EZ A BONGO MINDENT TUD? 🐵 Mentál trükk magyarázat

แชร์
ฝัง
  • เผยแพร่เมื่อ 9 ม.ค. 2025

ความคิดเห็น •

  • @DamienWhiteMagic
    @DamienWhiteMagic  6 ปีที่แล้ว +25

    Srácok! Ahhoz a kis százaléknak szólok, akik ha meglátjájk, hogy szponzorált egy videó, máris agyérgörcsöt kapnak. Tekerjetek a videó 5. percéhez és élvezzétek a trükköt, amit tanítok és tojjátok le a többit. :)
    Szponzorált, oké, bevállaltam, de a gyökér dolog az lett volna tőlem, ha csak erről szólt volna a videó, de én úgy éltem meg ezt a dolgot, hogy amikor felkértek, rögtön az lebegett a szemem előtt, hogy király, akkor húzzunk rá egy mentál trükköt és legalább tanítok valamit nektek, lehet naív dolog volt tőlem, én azt hittem a trükknek legalább örültök majd. Most oké lehetne jönni, hogy amúgy is megtaníthattam volna, de képzeljétek nem, mert emiatt keztem el felkutatni egy trükköt, ami passzol, amúgy ez a trükk lehet sose került volna elő.
    Az emelt díjas sms-ekről pedig nekem is megvan a véleményem. Azt, hogy emiatt rám hárítjátok a felelőséget, hogy majd gyerekek el sms-ezi a szülők pénzét, azt azért túlzásnak érzem, de ha már itt tartunk oké, ez nem segít, de továbbadnám a 'labdát' a szülőknek. Egy gyerek az gyerek, sok esetben nem képes még józanul ítélni (tisztelet a kivételnek) és csengőhangot vagy emojikat vesz, vagy tudja a tököm mi fut manapság. Slime, nah az még az agyrém. Na mindegy, a lényeg, hogy kedves szülők, figyeljünk a lurkóinkra, a világ már nem olyan, mint 10-20 éve, és próbáljuk őket terelni. Az én első dolgom az lenne, hogy a telójáról pl letiltanám a lehetőséget, hogy emelt díjas számokra küldjön bármit is. Lényeg a lényeg szülők, kicsit ássuk bele magunkat, hogy mik futnak manapság, és tegyünk óvintézkedéseket, ha kell, a gyerek magától nem fogja ezeket meglépni.
    Szolgáljon akkor ez a videó felvilágosításként, hogy mik vannak a neten, ha másra nem is jó. Peace!

    • @TheSmileyFps
      @TheSmileyFps 6 ปีที่แล้ว +5

      Damien White your choice is elmondta frankón a véleményt szinte ugyan az a gondolkodás... Ez nem egy cég ez egy parazita... A bongo abból él meg hogy rád keress google-n és ha nem talál rólad semmit akkor pedig egy sablon szöveget ír ami szinte mindig bevállik... 0 munkával rohadt sok pénz...

    • @Zenefanboy
      @Zenefanboy 6 ปีที่แล้ว +6

      A szponzorált tartalommal önmagában semmi baj, ha valóban normális dolgot reklámoz az ember. De ez a Bongo nettó pénzlehúzás. Különösen veszélyes ilyet reklámoznia egy olyan csatornának, aminek sok a gyermeknézője.

  • @kalmanvilisics2885
    @kalmanvilisics2885 6 ปีที่แล้ว +45

    A trükk tetszett, de a reklám téma elég nagy csalódás volt számomra...

    • @DamienWhiteMagic
      @DamienWhiteMagic  6 ปีที่แล้ว +5

      Sajnálom, akkor legközelebb max nem lesz ilyen és egy trükkel kevesebbet tanítok. ;)

    • @karterameer7851
      @karterameer7851 3 ปีที่แล้ว

      pro trick: watch series at flixzone. Been using them for watching a lot of movies recently.

