Voltam Magfalván egy egèsz napot.Csodálatos volt,mint gyerekkoromban a falunkban,a zanyán.Ez a remek ember, többekkel együtt megvendègelt,nagyon èrdekes dolgokról beszèlgettünk.Minden ami egy a termèszettel,velünk egy.
Mi? Hogy az a baj a világgal hogy nem budiba szarunk a kert végébe? Mert ott magas hőmérséklet van, így nem él meg a baktérium. WTF? Meg hogy 500 Ft, az 200 euro? 🤣🤣
Nagyon nagy veszteség , ilyen ember ritkán születik és sajnos hamar elszolitjàk , mintha ott túl is az ilyenekből lenne hiány ,de az a tudat hogy magyar volt ,hát az nagyon jó.Isten vigyázzon rá hogy jó helyre kerüljön.
Úr Isten! Tegnap egy Csernus Imre videóba találtam magam. Szégyellem, hogy ott maradtam… Ez után a igazság osztó videó után kell megvilágosodnom így 88 évesen… Köszönöm szépen… Ezt a Gyerekeimnek is látni, hallani kell, mert az Anyjukat megtévesztették, de Ők nehogy úgy maradjanak🙋♀️❣️
Nagyon jól beszél Gábor! Már egy ideje én is ezen dolgozok, hogy átálljak erre az életformára, amit az őseink műveltek. Nehéz vissza csinálni azt, amit a modern ember elrontott. A kertünkbe az előző tulaj különféle törmeléket, szemetet ásott el... A legidegesítőbb, hogy a nagyvárosi barátok azzal húzzák az agyam, hogy hát miért nevelek én baromfit, miért szenvedek a kertel, hiszen nem éri meg, olcsóbb a boltban, meg mennyi időt elvesz. Már beleuntam a magyarázkodásba, aki megkóstolta az édes almát a savanyút már nem kívánja (aki kényelmes életet él az nehezen vált át erre az életmódra). Jövőre komposzt wc-t fogok használni, meg még sok más tervem van, hogy átalakítsam a kertemet egy igazi biodiverzitássá. Nyugodjon békében és köszönöm ezeket a videókat, amelyek görbetükröt mutatnak a modern társadalomra.
@@endrelaszlo9047 No igen. El lehet menni Indiába, ott falun még oda pottyantanak, ahova. Vérhas, tífusz, kolera, mindenféle frankó dolog van jelen, főleg az esőzéseknél. Bele is halnak sokan. Nagyon nagy igényük lenne rendes WC-re.
@@endrelaszlo9047Pedig minden szava igaz. Vissza kellene térni ehhez a gazdálkodáshoz. Sokkal egészségesebb etelt ennénk és mi is sokkal egészségesebbek lennénk. Szerinted amit most termesztenék a kiélt elhasznált földben, annak mennyi tápértéke van. 0000. Te egyél kukacot meg szöcskét. Én és a családom meg amit hagyományos módon megtermelünk magunknak.
Köszönöm, megerősítet abban, hogy én is önellátó legyek. Már elkezdtem, szóló hegyen mulcsolassal vetemenyezek, Dr gyulai Iván módszer szerint. Ez a videó is nagy segítség számomra.
És mennyire igaza van a Tanár úrnak! Ami kapásból feltűnt, az a címer állat, a holló és ott van a csőrében a nap! Tessék, rá lehet nézni a mai ezer Ft-os bankjegyre! Az érdekesség az, hogy ez a felvétel 2011-es, a mai bankón pedig nem olyan régen, 2018-ban jelent ez meg! Eszméletlen!!!
Nagyon hiteles..és igazi tiszta tanításokat ad át! Sajnálom, hogy hamarabb nem találtam rá!!!! Sajnos úgy érzem...nem véletlenül ment el..tragikus hirtelenséggel..... :( túl sok igazat adott át az emberiségnek....az IGAZAT...:( ! Bár élne és ....ébresztené az embereket!! DE bízom benne...hogy a tanai tovább élnek...és egyre többet ébredünk!!
Fantasztikus eloadas,teljes mertekben egyetertek es mar gondolati sikon elkezdtem igy tervezni a hatra levo kb 50 evemet...a tettektol sem vagyok mar tavol... Halasan koszonom a megerositeseket!
@@gaborgyorki1131 Ébresztő! Mí vagyis a családom 1976 óta a kertjeinkbe kb. 400 négyszögölön nagyon sok mindent megtermelünk És tele van a kamránk saját termesztésű élelemmel. És nem rokkantunk bele. Te meg egyed azt a sok szemetet amit a boltból megveszel. Szégyen vagy sem mindenki döntse el .. még nem ettem mcdonalds mocskot.
