Sziasztok! Először is minden jót kívánok a kalandjaitokhoz! Másodszor pedig szeretném megkérdezni, hogy bemutatnátok-e az autó belsejét-történetét is? Sok ilyen utazós videót nézek, szeretek általuk eljutni mindenfelé és szeretem látni azt is, hogy milyen ötletesen rendezkednek be ilyen kis helyen, de amit eddig a Ti autótokból láthattunk, azt kell mondjam, messze a legízlésesebb mind közül, jó lenne látni teljesen.😊
Sziasztok! Említettétek, hogy €400 -val több lett volna a komp, ha kabint is foglaltok. Na, de mennyibe került anélkül? Illetve mennyi volt olaszból spanyolban a kompozás?
Olaszországból Spanyolországba 210 euróért vettük a kompjegyet (2 fő plusz az autó). Spanyolországból Tenerifére pedig 897 euró volt a Fred Olsen társaságával, de azt tudni kell, hogy ez kb 300 euróval drágább, mint a Naviera Armas járata. Ha kompozáson gondolkodtok, akkor mindenképp másfél-2 hónappal az indulás előtt érdemes jegyet váltani, mert főleg a téli időszakra hamar elfogynak a jegyek. Visszafelé már mi is a Naviera Armassal megyünk és 537 euró volt a jegy.
Nagyon jók a videóitok, aranyosak vagytok, csak a zene túl hangos a beszédhez képest. Kb harmada lenne jó. Mindig nyomkodni kell a hangerő gombot a távirányítón.
Gratulálunk az autóhoz gyönyörű lett 👍 Átjött a mosoly nagyon együtt éreztünk veletek 😜 ugyan igy örültünk ugyan ott. Üdv.a Csavargók 🤩
Tetszett a videótok! Vigyázzatok Magatokra!
Köszönjük szépen! Vigyázunk :)
Sziasztok.
Csak így tovább! Jók vagytok!
Köszönjük szépen!
Sziasztok! Először is minden jót kívánok a kalandjaitokhoz! Másodszor pedig szeretném megkérdezni, hogy bemutatnátok-e az autó belsejét-történetét is? Sok ilyen utazós videót nézek, szeretek általuk eljutni mindenfelé és szeretem látni azt is, hogy milyen ötletesen rendezkednek be ilyen kis helyen, de amit eddig a Ti autótokból láthattunk, azt kell mondjam, messze a legízlésesebb mind közül, jó lenne látni teljesen.😊
Szia Mónika! Köszönjük, hogy írtál! Már nem is kell sokáig várnod, ugyanis a következő videó pontosan a lakóautónk bemutatásáról fog szólni. 🙂
Sziasztok, Milyen hosszú idő volt a komp?
Sziasztok!
Említettétek, hogy €400 -val több lett volna a komp, ha kabint is foglaltok. Na, de mennyibe került anélkül?
Illetve mennyi volt olaszból spanyolban a kompozás?
Olaszországból Spanyolországba 210 euróért vettük a kompjegyet (2 fő plusz az autó). Spanyolországból Tenerifére pedig 897 euró volt a Fred Olsen társaságával, de azt tudni kell, hogy ez kb 300 euróval drágább, mint a Naviera Armas járata. Ha kompozáson gondolkodtok, akkor mindenképp másfél-2 hónappal az indulás előtt érdemes jegyet váltani, mert főleg a téli időszakra hamar elfogynak a jegyek. Visszafelé már mi is a Naviera Armassal megyünk és 537 euró volt a jegy.
@@micsodaelet4512 köszönöm szépen az infót!
Nagyon jók a videóitok, aranyosak vagytok, csak a zene túl hangos a beszédhez képest. Kb harmada lenne jó. Mindig nyomkodni kell a hangerő gombot a távirányítón.
Köszönjük a pozitív visszajelzést Ferenc! Igyekszünk a jövőben egy szintre hozni a zene és a beszéd hangerejét! :)
Sziasztok!A kompon nem lehetett volna a lakóautóban aludni?Tilos volt az autókban tartózkodás?Üdv
Szia Krisztián! Sajnos miután beparkoltunk és rögzítették az autót, el kellett hagynunk azt a területet, így nem tudtunk ott aludni.