Nagyon hasznos videó volt számomra. Köszönöm! Tavaly nyáron az S22 Ultrát kicsit több, mint 1500€-ért vettem. Az S23 Ultra nem akciós ára 1579, jelenlegi akciósan viszont 1399-ért hozzá lehet jutni. Nagyon csábító, de ahogy mondtad is, nem az S22 leváltására való igazán, max a fanatikusoknak. És én sem szeretem évente cserélni a telóimat. Majd talán S24-re vagy S25-re váltok. De talán S26-ig is kibírom.
Már egy hónap használat után kijelenthető, egy nagyon jó készüléket raktak össze. Akár rövid, vagy hosszabb távra is tervezve, egy jó választás ez a készülék. Ez most Snapival érkezett, nyugodtan lehet hosszútávra tervezni vele, szuper lett. Az aksiidő nagyon jó, általában másfél naponta töltöm, és bő 7-óra kijelző idő megvan. Aki most ebben a készülékben gondolkozik, nyugodtan megveheti, csalódásmentesen. Sajnos, az ára nem baráti, de minek az manapság.
Mindig ámulattal nézem a videókat amiket csináltok és mielőtt megvenném ezt a telefont nyilván több ember tesztjét véleményét meghallgatom/megnézem Nyilván ebben a te véleményed is mérvadó számomra egy jó ideje. S21 Ultra-ról váltanék mert van lehetőségem nagyon jó áron venni egyet, viszont azért előtte nem árt ha végig nézem meg levonom a konzekvenciákat. Nem olcsó a technológia de ha veszek telót azért 2 évet nyúzom legalább :)
Sziasztok! S9+ról váltottam bő 4 év használat után és nagyon meg vagyok elégedve az S23 Ultrával. Ugyanazt a minőségérzetet hordozza magán, mint annak idején az S9+. Egyáltalán nem bántam meg, bár olcsónak nem olcsó, de valamit, valamiért.
Most szeretnék váltani Samsung Galaxy y3 ról. Nekem tetszett amit mondtál a készülékről, meg is rendeltem. Köszönöm a tesztet nagyon minőségi a tartalmad. Csak így tovább!!
Kitűnő teszt ,mint mindig imádom a videóidat.Részletes A tól Z ig mindent elmondasz egyszerűen te vagy a leg jobb köszönöm ezt a nagy szerű tesztet 🌞🍺🍺🍺🍺
Köszönöm a teszt videót már nagyon vártam, előrendeltem egy s23 ultrat amivel egy régi A71et váltok le, nagy előre lépés lesz számomra 😀 alig bírom már ki várni hogy meg érkezen a helyi yettel üzletbe 😀
Ez jó, épp csak annyit változtattak külsőleg, hogy a legtöbb kiegészítőt veheted meg újra, még véletlenül se tudd felhasználni az s22-es cuccokat. De azért elhagyják a töltőfejet a környezetvédelem jegyében 😁
@@NathanDrake199 Próbálok segíteni: Igazából egyik széria kiegészítői sem kompatibilisek a másikkal, pedig az a pár milliméter változtatásokból látszik, hogy valós értelme a méret változtatásnak a pénz lenyúlás. (Mindegy, hogy vannak akik ki tudják-e fizetni vagy sem, attól még az) A töltő fejek (töltési technológia) sem feltétlen kompatibilisek, mert sok esetben más töltési sebességgel játszanak a györstöltés miatt. Persze, lehet marika néni éjjeli szekrényén több éve hánykolódó 5V 1A-es töltőfejével is tölteni, ha ez az igény szint.
Végre! Elhagyták a meleghúgy Exynost. 3 napos üzemidővel tolom kb 2 hete. Note 20 ultra-ról váltottam S23 ultra-ra, processzorban ég és föld. Ha nem használom, nem eszi az akksit. Ebben az árkategóriában már az 20 ultrának is ezt kellett volna tudnia...
Köszönöm szépen! Pont tegnap vásároltam meg. Nagyon jó kis videó volt és a végén nagyon meg nyugodtam mert én meg samsung note 9 pluszról váltók s23 ultrara! 😊
Szia Segítséget szeretnék kérni abban, hogy az S23 ultrához lehet-e profibb videó készítéséhez jó minőségű külső mikrofont csatlakoztatni és érdemes-e? Válaszod előre is köszönöm.
Én S20+ 5Gről váltottam. Lenyűgőz az akkuidő, a hangszórók minősége és a kamerákon is látszik a fejlesztés. Nekem eddig semmilyen körülmények között nem melegedett, a huszassal gyakran előfordult melegedés. Egyetlen dolog zavar, amit már a külföldi tesztekben is említettek, hogy elég nagy a shutter lag. Gyenge fényben mozgó témáknál azért még van hova fejlődni. Egyébként isteni fotókat lő jó fények között, a 200Mp is azért hasznos tud lenni néha, 100% croppal tűélesek a képeken a részletek. Még vadászok egy 45 Wattos GaN töltőre és pár évre megérkeztem azt hiszem. :)
Szia! Én FHD+ban használom a telefont, szerintem úgyis tökéletes a képminőség. Illetve ekkora kijelző méreten én nem tapasztaltam olyan nagy ugrást a 1440p esetén. Általában nálam be van kapcsolva a 85%-os korlát, de csak azért, mert bőven elég annyi töltöttség egy átlagos napra például. Akkor szoktam 100-ig tölteni ha tudom, hogy nem lesz sok időm tölteni vagy épp nem akarom töltőre tenni a telefont. Most elgondolkoztam, hogy a bő fél év alatt volt-e negatívum a telefonnal kapcsolatban, de nem tudok ilyet. Szeretem nagyon, jópár évre tervezek még vele.@@a.c.6937
@@DKmhun koszonom a valaszt, én tegnap elott vasaroltam meg, pár eve nem volt csucskategorias telefonom ugyhogy eleg nagy ugrasnak erzem egy A53 utan. Nagyon szupernek tunik, de fura hogy kozel annyiba kerult mint a laptopom. Nagyon kell rá vigyaznom 🙃 ...Nehez volt ra foliat talalni, uveget nem akartam, de mivel kicsit curve ezert nem tapad ra olyan szepen a széleinel. Neked sikerult jo foliat talalnod ra?
S10e tulaj vagyok, az S23 4 generációval újabb a mostanimnál. Gondolkoztam a váltáson, viszont nem érzem azt, hogy megéri ár/érték arányban. Teljesen jól működik a 3,5-4 éves telóm is, gyors, szeretem hogy kis méretű, oldalt van az ujjlenyomatolvasó, ami gyorsabb is. Kamera és akksi terén persze jobb lenne az újabb, de nem ér meg nekem ennyivel több pénzt. 250-300 ezret adnék max az S23-ért.
Ne cseréld le, amíg bírja az S10e - nem amatőr üzen, ha kívül kellően megtakarított, én inkább akkut cseréltetnék, megválasztva az igazán jó szervizműhelyt. Mindenről szó esik, csak arról nem, hogy nem a magyar erszényekhez szabták az árat, és barbárul nagy, egy nagynevű autótervező pontosan elmagyarázta, hogy miért lehet ún. szép autót kb. 4-4,3 m között tervezni, tolakodó tankot lehet készíteni nagyobb méretben is, de szépet csak "emberi" méretben. Ugyanez az ok a kézhez simuló telefonok esetében. Képen, profi fotós nagyon szépnek tudja mutatni, de nyáron, póló, valamilyen nadrágféle, és hova teszed? Ingzsebbe aligha. Tolakodó, gazdag a gazdám, ez ordít róla. Fotóművész nem telefonnal dolgozik, a Nikon és Canon mérnökeit sem hibernálták. Nálunk komoly vallás-szerű hatása van a Samsungnak, hogy az csak jó lehet. Pl. kijelzőben a Xiaomi 12/12X, a világon első 12 bites kijelzője biztosan jobb. Nem imádom a Xiaomit, de nem vagyok vak sem.