Csak nem engedik, vagy beleszólnak az Élet Körforgásába. 20 25 éves koromtól a saját életem akartam élni sok tervem volt hogy váljak valamivé találjak célt magamnak. Most itt vakerok céltalanul. Ráadásul nem értem az életet körülöttem miért így alakították ki. El van hibázva az élet s ráadásul nem értem miért kéne más célja szerint élnem. Údvözlettel, Lajos
"Ez paradicsom kert, NEM plázaszemétdomb, PARADICSOMKERT! Lehetne ma is, és lesz is, LESZ IS! Isten megrázza ezt a civilizált világot, mint KRISZTUS a vargát. Nagyon megrázza és igen közel van, s azok maradnak meg, akik fölismerik és szeretni tudják a Földanyát..." Molnár V. József
Az Isten két ember viszonyában lakik. Igen, ez a kereszténység. Az Isten Szentháromság. Atya, Fiú és a Lélek. Tehát az Isten egy Közösség. Isten a Szeretet. De egyedül nem lehet, csak közösségben. Ha önként a másikat szeretem, akiért akár magamat is feláldozom, az az igazi Szeretet.
Ugy kb. soha nem volt... És nem csak ez nettó hülyeség. Isten nyugasztalja, de aki egy kicsit is képbe van csak pár dologgal az érintett témákból az tudja, h hülyeségeket beszél. Igyál alma ecetet, jarj mezitláb... Ugyan már...
Szeretném megkérdezni vannak itt olyanok aki szeretnének a tanár úr szavai által élni? esetleg egy hölgy akinek van kedve hasonlóan élni , kérem jelezze
Sziasztok! Arra nem emlékszem, melyik részben volt az, hogy arról beszélt Gábor, hogy skizofréneket gyógyítottak úgy, hogy fülkékbe betették őket ahol előtte fiatal párok szeretkeztek, és az a szeretet meggyógyította a skizofréneket.
A nyolcadikon megnézném a pottyantósat. Amíg ő az egyetemen tanít, meg a többi ember egyéb foglalkozását űzi, addig a földműves majd teszi a dolgát helyettünk, és a földanya adja a gyógynövényt, a rendszer gazdának, lovas GLS-sel. Ez qrva jól hangzik, csak a bort iszik vizet prédikál tipikus esete, és nem megvalósítható napjainkban.
Ez a előadás arról szól az én olvasatombañ, hogy mássz le a 8. Emeletről. Ez egy vidéki faluban részben megvalósítható. Ahhoz, hogy mindent elő tudj állítani magadnak sok mindenŕől le kellene mondani. Ami persze nem megy. Pedig ha végig gondolod volt élet tv és mikró nélkül is. Én meg emlékszem ezekre az időkre. A mai gyerekek nem szaladgálnak egész nyáron a mezőn mint én, nem kergetik a pillangót és nem hurcolják a békát egyik pocsolyából a másikba. Még az én gyerekeimnek is hasonló élményekkel teli nyaruk volt, az unokáim viszont már csak nálunk vidéken élvezik a szabadságot a természetben. Annyi fölösleges tárggyal vettük körül magunkat amire nincs is szükségünk. Csak a baj van velük. Nézz meg egy múzeum falut, hogy milyen használati tárgyaik voltak nagyanyáinknak és mégis megéltek. Nem nyavajogtak, hogy fáj a fejem. Tette mindenki a dolgát a családért. Mára már a családi összetartozás is más. Nem hiszem hogy ez a mai a jó irány.
A "város = vírus" mottójára csak annyit reagálnék, hogy a város éppúgy összetett szervezet, mint mondjuk egy állat (vagy ember). Tehát mi is létezünk, és a bennünk levő haszontalan anyagok ugyanúgy végigszáguldanak a kiválasztó "csatornáinkon", majd elhagyják a várost... Bevisszük a hasznosat a szervezetünkbe (város), majd az ürüléket kezeletlenül kipakoljuk magunkon (városon) kívül... Ilyesformán kicsit olyan, mintha ágálnánk az összetett szervezetek ellen, és az egysejtűeket preferálnánk... De az egysejtű is a saját városán kívül pakolja az ürülékét, csak kisebb mértékben... És akkor eljutunk odáig, hogy talán nem is a város (vagy települések) ellen kellene ágálni, hanem olyan városokat építeni, ahol ezek a folyamatok természetközelibb módon mennek végbe. Ám mostanra már ez sem igaz. Alapvetően az emberek lélekszáma jelenti a gondot. Mert végső soron mostanra azt is lehetne mondani, hogy az "ember = vírus". Megfertőzi a világot, elszaporodik és a végén saját magával együtt romlásba dönti a gazdaszervezetét...
