Látszik mennyire súlyos a szociális romlás Magyarországon. Itt egy videó, ami tisztán, csupán tudományos megfigyelés jelleggel beszél egy közkedvelt rajzfilmben előforduló rejtett propagandáról, és mindjárt mindenki úgy kezeli mintha Tudomatörit éppen halálra ítélné a legjobb barátjukat. Politikai apátia, szociális atomizáció, szövegértési hiányosságok és miegymás figyelhető meg a komment szekcióban.
Aki ezt gyerekként látta, az nem fogott fel semmilyen utalást. Simán csak élvezte. A felnőttek sem vettek észre (egy-két gondolkodót leszámítva) propagandát, elvégre az ország nagy része még most is képtelen belátni a napi szintű agymosodát, amit a rogáni gépezet művel. Nekik ez a valóság és ez régen is így volt. A nyugat szar, Magyarország jól teljesít, jobban, mint azelőtt. Valójában viszont alapvetően egy korkép volt, ami az akkori Magyarországot nagyon jól leírta. Én gyerekkoromban (kilencvenes évek) csak annyit észleltem ebből, hogy nagyon ódivatú már, és a jövőt elképzelő MZ/X-es jelenteket és az azt követő galibákat leszámítva nem nagyon tudtam élvezni. Leginkább azt éreztem, hogy ez a korszak már elmúlt, és egyáltalán nem gondoltam kívánatosnak. Így miközben akkoriban ez a vágyott, jómódú középosztálybeli polgári életnek számított, már gyerekként is éreztem, hogy nekem már azért jobb, és nem csak a technikailag fejlettebb világ miatt. Ebből azért világosan látszik, hogy valamilyen szinten propaganda volt. Legalábbis példát statuált az emberek számára, hogy hogyan kell viselkedni és milyen célokat kell szem előtt tartani, és mitől számít ő majd sikeres embernek. Miközben visszagondolva meg nagyon kisemberes célok voltak, elvégre a kiváltságosokon kívül az átlag ennél többet nem érhetett el. Pl. jajj de jó, lehetett autója egy családapának, ha sikeres volt... a kilencvenes években a huszonéves apámnak is volt már autója, és már nem is az első, addigra ez már nem számított luxusnak. A TV sem volt luxus, semmi, amit a rajzfilm felvonultat, nem keltett bennem olyan érzést, hogy ők mennyire jól élnek, hiszen addigra ezek már annyira elterjedtek voltak, hogy ez már rég nem volt mérvadó. Miközben ha egy amerikai 90-es gyerek visszagondol a hetvenes, nyolcvanas évekre, nem érzi rosszabbnak vagy elmaradottabnak. Ott nem volt ekkora technológiai és társadalmi ugrás, azt csak az internet hozta el és a 2000-es évekre kezdődött el alaposan átformálódni az élet, míg nálunk a rendszerváltással évekig csak pislogtunk, hogy mi mindenről maradtunk le. Miközben azelőtt elvileg rohadt jól éltünk. Egy amerikainak ez hogy jön le? Van Dodge Viper? Előtte meg volt Ford Mustang. Nem zsiguli meg trabant, hanem többszáz lóerős, akár feltöltött V8-as izomautók. Ráadásul a mustang egy olcsó autónak számított, amit többnyire fiatalok vettek vagy kaptak az érettségiükre... Vagy esetleg kicsivel élesebb az újabb tévé képe? Megjelent a CD, amin végre gombnyomással lehetett számot váltani tekergetés helyett? Ilyet tudott a nyolcsávos kazetta is. Amíg nálunk lovaskocsi hozta szódát, ők McDonaldsban zabáltak már akkor, és közben itt meg megmagyarázták, hogy milyen jól élsz. Miközben a tengerentúlról meg alig tudtunk valamit. Persze már nagyon rég nem láttam egy részt sem, így nem tudom, így visszanézve észre venném ezeket az utalásokat, de alapvetően logikusak voltak a párhuzamok, és teljesen nyilvánvaló, hogyha minden egyes másodpercén hosszasan dolgozott több ember, akkor bizony nem hasraütés-szerűen kerültek bele ezek az elemek. Ettől függetlenül ez egy szórakoztató, gyerekeknek készített műsor volt, amit a felnőttek is szívesen megnéztek, így értelemszerűen nem ez volt "A" propaganda (azt a szerepet a korabeli hírek látták el leginkább), de tagadhatatlanul része az akkori narratívának. Elég csak belegondolni, hogy mi sült volna abból ki, ha leadtak volna itt egy scooby doot vagy pókembert, vagy bármi mást, ami akkoriban amerikában népszerű volt, amiből látszódott volna, hogy ott felhőkarcolók vannak, táskában hordozható telefonok, több száz lóerős autók és úgy alapvetően lényegesebb minőségibb élet. Nem véletlen, hogy csak a flinstone családot sikerült átvenniük. Tessék magyarok, amerikában még mindig a kőkorszakon viccelődnek.
Szerintem azért nem ilyen egyszerű ez. Egyrészt a videó propagandaelemként említ számos egyszerű kulturális elemet, aminek nem a befolyásolás, hanem a - talán nem is teljesen tudatos - valóságábrázolás volt a célja. Másrészt ez a kissé izzadságszagú keretezés olyan ostoba ötleteket eredményez, mint például hogy Mézgáék lakása panellakásszerű lett volna, mintegy a jövőbe látva. A valóság nyilvánvalóan egyszerűbb: az, amit a videó alkotója jellegzetes panellakás-stílusnak vél, az valójában a korábbi időszakban is létező dolog volt, csak az ő történelmi ismeretei és személyes tapasztalatai nem terjednek ki azokra a korábbi évtizedekre, ezzel szemben határozott képe van a panelvalóságról. Ugyanilyen zsákutcás ötlet a kétgyermekes családmodell propagálását belelátni a sorozatba, és összefüggésbe hozni az ország demográfiai történetével, láthatóan keveset tudva a valóságos 20. századi folyamatokról. Szóval nincs azzal baj, hogy a Mézga-sorozatot ilyen szemmel elemzi valaki, erre akár egy doktori disszertáció is építhető volna talán. De ez az elemzés egyszerre lett kissé felszínes és a lehetőségeihez képest túl mélyre ásó.
11:10 A társasházi szomszédok az 50-es évek végén, 60-as elején TÉNYLEG átjártak tévézni ahhoz a szomszédhoz, akinek volt tévéje. Ami nem volt ám olcsó dolog. Nagyszüleimnek pl. volt (Kékes) , és előfordult hogy megtelt a szoba szomszédokkal. Szerintem Mézgáék csupán ezt a jelenséget örökítették meg.
mamám is mesélte hogy a házban 1 családnak volt TV-je és ott nézte az egész ház már ha odafértek :D Kisebb körben, de kb. a számítógéppel és az internettel is így volt felénk... az utcában 2 gyereknek volt gépe akkor sokat jártunk oda meg a könyvtárba kb. 20-an nézték ahogy 1 FIFA-zott
Nem csak a társasházakban volt divat a szomszedaink az utcankból jöttek pl a 3-4. Szomszéd is jöttek volt hogy 15-en néztük a tv-nket. Anyukámnak már csak az ablakpárkányon jutott hely.😂😂😂
Nem azért volt egyetlen tv csatorna,mert azt könnyebb volt kontrollálni, hanem technikailag annyit tudott megoldani a műsorszóró rendszer. Akkoriban még Ausztriában is csak 2 csatorna volt. Magyarországon 1969-ben indult a 2-es csatorna és nagyjából akkor kezdődött a színes adás.
Kezdetben, legalábbis gyerekkoromban nem is volt minden tv ben adapter, amivel a kettest fogni lehetett. vettünk egyet, az se volt jo, meg a hozzátartozó antennával se. először 93 ban tudtuk nézni elfogatható minőségben. vagy szemcsés volt, vagy a hang nem volt jó. ugyanigy jártunk az rtl, es kukac kettövel is mivel osztott volt. hol az egyik, hol a másik volt jó. tehát technikai okok voltak. vagy igy akarták elérni, hogy fizessenek elő um sz@rokért. ez a nagy büdös igazság. a többi hazugsaG nem politizáltunk, a jó műsorokat élveztük, a rosszakat meg nem néztük. esti mese után takarodo volt számunkra, mint gyerekeknek. én csak mikor dolgoztam, akkor kezdtem el tv t nézni este. mivel négy műszakban dolgoztam.
A franciáknál ( akiktől átvettük a színes tv SECAM szabványát), 1975-ig nem volt színes adás a fő csatornán, a TF1-en, csak a 2-es csatornán, és ez a technikailag egyik legfejlettebb európai ország volt a korban. Egész Európában gyakorlatilag standard volt a 80-as évekig, hogy egy vagy két fő állami csatorna van, ekkor kezdtek el terjedni a kormánytól független kereskedelmi tv-k, az egyedüli kivétel talán Anglia volt az ITV-vel, ami 1955-ben indult.
Érdekes, az Egyesült Államokban 1950-ben 98 kereskedelmi csatorna volt, 1980-ra ez a szám átlépte az ezret. A technológia lehetővé tette már igen régóta, hogy legyen több csatorna, sokkal inkább pénz kérdése volt ez, tartalmat gyártani nem volt olcsó. Szóval lehetett volna mindenhol több csatorna, de nem volt pénz. Itthon pedig nem lehetett kereskedelmi tévéadást szolgáltatni, ez tény. A rendszer csakis alaposan átvizsgált dolgokat engedett adásba, az élő adásokat is hasonló körültekintéssel végezték. Szóval lehet, hogy elsősorban nem lett volna pénz több adót és ezekre több tartalmat gyártani, viszont ez a tény a rendszernek nagyon kényelmes volt, hiszen ha lett volna pénz, akkor sem engedtek volna több csatornát. Jelesül rádióból is két csatorna volt, pedig az lényegesen egyszerűbb technológia volt.
Pár észrevétel: -Kiderült, hogy mennyi ideje házasok, mert többször is említették, hogy 20 éve -Paula nem polgári, hanem inkább gazdagparaszti, vagy legfeljebb kisnemesi származású ("Falun született, ezért tudja, hogy kell letejeltetni a fejőstehenet") -Inkább azt mutatta meg, hogy milyenek valójában az emberek (nincs ideális társadalom, nem is volt, és nem is lesz, mert mindig lesznek irigy, kapzsi, ügyeskedő emberek) -Nem a fejlett Nyugaton készült eszközöket akarhatta kifigurázni, hanem inkább arra utalt, hogy a lusta, semmihez nem értő, de öntudatos embereknek gyakran gondjaik lehetnek (könnyebb volt a jövő eszközeit kölcsönkérni, mint megdolgozni a jólétért, viszont túl öntelt volt ahhoz, hogy a nálánál okosabbaktól kérjen tanácsokat, ezért nem tudta kezelni a jövőbeli szerkezeteket, így azok több kárt okoztak neki, mint amennyit segítettek a jövőbeli eszközök)
egyetértek. nem manipulálni akarták az embereket, hanem egy szerintem meglepően komplex társadalomkritikát fogalmaztak meg. pl mikor Géza azt mondja a főnökének hogy a balatonparti nyaralója megérne egy kivizsgálást.
- Ez nekem is rémlik, hogy emlegetik, hogy 20 éve házasok, de itt a videóban az a kérdés, hogy mikor házasodtak össze. Mivel nem igazán lehet tudni, hogy konkrétan mikor játszódik, illetve azt sem lehet tudni, hogy a "20 éve" az pontosan 20 vagy körül-belül húsz, netán húsz évnek érződik :) - Paula emlékeim szerint a Balaton felvidékről származik, szóval igazad van. - Ezt is megmutatta, de az üzenet továbbra is ott van, hogy az ügyeskedők rosszul járnak. - A korabeli propaganda elég jól burkoltan érkezett, nem úgy, mint manapság, szóval amellett, hogy rámutatott (jellemzően) Géza morálisan megkérdőjelezhető döntéseinek a következményeire. Azért emögött ott van az az üzenet is, hogy meg lehet dolgozni a jólétért és becsületesen is előre lehet jutni, holott a realitás ettől elég messze állt.
Nem tudott nem eszembe jutni a magyar tanárom egyik története, melyben a "kiváló irodalmár" csodálatos szavakkal elmondta, hogy mit akart mondani a költő. A kortárs költő válaszolt az elismert nagyon "okos" irodalmárnak, melynek a lényege az volt, hogy: Akarta a fene!! 🤔
helyes... a magyarok mindenben csak az összeesküvést látják... mármint azok, akik nem folyamatosan csak mással foglalkoznak a saját életük helyett.. mindenbe bele lehet magyarázni ilyeneket...
Én rühellem a propagandát, meg a kommunizmust, de ebben a sorozatban egyik sincs, ez béna belemagyarázás. Visszaköszön benne a korszak, amikor készült? Hát persze, mint minden filmben.
Ha megnézed az akkoriban készült filmeket, filmsorozatokat, rajzfilmeket, meséket, akkor minden bizonnyal rájössz, hogy ott van bennük a propaganda. Sokkal jobban, mint a jelenkori magyar sorozatokat.
Ezt hívják belemagyarázásnak. A szocializmus idején volt hasonló jelenség, amikor minden kiemelkedő irodalmi alkotásban a szocialista embereszmény megigazulását vélték felfedezdni.
Nekem mindig tetszett, amikor egy közönséges szórakoztató darabból politikát csinálnak, vagy azt magyaráznak bele. Szerintem az "Ecc-pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz" -be is lehet mély (és két-) értelmű filozófiát fűzni. Akár jobbról, akár balról. Ezért tartom az ilyen jellegű magyarázkodásokat üres fecsegésnek ... Sorry!
@@bucbuc472 látom tanultál egy fogalmat és azt csattogtatod mindenkinek XD mint egy igazi öntudatlan barom idióta, akinek saját gondolata nincs... pont olyan birka vagy, amit a nyugat termel ki szarásig...
@@gyulalitauszki3736 A Gerilla pol-beat együttes A disszidensek c. dalának a refrénje az volt, hogy "Ecc-pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz", tehát került is bele mély politikai mondanivaló. Haraszti Miklós leleménye. Egyébként ergyetértek.
Ez nem belemagyarázás, csak megfigyelés. A videó nem ítélkezik, csupán megfigyeléseket ismertet. Abban az időben, akár most is, mindenben volt némi propaganda. A politika kikerülhetetlen. Mindenkinek a maga dolga, hogy akare vele foglalkozni vagy sem.
"Ekkor a háttérben egy szovjet rajzfilmsorozat, a No megállj csak! főcímje hallható, ezzel rejtetten népszerűsítve a szovjet mesét." A mosószer-reklám közben pedig cseh komolyzene hallható, ezzel rejtetten népszerűsítve a közép-európai klasszikusokat.