Nagyon imformatív videó! Én S 21 ultrárol váltottam S23 ultrára mert az S21 ultra kijelzőjén keresztbe megjelent 1 fehér csík , amugy nem váltotottam volna! Lehetett választani garanciába hogy meg csinálják de az sose lessz már olyan ha szét szedik! Így meg néztem a videód és ugy döntöttem inkább megveszem az újabbat és nem csalódtam!🙂 köszönöm sok informatív videókat! Csak így tovább, ez a legjobb ilyen csatorna! respect 🙂
Köszönöm szépen a remek termékbemutató videót! További kellemes hétvégétek, napotok legyen erőben,egészségben ,békében persze mindenki számára szintén! 😀👌📸👍🍀☀️👆
Őszintén remélem, hogy 2053ban a Samsung Galaxy Ultra 53 nál is még te fogod bemutatni nekünk a telefonokat :) meg a techkütyüket :) Csak így tovább :) Üdv Salzburgból :)( ja és nem nem vennék ilyen telefont és ennyiért meg főleg nem :) a vivo x80pro tökéletes számomra :) )
@Surname Parancsolsz? :D hát te neked meg mi a jó bajod van? :D Bal lábbal keltél?Pénzügyi gondjaid vannak ? Adósságod? Nem vagy elégedett az életeddel? Ne rajtam tölts ki a frusztrációdat,azért mert nem úgy alakul az életed ahogy tervezed :) Ha a kommentem meg ennyire zavar, akkor nem kell elolvasni :) A te véleményed pedig olyan mint az én véleményem , mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra :) köszi puszi pacsi :)
Megfordult már pár készülék a kezeim alatt, korábban egy huawei mate 20 pro volt az a telefonom ami olyan igazán "hűha" érzést váltott ki belőlem androidos fronton az iPhoneról való visszatérés után. Utoljára egy Xiaomi Mi11 volt amit évek óta használtam, viszont bármennyire is szeretem a xiaomi termékeket telefonos viszonylatban valahogy nem győzött meg a huawei után. Most megvettem az S23 Ultrát és hozzáteszem Samsung okostelefonom sosem volt (Talán még a régi időkből egy kinyithatós buta volt a kezemben utoljára :D) és hihetetlen, de számomra eddig elég meggyőző ez a készülék. Mint kamerák, kijelző, fényerő és nem mellesleg üzemidő. Talán az egyedüli fájó pont a korábbiak után az a töltési sebesség, de ez egy olyan kompromisszum, amivel meg tudok barátkozni. :) Én abszolút elégedett vagyok vele ezidáig.
Nekem eddig nem annyira meggyőző a Huawei Mate 20 pro után. Például az arcfelismerés sokkal rosszab mint a Huaweiben. Az IPhoneomhoz képest viszonyítva ennek az S23 Ultrának meg borzasztó.
@@wonderhuebert6166 Sajnos ezt én is tapasztaltam, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a mate 20 pro 3D arcfelismerést tudott, még a S23 Ultra csak 2D-s. Legalábbis én így emlékszem.
@@ChrisSmith_94 Igen, ez csak 2D-s. Megkérdeztem az online supportot, hogy a 5-600 ezer Forintos telefonnál ez normális-e, hogy még fényben sem szeret felismerni, sötétben meg egyáltalán (ahol a Huawei és IPhone még simán) vagy csak nálam jelentkezik a hiba. Azt mondták ez sajnos ilyen és a Huawei és Apple 3D-s technológiát használnak, de azoknál ott a noch és milyen jó, hogy a Samsungon meg csak egy kamera pötty van a kijelzőn. Véleményem szerint mindegy, hogy mekkora a noch, de működjön minden feature, extra maximálisan jól egy ilyen kategóriájú telefonban.
egyetlen kerdes fogalmazodott meg bennem, amire nem is kaptam valaszt es a videoanyagot tekintve fontos es szembetuno kulonbseg: melyik telefon kameraja a szinhubb a valosaghoz kepest ?
12:19 Pontosan melyik S22 Ultra modell van nálad, hogy csak 10% volt a különbség?😮 Nekem először volt a 8 gb ram/128 gb annak nagyon nagyon nagyon rossz volt az akkuja, most meg egy 12 gb ram/256 gb használok és határozottan jobban tartja az akkut!
Szia Laci! P20 pro mai napig szuper, gyors, alapvetően nem lenne okom váltani, de 5 év eltelt mióta megvan, továbbá vannak olyan új képességek amik a mai telefonokba tetszenek. Vártam sokat xiaomi 12 S ultra-ra, de ugye a piac. Aztán nagy vágy volt a Google Pixel 7 pro után (jelenleg is favorit), jó az S23, de xiaomi 13 ultra vagy honor új magic-re még várok. Mi a véleményed, jön új telefon még amire megéri várni? (Igazából addig várok mindig az újakra, hogy a jelenlegi 6 éves lesz xD) Köszönöm előre is!
Hasonló cipőben járok én is, ugyan ilyen telefonom van és nagyon szeretem. Én is hasonló telefonokat néztem mint te, plusz még a Huawei Nova 10 is eléggé elnyerte a tetszésemet, pofás, gyors telefon bár ugye ott a Google hiánya amitől kicsit tartok Továbbá néztem a galaxy s22-őt és a Xiaomi 12-t
@@Szmelya Nálam amúgy fejlesztőiben levan véve animáció, stb sebesség 0,5re. Munkatársak iphone 13-al hasonlítható a sebesség, tehát gyors. Én elsősorban munkára használom, email, word, excel, ppt, teljes onedrive kezelés, meetingek és sok internet. Még várok MWCre, mit mutatnak, teszteket aztán lépek. Olcsóbb úgyse lesz, 5 évig meg legyen jó. Bár samsung dupla tárhely akció elég kecsegtető!
mindegyik felsorolt telefonnak megvan a maga hibája de szerintem ár érték arányban a Google Pixel 7-nél jobbat nem találsz...egyedül az éjszakai fotós videos képességeivel nem tudnék megbarátkozni mert erősen látszik a zajosság a képeken rajta
Nagyon ismerős a helyzet, nálam egy P30 Pro van, ami igazából tökéletesen működik. Néha elkap a vágy, hogy váltsak, de csúcskészülékek árai nevetségesek. Ha holnap tönkremenne a telóm, én egy Pixel 7-est vennék. :D
@@zsoltcsete4565 Teljesen igazad van google pixel 7 pro okán. Kicsit kétségeim vannak a Magyarországi Support okán, illetve 5G hiánya (tudom itthon 4G jelenleg elég jó, de ha 4-5 évre tervezek akkor ez akadály lehet.) Továbbá munkám miatt nagyon jó, ha kéznél van nagy felbontású makró fotó. Bár ezt talán kevés helyen látom tesztekben.
Ilyen apró fejlesztéseknek mi értelme van?Jobb lenne 2-3évente adnának ki csúcstelefonokat.Ez csak parasztvakítás amivel a 23 jobb a 22nél.Én Samsung galaxy s10 váltottam s23ra de semmi nagy különbséget nem látok,csak annyi hogy az s23 megkapja a legújabb szoftvert,de a s10 is szuper a mai napig.
Laci ha megoldható és teszteled a sima 23, 23+ telót, mellé tehetnél egy S20, S21-et, hogy azokhoz képest mennyit fejlődtek, mert sokan szerintem ezekről váltanának, és érdemes lenne összenézni őket. Engem főleg a fotós részük érdekelne pl, hogy mennyit fejlődtek.
@@Tech2hu most s21 ultra telóm van és eròsen agyalok hogy meg e éri váltani 2év után a s23 ultrára nagyon örülnék ha csak szóbelileg is össze hasonlíttanád a kettőt nagyon érdekel h meg e éri ugyan úgy várom a samsung vs iphone tesztet is 😀
Elég üdítő látni, hogy a Note 10 el belőtt designt békénhagyják végre, és nem azzal foglalkoznak, hogy néz ki a telefon hátulja a tok mögött, hanem azzal, bele mi kerül. Bár az idei telefonokat a Snapdragon fogja eladni, nem a gyártó ami a hátuljukra gravírozva van. SD 865 óta nem volt értelmes proci, szóval ideje volt az ugrásnak.
Nem lett rossz videó, és bár tudom hogy Európába vagyunk, így azokat a telefonokat hasonlítod össze, mert ez a célszerű, de azért az mellett sem lehet elmenni, hogy az S22 Ultrából is létezik Snapdragonos modell is, és ha azt venné az ember mint teljesítménybe mint üzemidőbe nem valószínű, hogy ekkora lenne a különbség mint ahogy a teljesítmény, üzemidőnél említed, de ettől eltekintve jó videó lett, ment a like!
Tudom hogy nem lehet így mérni de ennek az árából már lehet venni egy 50 colos qled okostévét, egy középkategóriás Samsung (a52s pl.) telefonnal és futja még egy jobb laptopra is belőle.
A tv (qled-et, amúgy az oled az igazi, ki vesz főleg ilyen pici tv-t?) meg a telefon stimmel, de megsúgom, egy értelmesebb laptop 500k-nál kezdődik. Az ilyen 150-200k-s szutykok max. netezésre meg szövegszerkesztésre jók.. 😀 Ennyiből vehetsz egy 20 éves autót is pl. (olcsóbban is ha elég hogy gurul) Ha már hasonlitagtunk nem? 600 k- ból egy !!alsó közepkatos gamer!! pc-t is össze lehet rakni..