Isteni volt az előadás. Mindenben teljesen így gondolom. Csak egy pici dolog nem tetszett, a hollós metafora, mert nem csúnya madár a holló, sőt nagyon okos. Es alig van, tehát mindenképpen rossz, de tudom nem ez volt a lényeg.
Rég nem hallottam ennyi ferdítést és hazugságot egy értelmesnek tűnő ember szájából. Remélem lesz valaki, aki az 5 hazugságot tartalmazó mondatból kivágja azt az egyet, ami tényleg hasznos lehet. Azt a videót szívesebben nézném
Iskolában kellene ezeket a tudásokat tanítani, de ez soha nem fog megtörténni. A hatalom nem a tudatos életet fogja támogatni, sőt akik ezt hírdetik el is tiporják őket. Sajnos.
Ahogy minden képzeletbeli barát a kezelő orvos megmondja melyik gyógyszert kell bevenni hogy ne képzelődjön nem létező istenekről. Az emberi gyarlóság a saját állati részünk miatt van ezért barbárok sokan ebben nincs semmi isteni közreműködés
Én a tervezett elavuláshoz annyit tennék hozzá hogy ez egy stratégiai megoldás volt a nagy gazdasági világválság idején hogy felpörgessék a gazdaságot. Ez nem feltétlen csak a gyártókat védi és tartja fenn. Én am szerettem volna így élni csak ott tartunk hogy 10 évnyi spórolás és munka után még egy szőlőhegyet se tudok venni hitelre se nem hogy saját házat kertel.😂
... Gábor már nem mondhat több jó dolgot az,,egész életről"... sajnos ...valahol elakadt és megakadtak az értelmes szavak...🤔okosan tudatosan játszunk - végül eljátszuk a magunk szerepét, néha rámegy az az egész földi ,,sár taposás"...🕯️•°▪️
th-cam.com/video/M5q1IFyTyHE/w-d-xo.html Nem tudtam hogy annak idején a biztonsági munkával kapcsolatban volt cége Gábornak és a lehallgatásokkal foglalkoztak vagyis annak kivédésével.... Érdekes és nagy váltás volt 🤔
Valamiből meg kell élni, Dumafalván is! 🤣 Szétdohányozta magát, a fa házát meg megette a penész (pocsék tervezés / kivizelezés). Ez NEM TUDATOSSÁG. Ez pont az csak, amivel a kósza zsidók gúnyoltak minket, hogy "bőgatya és fütyülős barack". Semmi használható tudás! Ál-ébredés, mint a bulvár ezo-pszicho: VNTV Jákobbal, Enigma Tv (egyiptomi "beavatás" félmilkáért 🤭), Igneum (az ex-szcientológus, ma rózsakeresztes online spiri ingyenélő, Árvai Péter meg Szottyos SZOTTFRIED Ádám, stb.) 💲💲
@@antalperge1007 Nincs benned tisztelet és tartás, mert egy halott emberről beszélsz aki már nem tud védekezni. Nyilván az igazság fáj, de attól még igaz marad.... A föld mindig is érték volt, a jó Magyar föld meg pláne. A mostani egészségügy halálgyár....a boltokban kapható élelmiszer meg szemét, nulla vitamintartalommal, annál több adalékanyaggal és tartósítószerrel.....
Érdekes hallgatni, ahogy külön-külön érvényes állítások összeállnak egy összefüggéstelen, manipulatív katyvasszá, magyarul vallássá. Ettől függetlenül követni fogom az előadót és jár a like a videó feltöltéséért.
Egyszer arról beszélt, hogy a gyerekek elkényeztetettek mert a nôk késôn vállalnak gyereket és folyamatosan maguk mellett tartják ôket. Na itt meg arról beszélt, hogy a gyereket 7 éves koráig el SE szabad engedni az anyjától. Na igen, gondolom addig sir, követelôzik Minden baja van, foglalkozzon vele az asszony. Kényelmes
Voltam Magfalván egy egèsz napot.Csodálatos volt,mint gyerekkoromban a falunkban,a zanyán.Ez a remek ember, többekkel együtt megvendègelt,nagyon èrdekes dolgokról beszèlgettünk.Minden ami egy a termèszettel,velünk egy.
