Busta azért szépen felépítette a kiadóját. Régen egy elmaradt Nas koncerten beszéltem vele pár mondatot. Közös ismerősünk álltál. Teljesen normális volt, pedig a Kamikaze akkór már elég ismert volt. Én nem látok abba bele ki kit szeret. Nem is érdekel. Viszont ebben a magyar rap világba szépen feltört. Pedig szerintem itthon eladható frankó rap zenét nehéz összehozni. Kevés a kereslet.
A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között - feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján - hierarchiát állít fel.[1] A rasszizmus nyelvi alapon megnyilvánuló formája a lingvicizmus. Na most amikor bárki büdös magyarozik akkor az is ugyanúgy rasszista. A baj az hogy emberek nem fogják fel, mindenkinek a személyi igazolványába az van írva, hogy magyar állampolgár.
Bármi is történt ha igaz ha nem mennyire kutya dolog az hogy el megyek a más koncertjére CSAPATOSTÓL és úgy teszem az arcom, nem igazán lehet ezt más szemszögböl nézni, béci egy letünt " előadó " 1-2 dalos forma
miert mr busta ki ? egy senki kis taknyosok halgattak pofaja volt csak angy amikor helyzet komoly volt mar sarozta be haverjait ez az amaz mondta meg szaladt a faszba .:D
Én underground hip hop-ot hallgatok nem kedvelem a magyar gangsta rappet de....nem kéne rapperek között a beef szerintem meg a harc.Nem hallgatom a Bustát de régi arc,volt köze kicsit az undergroundhoz.Jobban elismerem,mint Gwm,Márió(vicc az a fazon),BSW,Missht ,Majkát,Curtistmeg a kamu rappereket.... A Wanteddal van egy szinten nálam(Nem érdekel a harc köztük)
mikor volt az ug hoz köze a bustának? soha a budos eletbe..mikor featelt,vagy barátkozott o az akkori ug kal? Vagy a mostaniakkal? Segitek,soha.Sot.meg beefeltek egymast mar akkor is.
Sziasztok én egy menegert keresek mert repelek de nem tudok el indulni mert nincs hozzá semi eszközöm de higyètek el hogy tudok és el is tudnák egy zenèt küldeni és ha tecik akor segicsen egy lemezt ki adni
"A követendő példa nagyon fontos":D:D Meg úgy beszélsz magadról mint aki olyan mint 2pac:D Hát komolyan ember,erre nem találok szavakat.Semmit mondó üres ömlengések a zenéid.Mondani való gyakorlatilag zéró.
erre nem lehet mit mondani, mr bukta, most nem azért de a kibaszott rap az nem SZAKMA, hanem egy életvitel, hivatás :D :D :D azért lettél híres, mert te neked ez szakma, szóval téged nem érdekel, nem szívből csinálod csak megélhetőségből :)
rómaiak
Busta azért szépen felépítette a kiadóját. Régen egy elmaradt Nas koncerten beszéltem vele pár mondatot. Közös ismerősünk álltál. Teljesen normális volt, pedig a Kamikaze akkór már elég ismert volt. Én nem látok abba bele ki kit szeret. Nem is érdekel. Viszont ebben a magyar rap világba szépen feltört. Pedig szerintem itthon eladható frankó rap zenét nehéz összehozni. Kevés a kereslet.
Hol van ma a nagy kiado? A kukában ezek a matketing miatt mert kelet a reklam haza vagta az egeszet mert hiteltelen....
A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között - feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján - hierarchiát állít fel.[1] A rasszizmus nyelvi alapon megnyilvánuló formája a lingvicizmus.
Na most amikor bárki büdös magyarozik akkor az is ugyanúgy rasszista. A baj az hogy emberek nem fogják fel, mindenkinek a személyi igazolványába az van írva, hogy magyar állampolgár.
Busta újra divatba hozza a Kozsó-sztájlt, parádés! :D
Megszólalt a csávó, akit iskolás korában mindig a szekrénybe zártak, ezért elkezdett boxolni, hogy hátha felnőtt korában majd nem bántják😮
@@petar949 ezzel a kommenttel most mi volt a célod? 🙂
Busta a rap szakma suzuki swiftje, általános fikázás célpontja, még is minden ami más, hozzá van hasonlítva :D
Látom egy pár ember megint úgy ítelkezik hogy végig sem nézte a videót😀.
Bármi is történt ha igaz ha nem mennyire kutya dolog az hogy el megyek a más koncertjére CSAPATOSTÓL és úgy teszem az arcom, nem igazán lehet ezt más szemszögböl nézni, béci egy letünt " előadó " 1-2 dalos forma
miert mr busta ki ? egy senki kis taknyosok halgattak pofaja volt csak angy amikor helyzet komoly volt mar sarozta be haverjait ez az amaz mondta meg szaladt a faszba .:D
Imádom!
