Gulácsi Péter: „hallottam, ahogy elszakadt a térdemben a szalag, tudtam, minden örökre megváltozik”

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 11 พ.ค. 2024
  • adomany.sharity.hu/kampanyok/...
    Könnyes szemmel idézte fel a pillanatot Gulácsi-Vígh Dia, amikor a rémült gyerekekkel bementek az öltözőbe, hiszen férjét hordágyon vitték le a súlyos keresztszalag-szakadást után. A totális mélypontról csak a család és a barátok támogatásával volt képes visszatérni, olyan mélységekből, amikor már egyesek a török másodosztályhoz küldték volna Lipcséből.
    Gulácsiék az otthonukban fogadtak minket és a legőszintébben válaszoltak a kérdéseimre, például arra, ki lehet az elsőszámú magyar kapus az Eb-n, hogyan élték meg, amikor Dia két babát is elveszített, izgultak-e, hogy Péter hazaér-e az esküvőjükre, ahova Bernt Storck nem is akarta elengedni, ezért helikoptert kellett bérelnie, hogy odaérjen.
    Péter olyan szuper volt matekból egykor a budapesti Radnóti Gimnázium tanulójaként, hogy a tanárai megsiratták, amikor a focit választotta.
    Gulácsi Péter angliai éveiről is sokat mesél, arról, hogyan videózta végig a fiatalságát, hogy másoktól tanuljon és a világ legjobb kapusainak egyikévé válhasson.
    Mindent megbeszél a házaspár egymással és végre egy igazi őszinte képet kaphatunk arról, milyen háttértámogatás kell egy ekkora nyomás alatt játszó játékosnak ahhoz, hogy vesztes mérkőzések után is nyugodt édesapa maradhasson.
    Szóval ilyen portrét velük még nem láttatok, kihagyhatatlan!
    Köszönjük a támogatást:
    A Tippmix Pro-nak és a Szerencsejáték Zrt-nek
    A Sharity Zrt.-nek
    A ViktóriaVargának
    A Primuslabornak
    A Komplettoptikának
    A ZEMA Ékszerháznak
    Köszönet a Csisztu Sport Cast stábjának a mostani epizódért:
    Stábigazgató és vezető operatőr: Molnár Géza
    Szerkesztő: Ferkai Marcell
    Tour-manager: Hajas Gábor
    Smink: Horváth Andrea
    Producer - műsorvezető: Csisztu Zsuzsa
  • กีฬา

ความคิดเห็น • 40

  • @thehun1986
    @thehun1986 หลายเดือนก่อน +8

    Brutál sportember, fantasztikus ember! Ritka manapság az iyen értékrend. Emelem kalapom. További sok sikert kívánok!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน +1

      Nagyon örülök, hogy így látod. Egyetértünk, köszi a véleményt.

  • @csisztuchannel
    @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน +13

    Tudtátok, hogy Gulácsi Péter matekversenyeit nyert a Radnóti gimnáziumban és ahol lánytestvérei, akár orvos, vagy építész is lehetett volna, olyan jól tanult?

  • @kzs11235813
    @kzs11235813 หลายเดือนก่อน

    Most már igen. Nagyon jó kis beszélgetés volt. Köszönöm. Legjobbakat kívánom nekik! 🇭🇺

  • @1darabkenyer836
    @1darabkenyer836 หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon jó interjú volt köszönjük! A jövőben lehetne fiatal tehetséges focistákkal is interjú? Például Yaakobishvili testvérek vagy Németh Hunor, stb...

  • @Mikele-fs8vd
    @Mikele-fs8vd หลายเดือนก่อน

    Nagyon szép család vagytok, gratulálunk!

  • @intuicio
    @intuicio หลายเดือนก่อน +3

    Nagyon jó volt!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน

      Köszönjük a stábom nevében is.

  • @andreameszar963
    @andreameszar963 หลายเดือนก่อน

    Nagyon jó kis interjú készült, élveztem minden percét. Szimpatikus, kedvelhető család, Gulácsi Péter egyéniségét nagyon szeretem, mentálisan bivalyerős, céltudatos és bátor. Nagyon sok sikert kívánok az EB-re, valamint a VB-re való sikeres kvalifikációhoz is!

  • @semmikozodhozza8888
    @semmikozodhozza8888 หลายเดือนก่อน +6

    Elképesztő, honnan jöttél vissza, Peti! Top személyiség és top kapus vagy! Nagy szükségünk van rád a válogatottban a nyári EB-n és még hosszú éveken át.
    Hajrá!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน

      Tökéletesen egyetértek! ✌🏻

  • @Krimicu-ci6cn
    @Krimicu-ci6cn หลายเดือนก่อน

    Hajrá Magyarok, szorítunk nektek!

