Oroszország: ki és mikor lehet Putyin utódja? - Bernek Ágnes
ฝัง
- เผยแพร่เมื่อ 10 ก.พ. 2025
- A Hit Rádió legfrissebb adásában Bernek Ágnes, a Neumann János Egyetem Eurázsia Központ geopolitikai kutatócsoportjának a vezetője nyilatkozott Fekete Rita műsorvezetőnek. Vlagyimir Putyin életére voltak kíváncsiak hallgatóink, ezért részletesen átbeszéltük politikai karrierje kezdetét és a különböző elnöki ciklusainak a tanulságait is. Bernek Ágnes arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes megfigyelni, hogy kik azok az emberek, akik kezdetektől mellette vannak, mert abból a körből nőhet ki az utódja is.
Műsorvezető: Fekete Rita
Szerkesztő: Joób Rhodé
-------------
Fekete Rita vagyok a Hit Rádió szerkesztő-műsorvezetője. Ezen a csatornán a Hit Rádióban már elhangzott közéleti beszélgetések egy fogyaszthatóbb, vágott verzióját tesszük közzé. Előveszünk olyan régebbi interjúkat is, amelyeket vagy nem vagy régebben egy kisebb közönség számára publikáltunk. Emellett készülünk csak ide gyártott műsorokkal is! Elsőként a hetente jelentkező Össztűz c. műsorunk lesz elérthető, melynek állandó vendége Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő.
Munkatársak: Joób Rhodé, Longauer András, Király Tamás
Számomra Bernek Ágnes egy kiemelkedő tehetségű, kivételes egyenisegű fényesen világító fáklya! Továbbra is az egyik nagy kedvencem, bármennyit örömmel tudnám hallgatni az elemzéseit!🤗🌞
Csak néhány fontos infót hallgat el,pedig ő látta az igéretet!
Nagyon szèpen köszönöm a rengeteg informàciòt. Remek a müsor. ❤ Gratulàlok.
Bernek Ágnes!!!! Köszönöm!
Kedves Ágnes!
Nagyon nagy tudású, széles látáskörű és mérhetetlenül szimpatikus embernek tartom Önt, Nem elfogult. Mindig több oldalról világítja meg a dolgokat.Nagyon szépen és választékosan fogalmazza meg a mondandivalóját.
Nem tudom, hogy szokott-e tanácsot adni az államirányításban. Amannyiben nem, ez ellen tennünk kellene valamit! 😊
Te ezeknél i okosabb lehetsz.
0😊😊p
...uuuuhhhh....Ő....Ágnes asszony....nagyon nagyon, tud valamit....csak csodálni tudom....és.... papir nélkül beszél....hihetetlen tudásssssssal rendelkezik....csak csodálni tudom.....SZUPER.....Köszönöm
Igy igaz!!!!!
Boldogságomra ismét találkozhattunk a fantasztikus Bernek Ágnessel!Ismételten megállapítható, hogy az ő tudása, csodálatos előadó képessége csaknem egyedülálló!A tüneményes Fekete Rita az abszolút kedvenc, szerencsére több portál is maximálisan igényt tart rá! Imádtam a témát, rendkívül érdekes volt! Hálás köszönet érte! Alig várom a kövekező találkozást mindkettőjükkel!
Zv
y
Z6 z6
L
Fantasztikus volt. Azt nem èrtem hogy a fősodratú médiumokban miért nem lehet ilyen objektív és hiteles műsorokat készíteni. Illetve értem hogy miért, a kérdés költői volt. Ezért nem nézek tévét már régóta.
Es igazad is van. Oket masok fizetik
Gratulálok!
Még több Bernek Ágnest!
Remek beszélgetés volt!👍😍
Nem szoktam kommenteket írogatni( nagyon sok ilyen musort hallgatok)de most mindenkepp meg kell dicserni agnest,targyilagos, kozertheto ami nagyon fontos, órakig tudnam hallgatni remelem rita tobbszor meghivja, 🙏👏🙏halas koszonet erte , (es mindig nagyon csinos is😁)ezek az adasok a suru mediamocsokban egy kapaszkodo azok szamara akik a hiteles informaciok utan sovarkoznak. Koszonjuk szepen🙏❤️( termeszetesen ritanak is)
Köszönöm! Ezekből a beszélgatésekből rengeteget lehet tanúlni. Remélem folytatják!