@@kiszinmiklos6015 Azt irtam hogy jobb laptopot. Ami nem a legolcsobbat jelenti, de nyilvan nem egy erogepet. Nem gamer lapost. Egy atlagembernek elegendo laptopot minden kulonleges, extra igeny nelkul. 50-55 colos TV nem kicsi amigy. Tudom manapsag egyre tobben akarnak 65 colosat, de nem ez a jellemzo manapsag meg. 600 ezerbol semmibol sem lehet csucskategoriasat venni nyilvan. De az emberek donto tobbsegenek nincs szuksege csucskategoriara mert nem hasznalja ki. Pont.
@@scolptur9365 Azért én eléggé képben vagyok a "technika ördögeivel ( pár éve, kb.1,5 évtitede óta), ebből a lóvéból mindenből az alsó kategória tetejét vagy jó esetben a közép kategória legalját kapod. Pont. 😀 Jelenleg is egy 60 inch-es tv-t nézek 3 méter távolságból (ez még sima lcd, lassan 6 éves), hidd el, nem nagy.. De az igényei mindenkinek mások ebben igazad van.
Hát ez meglepett! Egy samsung galaxy note 20 ultra amit imádtam a mia napig, még ezek után ez valami új most nekem 😯🖤 megérte erre váltanom a note 20 ultrám
Én nem értem ezt az Exynos ellenességet. Nem kötekedés, csupán kíváncsiság... ti mi a fenére használjátok a telefont, hogy és mennyit, hogy ennyire fent akadtok azon, hogy Exynos vagy Snapdragon?! Előző telefonom Snapdragon volt igaz valami régebbi fene tudja, de 2019-es telefon volt. Most kb fél éve októberben váltottam az akkor új S22-re. Exynos van benne. Videók alapján tartottam is tőle, hogy akkor ez most mennyire lesz jó. A mindennapi átlag felhasználásomban semmilyen formában nem ütközik ki az, hogy Exynos van benne. Socia média fogyasztás, kommunikálás, mikor időm van napi pár óra (átlagosan olyan 2... +/-) PUBG Mobil. Nem melegedik, nem laggol nem akad semmi ilyen hibát nem észleltem, ezért érdekelne, hogy akinek ekkora vesszőfutása az Exynos annak miért az? Már a tavaly 4 év szoftver és 5 év biztonsági frissítés volt ígérve az S szériára szóval egyelőre csak a Snapdragon miatt nem érzem azt, hogy új telefon kellene.. sőt az én felhasználásomhoz tökéletes az S22 és szerintem szebb is mint az S23. Én személy szerint hiányolom a "kameraszigetet" róla. Nekem fura ez a dizájn hogy csak 3 karika van rajta. Már az Ultra sem tetszett a tavaly, még szerencse, hogy egy 6,7 inches Samsung után egy kisebbre (iPhone méretűre) vágytam és a 6.1 inches sima modell tökéletes nekem.
@@n0rbiiii Szia. Nekem az Exynos ellenes "Hadjárat" akkor kezdődött mikor elkezdték fejleszteni ezeket a gyorstöltési formákat. Na nem a 100-120W ről van szó. Hanem a kisebb formáját. És akkor nekem az tűnt fel hogy a Snapdragonba benne volt az új verzió az Exynosba nem került bele. Megértem, hogy nem akartak license díjat fizetni ilyen miatt. Ugye ott volt a GPU különbség is. Egyiknek Adreno másiknak Mali. Nem másztam bele, hogy melyik a jobb és tényleg jobb e valamelyik. De sejtettem azt, hogy olcsóbb került az Exynosra. És ugye jöttek a különbségek a kemény tesztelőktől . Akkor már úgye biztosan tudja és vagy látja az ember, hogy kis százalékban Snapdragon a jobb! És az emberben ott van az "Én is a jobbat szeretném". Kellemes Napot mindenkinek!
@@FeciEgyGeci Én ezt teljességgel megértem, és mindenkinek szíve joga, hogy mit érez mit gondol egy adott dologról. Viszont a tesztektől eltekintve a mindennapokban való átlag felhasználás során is éreztél valamit ami miatt számodra a Snapdragon a ténylegesen jobb? Akadás, valós melegedés, túl lassu számodra valamiben vagy ilyesmi? Persze az általad írt gyorstöltés másságán kívül.
@@n0rbiiii Igazából nem. Sajnos sose használtam ki szerintem eléggé az okostelefont. Úgyhogy szinte mindegy milyen lapka volt a telefonban. De azt köszönöm a Samsungnak, hogy ilyen minőségi telefont csináltak! Esőben fagyban és baromi melegben kint volt velem a telefon, de még mindig működik. Igaz már jó ideje lassú és az akkut "szará" használtam.
Hello Laci, nagyon jó videó lett, mint mindig. Egy kérdésem viszont lenne: A 23 Ultra-nak is vannak dual sim kezelési problémai? Szakadozott vonal, szaggatott robot hangú beszélgetés, teljes jelerősség mellet nem kapcsolható hívások...stb. csak az egyik vagy esetenként mind két Sim esetén. Sok 22 Ultra küzd/küzdött ezzel, köztük sajnos az enyém is. Kösz az infókat és a videókat is
2 hónapja használom, az egyik sim Telekomos, a másik Vodafone-os, nincs hálózati problémám, persze külföldön a Vodafone egy rakás fos, de ez nem a telefon hibája.
Szia! Tudnál ajánlani ehhez az S23 ultrahoz valami három lábú telefon állványt ami kb 1,5 m magas ? Meg minőségi telefon objektívet? Utána néztem és vannak egész jók, de nekem kifejezetten ehhez kellene.
Heló Laci! S23 ultrám van és az új oneui rendszerrel nagyon lement a képernyőidőm 6 óra 30 percre átlagos felhasználás mellett. Tudnál ajánlani valamit amivel ezt kiküszöbölhetném?
Az ilyen, olyan, törésálló, atombiztos, csilliárdhatvány kemény üvegek esetében ne függjön már a felülettől, hogy derékmagasságból leesve törik-e! Minek költenek el rohadt sokat a „fejlesztésre”, ha sok év után még mindig kihívást jelent a leghétköznapibb helyzet? Persze, költői kérdés. A törésteszt bevágott részlete éppen azt mutatja, hogy szart sem érnek ezek az üvegek sem, hiszen a derékmagasságból leejtés erejét legfeljebb a leejtő derékmagasságával összefüggő gravitáció erőhatás befolyásolja. De még egy 174 cm átlagos és egy 220 cm extrém magas derékmagassága között is legfeljebb 30-40 cm a különbség, ami a földet érés sebességében utóbbi esetben is erős 2 km/h-s sebességkülönbséget (11,27 vs 13,34) jelent.
@@Viktorqa Azert van boven idegesito tulajdonsaga is, ha nem csak facebookra hasznalja az ember, elso alma telefonom van, ezekbe belefutottam. De amugy igen, amennyibe kerulnek mar a mostani androidok is, mar en is azt mondom, hogy elertuk, hogy az alma “nem is olyan draga”. Nagyon szep a rendszer, akadas nincs 1 ev utan sem, es nagyon tetszik az uzemido, kamera tenyleg brutal, androidos ismeros is mondta rogton, nem is egy ember
Szia Laci .. S10 + om van fontolgatom egy új vásárlását .. kíváncsi lennék egy Google pixel 7 pro és a Galaxy s23 ultra összehasonlításán .. várható egy ilyen anyag esetleg ?? Szerintem többen érdeklödéssel figyelnék ..
Szia Laci! Szeretem a videóidat, viszont nagy hiányosság hogy lévén mobiltelefon tesztelésről szól a csatornád, megannyi telefont bemutatsz, de itt se, és más videóid alatt sem esik szó például a telefonálás minőségéről, jól hallanak e a túloldalon telefonálás közben, és nálad is megfelelő e a hangzás, esetleg térerő stabilitás ilyesmi. Nyilván ezek a mai telefonok inkább már zsebszámítógépek, de mégiscsak telefonálunk vele. Gondolok itt a Xiaomi féle közelségérzékelő tipikus bugjairól, melyik telefonnál mennyire jelentkezik, stb. Jó lenne következő videóidban erre figyelnél, egyébként pacsi!
Volt régebben ez is a videóiban de szerintem felesleges. Méghozzá azért mert a telefonálás függ a legtöbb dologtól. Háttérzaj, kültér vagy beltér, hálózati jel erőssége, szolgáltató illetve ugyan ezek a másik félnél is akit hívsz. És mivel ennyire sok dolog határozza meg ezért szinte lehetetlen megmondani hogy az elődhöz képest mennyit fejlődött vagy romlott.