RTM Niki :3 Rėszvėtem xD
Krisztiàn Polgàr Jolvan. Akkor is imádom😊✌🏻️
RTM Niki :3 Persze,ezt nem is gonoszkodásból írtam :) Bocsánat,ha roszat irtam
Krisztiàn Polgàr Neharagudj,akkor én értettelek félre
Nincs semmi gond :)
Okos vagy veled vagyok csak igy tovabb igen jo vagy 😚😎😆😗😘😘😍😍😍😎😎😎😎😋🎶🎧🎧🎷🎸🎸🎸🎹🎹🎹🎺🎺🎺🎻🎻📻📻📻☎💾📱📲📲💽💽📺📷📸📹📹📹📼🎬🖱📠🎬🔍detto
Nemvédem De! Mindenki abból csinál pénzt amiből tud!
Barokam mikor jon az uj lemez??musorodban mar itt voltak..itt az ido 1 kozos dalra..
RTMGANG ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ TARTÓ SZERELEM! RTM AMEDDIG DOBOG A SZÍVEM!
valaki elmagyarázná ezt a Zsolti, feleség, Bogi történetet?
Én underground hip hop-ot hallgatok nem kedvelem a magyar gangsta rappet de....nem kéne rapperek között a beef szerintem meg a harc.Nem hallgatom a Bustát de régi arc,volt köze kicsit az undergroundhoz.Jobban elismerem,mint Gwm,Márió(vicc az a fazon),BSW,Missht ,Majkát,Curtistmeg a kamu rappereket....
A Wanteddal van egy szinten nálam(Nem érdekel a harc köztük)
mikor volt az ug hoz köze a bustának? soha a budos eletbe..mikor featelt,vagy barátkozott o az akkori ug kal? Vagy a mostaniakkal? Segitek,soha.Sot.meg beefeltek egymast mar akkor is.
és a Mr . Busta tényleg igaz dumát nyomat
GwM csalad apa??? ez csak nekem uj?
HARD OFFICIAL
pedig azt mondja Busta hogy csaladapa lett tisztan erteni😊
Vicc ez a Busta,dagadt is,tehetségtelen is. Ez nem rap.
HARD OFFICIAL
hat te hulye vagy😂😂😂 nem arrol beszel...vegig nezted te a videot?
@@commenthute sokkal jobbat csinálhatsz😂
Következőben legyen Missh!
minek az szeműveg mr busta hol sütt a nap
Tyson interjú merre van?
Busta veled vagyunk az utálók meg sose fogják kinyitni a szemüket.
1:22 nem mondta akkor nezzetek meg az AZOKNAK IRTAM cimu dalat
Sziasztok én egy menegert keresek mert repelek de nem tudok el indulni mert nincs hozzá semi eszközöm de higyètek el hogy tudok és el is tudnák egy zenèt küldeni és ha tecik akor segicsen egy lemezt ki adni
csak a tinik nézik xd
lekváros bukta xd
😂😂😂😂
veled vagyok
Ennek a bárónak szókincse nyista! Az emberrel kontaktólni próbál de a szemébe nem nézne a másik félnek.
Tuti hogy a vantedról van szó a 10.percben😂😂😂
"A követendő példa nagyon fontos":D:D Meg úgy beszélsz magadról mint aki olyan mint 2pac:D Hát komolyan ember,erre nem találok szavakat.Semmit mondó üres ömlengések a zenéid.Mondani való gyakorlatilag zéró.
Báró kell egy hang felvétel hogy Busta egy vamzer??????
+Norbert Veres küld el ide dikhtv@gmail.com
Ha olyan nagy vagany vagy akkor miert nem dobod fel youtubera?
Kèrem írjon vagy keresen fel valaki akinek van lemez ki adója nem fog csalódni
de ezt ki busta? Ha ha
Ket nyomorek🤣
erre nem lehet mit mondani, mr bukta, most nem azért de a kibaszott rap az nem SZAKMA, hanem egy életvitel, hivatás :D :D :D azért lettél híres, mert te neked ez szakma, szóval téged nem érdekel, nem szívből csinálod csak megélhetőségből :)
Ha beszélsz valakivel nyisd ki a szemedet bazdmeg!
Biztos be van verve neki😂😂
Látom nagyon sut a nap xd azert kergetett meg a beci
Kicsit bevagy parázva pukta nyugi lazulj el
Tanulj meg írni fiam,aztán gyere vissza..
itt is vered magad te rossz kéjenc? bújj el !
@The Audiboy 🤣
Kisfiú nőjjél fel. Egy csöves vagy gyakorlatilag és Bustán éled ki a sikertelenségedet. Kezdj valamit az életeddel
te vagy a leges leg jobb rapar te vagy a pelda kepem
Mond a Dopemannak irjon neked egy dalszoveget ...
A dókmennek?