❤ Ez a hölgy egy korrekt Zseni! - Köszönöm az előadást, szuper volt!
+ És a Rita meg nagyon kedves, okos, és türelmes! ❤
Imádom a politizálo nöciket, de nekem sokkal jobb szinezetet mutatna, ha némi idöt szentelne a fözökanálnak is.
@@bluerose-eg8ln
Inkább ön igyon sört, mert a hölgy sokkal okosabb!! 👍
Köszönöm!! Csodálattal, adózom a professzor hölgy minden előadásának!!
Na vagy nem tud semmit vagy sokat hallgat es eltitkolja az igazsagoot
Micsoda interjú! Köszönjük!
A már megszokott módon, ez a rész is nagyszerű volt! Köszönöm!
Köszönet! Nagyon értékes műsor! Minden tiszteletem Bernek Ágnesnek!
Végre van ahonnan Tanulni" tág szemekkel" ,józan ésszel.
Köszönöm a megosztást.
Minden szavát élvezet hallgatni Ágnesnek, annyira szépen és szakértően mondja.
Úgy hazudik, tolja a ruszki propagandát, hogy a buta fajtádnak még tetszik is! :D
Kedves Rita!
Nagyon szeretem a csatornád! Látszik, hogy tényleg keresed a nagy kuszaságban az igazságot. Remélem még sok-sok megfejtendö kérdésre fogunk általad egy kicsit előrébb jutni.
Köszönjük! 😊
Nagyon jó volt, ismételten!
Fantasztikus előadás volt ! Az orosz gondolkodást és néplelket így bemutatni csak így lehet hogy a nagy tudása mellett azonosulni tud a néppel és eltudja mondani , meg is tudja értetni a hallgatósággal !
Nagyon érdekes volt! Köszönöm szépen.
❤Köszönöm a lehetőséget. Értékes ember Ágnes.
Nagytudasu no, sokat tanultam tole ma Bernek Agnes emellett kozvetlen es kedves, nagyon szimpatikus ember. Hivjatok meg maskor is. Nagyon elvezetes ot hallgatni
Köszönöm, lenyűgöző riport lett !
Köszönöm az előadást Ön egy nagytudasu. Ember nagyon szimpatikusnak tartom.
Bernek Ágnes !!!!
Fantasztikusan jó előadás volt !
👍🏻👍🏻👍🏻👍🏻
Nagyon tetszett a mûsor!
Nagyon jo video volt ez is! Koszonom!🥰
Hűű de jó volt! Sok mindent megértettem! Nagyon érdekes, lebilincselő volt! Köszönöm szépen
Mese-mese-meskete😃
Remek összefoglalás! Köszönöm!
Gratulálok hölgyek remek volt köszönöm szépen.
Az igaz,h. PUTYIN TÁMADTA MEG UKRAJNÁT,DE HOGYAN GONDOLTA BÁRKI IS,H.AZ Ő CSAVAROS ESZÉN TÚL TUD JÁRNI? A MI VIKTORUNK,UGYAN ILYEN MAGAS TUDÁSUU,VILÁGTUDÁSÚ EMBER, B É K É T AKAR,A SZOMSZÉDOKKAL, T Á R.G Y A L AA S O K O N KERESZTÜL ,AMI HELYES,FRANCBA A FEGYVERRKKEL.BÉKÉT A VILAAGNAK BÉKÉT MINDEN NÉPNEK.
. . ..SZERETEM A FOCIT
Kedves Ágnes ! Köszönöm szuper elóadás, csodálatos volt!
Kedves Rita!
Köszönöm a remek folytatást. Ezúttal a témára szánt idő is jóval bővebb volt. Érdemes volt kivárni.
Gratulálok!
Ok. Egyetértek veletek, ezt hallani kell azoknak, akik, nem "hőbölögnek", tudatlanul ítélkeznek, hanem józanul akarnak gondlkodni,!
Köszi
Nagyon szeretem Bernek Ágnest hallgatni. Nem csak nagytudású, de azt élvezetesen át is tudja adni, ami igen ritka. Lebilincselő, ahogy beszél. Köszönöm!