    • @charliegerald1094
      @charliegerald1094 3 ปีที่แล้ว

      @Karter Ameer yea, I have been using flixzone for since november myself :D

    • @magnuskyrie7944
      @magnuskyrie7944 3 ปีที่แล้ว

      @Karter Ameer Yup, I have been watching on Flixzone for months myself =)

  • @benedekbernath3320
    @benedekbernath3320 6 ปีที่แล้ว +15

    Sajnálom Damien, hogy ezt kell kijelenstem, de csalódtam benned. Ez azért is fura, mert 2014 óta követem a csatornát és a bűvész boltba is leadtam már kis millió rendelést. De ez a Bongós dolog kiakasztott, nem kicsit. Hallgass meg kérlek hogy miért; A bongó mint olyan sms szolgáltatás a legpofátlanabb mind közül. 508 forint a semmiért, egy előre megírt sablon nevekkel, és tevékenységekkel behelyettesítve. Gondolom te is tisztába vagy azzal, hogy nézőid kb 95 százaléka 18 év alatt van, akkor miért kell olyan alkalmazás hasznlátára buzdítani őket amely, nem törvényszerű ilyen életkorban. "Kérjen engedélyt a számlatulajdonostól". Na most kedves Damien, szerinted mennyi esély van arra, hogy ezt a 11-12 éves jámbor jómadarak örömmel megteszik? - Apa, apa elkölthetek 500 forintot egy 4 mondatos hülyeségre ami elmondja hogy mi történik velem facebookról lopott információkkal és megmondja mi van velem amikor alapból is tudom? - Hát persze úgy is milliárdosok vagyunk. Nem. Ki kell ábrándítsalak, ez teljes erkölcsi kudarc. Talán ha kicsit utána olvasnál, hogy mennyi érdemleges történik abban az smsben akkor rájönnél, hogy semmi. És az, hogy tovább buzdítod még a trükkben is a gyerekeket, az már légy a szarkupacon. Én értem, hogy bűvész vagy nem könnyű ilyen állásból pénzt szerezni, nehéz a bolt, nehéz a színház és jól jön a plusz pénz. De ha teheted akkor ezt kérlek erkölcsi megbillenés és értelmetlen hülyeségeket való gyermeknevelés mellőzésével tedd meg. Tudom nehéz egy ilyen ajánlatot visszautasítani, de legközelebb gondolj bele kérlek.
    Üdv: Bence.

