Főni! Légyszi reagálj a csatimra! Kellene a kritikád, hogy ne ragadjak a hülyeség hegyén! Plusz segíteni próbálok a nárcisztikus áldozatokon, mint én és túléltem a rákot is közben. Légyszi főni! Segítsd a rákost!
Jajj, a kicsi májam alig bírta ezt a sok pozitív visszacsatolást! 😊 Köszönöm szépen a signal boost-ot! HYYYYPE! 🤯 Edit: Hűűű, Pingvinek, Ti nem kispályáztok! 4 óra, és már át is léptük a mágikus 1000 feliratkozót! Köszönöm nektek! 🥰
Igaz minden szavatok, viszont hülyènek lenni jó, mert akkor azt hiszem, hogy okos vagyok ès ezzel önbecsülèst szerzek magamnak az okoskodással. Emiatt nagyobb az egóm, ami eufóriát okoz.
Nem teljesen passzol ide, de nekem ez jutott eszembe a koordináta rendszeres rész közben: "Sohasem értettem azokat, akik a szerénységet erénynek tartják. A módszeresen gondolkozó embernek mindent úgy kell látnia, amilyen, és ha valaki lebecsüli magát, éppen úgy téved, mint aki túlbecsüli." (Sherlock Holmes - A.C. Doyle)😉
Szerintem nem azzal van a baj hogy az internet által mindenről tudunk valamit (hanem hogy ez a kis tudás is sokszor hibás), illetve mélyebben keresendő a probléme, hogy egy általános műveltség, gondolkodás hiányzik. Tehát ha nem azzal van a baj hogy én annyira keveset tudok a sebészetről, hanem azzal hogy egy sokkal általánosabb mélyebb tudás, és gondolkodásmódot nem sajátitottam el az ISKOLÁS éveim alatt amivel ezt én fel tudom ismerni.
Valóban jó videó, ezt egy alap aggyal is tudja A normális ember (már ha akad még ilyen, alapból), de ezt szupin levezette. 👌 Köszönöm. Megy a feliratozás neki is! Ave Nessaj 💯🔥 Ja, és külön örülök, hogy okos vagy. Tetszik 🤗
Azt azért érdemes tudni, hogy volt egy fószer aki úgy rabolt bankot, hogy egy fejlámpa égett a homlokán. Na az ő arca felismerhetetlen volt a kamerán, mert nem egy pontra volt fókuszálva a fény, hanem egy 180 fokban szóródó erős leddiódát használt. A kamerák meg ugye mivel működnek? Nem, nem elektromossággal, hanem fénnyel :D Fény kell, ahhoz, hogy képet rögzítsenek. Még sötétben is. Csak más hullámhosszon. Na a leddel úgy kivaklította a kamerákat, hogy az arca egy nagy fénylő izé volt. Amúgy a bank bejáratánál elfogták, mert a marha annyit piszmogot bent és sorra követte el a szerencsétlenkedést, hogy addigra a rendőrök odaértek a riasztásra és simán elkapták. Még a pénzt is elejtette a szatyorral a bejáratnál, amiből a széthullott lóvét is vagy egy percen keresztül szuszmákolta vissza. Bent meg zakózott is egyet, mert a ledfény még őt is vakította, átesett az egyszerű kötélkordonon, amivel az ügyfelek sorát jelölik ki... :D De az elv jó volt, a kamera nem tudja értelmezni, ha túlfényes a dolog és ezt nem készítik fel extra szűréssel. Világíts bele a kamerádba egy zseblámpával és nézd meg mit látsz abból ami mögötte van :D
Régen adtam nevet ezeknek az embereknek, akik nem csak hülyeségeket beszélnek, de hangosak is és meg kell hogy győzzenek mindenkit a hülyeségükről, na ők a piaci legyek.🪰
Én annak idején 2 ellenorzovel jártam suliba az egyikbe a rosszat a masikba a jó jegyeket gyűjtöttem XD te már next level vagy Nessaj kamu diplomát adtál anyukádnak 🤷🏻♂️😀
Azóta megduplázta a csatorni a kfeliratkozók számát, ami úgy gondolom megérdemelt. Manapság sajnos azok a csatornák amelyekben tényleges munka van és normális tartalom nem kapnak elég figyelmet... Bezzeg a hülyeség...az pörög. Nekem tetszett a csatorna! Köszi Nessaj és köszi @preprocesszor !