Ezt az előadást mindenkinek meg kellene nézni! Ébresztő emberek!💚🇭🇺💪
@@pasztyerikjozsef6314
KÖSZÖNJÜK!!
VÉGRE VALAKI!! 💖
❤
Kedves Ferenc 8 evvel ezelötti felvetel es most meginkäbb aktuälis .....Boldog vagyok ,hogy läthattam. Pärszor meg fogom meg nezni .....
🤣🤣🤣🤣🤣
Bölcs Ember. Remélem sok magyarhoz eljutnak szavai. Csodálatos ember volt. Igazi Tanító.
Miben segített a "tudása"?
Tudása ? Marháskodunk?
@@antalperge1007 Szívesen leírnám neked, de nem hiszem, hogy 5-600 oldal alatt meg tudnék állni. Viszont azt elhiszem, hogy rajtad az sem segítene.
Mi? Hogy az a baj a világgal hogy nem budiba szarunk a kert végébe? Mert ott magas hőmérséklet van, így nem él meg a baktérium. WTF? Meg hogy 500 Ft, az 200 euro? 🤣🤣
@@andrastolgyes4062 Rajtad viszont segített! Még hülyébb lettél. 😁
Nagyon nagy veszteség , ilyen ember ritkán születik és sajnos hamar elszolitjàk , mintha ott túl is az ilyenekből lenne hiány ,de az a tudat hogy magyar volt ,hát az nagyon jó.Isten vigyázzon rá hogy jó helyre kerüljön.
Nagyon nagy veszteség ért bennünket, hogy már nincs velünk! Csodálatos előadás!
Sajnos...de velünk van,,
@@ketkedo
U,i
De miért ment el, mi történt Vele?
@@Orlov54321 Arra sajnos nem gondolt , hogy a láncdohányzás káros az egészségre, így belehalt a harmadik infarktusába mindössze 56 évesen.
Nem hallottam ezt. Már nincs velünk?? Külföldön élek. Nem jut el hozzám sok hír. De köszönöm hogy még írtad.
Egyetlen egy ember eddig az életemben, aki előtt meghajolok, meghajoltam volna.... Isten nyugosztalja!
Úr Isten!
Tegnap egy Csernus Imre videóba találtam magam. Szégyellem, hogy ott maradtam…
Ez után a igazság osztó videó után kell megvilágosodnom így 88 évesen…
Köszönöm szépen…
Ezt a Gyerekeimnek is látni, hallani kell, mert az Anyjukat megtévesztették, de Ők nehogy úgy maradjanak🙋♀️❣️
Nagyon jól beszél Gábor! Már egy ideje én is ezen dolgozok, hogy átálljak erre az életformára, amit az őseink műveltek. Nehéz vissza csinálni azt, amit a modern ember elrontott. A kertünkbe az előző tulaj különféle törmeléket, szemetet ásott el... A legidegesítőbb, hogy a nagyvárosi barátok azzal húzzák az agyam, hogy hát miért nevelek én baromfit, miért szenvedek a kertel, hiszen nem éri meg, olcsóbb a boltban, meg mennyi időt elvesz. Már beleuntam a magyarázkodásba, aki megkóstolta az édes almát a savanyút már nem kívánja (aki kényelmes életet él az nehezen vált át erre az életmódra). Jövőre komposzt wc-t fogok használni, meg még sok más tervem van, hogy átalakítsam a kertemet egy igazi biodiverzitássá. Nyugodjon békében és köszönöm ezeket a videókat, amelyek görbetükröt mutatnak a modern társadalomra.
Gratulalok, ugyes vagy és sok sikert hozza
CSODÁLATOS EMBER..Az egyik LEGNAGYOBB ❤ MAGYAR segítőt,INSPIRÁLÓT,TANÍTÓT vesztettük el benne..
Jusson el több értelmes emberi lényhez is ez az üzenet!
Nagyszerű előadás!
okos ember, mert most mindenki New Yorkban a felhokarcolokban WC-t fog barkácsolni 😁
@@l4332 Ki a fa,.,s,.,z,.,omat érdekli a KOSZOS -BÜDÖS -BETEG - ABER,.,.R,.,.ÁLT JEW--YORK ??? Mocskos , undorító , multikulti SZEMÉTLÁDA !!!!! Már rég megérett a pusztulásra !!!
Milyen szepen,választékosan beszél,intelligens, széleskörű , nagytudású ember, nagy. veszteség, De sokat tanultunk tőle és SOKAN. KoVeTik ot.