Van egy akkumulátorvédelem opció ami 85%-ra korlátozza az akku teljes töltöttségét ami elviekben meghosszabítja az akku élettartamát. Ez valóban így van érdemes ezt a beállítást aktiválni, van e esetleg negatív hátránya, vagy ez valóban egy praktikus és az akkura nézve jó beállítás? Válaszokat előre is köszönöm ✌️
Mindenképpen jó, ha nincs szükséged a 100 % töltöttségre. A 100 % töltés egy teljes töltési ciklus, de ha csak 85 % -ra töltöd nem használod ki a teljes töltési ciklust. Samsung például azt javasolja, hogy mindig tartsuk legalább 50 százalékon a töltöttségi szintet, 85 százaléknál pedig lehetőség szerint ne töltsük tovább a készüléket.
Megközelítőleg ennyiért vásároltam az első autómat, valóban kérdés hova drágulnak még a mobilkészülékek... Pár éve az Apple túlárazott termékeink lepődtünk meg, de néhány széria óta egész ügyesen felzárkózott a Samsung is.
Szia ,van olyan opció ezen a telefonon mint az Iphonokon ,hogy fotó alapján egy telefonszámot felismeri és fel dobja a lehetőséget ,hogy hívni akarod-e a számot? Vagy ez Androidra nincs ez a lehetőség?
Szia Laci! Egy kérdés, hogy most vettem S23 Ultra-t 8/256GB-osat, sajna a Yetteln-nél nem volt 512GB. Nem vagyok gamer csak átlag felhasználó, böngészés, fotózás néha és ennyi. Így hogy 8GB RAM es nem 12 RAM sok különbség van a kettő közt? 2 évig azért elmegy szerinted?😅 Vagy van egyáltalán különbség a kettő közt? Gondolom csak van ha létezik 8gb es 12 gb ram náluk. Bar erdekes h egy 512gb S23 Plus is csak 8gb ram. Köszi a válaszod előre is🙏🏽
Az 610 ezer ft az tényleg sok pláne úgy,hogy a 256gb változat csak 8gb RAM-ot kapott. Persze ha 12 szeretnél akkor kb 700 ezer.😒Tudom,most előrendelési akció van..de az akkor is csúnya,hogy 610 ezerért nem kapod a 12gb RAM-ot.
Nekem 22 Ultrám van. Szerintem a kép készítés nagyon jó. Sötétben elfogadható.. Csomó alkalmazás bugol rajta főleg a TH-cam Chrome... Havonta 1x minimum ki kell kapcsolni, mert belassul. Az ujjlenyomat és az arcfelismero rendszere botrány.. Ha vizes kézzel vagy maszatos akkor főleg. A nagysága miatt a közeli képek készítése is kB 5-6x lesz jó. A hozzá tartozó gyári tokok fél évet bírnak. Gumi szétkopik. Hozzá tenném, hogy nagyon nem olcsó. A töltési idő magas még a 45w-os töltővel is. Bootolás, alkalmazás telepítés lassú. És, ha intenzíven használod GPS játék, net, gyorsan lemerül, kB 3/4 1 nap. Amúgy maximum 1,5. Térerő botrány. Telefonálás közben csak wifin tudsz netezni, különben megdöglik. Időzítő alkalmazás jelzése hiába állítom be halk. Röviden ennyi így közel 1 év használat után egy 400k-s telefon. A P30 Huaweiem kB 4. Évében csinált ilyeneket.. Úgyhogy legközelebb inkább veszek egy közép kategóriás IPhonet, mert szerintem még a 13 mini is péppé verné ezt a remek teljesítményt.
Hasonló érzéseim vannak az S23 Ultrával kapcsolatban. Jó jó, de egy Huawei Google támogatással sokkal jobb lenne (a korábbi Huawei csúcs mobilok alapján).
Sziasztok, most váltottam S21-ről 23 Ultrára. MENNYEI!!! Szinte ingyen kaptam a szolgáltatótól csomagba ami ugye nem utolsó szempont ennél a kategóriánál. Nagyon megvagyok vele elégedve!!
Nem biztos, hogy arról erre váltanék 500-600 ezer Ft elköltésével, kedvezmények függvényében. Mate 20 Pro-ról váltottam S23 Ultrára. Eddig annyira sajnos nem nyűgözött le. Jó telefon, az tény, de nem biztos, hogy ár érték arányban a legjobb választás. Főleg, hogy a P30 Pro is a mai napig egy jó telefon (elvileg).
Kis szösszenet kiegészitésként, hogy mig a 22ultrában alul egy mikrofon van, addig a 23ultrában kettő van, igy jobb sztereóhatás van videófelvételnél és jobb a mikrofon zoom is.
Nagyon hasznos videó volt számomra. Köszönöm! Tavaly nyáron az S22 Ultrát kicsit több, mint 1500€-ért vettem. Az S23 Ultra nem akciós ára 1579, jelenlegi akciósan viszont 1399-ért hozzá lehet jutni. Nagyon csábító, de ahogy mondtad is, nem az S22 leváltására való igazán, max a fanatikusoknak. És én sem szeretem évente cserélni a telóimat. Majd talán S24-re vagy S25-re váltok. De talán S26-ig is kibírom.
Most 559 az amazonon!
Már egy hónap használat után kijelenthető, egy nagyon jó készüléket raktak össze. Akár rövid, vagy hosszabb távra is tervezve, egy jó választás ez a készülék. Ez most Snapival érkezett, nyugodtan lehet hosszútávra tervezni vele, szuper lett. Az aksiidő nagyon jó, általában másfél naponta töltöm, és bő 7-óra kijelző idő megvan. Aki most ebben a készülékben gondolkozik, nyugodtan megveheti, csalódásmentesen. Sajnos, az ára nem baráti, de minek az manapság.
1440 en vagy kozepes felbontason hasznalod?
Mindig ámulattal nézem a videókat amiket csináltok és mielőtt megvenném ezt a telefont nyilván több ember tesztjét véleményét meghallgatom/megnézem Nyilván ebben a te véleményed is mérvadó számomra egy jó ideje. S21 Ultra-ról váltanék mert van lehetőségem nagyon jó áron venni egyet, viszont azért előtte nem árt ha végig nézem meg levonom a konzekvenciákat. Nem olcsó a technológia de ha veszek telót azért 2 évet nyúzom legalább :)
Köszönjük Laci, nagyon magas színvonalat képviselsz, remélem még idén meg lesz a 300 ezer feliratkozó
Go 300k sub
SMS -t lehet küldeni vele? 😜😀
😁🤣 sőt talán telefonálni is lehet még vele
De egyszerre csak 1et 🫡
@@kissrobertgabor Szuper, Akkor megveszem 😀😀
@@norbertorsos2944 Néha muszáj legalább 200 karrekter . Így akkor ez nem jó 😞
Jó, és elmegy rajta a Pointless Game is?
Sziasztok! S9+ról váltottam bő 4 év használat után és nagyon meg vagyok elégedve az S23 Ultrával. Ugyanazt a minőségérzetet hordozza magán, mint annak idején az S9+. Egyáltalán nem bántam meg, bár olcsónak nem olcsó, de valamit, valamiért.
Nekem is ez van most tervben.
Már rajta nézem a videódat. Nagyszerű készülék, és remek minőségi tartalom köszönjük!
Most szeretnék váltani Samsung Galaxy y3 ról. Nekem tetszett amit mondtál a készülékről, meg is rendeltem. Köszönöm a tesztet nagyon minőségi a tartalmad. Csak így tovább!!
Kitűnő teszt ,mint mindig imádom a videóidat.Részletes A tól Z ig mindent elmondasz egyszerűen te vagy a leg jobb köszönöm ezt a nagy szerű tesztet 🌞🍺🍺🍺🍺
Köszönöm a teszt videót már nagyon vártam, előrendeltem egy s23 ultrat amivel egy régi A71et váltok le, nagy előre lépés lesz számomra 😀 alig bírom már ki várni hogy meg érkezen a helyi yettel üzletbe 😀
Ez jó, épp csak annyit változtattak külsőleg, hogy a legtöbb kiegészítőt veheted meg újra, még véletlenül se tudd felhasználni az s22-es cuccokat. De azért elhagyják a töltőfejet a környezetvédelem jegyében 😁
@@NathanDrake199 Próbálok segíteni: Igazából egyik széria kiegészítői sem kompatibilisek a másikkal, pedig az a pár milliméter változtatásokból látszik, hogy valós értelme a méret változtatásnak a pénz lenyúlás. (Mindegy, hogy vannak akik ki tudják-e fizetni vagy sem, attól még az)
A töltő fejek (töltési technológia) sem feltétlen kompatibilisek, mert sok esetben más töltési sebességgel játszanak a györstöltés miatt. Persze, lehet marika néni éjjeli szekrényén több éve hánykolódó 5V 1A-es töltőfejével is tölteni, ha ez az igény szint.
Appletől tanulták 😁
Végre! Elhagyták a meleghúgy Exynost. 3 napos üzemidővel tolom kb 2 hete. Note 20 ultra-ról váltottam S23 ultra-ra, processzorban ég és föld. Ha nem használom, nem eszi az akksit. Ebben az árkategóriában már az 20 ultrának is ezt kellett volna tudnia...
