6 hónapja szültem, Budapesten! Volt fogadott orvosom, akivel megbeszéltük, hogy császár csak akkor, ha a baba vagy az én életem veszélyben van! A vajúdás 8.órájában az aznapi műszak vezető orvos közölte, hogy ha 1 - 1,5 órán belül nem produkálok gyereket (így mondta), visz a műtőbe, mert amúgyis a császár milyen fasza! Semmi nem indokolta, a kisfiam jól volt, én is bírtam, egyszerűen szerinte foglaltam a szülőszobát! 2 fájás között majdnem pofán vertem!! A fogadott orvosom szembe ment vele, és amúgy 1,5 óra múlva meg is született a kisfiam! Szóval igenis jó dolog a fogadott orvos, csak jól kell választani!!!
Igen a fogadott orvos nagyon jó biztonságban érzem magam h tartozunk valakihez aki vigyázz ránk és nem csapódunk egyik orvostól a másikig .Ismer minket és nem kell újra meg újra elmondani mindent
Ez szörnyű! Sajnálom. Ugyanakkor hiszem, h kifoghattál volna egy rendes ügyeletest is. Aki tisztességtelen az fogadott orvosként is az. Aki pedig tiszességes, az ügyeletben is empátiával és szeretettel dolgozik.
Vekerdy Tamás nagyon szépen leírja, az Érzelmi Biztonság c. Könyvében, hogy lehet elmondani a gyerekeknek,ha valaki meghal. A gyerekek extra érzékenyek, mindent éreznek amit ami a szülőket bántja, de nem értik mi a baj,mert nincs kimondva...
Szia Máté! Mindig követem a műsort és egyszer csak meglepődtem, hogy "hopp, egy volt kolléga". :D Basszus, jó sokat változott az életünk néhány év alatt. Tudom, milyen küzdelmes, amikor néhány év leforgása alatt csak születnek a gyerekek (nekünk 4 év alatt három....a legnagyobb 3 éves, a legkisebb 4 hetes). Mi is a férjemmel most inkább apa és anya vagyunk. Próbálunk beszélgetni is erről, mert szó szerint hiányzunk a másiknak, pedig együtt élünk, de a gyerekek mindenben priót követelnek maguknak. Csak üzenni akartam, hogy jó volt látni téged, titeket éshogy innen is sok erőt és kitartást kívánok nektek is, magunknak is, hogy miközben felneveljük a kicsiket, mi magunk házaspárként ne essünk szét! Üdvözlettel: Fügei B.
Gratulálok ennyi pici gyerekkel nagyon kemény lehet viszont gyönyörű is egyben...
“A csillagokat kell megszerelnie.” ...........
Egyébként illenek egymáshoz. Külsőre is, illetve az úgynevezett allűrök is teljesen hasonlóak. Szép nagy család
6 hónapja szültem, Budapesten! Volt fogadott orvosom, akivel megbeszéltük, hogy császár csak akkor, ha a baba vagy az én életem veszélyben van! A vajúdás 8.órájában az aznapi műszak vezető orvos közölte, hogy ha 1 - 1,5 órán belül nem produkálok gyereket (így mondta), visz a műtőbe, mert amúgyis a császár milyen fasza! Semmi nem indokolta, a kisfiam jól volt, én is bírtam, egyszerűen szerinte foglaltam a szülőszobát! 2 fájás között majdnem pofán vertem!! A fogadott orvosom szembe ment vele, és amúgy 1,5 óra múlva meg is született a kisfiam! Szóval igenis jó dolog a fogadott orvos, csak jól kell választani!!!
Igen a fogadott orvos nagyon jó biztonságban érzem magam h tartozunk valakihez aki vigyázz ránk és nem csapódunk egyik orvostól a másikig .Ismer minket és nem kell újra meg újra elmondani mindent
Ez szörnyű! Sajnálom. Ugyanakkor hiszem, h kifoghattál volna egy rendes ügyeletest is. Aki tisztességtelen az fogadott orvosként is az. Aki pedig tiszességes, az ügyeletben is empátiával és szeretettel dolgozik.
@@krisztinahadas3382 ezt leszámítva, gyönyörű szép szülésem volt, nagyon jó emlék 💞☺️
Vekerdy Tamás nagyon szépen leírja, az Érzelmi Biztonság c. Könyvében, hogy lehet elmondani a gyerekeknek,ha valaki meghal. A gyerekek extra érzékenyek, mindent éreznek amit ami a szülőket bántja, de nem értik mi a baj,mert nincs kimondva...
Esetleg valaki az esküvői helyszín nevét tudja valaki?🙈😅
Páskom Cottage, Lajoskomarom :)
Szia Máté!
Mindig követem a műsort és egyszer csak meglepődtem, hogy "hopp, egy volt kolléga". :D Basszus, jó sokat változott az életünk néhány év alatt. Tudom, milyen küzdelmes, amikor néhány év leforgása alatt csak születnek a gyerekek (nekünk 4 év alatt három....a legnagyobb 3 éves, a legkisebb 4 hetes). Mi is a férjemmel most inkább apa és anya vagyunk. Próbálunk beszélgetni is erről, mert szó szerint hiányzunk a másiknak, pedig együtt élünk, de a gyerekek mindenben priót követelnek maguknak.
Csak üzenni akartam, hogy jó volt látni téged, titeket éshogy innen is sok erőt és kitartást kívánok nektek is, magunknak is, hogy miközben felneveljük a kicsiket, mi magunk házaspárként ne essünk szét!
Üdvözlettel:
Fügei B.
Védekezni kellett volna.
@@abcdefghijklmn3099 anyukádnak is...
Kriszta nagyon meghíztál, ugye jól vagy? Tessék elkezdeni többet mozogni
Ez most komoly hozzászólás ????!!😳🤯
@@doracserhati6709 Hadas Kriszta??? Dehat o mar tul van a klimaxon
Úristen hogy lehet valaki ennyire bunkó???🤬🤬🤬Kriszta egy olyan jó lelkű nő!tiszta szívű,nem mindegy neked???hogy néz ki?
De bunkó vagy!!!
Mi közöd hozzà? Bunkò