Dz a belemsagyarázás kínosan emlékeztet a klasszikus "verselemzésre" amely szerint a versben szereplő tehén elbódülése a feudalizmus utolsó sóhaja... Mire a mű alkotója így reagált: Gondolta a fene! Ez a belemagyarázás bődületes marhaság! A szerzők és a nézők egyszerűen csak jól akartak szórakozninés kész!
Nem hiszem, hogy ezt sokan értelmezték propaganda filmnek. Egyszerűen imádtam a karaktereket, mert mindegyik extrém volt és imádnivalóan hülye. Ennyi. Semmi mögöttes tartalom. Dr. Bubó is fő műsoridőben ment. Meg a Vuk.
Na azért a harmadik mesében vannak szép utalások. Nem mondom, hogy a videóban nem voltak esetleges belemagyarázások, de a Vakációs alap utalását (ne akarj küldföldre menni, mert az rossz) azért én is levágtam még általánosban. Ettől mondjuk még ugyanúgy szeretem a Mézga családot, csak feltűnt. Szóval azért szerintem van igazság az elemzésben.
@@notrather5514 jó, nyilván ez is, hogy abban nem lett volna semmi érdekes, de magában az ötletben szerintem a propaganda is közrejátszott. És akkor már kellemeset a hasznossal.
Pont ezért volt tökéletes propagandafilm. Mert észre sem vették, hogy az. 40 évig mosták az önök agyát a szocializmusban. (Ne lepődjön meg senki, hogy ma ez a réteg masszív fidesz szavazó.)
Nem attól lesz valami propaganda, hogy sokan annak érzekelik. Sőt. Inkább attól lesz az, hogy sokan valóságnak érzékelik. Bár a videóban előadott elemzés kicsit felszínes és nem elég megalapozott, azért alapvetően hasznos a felvetés, hogy a Mézga-sorozat is a koranak kulturális és politikai viszonyait tükröző termék, ami azadott korban azt is jelenti, hogy van propagandatartalma is.
Ilyen emberek éltek akkoriban Magyarországon. Pont, hogy görbe tükröt tart a magyar társadalom elé. Propaganda? Ki a jó példa a sorozatban? Akit propagandisztikus módon, mintaként, állítanának a nép elé? Ilyen nincs. Attól volt a sorozat sikeres, hogy az emberek azt érezték, hogy ők is ismernek ilyen embereket. De a szereplők szerethetőre voltak megcsinálva. Szóval, ez az egész "propagandamese" vonal rettentő erőltetett. Durván átüt, hogy mennyire előítéletes vagy a sorozattal szemben. Ha szeretnél igazi rejtett propagandát látni, akkor nézd meg a Világgá ment csacsi és bari- című diafilmet. A szocializmus éveit éltük és a hetvenes években senki nem számíthatott reálisan arra, hogy ez a rendszer meg fog szűnni. Szóval, ha propagandát szerettek volna, akkor az nem kellett volna ennyire rejteniük. Simán tolhatták volna orbáni tempóban, senki nem szólhatott volna semmit....
Egyértelmű hogy jobb, már csak azért is, mert még cenzúrával együtt is szabadabban ábrázolhattak a készítők, amit akartak, nem volt fekete-sárga-meleglobbi, LMBTQVWXYZ meg a többi ökörség, ami ma tönkreteszi az amúgy is csak középszintűre megírt rajzfilmeket...
Furcsállom hogy a Mézga Aladár Különleges Kalandjaiban csak az utazásokon kívüli elemekből említesz potenciális társadalomkritikát vagy propagandát. Szinte az összes epizódnak van valamilyen társadalomkritikája az utazások alatt történt különös eseményekkel összefüggésben.
volt a fordított világos rész, ahol a királyok és császárok a legnépesebb társadalmi réteg és a néptömeg az egyetlen ember, egyetlen szakmunkás ráadásul, aki minden hatalmat képvisel. Azon nagyot derültem :D
Nem rossz, de szerintem túltoltad. A 70-es években és a 80-as évek elején az emberek 90 százalékának nem jött így át ez a "burkolt propaganda". Nem volt net, nem voltak külföldi adók, (a Szabad Európa Rádion kívül, ami addigra el is vesztette a jelentőségét) így az emberek csak nagy vonalakban tudták, hogy milyen az élet külföldön. Nagyjából pont úgy éltek, mint Mézgáék. Valóban volt lét, és közbiztonság is. És ha a mostani nagy átlagot nézem, nem is biztos, hogy az rosszabb volt, mint manapság...
Lét és közbiztonság? Mindig azon ment a vita hogy nem volt pénz. Bár gondolom volt akinél sok pénz volt, de kétlem hogy az átlagember dúskált volna a vagyonokban. Az én családom sem volt gazdag. A közbiztonságot meg ne is emlegessük. Pl. szándékos emberölésből volt évente átlag 250, volt hogy felment 350-re. Ahhoz képest most 80-100 körül van. Persze nem mondom hogy a verekedések nincsenek hasonló arányban, de azt igen, hogy régen pont ugyanúgy megkéseltek bárkit az utcán mint manapság. 80-as években szanaszét lopták mindenem az iskolában. A '80-as években amúgy a parabola antenna is megjelent már. Igaz, nem tudtunk se angolul, se németül. De pl. Tom és Jerry-hez nem is nagyon kellett a külföldi nyelvtudás. 🙂
@@tuleloblogger Aki dolgozott, és nem volt alkoholista annak lehetett kocsija, tudott lakást venni eladósodás nélkül. Volt korházi ellátás, nem volt muszáj 240 órát dolgozni a megélhetéshez és lehetett nyaralni is. A bénábbaknak adtak SZOT beutalót. Az iskolákba tanulni jártak a gyerekek, és nem az "eltérő kultúrától" rettegni. Volt lehetőség emberhez méltóan élni.
A Mézga Aladár különös kalandjai tele van társadalom- és rendszerkritikával. Minden egyes rész a társadalom és a rendszer egyes visszás részeit figurázza ki, persze a korban adott lehetőségek szerint burkolva és elferdítve.
A televízió, mint az egyetlen vizuális elektronikus médium maga volt a propaganda csatornája, de ez legkevésbé a Mézga-családon érzékelhető. A példák erőltettek és egyáltalán nem igazolható egyik állítás sem. Pl. a két családos modell, már a Mézga előtt kialakult. A Mézga inkább ábrázolta a korszakot, mint sem befolyásolta.
A család fogalma régen olykor gyermeket jelentett. Ha azt kérdezték hány családod van nem azt jelentette, hányszor váltál el hanem hogy hány gyermeked van! A gyermektelen házasságok nem számítottak családnak a régi fogalmak szerint.
@@katalinszepnefarkas6273 Most is ezt jelenti ez: pl. Nagycsaládos=3 vagy több gyereke van. A köznyelv, de a jognyelve is ezt használja. A szó maga egyébként a cseléd szóból ered. Aztán valóban kitágult a szemantikai mezeje, de mint említettem...
@@katalinszepnefarkas6273 Jól összekeverhették régen ezeket a fogalmakat egyesek. Szerencsére már rég nincs ilyesmi. Egyébként ez nem válasz a kérdésemre, hogy mi az a két családos modell.
Végre megint 😊 Valójában összetört a gyermekkorom legjobb meséjének rejtett jelentései, amikbe soha sem gondoltam bele, csak szimplán élveztem. Ettől függetlenül köszönöm a felvilágosítást és újra neki állok megnézni 😊
Ha ez a propaganda annyira el volt rejtve, hogy rajtad kívül senki nem vette észre 50 éven keresztül, akkor érdemes lenne elgondolkoznod azon, hogy tisztában vagy-e a szó jelentésével. A művészetben a burkolt üzengetés pont, hogy a rendszert kritizáló alkotók eszköze, és nem pedig fordítva.
hát, ha itt eszembejut a jehova tanúi által készített tanmese sorozat, ami tökéletesen szembemegy az állításoddal :D de ezzel az alkotással kapcsolatban egyik oldal mellett sem teszem le a voksom.
Nagyon jó mese volt, ma is nézzük, de utáljuk a kommunizmust meg minden parlamentben ülő maradványát, és a kettő megfér egymással. Ma sokkal-sokkal rosszabb mesék készülnek.
Oké, Oké...! Lehet elemezni ezt is, mint mindent a világon, és... "aki keres, az talál" - mondják. De kérdés: ki, vagy kik károsodtak azáltal, hogy úgynevezett "rejtett propaganda" volt ezekben az - egyébként valóban csodálatos - szórakoztató, és szórakoztatva oktató és moralizáló - modern mese-sorozatokban? Kérdés bizony, és nagyon jó lenne hallani a konkrét választ. Mert hogy művészi tevékenység bőven volt bennük, azt, ugye, nem vitatja senki? Szöveg, zene, grafika... míg a világ világ, apraja-nagyja emlékezni fog rá!
Nagy részt nem ártott. Nem a szovjet rendszer ellen voltak a sorozatok az egyszer bisztos, de hogy azt azért elkel ismernünk hogy ez nem egy propaganda mese.
@@dfz8422Szerintem se inkább a hétköznapokat parodizálta hogy ezzel csillapítsa az ellengondolkodást de ezt már kezdetben és tegyük hozzá nincs benne politikai tartalom csupán az akkori időket idézi mivel nem is akarták hogy az emberek politizáljanak az is egy tény mivel mi lázadó népcsoport vagyunk nállunk nem voltak népszerűek a propaganda mesék ezzért ezzel nem is lehetett volna minket lecsillapítani így ellentétben a szovjetekkel és a lengyelekkel de legfőképpen a lengyelekkel ellentétben nálunk nem is készült propaganda mese!
@@Balazs-lx9juA németeknél teljesen átnémetesítették. Mézgáek németek voktak, németesített nevekkel, és Németországba akartak hazajutni a harmadik sorozatban.
A vasfüggöny mögötti és jellemzően propaganda célzattal megfinanszírozott művészet a kor előre haladtával egyre inkább a művész saját üzenetét kezdi el mutatni, mintsem a rákényszerített propagandát.
Ezen nőttem fel és imádtam ! Persze bele lehet magyarázni mindent is de akkoriban ez egy reális , szórakoztató műsor volt .Akkoriban ilyen volt az élet .ma mást nem hallunk csak hogy németország elesett , a nyugat haldoklik bezzeg Magyarország...migránsok , soros hadd ne folytassam . A mai műsorokhoz képest a mézga család egy üde felszabadult minőségi fordulatos igényes alkotás ! Persze ...rejtett propaganda ...mostanság a propagandát már el sem rejtik a műsorok színvonaláról meg ne is beszéljünk . Mennyivel jobb egy való világos villajelenet mint egy rész mézgából ?
Most mar csak a TV Macirol kell bebizonyitanod hogy komcsi volt! Szerintem csinalj arrol is egy musort! Vuk esetleg? Vegulis voros a szore! Gyanus....Roppant gyanus!
6 หลายเดือนก่อน +5
A TV Maci ügynök volt: köpött minden este. A nyolcvanas években jellemző változatot tervező Foky Ottó pedig valóban III/III-as volt. Persze annyira ideologikusnak lenni, hogy még szegény Mézgáékba belefantáziáljon valaki módszeres, szándékolt propagandát, hát igazán csak sajnálni tudom a t. kollégát…
Rományi József zseni volt. Egész munkássága alatt nem kapott egyetlen komoly díjat sem. Nélküle nem lett volna sikeres. Nélküle már nem volt az igazi. 1983-ban maghalt. A 4. sorozat tehát nélküle készült volna el...de annak már semmi értelme nem volt.
Bár én viszonylag mai gyerek vagyok (2006os) rám is tudott a videó hatni. Én anno az M2 elé ültem le ebéd előtt illetve esténként, így jól ismerem én is a sorozatot, illetve mindig is nagyon érdekelt a történelem ezen szegmense. Köszönöm a feltöltést a családom nevében is, ugyanis ők is elismerésre méltatták a videódat, amikor megmutattam nekik.
Arrol nem is beszelve, hogy a hetedik keruletben volt a Kokorcsin utca a rajzfilm szerint, az pedig nem egy elitkornyek. Gazdagnak pedig nem mondanam oket, Maris talan, de Mezgaeknal Paula konkretan sir h nincs penz kajara, mert ho vege van
Én is csak csatlakozni tudok a kommentelők nagytöbbségéhez, én soha semmiféle Kádár-rendszeri propagandát nem láttam bele a Mézga-sorozatokba, és ezután se vagyok hajlandó ilyen szemmel nézni. Számomra ez a három sorozat a Doktor Bubóval és a későbbi Macskafogóval együtt a rendszerváltás előtti magyar animáció csúcsteljesítménye, a rendszerváltás utáni animációs filmek közül nem is nagyon van hozzájuk fogható. Mindhárom a fenőtteknek szóló rajzfilmek táborát erősíti, már csak ezért is teljesen indokolatlan és helytelen a "mese" kifejezést használni! Még talán a középső széria, az Aladár űrbéli kalandjait bemutató 13 rész nevezhető valamennyire mesének, de az meg a sci-fi műfajjal kacérkodik ugyebár, ezért inkább arra se használnám. A Köbükis első, illetve a Vakációs harmadik sorozat pedig teljes mértékben felnőtteknek szól. A humora, a sztorija, és úgy en bloc az egész semmiféle gyerekmese-jelleget nem tartalmaz. Viszont szenzációsan van megírva, igen finom humort, áthallásos-kikacsintós gegeket használ, de propaganda, az nincs benne egy deka se. Ábrázolja, persze kicsit görbetükrön keresztül a korszak átlagos családmodelljét, de ebben mi a propaganda? A Vakáció-sorozatban bármerre is veti őket a sors, semmilyen szocialista országban nem fordulnak meg, és ilyen országokból származó szereplőket sem látunk, mutatóba sem. Hogy a disszidens magyarok negatív szereplők? Ez talán igaz, de én a negatívságuk helyett a humorukat, jópofaságukat érzékelem inkább, egyáltalán nem a propaganda jön át belőle. Hufnágel Pisti egy rohadék valóban, de hát alig jelenik meg, épp csak utalnak rá, említiés szinten. Az Aladár spin-offot különösen zseniálisnak tartom, még könyvben is megvan, és a rajzfilmtől függetlenül, pusztán csak olvasva is átjön Romhányi frenetikus nyelvi humora, kár, hogy nem készült még több epizód belőle. A sorozatokat pár évente újra szoktam nézni DVD-n, és meg kell állapítani, hogy nem fog rajtuk az idő.