Csirkét még ezen a csatornán sosem hallottam, de tetszett! 😄 Kicsit ember közelibb. 😊
Köszönöm szépen! Pont tegnap vásároltam meg. Nagyon jó kis videó volt és a végén nagyon meg nyugodtam mert én meg samsung note 9 pluszról váltók s23 ultrara! 😊
Szia! Te 1440 en hasznalod vagy kozepesen? Mik a tapasztalatok ezzel kapcaolatban?
Köszi a tesztet, eszméletlen beteg ára van.
Nagyon szépen köszönöm a vidit! Megint atomjó lett! THX 😀
3 napja vettem át az S23 Ultra-t , szerintem lenyűgöző telefon, csak jót tudok róla mondani.
Szia Segítséget szeretnék kérni abban, hogy az S23 ultrához lehet-e profibb videó készítéséhez jó minőségű külső mikrofont csatlakoztatni és érdemes-e? Válaszod előre is köszönöm.
Én S20+ 5Gről váltottam. Lenyűgőz az akkuidő, a hangszórók minősége és a kamerákon is látszik a fejlesztés. Nekem eddig semmilyen körülmények között nem melegedett, a huszassal gyakran előfordult melegedés. Egyetlen dolog zavar, amit már a külföldi tesztekben is említettek, hogy elég nagy a shutter lag. Gyenge fényben mozgó témáknál azért még van hova fejlődni. Egyébként isteni fotókat lő jó fények között, a 200Mp is azért hasznos tud lenni néha, 100% croppal tűélesek a képeken a részletek. Még vadászok egy 45 Wattos GaN töltőre és pár évre megérkeztem azt hiszem. :)
Milyet sikerült találni?:)
@@fileadrian Egy Anker Nano II-őt vettem végül egy akcióban. Teljesen elégedett vagyok vele. Kb. 1 óra a teljes töltés, ha szükséges gyorsan.
Szia! 1440 en hasznalod vagy kozepes felbontason? Mik a tapasztalaid ezzel kapcsolatban? 85%-os max toltesi opciot megeri hasznalni vagy sem?
Szia! Én FHD+ban használom a telefont, szerintem úgyis tökéletes a képminőség. Illetve ekkora kijelző méreten én nem tapasztaltam olyan nagy ugrást a 1440p esetén. Általában nálam be van kapcsolva a 85%-os korlát, de csak azért, mert bőven elég annyi töltöttség egy átlagos napra például. Akkor szoktam 100-ig tölteni ha tudom, hogy nem lesz sok időm tölteni vagy épp nem akarom töltőre tenni a telefont. Most elgondolkoztam, hogy a bő fél év alatt volt-e negatívum a telefonnal kapcsolatban, de nem tudok ilyet. Szeretem nagyon, jópár évre tervezek még vele.@@a.c.6937
@@DKmhun koszonom a valaszt, én tegnap elott vasaroltam meg, pár eve nem volt csucskategorias telefonom ugyhogy eleg nagy ugrasnak erzem egy A53 utan. Nagyon szupernek tunik, de fura hogy kozel annyiba kerult mint a laptopom. Nagyon kell rá vigyaznom 🙃 ...Nehez volt ra foliat talalni, uveget nem akartam, de mivel kicsit curve ezert nem tapad ra olyan szepen a széleinel. Neked sikerult jo foliat talalnod ra?
S10e tulaj vagyok, az S23 4 generációval újabb a mostanimnál. Gondolkoztam a váltáson, viszont nem érzem azt, hogy megéri ár/érték arányban. Teljesen jól működik a 3,5-4 éves telóm is, gyors, szeretem hogy kis méretű, oldalt van az ujjlenyomatolvasó, ami gyorsabb is. Kamera és akksi terén persze jobb lenne az újabb, de nem ér meg nekem ennyivel több pénzt. 250-300 ezret adnék max az S23-ért.
Ha az s10e megjelenésekor lévő eur-huf árfolyam lenne akkor 250ezer ft lenne az s23
Ne cseréld le, amíg bírja az S10e - nem amatőr üzen, ha kívül kellően megtakarított, én inkább akkut cseréltetnék, megválasztva az igazán jó szervizműhelyt. Mindenről szó esik, csak arról nem, hogy nem a magyar erszényekhez szabták az árat, és barbárul nagy, egy nagynevű autótervező pontosan elmagyarázta, hogy miért lehet ún. szép autót kb. 4-4,3 m között tervezni, tolakodó tankot lehet készíteni nagyobb méretben is, de szépet csak "emberi" méretben. Ugyanez az ok a kézhez simuló telefonok esetében. Képen, profi fotós nagyon szépnek tudja mutatni, de nyáron, póló, valamilyen nadrágféle, és hova teszed? Ingzsebbe aligha. Tolakodó, gazdag a gazdám, ez ordít róla. Fotóművész nem telefonnal dolgozik, a Nikon és Canon mérnökeit sem hibernálták. Nálunk komoly vallás-szerű hatása van a Samsungnak, hogy az csak jó lehet. Pl. kijelzőben a Xiaomi 12/12X, a világon első 12 bites kijelzője biztosan jobb. Nem imádom a Xiaomit, de nem vagyok vak sem.
Én tökön szúrom magam az oldalsó ujjlenyomat olvasótól...
Super lett, koszi! De maradok a mostani telomnal!😁
Nagyon imformatív videó! Én S 21 ultrárol váltottam S23 ultrára mert az S21 ultra kijelzőjén keresztbe megjelent 1 fehér csík , amugy nem váltotottam volna! Lehetett választani garanciába hogy meg csinálják de az sose lessz már olyan ha szét szedik! Így meg néztem a videód és ugy döntöttem inkább megveszem az újabbat és nem csalódtam!🙂 köszönöm sok informatív videókat! Csak így tovább, ez a legjobb ilyen csatorna! respect 🙂
Köszönöm szépen a remek termékbemutató videót! További kellemes hétvégétek, napotok legyen erőben,egészségben ,békében persze mindenki számára szintén!
😀👌📸👍🍀☀️👆
Őszintén remélem, hogy 2053ban a Samsung Galaxy Ultra 53 nál is még te fogod bemutatni nekünk a telefonokat :) meg a techkütyüket :) Csak így tovább :) Üdv Salzburgból :)( ja és nem nem vennék ilyen telefont és ennyiért meg főleg nem :) a vivo x80pro tökéletes számomra :) )
@Surname Parancsolsz? :D hát te neked meg mi a jó bajod van? :D Bal lábbal keltél?Pénzügyi gondjaid vannak ? Adósságod? Nem vagy elégedett az életeddel? Ne rajtam tölts ki a frusztrációdat,azért mert nem úgy alakul az életed ahogy tervezed :) Ha a kommentem meg ennyire zavar, akkor nem kell elolvasni :) A te véleményed pedig olyan mint az én véleményem , mindenkinek van, de senki sem kíváncsi a másikéra :) köszi puszi pacsi :)
Nagyon részletes teszt videó, csak gratulálni tudok hozzá! Évek óta követlek, szerintem a legjobb telefonteszteket készíted!
Megfordult már pár készülék a kezeim alatt, korábban egy huawei mate 20 pro volt az a telefonom ami olyan igazán "hűha" érzést váltott ki belőlem androidos fronton az iPhoneról való visszatérés után. Utoljára egy Xiaomi Mi11 volt amit évek óta használtam, viszont bármennyire is szeretem a xiaomi termékeket telefonos viszonylatban valahogy nem győzött meg a huawei után. Most megvettem az S23 Ultrát és hozzáteszem Samsung okostelefonom sosem volt (Talán még a régi időkből egy kinyithatós buta volt a kezemben utoljára :D) és hihetetlen, de számomra eddig elég meggyőző ez a készülék. Mint kamerák, kijelző, fényerő és nem mellesleg üzemidő. Talán az egyedüli fájó pont a korábbiak után az a töltési sebesség, de ez egy olyan kompromisszum, amivel meg tudok barátkozni. :) Én abszolút elégedett vagyok vele ezidáig.
Ennyi pénzért még jó hogy tudja amit kell.
@@brokernagy9038 Mai világban sose lehet tudni :D
Nekem eddig nem annyira meggyőző a Huawei Mate 20 pro után. Például az arcfelismerés sokkal rosszab mint a Huaweiben. Az IPhoneomhoz képest viszonyítva ennek az S23 Ultrának meg borzasztó.
@@wonderhuebert6166 Sajnos ezt én is tapasztaltam, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a mate 20 pro 3D arcfelismerést tudott, még a S23 Ultra csak 2D-s. Legalábbis én így emlékszem.
