarnebalogh4712 4 หลายเดือนก่อน

    Szóról szóra igy igaz ❤

  • @Bettibiloba
    @Bettibiloba 2 ปีที่แล้ว +1

    Fantasztikus, nagy kincs az elöadonö!!

  • @faragoannamaria7764
    @faragoannamaria7764 2 ปีที่แล้ว +37

    Elfogadjuk,hogy ő saját magára nézve így érzi.
    De ez nem jelenti azt, hogy a nem heteroxeszuálisokat el kell ítélni,törvényekkel súlytani!
    Egy pszichológus legyen képes ne csak önmagából kiindulni,az a dolga,hogy empatikus legyen!
    Egyáltalán nem számít,ki ki mellett tudja elképzelni az életét,a tisztessége,az embersége számít!
    Az,amit képes beletenni a vilàgba átlagemberként,vagy művészként!
    Ez a lényeg:Csajkovszkij zenéje,Michelangelo csodái,Pilinszky versei!

    • @kecskesgabriella3874
      @kecskesgabriella3874 2 ปีที่แล้ว +5

      Milyen törvények sújtják és mivel a nem-heteroszexuálisokat Magyarországon? Nagy művészek tehetségének van köze a (bebizonyított, vagy sejtett) nem-heteroszexuális irányultságukhoz?

    • @monikakalmar1818
      @monikakalmar1818 2 ปีที่แล้ว +1

      Pontosan..de mit várunk..jó kis Pszichológus... jól meg tömte a fidessss a zsebét..ezért, nyomja a gyűlölet keltő homofob dumájat...nem ezért kapta a diplomáját ...az adofizetok pénzéből..

    • @MrNemhiszemel
      @MrNemhiszemel 2 ปีที่แล้ว +1

      Szerintem nem ő adhatta ezt a címet ennek a videónak. Az (is) elhangzik, h ő nem futáspárti. Ennyi erővel az is lehetett volna a videó címe, h "Bagdi Emőke - Én nem vagyok futáspárti"... Felhasználják Emőkét, remélem észreveszi...

    • @Dnvr8083
      @Dnvr8083 ปีที่แล้ว +1

      Nagyon hiánypótló lenne napjainkban Popper Péter jelenléte. De megkérdezném genderszemlélet és LMBTQ ügyben a véleményét!

  • @lajosnecsery1084
    @lajosnecsery1084 2 ปีที่แล้ว +5

    Remek a műsorod Judit, Bagdi Emőke nagyszerű ember,
    okos, profi.... szívesen hallgatom ... Udv..... Zám .Edit

    • @Judika04
      @Judika04 2 ปีที่แล้ว

      Köszönöm!! Remèlem a többi beszèlgetès is tetszik!

  • @otilianadrlajnski2340
    @otilianadrlajnski2340 2 ปีที่แล้ว +3

    Köszönöm ! Többször meg fogom hallgatni , nagyon segítő gondolatok !

  • @gabriellasartory5241
    @gabriellasartory5241 2 ปีที่แล้ว +3

    Rövidke idő és mennyit tanultam,köszönöm :)

  • @beatrixtoth2961
    @beatrixtoth2961 2 ปีที่แล้ว +3

    Csodálatos!

  • @ezilyen
    @ezilyen 2 ปีที่แล้ว +1

    Vajon a címadás hitvallás, vagy click-bait?

  • @Ritarou
    @Ritarou 2 ปีที่แล้ว +2

    Bagdy Emőke munkáját tisztelem, felnézek rá...érdemesnek tartottam hallgatni. Épp ezért hatalmas csalódás volt olvasni ezt a főcímet.. "én csak egy férfivel tudom elképzelni a női boldogságot"....?! Most ez valami click bait? Mert most két dologra tudok gondolni : vagy az, amit nem tartok etikusnak a mostani történésekkel összefüggésben.......!!! És a szerkesztő részlehajló, vagy tudatlanul van kiemelve ez a részlet, pedig még az is lehet, hogy mond igazságot, de félreérthető.. Főleg, mert kíváncsi lennék rá, hogy mit takar az, hogy "rossz irányba van elvive az esélyegyenlőseg"? mármint? Most egy klasszikus férfi - női kapcsolatról van szó? Miért nem hoz példàt? Mire akar kilyukadni?

    • @Estephan371
      @Estephan371 2 ปีที่แล้ว +3

      Bagdi Emőke keresztény hívő, ennek tudatában kell őt hallgatni, a Biblia alapján magyarázza a nő és a kisebbségek helyét a társadalomban.

  • @hungidran1
    @hungidran1 3 ปีที่แล้ว +18

    Kedves Emoke! Ne hagyja, hogy politikai alapon probaljak tonkre tenni! Udvozlettel, a csendes tobbseg

    • @irentorok4874
      @irentorok4874 2 ปีที่แล้ว +1

      Handossá kell lennie az értelmeseknek.
      Bátran,
      "ne féljetek"

    • @lindatorley1711
      @lindatorley1711 2 ปีที่แล้ว +1

      csendes? :D talán inkább erőszakos és arrogáns

    • @irentorok4874
      @irentorok4874 2 ปีที่แล้ว +5

      @@lindatorley1711kire gondol?...
      az a Jakab Péter úr.

  • @fenterika3883
    @fenterika3883 3 ปีที่แล้ว +8

    Az az ő baja

  • @gezanesztankovics2783
    @gezanesztankovics2783 ปีที่แล้ว

    De orulok. Hogy. Hallhatom. Bagdy. Emoke. Professzor asszony. Eloadasat. Hosszu. Ideje. Hallgatom. Es en a sok lelki traumat. Feldolgoztam. Ajanlom. Barkinek. Valo. Igaz. En Magam. Is. Korabban. Titokba. Mentem. Szegedre. Pszihologushoz. Mert. Feltem. Hogy. Emberek. Mondjak. Ram. Bolond. Vagyok. Hat en ezt. Mecafolom. Mert en sajat boromon. Tapasztalom. Hogy meggyogyultam. Igen valo igaz. Ahogy. Professzor. Asszony. Mondja. Eloadasaban. Hogy a koztudatban. Igy volt. Sarga. Papirja. Van.

    • @SupernatuRe.
      @SupernatuRe. ปีที่แล้ว

      Hogy lehet így írni? Tényleg bolond vagy.

  • @monikakalmar1818
    @monikakalmar1818 3 ปีที่แล้ว +2

    Homofob fidesss majom..

  • @alatomalbeth3947
    @alatomalbeth3947 2 ปีที่แล้ว

    Ez a szőke csaj miért vigyorog folyamatosan,mint a tejbetök…???🤔🤔🤔🧐🧐🧐🤭