én sem, Ez hülyeség. Nem tudom miért akar politizálni ebben. egy szórakoztató műsor volt, nem mese. be mutatta a végén, nem mindenki halad nyugaton. hisz a huffnáger pisti egy lepukkant oduban lakott. akit paula annyit emlegetett.
Magyar szájenszfiksönnek egyáltalán nem volt rossz az Aladár-féle hegedűtokban hordott űrhajó. A külföldi "Jamie és a csodalámpa" se volt különb, a Jetsons meg egyenesen unalmas volt a galambdúcaival, szóval a bezzegnyugat se teljesített jobban.
Érdekes értelmezés, sok munkát tettél bele, köszönjük. Fiatal korod miatt megbocsátható, ha ilyen szemüvegen keresztül nézed, de tényleg ez így belemagyarázás, ahogy mások is írták. Jónéhány ténybeli tévedéssel. Pl. az 56 utáni kivándorlási hullám előtt nem a Rákosi-korszakban disszidáltak (talán hallottad azt a fogalmat, hogy "Vasfüggöny"), hanem előtte a 2. vh. után. A gonosz latin-amerikaiak vonala inkább a náci magyarokat idézi fel, akik ott kötöttek ki (ld. Páger Antal). Nem akarom most tételesen kielemezni, de hidd el: ez az akkori viszonyok között, más tévéműsorok fényében sokkal inkább volt ez a sorozat burkolt társadalomszatíra, mint propaganda.
Ez az elemzés egy nagy szamárság, a Mézga családban tipikus helyzeteket, tipikus karaktereket mutatnak be a szocializmus idejéből (mi másról is szólhatott volna.) Nem propaganda, inkább szatíra, nagy szeretettel és megértéssel a hétköznapi emberről. Csodálatos és zseniális volt, egy ország imádta és pontosan értette. Semmi propaganda.
relatív jólét? ócska régi autója van, a 60as években még simán koptattak végkimerülésig háborús vagy éppen csak utáni autókat. Érdemes nézni a civil használatban milyen autók jártak a zsiguli trabant Wartburg előtt. magas plafonú régi "polgári" emeletes társas házban laknak(hol gang hol belső folyosó) ezek már akkor 80 évesek lehettek. régi parketta egyszerű bútor. Egyfajta 60-70es évek Kabos Gyula reinkarnációja Géza a felesége Paula pedig Gombaszögi Ella. A 30-40es években ők voltak a kedvencek! És nem a felső hanem az alsó néprétegeknek. A bérszámfejtő nem volt megbecsült meló, sok csak a fizetési teljesítmény csikok vágására volt alkalmas. Kiválóan példázta a káádár bürő képzetlenségét. Bőven volt benne a balkáni baksis rendszer. Aladár és Kriszta életkorából lehet tippelni mikor házasodta a szülők. Aladár 9-11 éves, Kriszta 4-5 évvel idősebb, Gimnazista. A miniszoknya nálunk később jelent meg mint nyugaton, de kb 67-ben már a magyar énekesnőkön megjelent azaz ezek után terjedt a fiataloknál. Kriszta kb anyámékkal egy idős(52 utáni születésű) Aladár pedig kb 58-60ban születet(hetett) azaz a szülei kb 1930-32 körül születhettek ha a 60as évek végét nézzük alappontnak. MZ/X és Huffnágel istván a tipikus emigráns, pontosabban disszidált ismerős rokon. nekem a nagybácsimat anno elhurcolták és fogságba került nyugaton. Így nem tudott hazajönni csak 1968 után! De a hazautazásakor is megfigyelték, na meg a nagyapámat is! 89es utolsó hazautazásáig figyelték, mint nyugatit. Ő apróságokat tudott küldeni mert nem olyan életet élt és nem mérnök egyetemi végzetségű volt hogy nagy megtakarítása legyen amit ajándékokban fejezzen ki. Huffnagel egy a korban a nyugaton zavarosban halászó ügyeskedő disszidens mintapéldánya, jelezve ne akarj kimnni mert úgy se sikerül. Persze hiszen a kötelező orosz nyelvoktatáson kívűl angolul csak elit gimik ahol a komcsi vezetők gyerekei a jövő diplomatái tanultak volt esély megtanulni... MZ/X kb hasonló aki apróságokat küld ami itthon ugyan szuperül néz ki de javarészt használhatatlan. A beat zene brit, nem amerikai a R&R az amerikai. a beat a Beatles Rolling Stones és kópiáik, a magyar Metro Illés Omega...korai Hungária A francia vámtiszt lehet hogy légiós volt és letelepedés állampolgárság után került a hivatalba
A "relatív jólétet" úgy kell érteni, hogy volt egy stabil középosztály,nem élt uszkve 4 millió ember létminimum alatt. Oké, tudom, krumplileves meg pacal, de a pőre éhezésnél speciel még ezek is jobbak.
@@ungernbaron Melyiket említettem ungernbarom? 🤡 Ha szerinted egy rajzfilm azt sugallja hogy ne csinálj gyereket akkor nálad tényleg hatalmas komplexusok vannak. Csirkefarhátas nyomorék nemcsoda hogy balfasz vagy.
@@ungernbaron Melyiket említettem ungerbarom? Te elhiszed hogy ez a rajzfilm propaganda volt? Azért nem alapítasz családot mert azt suggalja egy mese? Fordulj szépen szakemberhez mert nagy komplexusaid vannak.
A dorozatok állami gondvidelése csak biztosította, hogy nem mindenki dolgozhatott rajta. Így igazi jó szakemberek alkották, ezért volt rendkívül élvezhető.
Hát jót derültem ezen meg a posztokon is. Jó pár sör után egy nyári este jót lehet ezen filozófálni. Engem érdekel a történelmünk, és főleg az első Mézga sorozatot imádom. De soha soha fel nem merült semmiféle propaganda. A szereplők egy abban a korban egy budai alsó középosztály szerű családot jelenítenek meg, ami talán akkor egy legtöbb család számára elérhető álomnak tűnt. Ami persze nem igaz, és valóban ezután robbant be a lakótelep korszak. Egyszerűen egy jó kis szellemes humoros sorozat volt, ha valami, hát ez tényleg propaganda mentes volt szerintem. Persze lehet belemagyarázni, de ha nagyon eröltetett, és van ésszerű egyszerűbb magyarázat is, akkor az valószínűbb. Egyébként soha semmilyen beszélgetésben senkinél fel sem merült hogy a szórakoztatáson kívűl bármilyen más üzenete lenne. És ha az emberek nem érzik, akkor vagy nagyon ügyesek voltak az alkotók (ami igaz, csak nem így) vagy tényleg nem is volt jelen semmi egyéb. 😊
Szerintem a "Vuk" egy kommunista rajzfilm, mert a rókák vörösek,a kommunistáknak is ez volt a színe, és a végén túljár a vadász eszén, tehát evidens hogy a Vuk a kommunizmus győzelméről szól az azt elnyomókkal szemben. Őrület bmag, máris elmegyek filmkritikusnak 😮
Bár igazad lenne. Az 1980-ban bemutatott harmadik évadban bemutatott magyarok mindegyikét bűnözőnek állítja be. Emellett minden nyugati rendvédelmi szervet úgy mutat be, hogy összejátszanak a bűnözőkkel, bezzeg a magyar rendvédelmi szervek milyen profik.
Kisgyerekkent nagyon jot szorakoztam rajta. Foleg mikor Aladar enekelte: "Kriszta tiszta gyagya mert vizes az agya". Erre Kriszta: "Bemutatom luke Aladart"! 😂😂
Kérdezzük inkább meg pl a japánokat, mint kívülálló nemzetet, hogy mondjuk a Frédi-Béniék vagy inkább a Mézgáék? Tényleg hulladék volt szinte mindenben a magyar szocializmus, de kultúrában világszínvonalat képviseltünk. Zenében pl Presser Gábor, még a BBC is átvette a dalát. Filmművészetben még Oscar-díjat is kaptunk. Teljesen indokolatlan dolog összepropagandázni ezt a rajzfilmet is. Háztáji gazdálkodás, ja, kicsit misztikusan és utópisztikusan és igen magas szintű sci-fi minőségben.
Azért én ezekről a dolgokról megkérdezném a korábbi alkotókat is, mármint azokat akik még élnek közülük. Nem tartom valószínűnek, hogy propagandaszándékkal készült a rajzfilm. És azért az se felejtsük el hogy rengeteg nyelvre lefordították és nagy sikerrel sugározták több helyen külföldön nem feltétlenül csak szocialista országokban. Ahol köztudottan nagy sikerű volt: Csehszlovákia, Németország, Franciaország.
En megkerdeztem. 2/2 azt mondta, hogy koze nincs a politikahoz, gorbe tukrot mutattak, es valahogy akkor ezt mindenki felfogta. A jelenben a csatorna uzemeltetoje nem. Sot, ez konkretan mar a felrevezetes kategoria.
Sajnos ez a 35 év igazolta, hogy ez mind valóság... Ez nem propaganda, ez egy jó film! Jobb mint a maiak. Részlet a filmből: (a mai napig) "Az Emberek még mindig nem értik, hogy maga rendőrfőnök a maffiavezér... Nem Pintér Sándor? ;)
Kicsit vitatkoznék veled . 1 :Szerintem tipikus budai ingatlanban laknak. Ráadásul többször is elhangzik a Kökörcsin utca neve ami most is meglévő XI. kerület,tehát budai kispolgárok.Házuk kerítéssel körbekerített tehát nem panel. Fontos :!!!4Paula vallásosságát gyakran cikizik a részek végén : Én istenkém stb....... 2: Géza nem buta figura egyáltalán csak egyszerűen gyáva karakter.
Szerintem nagyon rossz szemszögből nézed ezeket a rajzfilmeket! 🙂 Ilyen alapon bármilyen filmbe bele lehet látni a propagandát! Pld. a 'Különben dühbe jövünk' is egy kommunista propaganda film volt? 🙂
7:01 Volt egy epizod mikor az egész család idöutazás folytán visszament a középkorba. Az akkori magyarok nagyon hamar rájöttek hogy Paula az anyjuk az egy boszorkány, meg is kötözték hogy megégetik. Blöki a kutya próbálta védeni a gazdáját. Mire mondja az eggyik ös magyar. Az gaz kutyu a nadrágumba harapá. Mikor erre gondolok minden eggyes alkalommal elfog a nevetés, hahahaha.... 🙂
A Mézgát és a dr.Bubót is adják szombatonként és vasárnaponként délután. 2-2 részt mindkettőből, mindkét napon. Ezek szerint nem is változott a rendszer...? 😲
Ez csak egy korrajz, amiben tipikus átlag karaktereket, és családot jelenítettek meg. Végighallgattam az elemzést, a kétharmada rettentően erőltetett feltételezés. A többi a történet mesélése.
A mai kutatási eredmények szerint ennél is több volt a háttérbe. Már jócskán a rajzfilm elkészítésének idején a Magyar Népköztársaság volt a gazdasági kapocs a vasfüggöny két oldala között.
Nem kell ahhoz propaganda ami jól működik, és az akkori Kádárrendszer, összevetve az akkori Nyugattal egyáltalán nem működött rosszul. A mai Magyarországról ez egyáltalán nem mondható el. Ami jó az pedig jó, kár szarral bekenni és méltatlan is, már csak azért is, mert a készítők már nem reagálhatnak.
A kádárrendszer rosszul működött mert felélt mindent.Gazdaságilag harmat gyenge volt, csak az életszínvonalt szerényen növelő intézkedésekre tellett egy ideig, amikor elfogytak a tartalékok akkor jött a hitelfelvétel és az adósságspirál.
@@titopetrosonicde4858 Ha te is éltél volna akkor, vagy utánanéznél a tényeknek, pontosan tudnád mik voltak a gyengeségei, és azt is hogy miért. Adósságcsapdába csalták az országot, akárcsak később a devizahitelekkel egyenként a polgárait, ráadásul ugyanazok a bankárdinasztiák, és ugyanolyan aljas módszerekkel. Ettől függetlenül a gazdasága jól működött, óriási exportbevételekkel, a KGST ellenére is, annyira, hogy ide jöttek ellesni nyugatról, pl. Hollandiából a titkát. Az hogy a rendszerváltás után az IMF a diktátumaival tönkreverte a gazdaságunkat már egy másik történet. Ne írj olyasmikről amikről csak félinformációkkal rendelkezel, ha nehezen is de a valódiakat is meg lehet találni. A politika, a szocializmus, a Szovjet megszállás miatt nem lehetett más, de ha megnézed az akkori Romániát, pl. hozzá képest is, itt a paradicsomban élhettünk. Mondom én, aki pedig nagyon nem lettem volna párttag semmi pénzért, és utáltam, hogy azok is jól élnek akik alig, vagy félgőzzel dolgoznak. Egyenlősdi mánia volt akkoriban. Most viszont nincs elég kórházi ágy, se orvos, kémiatanár meg csak mutatóban. Erős, teljesen magyartulajdonú cégek tömege, profi termékekkel? Na persze, álmunkban. Nyugdíj 55 ill. 60 éves korban nemtől függően? Bérlakás a cégnél dolgozóknak, az adott cég tulajdonában? Létbiztonság, közbiztonság, rend, ütőképes haderő a kor színvonalán? Nem folytatom, mert túl hosszú lenne, de ezek akkor mind megvoltak. Pl. a lakossághoz mérten a kórházi ágyak száma jóval több volt, mint nyugaton. Egyszer vett fel az ország hitelt, nem túl sokat, egyébként teljesen szükségtelenül, mert beugratták, hiszen akik azt adták, előre tudták, hogy milyen kedvezőtlen gazdasági változás jön, mert ők csinálták. (Olajár robbanás.) Azután azt kellett nyögni, újabb hiteleket felvenni miatta, stb. (Már sokszorosan visszafizettük és még nagyon sokáig fogjuk is a pofátlan kamatok miatt.) Szerintem sokaknak ismerős a történet, a saját hitelfelvételükkel kapcsolatban.(Románia pl. minden hitelét visszafizette akkoriban, hogy szabaduljon a csapdából, össze is omlott a gazdasága, nyomorogtak.) Nyugaton is csak a felszínen működött jól minden, mert jobbnak kellett mutatkozni a rivális rendszernél.
@@titopetrosonicde4858 Még szerencse hogy most egy deka adósságunk sincs, se a ruszkíjok, se Csájná felé, igaz? Oh wait... Tehát ha Kádár vett fel hitelt, fújfúj monnyonle, ha a csúti gnóm, az meg rendbe van 🤣🤣🤣
Nekem inkább tűnik társadalmi lenyomatnak, mint propagandának. A köbüki kb olyan mint egy Nyugat európai vagy Amerikai rokon. Mézgáék meg az a tipikus magyar jólvanazúgy mentálitás illetve a túl fejlett technologiához való hozzá nem értés szinonimája.