@@ChrisSmith_94 Igen, ez csak 2D-s. Megkérdeztem az online supportot, hogy a 5-600 ezer Forintos telefonnál ez normális-e, hogy még fényben sem szeret felismerni, sötétben meg egyáltalán (ahol a Huawei és IPhone még simán) vagy csak nálam jelentkezik a hiba. Azt mondták ez sajnos ilyen és a Huawei és Apple 3D-s technológiát használnak, de azoknál ott a noch és milyen jó, hogy a Samsungon meg csak egy kamera pötty van a kijelzőn. Véleményem szerint mindegy, hogy mekkora a noch, de működjön minden feature, extra maximálisan jól egy ilyen kategóriájú telefonban.
egyetlen kerdes fogalmazodott meg bennem, amire nem is kaptam valaszt es a videoanyagot tekintve fontos es szembetuno kulonbseg: melyik telefon kameraja a szinhubb a valosaghoz kepest ?
12:19
Pontosan melyik S22 Ultra modell van nálad, hogy csak 10% volt a különbség?😮
Nekem először volt a 8 gb ram/128 gb annak nagyon nagyon nagyon rossz volt az akkuja, most meg egy 12 gb ram/256 gb használok és határozottan jobban tartja az akkut!
Szia Laci ! Csak azt szeretném kérdezni ,hogy ezeket a videókat a Sony Alfa 7 III vagy sIII-al rögzíted ? Előre is köszi a választ. 😊
Szia Laci!
P20 pro mai napig szuper, gyors, alapvetően nem lenne okom váltani, de 5 év eltelt mióta megvan, továbbá vannak olyan új képességek amik a mai telefonokba tetszenek.
Vártam sokat xiaomi 12 S ultra-ra, de ugye a piac. Aztán nagy vágy volt a Google Pixel 7 pro után (jelenleg is favorit), jó az S23, de xiaomi 13 ultra vagy honor új magic-re még várok.
Mi a véleményed, jön új telefon még amire megéri várni? (Igazából addig várok mindig az újakra, hogy a jelenlegi 6 éves lesz xD)
Köszönöm előre is!
Hasonló cipőben járok én is, ugyan ilyen telefonom van és nagyon szeretem. Én is hasonló telefonokat néztem mint te, plusz még a Huawei Nova 10 is eléggé elnyerte a tetszésemet, pofás, gyors telefon bár ugye ott a Google hiánya amitől kicsit tartok
Továbbá néztem a galaxy s22-őt és a Xiaomi 12-t
@@Szmelya
Nálam amúgy fejlesztőiben levan véve animáció, stb sebesség 0,5re. Munkatársak iphone 13-al hasonlítható a sebesség, tehát gyors.
Én elsősorban munkára használom, email, word, excel, ppt, teljes onedrive kezelés, meetingek és sok internet. Még várok MWCre, mit mutatnak, teszteket aztán lépek. Olcsóbb úgyse lesz, 5 évig meg legyen jó. Bár samsung dupla tárhely akció elég kecsegtető!
mindegyik felsorolt telefonnak megvan a maga hibája de szerintem ár érték arányban a Google Pixel 7-nél jobbat nem találsz...egyedül az éjszakai fotós videos képességeivel nem tudnék megbarátkozni mert erősen látszik a zajosság a képeken rajta
Nagyon ismerős a helyzet, nálam egy P30 Pro van, ami igazából tökéletesen működik. Néha elkap a vágy, hogy váltsak, de csúcskészülékek árai nevetségesek. Ha holnap tönkremenne a telóm, én egy Pixel 7-est vennék. :D
@@zsoltcsete4565 Teljesen igazad van google pixel 7 pro okán. Kicsit kétségeim vannak a Magyarországi Support okán, illetve 5G hiánya (tudom itthon 4G jelenleg elég jó, de ha 4-5 évre tervezek akkor ez akadály lehet.) Továbbá munkám miatt nagyon jó, ha kéznél van nagy felbontású makró fotó. Bár ezt talán kevés helyen látom tesztekben.
Ilyen apró fejlesztéseknek mi értelme van?Jobb lenne 2-3évente adnának ki csúcstelefonokat.Ez csak parasztvakítás amivel a 23 jobb a 22nél.Én Samsung galaxy s10 váltottam s23ra de semmi nagy különbséget nem látok,csak annyi hogy az s23 megkapja a legújabb szoftvert,de a s10 is szuper a mai napig.
Laci ha megoldható és teszteled a sima 23, 23+ telót, mellé tehetnél egy S20, S21-et, hogy azokhoz képest mennyit fejlődtek, mert sokan szerintem ezekről váltanának, és érdemes lenne összenézni őket. Engem főleg a fotós részük érdekelne pl, hogy mennyit fejlődtek.
Sajna nincs nálam egyik se, de a jövőben tervezek ilyesmit, hogy 2-3 év távlatában mit tudtak felmutatni a gyártók.
@@Tech2hu most s21 ultra telóm van és eròsen agyalok hogy meg e éri váltani 2év után a s23 ultrára
nagyon örülnék ha csak szóbelileg is össze hasonlíttanád a kettőt nagyon érdekel h meg e éri
ugyan úgy várom a samsung vs iphone tesztet is 😀
Elég üdítő látni, hogy a Note 10 el belőtt designt békénhagyják végre, és nem azzal foglalkoznak, hogy néz ki a telefon hátulja a tok mögött, hanem azzal, bele mi kerül. Bár az idei telefonokat a Snapdragon fogja eladni, nem a gyártó ami a hátuljukra gravírozva van. SD 865 óta nem volt értelmes proci, szóval ideje volt az ugrásnak.
05:14 ...🤔 én kikapcsoltam az animációkat, úgy hogy mekafull gyors lett a Mate 40Pro-m... 😄😄
Szia Laci
Pontosabban hány év szoftverfrissites van a telefonra??
Köszönöm válaszod előre is!
Nem lett rossz videó, és bár tudom hogy Európába vagyunk, így azokat a telefonokat hasonlítod össze, mert ez a célszerű, de azért az mellett sem lehet elmenni, hogy az S22 Ultrából is létezik Snapdragonos modell is, és ha azt venné az ember mint teljesítménybe mint üzemidőbe nem valószínű, hogy ekkora lenne a különbség mint ahogy a teljesítmény, üzemidőnél említed, de ettől eltekintve jó videó lett, ment a like!
A legtöbb ember nem fog Amerikából Snapdragonost rendelni, ezért nincs is értelme azzal hasonlítani.
Szia.
A videó elején a zene az saját készítés vagy licence zene?
Lehetősége a zenét el kérni vagy be szerezni valahol?
Előre is köszönöm
Erre keress ra 2050 game over
Tudom hogy nem lehet így mérni de ennek az árából már lehet venni egy 50 colos qled okostévét, egy középkategóriás Samsung (a52s pl.) telefonnal és futja még egy jobb laptopra is belőle.
A tv (qled-et, amúgy az oled az igazi, ki vesz főleg ilyen pici tv-t?) meg a telefon stimmel, de megsúgom, egy értelmesebb laptop 500k-nál kezdődik. Az ilyen 150-200k-s szutykok max. netezésre meg szövegszerkesztésre jók.. 😀 Ennyiből vehetsz egy 20 éves autót is pl. (olcsóbban is ha elég hogy gurul) Ha már hasonlitagtunk nem? 600 k- ból egy !!alsó közepkatos gamer!! pc-t is össze lehet rakni..
@@kiszinmiklos6015 Azt irtam hogy jobb laptopot. Ami nem a legolcsobbat jelenti, de nyilvan nem egy erogepet. Nem gamer lapost. Egy atlagembernek elegendo laptopot minden kulonleges, extra igeny nelkul. 50-55 colos TV nem kicsi amigy. Tudom manapsag egyre tobben akarnak 65 colosat, de nem ez a jellemzo manapsag meg. 600 ezerbol semmibol sem lehet csucskategoriasat venni nyilvan. De az emberek donto tobbsegenek nincs szuksege csucskategoriara mert nem hasznalja ki. Pont.
@@scolptur9365 Azért én eléggé képben vagyok a "technika ördögeivel ( pár éve, kb.1,5 évtitede óta), ebből a lóvéból mindenből az alsó kategória tetejét vagy jó esetben a közép kategória legalját kapod. Pont. 😀 Jelenleg is egy 60 inch-es tv-t nézek 3 méter távolságból (ez még sima lcd, lassan 6 éves), hidd el, nem nagy.. De az igényei mindenkinek mások ebben igazad van.
És a raytracinget hogyan lehet kihasználni?
Hát ez meglepett! Egy samsung galaxy note 20 ultra amit imádtam a mia napig, még ezek után ez valami új most nekem 😯🖤 megérte erre váltanom a note 20 ultrám
Sziasztok. Gondolkozom egy cserén.Jelenleg A71 van a birtokomban.Idén lesz 3 éves,kicsit már döcög😁Szerintetek érdemes lecserélni?
