Ezt a Szentmiset én 10 évvel később most néztem meg. Nagyon szép a templom, és a rengeteg ember, akik részt vettek az istentiszteleten. A mise színvonalát még az is emelte, hogy gyermekek kórusa vett részt benne. Jó volt látni, hogy ezek a gyerekek ha felnonek, biztosan magukkal viszik az itteni örömet. Dicsertessek a Jézus Krisztus mindörökké Ámen. Istenem segíts meg minket és adj nekünk békét Gyogyitsd meg a betegeket. Szűz Mária Jézus anyja könyörögj érettünk és segíts meg minket és adj nekünk békét és szeretetben Elhessunk a te Dicsossegegre Ámen ❤
Bocsánat, "nagyszerű mozit" mond a legelején? Vagy "nagyszemű Rozi"? Háromszor is visszatekertem, de nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam. Köszönöm!
:-) A nagyszerű mozi vagy a nagy szemű Rozi valójában Nagy Szent Bazil. ;-) Ő a négy nagy görög egyházatya egyike, aki a Kappadókia tartománybeli Casearea egyházának érseke volt a IV. században. Az ő nevéhez fűződik annak az imádságnak a megfogalmazása, amit a papok ezen az istentiszteleten imádkoztak el.
Köszönöm szépen az úr Jézus Krisztus szent nevében amen amen amen deline Annuska néni paprol a lelki testvéretek köszönöm a segítséget ❤❤❤
Ezt a Szentmiset én 10 évvel később most néztem meg. Nagyon szép a templom, és a rengeteg ember, akik részt vettek az istentiszteleten. A mise színvonalát még az is emelte, hogy gyermekek kórusa vett részt benne.
Jó volt látni, hogy ezek a gyerekek ha felnonek, biztosan magukkal viszik az itteni örömet. Dicsertessek a Jézus Krisztus mindörökké Ámen. Istenem segíts meg minket és adj nekünk békét
Gyogyitsd meg a betegeket.
Szűz Mária Jézus anyja könyörögj érettünk és segíts meg minket és adj nekünk békét és szeretetben Elhessunk a te Dicsossegegre Ámen ❤
Dicsöseg Jézus Krisztusnak.Istennek legyen hala.❤❤ezezrt a szep szent miseert.
Koszonom a szep szent miset Dicsoseg Jezus
Ámen ámen ámen köszönöm szépen az úr Jézus Krisztus szent nevében ámen ámen ámen
Dicsőség Jézus Krisztusnak ❤❤❤
orthodox or greek catholic with roma?
Greek catholic, also called byzantine
A mai napi görög katolikus útrenyet ami most van debreceni görögkatolikus főszékesegyház élő
Dicsőség Jézus Krisztusnak
Bocsánat, "nagyszerű mozit" mond a legelején? Vagy "nagyszemű Rozi"? Háromszor is visszatekertem, de nem vagyok benne biztos, hogy jól hallottam. Köszönöm!
:-)
A nagyszerű mozi vagy a nagy szemű Rozi valójában Nagy Szent Bazil. ;-)
Ő a négy nagy görög egyházatya egyike, aki a Kappadókia tartománybeli Casearea egyházának érseke volt a IV. században. Az ő nevéhez fűződik annak az imádságnak a megfogalmazása, amit a papok ezen az istentiszteleten imádkoztak el.
Tamas Gallai Oké, ezen vagy egy öt percig röhögtem :D
Adhat annak több vallásos adast