Ez a komment tökre pozitív kicsengéssel indul, de aztán a végén mégis "Nem tetszett a csatorna!" szerepel... Ez most egy vicces elgépelés lenne, és "Nekem tetszett" akart lenni, vagy csak olyan kacifántosan lettem elküldve a búsba, hogy meg se értettem? 🤣
Ezzel teljes mértékbe egyet értek, nyilván nehéz a kettő között maradni. Ha csak tartalmas igényes videót készítesz mindig, azzal az a baj akkor nem sikerül annyi embert bevonzani, mert nem jut el annyi emberhez. Mivel a hülyeség terjed a leggyorsabban, mert az mindenkinek relatable.Ezért egy csatornát ami tartalmas igényes és még vicces és relatable is, azt nagyon nehéz elkészíteni, azt meg főleg működtetni és bepörgetni.Főleg a legelején.
@@Hanh-Solo Így ahogy mondani tetszel. Én ezen a spektrumon úgy érzem egyelőre erősen a tartalom-nehéz oldalra esek, de a szórakozás irányba billenés is folyamatban - ami remélhetőleg ilyen gateway drog lesz a komolyabb tartalmakhoz 😂 A "legelején belendülés" fronton meg a főni úr láthatólag lezseren átvágta a gordiuszi csomót, hiszen közben épp folyamatban a TH-cam Partner Program jelentkezésem is 🤩 (backstage info)
Én nálam, ha kiderül hülye vagyok egy témában, akkor az illetőtől/társaságtól megérdeklődöm az áláspontjukat és az új információkkal újra mérlegelem és fejlesztem a tudásom. (de ahogy látom ez nem mindenkinek alap) Persze a hülyeséget nehéz kiszürni, ha jól meg van magyarázva, de visszont nincs allátámasztva.
Én kétségbe vonom, hogy aki a hülyeség hegyén van, az képes fejlődésre. A kétségbeesés völgye valóban önbizalomhiány. Abból ki lehet jutni. Csak az tudja, hogy nem tud valamit, aki tud valamit. 😅
Egyszer egy régi színész azt mondta, (Hadházi László is idézte) hogy ne vitatkozz a hülyékkel mert le húznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. 😂😂😂
Gec,én ha értek is valamit elbújok a véleményemmel 😂 (kivétel a neten,ott szabadon mondok mindent,sokszor hülyeséget és 1-2 év múlva mikor újra rátalálok csak nézek : "Én ilyen hülye voltam?"😮
De a reális dolgokat ki tudom szűrni,nem mindig,nyilvánvalóan,én is tudok fals dolgokat,de ha valaki ellenérvet hoz rá,akkor el is engedem. Ezt a 3-9 éves korom között nézett doku filmek (azokon aludtam el,imádtam őket) segítettek. (Dínós,történelmi,tudományos vagy űrkutatásos témában)
szerintem tökjó, hogy beszélsz a mentálhigiéniás dolgokról, főleg, ha ilyen fiatal a nézőtáborod :D Nagyon kevés szó esik róla, pedig sokkal kevesebb hülye lenne
Nessaj pont te csinálsz ilyen videót😂(nem bántásból csak vicc) de amúgy láttad atis videóját a tanulom magam csatornálról egy ritka betegsége lett ami miatt a fél arca lebénult 😟
Már régóta zavar, így megkérdezem. Nessaj, a mikrofonodon és a saját üdítődön miért szerepel egy rajzolt Gulyás Marci? 😂 😂 Ui:Mióta beleláttam Marcit a rajzolt karakterbe már nem szabadulok és már Nessajt nem látom bele🤯
Voltaire eredeti nevén François-Marie Arouet a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja; író, költő és filozófus mondta hogy: SOKAT KELL TANULNUNK AHHOZ HOGY KEVESET TUDJUNK.