Akkor pont jókor váltok Galaxy S23 Ultrára S9 pluszról. Főleg hogy végre nem Exynos van már benne!
Én nem értem ezt az Exynos ellenességet. Nem kötekedés, csupán kíváncsiság... ti mi a fenére használjátok a telefont, hogy és mennyit, hogy ennyire fent akadtok azon, hogy Exynos vagy Snapdragon?!
Előző telefonom Snapdragon volt igaz valami régebbi fene tudja, de 2019-es telefon volt. Most kb fél éve októberben váltottam az akkor új S22-re. Exynos van benne. Videók alapján tartottam is tőle, hogy akkor ez most mennyire lesz jó.
A mindennapi átlag felhasználásomban semmilyen formában nem ütközik ki az, hogy Exynos van benne. Socia média fogyasztás, kommunikálás, mikor időm van napi pár óra (átlagosan olyan 2... +/-) PUBG Mobil. Nem melegedik, nem laggol nem akad semmi ilyen hibát nem észleltem, ezért érdekelne, hogy akinek ekkora vesszőfutása az Exynos annak miért az?
Már a tavaly 4 év szoftver és 5 év biztonsági frissítés volt ígérve az S szériára szóval egyelőre csak a Snapdragon miatt nem érzem azt, hogy új telefon kellene.. sőt az én felhasználásomhoz tökéletes az S22 és szerintem szebb is mint az S23. Én személy szerint hiányolom a "kameraszigetet" róla. Nekem fura ez a dizájn hogy csak 3 karika van rajta. Már az Ultra sem tetszett a tavaly, még szerencse, hogy egy 6,7 inches Samsung után egy kisebbre (iPhone méretűre) vágytam és a 6.1 inches sima modell tökéletes nekem.
@@n0rbiiii Szia. Nekem az Exynos ellenes "Hadjárat" akkor kezdődött mikor elkezdték fejleszteni ezeket a gyorstöltési formákat. Na nem a 100-120W ről van szó. Hanem a kisebb formáját. És akkor nekem az tűnt fel hogy a Snapdragonba benne volt az új verzió az Exynosba nem került bele. Megértem, hogy nem akartak license díjat fizetni ilyen miatt. Ugye ott volt a GPU különbség is. Egyiknek Adreno másiknak Mali. Nem másztam bele, hogy melyik a jobb és tényleg jobb e valamelyik. De sejtettem azt, hogy olcsóbb került az Exynosra. És ugye jöttek a különbségek a kemény tesztelőktől . Akkor már úgye biztosan tudja és vagy látja az ember, hogy kis százalékban Snapdragon a jobb! És az emberben ott van az "Én is a jobbat szeretném". Kellemes Napot mindenkinek!
@@FeciEgyGeci Én ezt teljességgel megértem, és mindenkinek szíve joga, hogy mit érez mit gondol egy adott dologról. Viszont a tesztektől eltekintve a mindennapokban való átlag felhasználás során is éreztél valamit ami miatt számodra a Snapdragon a ténylegesen jobb? Akadás, valós melegedés, túl lassu számodra valamiben vagy ilyesmi? Persze az általad írt gyorstöltés másságán kívül.
@@n0rbiiii Igazából nem. Sajnos sose használtam ki szerintem eléggé az okostelefont. Úgyhogy szinte mindegy milyen lapka volt a telefonban. De azt köszönöm a Samsungnak, hogy ilyen minőségi telefont csináltak! Esőben fagyban és baromi melegben kint volt velem a telefon, de még mindig működik. Igaz már jó ideje lassú és az akkut "szará" használtam.
Köszi a szuper tesztet!👍
Hello Laci,
nagyon jó videó lett, mint mindig.
Egy kérdésem viszont lenne: A 23 Ultra-nak is vannak dual sim kezelési problémai? Szakadozott vonal, szaggatott robot hangú beszélgetés, teljes jelerősség mellet nem kapcsolható hívások...stb. csak az egyik vagy esetenként mind két Sim esetén. Sok 22 Ultra küzd/küzdött ezzel, köztük sajnos az enyém is.
Kösz az infókat és a videókat is
2 hónapja használom, az egyik sim Telekomos, a másik Vodafone-os, nincs hálózati problémám, persze külföldön a Vodafone egy rakás fos, de ez nem a telefon hibája.
Szia!
Tudnál ajánlani ehhez az S23 ultrahoz valami három lábú telefon állványt ami kb 1,5 m magas ? Meg minőségi telefon objektívet? Utána néztem és vannak egész jók, de nekem kifejezetten ehhez kellene.
Heló Laci! S23 ultrám van és az új oneui rendszerrel nagyon lement a képernyőidőm 6 óra 30 percre átlagos felhasználás mellett. Tudnál ajánlani valamit amivel ezt kiküszöbölhetném?
Hali! Mitől van az hogy az s23 ultra expert raw használata közben a széles kamera teljesen fehér képet készít?
Rossz iso/shutter beállítás miatt kiég a szenzor? Másra nem tudok gondolni.
S10+-ról váltottam nemrég, és én azt gondolom, hogy már csak a snapdragon miatt is megéri váltani.
Szia Laci. OnePlus 11 videó mikorra várható? Köszi.
Áprilisban tervezek beszerválni egy 2023-as Samsung Galaxy S23 Ultrát. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Nagyon várom, hogy nálam legyen.
Szia Laci szerinted a kamera hanyadik helyet éri el a Dxomarkon ???
Nekem ma lett meg az S23 Ultram, eddig S21 Ultrat hasznaltam.
Erzem a fejlodest, eddig nagyon sokszor valtogattam a telefonjaimat.
szuper bemutató, köszi :)
Az ilyen, olyan, törésálló, atombiztos, csilliárdhatvány kemény üvegek esetében ne függjön már a felülettől, hogy derékmagasságból leesve törik-e! Minek költenek el rohadt sokat a „fejlesztésre”, ha sok év után még mindig kihívást jelent a leghétköznapibb helyzet? Persze, költői kérdés. A törésteszt bevágott részlete éppen azt mutatja, hogy szart sem érnek ezek az üvegek sem, hiszen a derékmagasságból leejtés erejét legfeljebb a leejtő derékmagasságával összefüggő gravitáció erőhatás befolyásolja. De még egy 174 cm átlagos és egy 220 cm extrém magas derékmagassága között is legfeljebb 30-40 cm a különbség, ami a földet érés sebességében utóbbi esetben is erős 2 km/h-s sebességkülönbséget (11,27 vs 13,34) jelent.
Samsung galaxy A32 4g-ről cserélek s23 ultrára. Nagy lesz a változás?
Ennél nagyobb nem is igazán lehetne :D
Az 5:53 nál látható akkumlátor Widget várható idősebb samsung telefonokra is? (S20 FE)
Valaki látott már olyan androidos telefont ami 4-5 évet működött?
Megfogdostam őket. Nekem nem adta a prémium érzést. (S21u van most).
iPhone -ra váltást javasolnád? Vagy Samsung? 😊
Mindenképpen Iphone. Minden téren jobb!
@@Viktorqa lónak a fas*át
@@ViktorqaEkkora baromságot 😅😅
Nekem is s21ultrám van. Én mindenképpen Iphone-rá váltok. Ennyit nem fizetek andoidért.
@@Viktorqa Azert van boven idegesito tulajdonsaga is, ha nem csak facebookra hasznalja az ember, elso alma telefonom van, ezekbe belefutottam. De amugy igen, amennyibe kerulnek mar a mostani androidok is, mar en is azt mondom, hogy elertuk, hogy az alma “nem is olyan draga”. Nagyon szep a rendszer, akadas nincs 1 ev utan sem, es nagyon tetszik az uzemido, kamera tenyleg brutal, androidos ismeros is mondta rogton, nem is egy ember
Szia Laci .. S10 + om van fontolgatom egy új vásárlását .. kíváncsi lennék egy Google pixel 7 pro és a Galaxy s23 ultra összehasonlításán .. várható egy ilyen anyag esetleg ?? Szerintem többen érdeklödéssel figyelnék ..
Szia Laci! Szeretem a videóidat, viszont nagy hiányosság hogy lévén mobiltelefon tesztelésről szól a csatornád, megannyi telefont bemutatsz, de itt se, és más videóid alatt sem esik szó például a telefonálás minőségéről, jól hallanak e a túloldalon telefonálás közben, és nálad is megfelelő e a hangzás, esetleg térerő stabilitás ilyesmi. Nyilván ezek a mai telefonok inkább már zsebszámítógépek, de mégiscsak telefonálunk vele. Gondolok itt a Xiaomi féle közelségérzékelő tipikus bugjairól, melyik telefonnál mennyire jelentkezik, stb. Jó lenne következő videóidban erre figyelnél, egyébként pacsi!