Nekem ez volt a legjobb korszak. egyreszt nem idegesitett, hogy későn adnak adásokat, ami engem érdekel, mert volt olyan, hogy este tíz után nem volt adás. es ez volt jó.
Nem láttam ezeket a rajzfilmeket, mert nem érdekeltek. Én 1947-ben születtem. Két mondatot olvastam el csak a kommentekből, valamit hozzátennék. Csonka család voltunk, ami azt jelentette, egy anya, és egy lánygyermek. Cáfolom, hogy nem lehetett utazni, pedig anyám nem volt párttag, egyszerű tanitónő volt, én még kisz tag sem voltam. Már 1968-ban nyáron, Olaszországba mentünk, én akartam, mert tanultam az olaszt gimiben. Az nagyot hantázik, aki állitja, hogy nem lehetett utazni. Turista utlevelet kellett kérni, nem volt probléma. Utána minden évben külföldön nyaraltunk, csoports utazással, nyugaton. Persze egész évben erre spóroltam. Kocsi meg nem kellett, minek? Bp, központjában laktunk
@@Balazs-lx9ju Így van, ezt mindig gondosan kifelejtik a Kádárt imádó demagógok! Bulgáriába, meg Csehszlovákiába valóban lehetett utazni de pl. Itáliába csak 3 évente egyszer - és csak akkor, ha kommunista rendőrök biztosak voltak benne, hogy hazajönnek a delikvensek....
Na szívemből szóltál. Én 61 ben születtem, én is minden évben voltam külföldon 76 óta. Igaz a pénzt egy évig guberáltuk össze, de összejö9tt. aki nem élt akkor, az nem is tudja.
Ezt rendszeresen elsütik a Kádárt ekézők, hogy nem utazhattál. Nem a francot nem: még mi családunkból is volt, aki hónapokig odavolt "endékázni". De "jugóba" is rengetegen mentek nyaralni. Meg, ahogy írod, "Olaszba" és "Görögbe" is mehettél. Volt valutakorlát, na és? A határon konkrétan leszarták, nem foglalkoztak vele, annyi lóvét vittél ki, amennyit akartál.
No megállj csak Deák Tamás, Vízisí című rádió művét használja főcímként, így egyáltalán nem lehet utalásként tekinteni rá. (vízen autózás közben hangzik; "vízisízés") Mint minden kommunista rajzfilmben így ebben a sorozatban is megjelenik a propaganda, bár szerintem nagyon ízlésesen lett elhelyezve és modern szemmel tényleg háttértudás kell a nagy részének értelmezéséhez, így szerintem még generációkon át fog szórakozást nyújtani messze túl élve a kommunizmus borzalmait Bár én perszónál mindig is "egy nyugati izgalmasabb világba" való kitekintésként láttam az első sorozatot, és Mézgáék szerencsétlenkedésébe pedig azt láttam bele, hogy lehetnek akármilyen kapcsolatai az embernek, ha ő maga egy szerencsétlen, és ez nekem teljesen bele illik a szocializmus demagóg ostobaság ellenes "oktassuk a népet" hozzáállásába
5 หลายเดือนก่อน
Egészen megjött a kedvem ,hogy újra nézzem a sorozatot, és hogy leíratkozzam erről a csatornáról.
Hú, a harmadik sorozatot ezek után nem nézem meg a családommal, pedig az első kettőt nagyon szeretem. A legsúlyosabb, hogy azt sulykolja, a magyarok még külföldön is csak széthúznak, ahelyett, hogy összetartanának, és segítenék egymást.
Ilyen alapon a Terminátor tele van kapitalizmus reklámmal :) Ettől függetlenül jó kis videó volt, felelevenítette a gyerekkorom. Jó volt az egy csatorna és a Szaratov hűtő is :)
Sajnálom, hogy így látod ezt a valóságról és való emberekről készült szellemes, ironikus és kedves rajzfilmet. Akkoriban, a tv-k indulása korszakában itt nálunk nagyon sok egyszerre tartalmas és szórakoztató műsor ment, amelyekből éppen kritikai szellemet, kultúrát is kaphatott a néző, nem csoda, hogy akár az embereket is összehozta. A Pannónia Filmstúdió rajzfilmjei különösen színvonalasak, bevallom, sokszor jóval többre tartom, mint az akkoriban Amerikában készülteket. Ma is érvényesek. (Mondjuk a magyar szövegű Flinstone is 2 kategóriával jobb az eredetinél, bár ott a képi humor is sokszor kiváló.) (És ez a vonalasság, amelyről beszélsz, éppen hogy nem volt fellelhető. Sajnos, nem úgy, mint ma, pláne a tv-ben) Azt is sajnálom, hogy manapság az irónia sokszor olyan, hogy lesújtó, megsemmisítő véleményt közvetít, emiatt tovább mélyíti az árkokat. Pedig a nem bántó, az elfogadhatóvá tevő, a közös alapról indított irónia százszor jobban működik, sokszor jobban segít az esetleg káros jelenség enyhítésében, ritkításában.
Szia Kedves Tóni Mester! Jó újra látni Téged! Elsőre érdekes az a ,,Verhomár", ,,Komovina", vagy hogyan is nevezhetnők... Szerintem a biztonsági védőfelszerelesek használatára több hangsúlyt fektess! Bocsáss meg, én csak féltElek! 🙏🏼 ❤ Továbbra is minden jót kívánok neked és profi csapatodnak! 🤗
Milyen jó, hogy ma nyoma sincs propagandának.Bezzeg akkor, ott röhögtek az ilyesféle rajzfilmeken, ahelyett, hogy kielemezték volna őket és bosszúból kiűzik az orosz megszállókat.
Nem néztem végig, de a Mézga családnak tényleg annyi köze van a Frédi és Bénihez mint a Traubinak a Kólához. Mindkettő rajzfilm, mindkettő szénsavas üdítő.
1:53-nál: "...kommunista diktatúrában..." A Kádár-rendszer nem egyenlő a kommunizmussal. Jó lenne tisztázni a fogalmakat, mielőtt szakértői magabiztossággal beszélsz valótlanságot. Ahogy előtte is mondod, az szocializmus volt.
Ez nagyon izzadtságszagú lett. Nyilván a sorozat valahol tükörképe a kornak, de annyira semleges és ártalmatlan formában, hogy inkább nevetett rajta az ember. Ezzel az erővel minden egyes rajzfilmbe, meg mesébe bele lehetne valami nyakatekert propagandát magyarázni.
Szatírája a kornak, egész pontosan. De amúgy tényleg így van: belemagyarázni politikát mindenbe kb. olyan mint a viccben a pszichiátriai ápolt, aki mindenben pinát látott...
Felejtsétek már el végre, hogy Magyarországon kommunizmus volt Kádár alatt. Kommunizmus legfeljebb Rákosi alatt lehetett, de akkor sem volt igazi kommunizmus.
Valami szuper volt a videó, köszönöm. :) Profi, aprólékos, teljesen érthető. Így még nem is gondoltam a Mézga család-ra, de nagyon tetszett a párhuzam. Köszi még egyszer. :) További kellemes tartalomgyártást és kitűnő egészséget kívánok Neked! :)
5 หลายเดือนก่อน +3
Ez a sok utólag belemagyarázott hülyeség! Tökéletlen emberi tulajdonságok jelennek meg, hiszen a tökéletesből nem születhet mű. Géza karaktere egészen hasonlatos a Barátok közt Lacijához, ott mi van elrejtve? Kár volt ezt a videót elkészíteni. Ez a film, ma is megállja a helyét, nem volt ebben semmi propaganda.
Ezzel a "Kár volt ezt a videót elkészíteni." vitatkoznék, hisz egyfelől mindenkinek joga van videót készíteni egy őt érdeklő témáról, s úgy, ahogy ő akarja. Másik gond a megjegyzéseddel, hogy vélhetően nem olvastad a leírásban szereplő két linket, amely a videó alapját szolgálta, némi privát véleménnyel kiegészítve.
Azért itt többről van szó. Bár én is szeretem a Mézga családot, de felnőttként bennem is felmerült, hogy a '80-as évek elején, amikor már többé-kevésbé elfogadott vezető volt Kádár, miért kellett a disszidens magyarokról olyan képet festeni, miszerint mind áruló és mind csak arra jó, hogy a honfitársait megkárosítsa, kellemetlenebbnél kellemetlenebb helyzetbe hozza?
@@lyukasarc Szerintem ez többről szól, még akkor is, hogyha az 1. évadot ért megjegyzésekkel magam sem értek egyet, viszont a 3. évaddal kapcsolatban magam is látom ezt a propagandisztikus megjelenést, viszont nem értem, hogy miért, mert azért az 1970-es évek végére már a Nyugat is elfogadta Kádárt és rendszerét, ill. egyre több disszidens magyar is hazajött vagy haza-haza látogatott.
Ha már töri, akkor nem kellene a kommunista és a szocialista fogalmakat keverni. A Magyar Népköztársaság nem kommunista, hanem szocialista ország volt. Van némi (pontosabban jelentős) különbség a két fogalom között.🙂
Hmm Szabad Európa Rádió, akkoriban sokszor zavarták a nyugatról jövő rádió és tv adásokat, de a rövidhullámú adásokat még se sikerült teljesen. Anno apám aki egykor rendőr volt, mutatta meg hogy hol található, a Szabad Európa Rádió, és hogy halkan halgassam a párttag szomszédok miatt.
Nagyon jó videó, de ne keverjük az easter eggeket a propagandával. A Popsi és a Delta főcím inkább az előbbi csoportba tartozik, szerintem. Mellesleg az idegen nyelven beszélő karakterek nagyon tetszettek nekem, pl. Alfonso szinkronizálása.
Látszik mennyire súlyos a szociális romlás Magyarországon. Itt egy videó, ami tisztán, csupán tudományos megfigyelés jelleggel beszél egy közkedvelt rajzfilmben előforduló rejtett propagandáról, és mindjárt mindenki úgy kezeli mintha Tudomatörit éppen halálra ítélné a legjobb barátjukat. Politikai apátia, szociális atomizáció, szövegértési hiányosságok és miegymás figyelhető meg a komment szekcióban.
Nem is értettem hirtelen mi ez a hatalmas dislike mennyiség egy ilyen minőségű videónál, szétadom
@@shadowhunternarez bolondok mind
Aki ezt gyerekként látta, az nem fogott fel semmilyen utalást. Simán csak élvezte. A felnőttek sem vettek észre (egy-két gondolkodót leszámítva) propagandát, elvégre az ország nagy része még most is képtelen belátni a napi szintű agymosodát, amit a rogáni gépezet művel. Nekik ez a valóság és ez régen is így volt. A nyugat szar, Magyarország jól teljesít, jobban, mint azelőtt.
Valójában viszont alapvetően egy korkép volt, ami az akkori Magyarországot nagyon jól leírta.
Én gyerekkoromban (kilencvenes évek) csak annyit észleltem ebből, hogy nagyon ódivatú már, és a jövőt elképzelő MZ/X-es jelenteket és az azt követő galibákat leszámítva nem nagyon tudtam élvezni. Leginkább azt éreztem, hogy ez a korszak már elmúlt, és egyáltalán nem gondoltam kívánatosnak. Így miközben akkoriban ez a vágyott, jómódú középosztálybeli polgári életnek számított, már gyerekként is éreztem, hogy nekem már azért jobb, és nem csak a technikailag fejlettebb világ miatt. Ebből azért világosan látszik, hogy valamilyen szinten propaganda volt. Legalábbis példát statuált az emberek számára, hogy hogyan kell viselkedni és milyen célokat kell szem előtt tartani, és mitől számít ő majd sikeres embernek.
Miközben visszagondolva meg nagyon kisemberes célok voltak, elvégre a kiváltságosokon kívül az átlag ennél többet nem érhetett el. Pl. jajj de jó, lehetett autója egy családapának, ha sikeres volt... a kilencvenes években a huszonéves apámnak is volt már autója, és már nem is az első, addigra ez már nem számított luxusnak. A TV sem volt luxus, semmi, amit a rajzfilm felvonultat, nem keltett bennem olyan érzést, hogy ők mennyire jól élnek, hiszen addigra ezek már annyira elterjedtek voltak, hogy ez már rég nem volt mérvadó.
Miközben ha egy amerikai 90-es gyerek visszagondol a hetvenes, nyolcvanas évekre, nem érzi rosszabbnak vagy elmaradottabnak. Ott nem volt ekkora technológiai és társadalmi ugrás, azt csak az internet hozta el és a 2000-es évekre kezdődött el alaposan átformálódni az élet, míg nálunk a rendszerváltással évekig csak pislogtunk, hogy mi mindenről maradtunk le. Miközben azelőtt elvileg rohadt jól éltünk.
Egy amerikainak ez hogy jön le? Van Dodge Viper? Előtte meg volt Ford Mustang. Nem zsiguli meg trabant, hanem többszáz lóerős, akár feltöltött V8-as izomautók. Ráadásul a mustang egy olcsó autónak számított, amit többnyire fiatalok vettek vagy kaptak az érettségiükre... Vagy esetleg kicsivel élesebb az újabb tévé képe? Megjelent a CD, amin végre gombnyomással lehetett számot váltani tekergetés helyett? Ilyet tudott a nyolcsávos kazetta is. Amíg nálunk lovaskocsi hozta szódát, ők McDonaldsban zabáltak már akkor, és közben itt meg megmagyarázták, hogy milyen jól élsz. Miközben a tengerentúlról meg alig tudtunk valamit.
Persze már nagyon rég nem láttam egy részt sem, így nem tudom, így visszanézve észre venném ezeket az utalásokat, de alapvetően logikusak voltak a párhuzamok, és teljesen nyilvánvaló, hogyha minden egyes másodpercén hosszasan dolgozott több ember, akkor bizony nem hasraütés-szerűen kerültek bele ezek az elemek.
Ettől függetlenül ez egy szórakoztató, gyerekeknek készített műsor volt, amit a felnőttek is szívesen megnéztek, így értelemszerűen nem ez volt "A" propaganda (azt a szerepet a korabeli hírek látták el leginkább), de tagadhatatlanul része az akkori narratívának. Elég csak belegondolni, hogy mi sült volna abból ki, ha leadtak volna itt egy scooby doot vagy pókembert, vagy bármi mást, ami akkoriban amerikában népszerű volt, amiből látszódott volna, hogy ott felhőkarcolók vannak, táskában hordozható telefonok, több száz lóerős autók és úgy alapvetően lényegesebb minőségibb élet. Nem véletlen, hogy csak a flinstone családot sikerült átvenniük. Tessék magyarok, amerikában még mindig a kőkorszakon viccelődnek.
muh media literacy
Szerintem azért nem ilyen egyszerű ez.