Végre vki elmondja az igazat Nagyszerű....
domjan laszlo
Ezekben az időkben jó ilyen videókat látni, és gondolkozni, átértékelni dolgokat.
Addig amíg az embert a haszon jobban érdekli mint az élet, addig sosem lessz haladás és egységesség
..., alapvető nagy a baj, hogy nem a szükségleteink, hanem az igényeink szerint élünk...!
Ez a lényeg !
Gézánk pont erről nem beszél.
A többi hablaty . Ezt egy szenyvíztechnikus meghallaná , sírva fakadna.
@@endrelaszlo9047 No igen. El lehet menni Indiába, ott falun még oda pottyantanak, ahova. Vérhas, tífusz, kolera, mindenféle frankó dolog van jelen, főleg az esőzéseknél. Bele is halnak sokan. Nagyon nagy igényük lenne rendes WC-re.
@@endrelaszlo9047 A "Szakember" ugye?
@@pasa6432 Mi van ?
@@endrelaszlo9047Pedig minden szava igaz. Vissza kellene térni ehhez a gazdálkodáshoz. Sokkal egészségesebb etelt ennénk és mi is sokkal egészségesebbek lennénk. Szerinted amit most termesztenék a kiélt elhasznált földben, annak
mennyi tápértéke van. 0000. Te egyél kukacot meg szöcskét. Én és a családom meg amit hagyományos módon megtermelünk magunknak.
Isten àldott fia vagy Gàbor.❤❤❤
Ezeket kellene tanítani az iskolákban.,
PLEJA CM A MAGYAR SZENT KORONA ISTEN AJÁNDÉKA A MAGYAR NEMZET TANÁRA ISTEN TEREMTMÉNYE PLEJA CM ISTEN ANGYALA ÉS A. TESTVÉRÜNK.
Egyetértek
Köszönöm, megerősítet abban, hogy én is önellátó legyek. Már elkezdtem, szóló hegyen mulcsolassal vetemenyezek, Dr gyulai Iván módszer szerint. Ez a videó is nagy segítség számomra.
Zseniális ember vagy. Remélem még találkozunk valahol, valamikor!
Nagyon jó volt hallgatni teljesen egyetértek vele.
Köszönöm
Gèzy Gábor nem agybeteg. Amen
És mennyire igaza van a Tanár úrnak! Ami kapásból feltűnt, az a címer állat, a holló és ott van a csőrében a nap! Tessék, rá lehet nézni a mai ezer Ft-os bankjegyre! Az érdekesség az, hogy ez a felvétel 2011-es, a mai bankón pedig nem olyan régen, 2018-ban jelent ez meg! Eszméletlen!!!
Nagyon hiteles..és igazi tiszta tanításokat ad át! Sajnálom, hogy hamarabb nem találtam rá!!!! Sajnos úgy érzem...nem véletlenül ment el..tragikus hirtelenséggel..... :( túl sok igazat adott át az emberiségnek....az IGAZAT...:( ! Bár élne és ....ébresztené az embereket!! DE bízom benne...hogy a tanai tovább élnek...és egyre többet ébredünk!!
Olyan nagyon nem volt hirtelen. A harmadik infarktus vitte el.
Imádom halgatni ! Köszönöm a feltöltést !
Fantasztikus eloadas,teljes mertekben egyetertek es mar gondolati sikon elkezdtem igy tervezni a hatra levo kb 50 evemet...a tettektol sem vagyok mar tavol...
Halasan koszonom a megerositeseket!
Csúsztatások, hamis információk és demagógia. Gratulálok.
Ühüm...
Azt is megmondanád miért gondolod így?
Azert mert nem ertett meg ra...
Te vagy egy hamis információ.
Mondd el az igazat valós információkkal és működő megoldásokkal, vedd fel videóra, töltsd fel ide, vagy bármelyik videómegosztóra és mutasd a linket!
Ez annyira igaz 🙏 köszönöm szépen ☺️
@@gaborgyorki1131
Ébresztő! Mí vagyis a családom
1976 óta a kertjeinkbe kb. 400 négyszögölön nagyon sok mindent megtermelünk
És tele van a kamránk saját termesztésű élelemmel. És nem rokkantunk bele.
Te meg egyed azt a sok szemetet amit a boltból megveszel.
Szégyen vagy sem mindenki döntse el .. még nem ettem mcdonalds mocskot.
Nagyon jó. És teljes mérétkig,igaza van mindenben. Köszönöm az elődást.
Csak nem engedik, vagy beleszólnak az Élet Körforgásába.