Hogy hagyjak itt egy idézetet, nem tudom sajnos, hogy ki mondta eredetileg, én egy tanáromtól hallottam, legyen ez a mai nap tanulsága: Aki kérdez 5 percig marad ostoba, aki nem, az egész életében az marad.
a Dunning-Kruger hatást bemutató youtuberek tökéletesen bemutatják a Dunning-Krüger hatást azáltal, hogy utána olvasnak egy témának ami alatt megértik a felszint ezáltal elhiszik, hogy értik is, majd egy
@@scamvonat5725 és ez így, megszakértettem hozzáértés nélkül azt, hogy más mennyire ért ahhoz amit megszakért éppen, ez egy Dunning-kruger inception, ami szintén hülyeség mert ehhez se értek, a lehetőség végtelen, és mégse, mert mit tudhatom én, nem vagyok szakértője a témának
Szeeerintem a hülyéket ott kell keresni ahol olyanok vannak akik ezt beveszik, ahogy sok minden mást is!!!🤣🤣🤣 pl ha beótod magad visszakapod a régi életed!!!🤣🤣🤣
Támogasd az eredeti videót is a megtekintéseddel! 🐧 ► th-cam.com/video/iZhvjvXopAE/w-d-xo.html
Főni! Légyszi reagálj a csatimra! Kellene a kritikád, hogy ne ragadjak a hülyeség hegyén! Plusz segíteni próbálok a nárcisztikus áldozatokon, mint én és túléltem a rákot is közben. Légyszi főni! Segítsd a rákost!
Indul a bakterház
Jajj, a kicsi májam alig bírta ezt a sok pozitív visszacsatolást! 😊 Köszönöm szépen a signal boost-ot! HYYYYPE! 🤯
Edit: Hűűű, Pingvinek, Ti nem kispályáztok! 4 óra, és már át is léptük a mágikus 1000 feliratkozót! Köszönöm nektek! 🥰
Valamiért nem látom magam a tükörben, lehet rosszul csinálok valamit? (:😂.
Szia
Jók a videóid
Igaz minden szavatok, viszont hülyènek lenni jó, mert akkor azt hiszem, hogy okos vagyok ès ezzel önbecsülèst szerzek magamnak az okoskodással. Emiatt nagyobb az egóm, ami eufóriát okoz.
@@CHGXPOKöszi! 😊 Most úgy feltárazok dícséretekből és pozitív energiából, hogy ezután garantáltan fikázás-álló leszek!
Nem teljesen passzol ide, de nekem ez jutott eszembe a koordináta rendszeres rész közben:
"Sohasem értettem azokat, akik a szerénységet erénynek tartják. A módszeresen gondolkozó embernek mindent úgy kell látnia, amilyen, és ha valaki lebecsüli magát, éppen úgy téved, mint aki túlbecsüli."
(Sherlock Holmes - A.C. Doyle)😉
Szerintem nem azzal van a baj hogy az internet által mindenről tudunk valamit (hanem hogy ez a kis tudás is sokszor hibás), illetve mélyebben keresendő a probléme, hogy egy általános műveltség, gondolkodás hiányzik. Tehát ha nem azzal van a baj hogy én annyira keveset tudok a sebészetről, hanem azzal hogy egy sokkal általánosabb mélyebb tudás, és gondolkodásmódot nem sajátitottam el az ISKOLÁS éveim alatt amivel ezt én fel tudom ismerni.