Egyrészt a videó propagandaelemként említ számos egyszerű kulturális elemet, aminek nem a befolyásolás, hanem a - talán nem is teljesen tudatos - valóságábrázolás volt a célja. Másrészt ez a kissé izzadságszagú keretezés olyan ostoba ötleteket eredményez, mint például hogy Mézgáék lakása panellakásszerű lett volna, mintegy a jövőbe látva. A valóság nyilvánvalóan egyszerűbb: az, amit a videó alkotója jellegzetes panellakás-stílusnak vél, az valójában a korábbi időszakban is létező dolog volt, csak az ő történelmi ismeretei és személyes tapasztalatai nem terjednek ki azokra a korábbi évtizedekre, ezzel szemben határozott képe van a panelvalóságról.
Ugyanilyen zsákutcás ötlet a kétgyermekes családmodell propagálását belelátni a sorozatba, és összefüggésbe hozni az ország demográfiai történetével, láthatóan keveset tudva a valóságos 20. századi folyamatokról.
Szóval nincs azzal baj, hogy a Mézga-sorozatot ilyen szemmel elemzi valaki, erre akár egy doktori disszertáció is építhető volna talán. De ez az elemzés egyszerre lett kissé felszínes és a lehetőségeihez képest túl mélyre ásó.
11:10 A társasházi szomszédok az 50-es évek végén, 60-as elején TÉNYLEG átjártak tévézni ahhoz a szomszédhoz, akinek volt tévéje. Ami nem volt ám olcsó dolog. Nagyszüleimnek pl. volt (Kékes) , és előfordult hogy megtelt a szoba szomszédokkal. Szerintem Mézgáék csupán ezt a jelenséget örökítették meg.
mamám is mesélte hogy a házban 1 családnak volt TV-je és ott nézte az egész ház már ha odafértek :D
Kisebb körben, de kb. a számítógéppel és az internettel is így volt felénk... az utcában 2 gyereknek volt gépe akkor sokat jártunk oda meg a könyvtárba kb. 20-an nézték ahogy 1 FIFA-zott
Nem csak a társasházakban volt divat a szomszedaink az utcankból jöttek pl a 3-4. Szomszéd is jöttek volt hogy 15-en néztük a tv-nket. Anyukámnak már csak az ablakpárkányon jutott hely.😂😂😂
No és a hazmesterrel mi vót ugye bajos kövér komcsi haver házmester ugye
2000-ig nagy szomszedolas volt, azota mindenki idióta (=csaladi eletbe visszahuzodo ember az eredeti ógörög jelentése) lett...
Igen,nagyon sok helyen így volt.De mi volt ebben a propaganda?
Nem azért volt egyetlen tv csatorna,mert azt könnyebb volt kontrollálni, hanem technikailag annyit tudott megoldani a műsorszóró rendszer. Akkoriban még Ausztriában is csak 2 csatorna volt. Magyarországon 1969-ben indult a 2-es csatorna és nagyjából akkor kezdődött a színes adás.
Így van. Ma meg van több száz szennycsatorna. Lehet válogatni, melyikkel hülyítsd magad. Tényleg jobb ma.
Kezdetben, legalábbis gyerekkoromban nem is volt minden tv ben adapter, amivel a kettest fogni lehetett. vettünk egyet, az se volt jo, meg a hozzátartozó antennával se. először 93 ban tudtuk nézni elfogatható minőségben. vagy szemcsés volt, vagy a hang nem volt jó. ugyanigy jártunk az rtl, es kukac kettövel is mivel osztott volt. hol az egyik, hol a másik volt jó. tehát technikai okok voltak. vagy igy akarták elérni, hogy fizessenek elő um sz@rokért. ez a nagy büdös igazság. a többi hazugsaG nem politizáltunk, a jó műsorokat élveztük, a rosszakat meg nem néztük. esti mese után takarodo volt számunkra, mint gyerekeknek. én csak mikor dolgoztam, akkor kezdtem el tv t nézni este. mivel négy műszakban dolgoztam.
A franciáknál ( akiktől átvettük a színes tv SECAM szabványát), 1975-ig nem volt színes adás a fő csatornán, a TF1-en, csak a 2-es csatornán, és ez a technikailag egyik legfejlettebb európai ország volt a korban.
Egész Európában gyakorlatilag standard volt a 80-as évekig, hogy egy vagy két fő állami csatorna van, ekkor kezdtek el terjedni a kormánytól független kereskedelmi tv-k, az egyedüli kivétel talán Anglia volt az ITV-vel, ami 1955-ben indult.
Érdekes, az Egyesült Államokban 1950-ben 98 kereskedelmi csatorna volt, 1980-ra ez a szám átlépte az ezret. A technológia lehetővé tette már igen régóta, hogy legyen több csatorna, sokkal inkább pénz kérdése volt ez, tartalmat gyártani nem volt olcsó. Szóval lehetett volna mindenhol több csatorna, de nem volt pénz. Itthon pedig nem lehetett kereskedelmi tévéadást szolgáltatni, ez tény. A rendszer csakis alaposan átvizsgált dolgokat engedett adásba, az élő adásokat is hasonló körültekintéssel végezték.
Szóval lehet, hogy elsősorban nem lett volna pénz több adót és ezekre több tartalmat gyártani, viszont ez a tény a rendszernek nagyon kényelmes volt, hiszen ha lett volna pénz, akkor sem engedtek volna több csatornát.
Jelesül rádióból is két csatorna volt, pedig az lényegesen egyszerűbb technológia volt.
@SalaKaland részvétem.
Pár észrevétel:
-Kiderült, hogy mennyi ideje házasok, mert többször is említették, hogy 20 éve
-Paula nem polgári, hanem inkább gazdagparaszti, vagy legfeljebb kisnemesi származású ("Falun született, ezért tudja, hogy kell letejeltetni a fejőstehenet")
-Inkább azt mutatta meg, hogy milyenek valójában az emberek (nincs ideális társadalom, nem is volt, és nem is lesz, mert mindig lesznek irigy, kapzsi, ügyeskedő emberek)
-Nem a fejlett Nyugaton készült eszközöket akarhatta kifigurázni, hanem inkább arra utalt, hogy a lusta, semmihez nem értő, de öntudatos embereknek gyakran gondjaik lehetnek (könnyebb volt a jövő eszközeit kölcsönkérni, mint megdolgozni a jólétért, viszont túl öntelt volt ahhoz, hogy a nálánál okosabbaktól kérjen tanácsokat, ezért nem tudta kezelni a jövőbeli szerkezeteket, így azok több kárt okoztak neki, mint amennyit segítettek a jövőbeli eszközök)
Azt elfelejtetted megemlíteni az utolsó gondolat menetnél, hogy kiről beszéltél?!
@@relaxer117 Mézga Gézáról(elsősorban, de ez bizonyos mértékig Paulára is igaz)
ha ez igy van a részek végéi hufnágel pisti is egyfalyta propaganda
egyetértek. nem manipulálni akarták az embereket, hanem egy szerintem meglepően komplex társadalomkritikát fogalmaztak meg. pl mikor Géza azt mondja a főnökének hogy a balatonparti nyaralója megérne egy kivizsgálást.
- Ez nekem is rémlik, hogy emlegetik, hogy 20 éve házasok, de itt a videóban az a kérdés, hogy mikor házasodtak össze. Mivel nem igazán lehet tudni, hogy konkrétan mikor játszódik, illetve azt sem lehet tudni, hogy a "20 éve" az pontosan 20 vagy körül-belül húsz, netán húsz évnek érződik :)
- Paula emlékeim szerint a Balaton felvidékről származik, szóval igazad van.
- Ezt is megmutatta, de az üzenet továbbra is ott van, hogy az ügyeskedők rosszul járnak.
- A korabeli propaganda elég jól burkoltan érkezett, nem úgy, mint manapság, szóval amellett, hogy rámutatott (jellemzően) Géza morálisan megkérdőjelezhető döntéseinek a következményeire. Azért emögött ott van az az üzenet is, hogy meg lehet dolgozni a jólétért és becsületesen is előre lehet jutni, holott a realitás ettől elég messze állt.
Hát tényleg jól el volt rejtve. Eddig eszembe se jutott ilyesmi erről. Azt hiszem, ez után se fog.
Nem tudott nem eszembe jutni a magyar tanárom egyik története, melyben a "kiváló irodalmár" csodálatos szavakkal elmondta, hogy mit akart mondani a költő.
A kortárs költő válaszolt az elismert nagyon "okos" irodalmárnak, melynek a lényege az volt, hogy: Akarta a fene!! 🤔
Igazad van! Ezt most eleggé izzadságszagú belemagyarazas lett
helyes... a magyarok mindenben csak az összeesküvést látják... mármint azok, akik nem folyamatosan csak mással foglalkoznak a saját életük helyett.. mindenbe bele lehet magyarázni ilyeneket...
Nem baj ha NPC vagy, csak ne ne dicsekedj vele.
Annyira eldugtak, hogy benne se volt🥹
A mézga család valójában pont h szatírája volt annak a rendszernek, de sebaj :D
Én rühellem a propagandát, meg a kommunizmust, de ebben a sorozatban egyik sincs, ez béna belemagyarázás. Visszaköszön benne a korszak, amikor készült? Hát persze, mint minden filmben.
Még az alsós olvasókönyvben is volt propaganda.
A Mézga családban görbe tükröt láttam, a mai MTV műsorokban direkt hülyítést tapasztalok!😢
Meg az összes többin vetítetteket is ide lehet venni.
Akkor nézd az rtl-t.
Az csupa jellemfejlődésre sarkalló műsort hordoz.
😂
Bárcsak ma is csak ennyi propaganda lenne az állami 'kultúrtermékekben'.
Ha megnézed az akkoriban készült filmeket, filmsorozatokat, rajzfilmeket, meséket, akkor minden bizonnyal rájössz, hogy ott van bennük a propaganda. Sokkal jobban, mint a jelenkori magyar sorozatokat.
Ezt hívják belemagyarázásnak. A szocializmus idején volt hasonló jelenség, amikor minden kiemelkedő irodalmi alkotásban a szocialista embereszmény megigazulását vélték felfedezdni.
Nekem mindig tetszett, amikor egy közönséges szórakoztató darabból politikát csinálnak, vagy azt magyaráznak bele. Szerintem az "Ecc-pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz" -be is lehet mély (és két-) értelmű filozófiát fűzni. Akár jobbról, akár balról. Ezért tartom az ilyen jellegű magyarázkodásokat üres fecsegésnek ... Sorry!
Vélték, mi?
Nem is volt ilyen szándék.
Te se leszel már NPC-bb.
@@bucbuc472 látom tanultál egy fogalmat és azt csattogtatod mindenkinek XD mint egy igazi öntudatlan barom idióta, akinek saját gondolata nincs... pont olyan birka vagy, amit a nyugat termel ki szarásig...
@@gyulalitauszki3736 A Gerilla pol-beat együttes A disszidensek c. dalának a refrénje az volt, hogy "Ecc-pecc kimehetsz, holnapután bejöhetsz", tehát került is bele mély politikai mondanivaló. Haraszti Miklós leleménye. Egyébként ergyetértek.
Ez nem belemagyarázás, csak megfigyelés. A videó nem ítélkezik, csupán megfigyeléseket ismertet. Abban az időben, akár most is, mindenben volt némi propaganda. A politika kikerülhetetlen. Mindenkinek a maga dolga, hogy akare vele foglalkozni vagy sem.
Minőségi rajzfilm volt! Imádtam.
Kűlföldön is nagyon sikeres..........
"Ekkor a háttérben egy szovjet rajzfilmsorozat, a No megállj csak! főcímje hallható, ezzel rejtetten népszerűsítve a szovjet mesét."
A mosószer-reklám közben pedig cseh komolyzene hallható, ezzel rejtetten népszerűsítve a közép-európai klasszikusokat.
Dz a belemsagyarázás kínosan emlékeztet a klasszikus "verselemzésre" amely szerint a versben szereplő tehén elbódülése a feudalizmus utolsó sóhaja... Mire a mű alkotója így reagált: Gondolta a fene! Ez a belemagyarázás bődületes marhaság! A szerzők és a nézők egyszerűen csak jól akartak szórakozninés kész!
Kábé igazad van.🧐
Korrekt elemzés volt, legfeljebb te érezted támadva magad.
nekem is belemagyarázás-szagú néhol a videó, de attól függetlenül elgondolkodtató
...és azért szórakztunk jól, mert jól ismert figurák szerepeltek benne - minden "kommunista propaganda" nélkül.
Azt ezek leszarják jódógukban már azt sem tudják mibe kössenek bele ugye
Tónyi köll a propagandát
Nem hiszem, hogy ezt sokan értelmezték propaganda filmnek.
Egyszerűen imádtam a karaktereket, mert mindegyik extrém volt és imádnivalóan hülye.
Ennyi. Semmi mögöttes tartalom.
Dr. Bubó is fő műsoridőben ment. Meg a Vuk.
Na azért a harmadik mesében vannak szép utalások. Nem mondom, hogy a videóban nem voltak esetleges belemagyarázások, de a Vakációs alap utalását (ne akarj küldföldre menni, mert az rossz) azért én is levágtam még általánosban. Ettől mondjuk még ugyanúgy szeretem a Mézga családot, csak feltűnt. Szóval azért szerintem van igazság az elemzésben.
@@notrather5514 jó, nyilván ez is, hogy abban nem lett volna semmi érdekes, de magában az ötletben szerintem a propaganda is közrejátszott. És akkor már kellemeset a hasznossal.
Pont ezért volt tökéletes propagandafilm. Mert észre sem vették, hogy az. 40 évig mosták az önök agyát a szocializmusban.
(Ne lepődjön meg senki, hogy ma ez a réteg masszív fidesz szavazó.)
Nem propaganda film. Van benne rejtett propaganda. Nem ugyanaz. A függetlenség napja sem propaganda film... de bőségesen van benne propaganda.
Nem attól lesz valami propaganda, hogy sokan annak érzekelik. Sőt. Inkább attól lesz az, hogy sokan valóságnak érzékelik.
Bár a videóban előadott elemzés kicsit felszínes és nem elég megalapozott, azért alapvetően hasznos a felvetés, hogy a Mézga-sorozat is a koranak kulturális és politikai viszonyait tükröző termék, ami azadott korban azt is jelenti, hogy van propagandatartalma is.
Néhány zseni szuperprodukciója volt a Mézga család! A most regnáló dakota haramia Kádár nyomába sem ér!
Ilyen emberek éltek akkoriban Magyarországon. Pont, hogy görbe tükröt tart a magyar társadalom elé. Propaganda?
Ki a jó példa a sorozatban? Akit propagandisztikus módon, mintaként, állítanának a nép elé? Ilyen nincs.