  • @amandagraphx4508
    @amandagraphx4508 หลายเดือนก่อน

    Köszi Zsuzsa ezt a szuper videót!

  • @operettworld9118
    @operettworld9118 หลายเดือนก่อน +1

    Gratulálok! Super a Műsor!

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน +1

      Nagyon köszönjük, és Péter egy nagyszerű személyiség, Dia pedig csodás támasza.

  • @gojdartamas34
    @gojdartamas34 หลายเดือนก่อน

    Elmeny volt ezt a csalàdot làtni, sok boldogsàgot kivánok!

  • @mariannregos402
    @mariannregos402 หลายเดือนก่อน

    Szuper volt! ❤

  • @csisztuchannel
    @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน +5

    Szerintetek ki lesz az első számú kapus az Eb-n?

    • @laszloszakszeru7824
      @laszloszakszeru7824 หลายเดือนก่อน

      Dibusz

    • @therealszasza02
      @therealszasza02 หลายเดือนก่อน

      Nálam Gula. Dibusz beíveléseknél sajnos nagyon sebezhető, ez túl nagy luxus egy eb-n. Gula gyengéje a távoli lövés, de abból Rossi taktikája mellett kevesebb várható.
      Ez az én véleményem, aztán majd a Mister eldönti.

    • @szigeti7924
      @szigeti7924 หลายเดือนก่อน

      Nálam dibusz és szappanos is most elötte jár. Különösen Szappanos esete az egyedi aki a kiscsapatok ellen nem tudja magát felszívni és hajlamos bakizni, de a nagy meccseken úgy véd mint akinek az élete a tét(lássd a Fradi ellen) és 200 százalékon pörög. Én vele kezdenék a Németek ellen

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน

      @@szigeti7924 Érdekes meglátás.

    • @domieszter
      @domieszter หลายเดือนก่อน +1

      teljesen mindegy,bárcsak az összes poszton ilyen erős lenne a csapat...

  • @imrepuzsa9710
    @imrepuzsa9710 หลายเดือนก่อน

    Erre a fickóra nem vagyok kíváncsi , a válogatott meccseket '14 óta miatta nem nézem! Az Ón műsorai nagyon jók ,egyénisége elbűvölő ,sok sikert a továbbiakhoz!😊

  • @AntonijoMilenkovic
    @AntonijoMilenkovic หลายเดือนก่อน +1

    Kemény vagy Gula, ezt látjuk, de Dénes most jobb.

  • @marimini7585
    @marimini7585 หลายเดือนก่อน

    ❤❤❤❤

  • @lilaslou1345
    @lilaslou1345 26 วันที่ผ่านมา +1

    micsoda fantasztikus, intelligens par es menyire mely es ertekes , szeretetteljes emberi kapcsolat ami lejon ebből a riportból

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  26 วันที่ผ่านมา

      Nagyon köszönöm, hogy ezt megírtad! 🙏🏻🥰

  • @Brutaldt0
    @Brutaldt0 หลายเดือนก่อน

    Ezt tanúsíthatom saját tapasztalatból, eléggé hangos az a szakadás.

    • @csisztuchannel
      @csisztuchannel  หลายเดือนก่อน

      Juj, neked is kijutott egy ilyen? nekem is, borzalmas a hang és a fájdalom.... :-(

  • @lajos3980
    @lajos3980 หลายเดือนก่อน

    Borzasztóan igazságtalan lenne ha nem Dibusz védené a kaput az EB-n. Dibusz védte a kaput szinte végig a selejtezőkön.

  • @attilaberes8751
    @attilaberes8751 หลายเดือนก่อน

    Remek ember és sport ember. Nem lennek Rossi helyében...

  • @andras1516
    @andras1516 หลายเดือนก่อน

    Tudtuk.

  • @MrStefanos11
    @MrStefanos11 หลายเดือนก่อน

    Gula, TE védjél az Eb-n!

  • @balukapi
    @balukapi หลายเดือนก่อน

    Gulacsi #1, plane hogy Dibusz mar pihenôben!

  • @Nemtomi
    @Nemtomi หลายเดือนก่อน

    Abszolút! 😂

  • @kristofbukkerdo8645
    @kristofbukkerdo8645 หลายเดือนก่อน

    Öröm volt hallgatni, Intelligens, 2 lábbal a földön járó, szerény emberek, akiknek pont lenne mire nagyzolni de mégsem teszik. Kár, hogy itthon nem ez a minta az akadémiákon és mire az ifjú titánok felnőttek lesznek addigra már mindenük megvan és nem motiváltak, hogy mégtöbbet hozzanak ki magukból, persze tisztelet a kevés kivételnek. Lehet ha még több hasonló beszélgetés lenne a focistákkal, akkor idővel változna is az imidzsük.