Volt régebben ez is a videóiban de szerintem felesleges. Méghozzá azért mert a telefonálás függ a legtöbb dologtól. Háttérzaj, kültér vagy beltér, hálózati jel erőssége, szolgáltató illetve ugyan ezek a másik félnél is akit hívsz. És mivel ennyire sok dolog határozza meg ezért szinte lehetetlen megmondani hogy az elődhöz képest mennyit fejlődött vagy romlott.
Erre a videóra vártam, hogy megnyugtass nem éri meg váltani s22 ultraról 😆
Van egy akkumulátorvédelem opció ami 85%-ra korlátozza az akku teljes töltöttségét ami elviekben meghosszabítja az akku élettartamát. Ez valóban így van érdemes ezt a beállítást aktiválni, van e esetleg negatív hátránya, vagy ez valóban egy praktikus és az akkura nézve jó beállítás?
Válaszokat előre is köszönöm ✌️
Mindenképpen jó, ha nincs szükséged a 100 % töltöttségre. A 100 % töltés egy teljes töltési ciklus, de ha csak 85 % -ra töltöd nem használod ki a teljes töltési ciklust. Samsung például azt javasolja, hogy mindig tartsuk legalább 50 százalékon a töltöttségi szintet, 85 százaléknál pedig lehetőség szerint ne töltsük tovább a készüléket.
@@airlive7167 Köszi szépen! ✌️🙃
Megközelítőleg ennyiért vásároltam az első autómat, valóban kérdés hova drágulnak még a mobilkészülékek... Pár éve az Apple túlárazott termékeink lepődtünk meg, de néhány széria óta egész ügyesen felzárkózott a Samsung is.
szia szerinted samsung s23 ultra vagy xiaomi 13T pro???
S23 ultra
Jó készülék lett.
Szia ,van olyan opció ezen a telefonon mint az Iphonokon ,hogy fotó alapján egy telefonszámot felismeri és fel dobja a lehetőséget ,hogy hívni akarod-e a számot? Vagy ez Androidra nincs ez a lehetőség?
Szia.
Tudnál csinálni egy összehasonlítást a Samsung S23ultra és a Samsung Z fold 4 között?
A xiaominak a Miui 14 frissítéséről lesz videó??
Nagyon Prémium hatású-szuper telefon✌️👏
(Pedig eddig is komolyabb telóim voltak)
Nekem lenne egy kérdésem
... 2023-ban megéri a poco x3 pro leginkább pubg-ra social médiára használnám.
Ha megvenném a telefont kb hány évet bírna?Játékok alatt is?
Szia Laci! Egy kérdés, hogy most vettem S23 Ultra-t 8/256GB-osat, sajna a Yetteln-nél nem volt 512GB. Nem vagyok gamer csak átlag felhasználó, böngészés, fotózás néha és ennyi. Így hogy 8GB RAM es nem 12 RAM sok különbség van a kettő közt? 2 évig azért elmegy szerinted?😅 Vagy van egyáltalán különbség a kettő közt? Gondolom csak van ha létezik 8gb es 12 gb ram náluk. Bar erdekes h egy 512gb S23 Plus is csak 8gb ram. Köszi a válaszod előre is🙏🏽
Böngészésre és fotózásra bőven elég a 8GB RAM, évek múlva is.
Ez a teszt jó ötlet. Pont az S23 Ultra és az iPhone 14 Pro között gondolkodom 😅
Csakis Iphone☝️
@@orsolyabodnar-blaha1167 Persze, hiszen más nincs is a Világon 🤣🤣🤣
@@zee155.x van csak említésre sem méltó😉
@@orsolyabodnar-blaha1167 azért itt-ott hallani másról is. És a globál eladások is mást sugallnak...szerencsére 😉
Remek telefon, 1 hete használom nagyjából...
De mintha...még nem éri meg az árát...biztos vagyok benne, hogy majd később jobb vétel lehet :)
Legutolsó modell S9 volt,,azóta volt már pár,de most s23 Ultráról nézlek,mindenkinek ajánlom,nagyon jó🎉❤❤
A tollnak az üzemideje változott a korábbihoz képest?
Az 610 ezer ft az tényleg sok pláne úgy,hogy a 256gb változat csak 8gb RAM-ot kapott. Persze ha 12 szeretnél akkor kb 700 ezer.😒Tudom,most előrendelési akció van..de az akkor is csúnya,hogy 610 ezerért nem kapod a 12gb RAM-ot.
Mennnnyyyyyyiiiiii ?😩😁
Rengeteg telóm volt 12gb rammal...
Semmi értelme a 12gb RAM...
S23 ultrához 25wattos adapter jó lehet vagy inkább a 45watt ?
milyen érdekes hogy ezek a design változtatások ami miatt mindig ölik az apple-t, ismét vissza köszönnek itt is
Helló. Csak én nem tudom a videó felbontását állítani, ez esetben?
1440-re állitanád a kijelzőt vagy közepesre?
Szia s21 ultra ba 12gb ram van
23 ultra 256 8gb ram észre vehető a különbség?
Szia Laci! A Samsung Galaxy a14 mikor lesz elérhető Magyarországon?
Profi videó Laci, le a kalappal!
Nekem 22 Ultrám van. Szerintem a kép készítés nagyon jó. Sötétben elfogadható.. Csomó alkalmazás bugol rajta főleg a TH-cam Chrome... Havonta 1x minimum ki kell kapcsolni, mert belassul. Az ujjlenyomat és az arcfelismero rendszere botrány.. Ha vizes kézzel vagy maszatos akkor főleg. A nagysága miatt a közeli képek készítése is kB 5-6x lesz jó. A hozzá tartozó gyári tokok fél évet bírnak. Gumi szétkopik. Hozzá tenném, hogy nagyon nem olcsó. A töltési idő magas még a 45w-os töltővel is. Bootolás, alkalmazás telepítés lassú. És, ha intenzíven használod GPS játék, net, gyorsan lemerül, kB 3/4 1 nap. Amúgy maximum 1,5. Térerő botrány. Telefonálás közben csak wifin tudsz netezni, különben megdöglik. Időzítő alkalmazás jelzése hiába állítom be halk. Röviden ennyi így közel 1 év használat után egy 400k-s telefon. A P30 Huaweiem kB 4. Évében csinált ilyeneket.. Úgyhogy legközelebb inkább veszek egy közép kategóriás IPhonet, mert szerintem még a 13 mini is péppé verné ezt a remek teljesítményt.
Hasonló érzéseim vannak az S23 Ultrával kapcsolatban. Jó jó, de egy Huawei Google támogatással sokkal jobb lenne (a korábbi Huawei csúcs mobilok alapján).
s22 ultra is megkapja majd idővel a kép kiemelést vagy nem tudni?
Sziasztok! Csak nekem homályos a kamera ha a messengeren videó hivasban vagyok? De csak a messengeren
en penteken vettem meg egy note 9 es utan,nagyon komoly ez a 23 ultra.
Sziasztok, most váltottam S21-ről 23 Ultrára. MENNYEI!!! Szinte ingyen kaptam a szolgáltatótól csomagba ami ugye nem utolsó szempont ennél a kategóriánál. Nagyon megvagyok vele elégedve!!
Na végre, hogy kidobták az Exynos-t!!! Lehet, hogy megvan az új készülék ami válthatja a P30Pro-t?
Nem biztos, hogy arról erre váltanék 500-600 ezer Ft elköltésével, kedvezmények függvényében.
Mate 20 Pro-ról váltottam S23 Ultrára. Eddig annyira sajnos nem nyűgözött le. Jó telefon, az tény, de nem biztos, hogy ár érték arányban a legjobb választás. Főleg, hogy a P30 Pro is a mai napig egy jó telefon (elvileg).
Samsung note 10+ nak lesz android 13 frissítés?? idáig nem frissült arra a telefonom 12 van 😢
Meg tudná mondani nekem valaki, hogy van S23 ultrából EE verzió az pontossan mit is takar ? Mibe tér el a sima ultrától ?
Szia Laci a telefon az hány évet bir ki?
Most meg kéne mondanom, hogy ha megveszed, mennyi idő után fog tönkremenni a kezedben? :D
Olyan telefont keresek, ami hasonló fotós képességekkel rendelkezik, de nincs benne s-pen, mert én azt nem használnám! Lehetőségek?
Kinek ajánlatos,használni ezt a telefont???
Jó lett a teszt, mint mindig. Gyárilag van fólia a kijelzőn? 👍
Nincs
Van rajta jack csatlakozó fülhallgatónak?
Kis szösszenet kiegészitésként, hogy mig a 22ultrában alul egy mikrofon van, addig a 23ultrában kettő van, igy jobb sztereóhatás van videófelvételnél és jobb a mikrofon zoom is.
Tökéletes videó lett 🤝🏻
A fényképek közti lapozást úgy hogy nem érek hozzá a tollal hogyan lehet?