20 25 éves koromtól a saját életem akartam élni sok tervem volt hogy váljak valamivé találjak célt magamnak. Most itt vakerok céltalanul. Ráadásul nem értem az életet körülöttem miért így alakították ki.
El van hibázva az élet s ráadásul nem értem miért kéne más célja szerint élnem.
Údvözlettel, Lajos
Mert akik a világot(Elnököket,bírókat,ügyészeket,orvosokat,politikusokat,stb.)írányítják,
azokat nem igazán nevezhetjük embereknek.
"Ez paradicsom kert, NEM plázaszemétdomb, PARADICSOMKERT!
Lehetne ma is, és lesz is, LESZ IS!
Isten megrázza ezt a civilizált világot, mint KRISZTUS a vargát.
Nagyon megrázza és igen közel van, s azok maradnak meg,
akik fölismerik és szeretni tudják a Földanyát..."
Molnár V. József
"Lassan nem lesznek gyógyszerek,nem lesznek kórházak." Már akkor tudta mi lesz hamarossan...
Valoszinü hogy halához volt köze ennek a motykos rendszernek.
Ez vmi fantasztikus!
Hatalmas alapigazságokat mond, Tisztelet Gábor! Halála után is tanít, tanít.
Az efféle passzív agressziótól mindig hányingerem támad....
Az Isten két ember viszonyában lakik. Igen, ez a kereszténység. Az Isten Szentháromság. Atya, Fiú és a Lélek. Tehát az Isten egy Közösség. Isten a Szeretet. De egyedül nem lehet, csak közösségben. Ha önként a másikat szeretem, akiért akár magamat is feláldozom, az az igazi Szeretet.
Ubulka. Atyaisten + Atyaisten + Fiúisten ez az igazi SZENTHÁROMSZÁG!
Jav. ANYAISTEN bocs.
@@ibolyajakabne1123 Ki tanította ezt neked?
@@ibolyajakabne1123 vigyázz, megköveznek a sivatagiak, ha az anyát a helyén akarod kezelni.
Szeretem hallgatni kar hogy meghalt 😂😂❤❤❤❤ 4:24
A könny a szemembe szökött miközben felnyitotta a szememet. Köszönöm szépen!!!!!
Perfect
Nincs benne baktérium. A tetmészet lebontja.
Emberek, mégis mik bontják le? Baktériumok.
Alapvető biológiai ismeretek hiánya.
Tökéletes
Nagyon jő
A jo. Isten nyugtasson Gabikàn,ès ellensègeidnek a pokol tüze mindörökkè Amen.
5000ft 200€. Jó régi felvétel:)
A felvétel régi, a mondanivalója mindig aktuális...
Ugy kb. soha nem volt... És nem csak ez nettó hülyeség. Isten nyugasztalja, de aki egy kicsit is képbe van csak pár dologgal az érintett témákból az tudja, h hülyeségeket beszél. Igyál alma ecetet, jarj mezitláb... Ugyan már...
Csak megtévedt... viccnek szántam.
50 ezret akart mondani, csak megtévedt. Megesik mindenkivel!
Csak azért, mert nem ért vele valaki egyet, attól még nem biztos, hogy hülyeség.
@@togoacgkötekedni tudsz, azt látjuk.
Ez szép volt !
Hűha! 😂 “növényállatcsillagokállása” - és minden rendbejön.
Töketesen értem! Minden szavának a mély értelmét.
Szeretném megkérdezni vannak itt olyanok aki szeretnének a tanár úr szavai által élni? esetleg egy hölgy akinek van kedve hasonlóan élni , kérem jelezze
Hatalmas veszteség Ő számunkra😢
Sziasztok! Arra nem emlékszem, melyik részben volt az, hogy arról beszélt Gábor, hogy skizofréneket gyógyítottak úgy, hogy fülkékbe betették őket ahol előtte fiatal párok szeretkeztek, és az a szeretet meggyógyította a skizofréneket.
A nyolcadikon megnézném a pottyantósat.
Amíg ő az egyetemen tanít, meg a többi ember egyéb foglalkozását űzi, addig a földműves majd teszi a dolgát helyettünk, és a földanya adja a gyógynövényt, a rendszer gazdának, lovas GLS-sel.
Ez qrva jól hangzik, csak a bort iszik vizet prédikál tipikus esete, és nem megvalósítható napjainkban.
Ez a előadás arról szól az én olvasatombañ, hogy mássz le a 8. Emeletről.