Attól volt a sorozat sikeres, hogy az emberek azt érezték, hogy ők is ismernek ilyen embereket. De a szereplők szerethetőre voltak megcsinálva. Szóval, ez az egész "propagandamese" vonal rettentő erőltetett.
Durván átüt, hogy mennyire előítéletes vagy a sorozattal szemben. Ha szeretnél igazi rejtett propagandát látni, akkor nézd meg a Világgá ment csacsi és bari- című diafilmet.
A szocializmus éveit éltük és a hetvenes években senki nem számíthatott reálisan arra, hogy ez a rendszer meg fog szűnni. Szóval, ha propagandát szerettek volna, akkor az nem kellett volna ennyire rejteniük. Simán tolhatták volna orbáni tempóban, senki nem szólhatott volna semmit....
Én szerintem még mindig jobb a Mézga család mint a mai legtöbb szeny a tévében
Éljen Arstotzka (jó a profilképed)
Az teljesen egyértelmű. Ma már a legtöbb propaganda ebben a sorozatban ártalmatlanná vált.
Egyértelmű hogy jobb, már csak azért is, mert még cenzúrával együtt is szabadabban ábrázolhattak a készítők, amit akartak, nem volt fekete-sárga-meleglobbi, LMBTQVWXYZ meg a többi ökörség, ami ma tönkreteszi az amúgy is csak középszintűre megírt rajzfilmeket...
Ezt jól belemagyaráztad. Semmilyen propaganda nincs benne. A korszak szelleme hatja át. Hiszen a korszak családját próbálja megjeleníteni.
Igen egy nagyszerű , családias szórakoztató rajzfilm...
Egyébként nekem a nagy része amit az első sorozatról mondasz belemagyarázásnak tűnik.
Furcsállom hogy a Mézga Aladár Különleges Kalandjaiban csak az utazásokon kívüli elemekből említesz potenciális társadalomkritikát vagy propagandát. Szinte az összes epizódnak van valamilyen társadalomkritikája az utazások alatt történt különös eseményekkel összefüggésben.
volt a fordított világos rész, ahol a királyok és császárok a legnépesebb társadalmi réteg és a néptömeg az egyetlen ember, egyetlen szakmunkás ráadásul, aki minden hatalmat képvisel. Azon nagyot derültem :D
A “na megállj csak!” szovjet mese főcíme egy magyar zeneszám… Deák Tamás - Vizisí 23:57
Nem mellesleg pont a sorozat zeneszerzőjének a műve.
Nem rossz, de szerintem túltoltad. A 70-es években és a 80-as évek elején az emberek 90 százalékának nem jött így át ez a "burkolt propaganda". Nem volt net, nem voltak külföldi adók, (a Szabad Európa Rádion kívül, ami addigra el is vesztette a jelentőségét) így az emberek csak nagy vonalakban tudták, hogy milyen az élet külföldön. Nagyjából pont úgy éltek, mint Mézgáék. Valóban volt lét, és közbiztonság is. És ha a mostani nagy átlagot nézem, nem is biztos, hogy az rosszabb volt, mint manapság...
De volt külföldi adó. A Radio Luxemburg (a későbbi RTL) szabadon volt hallgató, ahol bejött.
Akkor meg nem volt akkora a kulonbseg, mint 1980-ra lett
@@leventedavid8649 Amerika hangja, Rádió Deutsche Welle, Rádió Vatikán, BBC London, Deutschlandfunk
Lét és közbiztonság? Mindig azon ment a vita hogy nem volt pénz. Bár gondolom volt akinél sok pénz volt, de kétlem hogy az átlagember dúskált volna a vagyonokban. Az én családom sem volt gazdag. A közbiztonságot meg ne is emlegessük. Pl. szándékos emberölésből volt évente átlag 250, volt hogy felment 350-re. Ahhoz képest most 80-100 körül van. Persze nem mondom hogy a verekedések nincsenek hasonló arányban, de azt igen, hogy régen pont ugyanúgy megkéseltek bárkit az utcán mint manapság. 80-as években szanaszét lopták mindenem az iskolában. A '80-as években amúgy a parabola antenna is megjelent már. Igaz, nem tudtunk se angolul, se németül. De pl. Tom és Jerry-hez nem is nagyon kellett a külföldi nyelvtudás. 🙂
@@tuleloblogger Aki dolgozott, és nem volt alkoholista annak lehetett kocsija, tudott lakást venni eladósodás nélkül. Volt korházi ellátás, nem volt muszáj 240 órát dolgozni a megélhetéshez és lehetett nyaralni is. A bénábbaknak adtak SZOT beutalót. Az iskolákba tanulni jártak a gyerekek, és nem az "eltérő kultúrától" rettegni. Volt lehetőség emberhez méltóan élni.
A Mézga Aladár különös kalandjai tele van társadalom- és rendszerkritikával. Minden egyes rész a társadalom és a rendszer egyes visszás részeit figurázza ki, persze a korban adott lehetőségek szerint burkolva és elferdítve.
Ez se valami föjdemekkora felfedezés: Madách Imre fő műve vajon nem ugyanerről szól? De igen. Csak ott vallási, nem szájenszfiksön köntösben, ennyi.
A televízió, mint az egyetlen vizuális elektronikus médium maga volt a propaganda csatornája, de ez legkevésbé a Mézga-családon érzékelhető. A példák erőltettek és egyáltalán nem igazolható egyik állítás sem. Pl. a két családos modell, már a Mézga előtt kialakult. A Mézga inkább ábrázolta a korszakot, mint sem befolyásolta.
Mi az a két családos modell? Két család lakik együtt?
A család fogalma régen olykor gyermeket jelentett. Ha azt kérdezték hány családod van nem azt jelentette, hányszor váltál el hanem hogy hány gyermeked van!
A gyermektelen házasságok nem számítottak családnak a régi fogalmak szerint.
A No megállj csak szuper aranyos mese volt szovjet ide szovjet oda!
@@katalinszepnefarkas6273 Most is ezt jelenti ez: pl. Nagycsaládos=3 vagy több gyereke van. A köznyelv, de a jognyelve is ezt használja. A szó maga egyébként a cseléd szóból ered. Aztán valóban kitágult a szemantikai mezeje, de mint említettem...
@@katalinszepnefarkas6273 Jól összekeverhették régen ezeket a fogalmakat egyesek. Szerencsére már rég nincs ilyesmi. Egyébként ez nem válasz a kérdésemre, hogy mi az a két családos modell.
Végre megint 😊
Valójában összetört a gyermekkorom legjobb meséjének rejtett jelentései, amikbe soha sem gondoltam bele, csak szimplán élveztem. Ettől függetlenül köszönöm a felvilágosítást és újra neki állok megnézni 😊
Ha ez a propaganda annyira el volt rejtve, hogy rajtad kívül senki nem vette észre 50 éven keresztül, akkor érdemes lenne elgondolkoznod azon, hogy tisztában vagy-e a szó jelentésével. A művészetben a burkolt üzengetés pont, hogy a rendszert kritizáló alkotók eszköze, és nem pedig fordítva.
hát, ha itt eszembejut a jehova tanúi által készített tanmese sorozat, ami tökéletesen szembemegy az állításoddal :D
de ezzel az alkotással kapcsolatban egyik oldal mellett sem teszem le a voksom.
Ne hisztizz
Nem vagyok oda a magyar rajzfilmekért, de ezt. imádtam! Még felnőtt koromban is többször újra néztem, na meg persze a Magyar Népmeséket.
A Pityke még nagyon jó, de a dr. Bubó a legjobb!
❤ Főleg mikor a madár hányja a betüket! ❤
Kíváncsi vagyok, a Kalán nénibe vagy a Nils Holgersson-ba mit fog belelátni a sok okostojás...
Nagyon jó mese volt, ma is nézzük, de utáljuk a kommunizmust meg minden parlamentben ülő maradványát, és a kettő megfér egymással. Ma sokkal-sokkal rosszabb mesék készülnek.
Fényévekkel jobb egy ilyen "rejtettpropagandás" rajzfilm mint a sok polkorrektre cenzúrázott, fekete-sárga-elembétékúlobbista szemét.
Felesleges volt iyen mély elemzést végezni, ráadásúl lassan be is bizonyosodik, hogy igaza volt a rendszernek:) + kedvenc volt, lesz ....
Ó hogy ez a hanyatló nyugat milyen magasról indúlhatott, mert 80 éve hanyatlik és még mindíg toronymagasan a Magyarok felett jár.
Oké, Oké...! Lehet elemezni ezt is, mint mindent a világon, és... "aki keres, az talál" - mondják.
De kérdés: ki, vagy kik károsodtak azáltal, hogy úgynevezett "rejtett propaganda" volt ezekben az - egyébként valóban csodálatos - szórakoztató, és szórakoztatva oktató és moralizáló - modern mese-sorozatokban?
Kérdés bizony, és nagyon jó lenne hallani a konkrét választ.
Mert hogy művészi tevékenység bőven volt bennük, azt, ugye, nem vitatja senki? Szöveg, zene, grafika... míg a világ világ, apraja-nagyja emlékezni fog rá!
Nagy részt nem ártott. Nem a szovjet rendszer ellen voltak a sorozatok az egyszer bisztos, de hogy azt azért elkel ismernünk hogy ez nem egy propaganda mese.
@@dfz8422Szerintem se inkább a hétköznapokat parodizálta hogy ezzel csillapítsa az ellengondolkodást de ezt már kezdetben és tegyük hozzá nincs benne politikai tartalom csupán az akkori időket idézi mivel nem is akarták hogy az emberek politizáljanak az is egy tény mivel mi lázadó népcsoport vagyunk nállunk nem voltak népszerűek a propaganda mesék ezzért ezzel nem is lehetett volna minket lecsillapítani így ellentétben a szovjetekkel és a lengyelekkel de legfőképpen a lengyelekkel ellentétben nálunk nem is készült propaganda mese!
Külföldön is leadták a lenyeleknél a németeknél és Dél-Amerikában és ott is népszerű volt!
@@Balazs-lx9juA németeknél teljesen átnémetesítették. Mézgáek németek voktak, németesített nevekkel, és Németországba akartak hazajutni a harmadik sorozatban.
A vasfüggöny mögötti és jellemzően propaganda célzattal megfinanszírozott művészet a kor előre haladtával egyre inkább a művész saját üzenetét kezdi el mutatni, mintsem a rákényszerített propagandát.
Nézzetek "aranybulla"-t vagy "elk u rtuk"-at, a mézga családot pedig hagyjátok meg azoknak, akik értik!
Ezen nőttem fel és imádtam ! Persze bele lehet magyarázni mindent is de akkoriban ez egy reális , szórakoztató műsor volt .Akkoriban ilyen volt az élet .ma mást nem hallunk csak hogy németország elesett , a nyugat haldoklik bezzeg Magyarország...migránsok , soros hadd ne folytassam . A mai műsorokhoz képest a mézga család egy üde felszabadult minőségi fordulatos igényes alkotás ! Persze ...rejtett propaganda ...mostanság a propagandát már el sem rejtik a műsorok színvonaláról meg ne is beszéljünk . Mennyivel jobb egy való világos villajelenet mint egy rész mézgából ?
Most mar csak a TV Macirol kell bebizonyitanod hogy komcsi volt! Szerintem csinalj arrol is egy musort! Vuk esetleg? Vegulis voros a szore! Gyanus....Roppant gyanus!
A TV Maci ügynök volt: köpött minden este. A nyolcvanas években jellemző változatot tervező Foky Ottó pedig valóban III/III-as volt. Persze annyira ideologikusnak lenni, hogy még szegény Mézgáékba belefantáziáljon valaki módszeres, szándékolt propagandát, hát igazán csak sajnálni tudom a t. kollégát…
NE hisztizz
@@sajtamur Pofa be!
készült magyarország kormánya megbízásából, 2024-ben.
Sztem a sorozat leírja, bemutatja a korszakot, nem propagálja. Ha így készült volna a kommentár, akkor korrektebb volna. 😉
Jah, szerintem is csak belemagyarázás, ahogy sokan látták. Egész egyszerűen az akkori valóságot ábrázolta.
Ami jól el van rejtve még, hogy Putyin mennyire hasonlít Julius Cézárra
Pedig leginkább Attila & a Hunjaink szerepét viszi cs tovább, főleg ahogy most (vissza)támadja a birodalmat.
@@Jbdahkoto 😂😂😂
@@tiborfarkas2969 Élt ön ma már?
A Mezga család szórakoztató,igen jó mese volt.Nem úgy,mint a mai műsorok többsége,csak a hulyites megy!
Rományi József zseni volt. Egész munkássága alatt nem kapott egyetlen komoly díjat sem. Nélküle nem lett volna sikeres. Nélküle már nem volt az igazi. 1983-ban maghalt. A 4. sorozat tehát nélküle készült volna el...de annak már semmi értelme nem volt.
Bár én viszonylag mai gyerek vagyok (2006os) rám is tudott a videó hatni. Én anno az M2 elé ültem le ebéd előtt illetve esténként, így jól ismerem én is a sorozatot, illetve mindig is nagyon érdekelt a történelem ezen szegmense. Köszönöm a feltöltést a családom nevében is, ugyanis ők is elismerésre méltatták a videódat, amikor megmutattam nekik.
Az a lenyeg szorakoztato volt a maga idejeben a tobbi belemagyarazas 12:44
Arrol nem is beszelve, hogy a hetedik keruletben volt a Kokorcsin utca a rajzfilm szerint, az pedig nem egy elitkornyek. Gazdagnak pedig nem mondanam oket, Maris talan, de Mezgaeknal Paula konkretan sir h nincs penz kajara, mert ho vege van
NE hisztizz
Én is csak csatlakozni tudok a kommentelők nagytöbbségéhez, én soha semmiféle Kádár-rendszeri propagandát nem láttam bele a Mézga-sorozatokba, és ezután se vagyok hajlandó ilyen szemmel nézni. Számomra ez a három sorozat a Doktor Bubóval és a későbbi Macskafogóval együtt a rendszerváltás előtti magyar animáció csúcsteljesítménye, a rendszerváltás utáni animációs filmek közül nem is nagyon van hozzájuk fogható. Mindhárom a fenőtteknek szóló rajzfilmek táborát erősíti, már csak ezért is teljesen indokolatlan és helytelen a "mese" kifejezést használni! Még talán a középső széria, az Aladár űrbéli kalandjait bemutató 13 rész nevezhető valamennyire mesének, de az meg a sci-fi műfajjal kacérkodik ugyebár, ezért inkább arra se használnám. A Köbükis első, illetve a Vakációs harmadik sorozat pedig teljes mértékben felnőtteknek szól. A humora, a sztorija, és úgy en bloc az egész semmiféle gyerekmese-jelleget nem tartalmaz. Viszont szenzációsan van megírva, igen finom humort, áthallásos-kikacsintós gegeket használ, de propaganda, az nincs benne egy deka se. Ábrázolja, persze kicsit görbetükrön keresztül a korszak átlagos családmodelljét, de ebben mi a propaganda?