    • @DamienWhiteMagic
      @DamienWhiteMagic  6 ปีที่แล้ว +3

      Üdv Bence! Köszi az üzeneted és méltányolom a szavaid. Van amivel 100%-ban egyetértek veled, van, ami viszont túlzás szerintem. Elmondom én, hogyan látom és hogy zajlott a dolog az én fejemben. Elmondhatom, hogy nagyon naívan. Óriásit hibáztam, hogy alábecsültem a szerepem a YT-on, és nem vettem figyelembe, hogy amit itt teszek, feltöltök, azzal bizony hatással lehetek másokra. Habár tévedsz a nézőim életkorát illetően, mert a YT statjai alapján 11% alatt van a 18 év alatti nézőim száma, bár tudjuk ez baromság, hiszen a többség - mondjuk ki - nem legálisan de 18 év alatt itt van, de ez akkor sem 80%, a fele sincs tippem szerint. Mindegy, a lényeg, hogy megfeledkeztem a felelősségről, ez hiba, aláírom.
      Pénzért ment volna? Nem! Ha tudom, hogy ez lesz, nem megyek bele, nem ért annyit, és mikor belementem, elkövettem még egy hibát. Nem néztem utána pontosan mi is lesz ez. Tudtam persze az alapszolgátatás lényegét, de nem tartottam nagy dolognak (most sem), nem rosszabb ez, mint csengőhangot venni, vagy aranytallért egy játékban. Az én szememben ez egy kutya és nem is tisztem becsmérelni egy szolgáltatást sem. Mindegy, a lényeg, hogy mikor jött a felkérés nekem egy dolog lebegett a szemem előtt. Mégpedig az, hogy király, keresek majd egy jó kis trükköt, és akkor megtaníthatom, plusz majd el kell mondanom valamit, sebaj, a trükk a lényeg. Nekem ez volt a felfogásom, hogy a trükk a lényeg, taníthatok. Az ajánlatot nem azért nem utasítottam el, mert juj majd halálra keresem magam, a pénz eszembe se jutott. Azért nem utasítottam el, most én kis hülye úgy gondolkoztam, hogy király, csinálok egy jó kis trükktanítós videót és max mellé elmondok egy reklámdumát, de eszembe se jutott, hogy nálam nem az lesz a fontos, hogy végre tanítok egy új trükköt, hanem, hogy kiakadunk, hogy a kisgyerekek, majd miattam fogják apu/anyu pénzét költeni. Tehát, ha jól logikázok okosabbanak és érettebbnek képzelem a nézőimet, akik képesek okosan dönteni, hogy elküldik azt az sms-t vagy sem. Ezek szerint hiba volt és kétszer át fogom gondolni, ha legközelebb ilyen lesz, az tuti, csak rá kell vennem magam, hogy a szponzorált tartalmat nézzem előbb ne azt a pluszt, amit mellé akarok pakolni. Zöldfülű vagyok még szponzorált tartalmakban, itt hibáztam, oké. Bár azért valljuk be nagyobb ennek a füstje, mint a lángja, szerintem a nézők nagy része megnézi a trükköt, örül neki, a többit letojja és röhög rajta. Ezt gondoltam, hogy ez lesz, mikor megcsináltam, lehet hiba volt, de remélem igazam volt. ;) D

    • @retrakor
      @retrakor 6 ปีที่แล้ว +1

      Sajnálom Damien hogy ezt kell mondanom, de nem 50% alatt vannak a 18 év alatti nézőid. Csak rá kell nézni a gyakoroljunk + vasárnapi "dumcsi" sorozatra. Ez most nyilván sértegetés, amiért elnézést is kérek, de a 18 év felettiek akik nem teljesen kezdők, már rég Chris Ramsayt vagy hasonlóan híres bűvészeket néznek, esetleg ha van rá keretük, bűvészoktatókhoz járnak (pl. Jupiter).

  • @babo1982410
    @babo1982410 6 ปีที่แล้ว +18

    Kár, hogy beálltál te is a sorba ezzel a bongó marhasággal. Sajnos ez egy nagy átverés.
    De a trükk az szuper volt.

    • @DamienWhiteMagic
      @DamienWhiteMagic  6 ปีที่แล้ว +2

      Én azt tartottam szem előtt, hogy taníthattam egy új trükköt, a többi számomra mellékes. :)

  • @carl_von_kextekercs
    @carl_von_kextekercs 5 ปีที่แล้ว +3

    Emberek! Mivel nyomoz le minket ez a bongó?

  • @sandorbotondkeri6281
    @sandorbotondkeri6281 6 ปีที่แล้ว +28

    Az sms emeltdíjas ;)

    • @wayne_dog4218
      @wayne_dog4218 5 ปีที่แล้ว +4

      Pontosan 500ft/üzenet

    • @cresserfan203
      @cresserfan203 5 ปีที่แล้ว

      Na na álljunk csak meg! :D Ne mondd azt, hogy pontosan!
      Nekem megis írta, hogy 508/sms
      Idézem: "[...]508ft/sms! A STOP szóval leállíthatod az auto üzenet küldést."
      Én hadd tudjam már jobban ha nekem írt ilyet!

    • @kaiser01914
      @kaiser01914 5 ปีที่แล้ว +1

      @@cresserfan203 500 vagy 508 mindegy Fiam

  • @phoenix7174
    @phoenix7174 4 ปีที่แล้ว +2

    A Bongó trükk:
    Össze szedi rólad a netes infókat,és ennyi kb!