Ez egy vidéki faluban részben megvalósítható. Ahhoz, hogy mindent elő tudj állítani magadnak sok mindenŕől le kellene mondani. Ami persze nem megy. Pedig ha végig gondolod volt élet tv és mikró nélkül is. Én meg emlékszem ezekre az időkre. A mai gyerekek nem szaladgálnak egész nyáron a mezőn mint én, nem kergetik a pillangót és nem hurcolják a békát egyik pocsolyából a másikba. Még az én gyerekeimnek is hasonló élményekkel teli nyaruk volt, az unokáim viszont már csak nálunk vidéken élvezik a szabadságot a természetben.
Annyi fölösleges tárggyal vettük körül magunkat amire nincs is szükségünk. Csak a baj van velük. Nézz meg egy múzeum falut, hogy milyen használati tárgyaik voltak nagyanyáinknak és mégis megéltek. Nem nyavajogtak, hogy fáj a fejem. Tette mindenki a dolgát a családért. Mára már a családi összetartozás is más. Nem hiszem hogy ez a mai a jó irány.
A "város = vírus" mottójára csak annyit reagálnék, hogy a város éppúgy összetett szervezet, mint mondjuk egy állat (vagy ember).
Tehát mi is létezünk, és a bennünk levő haszontalan anyagok ugyanúgy végigszáguldanak a kiválasztó "csatornáinkon", majd elhagyják a várost... Bevisszük a hasznosat a szervezetünkbe (város), majd az ürüléket kezeletlenül kipakoljuk magunkon (városon) kívül...
Ilyesformán kicsit olyan, mintha ágálnánk az összetett szervezetek ellen, és az egysejtűeket preferálnánk...
De az egysejtű is a saját városán kívül pakolja az ürülékét, csak kisebb mértékben...
És akkor eljutunk odáig, hogy talán nem is a város (vagy települések) ellen kellene ágálni, hanem olyan városokat építeni, ahol ezek a folyamatok természetközelibb módon mennek végbe.
Ám mostanra már ez sem igaz. Alapvetően az emberek lélekszáma jelenti a gondot.
Mert végső soron mostanra azt is lehetne mondani, hogy az "ember = vírus".
Megfertőzi a világot, elszaporodik és a végén saját magával együtt romlásba dönti a gazdaszervezetét...
Ezen az úton indult el egy nagyon jó ember..Bogdán László.. polgármester .. meghalt.. véletlenül..!!!???
Teljesen véletlenül🙄 öngyilkos®️ lett mindkettő. 😐🖤🖤
3:45
Ezt hogy érti hogy a természet nem szereti a koncetrált- felöntött dolgokat?
❤
..., a rovid ellatasi lanc a jovo, a jovod..!
Jó érzésekkel tölt el hogy nem vagyok egyedül a tudásomal
A mai mesterséges esőt meg nem innám…
Isteni volt az előadás. Mindenben teljesen így gondolom.
Csak egy pici dolog nem tetszett, a hollós metafora, mert nem csúnya madár a holló, sőt nagyon okos. Es alig van, tehát mindenképpen rossz, de tudom nem ez volt a lényeg.
👍👍👍!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Kemény talajon minden élőlény lába tönkre megy... Előbb mint normális földön... Talajon nem beton!!!
Ŕemek szakember előadàsàèrt hàlàs
köszönet .
Àldja az Ùr.
Àmen.
Szibériai shaman
Rég nem hallottam ennyi ferdítést és hazugságot egy értelmesnek tűnő ember szájából. Remélem lesz valaki, aki az 5 hazugságot tartalmazó mondatból kivágja azt az egyet, ami tényleg hasznos lehet. Azt a videót szívesebben nézném
???👎👎👎
Iskolában kellene ezeket a tudásokat tanítani, de ez soha nem fog megtörténni.
A hatalom nem a tudatos életet fogja támogatni, sőt akik ezt hírdetik el is tiporják őket. Sajnos.
Gábor, a teremtőm hogyan kezelné azt a helyzetet, hogy keresztes vitézek kirabolják a tanyámat és megerőszakolják az ott élő nőket?
Ahogy minden képzeletbeli barát a kezelő orvos megmondja melyik gyógyszert kell bevenni hogy ne képzelődjön nem létező istenekről. Az emberi gyarlóság a saját állati részünk miatt van ezért barbárok sokan ebben nincs semmi isteni közreműködés
14 évesen én is meg mondtam Oroszország támadni fog . Mert mi mind rosszak vagyunk.