Kedves Bernek Ágnes, Kedves Rita! Köszönöm ezt a nagyon okos, nagyon érzékeny előadást! Abszolút kiderül belőle, hogy az USA, Nyugat-Európa mennyire nem fogékony arra, hogy a külöböző történelmi utakat járó, más-más "néplélekkel" (kultúrával?) rendelkező országokra nem lehet ráhúzni ugyanazt a demokrácia-klisét, ugyanabba a sztereotípiába belegyömöszölni, mint amit ők akarnának exportálni. Ez nekünk azért szomorú, mert az EU-ban ugyanezzel a problémával küszködünk. Reménytelen, hogy megértsék (nem is akarják), hogy a saját utunkat szeretnénk részben járni. Pedig a "varietas delectat" elv (következményeiben) át nem gondolt változatára hivatkoznak akkor, amikor a tömeges bevándorlást támogatják.
Kellenének nagy formátumú politikusok, akikből most kevés van a Nyugaton. Nem véletlen, hogy a 100 éves Kissingert még mindig tisztelettel fogadják, hogy Orbán Viktor nagyívű, gondolatgazdag tusványosfürdői beszéde hatással van mindenhol, akkor is, ha csak belekötni tudnak.
A putyini vezetést sok bűn terheli, de nagy eredményei is vannak. Lehet, hogy Oroszország mostja, plusz geopolitikai helyzete miatt nagyon rossz lenne (nekik és a térségnek, és ezzel a világnak) , ha amerikai beavatkozással egy, az USA-nak jobban tetsző bábpolitikust segítenének hatalomra (lásd anno Jelcint).
Mégegyszer köszönöm az előadást!
Hülye vagy
@@joepataki9659 Kifejezetten dícséretnek értékelem egy debiltől.
Csak egy kis kiegészítés - abszolút jóindulattal - Henry Kissinger meghalt 2023-ban.
@@mnak20 Köszönöm szépen, tudom, hogy Kissinger tavaly meghalt. Azért írtam jelen időben, mert úgy érzem, állandó vágy él bennünk nagy formátumú politikusok tevékenységére, "politikacsinálására". Szörnyű látni a mai politikusok "földszintes", még csak nem is pragmatikus, jobbítani akaró politizálását. De köszönöm a jóindulatú kiegészítést, üdítő "olvasni" ezt a stílust és magatartást.🤔🤔🤔
@@muraedit Igen - így is lehet értelmezni - és én utána gondoltam is - lehet, hogy Ön magára a tényre utalt ezzel! Egyetértek - nagyon kevés a nagy formátumú politikus, diplomata, akik tényleg jobbá szeretnék tenni a világot. Aki kiáll a hagyományos értékek mellett, meghurcolásra számíthat, sőt, akár az életét is kockára teszi. Borzasztó, hogy miket terveznek. Ki állíthatja meg őket? Még örülhetünk, hogy vannak, akik küzdenek értünk, hétköznapi emberekért. De a másik oldal nem akarja sajnos feladni, mindent bevetnek, hogy elérjék a céljaikat. Csak abban reménykedhetünk, hogy a Jóisten a mi oldalunkon áll - és segít ebben a küzdelemben. Isten óvja Magyarországot - és minden jó szándékú embert!
Vlágyimir Vlágyimiravics Putyin
👍💖
Szergej Viktorovics Lávrov 👍💖
Bernek Ágnes nagyon jól beszélt! 💝
Tökéletes interjú.
Sajnálom, hogy a politikai életben nem vesznek részt az ilyen kvalitású emberek, mint Ágnes. Árad az intelligencia minden mondatából! ❤
A seggnyalás árad csak. Jár a krumpli a néninek 🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🥔🍟🍠🍟🥔🥔🍟🍠🥔
a politikusok többnyire átlag alatti tudású emberek , messze átlag feletti becsvággyal
@@wanderlewis8552 Es kväloan tudnak hazudni.
Egy politikust sem ismerek aki eltűrne maga melett hasonló kvalitású embereket.