  • @istvanlovasim6158
    @istvanlovasim6158 4 ปีที่แล้ว +2

    Nekem mért nem küldi el?

  • @redhiro3546
    @redhiro3546 6 ปีที่แล้ว +3

    Köszi a trükköt!

  • @AlexKA18
    @AlexKA18 5 ปีที่แล้ว

    Én még mindig nem értem hol kell mevenni hogy küldjék neki pézt mert nem tudom már kb 1éve próbálkozok deh nem nem megy SEGITSETEK

  • @BlakeEloise
    @BlakeEloise 6 ปีที่แล้ว +8

    Fizetett prómociónak kint kéne leni. A szám emeltdíjas sms.

  • @markorosz15
    @markorosz15 5 ปีที่แล้ว +2

    A bongo csak nyalizik!xDD

  • @foxy2418
    @foxy2418 6 ปีที่แล้ว +1

    Neked is iPhone-od van nekem is iPhone-om van de nincs sms csak e-mail!😢

  • @nemmondommeg2543
    @nemmondommeg2543 6 ปีที่แล้ว +4

    Bongo csak a penztszedi , emeltdij 😛

  • @papanti8256
    @papanti8256 3 ปีที่แล้ว +1

    Én meg muttam a trűkköt nyertem 2000 forintot 😁

  • @g.Ben.
    @g.Ben. 4 ปีที่แล้ว +1

    Ez a bongo legtöbbször csak a videósoknál működik 5 barátommal kipróbáltam és semmi személyeset nem tudott csak hogy... Jaaaaaajjj szerelem fog érni úúúúú☹️☹️

  • @Nyam-vl3wk
    @Nyam-vl3wk 5 ปีที่แล้ว +2

    Pénzbe kerül a bingó kb: 590ft

  • @csanxeek6136
    @csanxeek6136 5 ปีที่แล้ว

    Mi a mentál trükk?

  • @beni1859
    @beni1859 6 ปีที่แล้ว +3

    Hűűű ha első komment :D
    Jó magyarosan

  • @attilakelemen446
    @attilakelemen446 6 ปีที่แล้ว +2

    Haver egész jó vagy, sajnálom, hogy a “Bongó bizniszbe” kellett vágnod :/ őszinte leszek, szerintem egy kis “bűvésztrükkel” kiegészíthetted volna, hogy ne sz*pják be az emberek a reklám árnyoldalát. (Ez csak személyes vélemény)

    • @DamienWhiteMagic
      @DamienWhiteMagic  6 ปีที่แล้ว +2

      Tanítottam egy trükköt is, az nem ment át? ;)

  • @zsofigyenes05
    @zsofigyenes05 6 ปีที่แล้ว +2

    Amúgy miért pont majom?😂😂😂

  • @samueltordakovacs4640
    @samueltordakovacs4640 5 ปีที่แล้ว +5

    🙊🔫

  • @kasszandrabenko8591
    @kasszandrabenko8591 5 ปีที่แล้ว

    Ez az én trükköm a neved hogy jó lászló

  • @sandorkovacs1329
    @sandorkovacs1329 5 ปีที่แล้ว

    Mi az igazi neve csatin bongonak

  • @foxy2418
    @foxy2418 6 ปีที่แล้ว

    Meg írta a barátnőm nevét!😰😱😱😱😱😱

  • @D1ehie
    @D1ehie 5 ปีที่แล้ว +1

    508 Ft a bongo atya ég

  • @adrianolahvlog1006
    @adrianolahvlog1006 5 ปีที่แล้ว

    Bongo egy nagy hacker

  • @farkas1121
    @farkas1121 6 ปีที่แล้ว +1

    500ft ba kerül

  • @szonjahanko7895
    @szonjahanko7895 6 ปีที่แล้ว

    ez 500ft esemes

  • @kevindwayne7592
    @kevindwayne7592 6 ปีที่แล้ว +1

    5.dik :D

  • @linettaolah1696
    @linettaolah1696 5 ปีที่แล้ว

    mert hiszed magadat demjenek