Valóban jó videó, ezt egy alap aggyal is tudja A normális ember (már ha akad még ilyen, alapból), de ezt szupin levezette. 👌 Köszönöm. Megy a feliratozás neki is! Ave Nessaj 💯🔥 Ja, és külön örülök, hogy okos vagy. Tetszik 🤗
Ave! 💯
Azt azért érdemes tudni, hogy volt egy fószer aki úgy rabolt bankot, hogy egy fejlámpa égett a homlokán. Na az ő arca felismerhetetlen volt a kamerán, mert nem egy pontra volt fókuszálva a fény, hanem egy 180 fokban szóródó erős leddiódát használt. A kamerák meg ugye mivel működnek? Nem, nem elektromossággal, hanem fénnyel :D Fény kell, ahhoz, hogy képet rögzítsenek. Még sötétben is. Csak más hullámhosszon. Na a leddel úgy kivaklította a kamerákat, hogy az arca egy nagy fénylő izé volt. Amúgy a bank bejáratánál elfogták, mert a marha annyit piszmogot bent és sorra követte el a szerencsétlenkedést, hogy addigra a rendőrök odaértek a riasztásra és simán elkapták. Még a pénzt is elejtette a szatyorral a bejáratnál, amiből a széthullott lóvét is vagy egy percen keresztül szuszmákolta vissza. Bent meg zakózott is egyet, mert a ledfény még őt is vakította, átesett az egyszerű kötélkordonon, amivel az ügyfelek sorát jelölik ki... :D De az elv jó volt, a kamera nem tudja értelmezni, ha túlfényes a dolog és ezt nem készítik fel extra szűréssel. Világíts bele a kamerádba egy zseblámpával és nézd meg mit látsz abból ami mögötte van :D
Nálam a Pavlovi reflex jött elő, ahogy megláttam a feltöltésed. Csorgott a nyálam, vihogtam és tudtam, hogy a végéig biztosan jól szórakozom :D
Olyan jó érzés, hogy én már láttam az összes ilyen videót, mielőtt A Főnök reagál rá
Régen adtam nevet ezeknek az embereknek, akik nem csak hülyeségeket beszélnek, de hangosak is és meg kell hogy győzzenek mindenkit a hülyeségükről, na ők a piaci legyek.🪰
köszönöm, ez is egy jó csatorna
Egyébként ha jobban bele gondoltok oktatási rendszer is súlyosbitja ezt a dunning kruger efektust
Kíváncsi vagyok hogy ebben a videóban mennyi szó vicc van! 😂😂😂 Rettenetesen imádom ezeket a videókat 😉😉
Ha érdekel a Disney élőszereplős kritika ajánlom Overseries "a disney megb@assza a gyerekkorunk" videóját.
Én annak idején 2 ellenorzovel jártam suliba az egyikbe a rosszat a masikba a jó jegyeket gyűjtöttem XD te már next level vagy Nessaj kamu diplomát adtál anyukádnak 🤷🏻♂️😀
13:54 én speciel Atis gondolatait szívesen fogyasztom :D
Ajánlom neked MPM varieté videóit! :) Minőségi tartalmat gyárt, csak sajna ritkán.
Nessaj!
Van egy új MrBeast videó amire reagálhatnál. A pali most 7 napra ásta el megát😂
Videó tanulsága: nessaj el magadtól 🙄😂
Mérges like.
Üdv Főni! Az álomfigyelős gyerek videóját meg tudnád nézni? Annak jött ki második része, amit már néztünk.
Ne állítsd meg 2 szavanként légyszi 😂😂😂
Az egyik kedvenc filmem az indul a bakterház. ❤
Nagyon jó😂
Nekem is, Te mióta nézed?
Apum mondogatta folyton hogy nézzem meg és kb 5-6 éve láttam.
Azóta megduplázta a csatorni a kfeliratkozók számát, ami úgy gondolom megérdemelt. Manapság sajnos azok a csatornák amelyekben tényleges munka van és normális tartalom nem kapnak elég figyelmet... Bezzeg a hülyeség...az pörög. Nekem tetszett a csatorna! Köszi Nessaj és köszi @preprocesszor !