@@janoskantor8940 csak jobbképességű tanácsadókkal veszik körbe magukat
Köszönöm szépen az előadást. Fantasztikus volt. Oroszország ❤️🇷🇺
Itt éltek a nyakunkon 40évet. Ha ennyire szereted öket költözz Moszkva melletti sáros faluba. Se víz,se csatorna. Apám 56 bán volt sorkatona. Ha nem tanul az anyjátol szlovákul ágyon lövik a Megyeri csárdánál. Rákosi,AVO. Beszolgáltatás hiányzik?
Bernek Ágnes zseniális
Nagyon jó müsor volt!
Köszönöm szépen az előadást,nagy tudású hölgy, fantasztikus volt hallgatni -neézni.
Nagyszerű előadás, mindenkinek. ajânlom.
""Oroszorszagot esz nem eri fel,meter sing nem meri fel.Kulon utakon jar ott a lelek,Oroszorszagban hinni kell "" Irja Tyutcsev koltojuk, ez passzol a professzorasszony oroszokrol mondott velemenyevelNagyszru eloadas!
Isten bizony nekem is epp ez a vers jutott az eszembe. Van egy fuzetem amibe a kedvenc verseimet irtam be, ez is koztuk van!
Proszorszagot esz nem erti, meter, singh spse meri fel. Kulon uton jar ott az elet, Oroszorszagban hinni kell!
Remek műsor volt...Köszönöm szèpen...
❤❤❤❤❤❤❤
Érdekes és nagyon hasznos műsor volt, szakmailag magas szinten. Így látva a dolgokat számomra még jobban érthető, hogy miért Oroszországban lett bevezetve a kommunizmus, miért lett feladva végülis és miért tartunk ott, ahol tartunk.
Nagyon jó műsor volt köszönöm ❤❤
Nagyon érdekes volt!
nagyon érdekes előadás
Bernek Ágnes előtt le a kalappal. Ilyen sokoldalú,szimpatikus előadót ritkán hallani, látni. Köszönöm Ritának, hogy meghallgadhattam. Várom a további előadásokat.
Mint egy költővé vált emberke, szívből köszönöm! (A népemé vagyok.)
Fantasztikus szakértelem,világos,értelmes előadásmód. Köszönjük.
❤köszönöm szépen
Már vártam... 💪
Nagyon szuper volt 👍 🌹🌹
Kedves Ágnes, egy élmény volt hallgatni önt!!
Nagyon érdekes volt. Élvezettel hallgattam, köszönöm.
Hú ez nagyon jó volt!
Szuper, hogy ennyi mindent tudott nekünk elmondani! Itthoniakról nincs ekkora tudása?
Nagyon jó összefoglaló.
A Hölgy klasszis. Az a sok-sok makogó, őző, stb., stb., nyál nyelő hím nemű be ülhet az iskola padba úgy 5-6 évre, és egy kemény eredményes vizsga után állhat mikrofon elé.
Mi van, ferfigyulolo vagy???
Sz. Bíró Zoltánt érdemes lenne meghallgatni, ezután az 1oldalú putyin ismertetés után.
@@juditkiss7491 Bernek Agnes egy kituno professzor, erdekfeszito eloadasra Putyinrol kizarolag valos tenyeket tartalmazott, ertelmesen, stilusosan, a legmagasabb szinten. Nem tudom ki biro zoltan, de vagy szo szerint ugyanazt mondana, vagy pedig idiota/satanista.
@@juditkiss7491 Ne hasonlítsuk már össze a két előadót! Nem egy kategóriában vannak! De a két riporter sem!
A filmet ,hol lehet megnézni magyarul ?
Üdvözlök mindenkit !😊
" ki és mikor lehet Putyin utódja? "
Remélem, hogy neki és Orbánnak is a Teremtő hosszú egészséges, boldog életet ad, és így az utódlás kérdése még hosszú ideig nem lesz aktuális.