A Vakáció-sorozatban bármerre is veti őket a sors, semmilyen szocialista országban nem fordulnak meg, és ilyen országokból származó szereplőket sem látunk, mutatóba sem. Hogy a disszidens magyarok negatív szereplők? Ez talán igaz, de én a negatívságuk helyett a humorukat, jópofaságukat érzékelem inkább, egyáltalán nem a propaganda jön át belőle. Hufnágel Pisti egy rohadék valóban, de hát alig jelenik meg, épp csak utalnak rá, említiés szinten.
Az Aladár spin-offot különösen zseniálisnak tartom, még könyvben is megvan, és a rajzfilmtől függetlenül, pusztán csak olvasva is átjön Romhányi frenetikus nyelvi humora, kár, hogy nem készült még több epizód belőle.
A sorozatokat pár évente újra szoktam nézni DVD-n, és meg kell állapítani, hogy nem fog rajtuk az idő.
én sem, Ez hülyeség. Nem tudom miért akar politizálni ebben. egy szórakoztató műsor volt, nem mese. be mutatta a végén, nem mindenki halad nyugaton. hisz a huffnáger pisti egy lepukkant oduban lakott. akit paula annyit emlegetett.
Magyar szájenszfiksönnek egyáltalán nem volt rossz az Aladár-féle hegedűtokban hordott űrhajó. A külföldi "Jamie és a csodalámpa" se volt különb, a Jetsons meg egyenesen unalmas volt a galambdúcaival, szóval a bezzegnyugat se teljesített jobban.
23:58 A “no megállj csak” főcímdala magyar alkotás, és vizisí a címe, Deák Tamás műve.
Így van!
így már logikusabb, hogy miért a vízi jelenetben van, a videóban nem értettem
Érdekes értelmezés, sok munkát tettél bele, köszönjük. Fiatal korod miatt megbocsátható, ha ilyen szemüvegen keresztül nézed, de tényleg ez így belemagyarázás, ahogy mások is írták. Jónéhány ténybeli tévedéssel. Pl. az 56 utáni kivándorlási hullám előtt nem a Rákosi-korszakban disszidáltak (talán hallottad azt a fogalmat, hogy "Vasfüggöny"), hanem előtte a 2. vh. után. A gonosz latin-amerikaiak vonala inkább a náci magyarokat idézi fel, akik ott kötöttek ki (ld. Páger Antal). Nem akarom most tételesen kielemezni, de hidd el: ez az akkori viszonyok között, más tévéműsorok fényében sokkal inkább volt ez a sorozat burkolt társadalomszatíra, mint propaganda.
Korrekt. Ez az egyetlen válasz elég lenne az összes többi helyett. Sajnálom, hogy láthatatlanul belevegyül a kommentek sokaságába.
Ez az elemzés egy nagy szamárság, a Mézga családban tipikus helyzeteket, tipikus karaktereket mutatnak be a szocializmus idejéből (mi másról is szólhatott volna.) Nem propaganda, inkább szatíra, nagy szeretettel és megértéssel a hétköznapi emberről. Csodálatos és zseniális volt, egy ország imádta és pontosan értette. Semmi propaganda.
relatív jólét? ócska régi autója van, a 60as években még simán koptattak végkimerülésig háborús vagy éppen csak utáni autókat. Érdemes nézni a civil használatban milyen autók jártak a zsiguli trabant Wartburg előtt. magas plafonú régi "polgári" emeletes társas házban laknak(hol gang hol belső folyosó) ezek már akkor 80 évesek lehettek. régi parketta egyszerű bútor.
Egyfajta 60-70es évek Kabos Gyula reinkarnációja Géza a felesége Paula pedig Gombaszögi Ella. A 30-40es években ők voltak a kedvencek! És nem a felső hanem az alsó néprétegeknek. A bérszámfejtő nem volt megbecsült meló, sok csak a fizetési teljesítmény csikok vágására volt alkalmas. Kiválóan példázta a káádár bürő képzetlenségét. Bőven volt benne a balkáni baksis rendszer.
Aladár és Kriszta életkorából lehet tippelni mikor házasodta a szülők. Aladár 9-11 éves, Kriszta 4-5 évvel idősebb, Gimnazista. A miniszoknya nálunk később jelent meg mint nyugaton, de kb 67-ben már a magyar énekesnőkön megjelent azaz ezek után terjedt a fiataloknál. Kriszta kb anyámékkal egy idős(52 utáni születésű) Aladár pedig kb 58-60ban születet(hetett) azaz a szülei kb 1930-32 körül születhettek ha a 60as évek végét nézzük alappontnak.
MZ/X és Huffnágel istván a tipikus emigráns, pontosabban disszidált ismerős rokon. nekem a nagybácsimat anno elhurcolták és fogságba került nyugaton. Így nem tudott hazajönni csak 1968 után! De a hazautazásakor is megfigyelték, na meg a nagyapámat is! 89es utolsó hazautazásáig figyelték, mint nyugatit. Ő apróságokat tudott küldeni mert nem olyan életet élt és nem mérnök egyetemi végzetségű volt hogy nagy megtakarítása legyen amit ajándékokban fejezzen ki. Huffnagel egy a korban a nyugaton zavarosban halászó ügyeskedő disszidens mintapéldánya, jelezve ne akarj kimnni mert úgy se sikerül. Persze hiszen a kötelező orosz nyelvoktatáson kívűl angolul csak elit gimik ahol a komcsi vezetők gyerekei a jövő diplomatái tanultak volt esély megtanulni...
MZ/X kb hasonló aki apróságokat küld ami itthon ugyan szuperül néz ki de javarészt használhatatlan.
A beat zene brit, nem amerikai a R&R az amerikai. a beat a Beatles Rolling Stones és kópiáik, a magyar Metro Illés Omega...korai Hungária
A francia vámtiszt lehet hogy légiós volt és letelepedés állampolgárság után került a hivatalba
A "relatív jólétet" úgy kell érteni, hogy volt egy stabil középosztály,nem élt uszkve 4 millió ember létminimum alatt. Oké, tudom, krumplileves meg pacal, de a pőre éhezésnél speciel még ezek is jobbak.
Csak a szokásos nemzethy üldözési mánia. Nem bírtam végignézni az agymenést.
Mi a bajod a nemzettel?
@@hillpeter3711 Melyikkel?
@@viktoriaszemper7247
Amelyiket említetted.
Te beszélsz nemzetről, aztán visszakérdezel, hogy melyik nemzet?
Na, melyik? Mondd meg te!
@@ungernbaron Melyiket említettem ungernbarom? 🤡 Ha szerinted egy rajzfilm azt sugallja hogy ne csinálj gyereket akkor nálad tényleg hatalmas komplexusok vannak. Csirkefarhátas nyomorék nemcsoda hogy balfasz vagy.
@@ungernbaron Melyiket említettem ungerbarom? Te elhiszed hogy ez a rajzfilm propaganda volt? Azért nem alapítasz családot mert azt suggalja egy mese? Fordulj szépen szakemberhez mert nagy komplexusaid vannak.
A dorozatok állami gondvidelése csak biztosította, hogy nem mindenki dolgozhatott rajta. Így igazi jó szakemberek alkották, ezért volt rendkívül élvezhető.
Hát jót derültem ezen meg a posztokon is. Jó pár sör után egy nyári este jót lehet ezen filozófálni. Engem érdekel a történelmünk, és főleg az első Mézga sorozatot imádom. De soha soha fel nem merült semmiféle propaganda. A szereplők egy abban a korban egy budai alsó középosztály szerű családot jelenítenek meg, ami talán akkor egy legtöbb család számára elérhető álomnak tűnt. Ami persze nem igaz, és valóban ezután robbant be a lakótelep korszak. Egyszerűen egy jó kis szellemes humoros sorozat volt, ha valami, hát ez tényleg propaganda mentes volt szerintem. Persze lehet belemagyarázni, de ha nagyon eröltetett, és van ésszerű egyszerűbb magyarázat is, akkor az valószínűbb. Egyébként soha semmilyen beszélgetésben senkinél fel sem merült hogy a szórakoztatáson kívűl bármilyen más üzenete lenne. És ha az emberek nem érzik, akkor vagy nagyon ügyesek voltak az alkotók (ami igaz, csak nem így) vagy tényleg nem is volt jelen semmi egyéb. 😊
Kedves ismeretlen! talán nézz bele a mai Ner adókba!! és beszélgess szüleiddel, nagyszülőkkel,ha még élnek!!
Mi köze van annak, ehhez? Mit ha én arról pofáznék neked, hogy dinnyét eszek, te meg azt mondanád, hogy kóstoljam meg a marhapörköltet is...xD
Csak akarni kell és bármibe bármit bele lehet magyarázni.
Szerintem a "Vuk" egy kommunista rajzfilm, mert a rókák vörösek,a kommunistáknak is ez volt a színe, és a végén túljár a vadász eszén, tehát evidens hogy a Vuk a kommunizmus győzelméről szól az azt elnyomókkal szemben.
Őrület bmag, máris elmegyek filmkritikusnak 😮
Bár igazad lenne. Az 1980-ban bemutatott harmadik évadban bemutatott magyarok mindegyikét bűnözőnek állítja be. Emellett minden nyugati rendvédelmi szervet úgy mutat be, hogy összejátszanak a bűnözőkkel, bezzeg a magyar rendvédelmi szervek milyen profik.
Kisgyerekkent nagyon jot szorakoztam rajta. Foleg mikor Aladar enekelte: "Kriszta tiszta gyagya mert vizes az agya". Erre Kriszta: "Bemutatom luke Aladart"! 😂😂
a tobbi videodat meg nem lattam, de ezzel nagyon bakot lottel ;-)
Kérdezzük inkább meg pl a japánokat, mint kívülálló nemzetet, hogy mondjuk a Frédi-Béniék vagy inkább a Mézgáék? Tényleg hulladék volt szinte mindenben a magyar szocializmus, de kultúrában világszínvonalat képviseltünk. Zenében pl Presser Gábor, még a BBC is átvette a dalát. Filmművészetben még Oscar-díjat is kaptunk. Teljesen indokolatlan dolog összepropagandázni ezt a rajzfilmet is. Háztáji gazdálkodás, ja, kicsit misztikusan és utópisztikusan és igen magas szintű sci-fi minőségben.
Azért én ezekről a dolgokról megkérdezném a korábbi alkotókat is, mármint azokat akik még élnek közülük.
Nem tartom valószínűnek, hogy propagandaszándékkal készült a rajzfilm.
És azért az se felejtsük el hogy rengeteg nyelvre lefordították és nagy sikerrel sugározták több helyen külföldön nem feltétlenül csak szocialista országokban.
Ahol köztudottan nagy sikerű volt: Csehszlovákia, Németország, Franciaország.
De például Németországban teljesen elnémetesítették, ott Mézgáék egy német família voltak.
En megkerdeztem. 2/2 azt mondta, hogy koze nincs a politikahoz, gorbe tukrot mutattak, es valahogy akkor ezt mindenki felfogta. A jelenben a csatorna uzemeltetoje nem. Sot, ez konkretan mar a felrevezetes kategoria.
Sajnos ez a 35 év igazolta, hogy ez mind valóság... Ez nem propaganda, ez egy jó film! Jobb mint a maiak. Részlet a filmből: (a mai napig) "Az Emberek még mindig nem értik, hogy maga rendőrfőnök a maffiavezér... Nem Pintér Sándor? ;)
Jó helyen kapirgálsz.
Kicsit vitatkoznék veled .
1 :Szerintem tipikus budai ingatlanban laknak. Ráadásul többször is elhangzik a Kökörcsin utca neve ami most is meglévő XI. kerület,tehát budai kispolgárok.Házuk kerítéssel körbekerített tehát nem panel.
Fontos :!!!4Paula vallásosságát gyakran cikizik a részek végén : Én istenkém stb.......
2: Géza nem buta figura egyáltalán csak egyszerűen gyáva karakter.
7. Kerulet volt a sztoei szerint. Az egyik reszben asszem atlatunk Budara, a tv toronyhoz
Nem nyomok dislikeot,mert foglalkoztál vele,de a gyerekkori emlékeim szerint ez nem így él. Aki meg nem tudja kizárni a peopagandát,az annyit is ér
Annyi volt ebben a propaganda, mint egy vasúti sorompóban.
Szerintem nagyon rossz szemszögből nézed ezeket a rajzfilmeket! 🙂 Ilyen alapon bármilyen filmbe bele lehet látni a propagandát! Pld. a 'Különben dühbe jövünk' is egy kommunista propaganda film volt? 🙂
a kor jellegzetességi nem kifejezetten propaganda eszközök
7:01 Volt egy epizod mikor az egész család idöutazás folytán visszament a középkorba.
Az akkori magyarok nagyon hamar rájöttek hogy Paula az anyjuk az egy boszorkány, meg is kötözték hogy megégetik.
Blöki a kutya próbálta védeni a gazdáját. Mire mondja az eggyik ös magyar.
Az gaz kutyu a nadrágumba harapá.
Mikor erre gondolok minden eggyes alkalommal elfog a nevetés, hahahaha.... 🙂
Mennyivel hitelesebb történelmi áttekintés lett volna, ha valaki olyan csinálta volna a videót aki tényleg élt abban az érában.
szerintem meg baromi jó hogy a fiatalokat is érdekli a téma
@@Franku_4 Nem sok értelme van.
Te sem éltél a Római Birodalomban mégis alkothatsz róla véleményt... Ez egy szar őskomcsi duma.
Sajnos akik abban a korban éltek nem túl aktívak tartalomgyártásban
Akik akkor éltek azok meg lettek nyomorítva. Aki gerinces volt az ment a dilihazba, vagy a kötélre 56ban.
Háááát, én nem látok semmilyen burkolt propagandát ebben. Ez szerintem szimpla belemagyarázás.
A Mézgát és a dr.Bubót is adják szombatonként és vasárnaponként délután. 2-2 részt mindkettőből, mindkét napon.
Ezek szerint nem is változott a rendszer...? 😲
Ez csak egy korrajz, amiben tipikus átlag karaktereket, és családot jelenítettek meg. Végighallgattam az elemzést, a kétharmada rettentően erőltetett feltételezés. A többi a történet mesélése.
Amikor olyan elemez valamit aki nem volt részese.
Jézusom, ilyen alapon ne elemezzünk semmit amit 80 évnél régebben írtak...