Ez a komment tökre pozitív kicsengéssel indul, de aztán a végén mégis "Nem tetszett a csatorna!" szerepel... Ez most egy vicces elgépelés lenne, és "Nekem tetszett" akart lenni, vagy csak olyan kacifántosan lettem elküldve a búsba, hogy meg se értettem? 🤣
@@preprocessor Basszus! Elgepeltem! Nagyon tetszik a csatorna :)
@@mihalytokics 🥰
Ezzel teljes mértékbe egyet értek, nyilván nehéz a kettő között maradni. Ha csak tartalmas igényes videót készítesz mindig, azzal az a baj akkor nem sikerül annyi embert bevonzani, mert nem jut el annyi emberhez. Mivel a hülyeség terjed a leggyorsabban, mert az mindenkinek relatable.Ezért egy csatornát ami tartalmas igényes és még vicces és relatable is, azt nagyon nehéz elkészíteni, azt meg főleg működtetni és bepörgetni.Főleg a legelején.
@@Hanh-Solo Így ahogy mondani tetszel. Én ezen a spektrumon úgy érzem egyelőre erősen a tartalom-nehéz oldalra esek, de a szórakozás irányba billenés is folyamatban - ami remélhetőleg ilyen gateway drog lesz a komolyabb tartalmakhoz 😂 A "legelején belendülés" fronton meg a főni úr láthatólag lezseren átvágta a gordiuszi csomót, hiszen közben épp folyamatban a TH-cam Partner Program jelentkezésem is 🤩 (backstage info)
Szuper vagy Nessaj!
A társas játék neve lehetne " Ha a hülyeség fájna"
Csak nem mindegy, hogy valaki jó értelemben hülye vagy rossz értelemben... :)
Lehetne a következő videó a purple fright-tól🎉
Tiszteletem Nessaj és ha jól tudom van egy mondás ami régi a "Hülye ember okoskodik az okos hülyéskedik"!
7:43 -OTT VAN A SZELLEM KINT AZ UDVARON
Ahogy kimondtad, hogy vonal alatti terület, a sírás kezdett kerülgetni, épp aktuális az egyetemen🤕
Jó Lett!
13:55 de te a mi kedvenc szőrös férfink vagy
Milyen volt a Bagossy koncert az Akváriumban Nessaj? 😁😁😎
Na persze, Dunning-Krüger-hatás? Nincsenek is ilyen tanulmányok. Ki hiszi ezt el? 😂
El is készítettem a társasjátékot. :)
Security breach-t fogja nyomni a nessali?
A saját egónk legyőzése a 21. század népháborúja.
Én nálam, ha kiderül hülye vagyok egy témában, akkor az illetőtől/társaságtól megérdeklődöm az áláspontjukat és az új információkkal újra mérlegelem és fejlesztem a tudásom.
(de ahogy látom ez nem mindenkinek alap)
Persze a hülyeséget nehéz kiszürni, ha jól meg van magyarázva, de visszont nincs allátámasztva.
Teljesen igazad van 😁
Én kétségbe vonom, hogy aki a hülyeség hegyén van, az képes fejlődésre. A kétségbeesés völgye valóban önbizalomhiány. Abból ki lehet jutni. Csak az tudja, hogy nem tud valamit, aki tud valamit. 😅
A kép az indul a bakterház című filmből van
Egyszer egy régi színész azt mondta, (Hadházi László is idézte) hogy ne vitatkozz a hülyékkel mert le húznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal. 😂😂😂
Gec,én ha értek is valamit elbújok a véleményemmel 😂 (kivétel a neten,ott szabadon mondok mindent,sokszor hülyeséget és 1-2 év múlva mikor újra rátalálok csak nézek
: "Én ilyen hülye voltam?"😮
De a reális dolgokat ki tudom szűrni,nem mindig,nyilvánvalóan,én is tudok fals dolgokat,de ha valaki ellenérvet hoz rá,akkor el is engedem.
Ezt a 3-9 éves korom között nézett doku filmek (azokon aludtam el,imádtam őket) segítettek. (Dínós,történelmi,tudományos vagy űrkutatásos témában)
Magamat a hülyeség hegye és a kétségbeesés völgye közé,a hegy lába felett egy picivel tudom határolni😅
szerintem tökjó, hogy beszélsz a mentálhigiéniás dolgokról, főleg, ha ilyen fiatal a nézőtáborod :D Nagyon kevés szó esik róla, pedig sokkal kevesebb hülye lenne
ment a megtekintés feliratkozás stb..