A Teremtő azért rövidítette le az emberi életidőt a vízözön után,hogy ne tudjon évszázadokra bebetonozódni a gonoszság.A demokrácia arról szól többek között,hogy nem tud egy személy évtizedeken át bebetonozódni a hatalomba,hanem cserélhető,leváltható.A földi hatalom fölött a második ég van és nem Isten valósága.Az e világ fejedelme egy bukott kerub.A földi hatalom körül a gonoszság örvénylik ( igaz ebbe Isten is néha beleszól).Ezért torzítja el az emberi természetet a hatalom,az egyén minden jó szándéka ellenére.Ezért is drog az emberi szellem számára.A kontraszelekció is ide vezethető vissza.Csak az tud hatalomra jutni és azt megtartani aki ezzel a bukott szellemi fejedelemmel tudatosan vagy tudattalanul a romlott vágyak,kívánságok szintjén kész együttműködni.Azért jött(a satan ) hogy " lopjon,öljön,pusztítson".Amikor a hatalom gyümölcse a romlás,lopás,leépülés,pusztulás,akkor Istennek semmi köze hozzá.
Reméljük a Teremtő másként látja ezt.
@@juditkiss7491A Teremtő úgy látja ezt a földi valóságot ahogy az kijelentette.Elolvasható a Bibliában.Én is ezt tettem és az Ő szemszögéből nézem a földi történéseket.A tíz parancsolat ma is érvényes.Ne lopj,ne hazudj,ne kívánd másét,ne ölj és a többi.Ha politikai szereplők magukat " kereszténynek" mondva többek között ilyenekben is érintettek,miért gondoljuk hogy ez kedves Isten szemében és ők Isten emberei?
@@juditkiss7491Akkor lesz neked is véged.
@@mariaterezia295 És ez így is van rendjén!
Szerintem teljesen más alapokra kellene helyezni a földi létet, ehhez viszont az egyszerű emberek sokkal nagyobb tudatosságára lenne szükség. Adva van a teremtői törvény vagy nevezze mindenki ahogy akarja, a természeti rend, univerzális törvényszerűség, ennek betartása alap, ezen felül nagyobb önállóságot kellene biztosítani, mert ebben a rendszerben soha nem fognak felnőni, gyámság alá helyezett az emberiség.
Remek volt, köszönöm!🙄🙄🙄
Azért a Kurksz nagyon szép film volt,tisztelettel nyúltak a témához.
Bár sok ilyen vezető lenne a világon 🙏🙏
Bolond
Nagyon jó ez a műsor a beszélgetés igazi profizmus nekem nagyon -nagyon tetszik úgy a meghívott szakértő de ezt a műsort vezető hölgy szinte elvarázsol!
Nagyszerű,volt,mind,aket,adás.Ertelmes,Isten,tfelo,emberek,az,orosz,vezetők.lsten,megáldotta,értelmes,gon_dolkodassal.❤
köszönet
Köszönjük a kiváló előadást de amit 37:28 nál mond az kérdéses. Több szakértő mondta, hogy most állt fel egy 100 ezres hadsereg Harkovnál.
Továbbá 43:00 nál mondott állítás sem igaz. VAN írásos dokumentum erről az ígéretről.
Ez a maca engem egyszerűen lenyűgöz. ❤
Kicsit több tisztelet azért nem àrtana istvansipos-yt
@@mariaterezia295 kicsit több magyar nyelvtudás sem ártana. Pl. 'Maca' az nem csak nem férjezett szeretőt jelent, hanem kedves hölgyet is. Tessék utána nézzni. 🤔
Putyin szerintem egy nagyon okos ember. És. Nagyon törődik a nemzetevel Tiszteli az időseket,én nagyra becsülöm. Jó lenne ha itt is lenne sok ilyen vezető.
B.Á. szakértő . Pont .
Nem tudok en sem ujjat irni. Kituno velemeny -alkotas. Bernek Agnes tudasa es eloado kepessege egyedul-allo. Egyszeru es nagyszeru az elemzese, es mindenki szamara felejthetetlen elmeny. Koszonjuk szepen.
Ez a beszélgetés most is nagyon, de nagyon érdekes és fontos.
Agnest nem lehet az igaz mondas utjarol leteriteni!!! Nagyon szeretem!!!❤❤❤
Húha!!! Ez nagyon jó volt!!!!
Én olvastam a Baker-Gorbacsov jegyzőkonyvet, benne van, hogy Baker azt ígérte, hogy nem fognak keletre terjeszjedni. Pontosabban, azt ígérte, hogy az NDK területére nem telepítenek semmit. Helyette Lengyelországban léptek.
Szuper volt!
Bernek Agnes szép volt.👍👍👍👍
Kitűnő volt!