És a pártprobagandára költött pénzek nem rokonok és haverok zsebében landoltak,legalábbis nem ilyen félelmetes módon mint manapság.
A mai kutatási eredmények szerint ennél is több volt a háttérbe. Már jócskán a rajzfilm elkészítésének idején a Magyar Népköztársaság volt a gazdasági kapocs a vasfüggöny két oldala között.
Nem kell ahhoz propaganda ami jól működik, és az akkori Kádárrendszer, összevetve az akkori Nyugattal egyáltalán nem működött rosszul. A mai Magyarországról ez egyáltalán nem mondható el. Ami jó az pedig jó, kár szarral bekenni és méltatlan is, már csak azért is, mert a készítők már nem reagálhatnak.
A kádárrendszer rosszul működött mert felélt mindent.Gazdaságilag harmat gyenge volt, csak az életszínvonalt szerényen növelő intézkedésekre tellett egy ideig, amikor elfogytak a tartalékok akkor jött a hitelfelvétel és az adósságspirál.
@@titopetrosonicde4858 Ha te is éltél volna akkor, vagy utánanéznél a tényeknek, pontosan tudnád mik voltak a gyengeségei, és azt is hogy miért. Adósságcsapdába csalták az országot, akárcsak később a devizahitelekkel egyenként a polgárait, ráadásul ugyanazok a bankárdinasztiák, és ugyanolyan aljas módszerekkel. Ettől függetlenül a gazdasága jól működött, óriási exportbevételekkel, a KGST ellenére is, annyira, hogy ide jöttek ellesni nyugatról, pl. Hollandiából a titkát. Az hogy a rendszerváltás után az IMF a diktátumaival tönkreverte a gazdaságunkat már egy másik történet. Ne írj olyasmikről amikről csak félinformációkkal rendelkezel, ha nehezen is de a valódiakat is meg lehet találni. A politika, a szocializmus, a Szovjet megszállás miatt nem lehetett más, de ha megnézed az akkori Romániát, pl. hozzá képest is, itt a paradicsomban élhettünk. Mondom én, aki pedig nagyon nem lettem volna párttag semmi pénzért, és utáltam, hogy azok is jól élnek akik alig, vagy félgőzzel dolgoznak. Egyenlősdi mánia volt akkoriban. Most viszont nincs elég kórházi ágy, se orvos, kémiatanár meg csak mutatóban. Erős, teljesen magyartulajdonú cégek tömege, profi termékekkel? Na persze, álmunkban. Nyugdíj 55 ill. 60 éves korban nemtől függően? Bérlakás a cégnél dolgozóknak, az adott cég tulajdonában? Létbiztonság, közbiztonság, rend, ütőképes haderő a kor színvonalán? Nem folytatom, mert túl hosszú lenne, de ezek akkor mind megvoltak. Pl. a lakossághoz mérten a kórházi ágyak száma jóval több volt, mint nyugaton. Egyszer vett fel az ország hitelt, nem túl sokat, egyébként teljesen szükségtelenül, mert beugratták, hiszen akik azt adták, előre tudták, hogy milyen kedvezőtlen gazdasági változás jön, mert ők csinálták. (Olajár robbanás.) Azután azt kellett nyögni, újabb hiteleket felvenni miatta, stb. (Már sokszorosan visszafizettük és még nagyon sokáig fogjuk is a pofátlan kamatok miatt.) Szerintem sokaknak ismerős a történet, a saját hitelfelvételükkel kapcsolatban.(Románia pl. minden hitelét visszafizette akkoriban, hogy szabaduljon a csapdából, össze is omlott a gazdasága, nyomorogtak.) Nyugaton is csak a felszínen működött jól minden, mert jobbnak kellett mutatkozni a rivális rendszernél.
@@titopetrosonicde4858 Még szerencse hogy most egy deka adósságunk sincs, se a ruszkíjok, se Csájná felé, igaz? Oh wait...
Tehát ha Kádár vett fel hitelt, fújfúj monnyonle, ha a csúti gnóm, az meg rendbe van 🤣🤣🤣
@@TheLambdaTeam azt látom hogy írni nem tudsz,meg olvasni se.
Nekem inkább tűnik társadalmi lenyomatnak, mint propagandának. A köbüki kb olyan mint egy Nyugat európai vagy Amerikai rokon. Mézgáék meg az a tipikus magyar jólvanazúgy mentálitás illetve a túl fejlett technologiához való hozzá nem értés szinonimája.
Nekem ez volt a legjobb korszak. egyreszt nem idegesitett, hogy későn adnak adásokat, ami engem érdekel, mert volt olyan, hogy este tíz után nem volt adás. es ez volt jó.
Mindig a pénz miatt nyafogtak közben szivarra volt pénz...
Most is a pénz miatt nyafognak de telefonra ,internetre mindenkinek van pénze.
@@nemnemigenigenés cigire meg piára
@@nemnemigenigen ez manapság már alap! Ha nincsenek meg ezek a feltételek, hatalmas hátrányt tud jelenteni.
@@liacsku Persze ,de a kedvencem az mikor a ház dől össze de megy a napi 4-5 óra tiktok live...
@@nemnemigenigen ebben igazad van.
Figyelem! A fenti videóban egy gyermekkor romboló tartalom kerülhet bemutatásra!
könyörgöm a rajzfilmet ne nevezzük már mesének!!!!!!!!
szep munka öcsi, politologusnak tanulsz godolom... szep szakma. hajra!
Szóval Mézga Géza a 2/3-os szavazok korai előfutárra?
Nem láttam ezeket a rajzfilmeket, mert nem érdekeltek. Én 1947-ben születtem. Két mondatot olvastam el csak a kommentekből, valamit hozzátennék. Csonka család voltunk, ami azt jelentette, egy anya, és egy lánygyermek. Cáfolom, hogy nem lehetett utazni, pedig anyám nem volt párttag, egyszerű tanitónő volt, én még kisz tag sem voltam. Már 1968-ban nyáron, Olaszországba mentünk, én akartam, mert tanultam az olaszt gimiben. Az nagyot hantázik, aki állitja, hogy nem lehetett utazni. Turista utlevelet kellett kérni, nem volt probléma. Utána minden évben külföldön nyaraltunk, csoports utazással, nyugaton. Persze egész évben erre spóroltam. Kocsi meg nem kellett, minek? Bp, központjában laktunk
De csak három évente lehetett nyugati országba utazni!
@@Balazs-lx9ju
Így van, ezt mindig gondosan kifelejtik a Kádárt imádó demagógok!
Bulgáriába, meg Csehszlovákiába valóban lehetett utazni de pl. Itáliába csak 3 évente egyszer - és csak akkor, ha kommunista rendőrök biztosak voltak benne, hogy hazajönnek a delikvensek....
Ja, idegen nyelvet kellett tanulni, idegenvezetést vállalni, vagy meghivólevelet produkálni.@@Balazs-lx9ju
Na szívemből szóltál. Én 61 ben születtem, én is minden évben voltam külföldon 76 óta. Igaz a pénzt egy évig guberáltuk össze, de összejö9tt. aki nem élt akkor, az nem is tudja.
Ezt rendszeresen elsütik a Kádárt ekézők, hogy nem utazhattál. Nem a francot nem: még mi családunkból is volt, aki hónapokig odavolt "endékázni". De "jugóba" is rengetegen mentek nyaralni. Meg, ahogy írod, "Olaszba" és "Görögbe" is mehettél. Volt valutakorlát, na és? A határon konkrétan leszarták, nem foglalkoztak vele, annyi lóvét vittél ki, amennyit akartál.
No megállj csak Deák Tamás, Vízisí című rádió művét használja főcímként, így egyáltalán nem lehet utalásként tekinteni rá. (vízen autózás közben hangzik; "vízisízés")
Mint minden kommunista rajzfilmben így ebben a sorozatban is megjelenik a propaganda, bár szerintem nagyon ízlésesen lett elhelyezve és modern szemmel tényleg háttértudás kell a nagy részének értelmezéséhez, így szerintem még generációkon át fog szórakozást nyújtani messze túl élve a kommunizmus borzalmait
Bár én perszónál mindig is "egy nyugati izgalmasabb világba" való kitekintésként láttam az első sorozatot, és Mézgáék szerencsétlenkedésébe pedig azt láttam bele, hogy lehetnek akármilyen kapcsolatai az embernek, ha ő maga egy szerencsétlen, és ez nekem teljesen bele illik a szocializmus demagóg ostobaság ellenes "oktassuk a népet" hozzáállásába
Egészen megjött a kedvem ,hogy újra nézzem a sorozatot, és hogy leíratkozzam erről a csatornáról.
Hú, a harmadik sorozatot ezek után nem nézem meg a családommal, pedig az első kettőt nagyon szeretem. A legsúlyosabb, hogy azt sulykolja, a magyarok még külföldön is csak széthúznak, ahelyett, hogy összetartanának, és segítenék egymást.
A Netflix rol mikor lesz elemzes?
Ilyen alapon a Terminátor tele van kapitalizmus reklámmal :) Ettől függetlenül jó kis videó volt, felelevenítette a gyerekkorom. Jó volt az egy csatorna és a Szaratov hűtő is :)
Ja, szerintem a Terminátor széria meg egy luddista ellenpropaganda, zúzzuk le a gépeket 🤣🤣🤣
@@TheLambdaTeam 😀😀😀
Sajnálom, hogy így látod ezt a valóságról és való emberekről készült szellemes, ironikus és kedves rajzfilmet. Akkoriban, a tv-k indulása korszakában itt nálunk nagyon sok egyszerre tartalmas és szórakoztató műsor ment, amelyekből éppen kritikai szellemet, kultúrát is kaphatott a néző, nem csoda, hogy akár az embereket is összehozta. A Pannónia Filmstúdió rajzfilmjei különösen színvonalasak, bevallom, sokszor jóval többre tartom, mint az akkoriban Amerikában készülteket. Ma is érvényesek. (Mondjuk a magyar szövegű Flinstone is 2 kategóriával jobb az eredetinél, bár ott a képi humor is sokszor kiváló.)
(És ez a vonalasság, amelyről beszélsz, éppen hogy nem volt fellelhető. Sajnos, nem úgy, mint ma, pláne a tv-ben)
Azt is sajnálom, hogy manapság az irónia sokszor olyan, hogy lesújtó, megsemmisítő véleményt közvetít, emiatt tovább mélyíti az árkokat. Pedig a nem bántó, az elfogadhatóvá tevő, a közös alapról indított irónia százszor jobban működik, sokszor jobban segít az esetleg káros jelenség enyhítésében, ritkításában.
Nem gondolnám hogy ez propaganda! Főleg külföldön is sok helyen vetítették, főleg francia országban
Nem volt mögöttes tartalom.Egy nagyon jó sorozat volt.Bár ma lenne ilyen.
Szia Kedves Tóni Mester!
Jó újra látni Téged!
Elsőre érdekes az a ,,Verhomár", ,,Komovina", vagy hogyan is nevezhetnők...
Szerintem a biztonsági védőfelszerelesek használatára több hangsúlyt fektess! Bocsáss meg, én csak féltElek! 🙏🏼 ❤
Továbbra is minden jót kívánok neked és profi csapatodnak! 🤗
Milyen jó, hogy ma nyoma sincs propagandának.Bezzeg akkor, ott röhögtek az ilyesféle rajzfilmeken, ahelyett, hogy kielemezték volna őket és bosszúból kiűzik az orosz megszállókat.
Nem néztem végig, de a Mézga családnak tényleg annyi köze van a Frédi és Bénihez mint a Traubinak a Kólához. Mindkettő rajzfilm, mindkettő szénsavas üdítő.
1:53-nál: "...kommunista diktatúrában..." A Kádár-rendszer nem egyenlő a kommunizmussal. Jó lenne tisztázni a fogalmakat, mielőtt szakértői magabiztossággal beszélsz valótlanságot. Ahogy előtte is mondod, az szocializmus volt.
Egyébként neked sincs teljesen igazad, hisz mindkét megfogalmazás megfelelő használat évszázadok óta. Csak gondolj pl. Japán példájára.
Ez nagyon izzadtságszagú lett. Nyilván a sorozat valahol tükörképe a kornak, de annyira semleges és ártalmatlan formában, hogy inkább nevetett rajta az ember. Ezzel az erővel minden egyes rajzfilmbe, meg mesébe bele lehetne valami nyakatekert propagandát magyarázni.
Szatírája a kornak, egész pontosan. De amúgy tényleg így van: belemagyarázni politikát mindenbe kb. olyan mint a viccben a pszichiátriai ápolt, aki mindenben pinát látott...
Felejtsétek már el végre, hogy Magyarországon kommunizmus volt Kádár alatt. Kommunizmus legfeljebb Rákosi alatt lehetett, de akkor sem volt igazi kommunizmus.
Valami szuper volt a videó, köszönöm. :) Profi, aprólékos, teljesen érthető. Így még nem is gondoltam a Mézga család-ra, de nagyon tetszett a párhuzam. Köszi még egyszer. :) További kellemes tartalomgyártást és kitűnő egészséget kívánok Neked! :)
Ez a sok utólag belemagyarázott hülyeség! Tökéletlen emberi tulajdonságok jelennek meg, hiszen a tökéletesből nem születhet mű. Géza karaktere egészen hasonlatos a Barátok közt Lacijához, ott mi van elrejtve? Kár volt ezt a videót elkészíteni. Ez a film, ma is megállja a helyét, nem volt ebben semmi propaganda.
Ezzel a "Kár volt ezt a videót elkészíteni." vitatkoznék, hisz egyfelől mindenkinek joga van videót készíteni egy őt érdeklő témáról, s úgy, ahogy ő akarja. Másik gond a megjegyzéseddel, hogy vélhetően nem olvastad a leírásban szereplő két linket, amely a videó alapját szolgálta, némi privát véleménnyel kiegészítve.
Sajnos nem adok neked teljesen igazad. A Mézga család III. évada, amiben lejáratja Rákosi-, majd a Kádár-rendszer elöl kimenekülteket.
Ha van is benne propaganda akkoris azt csak fogóval lehet kihúzni belőle. (de amúgy mondasz valamit)
Hááát nagyjából kábé igen.
Pont ellenkezőleg, a mézga sorozat tele van burkolt rendszerkritikával... 😡
Magyarország sohasem volt kommunista! Tisztában kéne lenne a szavak jelentésével!!!
Az összes régi mesét megpróbálod majd lehúzni? Szegény Frakk beépített 3/3-as ügynök volt Mazsola és Tádé pedig kgb-esek, mi? 😁😁🤣🤣🤣
persze, kell a nézettség
Mondjuk, nekem Károly bácsi mindig gyanús volt... 😁