Nessaj pont te csinálsz ilyen videót😂(nem bántásból csak vicc) de amúgy láttad atis videóját a tanulom magam csatornálról egy ritka betegsége lett ami miatt a fél arca lebénult 😟
Nessaj karácsonyra kérd meg a Jézuskát hogy vigyen neked five nights at Fredit
Érdekes duma 13:32 től 14:42 ig
Már régóta zavar, így megkérdezem. Nessaj, a mikrofonodon és a saját üdítődön miért szerepel egy rajzolt Gulyás Marci? 😂 😂
Ui:Mióta beleláttam Marcit a rajzolt karakterbe már nem szabadulok és már Nessajt nem látom bele🤯
Szia nessaj ajánlanám az antsite csatornát. Ami hangyákról készít tartalmakat
Amit 6 és 7 perc között mondtál, arról a COVIDjutott eszembe.
Voltaire eredeti nevén François-Marie Arouet a francia felvilágosodás egyik legnagyobb alakja; író, költő és filozófus mondta hogy: SOKAT KELL TANULNUNK AHHOZ HOGY KEVESET TUDJUNK.
Az a baj , hogy ahhoz is ész kell , hogy valaki belássa, hogy hülye.🥲
KB énis voltam ilyen szituban, hogy én nagyjából képbe vagyok a törvényekkel, de akinek mondtam, az nem volt és nem akarta elhinni
Hogy hagyjak itt egy idézetet, nem tudom sajnos, hogy ki mondta eredetileg, én egy tanáromtól hallottam, legyen ez a mai nap tanulsága: Aki kérdez 5 percig marad ostoba, aki nem, az egész életében az marad.
Amúgy mindig azt hiszed Nessaj h csak kicsik néznek, de én 18 éves létemre el vagyok a videóidon, szóval N.E.M., nem csak kicsik néznek.
Biblia is ír róla milyen érdekes
Nem, nem igaz, én MÉG SOHASEM TALÁLKOZTAM ILYEN EMBERREL :D ja de .. :D
Indul a bakterház
Egyre komolyabbak a témák a Reacts-on... Sajnos 😅
Én gecire nem értem a japánt és ezt tudom😊
❤❤❤❤🎉🎉
G.V.Cooper
a Dunning-Kruger hatást bemutató youtuberek tökéletesen bemutatják a Dunning-Krüger hatást azáltal, hogy utána olvasnak egy témának ami alatt megértik a felszint ezáltal elhiszik, hogy értik is, majd egy
Lehet te jobb pelda lennél rá 😅
@@scamvonat5725 és ez így, megszakértettem hozzáértés nélkül azt, hogy más mennyire ért ahhoz amit megszakért éppen, ez egy Dunning-kruger inception, ami szintén hülyeség mert ehhez se értek, a lehetőség végtelen, és mégse, mert mit tudhatom én, nem vagyok szakértője a témának
Info bubble csatornán vagy egy video ami részletesebben elmagyaráza sőt a bibliai részletekkel is ki egészíti
igen
❤❤❤🎉🎉😂
3:38 megy a dislike.....
fnaf plus
😂😂😂😂
🐒Bro konkrétan rányomtam a like gombra de meg úgy is nullát mutat🐧
Én nemvqgyok hüjeeeeeeee
Nem tetszik ez a youtub moderálás le törli de mégsem áhh hagyom az egészet
Bakker ez az ex férjem...😂lassan 50 évesen még mindig a hülyeség hegyén vigyorogva.
😂😂 én hülye vagyok de aszt én nem is tagadom miért változak ha nekem igy jo ahogy vagyok😂
Szeeerintem a hülyéket ott kell keresni ahol olyanok vannak akik ezt beveszik, ahogy sok minden mást is!!!🤣🤣🤣 pl ha beótod magad visszakapod a régi életed!!!🤣🤣🤣
G.V.COOPER History