Igazán a "nyugati demokráciamodell"sem "tökéletes!" A demokrácia sem más,mint egy fajta diktatúra,egy kontrollált,s érdekvezérelt véleménydiktatúra! Nem az értékek a meghatározók,hanem az azokat meghatározó érdekek! Emígyen "az értékelvűség"is csak színjáték,a tömegeknek!
Gratulalok Gratulalok super eloadas volt
A kezdetektől nagyon meglepett Ágnes stílusaés elsősorban a mondanivalója. Sajnos ezek közül a szakértők közül nem sokan vannak jó és elsősorban érthető előadók. Számomra Ágnes majdnem tökéletes. Két dolog van amit szeretnék megemlíteni megfontolni és remélhetőleg korrigálni. For some reason gyakran megismétel mondatokat, nem értem miért. A másik, hogy nagyon gyakran elkezdi megválaszolni Rita kérdését mielőtt a teljes kérdés elhangzana. Megértem, hogy nagyon okos, hamar rájön mi akar lenni a kérdés, de a legtöbbünk nem olyan éleseszű. Rita kérdései összefogottak, célzottak, és nagyon sokszor én például azokból is tanulok.
Mindkettőjüknek csak gratulálni tudok egyébként, kiemelkedően jók ezek a felvételek.
Csodálatos lenne Sz.Bíró Zoltánnal egy közös adás!
A 80-as évek végén volt egy sorozat a Szabad Európa rádióban a II. világháború utáni magyar politika történetértől. Ebben szerepelt az a kékcédulás választásokat kommentálva. "Na innentől Magyarország nem demokrácia, hanem népi demokrácia volt." Ez a véleményem a más demokráciákról. Van demokrácia meg van népi demokrácia, illiberális demokrácia, orosz demokrácia. De csak a demokrácia az igazi, a többi előtag az fosztóképző.
Így van.
De mi is az a"demokrácia?" Egy "értékvezérelt véleménydiktatúra!"
Egy ilyen érzékenyítő beszélgetést kérünk Zelenszkijről is, mert Putyint már értjük, szinte sajnáljuk őt is, meg a Szovjetuniót, hogy milyen nehéz sors jutott nekik, jöjjön hát Ukrajna!
Hát azt nem valószínű, hogy itt hallani fogjuk! Ez a putint felszpó ág, sajnos! Fájdalmas, ahogy elhallgatják, a 250ezer csecsen ember legyilkolását háború alatt, majd Grúzia, Krím - félsziget, jelenleg pedig Ukrajna! Kérem, még az én egyszerű értelmezésemben is, putin egy háborús bűnös.
😁😁
A jelenlegi orosz vezérnek, már kiismerem a jellemét. A következő viszont, nagy talány lenne. Én inkább erre szavazok.
erősen ruszofil álláspont; nem értékítéletként mondom, szükség van ilyenre is, de akik áradoznak, hogy milyen objektív - nos nem az
A ukrajinské vraždenie že zelensky narkoman a vrah ti nevadí a ty si čo potom
@@margitagalbava1158te földönfutó idota
Valoszinuleg egy hasonlo szemet lada fog lenni
Egy diplomáciai egyezmény akkor létezik ha van róla írásos dokumentum. Attól hogy egy minden nemzetközi egyezményt felrúgó diktátor erre hivatkozik, még nem létezik.
A magyar orosz szakértők,lehet hogy kissé "reálisabb"orosz-szakértők lehetnénk,ha le tudjuk vetkőzni,a személyes,nemzeti történelmi sérelmeinket!
Tők jó!!!!
SZUPER VOLT
A csecseneket ki irányította a háttérből…?
Tisztelettel: B.Á.: az orosz NGO-k nem olyan frankók,mint az amerikaiak, meg a választás sem olyan, frankó, ja az amerikai NGO-k alulrólszervezettek mu-hahhaaa, a választás meg a demokrácia csúcsa nem kell személy azonosítás, a halottak is szavazhatnak, bruhahhhaaa
Sok csomót látok én is a "síma" nyugati kákában. A gyakorlat mindent megmond. Hajjaj...
De ugye sokan nem tudják,hogy a lada az egy fiat 124 tipusu nyugati olasz autó mátkából lett tovább nemesítve!😅
❤❤❤❤