Egyszerűen felfoghatatlan hogy meghalt 🤷
És még is érdemeltünk erdemeljük
😎😎
Én a tervezett elavuláshoz annyit tennék hozzá hogy ez egy stratégiai megoldás volt a nagy gazdasági világválság idején hogy felpörgessék a gazdaságot. Ez nem feltétlen csak a gyártókat védi és tartja fenn. Én am szerettem volna így élni csak ott tartunk hogy 10 évnyi spórolás és munka után még egy szőlőhegyet se tudok venni hitelre se nem hogy saját házat kertel.😂
Maga nem agybeteg de majdnem.mindenki más igenis
Ahogy a kommenteket olvasom rájövök hogy sok a barom (ismeretlen költő)
bár 200 euró volna az az 5 ezer ft .. egyébként szuper a Gabi bácsi!
ez kész :D 80% ban tiszta én :D imádom...azonosúltam vele...imádom! KAjak.....tényleg meghalt?
Igen.
❤🙏🙏🙏❤⚘⚘💫
Minden veszteséggel készül nem tökéletes visszatérő körforgalomban
Remélem nem csak meghallgatták, hanem amit ahogyan elmondott, megszületik.
... Gábor már nem mondhat több jó dolgot az,,egész életről"... sajnos
...valahol elakadt és megakadtak az értelmes szavak...🤔okosan tudatosan játszunk - végül eljátszuk a magunk szerepét, néha rámegy az az egész földi ,,sár taposás"...🕯️•°▪️
th-cam.com/video/M5q1IFyTyHE/w-d-xo.html
Nem tudtam hogy annak idején a biztonsági munkával kapcsolatban volt cége Gábornak és a lehallgatásokkal foglalkoztak vagyis annak kivédésével.... Érdekes és nagy váltás volt 🤔
Szerintem pont azért váltott, mert rájött, micsoda gonoszság folyik ott!
Valamiből meg kell élni, Dumafalván is! 🤣
Szétdohányozta magát, a fa házát meg megette a penész (pocsék tervezés / kivizelezés).
Ez NEM TUDATOSSÁG.
Ez pont az csak, amivel a kósza zsidók gúnyoltak minket, hogy "bőgatya és fütyülős barack".
Semmi használható tudás!
Ál-ébredés, mint a bulvár ezo-pszicho:
VNTV Jákobbal, Enigma Tv (egyiptomi "beavatás" félmilkáért 🤭),
Igneum (az ex-szcientológus, ma rózsakeresztes online spiri ingyenélő, Árvai Péter meg Szottyos SZOTTFRIED Ádám, stb.) 💲💲
@@antalperge1007 Nincs benned tisztelet és tartás, mert egy halott emberről beszélsz aki már nem tud védekezni.
Nyilván az igazság fáj, de attól még igaz marad....
A föld mindig is érték volt, a jó Magyar föld meg pláne.
A mostani egészségügy halálgyár....a boltokban kapható élelmiszer meg szemét, nulla vitamintartalommal, annál több adalékanyaggal és tartósítószerrel.....
Érdekes hallgatni, ahogy külön-külön érvényes állítások összeállnak egy összefüggéstelen, manipulatív katyvasszá, magyarul vallássá. Ettől függetlenül követni fogom az előadót és jár a like a videó feltöltéséért.
Ne igyekezz követni már meghalt.
2023.05.02. 18:07
Az ezoteriat (csakrak) keveri az Isten hittel...
Kituno, érdekes előadás,
5:42
Nagyon hasznos előadás hálás vagyok hogy hallhadtam.❤
Ez az nem lehet, vagy nagyon vissza kanyarodni.
Futóbolond volt
"A vírus ami a rendszerben van"
💖💖☺️💖💖
Milyen szépen mondta, HAZAFELÉ.....
Ha valmin nem telepszenek meg baktériumok, gombák mert olyan meleg akkor az nem is indul bomlásnak. Akkor lesz komposzt, ha valami lebomlik
32:51
Egyszer arról beszélt, hogy a gyerekek elkényeztetettek mert a nôk késôn vállalnak gyereket és folyamatosan maguk mellett tartják ôket. Na itt meg arról beszélt, hogy a gyereket 7 éves koráig el SE szabad engedni az anyjától. Na igen, gondolom addig sir, követelôzik Minden baja van, foglalkozzon vele az asszony. Kényelmes
Jó hallani hogy nem én vagyok agybeteg mert mindig Mérges vagyok agybeteg gondolatok ra
5000 Ft régen sem volt 200 Euró... 😂🎉
Már az eső víz sem a régi.mert savasabb....
Jo p
Tönkre
Iskolában kellene tanítani!!!
🤣